1991-ben ezen a napon Ayrton Senna végre révbe ért a szülőföldjén, miközben hatalmas kínok között élete legküzdelmesebb győzelmét aratta.
Bizonyára sokan vannak, akik úgy emlékeznek az 1991. március 24-én rendezett Brazil Nagydíjra, mint Ayrton Senna pályafutásának legnagyszerűbb győzelmére. Noha maga az érintett nem tartozott ezek közé, az biztos, hogy az akkor már kétszeres világbajnok pilóta számára ez volt a legfájdalmasabb, egyben legérzelemdúsabb siker, amelyre annyira régóta vágyott, de csak nyolcadik nekifutásra jött neki össze. Az F1-ben 1984-ben debütáló, 1988-ban első, 1990-ben pedig második világbajnoki címét nyerő brazil világsztár 1991 elején azonban végre elmondhatta magáról: megnyerte a hazai versenyét.
Embed from Getty Images
A McLaren pilótája címvédőként, a szezonnyitó USA Nagydíjon aratott magabiztos győzelemmel a tarsolyában érkezett meg Interlagosba, így aztán ott volt a levegőben, hogy annyi balszerencse és „majdnem győzelem” után (addigi hét hazai futamán mindössze két dobogós helyezés jött össze neki) végre révbe érhet a szülőföldjén. Az időmérő edzésen megszerezte pályafutása 54. pole pozícióját, bár egészen az edzés végéig úgy tűnt, hogy nem lehet legyőzni a Williams-Renault-t. Ám Senna végül hozta, amit annyira tudott, és az utolsó körével az élre repítette a McLarent.
Másnap a rajtnál megtartotta a vezetést, és úgy tűnt, élete egyik legkönnyebb diadalát aratja, ez azonban végül nagyon nem így lett.
A futam egy pontján úgy tűnt, Nigel Mansell elkaphatja őt, de előbb a Williams váltója kezdett el rakoncátlankodni, majd a brit pilóta defektet kapott, amitől megpördült és kiesett. Riccardo Patrese a másik Williamsben pedig mérföldekkel lemaradva követte a brazilt, akinek innen már csak be kellett hoznia a célba a McLarent, ám 10 körrel a vége előtt hirtelen nagyon távolivá vált az addig karnyújtásnyira levő győzelem, ugyanis a McLaren váltója is elkezdte megadni magát, és egymás után kezdtek el „eltűnni” belőle a fokozatok. Először a negyedik ment el, majd hét körrel a vége előtt a harmadik és az ötödik is, míg végül csak a hatodik maradt.
Senna minden erőfeszítését bevetve igyekezett hatodikban ragadt váltóval is a lehető leggyorsabban menni, ám Patrese rohamtempóban közeledett rá, és körönként akár 4 másodpercet is hozott a hazai drukkerek hősén. Minden veszni látszott, és, ha mindez nem lett volna elég, két körrel a vége előtt elkezdett szakadni az eső, tovább nehezítve az autóval birkózó Senna dolgát.
Embed from Getty Images
A kétszeres világbajnoknak volt azért némi szerencséje is, menet közben ugyanis Patrese váltója is akadozni kezdett, az olasz pedig később úgy nyilatkozott, hogy ekkor visszavett, mondván, fontosabb célba érni, mint minden áron megnyerni a versenyt. A harmadik helyen autózó Gerhard Bergert pedig ezalatt gázpedálproblémák hátráltatták.
Senna előnyéből így végül megmaradt 2,9 másodperc, a címvédő pedig életében először megnyerte a Brazil Nagydíjat, amit hátborzongatóan állatias, sírással vegyes fájdalomüvöltéssel fogadott, majd megállt, hogy egy pályabírótól begyűjtött brazil zászlóval teljesítse a levezető körét, de elindulni már nem tudott a hatodikban ragadt váltóval, miközben arra sem volt ereje, hogy a zászlót lengesse.
A futam rövid összefoglalója ITT NÉZHETŐ meg.
Végül a pályán álló autóból kellett kiszedni a 31 esztendős pilótát, akit az aggódó Sid Watkins professzor kísért el az orvosi kocsiban a pódiumig, miközben Senna az őt megölelni próbáló apját is arra kérte, hogy csak nagyon finoman érjen hozzá, mert annyira görcsben voltak a karjai és a vállai. A dobogón a trófeát nagy nehezen azért a magasba emelte a több tízezer őrjöngő brazil előtt.
Senna földöntúli üvöltése a befutó után:
„Észleltem, hogy Patrese egyre közelebb kerül, és arra gondolta, hogy nem fogok nyerni – nyilatkozta a verseny utáni sajtótájékoztatón. – Úgy véltem, kötelességem győzni Brazíliában, a verseny végén pedig az eső ellenére kontroll alatt tudtam tartani az autót. Görcsölt az izom a vállamban és a nyakamban, mert túl szoros volt a biztonsági öv, de az érzelmek is közrejátszottak. Csak akkor zökkentem vissza a valóságba, amikor megláttam a kockás zászlót. Akkor nagyon jó érzés fogott el, jó volt élni, jó volt Interlagosban lenni, a saját földemen, látni az enyéimet annyira boldognak lenni. Nem ez volt életem legnagyszerűbb győzelme, de ezért küzdöttem meg a legjobban.”
Hogy mennyire nehéz dolga volt, az csak az utólagos elmondásából derült ki, habár nyilvánvaló, hogy nem könnyű egy F1-es autót hatodik fokozatban vezetni, nemhogy gyorsan menni vele: a lassú kanyarokban annyira leesett a motor fordulatszáma, hogy Senna a lefulladás ellen küzdött, míg a tempós kanyarokban és az egyenesek végén megállnia volt nehéz, hiszen jóval kevésbé segített neki a motorfék.
De az olyan pilóták, mint Senna vagy Michael Schumacher – aki az 1994-es Spanyol Nagydíjon ötödikben ragadt váltóval lett második – képesek voltak okos ívválasztással és a pedálok megfelelő kezelésével a lehető legkisebbre csökkenteni az időveszteséget.
Sennának ugyanakkor még a görcsök okozta fájdalommal is meg kellett küzdenie, ami olyan mértéket öltött, hogy a David Tremayne, az F1 egyik legendás újságírójának elbeszélése szerint a csapattagok az utolsó néhány körben szó szerint Senna jajveszékelését hallgatták a csapatrádióban, miközben a brazil az autóval birkózott, és hajtotta előre a „kötelesség.” Később elmondta, mindent kifacsart magából, és egy csepp ereje sem maradt, ami látszott is.
Ez volt a 28. győzelme, amit ezután még 13 követett, közte 1993-ban egy újabb hazai sikerrel.
