back to top
2025. december 28. 19:59
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1107

    Serderidis megy a Montén – Loeb nem indul

    0

    A görög privát versenyző negyedik versenye lesz a Ford Puma Rally1-gyel a 2023-as szezonnyitó. Ez azt is jelenti, hogy a 2022-es győztes Sebastien Loeb nem lesz ott a Monte-Carlo Rallyn.

    Tegnap megírtuk, hogy a tíz Rally1-es Monte induló között három Puma lesz, de a harmadik versenyzőről még nem döntött az M-Sport. Valójában nem is nekik kellett dönteniük, Loeb válaszára vártak, aki előtte a Dakaron versenyez és számára az a legfontosabb, hogy ott megszerezze a győzelmet.

    Jourdan Serderidis korábban négy alkalommal indult a Rallye Monte-Carloban, háromszor R5-ös autókkal és egyszer, 2017-ben egy Citroën DS3 WRC-vel. AZ eredménylistája nem valami fényes, kétszer balesetet szenvedett, egyszer a WRC2 hatodik helyén ért célba, a WRC-vel pedig alaposan megverték az R5-ösök is.

    A júniusi Safari Rally Kenya-n összesítésben pályafutása legjobb eredményét érte el a Pumával, félórás hátránnyal hetedik lett. A Spanyol Rallyn aszfalton is kipróbálta a Pumát, de itt is kiderült, hogy a görög üzletember az IT bizniszben sikeresebb mint a rallyban.

    A Monte-Carlo Rallyn ezzel teljes az M-Sport csapata, Ott Tanak, Pierre-Louis Loubet és Jourdan Serderidis versenyez a kékekkel.

    A bejelentés még egy kérdésre választ ad: Gus Greensmith nem megy teljes szezont az M-Sporttal, kérdés, hogy a 25 éves brit marad e a csapatnál, vagy a híreknek megfelelően valóban a Toyotához tart.

    Loeb
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

     

    Egy év szünet után visszatér Magyarországra a Rally Európa-bajnokság

    0

    Egy év kihagyás után, 2023-ban újra Magyarországra látogat a Rally Európa-bajnokság mezőnye. A rangos versenyt Nyíregyházán, illetve a Zempléni-hegységben és környékén, 2023. október 6. és 8. között rendezik meg.

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és az ERC promótere, a WRC Promoter GmbH aláírta a megállapodást arról, hogy 2023-ban ismét rally Európa-bajnoki futamot rendeznek Magyarországon. A megállapodást a HUMDA „óriási sportdiplomáciai sikerként” könyveli el, hiszen a világ második legrangosabb rallybajnoksága tér vissza Magyarországra.

    A Rally Európa-bajnokság nagy hagyományokkal bír Magyarországon, hiszen már az 1960-as és 1970-es években is rendeztek Eb-futamokat hazánkban, 2022-re mégis kikerült a versenynaptárból a magyarországi futam, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség a 2020-as és a 2021-es versenyt követően is biztonsági hiányosságokat és versenyrendezői mulasztásokat állapított meg.

    Herczig-Ferencz, Rally Hungary
    Fotó: Makai Gergely, MGR IMAGES

    Az újbóli rendezési lehetőséget az idei Zemplén Rally sikeres megrendezésével sikerült kivívni, mert ez a verseny sportszakmai és biztonsági szempontból is megfelelt az FIA előírásainak, valamint a nemzetközi jogtulajdonos, WRC Promoter GmbH tetszését is elnyerte.

    A 2023-as futam – amely a 70 éves Rally Európa-bajnokság jövő évi idényének záró állomása is egyben – központja Nyíregyházán lesz, ahol egy belvárosi gyorsasági szakaszt is rendeznek, de ellátogat a mezőny a máriapócsi Rabócsiringre is egy szuperspeciál szakasz keretében.

    Hazai versenyzőkből várhatóan nem lesz hiány, hiszen a magyar ralisport krémje tervezi az indulást a zempléni sporteseményen, így ott lehet a rajtnál a Herczig Norbert – Ferencz Ramón, Csomós ’Mixi’ Miklós – Nagy Attila, Hangodi Bendegúz – Bunkóczi László, Herczig Patrik – Varga Kristóf, vagy éppen a László Martin – Berendi Dávid kettős is.

    Az ERC fogadásával a HUMDA az egyik legfontosabb stratégiai célkitűzésének tesz eleget: az autó-motorsportok fejlesztését célozva szeretne minél több nemzetközi szériát, egy-egy szakág csúcskategóriáját Magyarországra csábítani. Számos pozitívummal jár, ha minél több meghatározó bajnokság naptárát magyar versenyhelyszín, forduló tarkítja.

    Ez nemcsak országunk helyét erősítené az autó-motorsportok világtérképén, hanem a turisztikai forgalmat élénkítve növeli Magyarország szálláshelyeinek kihasználtságát. Az élő televíziós közvetítések pedig számos ország több millió háztartásába jutnak el és növelik hazánk ismertségét” – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Weingartner Balázs, HUMDA, Szujó Zoltán, MNASZ, sajtótájékoztató, Rally Hungary
    Weingartner Balázs (bal szélen) és Szujó Zoltán (középen) sajtótájékoztatón jelentették be a hazai EB-futam visszatérését Fotó: HUMDA

    Az ERC visszatérése a hazai autósport megújulásának egyik kiindulópontja. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség frissen megválasztott elnökeként büszke vagyok rá, hogy már most hatékonyan tudunk együtt dolgozni a HUMDA-val. Ez a közös munka a záloga annak az előremutató változásnak, amelyre a magyar autósportnak már régóta szüksége volt. Érdemes tisztázni, hogy ha az MNASZ életében nem következett volna be fordulat, akkor lehet, hogy egy rally Eb futammal lenne szegényebb az ország.”

    Az ilyen projektekből nem csak a rallysport, hanem a többi szakág is sokat tud majd profitálni a következő években. Mindent megteszünk a sikeres rendezésért, hiszen azzal hosszú évekre meg tudjuk alapozni a magyarországi futam jövőjét. A rallyversenyekre látogat ki a legtöbb néző, biztos vagyok benne, hogy 2023. októberében is tízezrek szurkolnak majd. Ők a korábbi évekhez képest profibb szervezésre és a biztonsági előírások maradéktalan betartására számíthatnak, hiszen a legfontosabb, hogy mindenki, versenyzők, sportbírók és természetesen a nézők a legnagyobb biztonságban legyenek a futam során” – emelte ki Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

    Weingartner Balázs, HUMDA, Szujó Zoltán, MNASZ, sajtótájékoztató, Rally Hungary
    foto: Sulyok István/TRP Hungary

    A FIFA útjára lépett az FIA: megtiltotta a pilótáknak, hogy engedély nélkül politizáljanak

    0

    A következő szezontól a Forma-1-es versenyhétvégéken a pilótáknak csak az FIA engedélyével lehet politikai üzeneteket közvetíteni.

    Miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már korábban is igyekezett elejét venni annak, hogy a Forma-1-es versenyzők a szövetség által politikai tartalmúnak vélt üzeneteket közvetítsenek a versenyhétvégék során, a 2023-as szezontól módosítottak az összes FIA-sorozatra vonatkozó Nemzetközi Sportkódex erre vonatkozó részén, azaz további szigorításokat vezetnek be.

    Mohammed bin Szulajm
    Az FIA szigorít Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool

    Az FIA ezzel betiltotta „a politikai, vallási és személyes kijelentések vagy megjegyzések általános megfogalmazását és megjelenítését, különös tekintettel az FIA által az alapszabálya szerint hirdetett semlegesség általános elvét megsértőket, kivéve, ha azt nemzetközi versenyekre vonatkozóan az FIA, országos versenyekre pedig a megfelelő nemzeti szövetség előzetesen írásban jóváhagyta.”

    Ezen felül felhívták a versenyzők figyelmét arra is, hogy az FIA utasításainak be nem tartása a hivatalos ceremóniákon az FIA által felügyelt versenyeken mostantól a szabályok megsértésének minősül.

    Az FIA korábban már tett lépéseket annak érdekében, hogy megakadályozza a pilótákat abban, hogy általuk fontosnak vélt, az FIA szerint politikai tartalmú üzeneteket közvetítsenek. Például miután Lewis Hamilton a 2020-as Toszkán Nagydíjon „Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort!” feliratú pólót viselt a 2020 márciusában, rendőrök által meggyilkolt 26 esztendős afro-amerikai egészségügyi dolgozó melletti kiállásként, az FIA megtiltotta a versenyzőknek, hogy pólókat viseljenek a pódiumceremónia, vagy a rajt előtti himnusz alatt.

    Hamilton pólója a 2020-as Toszkán Nagydíjon

    Sebastian Vettelt azonban nem érdekelte a tiltás, amikor a 2021-es Magyar Nagydíj előtt szivárványszínű, „Same Love” feliratú pólóban jelent meg a rajtrács-ceremónián, és állt ki a sokszínűség mellett. A négyszeres világbajnok az eset után figyelmeztetést kapott, de nem igazán hatotta meg a dolog, sőt, kőkeményen beleszállt a „We Race as One”, azaz „Egyként versenyzünk” szlogent hirdető F1-be.

    „Mindannyian ott állunk a vörös szőnyegen a verseny előtt, ahol ott vannak ezek a szép szlogenek, ez [a póló] mégis problémának tűnik egyeseknek. Nem értem. Bizonyos értelemben ez egy szomorú szóösszetétel, de ha ez segít támogatni azokat az embereket, akik az Európai Unió tagállamainak számító országokban szenvednek, akkor örömmel fejezem ki a támogatásomat” – nyilatkozta, majd még a végül megrovással végződő vizsgálat előtt hozzátette: „Azt csinálnak velem, amit csak akarnak, nem érdekel, újra megtenném.”

    Vettel ezután az idei Kanadai Nagydíjon is kihúzta a gyufát az F1-nél, illetve a kanadai kormánynál. A német pilóta egyedi sisakfestésével az országban folyó olajhomok-bányászatot bírálta, majd egyik napról a másikra lecserélte a sisakját, és nem volt hajlandó megindokolni, hogy miért tette ezt. Vettel kapott is a fejére az albertai energiaügyi-minisztertől, aki „még nem látott ekkora képmutatást.” A négyszeres világbajnok erre azzal reagált, hogy lehet őt képmutatónak nevezni, de szomorú amiatt, hogy a politikusok ahelyett, hogy a tágabb képet néznék, egyből személyeskedni kezdenek vele.

    Vettel kanadai sisakja

    Az idei év korábbi részében Mohammed bin Szulajm FIA-elnök meglehetősen egyértelművé tette, hogy mit gondol Hamilton és Vettel ehhez hasonló akcióiról, amikor Niki Laudával és Alain Prosttal példálózott, mondván „ők csak a vezetéssel törődtek.”

    „Mos Vettel szivárványszínű biciklin teker, Lewis szenvedéllyel viseltet az emberi jogok iránt, Lando [Norris] pedig a mentális egészséggel foglalkozik. Mindenkinek joga van gondolkodni, de számomra ez arról szól, hogy el kell döntenünk, hogy állandóan ráerőltessük-e a sportra azt, hogy miben hiszünk” – mondta Szulajm, aki ezen szavai után (alighanem tanácsadói javaslatra) közleményt adott ki arról, hogy elkötelezett a sokszínűség és befogadás elősegítése mellett.

    Mindeközben az FIA alapszabálya továbbra is leszögezi, hogy a szövetségnek „előre kell mozdítania az emberi jogok és az emberi méltóság védelmét, és tartózkodnia a faj, bőrszín, nem, szexuális irányultság, etnikai vagy társadalmi származás, nyelv, vallás, filozófiai vagy politikai vélemény, családi helyzet vagy fogyatékosság alapján történő megkülönböztetéstől a tevékenységei során, és attól, hogy ezzel ellen bármely módon fellépjen.”

    Sebastian Vettel, Magyar Nagydíj, 2021, Aston Martin
    Vettel más módon is rendszeresen kiállt a sokszínűség mellett Fotó: Aston Martin F1 Team

    A Nemzetközi Sportkódex kiegészítéseivel az FIA ezzel együtt kísértetiesen hasonló útra lépett, mint amire a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), amely a katari labdarúgó-világbajnokság előtt megtiltotta a csapatoknak, hogy a játékosaik szivárványszínű csapatkapitányi karszalagot viseljenek, valamint a szurkolóknak, hogy szivárványszínű sapkákban, zászlókkal szurkoljanak. A kritikaáradatra utóbbi tiltást végül feloldották.

    Az egyelőre kérdéses, hogy az FIA mely esetekben fog fellépni, és mit tekint majd politikai üzenetnek, de ha hasonló lesz az elbírálás, mint a focivébén, akkor a szivárványszínű bukósisakokat is betilthatják. Lewis Hamilton egy ilyen sisakban nyerte meg 2021-ben az első Katari Nagydíjat…

    Lewis Hamilton, Katari Nagydíj, Mercedes
    Fotó: LAT Images

    Alakul a Citroen 2023-as WRC2 programja

    0

    Egyre több elem kerül a helyére a franciák 2023-as WRC2 programjában. Három pilóta is ott lesz a WRC2 bajnokságban a C3 Rally2-vel, de csak ketten mennek teljes szezont.

    Yohan Rossel 2021-ben megszerezte a WRC3 címet, és a 2022-es szezonban már a WRC2-ben versenyzett. Negyedik helyen végzett az év végén, annak ellenére, hogy Horvátországban és Portugáliában egymás után győzelmet aratott.

    2023-ban a 27 éves versenyző ismét az összesített címért harcol – sorozatban az ötödik szezonja lesz a Citroën C3-mal. Nyolc futam szerepel Rossel programjában, amely egy hónap múlva a Monte-Carlo Rallyn indul. Horvátország, Portugália, Szardínia, Észtország, Chilében és az új Közép-Európa Rally szerepel a további tervekben, tehát Rosselék is csak egy távoli futamot vállanak be.

    Rossel
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Bár a Citroën Racing támogatja, Rossel autóját a híres francia PH Sport készíti fel és szervizeli.

    A DG Sport is hasonló autót indít Stéphane Lefebvre-vel, bár a versenyző már elmondta, hogy 2023-ban nem tud teljes szezont teljesíteni.

    A spanyol Alejandro Cachón viszont megerősítette, hogy hétfordulós programra készül a Sports & You C3 Rally2-esével. A 23 éves Cachón 2021 végén váltott négykerék-hajtásra a Rally2-es Citroennel, előtte Peugeot 208 Rally4-gyel gyűjtötte a tapasztalatokat. 2022-ben többször is nyert a spanyol bajnokságban, viszont a két idei WRC versenyén Belgiumban és Spanyolországban nem alkotott maradandót.

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

     

     

    Műszaki problémákhoz vezetett a 186 centis magasság Alonso csapattársánál

    0

    Esteban Ocon elárulta, hogy az Alpine-nak módosításokat kellett végrehajtania az idei autóján, mert tavaly a magassága miatt egyes versenyeken hűtési gondok léptek fel.

    Szerencsére az a korszak már véget ért, amikor az F1-es pilótáknak extrém koplalásba kellett kezdeniük, hogy a lehető legkönnyebbek legyenek, de azért persze elhízniuk továbbra sem szabad. Ha pedig valaki Esteban Oconhoz hasonlóan 186 centi magas – ami egyébként nem számít kiugróan magasnak, de Ocon Alex Albonnal együtt így is az idei szezon legmagasabb versenyzője –, akkor még inkább oda kell figyelnie magára.

    A RacingNews365-nek adott exkluzív interjúban a francia versenyző elárulta, nagy magabiztosság kell ahhoz, hogy ezzel a magassággal formában tudja tartani magát. „Bíznod kell magadban, és úgy hiszem, mentálisan a legtöbb pilótánál erősebb vagyok, kivéve talán Valtteri [Bottast], aki Ironman versenyeken indul. De rengeteg erőfeszítést teszek azért, hogy elég erős legyek. Amikor pólóban vagyok, nem látszik, mert elég magas vagyok, de meglehetősen fitt vagyok.”

    Sebastian Vettel, Laurent Rossi, Esteban Ocon, Lewis Hamilton, Alpine, Aston Martin, Mercedes, Magyar Nagydíj, 2021
    Ocon Vettelnél és Hamiltonnál is jóval magasabb Fotó: Pirelli

    Az új generációs, elődeiknél nehezebb autók bevezetése némileg más edzésprogramot követelt meg a versenyzőktől, és Oconnak is segített valamelyest. „Korábban is rengeteg erőfeszítést tettem az edzéseken Thomassal, a fizioterapeutámmal, akivel 2021 óta dolgozom együtt, de az idén kicsit másként dolgoztunk, és jobban az apró részletekre koncentráltunk. Az edzőtábort is áthelyeztük a Pireneusokból Annecy-be, közel az otthonomhoz, úgyhogy tulajdonképpen már a versenyek között is edzőtáborozhatok. Most nehezebb vagyok, mint tavaly, több izmot hagyhattam magamon, és az energiaszintem is jobb, mint tavaly.”

    Van azonban olyan része az idei kocsiknak, amelyben Ocon hátrányt szenvedett, módosítani kellett ugyanis az A522-es ülését ahhoz, hogy a nála 15 centivel alacsonyabb Fernando Alonsóhoz hasonlóan kényelmesen elférjen benne. Minderre azok után volt szükség, hogy 2021-ben a melegebb futamokon Ocon autóján hűtési gondok léptek fel a francia versenyző magassága miatt.

    „Keményen dolgoztunk a csapattal az üléspozíción. Tavaly ez egy kissé problémás volt a melegebb futamokon” – utalt Ocon arra, hogy mivel a feje jobban kilógott a pilótafülkéből, ez aerodinamikai hátrányokkal járt, és a felső légbeömlőbe sem tudott úgy beáramlani a levegő, ahogy az ideális lett volna.

    6000 kilométer 15 versenyen – Kalapács Zsoltéknak hosszú de eredményes szezonja volt

    0

    Kalapács Zsolt és navigátorai ilyen hosszú és kalandos szezont eddig még sosem teljesítettek, a csapat eddigi legjobb eredményét is elérte 2022-ben.

    Az idei év különlegességet még az is fokozta, hogy nem csak a baloldalon ülve versenyezett Kalapács Zsolt, hanem időnként a jobb oldali ülést is elfoglalta többféle márkájú (Citroen C2R2, Renault Clio RS, Fiat Seicento, Lada 2101) autóban és kupasorozatban (Rally1, Rally2, Rally Sprint, Tour European Rally) is.

    Navigált Magyari Beck Szabolcsnak, Szetei Norbertnek, Horváth Mátyásnak, Mésziatinak és Kulcsár Balázsnak.

    Kalapács Zsolt
    foto: Kalapács Zsolt

    Ugyanakkor mellette is több navigátor ült, köztük a fiai is kipróbálták a jobb egyet. A navigátorok: Kalapács Kornél (2 versenyen), Patkó Gábor (2 versenyen), Kalapács Kristóf (1 verseny), Kalapács Botond (1 verseny), Mésziati (1 verseny).

    Az események között volt egy olyan ritkaság is, mely a világ egyik legismertebb rally pályáin zajlott, az útvonal a Monte-Carlo Rallyval megegyezően futott.

    „Igaz itt navigátorként ültem autóban, de ilyen pályákon és környezetben még soha nem versenyeztem. Életem eddigi leg nehezebb versenye volt navigáció szempontjából” – mondta Kalapács Zsolt a Rallye d’Antibes – Côte d’Azur Historic versenyről.

    Kalapács Zsolt
    foto: Kalapács Zsolt

    Az ide Mecsek Rallyn, amely már hagyományosan historic Európa bajnoki futam életük eddigi legjobb nemzetközi eredményét érték el. A nagy abszolútban, az Eb mezőnnyel összesítve a 10. helyen zárták a futamot, második magyar párosként.

    Az Ózd Rallyn viszont olyan történt velük ami még sosem. Totálkárosra tört az Opel Kadett.

    „Nem sokkal a második napi rajt után egy nem túl éles kanyarban túl nagy sebességgel, kb. 120-140 km/h-val akartunk befordulni, de nem sikerült, így kisodródtunk az útról és mintegy 40 méteren letaroltunk mindent, ami csak elénk került. Útpadka, vizesárok, hegyoldal……” – idézte fel az esetet Kalapács Zsolt.

    Kalapács Zsolt
    foto: Kalapács Zsolt

    Az utolsó verseny rajtjáig vezették a bajnokságot a kategóriájukban. Igaz csak egy ponttal de bajnokesélyesként érkeztek a Zemplén Rallyra. Az esélyünk mégis csak matematikai volt, mert az előző versenyen összetört autó helyett, egy kölcsön versenygépjárművel érkeztek, amivel sok esélyük nem volt a bajnoki cím elhódítására.

    „Próbáltuk menteni a menthetőt és a dobogó valamelyik fokát megszerezni. Ugyanis, ha nem indulunk itt el, akkor az egész éves erőfeszítésünk kárba veszhetett volna, mert csak a 4. helyen zártuk volna a versenyszezont. A rengeteg munka meghozta az eredményét, és ugyan a korcsoport bajnoki címet nem sikerült megszereznünk, de így is igen előkelő helyen végeztünk az idei évben” – összegzett Kalapács Zsolt.

    Az eredmény pedig az Országos Historic Rally bajnokság abszolút értékelésében, 47 induló közül a 3. hely, a D korcsoportban a 2. hely volt.

    „A versenyautót természetesen újraépítjük és reméljük találkozunk a jövő esztendőben is és egy hasonlóan izgalmas bajnoki szezont tudunk teljesíteni. Nagy köszönet illet mindenkit, aki egy kicsit is hozzá segített minket ehhez a sikeres esztendőhöz” – fejezte be Kalapács Zsolt.

    Kalapács Zsolt
    foto: Kalapács Zsolt

     

    Még el sem kezdődött a Dakar, de egy csapatot már kizártak

    0

    A belga Feryn Dakar Sport abban reménykedett, hogy a 2023-as Dakar Rallyn elindulhat három Toyota Land Cruiserrel, de az FIA másként döntött. A szövetség, az FIA kizárta Koen Wauters és Tom de Leeuw 257-es és 268-as rajtszámú Land Cruiserét, mert bukóketreceik nem felelnek meg az előírásoknak.

    Ferynék a 2022-as Dakar Classic után után részt akartak venni a 2023-as versenyen. Tavaly Tom De Leeuw és Cédric Feryn navigátor összetettben a nyolcadik helyen végzett egy Mercedes-Benz 2635A teherautóval, míg Pascal Feryn és Koen Wauters a tizenkettedik helyen ért célba egy Land Cruiser 100-zal. Wauters számára nem ismeretlen a Dakar, hiszen a 2000-es évek és a 2010-es évek elején tizenkét alkalommal vett részt rajta, miközben a belga zene élet és a televíziózás egyik ismert arca volt.

    Az FIA döntéséig de Leeuw és Cédric a 268-as Land Cruiserrel, míg Wauters és Pascal a 257-essel autóval nevezett a T2 kategóriába, ahol a nagy esélyes Toyota Auto Body csapattal akartak megmérkőzni. A döntés után a csapat harmadik párosa, a Nicola Feryn – Kurt Keysers duó szolidaritásból visszavonult a versenytől, ők a Dakar Classicon indultak volna, és az ő autójukat szabályosnak találta a szövetség.

    A csapat úgy jellemezte az ítéletet, hogy „nem kevesebb, mint egy kemény pofon” a versenyzőknek, különösen azért, mert a szervező Amaury Sport Organization szeptemberi vizsgálata jóváhagyta a járműveket.

    Feryn Dakar Sport
    foto: Feryn Dakar Sport

    „A Toyotáink rally mércével mérve régiek” – mondta Wauters. „Minden évben, sőt minden hónapban mindig vannak új fejlesztéseink. Hogy lássuk, hogy autóink megfelelnek-e az előírásoknak, néhány hónapja előzetes átvizsgálást kértünk a szervező ASO-tól. Szeptemberben az ASO felügyelője érkezett műhelyünkbe. Az alapos átvizsgálás után megerősítette, hogy autóink megfelelnek az előírásoknak, így megkezdődtek a végső előkészületek és indítottuk az utolsó teszteket.”

    Az ASO által szervezett Dakar a világbajnokság része, így az FIA ellenőreié az utolsó szó. Találkoztunk egy ellenőrrel, aki makacsul félresöpörte minden érvünket, és az ASO előzetes ellenőrzését. Negyvennyolc órát kaptunk arra, hogy bukóketrecünket az FIA előírásaihoz igazítsuk. Kétnapos, szinte éjjel-nappali munka után szerdán ismét megjelentünk az elenőrzésen, hogy megkapjuk a végső „nem”-et.”

    „Senki sem látta, hogy ez jön, különösen azután, hogy az ASO megerősítette, hogy az autók rendben vannak. Nicola Feryn és Kurt Keysers autóját jóváhagyták a Dakar Classicra. Ezt köszönjük, de úgy gondoljuk együtt kint, és együtt haza. Dakaristák vagyunk és maradunk, az biztos. Meglátjuk mit hoz a jövő. Bemutattuk a Koen in Dakar című könyvet. Megtiltották, hogy induljunk a 2023-as Dakaron, de a történelmet nem lehet elvenni tőlünk” – fogadkozott a csalódott Wauters.

    Feryn Dakar Sport
    foto: Feryn Dakar Sport

    Megajándékozták egymást az F1-es pilóták – Leclerc Verstappent lepte meg (videó)

    0

    Folytatta nagysikerű sorozatát az F1, amelyben Lewis Hamilton kivételével a mezőny összes pilótája ajándékkal lepte meg azt, akinek a nevét korábban kihúzta.

    Az F1 az idén is megszervezte a pilóták titkos ajándékozását, amelyhez az év korábbi részében minden versenyzőnek húznia kellett egy nevet, és ajándékot vennie karácsonyra a kihúzott kollégájának. Ahogyan korábban, az idén is akadtak ötletes és kevésbé ötletes ajándékok, és akárcsak az utóbbi alkalmakkor, most is Lewis Hamilton volt az egyedüli, aki nem vett részt az ajándékozásban. Na de nézzük, a másik 19 versenyzőt ki és milyen ajándékkal lepte meg!

    Elsőként Ocon ajándékát ismerhettük meg. Az Alpine francia versenyzője egy pókemberes képregénygyűjteményt kapott, aminek szemmel láthatóan nagyon örült, mert mint kiderült, nagy rajongója a képregényeknek és a Pókembernek. Talán mert ez tényleg egy nagyon személyre szabott ajándék, először arra tippelt, hogy barátjától, Mick Schumachertől kapta, de nem, ugyanis Daniel Ricciardo volt a tettes. „Egy legenda vagy” – üzente Ocon az ausztrálnak, majd hozzátette, hogy reméli, Ricciardo hamarosan újra az F1-ben fog versenyezni.

    Ocon és a képregénygyűjtemény Forrás: Formula 1 YouTube

    Ricciardo ajándéka egy Fujifilm Instax Mini 11-es fényképezőgép, illetve egy I love Harry feliratú póló volt, amit az ausztrál azért kapott, mert Harry Styles énekesről korábban kiderült, hogy Ricciardo rajongója, és előszeretettel hordja a McLaren immáron csak volt versenyzőjének kollekciójából az egyik pólót. Mostantól pedig Ricciardo is nyíltan rajonghat Styles-ért, köszönhetően Nicholas Latifinek. Ricciardót egyébként meglepte, hogy Latifi volt a feladó, először ugyanis Lando Norrisra vagy George Russellre tippelt.

    Latifi ajándékáról gyakorlatilag néhány másodperc után teljesen egyértelmű volt, hogy kitől van, a kanadai ugyanis elkezdett felolvasni egy oklevelet, amelyen az állt, hogy mostantól 61 darab here méh büszke tulajdonosa, ugyanis adoptálta őket. „Öröm volt veled versenyezni, Nicholas, a 61 méh pedig a 61 versenyt jelképezi, amelyeken közösen álltunk fel a rajtrácsra” – olvasta. Az ajándékozó természetesen a méhek nagy védelmezője, a tavaly rovarhotelt alapító, az idei Osztrák Nagydíj előtt is méhlegelőre látogató Sebastian Vettel volt, aki egy csomag nutellás kekszet is küldött a Forma-1-ből kiszoruló Latifinak.

    Latifi oklevele a méhek örökbefogadásáról Forrás: Formula 1 YouTube

    Ha már sikerült nagyon vetteles ajándékot kapnia, a visszavonult négyszeres világbajnok is hasonlóan vetteles ajándékot kapott, méghozzá csapattársától, Lance Strolltól. A német veteránnak átnyújtott borítékban lapuló papíron ez állt: „Boldog karácsonyt, Seb! A svájci erdőszakértőkkel együtt dolgozva ültetni fogunk egy juharfát Svájcban, a régió igényeihez igazodva. Legyen szép napod! A titkos Mikulásod.” „Fát ajándékozni valakinek csodálatos dolog, ez az egyik legjobb ajándék, amit adni lehet, szóval köszönöm Lance, ez nagyon szép!” – mondta Vettel.

    Stroll fa helyett egy üveg gint vehetett át, amire úgy reagált, hogy „Úgy érzem, az egész paddock azt hiszi, hogy alkoholista vagyok, mert tavaly tequilát kaptam, most meg gint.” Mivel az üvegre rá volt írva, hogy Finnországban készült, nem volt nehéz kitalálni, hogy Bottastól származik, de mint kiderült, ez a finn pilóta saját készítésű ginje. Stroll csipkelődve megjegyezte, hogy majd ezzel fogja ünnepelni, hogy a hétvégén megverik őket a konstruktőri pontversenyben (az ajándékosztás az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén zajlott). Ez annyira nem jött be, mert végül kikaptak, de különben is csak viccelt.

    Bottas a Minyonok című animációs film szereplőivel díszített biciklis ruhával gazdagodott, lévén nagy kerékpárosnak számít, főleg, mióta a profi kerekes Tiffany Cromwell a barátnője. A csomag feladója pedig nem más volt, mint Carlos Sainz, akit Pierre Gasly ajándékozott meg, méghozzá egy kék színű pulcsival. És hogy mi volt a felső márkája? Természetesen Alpha Tauri…

    Bottas és a minyonos biciklis trikó  Forrás: Formula 1 YouTube

    A jövőre már az Alpine-nál versenyző Gasly volt az egyetlen, aki vakon telibe találta, hogy mit kap, ugyanis megrázta a becsomagolt dobozt, majd rávágta, hogy szerinte ez egy Monopoly társasjáték. „Nem hazudok, nincs ilyenem otthon Milánóban, és akartam már venni egyet, úgyhogy bárkitől is kaptam, remek ötlet volt.” A remek ötlet gazdája pedig nem más, mint Fernando Alonso.

    A kétszeres világbajnok az egyik legfurcsább ajándéknak örülhetett, egy mini tükröt kapott ugyanis Kevin Magnussentől, ami állítólag a dán pilóta első versenyautójáról származik. Talán Magnussen arra gondolt, hogy remek darab lesz Alonso saját múzeumába.

    Furcsaságban azért mondjuk a Haas dán versenyzőjének csomagja is ott volt a szeren. Először is kapott egy narancs-fekete zászlót utalásként arra, hogy a szezon során háromszor is megkapta ezt a jelzést, és a bokszba kellett hajtania a sérült autója miatt. Másodszor pedig kapott egy stresszlabdát, egy ajtótámaszt és egy szakállgondozó szettet az ajándékozója, azaz Alex Albon anyukájától (a zászlót Albon adta)

    Magnussennek már saját narancs-fekete zászlója is van  Forrás: Formula 1 YouTube

    A Williams thai-brit versenyzője volt az egyetlen, akinél elsütöttek egy kis inside joke-ot, kapott ugyanis egy pár mamuszt, amire filctollal ráírták, hogy „Puma”. Albon gyorsan elmesélte, hogy tavaly a Red Bull vett neki egy pár papucsot Abu-Dzabiban (vélhetően nem vitt magával), ami annyira megragadt Sergio Pérezben, hogy egy évre rá is viccelődött ezzel egy kicsit. A mexikó emellett adott a szezon közben a haját befestő korábbi Red Bull-tartaléknak egy kék és egy piros hajfestéket, valamint golfleckéket „a mexikói védelmi miniszterrel”, ami Pérez „titulusa” lett azok után, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon hősiesen védekezett Lewis Hamilton ellen.

    Péreznek nem volt nehéz dolga a tippeléssel, miután egy üveg szakét kapott a mezőny egyetlen japán versenyzőjétől, Cunoda Jukitól. Cunoda pedig egy bekeretezett képet, amin ő és Gasly látható. Nem csoda, hogy arra tippelt, csapattársa volt az ajándékozó, de mint kiderült, a hobbifotós Norris az, aki a saját maga által készített fotóval lepte meg a japánt. „Ez a legszebb ajándék amit valaha kaptam, nagyon köszönöm, Lando, egész életemben megőrzöm” – mondta Cunoda.

    Norris, ahogy kicsomagolta az ajándékát, már rá is vágta, hogy „Mick Schumacher”. És hogy mit kapott? Egy teljes golfszettet, azaz golfpólót, golfnadrágot és golfcipőt, mivel szabadidejében előszeretettel játszik. „Ezt eltalálta, kösz, Mick!” – mondta a brit.

    A Norris által Cunodáról és Gaslyról lőtt fotó  Forrás: Formula 1 YouTube

    Mick Schumachert Max Verstappen lepte meg, a német pedig meg is lepődött, ugyanis egy plüssoroszlán mellé egy oklevelet is átvehetett, amelyen az állt, hogy mostantól egy éven át a King nevű oroszlán tiszteletbeli gazdája.

    Ötletes ajándék a kétszeres világbajnoktól, akit Charles Leclerc Mikulása látott el egy játékkal. Verstappen nagy gamer lévén már a csomagoláson keresztül kitapintotta, hogy konzoljáték, de míg ő a FIFA-ra tippelt, valójában a Forma-1 hivatalos játéka lapult a papírban, csakhogy különleges borítóval, Leclerc ugyanis photoshoppal „klónozta” magát, így három kiadásban mosolygott vissza Verstappenre. „Ez szép volt Charles” – nevetett a poénon a holland, majd felolvasta a kísérőkártyát, amin az állt: „A legnagyobb rajongómnak!”

    Leclerc kínai teáskészlettel gazdagodott Csou Kuan-jü révén, ami láthatóan bejött neki, míg Csou egy síelő dinót és karácsonyi zoknikat kapott George Russelltől, a Mercedes britje pedig egy brazil zászlós minidob tulajdonosa lett, amit Oconnak köszönhet.

    A teljes videó ITT tekinthető meg.

    Ismét Makai Gergelyé lehet az év WRC fotója – szavazzunk!

    0

    A WRC hivatalos oldala most is keresi az év legjobb fotóját. A jelöltek közt most is ott van Makai Gergely képe is! A magyar fotós 2016-ban már megnyerte az év fotója díjat egy Szardínián készült fotójával.

    Tíz remek fotós tíz csodálatos fotója került a 2022-es válogatásba, és el kell ismerni, hogy a képeket végignézve még az is WRC rajongó lesz aki eddig nem követte a sportágat.

    A kiváló magyar fotós Makai Gregely a Japán Rallyn készítette azt a képet amelyre szavazhatunk. A neveztes Isegami alagútban készült fotóról nekünk is elárult pár részletet.

    „A kép különlegessége az volt, hogy ilyen hosszú zárt alagútban még soha nem ment a WRC. Veszélyes része volt a versenynek, ahol Kajto össze is törte az autóját a kijáratnál. A következő körben emiatt nem is versenytempóban mentek át az alagúton a párosok. Emiatt ez a szakasz jövőre jó eséllyel nem lesz az útvonalon, így megismételhetetlen ez a fotó.”

    „A pályabjáráson már eldöntöttem, hogy mindenképp megörökítem ezt a részt. A veszélyessége miatt az alagút bejáratnál akartam fotózni, de amikor jött az információ, hogy a fotocella a bejárathoz került, akkor rögtön tudtam, hogy át kell mennem a túloldalra. Mivel nem volt ekkor már mért rész, tudtam, hogy a stgae mód kikapcsolása után elalszanak az autók fényszórói, és csak a sziluettjük látszik majd a fotón” – mondta Makai Gergely.

    Japán Rally
    foto: Makai Gergely

    Makai Gergely a szokásos youtube beszámolójában is mesélt erről a pontról. (3:30-tól)

    Már jövőre debütálhat az F1 furcsa újítása, az FIA újabb részleteket árult el

    0

    Nikolasz Tombazisz, az FIA formaautós bizottságának technikai igazgatója nyilatkozott az esős futamokra tervezett kerékdobokról.

    A múlt hónapban mi is beszámoltunk róla, hogy az F1 az autókra utólag felhelyezhető kerékdobok bevezetését tervezi, hogy ily módon javítson az extrém esős körülmények között történő versenyzés feltételein, és elkerülje az olyan eseteket, amelyeknél az autók által felvert vízpermet miatt kialakult rossz látási viszonyok megakadályozzák a körözést.

    A munka már javában zajlik a Forma-1-ben még soha nem alkalmazott megoldás gyakorlatba ültetésére, az első prototípusok pedig várhatóan a 2023-as szezon második felében, de legkésőbb 2024-ben debütálhatnak versenyhétvégén.

    „Úgy gondoljuk, hogy ezt az eszközt évi néhány alkalommal fogjuk használni. Talán úgy háromszor, vagy ilyesmi – nyilatkozta Nikolasz Tombazisz, az FIA formaautós bizottságának technikai igazgatója, aki ezek szerint tudja, hogy hány versenyt fognak extrém rossz időjárási körülmények között tartani. – Nem szeretnénk, hogy minden alkalommal, amikor leesik egy csepp eső, hirtelen fel kelljen tenni az autóra ezeket.”

    George Russell, Williams, Belga Nagydíj, 2021
    Ennyire rossz körülmények fogadták a mezőnyt a 2021-es Belga Nagydíjon  Fotó: Williams Racing

    A szakember elmondta, hogy a fő cél elkerülni az olyan eseteket, mint a 2021-es spái, amikor mindössze néhány kört tudott megtenni a mezőny, és azokat is a biztonsági autó mögött, mert a körülmények teljességgel alkalmatlanok voltak a versenyzésre. Arról mondjuk nem beszélt, hogy a kerékdobok azt a problémát nem orvosolják, ha túl sok a víz a pályán, hiszen Belgiumban az is gondot jelentett, hogy a pilóták már az egyenesekben is felúsztak a vízre, és nem tudták irányításuk alatt tartani az autót.

    Az idei Japán Nagydíjon viszont már jóval inkább a látási viszonyok miatt nem lehetett idejében elindítani a versenyt, Szuzukában tehát valós segítséget jelenthetett volna az újítás. „A 2021-es spái verseny nyomot hagyott a sportágon, mert nagyon szerencsétlenek voltak a körülmények. De tízszer rosszabb lett volna, ha egészen Japánig utazunk, majd összecsomagolunk és hazajövünk. Az ilyesmit muszáj elkerülnünk. Annyi a néző, emberek kifizetik a jegyek árát, a csapatok átutazzák a világot, ami után nem túl felelősségteljes a részünkről, ha nem is tudunk versenyezni” – monda a szakember.

    Japán Nagydíj, rajt
    Az idei Japán Nagydíjon biztosan felkerültek volna a kerékdobok, ha már használatban lennének  Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „[A kerékdob] szerintem lehetővé teszi, hogy ne csak intermediate gumikkal, hanem teljes esőgumikkal is lehessen versenyezni, hiszen azokkal szinte soha nincs verseny” – utalt Tombazisz arra, hogy amikor annyira vizes a pálya, hogy nem elég a köztes abroncs, az autók már annyi vizet vernek fel, hogy ez lehetetleníti el a körözést.

    A Ferrari korábbi főtervezője elmondta azt is, hogy már elkezdték a CFD-teszteket annak kiértékelésére, hogy a vízpermet kialakulásában mekkora a szerepe a gumiknak, és mekkora az aerodinamikának. „Biztosra akarunk menni, hogy ezeknek az eszközöknek viszonylag kis hatása legyen az autó általános aerodinamikájára. Lesz hatása, de nem jelentős. Emellett az esőcseppeket is szimuláljuk, és azt, hogy azoknak milyen hatása van a vízpermetre. Ami kihívást jelent a szimulációk során, hogy meghatározzuk, mekkora vízpermet keletkezik a diffúzor, és mekkora a kerekek miatt. Amint lesz megoldásunk, készítünk néhány prototípust, és feltesszük őket néhány autóra, hogy rendesen kiértékeljük azokat. Arra számítok, hogy nagyjából 50%-os javulást fog eredményezni.”

    Tombazisz azt is megerősítette, hogy amikor felteszik a kerékdobokat, azok onnantól kezdve a teljes futamon az autón maradnak, azaz adott esetben száraz pályán is azokkal fognak versenyezni a pilóták, ha menet közben felszárad az aszfalt. „Nem fogjuk arra kérni a csapatokat, hogy sietve tegyék fel vagy távolítsák el a kerékdobokat. Tehát a felhelyezésük vagy eltávolításuk vagy a verseny előtt, vagy piros zászlós megszakítás alatt történik majd. Ha egy futam nagyon vizes körülmények között indul el, majd felszárad a pálya, a kerékdobok akkor is az autón maradnak.”