Hosszú betegség után, 75 éves korában hétfőn elhunyt Kenjiro Shinozuka, minden idők legeredményesebb japán pilótája, aki WRC-futamokat és Dakart is tudott nyerni.
Tuomas Valila tavaly ezüstérmet tudott szerezni a Finn Rally Bajnokság SM3-as géposztályában, ebben navigátorként az édesanyja segítette, legközelebb pedig már a Rally Hungaryn indulnak Rally4-es Fordjukkal.
Peter Thul, a WRC Promóter sportigazgatója elárulta, hogy a WRC jobb jövője érdekében született a hibrid rendszerek elhagyása 2025-től a Rally1-es autókban, és elmondta, továbbra is nyitott a WRC Promótere és az FIA az olyan ötletekre mely segíti a költségek csökkentését és segít új gyártókat bevonni a WRC-be.
Thierry Neuville bár korábban többször is arra utalt, hogy nem biztos, hogy folytatja WRC-karrierjét év végén, ezúttal pont az ellenkezőjét állította. Nem szeretne visszavonulni, de ezt sem lehet kizárni.
Az osztrák Kris Rosenberger lett az új tulajdonosa annak a Citroen C3 WRC-nek, melyet 2019-ben még Esapekka Lappi vezetett a WRC-futamokon, Az autó a Rebenland Rallyn mutatkozott be Ausztriában.
Yohan Rossel testvére, Léo rajt-cél győzelmével kezdődött a Francia Rally Bajnokság, míg a Citroen négyes sikernek örülhetett a Rally Le Touquet versenyen.