back to top
2025. december 27. 03:03
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1129

    Rovanpera szorosabb küzdelemre számít 2023-ban 

    0

    Kalle Rovanpera szerint jövőre sokkal szorosabb küzdelem alakulhat ki a Rally Világbajnokságon, a legfiatalabb világbajnok arra számít, hogy a Hyundai és az M-Sport is erősebb lesz 2023-ban. 

    Kalle Rovanpera idén az első hét versenyen megszerzett öt győzelmével hatalmas előnyre tett szert, majd Új-Zélandon újabb győzelem után megszerezte első vb címét és minden idők legfiatalabb világbajnoka lett. 

    Év közben azonban a Hyundai komoly fejlődést mutatott be és végül Ott Tanak három, míg Thierry Neuville két győzelmet aratott. 

    Rovanpera szerint a Hyundai jövőre még az idei második félévben mutatottnál is erősebb teljesítményre lehet képes 2023-ban, de a finn toyotás szerint az M-Sport is jobb szezonra lehet képes. 

    “Azt hiszem, jövőre sokkal szorosabb lehet a bajnokság – mondta Kalle Rovanpera a WRC hivatalos oldalának. – Nagyon jól sikerült az idei szezont kezdeni, mert a GR Yaris azonnal megbízható és gyors tudott lenni. Később a többiek is megmutatták, hogy mire képesek. Ezért újra nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy harcban legyünk jővőre is a vb címért. A csapat és mindenki tisztában van azzal, hogy keményen kell dolgoznunk a felkészülés során. Vannak még olyan területek, ahol javulhatunk.” 

    Fotó: Toyota Gazoo Racing

    Hiába honfitársak, Ecclestone nem Hamiltonnak szurkol

    0

    Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 sokat köszönhet Max Verstappennek, többek között a Holland Nagydíj visszatérése miatt. Az F1 egykori vezérigazgatója bízik benne, hogy a címvédő megdönti Lewis Hamilton és Michael Schumacher legfontosabb rekordját.

    Az elmúlt két Forma-1-es szezon egyértelműen Max Verstappen felemelkedéséről szólt. A holland pilóta kétszeres világbajnokká vált, miután előbb egy végletekig kiélezett idényben legyőzte Lewis Hamiltont, majd idén lényegében letarolta az F1-et, főleg az idény második felében. A futamgyőzelmek számában ráadásul már csak öten vannak előtte, miközben csupán a 25. életévét töltötte be nemrég.

    Verstappen 2015-ben debütált, amikor még Bernie Ecclestone volt a Forma-1 vezérigazgatója. A brit üzletember már nem láthatta testközelből a felemelkedését, ugyanakkor nyilvánvalóan figyelemmel követte az eseményeket, és ahogyan sok mindenről, erről is megvan a véleménye. Úgy gondolja, hogy a sportág hálás lehet a holland versenyző megjelenésének.

    „A Forma-1 köszönetet mondhat Max Verstappennek – nyilatkozta a holland De Telegraafnak. – Max egy pilóta, és csak azt teszi, amit kell: versenyez. A szurkolók már régóta vágytak egy ilyen emberre.” Verstappen jelenlétének azonban nemcsak az eredmények és a rajongók szórakoztatásának szempontjából van jelentősége, hanem üzletileg is. Ecclestone például nem gondolta volna, hogy a mezőny valaha is visszatér Zandvoortba, amikor 1985-ben az elavult pálya végleges elhagyása mellett döntött.

    „Hollandia nagyon büszke rá, és mindenki mögötte áll – utalt Verstappenre a 92 esztendős üzletember. – Ez az egyetlen oka annak, hogy [a Forma-1] visszatért Zandvoortba. Nem voltam az előző két futamon, de remélhetőleg egy kicsit minden javult, különben nem lenne jó.”

    Az elmúlt két évben nyújtott teljesítménye alapján sokakban felmerült, hogy Verstappen esetleg átírhatja az F1 legfontosabb rekordjait. Ecclestone szerint ez nem a címvédő teljesítményén fog múlni, és bízik benne, hogy megdönti Hamilton és Michael Schumacher csúcsát. „Ez az autójától függ, de ha a Red Bull összeszedi magát, nem látom, miért ne nyerhetne továbbra is – magyarázta. – Hogy Max megdönti-e valaha a hét bajnoki cím rekordját? Ki tudja, reméljük, hogy így lesz.”

    Ennek kapcsán korábban Ralf Schumacher, a társrekorder Michael öccse is megszólalt. A hatszoros futamgyőztes azonban óvatosságra intett mindenkit ezzel kapcsolatban, hiszen alig lépte át Hamilton győzelemszámának egyharmadát, míg a vb-címek tekintetében még ezt sem érte el.

    „Bár még csak huszonöt éves, úgy vélem, kicsit korai lenne Lewis Hamilton és Michael rekordjainak megdöntésén gondolkodnia – jelentette ki a Jordan, a Williams és a Toyota egykori versenyzője. – Azt feltételezem, hogy Verstappen még nem áll készen erre, az még nagyon messze van. Ami a vezetési tudását illeti, természetesen mindenképpen képes lehet rá, ehhez kétség sem férhet. Azonban azt is tudjuk, hogy az F1-ben ez olyan tényezőktől is függ, amelyeket a versenyző nem mindig tud befolyásolni.”

    Ráadásul könnyen lehet, hogy Verstappen nagyon hamar elhagyja a Forma-1-et, és ez esetben csak úgy jöhet össze a rekorddöntés, ha minden hátralévő idényében ő lesz a végső győztes. Az elmúlt időszakban ő maga, édesapja, Jos, valamint Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is elmondta, benne van a pakliban, hogy 2028-ban, szerződése lejártakor befejezi F1-es karrierjét, mindössze 31 évesen.

    Ilyen volt Bútor Róbert születésnapi ajándéka Makai Gergely számára (videó)

    0

    Bútor Róbert és Makai Gergely együtt indult a horvát Santa Domenica Rallyn, ami az MGR Images fotósa számára kétszeres ajándék is volt, 150. WRC futama után éppen születésnapján.

    „Viszonylag jól tudjuk, hogy van” – újságírók, akik ismerik Michael Schumacher állapotát, de nem írják meg

    0

    Noha a családja teljes hírzárlat alatt tartja, és még 9 évvel a balesete után sem tud szinte semmit a közvélemény az állapotáról, mindez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan újságírók, akik ne rendelkeznének információval arról, hogy miként éli az életét Michael Schumacher. 

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2013. december 29-én szenvedett kis híján végzetes síbalesetet a francia Alpokban található Méribelben, és a balesete utáni kórházi tartózkodását és életmentő műtétek sorát követően a családja úgy döntött, hogy teljes mértékben kizárja a nyilvánosságot, és semmilyen információt nem oszt meg a súlyos fejsérüléseket szenvedett legendáról.

    Noha az évek során rendre napvilágot láttak ilyen-olyan információk, és egy bírósági tárgyalás során a család ügyvédje 2016-ban tagadta a német Bunte magazin azon állításait, hogy Schumacher képes járni, ma, 2022-ben legfeljebb abban lehetünk biztosak, hogy a most 53 esztendős expilóta nem tud teljes életet élni. Mindezt a családja és a hozzá közel állók megnyilvánulásaiból könnyedén le lehet szűrni, elég csak Jean Todt időről időre megejtett kijelentéseit hallani arról, hogy Schumacher továbbra is harcol, vagy megnézni felesége, Corinna Schumacher, vagy fia, Mick reakcióit a róla szóló Netflix-dokumentumfilmben.

    Michael Schumacher, Mercedes, 2012
    Már nem az az ember, aki egykor volt Fotó: Daimler

    Azt azonban csak nagyon kevesen tudhatják, hogy milyen állapotban van a Mercedes, a Ferrari, a Benetton és a Jordan egykori F1-es pilótája – gondolhatnánk. Ám lehet, hogy ez a szám jóval magasabb, mint azt sokan feltételezik. Erre Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport 1981 óta a sportágban dolgozó, hétről hétre a paddockot járó veterán újságírójának szavai világítottak rá az F1-es Redditen tartott kérdezz-felek során.

    Az egyik kérdező arról érdeklődött, hogy Schmidt-nek nehezére esik-e eleget tenni a Schumacher-család azon kérésének, hogy az újságírók ne feszegessék Michael Schumacher hogylétét, még ha ezzel jelentősen növelni is tudnák a kattintás, avagy példányszámot.

    „Mindig tiszteletben tartottuk a család mérsékelt megjelenéssel kapcsolatos kívánságát. Jól ismertem Michaelt, és Corinnát is ismerem. Viszonylag jól tudjuk, hogy [Schumacher] hogy van, de megegyeztünk, hogy nem írunk vagy beszélünk róla. Tartozunk ennyivel Michael-nek, én pedig jól megvagyok szenzációhajhász történetek nélkül” – válaszolta az újságíró, akinek természetesen saját jól felfogott érdekében sem árt tartózkodni a tudomására jutott információk magában tartásáról.

    Mindenkit ismernek

    Hogy nem az Auto Motor und Sport újságírója az egyetlen, aki képben van Schumacher hogylétét illetően, abban pedig szinte biztosak lehetünk, hiszen a Schmidthez hasonló, évtizedek óta a Forma-1-es versenyeket járó veteránoknak rendkívül kiterjedt a kapcsolati hálója, és számos olyan információ birtokába jutnak, amit nem, vagy csak a megfelelő időpontban írhatnak meg. „Amikor tulajdonképpen az összes versenyen ott vagy, mint ahogyan mi is, végül mindenkit megismersz, kivéve talán azokat a versenyzőket, akik mindössze néhány futamon szerepelnek” – mondta Schmidt, majd elárulta, hogy az évek során Nelson Piquet-vel, Niki Laudával, Gerhard Bergerrel, Mika Häkkinen és Sebastian Vettel-lel is már-már baráti viszonyba került.

    Mick Schumacher, Haas, USA Nagydíj
    A sajtó természetesen Mick Schumachert sem faggatja az apja hogylétéről Fotó: Carl Bingham / LAT Images

    És bár manapság nehezebb a sajtótájékoztatókon és a csapatok által az újságíróknak szervezett médiabeszélgetéseken, illetve interjúkon kívül információhoz jutni, azért nem lehetetlen, nem beszélve arról, hogy az F1-es cirkusszal utazók számtalanszor botlanak egymásba a szállodában, reptereken, éttermekben, stb. Ilyenkor pedig szóba kerülhetnek olyan dolgok is, amelyeket egy-egy megbízható újságírónak fenntartások nélkül továbbadnak a csapattagok, pilóták és menedzserek, tudván, hogy másnap nem látják azt viszont az interneten vagy valamelyik újságban.

    Hogy Schumacherről mit és mennyit tudnak, azt idővel vélhetően mi is megtudjuk, de talán mindenkinek az az érdeke, hogy ez a pillanat minél később jöjjön el.

    A Ferrari már tavaly kirúgta volna Binottót, de nem sikerült megszerezni a nagy rivális csapatfőnökét

    0

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari már tavaly lecserélte volna Mattia Binottót, ám a Red Bull és a McLaren csapatfőnöke is visszautasította az ajánlatot. Nem kizárt, hogy a svájci szakember távozása hosszú időre nehéz helyzetbe hozza a maranellói istállót.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Mattia Binotto távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról, miután John Elkann elnök és Benedetto Vigna vezérigazgató elfogadták a lemondását. A hírek szerint utódjának személyére január elején derülhet fény. Sajtóhírek alapján a jelenleg az Alfa Romeót irányító Frédéric Vasseur lehet a befutó, de rajta kívül több név is felmerült.

    A svájci szakembert 2019-es kinevezése óta folyamatosan érték kritikák, elsősorban azért, mert nem tűnt karizmatikus vezetőnek. Abban viszont szinte mindenki egyetértett, hogy a mostani idény lehet számára az idei fokmérő, amikor a szabályváltozások óriási esélyt adtak a Ferrarinak, hogy visszakapaszkodjon a közvetlen élmezőnybe. Ez az év elején sikerült, ám utána szinte minden fronton hibát hibára halmoztak, így a közvélemény szemében Binotto végleg megbukott.

    Hivatalos: Lemondott a Ferrari csapatfőnöke

    Ami viszont a vezetőséget illeti, ők már jóval korábban, egészen pontosan a tavalyi szezon végén próbálták megtalálni az utódját. A RacingNews365.com úgy tudja, hogy a Ferrari megkereste a nagy rivális Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert, és egy hatalmas összegű fizetésről szóló ajánlatot tett le elé.

    A brit szakember azonban ezt visszautasította, és bár az nem derül ki, hogy pontosan milyen indokkal, nyilvánvalóan külső szemmel is könnyen lehet logikusan érvelni e döntés mellett. Az Auto Motor und Sport Horner mellett Andreas Seidlt, a McLaren F1-es istállójának első emberét is megemlíti, ám ő szintén nem kért a lehetőségből.

    Szörnyű következményei is lehetnek Binotto távozásának

    Többé-kevésbé bebizonyosodott, hogy Binotto nem a legalkalmasabb személy a csapatfőnöki pozíció betöltésére, de egyáltalán nem biztos, hogy az utód javítani tud a helyzeten, legyen bárki a befutó. Sőt, ha a következő hónapok balul sülnek el, akkor a Ferrari olyan lemaradást szedhet össze a riválisokkal szemben, amelyet évekig maguk előtt görgethetnek.

    Binottónak ugyanis volt két előnye, amit nehezen lehet pótolni, pláne egyszerre. Egyrészt korábban mérnökként dolgozott, így kollégáinál jobban rálátott az autóval kapcsolatos folyamatokra, és hatékonyabban tudta felügyelni azokat. Másrészt pedig 1995 óta a Ferrari kötelékében volt, vagyis volt ideje kiismerni a csapaton belüli politikát is.

    Hiába érte el a célt, ez kevés volt – ezért kellett mennie Binottónak a Ferrari éléről

    Ami az első aspektust illeti, Binotto talán a lehető legrosszabb időpontban távozik az istállótól, pont akkor, amikor az utolsó döntéseket meg kell hozni a jövő évi autóval kapcsolatban. A Ferrarinál így senki nem lesz, aki ilyen szinten átlátja a tervezési folyamatokat, így nagyobb eséllyel lépnek rossz útra. Ez esetben olyan olyan lépéshátrányba kerülhetnek a Red Bull-lal és a Mercedesszel szemben, hogy azt nemhogy jövőre, de a következő néhány évben is nehéz lesz behozni.

    Ami a másik szempontot illeti, most egy olyan ember kerül a csapat élére, aki jóval kevésbé látja át az istálló szerkezetét. Mindez hatványozottan igaz akkor, ha külsős személy mellett döntenek, amire igen nagy az esély. Neki alighanem hónapokba fog telni, hogy kiismerje magát ezen a téren, ráadásul a mérnöki gárdát állítólag nagyon rosszul érintette Binotto távozása, így vélhetően nem lesz könnyű elfogadtatnia magát. Eközben pedig rögtön hatalmas nyomás lesz rajta az eredménykényszer miatt.

    A Ferrari nem illik a modern F1-be

    Binotto, valamint az ő tevékenysége és távozása azonban csak tünet: a probléma ott van, hogy a Ferrari sokkal jobban hasonlít egy futballklub működésére, mint egy modern F1-es csapatéra. Nem véletlen, hogy 1979 óta csupán Jean Todt irányítása alatt nyertek egyéni világbajnoki címet. „Érdekes” egybeesés, hogy pont a francia szakember volt az, aki megkapta a bizalmat, ráadásul ebben az időszakban a cégvezetésben sem voltak belháborúk.

    A Ferrari egyike azoknak a csapatoknak, amelyek egy nagyobb vállalat vagy cégbirodalom részét képezik. Ilyen a Red Bull és a Mercedes is, ám érdemes megnézni az ottani viszonyokat. Hornerről és Toto Wolffról is elmondható, hogy nem csupán csapatfőnökök, hanem a vezérigazgatói posztot is ők töltik be az istállón belül, sőt, az osztrák üzletember társtulajdonos is. Mindez azt jelenti, hogy nagyobb hatalommal rendelkeznek, és nem befolyásolják túl nagy mértékben őket azok, akik papíron a feletteseik, ellentétben Binottóval és az elődeivel.

    Nem véletlen, hogy a Red Bull 2005-ös beszállása óta nem váltott csapatfőnököt, és a Mercedes is csak egyszer, amikor Ross Brawn helyére Wolff érkezett 2013-ban. A hibrid korszakban viszont mindkét csapatnál az állandóság a jellemző. Eközben mi a helyzet a Ferrarinál? Nos, a vörösök jövőre már az ötödik csapatfőnöküket fogják fogyasztani 2014 óta. Az is egyértelmű, hogy melyik modell a sikeresebb, hiszen a hibrid korszakban kizárólag a brackley-i és a Milton Keynes-i alakulat zsebelte be a bajnoki címeket, míg a Ferrari 2008 óta rendre üres kézzel zárja az idényt.

    Nem először figyelhető meg, hogy a két riválissal szemben a maranellóiak vezérkara szinte kizárólag rövid távon gondolkodik, ráadásul túlságosan hagyja magát befolyásolni az olasz média által. Így pedig nem lehet építkezni, és ha Elkannék nem változtatnak a hozzáállásukon, akkor könnyen lehet, hogy a következő csapatfőnöknek is csak legfeljebb pár év jut.

    Breen: A Hyundai csapatával újra a sikeres útra térhetek 

    0

    Craig Breen 2023-ban visszatér a Hyundai Motorsport csapatához az M-Sporttól, ahol bízik benne, hogy hasonlóan sikeres lehet, mint korábban. 

    “Elsőre talán úgy tűnhet, hogy a részmunkaidős szerződés visszalépés lenne a karrieremben – mondta Craig Breen az ír Belfast Telegraph oldalnak. – Az idei teljes szezont felölelő program nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. A kívánt eredmények elérése túl nehéznek bizonyult, ezért változtatnom kell a versenyek megközelítésén. A Hyundaihoz való visszatérés egy jó lehetőség, hogy újra kezdhessem és ismét a sikeres útra lépjek, miközben ismerős emberekkel dolgozok.” 

    Breen jövőre Dani Sordoval felváltva vezetheti a Hyundai Motorsport harmadik i20 N Rally1-es autóját. Az ír versenyző várhatóan hat versenyen indulhat a Svéd Rallyval kezdve, míg a spanyol versenyző a Montén kezdi hét futamos programját. Egyelőre az első versenyek a biztosak, a többi később dől el. 

    “Nekem mindegy, hogy milyen versenyeken indulhatok. Biztos vagyok benne, hogy a csapat bölcs döntést hoz arról, hogy ki hol indulhat. Sok olyan verseny van, ahol már nagyobb tapasztalatot tudtam szerezni korábban. Jövőre szeretném felhasználni a tapasztalataimat és jó eredményeket szállítani a csapatnak. Nincsenek nagy céljaim, szeretném élvezni a versenyzést és újra versenyképes szeretnék lenni.” 

    Az ír versenyző 2022-ben az M-Sport pilótájaként második lett Szardínián és harmadik a Montén, azonban az év második felének sok problémája után csak hetedik lett a bajnokságban.

    Fotó: M-Sport

    Cordero megvédte bajnoki címét Észak- és Közép-Amerikában 

    0

    A mexikói Ricardo Cordero jr megvédte 2022-ben bajnoki címét az Észak- és Közép-Amerikai Rally Bajnokságban (NACAM). 

    A NACAM bajnokságot 2008-ban hozták létre, a bajnokságban 14 ország versenyzője vehet részt, azonban a versenyek döntő többségét Mexikóban rendezik.  

    A bajnokság legsikeresebb versenyzője Ricardo Trivino 11 bajnoki címmel. Hasonlóan a CODASUR, Afrika Bajnokság és APRC sorozathoz, itt is kezdetben az N-csoportos autók uralkodtak, majd helyüket az R5-ös autók vették át. 

    A bajnokságot a járvány évei (2020, 2021) is megrendezték, 2022-ben hat futam szerepelt a naptárban, a mexikói RAC 1000 Rally, a guanajuatoi Nemzetek Rallyja, a Sierra Juárez Rally, és a Montanas Rally, melyek mellett két versenyt, a Baie-des-Chaleurs Rallyt és a Québec Rallyt Kanadában tartották. 

    A szezont a 2021-es bajnok mexikói Ricardo Cordero jr uralta, aki négy versenyt nyert, így megvédte bajnoki címét. 

    NACAM bajnokok 
    2008 Alejandro Kratochville, Ángel Lezana (ECU) Peugeot 206 XS
    2009 Ricardo Trivino, Marco hernández (MEX) Mitsubishi Lancer Evo X
    2010 Nicolás Fuchs, Juan Pedro Cilloniz Duclos (PER) Mitsubishi Lancer Evo IX
    2011 Raúl Orlandini Griswold, Diego Zuloaga (PER) Mitsubishi Lancer Evo IX
    2012 Ricardo Trivino, Marco Hernández (MEX) Mitsubishi Lancer Evo IX
    2013 Ricardo Trivino, Álex Haro (MEX/ESP) Mitsubishi Lancer Evo X
    2014 Ricardo Trivino, Marco Hernández (MEX) Mitsubishi Lancer Evo X
    2015 Ricardo Trivino, Marco Hernández (MEX) Mitsubishi Lancer Evo X
    2016 Ricardo Trivino, Marco Hernández (MEX) Mitsubishi Lancer Evo X
    2017 Ricardo Trivino, Marco Hernández (MEX) Mitsubishi Lancer Evo X
    2018 Ricardo Trivino, Marc Martí (MEX/ESP) Citroen DS3 R5
    2019 Ricardo Trivino, Jorge Barnal (MEX) Skoda Fabia R5
    2020 Ricardo Trivino, Marc Martí (MEX/ESP) Skoda Fabia Rally2 evo
    2021 Ricardo Cordero jr, Marco Hernández (MEX) Citroen C3 Rally2
    2022 Ricardo Cordero jr, Marco Hernández (MEX) Citroen C3 Rally2 

    Egyszer nyerhetett volna az F1-ben Schumacher helyettese, de a Ferrari nem engedte

    0

    A mai napon ünnepli 56. születésnapját Mika Salo, aki csupán dobogókig jutott a Forma-1-ben, pedig egy győzelmet mindenképpen szerezhetett volna. Ő azonban már akkor helyén tudta kezelni, hogy a Ferrari csapattársát akarta segíteni.

    Mika Salo ma ünnepli 56. születésnapját. A manapság sportfelügyelőként dolgozó, egy-egy vitás döntés után a médiában is megjelenő expilótára sokan csak a „másik Mikaként” hivatkoznak, utalva arra, hogy karrierje nagyjából párhuzamosan zajlott Mika Häkkinenével. Kétségtelen, hogy messze nem futott be olyan pályát, mint honfitársa, hiszen neki dobogóból van annyi, mint az egykori McLaren-versenyzőnek világbajnoki címből, de a futamgyőztesek listájára felkerülhetett volna.

    A két finn versenyző a brit Forma-3-ban még a bajnoki címért csatázott, így érthető módon Salónak is fényesebb karriert jósoltak, mint ami végül lett belőle. Pedig nem indult rosszul: az 1994-es Japán Nagydíjon debütált a Lotus színeiben, és bár ott, illetve a szezonzáró adelaide-i futamon sem szerzett pontot, ezt a következő három évben többször is megtette, immáron a Tyrrell-lel. Ez annak fényében szép teljesítmény, hogy a nagy múltú istálló akkoriban már erősen leszállóágban volt, és csapattársa, Katajama Ukjó, az egy versenyre beugró Gabriele Tarquini, valamint később Jos Verstappen sem mondhatta el ezt magáról.

    1998-ra az Arrowshoz igazolt, ahol egyszer végzett az első hatban, de az egy monacói negyedik hely volt. 1999-re viszont ülés nélkül maradt, igaz, három futam erejéig helyettesítette Ricardo Zontát a BAR-nál, miután a brazil versenyző bokatörést szenvedett Interlagosban. Az idény közepén azonban megkapta élete nagy lehetőségét, miután Silverstone-ban Michael Schumacher eltörte a lábát, és hosszú hónapokat kellett kihagynia.

    „[Jean] Todt [a Ferrari akkori csapatfőnöke – a szerk.] felhívott, és mondta, hogy menjek Maranellóba – idézte fel Salo a pillanatot, amikor megtudta, hogy a Ferrari pilótája lesz. –Megkérdeztem, hogy mikor, mire ő azt felelte, hogy most, én pedig a következő járattal Maranellóba repültem.” Miután a francia szakember házában egy időre elrejtőzött a nyilvánosság elől, a Ferrari hamarosan bejelentette, hogy Salo lesz Schumacher helyettese.

    Azonban nem csak a saját teljesítményén múlt, hogy Salónak összejön-e a diadal, és ezt már az elején világossá tették számára. Shcumacher kiszállásával a Ferrarinak Eddie Irvine-t kellett minden erejével támogatnia annak érdekében, hogy 20 év után ismét egyéni világbajnokot adjanak a Forma-1-nek. A finn versenyző tisztában volt vele, hogy ha úgy adódik, szó nélkül el kell engednie ideiglenes csapattársát.

    Salo Ausztriában mutatkozott be a maranellói istálló színeiben, ám mivel keveset tudott tesztelni, csupán a hetedik helyre kvalifikált. A futamon ráadásul nemhogy javult, de romlott a helyzet, miután a Häkkinen és David Coulthard balesetéből származó törmelék megrongálta az autóját. A következő, hockenheimi fordulóra viszont már megfelelően fel is tudott készülni.

    Ennek az lett az eredménye, hogy a negyedik helyről kezdhette meg a futamot, ráadásul Irvine mögüle indult. A rajt után egészen a második pozícióig jött fel, amit meg is tartott Coultharddal szemben. „Gyorsabb volt nálam, de szerencsére ő maga b*szta el – emlékezett vissza. – Hátulról eltalált engem, és letörte az első szárnyát. Ennyi volt, úgyhogy utána csak tartottam a különbséget Häkkinennel szemben.”

    A 24. körben jött a fordulat, ugyanis a bajnoki éllovasnak gondja akadt az utántöltő berendezéssel a bokszban, így az egy körrel később kiálló Salo átvette a vezetést. Ezzel párhuzamosan Irvine legyűrte Heinz-Harald Frentzent, így feljött a második helyre, így kialakult az a sorrend, amely arra kényszerítette Salót, hogy a csapatérdeket helyezze előtérbe a sajátja helyett.

    Embed from Getty Images

    Irvine-nak kellett nyernie 

    „Elég hamar megláttam egy piros autót a visszapillantó tükrömben – árulta el. – Arra gondoltam, hogy »basszus, Eddie most második, ezt nem fogom megnyerni«.” Ahogyan arra számítani lehetett, Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója hamarosan kiadta az utasítást a helycseréről.

    „Annyira idegesítő volt a nyugodt hangja, és amikor megszólalt a rádióban, arra gondoltam, hogy »ó, basszus« – folytatta Salo. – Amikor nyugodt, még idegesítőbb. Annyit mondott, hogy »azt akarom, hogy ebben a körben engedd el Eddie-t«. Minden televíziós kamera Häkkinent követte, úgyhogy [észrevétlenül] végrehajthattuk a helycserét. Körülbelül másfél másodperces előnyben voltam, úgyhogy a hátsó egyenesben elvettem és elengedtem.”

    Bár az autóban ülve Salo dühös volt, valójában tudta, hogy erről nem ott és akkor döntöttek, hanem már jóval hamarabb. Itt azonban még nem volt vége: bár Häkkinen időközben defekt miatt kiesett, Frentzen még veszélyes volt rájuk. Főleg úgy, hogy Irvine autója nem volt száz százalékos, a finn pilóta pedig nem előzhette őt meg.

    „Eddie kocsijának gondjai voltak a hűtéssel, ezért lelassult, Heinz pedig elkezdett ránk zárkózni – magyarázta Salo. – Szóltam a csapatnak, hogy nagyobb tempóra sarkallják Eddie-t, mert Heinz közeledett, és megelőzhetett volna.” Végül azonban nem lett nagyobb probléma, és a Ferrari már a második Schumacher nélküli versenyén kettős győzelmet aratott, amire kevesen számítottak.

    Bár a győzelmet és az azért járó 10 pontot Irvine szerezte meg, mindenki tudta, hogy valójában kié a legnagyobb érdem, beleértve őt is. Éppen ezért úgy döntött, hogy Salónak adja az első helyért járó trófeát, aki így egy ideig két serleget is birtokolt. „Végül mindkettő az enyém lett – mondta. – Aztán Eddie két héttel később felhívott, és megkérdezte, hogy »megkaphatom a második helyezettnek járó kupát?«. Elküldtem neki, de amúgy is eltört. Valahol elejtettem, úgyhogy nem érdekelt.”

    Embed from Getty Images

    Irvine-nal a dobogón Hockenheimben 

    Mint később kiderült, Salónak ez lehetett volna az egyetlen győzelme, de ő inkább arra koncentrált, hogy a hockenheimi volt az első dobogós helyezése. Egyedül azt sajnálta, hogy Irvine-nak nem jött össze a vb-cím, miután a szuzukai idényzárón Häkkinen megfordította az állást. Ekkor egyébként már ismét Schumacher ült a másik Ferrariban, aki az azt megelőző Malajziai Nagydíjra tért vissza. Salónak így összesen hat futam jutott a maranellóiakkal: Monzában a harmadik lett, a többin viszont nem szerzett pontot.

    A Ferrarinál tett kitérő állandó ülést ért neki a következő idényre, és a Sauber színeiben két-két ötödik, illetve hatodik helyig jutott. A következő évet az F1-es bemutatkozásra készülő Toyota tesztelésével töltötte, hogy aztán ő legyen az egyik főszereplője a japánok csalódást keltő debütálásának. Salo keretbe foglalta a pályafutását, hiszen az utolsó F1-es versenyét is Szuzukában futotta, csakúgy, mint az elsőt.

    Paddon az Ázsia-Óceánia Rally Bajnok 2022-ben

    0

    Hayden Paddon az Új-Zélandi bajnoki cím után megszerezte az Ázsia-Óceánia Rally Bajnokság (APRC) bajnoki címét is, miután több probléma ellenére is nyerni tudott az ausztrál döntő futamon. 

    Az APRC bajnokságot 1988 óta rendezik meg Ázsia és Óceánia térségében, és amíg eleinte az N-csoportos autók domináltak, addig az utóbbi években a S2000-es, majd R5-ös autók vették át az uralmat. 

    Az első években még a bajnokság döntő része egyben WRC futam is volt, így a Mazda, a Toyota, a Mitsubishi és a Subaru versenyzői is részt vettek a sorozatban. 1990-ben így lett APRC bajnok Carlos Sainz, de Juha Kankkunen, Didier Auriol, Colin McRae, Tommi Makinen, Richard Burns és Ari Vatanen is nyert Ázsia-Óceánia bajnoki futamot. Sok WRC csapat fiatal tehetségeik fejlesztése céljából indította versenyzőit.  

    A 90-es évek második felében már csökkent a gyári csapatok létszáma, 2000-ben rendezték az utolsó közös WRC-APRC futamot Új-Zélandon. A 2000-es évek közepétől csak privát versenyzők indultak a bajnokságban, azonban a S2000-es autók megjelenésével a Proton gyári csapattal tért vissza az APRC-be. 

    A 2010-es években a Skoda ebben a bajnokságban adott lehetőséget fiatal versenyzőinek a fejlődésre, így Esapekka Lappi, Ole Christian Veiby és Jan Kopecky is megfordult a sorozat versenyein. 

    Amíg sokáig az autók műszaki adatai alapján alakították ki az alsóbb kategóriákat, addig később már földrajzi szempont alapján hozták létre az Ázsia Kupát, Óceánia Kupát. 

    2019-ben ismét változott a bajnokság lebonyolítása, amíg évközben Ázsiában és Óceániában hirdettek régiós bajnokot, az abszolút bajnoki címről egy verseny döntött, így először a Kína Rally, idén pedig az ausztrál a Coffs Coast Rally, melyet az Ausztrál Rally korábbi pályáin rendeztek. 

    A járvány éveiben, 2020-ban és 2021-ben nem rendezték meg a bajnokságot. 

    Idén az Ázsia Kupán belül a Dél-India Rallyt, a japán Montre Rallyt, valamint az indonéz Danau Toba Rallyt rendezték meg, amik után a finn Heikki Kovalainen, az indonéz Rifat Sungkar, és az indiai Karna Kadur egyaránt egy győzelemmel zárt, 30-30 pontot gyűjtve. 

    Az Óceánia Kupában pedig az egyaránt ausztrál Adelaide Hills Rallyt, valamint a döntő Coffs Coast Rallyt rendezték meg, amik után az ausztrál Lewis Bates lett a bajnok. 

    Az abszolút bajnoki címről döntő Coffs Coast Rallyn végül hatan indultak, a végső győzelmet pedig Hayden Paddon és John Kennard szerezte meg annak ellenére, hogy a verseny elején a Hyundai i20 AP4 turbójával és hajtásával is probléma adódott. Az idei Új-Zélandi Rally Bajnokságot is megnyerő páros végül azonban így is 4:09 perc előnnyel nyert Lewis Bates és az ír Richie Dalton előtt. 

    A versenyt végül négyen fejezték be az APRC értékelésében Daniel Gonzalez lett a negyedik, míg Harry Bates és Luke Anear egyaránt baleset miatt esett ki. 

    APRC bajnokok 
    1988 Kenjiro Shinozuka, Fred Gocentas (JPN/LTU) Mitsubishi Galant VR-4
    1989 Rod Millen, Tony Sircombe (NZL) Mazda 323 4WD
    1990 Carlos Sainz sen, Luis Moya (ESP) Toyota Celica GT-4 ST165
    1991 Ross Dunkerton, Fred Gocentas (AUS/LTU) Mitsubishi Galant VR-4
    1992 Ross Dunkerton, Fred Gocentas (AUS/LTU) Mitsubishi Galant VR-4
    1993 Peter “Possum” Bourne, Tony Sircombe (NZL) Subaru Legacy RS
    1994 Peter “Possum” Bourne, Tony Sircombe (NZL) Subaru Impreza 555
    1995 Kenneth Eriksson, Staffan Parmander (SWE) Mitsubishi Lancer Evo III
    1996 Kenneth Eriksson, Staffan Parmander (SWE) Subaru Impreza 555
    1997 Kenneth Eriksson, Staffan Parmander (SWE) Subaru Impreza WRC’97
    1998 Yoshio Fujimoto, Tony Sircombe (JPN/NZL) Toyota Corolla WRC
    1999 Katsuhiko Taguchi, Ron Teoh (JPN) Mitsubishi Lancer Evo IV
    2000 Peter “Possum” Bourne, Mark Stacey (NZL/AUS) Subaru Impreza WRX
    2001 Karamjit Singh, Allen Oh (MAS) Proton Pert
    2002 Karamjit Singh, Allen Oh (MAS) Proton Pert
    2003 Armin Kremer, Fred Berssen (GER) Mitsubishi Lancer Evo VII
    2004 Karamjit Singh, Allen Oh (MAS) Proton Pert
    2005 Jussi Valimaki, Jarkko Kalliolepo (FIN) Mitsubishi Lancer Evo VIII
    2006 Cody Crocker, Benjamin Atkinson (AUS) Subaru Impreza N12
    2007 Cody Crocker, Benjamin Atkinson (AUS) Subaru Impreza N12
    2008 Cody Crocker, Benjamin Atkinson (AUS) Subaru Impreza WRX
    2009 Cody Crocker, Benjamin Atkinson (AUS) Subaru Impreza N14
    2010 Katsuhiko Taguchi, Chris Murphy (JPN/AUS) Mitsubishi Lancer Evo X
    2011 Alister McRae, William Hayes (GBR/AUS) Proton Satria Neo S2000
    2012 Chris Atkinson, Stéphane Prévot (AUS/BEL) Skoda Fabia S2000
    2013 Gaurav Gill, Glenn MacNeall (IND/AUS) Skoda Fabia S2000
    2014 Jan Kopecky, Pavel Dresler (CZE) Skoda Fabia S2000
    2015 Pontus Tidemand, Emil Axelsson (SWE) Skoda Fabia R5
    2016 Gaurav Gill, Glenn MacNeall (IND/AUS) Skoda Fabia R5
    2017 Gaurav Gill, Stéphane Prévot (IND/BEL) Skoda Fabia R5
    2018 Yuya Sumiyama, Takahiro Yasui (JPN) Skoda Fabia R5
    2019 Lin Dewei, Kepeng Le (TPE/CHN) Subaru XV
    2022 Hayden Paddon, John Kennard (NZL) Hyundai i20 AP4 

    További bajnokok

    Fotó: FIA APRC

    Visszanézhető Szujó Zoltán bemutatkozó körútjának utolsó állomása

    0

    Szujó Zoltán MNASZ elnökjelölt országjáró ankétjának utolsó helyszíne Budapesten volt. Az esemény élő közvetítése újra megnézhető.

    Az országjáró sorozat utolsó állomásán elsőként az új MNASZ vezetés stratégiáját ismertette Szujó Zoltán, majd bemutatta annak a csapatnak egy részét, akikkel ezt a stratégiát megvalósítaná a szövetségben. Az esten jelen volt Bútor Róbert is, aki támogatásáról biztosította az elnökjelöltet és az új elnökséget.

    Budapesten is kérdezhettek az érdeklődők, és érkeztek is kérdések, nem csak Szujó Zoltánhoz, hanem az elnökségi tagokhoz és Hoffer Zsolt leendő rally szakágvezetőhöz is. Felmerültek a hegyi versenyeket, az autocrosst, a gyorsasági szakágat, az amatőr versenyeket érintő kérdések is.