Max Verstappen megszerezte harmadik világbajnoki címét, a Forma–1 történetében mindössze tizenegyedik pilótaként. A holland versenyző olyan módon tette ezt meg, amelyre korábban mindössze egyvalaki volt képes a sportág történetében.
Max Verstappen második lett a Katari Nagydíj sprintfutamán, így előnye behozhatatlanná vált a világbajnoki összetettben Sergio Pérezzel szemben, a többiek pedig már korábban elvesztették matematikai esélyüket. A holland pilóta ezzel pályafutása során harmadszor ért fel a csúcsra, ami már önmagában különleges dolog, hiszen a Forma–1 történetében korábban mindössze tízen jutottak el eddig.
Verstappen már a leintés előtt világbajnok lett, de a McLaren újoncát nem tudta legyőzni a sprinten
A Red Bull versenyzője ráadásul egymást követő években nyerte a három világbajnoki címét, amire még kevesebben voltak képesek. Csupán Juan Manuel Fangio, Michael Schumacher, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak sorozatban legalább háromszor. A négy említett versenyző sorozatában közös, hogy legalább egyet mindegyikük hozzátett, vagyis a számmisztika semmiképpen sem Verstappen ellendrukkereinek kedvez.
Azonban bizonyos szempontból közülük is kiemelkedik a tavaly visszavonult német pilóta, aki az első három (majd négy) világbajnoki címét nyerte meg zsinórban, amire korábban soha senki nem volt képes. Verstappen hozzá csatlakozott ebben a tekintetben, és ennek apropóján megnéztük, hogy kik jártak ehhez közel a Forma–1 elmúlt évtizedeiben, és akik igazán közel voltak, azok miért hasaltak el. Természetesen a továbbiakban azzal a leegyszerűsítő feltételezéssel élünk, hogy a vizsgált szezon, illetve verseny eredménye nincsen kihatással más idények történéseire.
A Forma–1 történetének a vb-címek szempontjából három legeredményesebb pilótája például meglehetősen messze volt attól, hogy ez összejöjjön. Fangio az 1952-es szezon első idényére címvédőként nem talált ülést, majd életveszélyes sérülést szenvedett egy bajnokságon kívüli futamon, így egyetlen futamon sem állt rajthoz. Hamiltonnak szintén nem volt esélye a címvédésre 2009-ben, hiszen a McLaren az év első felében borzasztóan muzsikált. Schumacher pedig ugyan két egymást követő vb-címmel kezdett, a Williams a duplázás előtti 1993-as és az azt követő 1996-os évben is túlságosan kimagaslott a mezőnyből.
Schumacheren kívül további tíz olyan pilóta volt, aki az első két világbajnoki címét kettő vagy három év alatt nyerte meg, de a háromból három nem jött össze neki ebben az időszakban. Közülük Jackie Stewartnak, Emerson Fittipaldinak és Nelson Piquet-nek nem is volt reális esélye. A brit versenyző 1969-ben és 1971-ben diadalmaskodott, de a kettő között már két futammal a vége előtt elveszítette a matematikai esélyét a címvédésre. Ugyanez vonatkozik egykori ellenfelére is, aki 1972-ben és 1974-ben ért fel a csúcsra, és bár 1973-ban második lett vetélytársa mögött, az utolsó két fordulónak megint csak nem volt tétje. Ami pedig a másik brazil pilótát illeti, az 1981-es és 1983-as bajnoki idényei közötti évben már három fordulóval a vége előtt biztossá vált, hogy nem lesz címvédés, és végül csak a tizenegyedik helyen végzett.
Elbukta a vb-címet, de ez volt a „legjobb dolog”, ami történhetett a Ferrari pilótájával
A másik hét versenyző viszont legalább az utolsó előtti versenyig kitartott. Alberto Ascari 1952-ben és 1953-ban sem talált legyőzőre, és bár a következő idényben mindössze egyheted pontot szerzett (a Brit Nagydíjon heten is megfutották a leggyorsabb kört), 1951-ben még a szezonzáró előtt is volt esélye. Ehhez csupán arra lett volna szüksége, hogy Fangio előtt végezzen az első két hely valamelyikén, vagy autócserével győzzön, megfussa a leggyorsabb kört, ellenfele pedig ne legyen második. Egyik sem valósult meg, mert Ascari hiába vezetett a Spanyol Nagydíj elején, a Ferrarik végig küszködtek a gumikkal, így csupán a negyedik helyen zárt, miközben az argentin pilóta nyert.
Jim Clark két világbajnoki címet is nyert, de ez legalább kétszer ennyi is lehetett volna, ha nincs elképesztő pechje a szezonzárókon. Már 1962-ben is az utolsó futam vége felé bukta el a futamgyőzelmet és az azzal járó összetettbeli elsőséget, de cikkünk szempontjából az 1964-es idény a releváns, hiszen előtte és utána ért fel a csúcsra. A Lotus pilótájának mindenképpen győznie kellett volna a szezonzáró Mexikói Nagydíjon, és szurkolni annak, hogy John Surtees legfeljebb a harmadik, Graham Hill pedig maximum a negyedik helyen végezzen. Az utolsó előtti körig úgy tűnt, hogy ez összejön, hiszen Clark vezetett, a Ferrari versenyzője a negyedik pozícióban haladt, míg a BRM pilótája pontszerző helyen kívül volt. Ekkor azonban a Lotusban egy olajvezeték felmondta a szolgálatot, Clarknak nem jött össze a címvédés. A világbajnok egyébként Surtees lett, miután csapattársa, Lorenzo Bandini elengedte őt a második helyért.
A felsoroltak közül talán Niki Lauda esete a legismertebb, aki 1975-ben és 1977-ben világbajnok lett a Ferrarival, de a kettő között nem tudott a csúcson maradni. Ebben nagy szerepet játszott a nürburgringi balesete, amelynek következtében további két futamot kellett kihagynia. A szezonzáró előtt így is 3 ponttal vezetett riválisa, James Hunt előtt úgy, hogy az esetleges szezon végi pontegyenlőség a brit versenyzőnek kedvezett. Az idényzáró Japán Nagydíj borzalmas körülmények között zajlott, Lauda pedig a 2. kör végén kiállt. Hogy ezt pontosan miért tette, arról több verzió is van, mindenesetre tény, hogy riválisa a pályán maradt, és végül a harmadik helyen ért célba, így 1 pontos különbséggel győzedelmeskedett.
Ami Laudának nem jött össze 1976-ban, az összejött 1984-ben, méghozzá a következő két idényben diadalmaskodó Alain Prost kárára. A két McLaren uralta a szezont, így nyilvánvaló volt, hogy kettőjük között dől el a csata. A történelem első estorili futamára úgy érkeztek meg, hogy az osztrák versenyző 3 és fél ponttal vezetett riválisa előtt, vagyis a francia pilóta győzelme esetén a második helyen kellett célba érnie, hogy megőrizze előnyét. Így is lett, hiszen hiába indult a tizedik helyről, sikerült felzárkóznia a harmadik pozícióba, majd Nigel Mansell nyújtott neki akaratlanul is segítő kezet azzal, hogy 18 körrel a vége előtt kipördült előle. Így Prost minden idők legkisebb különbségével, mindössze fél ponttal bukta el a vb-címet. Ascarihoz hasonlóan a duplázását követő évről nem érdemes beszélni, hiszen nem tudott hozzászagolni a Williamsek párharcához.
1989-ben viszont ő akadályozta meg Ayrton Sennát, hogy még Vettel és Verstappen előtt véghez vigye a történelmi bravúrt. A brazil pilóta 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben lett világbajnok, ám abban az idényben ellentmondásos körülmények között kikapott. Az utolsó két fordulónak abban a tudatban vágott neki, hogy ha két győzelmet arat, akkor mindenképpen megvédi címét, minden más esetben viszont alulmarad csapattársával szemben. Ekkor jött az első szuzukai ütközés, amikor Prost ráhúzta az autót a bevetődő Sennára. A francia versenyző kiszállt az autóból, ellenfele viszont továbbment, majd bravúros módon elsőként szelte át a célvonalat. Azonban a mai napig vitatott módon kizárták őt a versenyből, mondván, szabálytalanul tért vissza a pályára.
33 éve történt: Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből
Ascarival és Prosttal ellentétben Mika Häkkinennél az első két világbajnoki címét követő évet kell vizsgálni. 1998-ban legyőzte Schumachert, majd 1999-ben Eddie Irvine-t kellett felülmúlnia a német versenyző lábtörése után. 2000-ben viszont ténylegesen megtörténhetett a visszavágó, és a McLaren pilóta egészen a végéig jól állt. A Belga Nagydíj megnyerésével 6 ponttal vezetett négy fordulóval a vége előtt, és még a monzai vereség után is megmaradt 2 egység az előnyéből. Az indianapolisi kiesésével viszont Schumacher meccslabdáshoz jutott, amelyet Japánban be is ütött, így a sepangi szezonzárónak már nem volt tétje.
Kis híján meg sem rendezték a futamot, ahol Häkkinen hihetetlen módon előzte meg Schumachert
Fernando Alonso 2005-ben minden idők legfiatalabb F1-es világbajnokává vált, majd egy évvel később megvédte címét Schumacher ellen. 2007-ben a McLarenhez igazolt, ahol az újonc Hamilton volt a csapattársa, és a brit versenyző váratlanul megnehezítette a dolgát. A két fél, illetve Alonso és a csapat között nagyon elmérgesedett a viszony, a belháborút pedig Kimi Räikkönen kihasználta, és mindkettőjüket 1 ponttal felülmúlva elhappolta a világbajnoki címet. Bár az utolsó két futamot látva felmerül a gyanú, hogy nyerhetett-e egyáltalán McLaren-pilóta abban az évben, ennek elkerülése érdekében nem Alonso, hanem sokkal inkább Hamilton versenyeit kellett szabotálni, amennyiben történt ilyesmi.
Bunda volt Räikkönen egyetlen vb-címe, Hamilton felsőbb utasítás miatt nem nyerhetett?
