A Rallye Rádió élő közvetítése a Rally1-es mezőny kilencedik szakaszáról a Zemplén Rallyn. A közvetítés nagyjából 11:30-kor kezdődik.
Binotto nem érti a Red Bull döntését, holott legutóbb a Ferrari is pontosan ugyanezt tette
A Ferrari csapatfőnöke szerint a Red Bullnak Sergio Pérez elengedésére kellett volna utasítania Max Verstappent a Brazil Nagydíj sprintjén.
Noha nincs ott a Brazil Nagydíj helyszínén – miként Mexikóban sem volt ott –, hogy Maranellóból felügyelje a Ferrari 2023-as autójának előkészületeit, Mattia Binotto videohívásban így is nyilatkozott az olasz Sky-nak a Brazil Nagydíj sprintje után
A Ferrari csapatfőnöke értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Red Bull nem utasította a negyedik helyen végző Max Verstappent az ötödik pozícióban záró Sergio Pérez elengedésére, hogy a mexikói pilóta növelhesse előnyét Charles Leclerc előtt a pontverseny második helyén.
„Meglepett, hogy a Red Bullok nem cseréltek helyet. Nagyon egyszerű lett volna és szinte már kötelező lett volna megtenniük, mégsem tették. Furcsa, és látható, hogy nekik is megvannak a nehézségeik azzal, hogy megértessék magukat a versenyzőkkel. Ami a második helyért zajló csatát illeti, arra koncentrálunk, mert a második hely a konstruktőri és a versenyzői pontversenyben is fontos, különösen Charles-nak amiatt, ahogyan kezdte az évet” – ecsetelte Binotto, akinek kritikája annak tükrében különösen érdekes, hogy a Mexikói Nagydíjon a Ferrari sem cserélte meg Sainz és Leclerc pozícióját, és engedte előre a 6. helyen autózó monacóit az 5. pozícióban haladó spanyol kárára. Sőt, a leggyorsabb körre sem mentek rá a monacóival, pedig megtehették volna, miután Leclerc-nek több mint 40 másodperces előnye volt a 7. helyen autózó Daniel Ricciardóval szemben.
A Red Bull esetleges pozíciócseréjéről a verseny közben rádión érdeklődő Pérez jelenleg hat ponttal van Leclerc előtt, tehát minden pluszpont számíthat neki az idény végén. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója egyébként azzal indokolta a helycsere elmaradását, hogy Pérez nem tudott elég közel kerülni Verstappenhez.

Ami a konstruktőri pontverseny második helyéért zajló csatát illeti, a Ferrari 38 ponttal előzi a mai versenyt az első sorból kezdő Mercedest, amelynek remek brazíliai teljesítménye nem lepte meg Binottót.
„Nagyon erős Mercedest láttunk, mind a tempó, mind a gumikopás terén. Mi egy ideje már a jövő évi autó fejlesztésére koncentrálunk, nagyon korán abbahagytuk az idei szezonra történő fejlesztést, miközben a Mercedes az Egyesült Államokba és Mexikóba is vitt még újításokat. Úgyhogy nem meglepő, hogy fejlődtek és gyorsak” – összegzett a svájci olasz, aki szerint a Brazil Nagydíjon fontos tényező lesz a gumikopás, és nagy valószínűséggel egynél több kiállással fogják majd teljesíteni a pilóták a versenyt.
Zákányi vezet féltávnál, holtverseny a második helyen
Takács István nyerte a Zemplén Rally első szakaszát a Rally3-ban, majd a másodikon a már bajnok Zákányi János vette át a vezetést.
Takács István és Takács István kezdett a legjobban a Rally3 zempléni versenyén az első szakaszt megnyerve, míg a másodikon Lenkey Ákos és Drótos Cintia volt a leggyorsabb, azonban féltávnál a már bajnok Zákányi János és Vidécz Zsolt vezet, míg a második helyen egyaránt 3.9 másodperc hátránnyal Takács istvánék és Lenkeyék állnak.
Úgy tűnik, a győzelem a három páros között fog eldőlni, miután a negyedik helyen Geng Bence és Geng Ferenc hátránya már 25.7 másodperc.
Délután ismét teljesíti a mezőny a mai két szakaszt, míg a harmadik, a Disznókő-Mád szakasz nem szerepel a Rally3 programjában.
Zemplén Rally3, állás 2 szakasz után
1 #401 Zákányi János / Vidécz Zsolt Lada 2105 18:32.0
2 #403 Takács István / Takács István BMW E36 +3.9
3 #411 Lenkey Ákos / Drótos Cintia Lada 2101 +3.9
4 #402 Geng Bence / Geng Ferenc Honda Civic +25.7
5 #406 Fábián Lóránt / Ihász László Renault Megane +1:08.8
6 #419 Molnár Máté / Lezák Péter Lada 2107 +1:16.2
7 #420 Huhák Csaba / Tamás Dániel Lada 2105 +1:24.1
8 #408 Tejcsi / Nyeste Krisztián Lada VFTS +1:25.5
9 #407 Géczi László / Dudás István Márton Lada 2107 +1:28.1
10 #422 ifj. Pothánszky László / Pothánszky László Suzuki Swift +1:46.4
IDŐTERV
2022 november 13., vasárnap
07:30 SS1 Huták 1 14.50 km Takács I 10:00.9 / 1. TAKÁCS I, 2. Zákányi, 3. Lenkey
08:28 SS2 Erdőbénye-Kőbánya 1 14.20 km Lenkey 8:28.6 / 1. ZÁKÁNYI, 2. Takács I / Lenkey
12:08 SS3 Huták 2 14.50 km
13:06 SS4 Erdőbénye-Kőbánya 2 14.20 km
A semmiből a csúcsra: Emil Lindholm a WRC2 bajnoka
Emil Lindholm és Reeta Hamalainen harmadik lett a WRC2 értékelésben a Japán Rallyn, ezzel a páros 2022 WRC2 bajnoka.
Észtország előtt még senki sem figyelt a WRC2-ben Emil Lindholmra. A 26 éves finn a szezon első felében csak két versenyen állt rajthoz. Svédországban szuperrallyzott és csak a Power Stage-en szerzett három pontot, emellett a Horvát Rallyn lett harmadik a kategóriában. Mindössze 21 ponttal érkezett Észországba, miközben Andreas Mikkelsen és Yohan Rossel két-két győzelemmel a zsebében bajnokesélyesként tervezte a záró versenyeket.
Emil Lindholm valójában ekkor kezdte a szezon legfontosabb részét, ráadásul úgy, hogy a szabályok engedte hét versenyből csak haton indult. Észországban harmadik lett, Finnországban a hazai versenyén nyert. Ekkor talán még mindig a WRC Junior bajnoki címe lebegett a szeme előtt, de aztán az Acropolis Rallyn is első lett, és máris felcsillant a lehetősége az kategóriaelsőségnek.

Spanyolországban negyedik helyen végzett. Ekkor már WRC2 Junior bajnokként vett részt a futamon, tehát ez az eredmény már a végső siker miatt volt fontos.
Japánban mégsem ők, hanem Kajetan Kajetanowicz volt az igazi favorit. A lengyel tapasztalata többet ígért, mégis ő hibázott. Az első napon kiesett a versenyből, és így Lindholm előtt megnyílt a lehetőség.
„Kajetan kiesése után kétségkívül nehéz volt olyan ritmust találni, ami biztosan a célig vezet. Óvatos voltam a nap utolsó gyorsaságiján. Az út tele volt a fák leveleivel, és nem akartam kockáztatni. Nekünk viszont elég volt ez a sebesség” – mondta Lindholm az első nap végén és a további stratégiát is meghatározta.
„Az ötödik hely elég nekünk a bajnokságra, tehát ennek megfelelően fogunk versenyezni. Nem kellene a jó időket hajszolnunk és felesleges kockázatot vállalnunk. Itt az útfelület és vele a tapadás is sokat változik, így meg kell húzni a határt, ha el akarsz jutni a célig.”

Persze pont az ellenkezőjét tette, a második napon négy gyorsaságit nyert a WRC2 mezőnyben. A zárónapra viszont tényleg lelassítottak, a Power Stage-en gyakorlatilag csak átgurultak, ám így is megszerezték a harmadik helyet és ezzel a bajnoki címet.
„Nem értem volna el ezt az eredményt a navigátorom nélkül. Ez volt a legnehezebb versenyünk és remek munkát végzett. Köszönöm a családomnak is az erőfeszítéseket, hogy eljutottunk idáig, és a szerelőimnek, hogy az első szakasz után rendbehozták az autót” – fogalmazott a boldog Lindholm.
De honnan érkezett Emil Lindholm? A nevét persze ismerjük, de Mikkelsen, Gryazin, Kajto árnyékában talán senki sem figyelt rá igazán. Mindössze ötödik szezonja Rally2-es autóval, előtte R2-es Peugeot-val és Opel Adammal versenyzett. A statisztika szerint csak 98 alkalommal indult rallykon, az eddigi győzelmeit javarészt hazai versenyein aratta. Komoly címeket mostanáig nem szerzett, a tavalyi WRC3 harmadik hely volt a legjobbja az idei szezon előtt.
A siker egyrészt abból ered, hogy a 98 verseny 26 évesen egyátalán nem sok, ráadásul ahogy az már számtalanszor bebizonyosodott, a finnországi utaknál jobb iskola nincs a világon. Emellett a családi háttér is erős. Édesapja és testvére is versenyez, apja, Sebastian Lindholm unokatestvére pedig Marcus Grönholm. Grönholmot pályafutása kezdetén szinte csak az idősebb Lindholm tudta legyőzni. Emil Lindholm menedzsmentjét pedig Marcus Grönholm GRX Management nevű cége intézi. Hozzájuk tartozik Jari Huttunen is, valamint Grönholm World RX-ben versenyző fia, Niclas Grönholm.
Mit láttunk 2022-ben a WRC2-ben? Egy modern rally karrier egyik fontos állomását. Egy gyors fiatal tehetség, akinek megvan a megfelelő családi háttere is, elindult egy nagyon tudatosan és okosan felépített úton, amely 26 éves korára a WRC2 csúcsára vezette.

Alonso a csapattársát hibáztatta, de őt büntették meg – az Alpine főnöke mindkét pilótát kritizálta
Fernando Alonso büntetést kapott, amiért a Brazil Nagydíj sprintjének első körében nekiment a csapattársának. A kétszeres világbajnoknak már elege van Esteban Oconból, miközben az Alpine csapatfőnöke mindkét versenyzőt megfedte.
Jutott esemény a Brazil Nagydíj sprintjének leintése utánra is, hiszen több meghallgatás is várt a felügyelőkre, akik Esteban Ocont és Fernando Alonsót is beidézték, majd 5 másodpercre és 2 büntetőpontra megbüntették a 15. helyen végző spanyolt, amivel a kétszeres világbajnok visszaesett a 18. pozícióba, innen fog tehát rajtolni a mai versenyen.
A felügyelők a két Alpine második első körös ütközését vizsgálták, azaz azt nem, amikor a rajt után a négyes kanyarban Ocon leterelte a pályáról a csapattársát, aki emiatt megcsúszott, és lyukat ütött a francia Alpine-jának oldalszekrényébe. A kör végén Alonso a célegyenesben támadta másodszor a csapattársát, és miközben jobbra kihúzódott a szélárnyékból, eltalálta Ocon autójának jobb hátsóját, ami ledarálta a saját első szárnyát.
Öldöklő csata a sprinten: Russell lenyomta Verstappent a győzelemért, a holland csak negyedik lett
Alonso a rádióban egyértelműen Ocont hibáztatta („A barátunknak köszönhetően elveszítettem az első szárnyamat”), a felügyelők azonban úgy ítélték meg, hogy „teljes mértékben ő a felelős” az ütközésért, ami „a pálya azon részén, ekkora sebesség mellett veszélyes volt.”
A meghallgatáson Alonso elismerte, hogy „némileg rosszul ítélte meg, hogy mikor húzódjon ki a szélárnyékból”, azaz utólag már ő is másként látta a helyzetet. A meghallgatás előtt azonban még azért belerúgott egyet Oconba, mondván, nem ez az első eset, hogy a csapattársa keménykedett vele.
Videón a két Alpine mindkét első körös ütközése:
THE TWO ALPINES TOUCH!!! 😳😲
A disastrous Sprint for the Enstone team, as both drivers picked up damage from multiple moments of contact with each other 😩
Leaving Alonso to finish in P15, Ocon P18….#BrazilGP #F1Sprint pic.twitter.com/DlyzThN1mX
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
„Szomorú, ami történt, de az autó tempója nagyon jó volt ma. Visszazárkóztunk a 15. helyre, úgyhogy szerintem, ha holnap is ilyen ütemben jövünk fel, szerezni fogunk két pontot. Reménykedünk ebben. Még egy verseny van hátra, aztán vége, úgyhogy már várom Abu-Dzabit. [Ocon] majdnem nekivezetett a falnak Dzsiddában, aztán Budapesten, most pedig itt, úgyhogy nincs miről beszélni. Így mennek ezek a dolgok, olykor nagy a versengés a csapatban. Megtörtént ez vele Pérezzel is, és Verstappennel itt [2018-ban], amikor visszavette a körét, de már csak egy verseny van hátra” – nyilatkozta a spanyol, felemlegetve Ocon és Sergio Pérez Force Indiánál történt ütközéseit, valamint a francia és Verstappen hírhedt brazíliai csattanását, ami a holland pilóta futamgyőzelmébe került.
„Távolról sem ideális, amikor egy sprinten összeértek az első körben, mert a verseny túl rövid ahhoz, hogy be lehessen hozni a bokszkiállás jelentette hátrányt. A pozitívumokra gondolva, holnap a 15. helyről rajtolunk (végül a 18-ról – a szerk.), és jó esélyünk van sok pontot szerezni, mert az autó meglepően gyors volt ma” – folytatta Alonso.
„Nem tudom. Nem láttam még rendesen az ismétlés, úgyhogy nem tudom, hogyan történt – felelte arra a kérdésre, hogy hasonló volt-e a mostani ütközés ahhoz, ami Lance Stroll és közte Austinban történt. – De szomorú vagyok, hogy nem szereztünk ma pontokat, mert az én autóm legalábbis nagyon gyors volt. Az övé (Oconé) az egész hétvégén egy kicsit lassabb, de ami engem illet, elszalasztottunk egy lehetőséget. De nincs minden veszve, mert holnap egy hosszú versenyen remélhetőleg felzárkózhatunk.”
Lángolt az Alpine a bokszutcában a brazíliai sprint után (videó)
„Nyilvánvalóan nem így akartuk befejezni a versenyt, és megsérült az autóm – összegzett Ocon. – Úgyhogy a csapat szempontjából nem ideális a helyzet. Próbáltam a McLarent támadni a négyes kanyarban és arra koncentráltam. Belül voltam, aztán Fernando eléggé váratlanul feltűnt a külső oldalon.”
Mint kiderült, Ocon nem is tudta, hogy Alonso az első kör végén eltalálta őt a célegyenesben. „Fogalmam sem volt róla, hogy ez történt, a verseny után mondták. Nem tudom, hogy ez miként lehetséges – mondta, majd kitért arra, hogy nem ért egyet a spanyol kritikájával a négyes kanyarban történteket illetően. – Ez az ő véleménye, az enyém pedig más. Én voltam elöl, úgyhogy nem igazán én voltam az, aki harcolt. Próbáltam támadni a McLarent a négyes kanyarban. Gondolom, versenyzünk, és mindenből megpróbáljuk a legtöbbet kihozni, de a mai nap sokba került.”
Az ütközéssel a kettős pontszerzésre pályázó Alpine pont nélkül zárta a sprintet, miközben a McLaren Lando Norris révén két pontot szerzett, és így már csak 5 pontra van a konstruktőri pontversenyben negyedik helyen álló Alpine-tól, ráadásul a vasárnapi versenyt is sokkal jobb helyről kezdheti (7. és 11. rajtkocka a 17. és 18. rajthellyel szemben), mint a franciák.

Ezek után nem meglepő, hogy Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke keményen kritizálta mind Ocont, mind Alonsót a csapat közleményében, és kijelentette, hogy cserbenhagyták a csapatot.
„Őszintén szólva mind Estebannak, mind Fernandónak jobb munkát kell végeznie, hogy megtiszteljék a csapatban mindenki által tett fantasztikus erőfeszítéseket azzal, hogy elkerülik a pályán a baleseteket és azt, hogy ezzel az egész csapat teljesítményét veszélyeztetik. Ma mindkét pilóta cserben hagyta a csapatot. Holnap többet várok tőlük, amikor mindent meg kell tennünk azért, hogy megmentsünk néhány pontot a konstruktőri bajnokságban. A célunk, hogy biztosítsuk, olyan helyzetben megyünk a jövő héten Abu-Dzabiba, amelyben elérhetjük az idei céljainkat. Holnap új nap lesz.”
Japán Rally: Kettős Hyundai siker a Toyota otthonában, Katsuta történelmet írt
Kettős Hyundai győzelmet hozott a Japán Rally, miután Elfyn Evans is defektet szedett össze. Thierry Neuville nyert Ott Tanak és Takamoto Katsuta előtt.
Péntek
Azt követően, hogy a csütörtöki szuperspeciált Sébastien Ogier nyerte, az első pénteki szakaszon Kalle Rovanpera vette át a vezetést Thierry Neuville és Elfyn Evans előtt, míg Sébastien Ogier defektet szedett össze és két és fél percet vesztett.
A szakaszt azonban megkellett szakítani, amikor Dani Sordo autójában az akkumulátor környékén tűz keletkezett. A spanyol versenyző és az elsőként oda érő Gus Greensmith mindent megpróbált megtenni, hogy a tüzet eloltsa, azonban ez lehetetlen volt és a Hyundai i20 N Rally1 porig égett.
Mivel a mezőny a túz miatt ketté szakadt, így a nap második szakaszát törölni kellett, azonban a harmadikon is csak hét autó tudott végig érni, miután Craig Breen szalagkorlátba csapódása miatt piros zászló lépett érvénybe. Még a szakasz megállítása előtt egy civil autó hajtott a pályára egy kereszteződésen át, és az autóval a WRC2 élmezőnye is találkozott. Szerencsére baleset ebből nem lett.
Még ugyancsak a szakasz megállítása előtt Kajetan Kajetanowicz balesetet szenvedett az Isegami alagút kijáratán, és kiállni kényszerült a WRC2-es vb címért harcoló lengyel versenyző.
A délelőttöt követően Thierry Neuville és Elfyn Evans holtversenyben vezetett, míg Kalle Rovanpera 7 tizedmásodperc hátránnyal a harmadik volt.
Délután az első szakaszt le kellett rövidíteni, hogy a mezőny ne haladjon át Sordo autójának hamuján, a célt pedig az Isegami alagút bejáratánál alakították ki, miután az alagút végén délelőtt por alakult ki az áthaladó autók után. A harmadik szakaszt pedig a szalagkorlát sérülése miatt törölni kellett.
A megrendezett két szakaszon Evans és Neuville folytatta a csatát, ami végül a walesi toyotás 3 másodperces előnyével zárult a nap végére.
A harmadik helyen Kalle Rovanpera 5.1 másodperc hátránnyal állt.
Szombat
A szombati utolsó két szakaszig Elfyn Evans tartotta a vezető helyet, azonban előnye egyszer sem volt nagyobb 6.5 másodpercnél Neuville előtt. Az utolsó két szakaszon pedig a Hyundai belga versenyzője vette át a vezetést, miután Evans autójának eleje nehezen kezelhetővé vált. Neuville végül 4 másodperc előnnyel zárta a napot.
A szombatot az Okazakiban rendezett szuperspeciál szakaszok zárták volna, azonban a mezőny csak egyszer tudta a pályát teljesíteni, mivel a nézők miatt jelentős csúszással tudtak indulni a versenyzők.
Ugyanezen a szakaszon mutatták be Juha Kankkunen vezetésével a vadonatúj Rally2-es Toyota alapautóját, melyből 2023-ban készül el a végleges változat.
Kalle Rovanpera bár csatában lehetett volna a győzelemért is, már a szombati nyitó szakaszon sziklának ütközött, ami miatt defektet szedett össze, és a kereket kicserélte a gyorsaságin.
A harmadik helyen így Ott Tanak zárta a napot bő fél perccel lemaradva a győzelemért csatázóktól és 24 másodperccel megelőzve a helyi hős, Takamoto Katsutát.
Vasárnap
A Toyota a záró napon az utolsó esélyét is elvesztette a győzelemre, amikor Elfyn Evans a második szakaszon defektet szedett össze, és a walesi versenyző is megállt a kereket kicserélni.
Ennek következtében tovább tart a 18 éve tartó átok, ugyanis azóta nem tudott japán gyártó versenyt nyerni hazai futamán.
Evans idővesztése után Thierry Neuville mögé Ott Tanak lépett és végül zárt a második helyen, így a Hyundai kettős sikert aratott a nagy rivális Toyota otthonában. Thierry Neuville a görög Acropolis Rally után tudott ismét nyerni.
A harmadik helyen pedig Takamoto Katsuta zárt, aki történelmet írt ezzel az eredménnyel, ugyanis korábban egy japán versenyző sem tudott a hazai futamán dobogón végezni.
A nap utolsó két szakaszára hatalmas eső érkezett, és a jobb gumiválasztás miatt Sébastien Ogier megelőzte Elfyn Evanst és a negyedik helyen ért célba, míg a walesi az ötödik lett Gus Greensmith előtt.
A WRC2-ben egészen az esőig vezetett Emil Lindholm, az utolsó előtti szakaszon azonban Grégoire Munster a harmadik helyről az élre állt és végül nyert Teemu Suninen és Lindholm előtt, így a Hyundai ebben a kategóriában is kettős sikert aratott.
A negyedik helyet a Forma 1-es Magyar Nagydíj korábbi győztese, Heikki Kovalainen szerezte meg, aki 1 másodperccel előzte meg a Power Stage után Sami Pajarit.
A WRC2-es világbajnoki címet így Emil Lindholm nyerte, aki korábban a WRC2 junior vb címét is megszerezte.
A világbajnokságot már korábban megnyerte Kalle Rovanpera, aki így mindenidők legfiatalabb világbajnoka lett, míg a második helyet a Hyundaitól távozó Ott Tanak szerezte meg, csapattársa Thierry Neuville előtt.
A gyártók vb címét a Toyota védte meg a szezont nagyon gyengén kezdő Hyundai előtt, míg a harmadik az M-Sport lett.
A 2023-as rally világbajnokság bő két hónap múlva a Monte-Carlo rallyval kezdődik.
A 2022-es szezon világbajnokai
WRC pilóta Kalle Rovanpera / navigátor Jonne Halttunen
WRC gyártók Toyota Gazoo Racing
WRC2 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen
WRC2 junior Emil Lindholm / Reeta Hamalainen
WRC2 Masters Mauro Miele / Laurent Magat
WRC3 Lauri Joona / Enni Malkönen
WRC3 junior Robert Virves / Brian Hoy
Japán Rally, nem hivatalos végeredmény
1 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 2:43:52.4
2 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1:11.1
3 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +2:11.2
4 #1 Sébastien Ogier / Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +2:23.5
5 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +4:05.0
6 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +4:07.3
7 #24 Grégoire Munster / Louis Louka (LUX / BEL) Hyundai i20 N Rally2 +7:50.7
8 #22 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +8:12.3 (0:50)
9 #21 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +8:25.5
10 #29 Heikki Kovalainen / Sae Kitagawa (FIN / JPN) Skoda Fabia R5 +8:59.8
Időterv (magyar idő szerint)
2022 november 10., csütörtök
01:01 SH Kuragaike Park Reverse 2.80 km Neuville 2:04.6
09:38 SS1 Kuragaike Park 2.75 km Ogier 2:07.0 / 1. OGIER, 2. Breen / 3. Tanak
23:02 SS2 Isegami’s Tunnel 1 23.29 km Rovanpera 17:44.6 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Evans
2022 november 11., péntek
00:00 SS3 Inabu Dam 1 19.38 km TÖRÖLVE
00:58 SS4 Shitara Town R 1 22.44 km Evans 14:23.3 / 1. NEUVILLE/EVANS 3. Rovanpera
05:31 SS5 Isegami’s Tunnel 2 14.33 km Evans 10:38.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Rovanpera
06:29 SS6 Inabu Dam 2 19.38 km Rovanpera 12:18.9 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Rovanpera
07:27 SS7 Shitara Town R 2 22.44 km TÖRÖLVE
23:07 SS8 Nukata Forest 1 20.56 km Evans 14:17.1 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak
2022 november 12., szombat
00:08 SS9 Lake Mikawako 1 14.74 km Ogier 10:26.5 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak
01:03 SS10 Shinshiro City 7.08 km Tanak 3:31.5 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak
04:37 SS11 Nukata Forest 2 20.56 km Ogier 14:06.9 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Tanak
05:38 SS12 Lake Mikawako 2 14.74 km Ogier 10:18.2 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Tanak
08:28 SS13 Okazaki City SSS 1 1.40 km Neuville 1:18.8 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Tanak
08:41 SS14 Okazaki City SSS 2 1.40 km TÖRÖLVE
2022 november 13., vasárnap
00:08 SS15 Asahi Kougen 1 7.52 km Evans 4:49.5 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Tanak
01:12 SS16 Ena City 1 21.59 km Neuville 15:38.7 / 1. NEUVILLE, 2. Tanak, 3. Katsuta
02:10 SS17 Nenoue Plateau 11.60 km Ogier 7:45.1 / 1. NEUVILLE, 2. Tanak, 3. Katsuta
03:48 SS18 Ena City 2 21.59 km Breen 17:42.1 / 1. NEUVILLE, 2. Tanak, 3. Katsuta
06:18 SS19 Asahi Kougen 2 (PS) 7.52 km Breen 5:20.5 / 1. NEUVILLE, 2. Tanak, 3. Katsuta
Lángolt az Alpine a bokszutcában a brazíliai sprint után (videó)
Kigyulladt Esteban Ocon autója a Brazil Nagydíj sprintje után.
Nem elég, hogy a kettős pontszerzést dobták el azzal a pilótái, hogy az első körben összeütköztek, az Alpine még a brazíliai sprint után is elszenvedett egy csapást, Esteban Ocon autója ugyanis kigyulladt a parc fermében. Az első hírek alapján az A521-es hátsó fékje kapott lángra, a tűz pedig onnan terjedt át a motorborításra. Szerencsére a pályabírók viszonylag gyorsan közbeléptek, de azért lesz így is mit cserélni az autón a holnapi versenyre.
A tűz:
Tá pegando fogo, bicho! 🔥
Alpine do Ocon depois da corrida pic.twitter.com/QjNNRVw5WW
— Estagiário da F1 (@EstagiariodaF1) November 12, 2022
OCON…FIRE…OKAY…WHAT pic.twitter.com/TYL0fJhKxU
— 𝙉𝙞𝙣𝙖 (@55walkern) November 12, 2022
És, ha mindez nem lenne elég, a felügyelők beidézték Alonsót és Ocont az első körben történt második ütközésük miatt, aminek következtében a spanyol autójáról leszakadt az első szárny (Ocon Alpine-jának bal oldalszekrényén az első kontakt után jókora lyuk keletkezett). A francia a 18., a spanyol a 15. helyen fejezte be a sprintet úgy, hogy a hatodik, illetve a hetedik helyről rajtoltak.
Öldöklő csata a sprinten: Russell lenyomta Verstappent a győzelemért, a holland csak negyedik lett
Óriási versenyt hozott a Brazil Nagydíj sprintje, amelyet a harmadik helyről rajtoló George Russell nyert meg, miután hatalmas küzdelemben megelőzte Max Verstappent. A második helyen Carlos Sainz, a harmadikon Lewis Hamilton végzett, azaz a holland a dobogóról is leszorult.
Csodaszámba menő pole pozíciója után Kevin Magnussen életében először rajtolhatott az élről Forma-1-es versenyen, még ha nem is egy vasárnapi futamról, hanem „csak” egy sprintről volt szó. De az időmérős győzelem az időmérős győzelem, még ha nem is tűnt valószínűnek, hogy a dán meg tudja majd tartani az első helyet a 24 kör végéig.
A Haas történetének első pole-ját is szerző pilóta a lágy gumikon várta a lámpák kialvását, míg a mellőle induló Max Verstappen közepes keveréken rajtolt. Meglepő módon csak a 16. helyről kezdő Nicholas Latifi követte a példáját, mindenki más a lágy gumikra szavazott. Mint később kiderült, nekik volt igazuk.
A rajtnál Verstappennek a rosszabb tapadású abroncsok miatt hátrafelé kellett figyelnie, így Magnussen simán eljött az élen, mögötte viszont óriási volt a tülekedés, aminek a két Alpine itta meg a levét. Az első öt sorrendje nem változott (Magnussen, Verstappen, Russell, Norris, Sainz), mögöttük azonban Ocon és Alonso nem bírt magával. A kétszeres világbajnok a négyes kanyarban kívülről próbálta előzni a csapattársát, aki leterelte a kerékvetőre, amitől a spanyol kis híján elveszítette az uralmat az autója felett, és megcsúszva ütött egy szép kis lyukat Ocon autójának oldalán.
Alonso és Ocon első összeérése:
LAP 1/24
Fernando Alonso and Esteban Ocon have a moment 😳
It looks like Alonso may have picked up damage! #BrazilGP #F1Sprint pic.twitter.com/FPHSSTlrCv
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
Majd a második:
LAP 4/24
ALO 📻: "Just lost the front wing. Thanks to our friend"
Fernando Alonso makes contact with Esteban Ocon again! The Spaniard is furious #BrazilGP #F1Sprint pic.twitter.com/EtVuHarpD4
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
Ezzel ráadásul nem volt vége a kettejük csörtéjének, az első kör végén ugyanis Alonso a célegyenes elején nekiment Ocon jobb hátsójának, leborotválva ezzel a saját első szárnyát. A 41 esztendős veterán természetesen a csapattársát okolta, miközben jöhetett ki szárny és kerékcserére, kiírva ezzel magát a pontokért vívott harcból.
Eközben az élmezőnybe is zajlottak az események. Az első kör végén Magnussen, Verstappen, Russell, Norris, Sainz, Ocon, Alonso, Hamilton, Pérez, Leclerc, Gasly, Stroll, Vettel, Ricciardo, Albon, Schumacher, Latifi, Cunoda, Csou és Bottas volt a sorrend. A legtöbb helyezést az utolsó rajtkockából induló Schumacher javította, aki Alonso kiválásával együtt öt helyet jött előre.
Magnussen percei meg voltak számlálva az első helyen, Verstappen ugyanis már az első kör végén támadta őt (a Red Bullt pedig Russell szorongatta), miközben Sainz már előzött is, és Norris lehagyásával feljött a negyedik helyre. A dán pilóta a 2. kör végén kapitulált a hollanddal szemben a célegyenes végén, majd a következő körben Russell is követte a példáját, hogy néhány kanyar múlva Sainz is megelőzze a tehetetlen Haast.
Ezután arra számíthattunk, hogy a kétszeres világbajnok begyújtja a rakétákat, és eltűnik a távolban, de nem tudta magáról leszakítani a jobban tapadó gumikon remek tempót autózó britet, sőt, Russell a 10. körben DRS-távolságon belülre ért mögötte, és hamarosan a célegyenes végén meg is támadta a Red Bullt. Ezután körökön át élvezhettük a kőkemény de fair párharcot, amit végül a Mercedes versenyzője nyert meg, amikor a 15. körben a négyes kanyar előtt legyorsulta Verstappent.
Russell és Verstappen hatalmasat csatázott:
LAP 12/24
GEORGE TRIES TO MOVE PAST MAX!!!
The battle for the lead is ON! 🤯#F1Sprint #BrazilGP pic.twitter.com/3WdR5q5g5D
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
A holland ekkorra már egyértelműen szenvedett a közepes keveréken, aminek következtében a 19. kör elején Sainz bevetődött mellé a célegyenes végén, a két autó pedig össze is ért, és a Ferrari jobb hátsója megrongálta a Red Bull szárnyának bal véglapját, ami rövidesen le is szakadt. Verstappen eközben lélegzetvételnyi szünethez sem jutott, mert a 4. helyre felzárkózó Lewis Hamilton már ott lihegett a nyakán. A páros a 18. körben nagyon közel került egymáshoz a hatos kanyar előtt, Hamilton azonban kivárt, és a célegyenesben DRS-el elment a holland mellett.
Russell végül 4 másodperces előnnyel nyert a végén az abroncsokkal szenvedő Sainz előtt, akit Hamilton fél másodpercre megközelített, de megelőzni már nem tudta. Ez viszont csak a pontok szempontjából lett volna lényeges, a spanyol ugyanis 5 helyes rajtbüntetést cipel a futamra motorcsere miatt, ami azt jelenti, hogy harmadik helyével Hamilton bebiztosította a Mercedes első sort vasárnapra.
Sainz és Verstappen összeérése:
LAP 18/24
SAINZ AND VERSTAPPEN MAKE CONTACT!!!
The Ferrari driver passes Verstappen#F1Sprint #BrazilGP pic.twitter.com/aUIEflo5fz
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
A hétszeres világbajnoktól hat másodperccel leszakadó Verstappen a negyedik helyre hozta be a sérült autóját, míg az ötödik a kilencedik rajtkockából felzárkózó csapattársa lett. Pérez mögött 1,2 másodperccel Leclerc végzett a 6., és a monacóitól 12,5 másodpercet kapó Norris a hetedik helyen, miközben Magnussen a még egy pontot érő 8. pozícióba hozta be a Haast.
A dán mögött az a Sebastian Vettel lett a kilencedik, aki a futam során hatalmas csatát vívott a csapattársával. Az Alpine-okkal ellentétben ők nem értek össze, de nagyon közel álltak hozzá, amikor Stroll brutálisan leszorította az őt nyitott DRS-el támadó németet a fűre a hármas kanyar után, amiért később tíz másodperces büntetést kapott, így a 12. helyett a 17. pozícióban végzett.
Stroll manővere:
LAP 9/24
VET 📻: "OK"
Seb's not happy with Stroll after a close call between the two team mates 😳#F1Sprint #BrazilGP pic.twitter.com/ySKlBXUOid
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
A 10. rajtkockát Gasly, a 11.-et pedig Ricciardo szerezte meg, akit a 20. helyről végül 8 helyet javító Mick Schumacher követett Csou, Bottas, Alonso, Cunoda, Stroll, Ocon és Latifi előtt. A futam egyetlen kiesője Alex Albon lett a Williamsszel.
A Brazil Nagydíj sprinjtének végeredménye:
SPRINT CLASSIFICATION
George Russell takes a maiden #F1Sprint win!!! 💪#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/9BTsiqJkHi
— Formula 1 (@F1) November 12, 2022
A falban fejezte be első versenynapját az új Lancia Delta Evo-e – video
Két héttel azután, hogy megszerezte ötödik rallycross világbajnoki bajnoki címét, Johan Kristoffersson jó úton indult el, hogy stílusosan zárja le a szezont, World RX szezonzárójának első napját az élen fejezte be a világbajnok.
Miután a nagy rivális Timmy Hansen a szabadedzésen nyolc ezredmásodperces különbséggel nyert, Kristoffersson a SuperPole-on választ adott és nyolc tizedre növelte az előnyét.
Az első előfutamban Timmy Hansen egy jó rajttal ismét előnybe került, de egy okos utolsó körös jokerrel Kristofferson megnyerte a futamot. A másik versenyen Veiby nyert Kevin Hansen előtt.
A második előfutam kaotikusan alakult. Kevin Hansen nyert Veiby és Timmy Hansen előtt. Kristoffersson úgy lett negyedik, hogy kanyarlevágásért 5 másodperc büntetést kapott. A Seat Ibizával induló Anton Marklundot kizárták, mert kilökte Bergströmöt, Guerlain Chicherit pedig a falban fejezte be a futamot és napot is, miután nagyot csatázott Kevin Hansennel.
A harmadik előfutamban Kristoffersson a legjobb idővel nyert Timmy Hansen előtt, és ezzel a nap végét a köztes ranglista csúcsán fejezte be.
„A pálya nagyon más a tavalyihoz képest – meglepett, hogy milyen gyors, amikor teljesen száraz, és sokat mentünk keresztben” – mondta Kristoffersson, és azt is elárulta, hogy a pole pozícióból rajtolni elég trükkös, de sokat javítottak ezen a téren is a nap végére.

Az Euro RX3-ban Jan Cerny tökéletes napot zárt. A kis Skoda Citigoval megnyerte mindhárom előfutamot és az első helyen várja a vasárnapi elődöntőket. Mögötte az újonc Jens Hvaal és az idei bajnok Kobe Pauwels következik.

