A hétvégi Finn Rally minden napjára komoly esőt jeleznek, ennek azonban Kalle Rovanpera csak örülne. A vb címvédő ráadásul esőben készült hazai versenyére is.
Jari-Matti Latvala a 2020-as Svéd Rally után először indul WRC futamon a Finn Rally alkalmával, ahol a Rally1-es Toyotát fogja kipróbálni Juho Hanninen navigálásával.
A Hyundai Motorsport már tavaly szerződést kötött egy mérnökkel, aki korábban a Mercedes F1-es csapatában, Lewis Hamilton mellett is dolgozott. Esapekka Lappit nagyon meglepte a fiatal mérnök.
A Finn Rally a kezdetektől, 1973 óta része a Rally Világbajnokságnak, ez idő alatt pedig számtalanul sok pálya szerepelt a programban. Most azonban kiderült, hogy melyik a legjobb gyorsasági.
37 évvel ezelőtt módosítani kellett a Finn Rally meghirdetett programját, miután négy hónappal a verseny előtt Henri Toivonen és Sergio Cresto tragikus balesetet szenvedett Korzikán.