Majer Dániel

3419 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS

Leclerc elárulta, miként közölte vele Binotto, hogy távozik, majd új főnökéről is beszélt

A Ferrari pilótája azt is elmondta, szerinte Frédéric Vasseur illene-e a Scuderiához, majd hangsúlyozta, hogy az ő személyes preferenciái nem számítanak.

Pszichológiai játszma zajlik Hamilton és Verstappen között?

Legutóbbi ütközésük után többekben felmerült, hogy a két világbajnok már egyszerűen nem hajlandó engedni, ezért a jövőben is összemehetnek.

Ezt tudja egy 400 millió forintos jegy a Forma-1 legújabb futamára

Van ennél olcsóbban is, de még az is igencsak drága.

Váratlan helyről kapott támogatást a Haastól elküldött Schumacher

A 23 esztendős német pilóta egyetért azzal, hogy nem kapott elég időt a fejlődéshez, de már csak előre tekint.

Mindenki megfeledkezett róla, most 86 millió forintnak megfelelő összegért vették meg Lauda ajándékát

Az előző tulajdonos nem volt tisztában azzal, hogy milyen nagy jelentőséggel bíró tárgyat birtokol.

Verstappen korábbi főnöke lesújtó véleménnyel van Hamilton jövőjéről

Franz Tost szerint jövőre a Mercedes ismét a világbajnoki címért fog harcolni, ám nem a hétszeres világbajnok lesz az, aki szállítja majd az eredményeket.

Ez volt az év 10 legnagyobb drámája az F1-ben (videó)

Balesetek, balhék, botrányok, hatalmas taktikai baklövések és egy történelmi pillanat is befért az összeállításba.

Russell és Ross Brawn a piszoárnál: a Mercedes pilótája azt hitte, élete lehetőségét szalasztotta el

Szerencsére nem ezen a pillanaton múlt a 2022-ben a gyári Mercedesnél debütáló fiatal brit jövője.

Binotto a Mercedeshez mehet? – Wolff elárulta, mekkora ennek az esélye

Az egyik legjobb motormérnökként bőven lenne hely számára annál a csapatnál, amellyel a Ferrari vezetőjeként nem tudott mit kezdeni.

Ex-F1-es pilóta tűnt fel a foci vb lelátóján, de nem akárhol (fotó)

Nem az a megszokott, ahonnan az egyszeres futamgyőztes szurkolt a hazája válogatottjának.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
391 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
138 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
163 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7343 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
980 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3419 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink