2024. április 18. 13:03

KezdőlapF1Ez volt az év 10 legnagyobb drámája az F1-ben (videó)

Ez volt az év 10 legnagyobb drámája az F1-ben (videó)

-

Hamilton és Verstappen, avagy Hamilton és Alonso ütközése, Csou Kuan-jü horrorbukása, esetleg a kétszeres világbajnok spanyol repülése. Ezek mind befértek a Forma-1 idei tíz legdrámaibb pillanatai közé, de találunk itt Ferrari-blamát és Leclerc falba állást is.

Az év ezen időszaka általában arról szól, hogy az ember számot vet a lassan véget érő esztendőről, és visszatekint az elmúlt 11, lassacskán 12 hónapra. Nincs ez másként a Forma-1-ben sem, így most az F1 hivatalos YouTube-csatornájának segítségével a száguldó cirkusz idei tíz legdrámaibb eseményét idézzük fel. A válogatásban szerepelnek balesetek, felemelő és kevésbé felemelő pillanatok is, de az mindegyikre igaz, hogy a szurkolók nagy része hitetlenkedve fogadta, amikor megtörtént.

A tízedik helyre a szerkesztők Lewis Hamilton és Max Verstappen interlagosi ütközését válogatták be, ami jó eséllyel megfosztotta a hétszeres világbajnokot pályafutása eleje óta tartó sorozatától, hiszen a Mercedes sztárja győzelem nélkül zárta az évet. Persze nem tudhatjuk biztosan, de ha nincs a Verstappennel történt csattanás, a tempója alapján alighanem megnyerhette volna a Brazil Nagydíjat. Az ütközésért egyébként sokak megrökönyödésére a felügyelők Verstappent látták hibásnak, és meg is büntették a holland pilótát. Hogy miért, arról ITT írtunk.

Verstappen nem akart nekimenni Hamiltonnak, de újra megtenné

Kilencedik helyen a Japán Nagydíj igencsak furcsára sikeredett fináléja található. Miután Max Verstappen megnyerte a versenyt, az egész világ abban a tudatban volt, hogy még nem biztosította be a világbajnoki címet, hiszen Charles Leclerc a második helyen ért célba. Csakhogy a felügyelők rövid úton megbüntették a monacóit, amiért szerintük szabálytalanul védekezett az utolsó kör végén az őt megelőzni próbáló Sergio Pérezzel szemben. A kavarodáshoz az is hozzátett, hogy szinte az összes tévés szakértő rosszul számolt a kiosztandó pontmennyiséget illetően, az F1 pedig nem tartotta fontosnak tisztázni a helyzetet, ami a szabálykönyv egy rosszul átírt része eredményezett. Verstappen a futam utáni interjúk közben tudta meg, hogy megvan a cím, de még ezután is úgy gondolta, hogy az F1 rosszul számolt. Mint kiderült, nem, amiért a holland pilóta utólag nem volt dühös, mert Leclerc utólagos büntetése miatt amúgy sem ünnepelhetett volna a célvonal átszelése közben. A kavarodást az tette teljessé, hogy a versenyt sikerült egy körrel hamarabb leinteni, mint kellett volna…

Kínos felvételek: így vált komédiává a Japán Nagydíj vége – soha nem nem volt még olyan, mint Suzukában

A nyolcadik helyen a Red Bull bahreini drámáját láthatjuk. Olyan, mintha nem is az idén történt volna, de talán még sokan emlékeznek rá, milyen katasztrofálisan kezdte a szezont az energiaitalos csapat, hiszen a szezonnyitón előbb Max Verstappen, majd Sergio Pérez alatt romlott el az RB18-as. A Ferrari ráadásul kettős győzelmet ünnepelhetett. Ekkor kevesen fogadtak volna arra, hogy végül ilyen simán nyeri majd mindkét vb-címet a bikás együttes.

Az első baleset a hetedik helyre ért oda. Nem volt olyan óriási bukás, viszont sokkal nagyobb is lehetett volna Fernando Alonso és Lance Stroll austini találkozása, ha a kétszeres világbajnok kicsit magasabbra emelkedik, és belecsapódik a kerítésbe, miután eltrafálta az Aston Martin hátulját. A késői védekezésével az ütközést előidéző kanadai pilóta büntetést kapott, Alonso pedig a csodával határos módon folytatni tudta a versenyt, amelyet a 7. helyen fejezett be, csakhogy utólag megbüntették, mert sokáig a balesetben megsérült tükörrel körözött. Az Alpine azonban utólag fellebbezett a Haas óvása ellen, a felügyelők pedig a következő versenyen eltörölték a spanyol pilóta büntetését, így végül csak megkapta a jutalmát a hihetetlen felzárkózásért.

Nézői felvételen még brutálisabb Alonso austini repülése (videó)

Ferrari-baklövésből akadt bőven az idén, az F1 szerkesztői pedig a legnagyobbat be is választották az összeállításukba. Természetesen a monacói pilóta hazai győzelmébe kerülő bokszutcai ámokfutásról van szó, amellyel a maranellói csapat tálcán nyújtotta át az első helyet Sergio Péreznek és a Red Bullnak. Itt már érezni lehetett, hogy hacsak nem történik sürgősen drasztikus változás a maranellóiaknál, nagyon nehéz lesz legyőzniük az energiaitalos alakulatot.

Két „világbajnoki ütközés” is befért a válogatásba, az ötödik helyre ugyanis Fernando Alonso és Lewis Hamilton belgiumi csattanása került be. A rajt után történt incidensért egyértelműen az annak következtében kieső Hamilton volt a hibás, amit készséggel el is ismert. Itt azonban még nem volt vége a történetnek, a hétszeres világbajnok ugyanis kissé zokon vette Alonso rádióban tett megjegyzéseit, és pikáns nyilatkozatban szúrt vissza. Az ügyet végül egy aláírt Mercedes-sapkával rendezte a két ősi rivális.

„Örülök, hogy élek” – ekkora erővel csapódott a földnek Hamilton

A negyedik helyen egy, a szurkolók emlékezetében alighanem még élénken élő történet bukkan fel a Red Bull brazíliai csapatutasításos balhéjának képében. Max Verstappen az utolsó körben a mérnöke utasítása ellenére nem volt hajlandó elengedni a pontverseny második helyéért küzdő Sergio Pérezt, amiből hatalmas botrány kerekedett, a holland pilóta ugyanis közölte, hogy egy múltbeli sérelem miatt nem állt félre. Noha ezt az érintettek nem erősítették meg, szinte biztosan Pérez monacói időmérőn elkövetett „hibája” áll a háttérben.

Verstappen anyja páros lábbal beleszállt a fiát kritizáló Pérezbe

A dobogó legalsó fokán Leclerc franciaországi hibáját találjuk. A már Imolában is rontó, és azzal pontokat veszítő monacói pilóta a hazai versenyén idei legnagyobb baklövését követte el, amikor az élen haladva eldobta az F1-75-öst. Elsőre nézők milliói és ő maga is műszaki problémára gyanakodott, ám hamarosan kiderült, hogy Leclerc hibázott, amivel nagy valószínűséggel futamgyőzelemtől fosztotta meg saját magát és a csapatát.

A második helyezett az idei szezon egyértelműen legnagyobb balesete, Csou Kuan-jü silverstone-i fejre állása lett. A kínai pilóta a rajt utáni métereken borult fel, majd fejtetőn átszánkázott a bukótéren, hogy végül oldalára borulva a védősáv túloldalán álljon meg. Csou szerencsére karcolás nélkül megúszta a horrorisztikus bukást, de egészen más lehetett volna a helyzet, ha kigyullad az autója. Az eset nyomán az FIA változtatásokat eszközölt az autók bukókeretén, amelyeket már a 2023-as szezontól bevezetnek.

Megjelenése óta minden évben életet mentett “az izé”, de ettől még hiba lenne elhinni, hogy elmúlt a veszély

És akkor jöjjön az első helyezett! Drámainak drámai volt, de a pozitív fajtából Kevin Magnussen brazíliai pole pozíciója, amelyet a dán pilóta saját teljesítményének és a szerencsének köszönhetően ért el. El kellett jutnia a Q3-ig, ahol a Haas garázsának elhelyezését kihasználva elsőként állt oda a bokszutca végére, így ő teljesíthette a legjobb pályaviszonyok mellett az egyetlen mért kört, amire a megérkező eső előtt lehetősége volt a mezőnynek. Magnussen nemcsak saját maga, hanem csapata első pole-ját is szerezte egyben, és ő lett az első dán, aki időmérőt nyert az F1-ben.

Aki pedig most szívesen megnézné a tíz legdrámaibb pillanatot az idei évől, az IDE KATTINTVA az F1 összeállításában, valamivel több mint 12 percben megteheti.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss