53 évvel ezelőtt vesztette életét Jochen Rindt az Olasz Nagydíj egyik szabadedzésén bekövetkezett baleset után, de később ennek ellenére is világbajnok lett. A Budapesten is versenyző pilóta az F1 több legendás alakjával is szoros barátságot ápolt.

1970. szeptember 5-én, vagyis éppen 53 éve tragédia történt a Forma–1-ben. Az Olasz Nagydíj szombati gyakorlásán a bajnokság éllovasa, Jochen Rindt halálos balesetet szenvedett, ami a sportág több, később legendássá váló alakját is megrázta. Az osztrák versenyző azonban akkora előnnyel rendelkezett, hogy azt a többiek már nem tudták behozni.

Rindt 1942. április 18-án született, és élete már fiatalon tragikus fordulatot vett, szülei ugyanis életüket vesztették a hamburgi bombázásokban. A sérülések sem kerülték el őt fiatalon: síelés közben combnyaktörést szenvedett, és a beavatkozások után az egyik lába 4 centiméterrel rövidebb lett a másiknál, így egész hátralévő életében sántított.

Mindez azonban nem akadályozta meg a versenyzésben, amelyhez 1961-ben kapott kedvet. Ekkor Helmut Markóval, a Red Bull jelenlegi tanácsadójával együtt látogatott ki a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjra. Új hőse a második helyen célba érő Wolfgang von Trips lett, de a bajnoki címért küzdő pilótát nem sokáig csodálhatta, ugyanis a következő, monzai fordulóban halálos balesetet szenvedett, ráadásul rajta kívül 13 néző is életét vesztette.

Két évvel később vett részt első versenyén, amelyen veszélyes vezetés miatt kizárták, de mivel nem ismerte a jelzéseket, a fekete zászló ellenére is a pályán maradt. Ez a versenyzési stílus jellemző volt rá pályafutása korai szakaszában: gyors volt, de elképesztően vakmerő. Ugyanebben az évben a Formula Junior budapesti futamán is részt vett, és kis híján katasztrófa sújtotta övezetté változtatta a Városligetet, amikor autójával majdnem a nézők közé repült.

Jochen Rindt

Egy évvel később egy Brabham volánja mögött a Forma–1-ben is bemutatkozhatott, de a sportág egyetlen zeltwegi futamán műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. Első éveiben aztán rendre megbízhatatlan autókat kapott a Coopertől, majd ismét a Brabhamtől, ez alól az 1966-os szezon jelentett kivételt. Ekkor háromszor is felállhatott a dobogóra, és Jack Brabham, valamint John Surtees mögött a harmadik helyen zárt az összetettben.

1968-ig sokkal inkább a keserű kiesések, mintsem a jó eredmények voltak jellemző F1-es pályafutására, de ez nem jelenti azt, hogy más területen ne érték volna örömteli pillanatok. 1965-ben például Masten Gregoryval és Ed Hugusszal együtt megnyerték a Le Mans-i 24 órás versenyt. Mindezt úgy, hogy az elején lefulladt az autójuk a bokszban, Rindt pedig már át is öltözött utcai ruhába, mert azt hitte, hogy kiestek (ahogyan az egyébként a másik három próbálkozása során történt). 30 perc után viszont folytatni tudták a körözést, majd óriási felzárkózást bemutatva felállhattak a dobogó tetejére.

Ugyanebben az évben találkozott Bernie Ecclestone-nal. A brit üzletember az 1958-as Marokkói Nagydíjon vesztette el ügyfelét, Stuart Lewis-Evanst, akivel szoros barátságot ápolt. Onnantól kezdve sokáig nem is foglalkozott a motorsporttal, de Rindttel szintén közeli kapcsolatba került. 1966-ban pedig megállapodtak, hogy ő lesz az osztrák versenyző tanácsadója.

1968 végén döntési helyzet elé kerültek, ugyanis a Lotus ajánlatot tett Rindtnek. Az akkor 26 éves versenyző tisztában volt vele, hogy a legendás Colin Chapman gyors autókat épít, de azzal is, hogy ezek a kocsik kifejezetten veszélyesek. A másik lehetősége az volt, hogy marad a Brabhamnél. Ecclestone ekkor úgy fogalmazta meg a helyzetet, hogy aligha sejtette, hogy sejtésének mindkét része beigazolódik.

„’68 végén a Brabham-féle Goodyear- és a Lotus-féle Firestone-szerződés közül választhattunk – emlékezett vissza David Tremayne F1-es újságírónak. – Azt mondtam neki, hogy »ha meg akarod nyerni a világbajnokságot, nagyobb esélyed van a Lotusnál, mint a Brabhamnél. Ha életben akarsz maradni, nagyobb esélyed van a Brabhamnél, mint a Lotusnál.«”

Rindt vezetési stílusa ekkorra egyébként már jelentősen átalakult, és sokkal higgadtabban versenyzett. Ebben jelentős szerepet játszott Jim Clark tragédiája, aki 1968 áprilisában egy Forma–2-es futamon vesztette életét. Az osztrák pilótát több szempontból is megrázta a kétszeres világbajnok elvesztése, hiszen egyrészt sok időt töltöttek egymás társaságában, másrészt felmerült benne a gondolat, hogy ha a sportág akkoriban egyöntetűen legjobbnak tartott alakjával megtörténhet ilyesmi, akkor ő mire számíthat.

Megérezte saját halálát az F1 történetének egyik legnagyobb versenyzője?

Az 1969-es szezon elején Rindt pechszériája tovább folytatódott, ami a megbízhatatlanságot illeti. A kiesések közül a Spanyol Nagydíjat kell mindenképpen megemlíteni, ahol előbb csapattársa, a címvédő Graham Hill, majd ő is óriási balesetet szenvedett a hátsó szárny leszakadása miatt. Az osztrák versenyző az orrát törte, míg két pályabíró szintén megsérült, egyikük a fél szemére megvakult. Rindt érthető módon nagyon dühös volt a történtek miatt.

A szezon második felében háromszor is felállhatott a dobogóra, ezek közül Watkins Glenben győzni tudott. Élete első F1-es diadalának azonban nem örülhetett felhőtlenül, ugyanis Hill súlyos balesetet szenvedett, igaz, ez most leginkább a saját felelőtlensége miatt történt. Miután lefulladt, kiszállt, hogy megtolja az autót, de miután visszaült, nem kapcsolta be rendesen az övét. Mielőtt visszaért volna a bokszba, az egyik abroncsa felrobbant, ő pedig kirepült a kocsiból, és mindkét lába eltört.

Az 1970-es idény nem indult jól Rindt számára, ugyanis az első négy fordulóból három alkalommal pontot sem szerzett. Igaz, a szezon harmadik futamát, a Monacói Nagydíjat megnyerte, méghozzá igencsak emlékezetes körülmények között. A verseny végén jelentős hátrányt dolgozott le Brabhammel szemben, aki az utolsó kör utolsó kanyarjában falnak ütközött, riválisa pedig elorozta előle a győzelmet.

Rindt az utolsó pillanatban vette át a vezetést az 1970-es Monacói Nagydíjon

A következő négy futam viszont csodálatosan alakult Rindt szempontjából, hiszen mindegyiket megnyerte. Pontosabban csupán az eredményeknek örülhetett, ugyanis Zandvoortban életét vesztette legjobb barátja, Piers Courage. A brit pilóta autója kigyulladt, ő pedig már nem tudott kimenekülni a roncsok közül.

A Lotus versenyzőjét nagyon komolyan elgondolkodtatta az eset, és a visszavonulás is megfordult a fejében. Ecclestone azt tanácsolta neki, hogy ha abba akarja hagyni, akkor azonnal tegye meg, de erre nem volt hajlandó. Az akkoriban már csak pár F1-es futamon részt vevő Dan Gurney később elárulta, hogy Rindt nem akarta veszni hagyni a vb-cím lehetőségét, de eldöntötte, hogy ha sikerrel jár, akkor befejezi. Markónak azonban más információi voltak: a jelenleg 80 éves szakember úgy tudja, hogy honfitársa már megállapodott Chapmannel az 1971-es szezonra.

Utólag nézve teljesen mindegy, ugyanis az Olasz Nagydíj hétvégéjén bekövetkezett az újabb tragédia. A szombati szabadedzésen a mezőny több tagja is hátsó szárny nélkül ment ki a pályára a nagyobb végsebesség érdekében, ami manapság nyilvánvalóan elképzelhetetlen. A manapság már Michele Alboretóról elnevezett Parabolica előtt Rindt autója elindult, és bár ő próbálta megfogni, végül kivágódott balra, és a szalagkorlátnak csapódott. A versenyzőtársak közül sokan azonnal a helyszínre értek, köztük a címvédő, a később még két világbajnokságot nyerő Jackie Stewart is, aki szintén baráti viszonyt ápolt az osztrák pilótával.

„Peter Gethin mondta el, hogy mi történt, utána Ninát [Rindt felesége – a szerk.] informáltam, de a részleteket nem tudtam – idézte fel a Beyond The Grid podcastban. – Ezután a versenyirányításhoz mentem, és megkérdeztem, mi a helyzet a pilótával, de nem tudták. Én viszont erősködtem, hogy mondják már el, mert itt van a felesége, és vissza fogok menni hozzá. Erre azt mondták, hogy szerintük jól van, de nem tudják pontosan. Nem voltam megelégedve a reakciójukkal, de azt őszintén nem gondoltam volna, hogy Jochen meghalt. Utána visszatértem Ninához, de ő addigra elhagyta a helyszínt. Aztán elszaladtam a kórházba, ahol először nem akartak beengedni, de mondtam, hogy én vagyok Jackie Stewart, így bemehettem. Jochen ott feküdt, és láttam, hogy halott.”

Meghalt mellette a barátja, majd sírva beült az autóba, és körrekordot repesztett Monzában

Ecclestone szintén a baleset helyszínére sietett, de addigra a mentő már elindult a kórházba. A brit üzletember természetesen szintén bement barátjához, de ahogyan honfitársa, úgy ő is csak rossz híreket kapott. Az F1 későbbi vezérét annyira megrázták a történtek, hogy később tudatosan nem alakított ki szoros kapcsolatot pilótákkal.

A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy magát a balesetet fékhiba okozta, amiért Chapman ellen nyomozás indult, de később tisztázta magát a vádak alól. A becsapódás során pedig két tényező bizonyult végzetesnek: egyrészt a korlátot rosszul építették meg, másrészt Rindt nem kapcsolta be rendesen a biztonsági övet. Ennek oka ironikus módon az elővigyázatossága volt, ugyanis tűz esetén növelni akarta az esélyeit az időben történő kimenekülésre, de most azt eredményezte, hogy az öv csatja végzetesen megsebesítette a torkát.

Rindt előnye 20 pont volt a futam előtt, ami akkor több mint két futamgyőzelemnyi különbségnek számított. A Kanadai Nagydíj után eldőlt, hogy kizárólag Jacky Ickx előzheti őt meg a bajnokságban, de a belga versenyző később beismerte, hogy ilyen körülmények között nem akart előzni. A pontverseny végül az utolsó előtti fordulóban, Watkins Glenben dőlt el, ahol a Ferrari versenyzője csak a negyedik helyen ért célba, így Rindt az F1 első és máig egyetlen posztumusz világbajnoka lett.