A Hungaroringen ültünk le beszélgetni a patinás istálló irányítását az idei év elején átvevő James Vowles-zal többek között arról, mi változott érkezése óta a „megtört” csapat légkörében; mit tanult az olyan világsztároktól, mint Michael Schumacher és Lewis Hamilton; miért beszél ilyen nyíltan arról, hogy milyen óriási hiányosságokat talált; vagy mikorra lehet ismét a Williamsből élcsapat.

A jelenlegi legfiatalabb Forma-1-es csapatfőnökként érkezett meg az egykor szebb napokat látott, a konstruktőri világbajnoki címeket tekintve még ma is minden idők második legeredményesebb istállójának számító Williamshez azzal a céllal, hogy visszavezesse a grove-i gárdát az élmezőnybe. Amit talált a vb-címet legutóbb 1997-ben, versenyt 2012-ben nyerő, az utóbbi 5 szezonból 4-szer utolsóként záró csapatnál, az minden várakozását alulmúlta, de rögtön hozzálátott meghonosítani azokat az értékeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy gyökeres változás menjen végbe.

A 44 esztendős James Vowles 2001-ben, a BAR színeiben került be a Forma-1-be, és onnantól kezdve Brackley-ben dolgozott, így részese volt az istálló Hondává válásának, majd a Brawn GP tündérmeséjének, és végül kulcsszerepet vállalt a Mercedes 2014 és 2020 közötti sikersorozatában. Ez idő alatt olyanokkal dolgozott együtt és olyanoktól tanult, mint Toto Wolff, Ross Brawn, Michael Schumacher és Lewis Hamilton, hogy aztán egészen motorsport-stratégiai igazgatói pozícióig jutva fogadja el a Williams ajánlatát, és vágjon bele karrierje eddigi legnagyobb kihívásába.

A jelenleg a konstruktőri 7. helyen álló istállónál érkezése óta ódákat zengenek Vowles-ról, aki néhány hónap alatt teljesen átformálta csapata gondolkodását, amitől újra visszatért az életkedv az alkalmazottakba. A csapatfőnök emberközpontú hozzáállásából mi is azonnal kaptunk egy kis ízelítőt, amikor leültünk vele beszélgetni a Williams vendéglátóegységének emeletén a Magyar Nagydíj alatt, hiszen miután bemutatkoztunk, megakadt a TRP Media fotós/videósának, Sulyok István nevének kiejtésén, és hiába mondtuk neki, hogy az egyszerűség kedvéért legyen ő Stephen, ragaszkodott ahhoz, hogy megtanulja a magyar változat helyes kiejtését, mielőtt nekivágunk az interjúnak.

Majer Dániel: Az imolai verseny törlése miatt úgy alakult, hogy nem Silverstone-ban, hanem itt, a Hungaroringen teljesíti a Williams fennállása 800. Forma-1-es nagydíját, de már a Brit Nagydíjon elkezdték ünnepelni ezt az óriási mérföldkövet. Más érzés úgy idejönni, hogy ez a 800., vagy minden megy a megszokott kerékvágásban?

James Vowles: Egyértelműen nem olyan, mint szokott. Mindkét versenyen meg akartuk ünnepleni a jubileumot, látható, hogy az autó festése megváltozott, noha a Frank [Williams, a csapat alapítója] előtti tisztelgés itt már nem látható rajta, csak a 800-as szám maradt az oldalszekrényeken. Azt akartam, hogy mindkét versenyen ünnepeljünk, mert ez egy elképesztő mérföldkő, és nem hiszem, hogy egyetlen verseny elég lett volna a megünneplésére. Elképesztő, ha belegondolunk, és hogy mekkora történelem van mögötte. Majdnem azt mondtam, hogy alig várom a következő 800-at, de nem biztos, hogy azért addig itt leszek.

MD: De azért azt elképzelhetőnek tartja, hogy az 1000. nagydíjon még ön lesz a csapatfőnök? Mi kell ehhez?

JW: Az még 200 verseny, ami nagyjából 10 év… Remélem, hogy itt leszek, mert ez egy olyan szervezet… A legjobban úgy tudom elmagyarázni, hogy a Forma-1 a legjobb embereket hozza össze azonos időben azért, hogy együtt dolgozzanak ugyanazért a célért. Ezt imádom benne. Ugyanakkor felkínálja a lehetőséget, hogy potenciálisan valódi különbséget teremts azzal, amit csinálsz. A Williams pedig ezt teszi. Olyan környezetet teremt, amelyben az általam használt kifejezéssel élve ott hagyhatod az ujjlenyomatodat a sportágon. Ha 10 év múlva is itt leszek, az azért lesz, mert mindez sikerült, és a Williams ennek eredményeként jó helyre került.

MD: Nem tudom pontosan, hogy hol hallottam ezt az elméletet, talán egy háborús filmben. Úgy szól, hogy a jó vezetők azok, akik nem akarnak vezetővé válni, nem a pozíció elérése a céljuk, de végül a képességeik miatt megválasztják/kinevezik/felkérik őket. Önre is igaz ez, vagy mindig is ott motoszkált a fejében, hogy egyszer szeretne csapatfőnök lenni?

JW: Mindig is voltak olyan irányú törekvéseim, hogy növekedjek a sportágon belül, és valószínűleg nem titok, hogy amit próbáltam megvalósítani a Mercedesnél, az az, hogy tanuljak a legjobbtól, aki szerintem Toto [Wolff]. Sok szempontból képzett engem. De ez még nem garantálja, hogy az ember csapatfőnök lesz. Ez akkor történhet meg, ha valaki olyan, aki talán korábban nem hitt benned, hirtelen elkezd hinni. Az ember nem irányíthatja, hogy merre menjen az útja, ezért amit tettem, hogy megragadtam minden lehetőséget a tanulásra ezen az úton, hogy amennyiben lehetőség adódik, legalább készen álljak és a lehető legjobb munkát végezhessem. De az ember szerintem soha nem álmodhat arról, hogy csapatfőnök lesz, mert ehhez mindennek egy időben kell összejönnie.

MD: Említette Toto Wolffot, és egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy Ross Brawntól is rengeteget tanult. De a versenyzők között van-e olyan, akivel együtt dolgozott a pályafutása során, és olyasmit adott önnek, amit csapatfőnökként is kamatoztathat?

JW: Minden emberi lény más. Ön más, mint én, én más vagyok, mint Dom (Dominique Heyer-Wright, a Williams Vowles mellett ülő sajtósa – a szerk), ő más mint… István (a csapatfőnök egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán megmutatta, hogy nemcsak érdekelte fotósunk nevének helyes kiejtése, de meg is jegyezte azt). A versenyzők esetében ugyanez a helyzet. Mindegyiküknek megvan az egyedi személyisége, és mindannyian tanítottak nekem valamit. Lewis [Hamilton] azt, hogy ha el akarsz érni valamit, akkor nagyon keményen kell dolgoznod, és minden évben keményebben, mint az előzőben, mert ha csak ugyanannyira keményen dolgozol, akkor valaki más keményebben fog, és ennyi volt. Ezt tanította ő az utamon.

Michael [Schumacher] azt tanította meg, hogy minden az egyének közötti személyes kapcsolatokon múlik, és szükség van ezekre a kapcsolatokra, mert ez működteti a világot. Ő elképesztően jó volt ebben. Nico [Rosberg] esetében minden a részletekről szólt. Felejtsd el azt a részletességet, ahol épp tartasz, és menj le egy újabb szintet, majd egy újabbat. Ez Nico. Mindegyikük tanított nekem valamit, ami azzá tett, aki ma vagyok, pozitív értelemben. Akadtak negatívumok is, de a pozitívumokra koncentrálok. Amíg fogod azokat a dolgokat, amiket megtanulhatsz tőlük és jobbá tehetnek, képes leszel mindenki más tapasztalatait arra használni, hogy erősebbé válj. Úgyhogy igen, sokat tanultam a versenyzőktől.

MD: Igaz-e ez a Williams jelenlegi pilótáira, Alex Albonra és Logan Sargeant-ra is, hiszen ők még igen fiatalok, noha előbbi azért már tapasztalt?

JW: Igen. Elmondom, hogy Alex milyen, és akkor láthatja, hogy mik az erősségei, mit lehet tanulni tőle. Elképesztően tisztában van saját magával, tudja, hogy ki ő, és nem próbálja magát másnak tettetni. Ez nem hangzik túl bonyolultnak, de gondoljon bele, hogy a világban hány olyan ember van, aki nincs igazán tisztában azzal, hogy kicsoda is ő valójában. Nagyon jó módot mutatott nekem arra, hogy miként lehet ezt elérni. Ami pedig Logant illeti, benne pedig nagyon ég a tűz. Annyira akarja ezt az egészet, hogy bármit hajlandó lenne megtenni azért, hogy célt érjen. Tőle ezt lehet eltanulni.

MD: Gondolom, nincsenek kőbe vésett szabályai annak, hogy az ember miként lehet sikeres csapatfőnök, de mégis, mik a szükséges képességek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a modern Forma-1-ben, és ezek különböznek-e attól, amire egy 20-30 évvel ezelőtti csapatfőnöknek szüksége volt?

JW: Szerintem kétféle ember létezik. Toto és én nagyon sok mindenben hasonlók vagyunk, de sok mindenben különbözünk. Ő egy elképesztően jó üzletember és vállalkozó, de nem érti annyira a mérnöki oldalt, míg én sokkal jobban képben vagyok a mérnöki oldallal. Egyfajta keverékre van szükség. Mire az ember eljut idáig, elég behatóan kell értenie a pénzügyeket, az emberi erőforrás-menedzsmentet, az üzleti gyakorlatokat és a mérnöki oldalt is ahhoz, hogy tudja, milyen irányba vigye a szervezetet, mert a megfelelő területekbe kell invesztálni. És ezt szeretem a csapatfőnöki szerepkörben, hogy szó szerint nincs két egyforma nap, mert az embernek a szervezet annyi részével kell foglalkoznia.

Voltak más cégek, amelyeket sikeresen vezettem, így tudom, hogy miként kell vezetni egy vállalatot. Nem annyira jól, mint néhány más személy a sportágban, akik a versenytársaim, de azt értem, hogy miként kell vezetni azokat. Emellett értem a mérnöki oldalt, hiszen azt csináltam és jó voltam benne. Vannak nálam jobb mérnökök, de eléggé értek hozzá ahhoz, hogy tudjam, hogyan igazgassam ezt a részt. Szerintem azt fogjuk látni, hogy a csapatfőnökök fejlődése egyre inkább eltolódik az autó és a teljes csomag mérnöki oldalának megértése felé, de mint mondtam, nem ők lesznek a legjobb mérnökök, de meg kell értened, hogy miként hass a mérnökökre.

MD: A 800. verseny alkalmából tartott egy beszédet a csapat főhadiszállásán, amiből hallhattunk egy részletet a Williams közösségi felületein. Ebben azt mondta, látja az embereken, hogy most már mindenki felemelt fejjel jár, mert érzi, hogy jó irányba tart a hajó. Tudom, hogy csak az idei év elején érkezett, ezért nincs pontos összehasonlítási alapja, de mi változott a csapat légkörében?

JW: Fején találta a szöget, mert a gond az, hogy nem voltam itt korábban, ezért nem tudom összehasonlítani. De amit el tudok mondani, az a különbség a januári, februári, első találkozások időszaka és a jelen között. Most mindenkiben ott van egy olyan magabiztosság és hit, ami korábban nem volt ott. Mindenki egyként vesz részt az utazásban, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elérjük a célunkat. Amikor télen megérkeztem, az emberek alig néztek a szemembe, leszegték a fejüket. Meg voltak törve a tíz évnyi büntetéstől, amit nem úgy kell érteni, mintha valaki büntette volna őket, de fájt nekik, hogy nem érnek el eredményt a szeretett sportágukban dolgozva. Manapság a gyárban mosolygós és boldog arcokat lehet látni, az emberek fizikai értelemben is felemelt fejjel járnak. Elég megnézni a testbeszédüket, a válluk már nincs leengedve és kihúzzák magukat. Ezt akarják, ez a különbség. De ez csak az út eleje, a nehéz az, hogy évről évre ezt csináld, és évről évre nehezebb lesz. Ezen az úton vagyunk most.

Dave Robson, a Williams járműteljesítményért felelős igazgatója Vowles-ról:

„James rengeteg tapasztalatot és tudást hozott magával, és szerintem egy 
teljesen új megközelítést, ami igazán kezd elterjedni az egész gyárban. 
Ez valószínűleg kéz a kézben jár azzal, hogy Alex [Albon] érik, elég 
nyugodttá, következetessé és megfontolttá vált, James pedig valami hasonlót
hozott. Nyilvánvaló, hogy magával hozta a Mercedestől a tudást, és most már
igazán úgy érezzük, hogy világos tervünk van a következő évekre. 
Ez a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatokban gyökeredzik, most pedig 
már csak át kell ültetnünk ezt a gyakorlatba. Ami a rövid távot illeti, 
a légkör teljesen megváltozott és felfrissült. Ezt részben segítették 
a pályán elért eredmények, de ez olyan, mint a tyúk és a tojás esete, 
és James egyértelműen szerepet játszott benne."

MD: Mindig nagyon nyíltan beszél a csapat hiányosságairól. Meglepte, hogy olyan, a Mercedesnél alapvetésnek számító dolgok sem voltak meg vagy még mindig nincsenek meg, mint a gyártási folyamatok nyomonkövetésére használt digitális szoftver? Vagy azért az istállók tudnak annyit a másikról, hogy nagyjából képben volt azzal kapcsolatban, hogy mi várja?

JW: Nem, a rivális csapatok olyanok egymásnak, mint egy sötét doboz, az ember egyáltalán nem tudja, hogy mi történik belül. Találkozunk az ott dolgozókkal és ismerjük őket, de arról fogalmunk sincs, hogy mi van a színfalak mögött. Többre számítottam néhány területen, illetve sok területen, és azért beszéltem nyíltan erről, mert olyan pozícióban vagyunk, hogy tudunk invesztálni, de a versenytársak segítségére van szükségünk ahhoz, hogy ezt megtehessük. Kell a támogatásuk, ezért pedig el akarom mondani a világnak, hogy itt tartunk és ide akarunk eljutni. Azzal, hogy nyíltan és őszintén beszélünk erről – ami szintén egy olyan dolog, amit reményeim szerint sikerült meghonosítani – elkezdjük kiteregetni a lapjainkat arról, hogy ez és ez nem jó, de ránk nézve emiatt tudja mindenki azt mondani, hogy »Á, igen, értem, hogy miért nem az élmezőnyben küzdötök«. Helyre tudjuk hozni ezeket, de pénzügyi befektetésre van szükség, ami időbe telik. Ez nem nehéz, pénzt és időt könnyű szerezni, amíg a költségplafon változtatásaival lehetőségünk nyílik erre.

Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója Vowles-ról:

„Nagyjából 20 éven át ültem James mellett a bokszfalon. Lenyűgöző stratégiai
munkacsoportot hagyott ránk, amelyet most Rosie [Wait] vezet és nagyon jól 
működik, de részben azért, mert James igyekezett összeállítani egy csapatot,
amely a nyomdokába léphet. Az ambíciói mindig túlmutattak azon, hogy csak a 
stratégiával foglalkozzon, és remek látni, hogy élvezi a munkát 
a Williamsnél és pozitív hatást gyakorol a csapatra, miközben tisztában 
voltunk vele, hogy mekkora veszteség lesz ő nekünk."

MD: A segítség, amire utalt, a CapEx (capital expenditure, a költségplafon tőkebefektetési változata – a szerk.) módosítása. Ez jelenleg négy évre leosztva 36 millió dollár elköltését teszi lehetővé, de a Williams szeretné növelni ezt az összeget, hogy alapvető infrastrukturális fejlesztéseket hajthasson végre a felzárkózás érdekében. Amennyiben sikerül mindenki számára igazságos megoldást találni, és elkezdhetik elkölteni a pénzüket, mennyi időt vehet igénybe az, hogy ki lehessen jelenteni, most már elvárható, hogy a csapat eredményes legyen?

JW: Azzal válaszolom meg a kérdést, hogy több információt adok, és ebből levonhatja a saját következtetését. Még ha már a mai napon elkölthetnénk ezt a pénzt, ezeket a létesítményeket nem lehet a szupermarketben megvásárolni, hanem a célnak megfelelően meg kell azokat építeni. A legtöbbnél 24 hónapot, de soknál 36 hónapot vesz igénybe ez, és akkor hely is kell, ahová tenni tudjuk őket. Még nem jutottunk megállapodásra, de ha holnap belevágnánk, akkor is 36 hónap múlva állnának készen, és utána még meg kell tanulni használni őket, majd egyre erősebbé és erősebbé kell válni. Azok a létesítmények, amelyekkel a Red Bull és a Mercedes már most rendelkezik, minimum 36 hónap alatt állhatnak működésbe. A realitás pedig az, hogy inkább 5-8 éves távlatokban gondolkozik az ember, mire sikeresen megérti, hogy miként tudja a megfelelő szintre fejleszteni a dolgokat.

MD: Akkor tényleg itt kell lennie még 10 év múlva is ahhoz, hogy sikerre vezethesse a Williams-t!