Jelenleg Charles Leclerc pole pozíciós köre jelenti az etalont, a régmúltból pedig Ayrton Senna 1988-as körét szokás minden idők legjobb monacói körének tekinteni. Azonban előfordul, hogy észre sem vesszük, vagy legalábbis hamar elfelejtjük a csodát: ez történt egy másik brazil versenyzővel a hercegségben.

A monacói pole pozíció mindig is különleges, és nem csak azért, mert talán itt a legfontosabb a rajtelsőség. Ha valaki a szűk utcai pályán a leggyorsabbnak bizonyul, az mindig remek vezetői képességekről tesz tanúbizonyságot. Ezért illeti meg most minden dicséret Charles Leclerc-t, és ezért szokás minden idők talán legjobb körének tekinteni Ayrton Senn 1988-as körét, amivel valósággal agyonverte a mezőnyt. Ám előfordul, hogy a csodát a mezőny hátsó részében kell keresni: ez történt 1992-ben is, amikor Roberto Moreno kvalifikálta magát a futamra a történelem egyik, ha nem a legrosszabb F1-es csapatával.

Verstappen nem vette el a rekordot Sennától, és a Senna-autó sem a pole-t Leclerc-től a monacói időmérőn

Ha azt nézzük, hogy a brazil pilóta csupán öt alkalommal szerzett pontot F1-es karrierje során, mondhatnánk, hogy feledhető pályafutáson van túl a csúcskategóriában. Ugyanakkor volt néhány bravúros teljesítménye, kezdve azzal, hogy miután hazájából az Egyesült Királyságba költözött, megnyerte a Fordmula Ford Festival 1980-as kiírását, miközben egyáltalán nem beszélt angolul. Ami pedig a Forma–1-et illeti, az 1987-es Ausztrál Nagydíjon a körönként másodpercekkel lassabb AGS-szel a hatodik helyen ért célba, míg három évvel később bebiztosította a Benetton kettős győzelmét Szuzukában. A legnagyobb csodát viszont 1992-ben, abszolút a mezőny végén hajtotta végre.

„Alapvetően még mindig megvolt bennem az akarat, hogy részt vegyek a Forma–1-ben – nyilatkozta pár éve a Motor Sport Magazine-nek. – Ez volt az első lehetőség, amely ’92-ben kínálkozott számomra. Kaptam egy hívást egy monacói fickótól, aki kiadta nekem a lakását. Azt mondta, hogy »nézd, van egy csapat, amelyik elmegy Brazíliába, te ott vagy, és a pilóták nem akarnak többé ennek a fickónak vezetni«. Azt mondtam, hogy »amíg minden futamon rögtön a megérkezéskor fizet, addig elvállalom«. Minden fordulóban találkoztam Andreával, és ő átadott nekem egy borítéknyi pénzt, én pedig maradtam az állásomban. Ilyen egyszerű volt a dolog.”

A Moreno által emlegetett Andrea nem volt más, mint Andrea Sassetti, az 1992-ben az F1-ben szereplő Andrea Moda tulajdonosa. A közvélemény által minden idők legrosszabb istállójának tekintett alakulatról most nem írunk részletesen, mivel ezt korábbi cikkeinkben megtettük. Legyen elég annyi, hogy debütáló hétvégéjükön Morenónak csupán három kört kellett teljesítenie, hogy a csapat a követező fordulóra is megkapja az indulási engedélyt. Csapattársa, Perry McCarthy kocsija pedig „csak a show kedvéért” volt a bokszban.

20 éve leplezték le a Stiget, akit korábban majdnem megölt minden idők legrosszabb F1-es csapata

„Nem sok mindenük volt, csak egy új autó darabjai és egy csomó jó ember, akik megpróbálták összerakni az egészet” – idézte fel a csapat első, brazíliai hétvégéjét Moreno. Nem véletlen, hogy az előkvalifikáción nem kevesebb mint 16 másodperccel maradt el Bertrand Gachot-tól, és a helyzet Barcelonára sem javult számottevően.

„Arra kértek, hogy parkoljam le az autót a Circuit de Cataluyna hátsó egyenesében, mert a hátsó szárny leeshetett volna – emlékezett vissza. – Ezt megtagadtam, visszahajtottam a bokszba, és csak ott parkoltam le. Utána ránéztem az autóra, és azt gondoltam, hogy »nem olyan rossz ez, van egy csomó nagyon készséges emberünk, akiket ismerek, akik keményen dolgoznak«. Luciano Guazzeroni és barátja, Borgovich: két szerelő a Colonitól, valamint a mérnököm, Hayden Burvill, akivel leültem. Azt mondtam, hogy »miért nem próbálunk meg legalább az előkvalifikáción továbbjutni? Legalább egy autót rakjunk össze, és nézzük meg, mit tudunk csinálni«!.”

Imolában aztán már jóval közelebb voltak ahhoz, hogy legalább a szabadedzéseken és az időmérőn elindulhassanak, de akkor még nem sikerült a bravúr. Moreno azonban a soron következő Monacói Nagydíjat tekintette a legnagyobb lehetőségnek. Nem véletlen, hogy a csapat még külön készült is annak érdekében, hogy a hercegségben minél jobban teljesítsenek. Mint kiderült, erre szükség is volt, mert az autó alapvető hiányosságokkal rendelkezett.

„Egy nagyon kis pályára mentünk Bariba, Rómától délre – árulta el. – Ott csak első, második és harmadik sebességi fokozattal tudtam végigmenni a kanyarokon, de rájöhettünk, hogy nincs meg a szűk monacói kanyarokhoz szükséges kormányszög. Szóval Hayden dolgozott ezen és a differenciálműn is, mindig is elég érzékeny voltam a difi beállításaira. Nem is futottunk teljes kört, csak három-négy kanyart, amelyek nagyon jók voltak Monacóra. Meglehetősen elégedetten távoztam.”

Mint disznó a jégen – ennyire volt tragikus látvány minden idők legrosszabb F1-es csapata (videó)

Monacóban akkoriban még csütörtökön kezdődött a hétvége, így a pilótáknak legkésőbb szerdáig a helyszínre kellett érniük. Abban az időben még lazább volt a menetrend, így Moreno megtehette, hogy igencsak későn ment ki a pályára. Ennek során pedig már akkor igyekezett fejben felkészülni a másnapi megpróbáltatásokra.

„Éjfélkor motorral tettem egy kört a pályán, és minden kanyarban megálltam – mondta. – Levettem a sisakomat, leültem a földre, és elképzeltem, ahogyan minden egyes kanyarban a legjobbat hozom ki magamból, mintha a versenyautóban ülnék, és minden részletre gondoltam. Aztán motorral megtettem néhány kört, végiggondolva mindent, amin keresztülmentem. Ezek voltak az utolsó gondolataim, mielőtt lefeküdtem. Reggel fél hatkor kellett kelnem, az előkvalifikáció hát órakor kezdődött, nem volt szabadedzés.”

Közvetlenül az előkvalifikáció előtt Moreno olyan állapotba került, amelyet minden versenyző nagyon jól ismer. „Leginkább arra emlékszem, hogy az autóban ültem, és senki nem szólhatott hozzám, senki nem tudta elterelni a figyelmemet – magyarázta. – Fejben a körömet teljesítettem, és azon morfondíroztam, hogy mit kell tennem, és mindenen, amire az előző este gondoltam. Valahogy mégis végigcsináltuk.”

Az előkvalifikáción négy továbbjutó hely volt kiadó, Moreno pedig nemhogy továbbment, de a harmadik pozíciót szerezte meg, fél másodperccel lemaradva Michele Alboreto Arrowsa mögött. Ez akkora bravúr volt, hogy még az ellenfeleknek is feltűnt. „A legtöbb csapatnál mindenki felállva tapsolt, amikor az időmérő előtt a bokszba hajtottam – fogalmazott. – Hihetetlen érzés volt, amire most elérzékenyülve gondolok vissza. Annyira egyedi érzés volt, hogy örökre megmarad az emlékezetemben.”

Ezt érdemes megnézni: dokumentumfilm készült a valaha volt legrosszabb F1-es csapatról

Ezzel azonban még csak annyit ért el, hogy ott lehessen a szabadedzéseken és a normál időmérőn, a futamon történő indulási jogot utóbbin kellett kiharcolnia. A kvalifikáción harmincan vettek részt, a versenyen viszont már csak huszonhatan állhattak rajthoz. Bár az Andrea Modára jellemző módon adódtak problémák, Morenónak végül sikerült elcsípnie a továbbjutást.

„A motorban már csak negyven kilométer maradt – kezdte a visszaemlékezést az időmérőre. – Lényegében egy extra hűtőrendszert kellett találnunk, amelyet, azt hiszem, a ferraris vagy benettonos barátaimtól kaptam meg. Charlie Whiting [versenyigazgató] lejött ellenőrizni, hogy jól szereltük-e be ezt az extra hűtőt, nehogy kiessen. Teljesítettem a körömet, amivel a tizenkettedik vagy a tizenharmadik helyre kerültem, aztán tizenöt perccel a vége előtt bejöttem a bokszba, mert elrepedt a kipufogó. Egy szerelőnek oda kellett adnom a kesztyűmet, hogy ne égesse meg a kezét. Feltettük a második szett gumit, de a bal első kerék nem akart lejönni. Azt mondtam, hogy »felejtsétek el, menjünk ki három új abronccsal!«. Be akartuk indítani az autót, de ez nem sikerült. Ott ültem, és néztem, ahogyan az időm egyre lejjebb kerül a rangsorban, de sikerült. Az utolsó helyen álltam a rajtrácson.”

Moreno 5,4 másodperccel maradt el a pole pozíciót megszerző Nigel Manselltől, de ami ennél jóval fontosabb, hogy 4 századdal megelőzte a továbbjutásról már lecsúszó Eric van de Poelét. Végül aztán csak tizenegy kört tudott megtenni, mielőtt motorhiba miatt kiállt, de ez nem különösebben érdekelte. „Soha nem gondoltunk a versenyzésre – hangsúlyozta. – Az Andrea Moda számára az volt a siker, hogy valahova kvalifikáltuk az autót.”

Morenónak ez volt az egyetlen futama az Andrea Modával, amelyet még az idény befejezése előtt kitiltottak a Forma–1-ből. 1995-ben még a Fortival teljesített egy idényt, ahol ugyancsak nem szerzett pontot. Ettől függetlenül pozitívan tekint vissza pályafutására. „Szerintem hihetetlen volt, nagyszerű munkát végeztünk ott – utalt az Andrea Modára. – A Formula Ford Festival megnyerése, az amerikai karrierem feladása az F1-ért a nyolcvanas évek közepén, a pontszerzés az AGS-szel, a dobogó a Benettonnal: volt néhány örömteli pillanatom a pályafutásom során, amely teljes emberré tesz.”

Kegyetlen lassúság és más semmi – ezek a Forma–1 történetének legrosszabb csapatai?