back to top
2025. december 24. 11:14
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1151

    Russell életében először nyert, Verstappen és Hamilton ütközött a Brazil Nagydíjon

    0

    George Russell nyerte a rendkívül eseménydúsra sikeredett Brazil Nagydíjat, miközben a hajrában visszaverte Lewis Hamilton támadásait. A hétszeres világbajnok nagy felzárkózást mutatott be, miután a 7. körben összeütközött Max Verstappennel, akit megbüntettek az esetért. A harmadik helyen Carlos Sainz végzett a Ferrarival.

    A szombati sprint után a levegőben lógott annak az esélye, hogy a Brazil Nagydíj nem lesz unalmas verseny, és nem is lett, sőt. A rajtnál a lágy gumikon az első sorból kezdő Mercedesek simán megtartották a vezetést, mögöttük a Red Bullok azonban már némi gondba kerültek, vagyis leginkább Sergio Pérez, aki kis híján összeért az őt az első kanyarban belülről előzni próbáló, Charles Leclerc-t lerajtoló Lando Norrisszal.

    Végül azonban mindenki megúszta koccanás nélkül a mezőnyből, de csak a 8-as kanyarig, ahol Daniel Ricciardo elszámolta magát, és kiforgatta Kevin Magnussent, majd miközben próbálta kikerülni a Haast, az nekicsapódott a McLarenjének. Ezzel mindkét pilóta futama véget ért, és már az első körben beküldték a biztonsági autót.

    Magnussen és Ricciardo ütközése:

    A romok eltakarítása jó néhány kört vett igénybe, így csak a 6. kör végén folytatódhatott a verseny. De még hogy! Az újraindítást az élről váró George Russell jól indított, mögötte azonban Hamilton bajba került, a két Red Bull ugyanis ráesett a nyakára. Verstappen mellé is ment kívülről, és megpróbálta őt körbeautózni az egyes kanyarban, de a kettesben nem maradt elég hely a számára. A két autó összeért, a Red Bullnak az első szárnya, a Mercedesnek pedig a padlólemeze sérült. Hamilton a rádióban közölte, hogy „ez nem versenybaleset volt”, a felügyelők pedig egyetértettek ezzel, és nem sokkal később 5 másodperces büntetést osztottak ki Verstappennek, aki a kör végén természetesen kénytelen volt a bokszba hajtani szárnycserére.

    Hamilton és Verstappen összeakadása

    Norris kiüti Leclerc-t

    Nem ő volt azonban az egyedüli, akinek meg kellett tennie ezt, a hatos kanyarban ugyanis Lando Norris és Charles Leclerc is összeakadt, amikor a monacói visszaelőzte a McLarent. Norris a belső íven fordult, és kipöckölte a Leclerc-t, aki jókora megforgás után orral beleállt a falba. Mivel gyorsan folytatni tudta, még csak VSC-fázis sem lépett életbe.

    A 8. kör végén Russell, Pérez, Norris, Sainz, Vettel, Gasly, Schumacher, Hamilton, Stroll, Bottas volt a sorrend az első tízben, a hétszeres világbajnok tehát a 8. helyig csúszott vissza, míg a mezőny végén Verstappen és Leclerc zárta a sort.

    Hamilton két előzés és Sainz kényszerű kiállása (egy sisakfólia miatt lángra kapott a jobb hátsó fékje) után hamarosan már a negyedik helyen haladt, miközben az élen Russell folyamatosa szakította le magáról Pérezt, aki az élmezőnyből elsőként teljesített tervezett kerékcserét, de beragadt Bottas mögé, így az utána kiálló Russell kényelmesen megtartotta a vezetést a saját cseréje után.

    A 30. körben Hamilton is érkezett, és csapattársához, valamint Pérezhez hasonlóan megkapta a közepes keveréket, hogy a negyedik helyre térjen vissza, 8 másodperccel Sainz mögé.

    Hamilton a 40. körre érte utol a mexikóit, a 44. körben pedig meg is támadta, és végül a célegyenesben megelőzte, és feljött a második helyre. A Red Bull 4 körrel később ki is hívta új közepes gumikért Pérezt, a Mercedes pedig az elévágást elkerülendő reagált, és Russellnek, valamint Hamiltonnak is feltette a lágy keveréket.

    Amikor úgy tűnt, hogy semmi nem veszélyeztetheti a Mercedes kettős győzelmét, 17 körrel a vége előtt VSC-fázis lépett életbe Lando Norris második szektorban leparkolt McLarenje miatt, amiből nem sokkal később rendes biztonsági autós fázis lett, Russell előnye így elolvadt Hamilton előtt, a két Mercedesre pedig felzárkóztak a valamivel frissebb gumikon levő többiek.

    A mezőnyt az utolsó 12 körre engedték el, a Mercedes pedig még előtte világossá tette, hogy a megbeszéltek szerint nincs csapatutasítás, azaz Russell és Hamilton szabadon küzdhetnek. A hétszeres világbajnok tapadt is fiatal honfitársára, de a valós csata hátrébb zajlott: Sainz néhány sikertelen támadási kísérlet után a 63. körben megelőzte Pérezt, és feljött a harmadik helyre. Nem sokkal később a mexikóit Leclerc, Alonso és Verstappen is lehagyta, utóbbit azonban megkérték rá, hogy amennyiben nem tudja elkapni a spanyolt, az utolsó kör végén engedje vissza maga elé a pontverseny második helyéért harcoló csapattársát. Verstappen ezt nem tette meg, amiből már a levezető körben kisebb balhé kerekedett.

    Az élen a Mercedesek a határon autózva jutottak el a célig, a Russellt folyamatosan 1 másodperc körüli hátrányból követő Hamiltonnak nem volt valós esélyes a támadásra, de így sem lehetett elégedetlen. Hát még Russell, aki élete első győzelmét aratta a Forma-1-ben.

    Pérez mögött Ocon, Bottas és Stroll tette teljessé az első tízet.

    A Brazil Nagydíj végeredménye

    Káosz Interlagosban: Verstappen Hamiltonnal ütközött, Leclerc a falba állt (videó)

    0

    Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése borzolta a kedélyeket a Brazil Nagydíj elején, de ezen kívül még két baleset történt. Charles Leclerc-nek hatalmas szerencséje volt, hogy nem esett ki.

    Kaotikusan kezdődött a 2022-es Brazil Nagydíj, miután rögtön az első körben be kellett küldeni a biztonsági autót Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen balesete miatt. Az ausztrál a 8-as kanyar bejáratán próbált bebújni a dán mellé, majd megpöckölte a Haast, amitől az megpördült, és telibe találta a McLarent. Mindketten kiestek.

    A biztonsági autó a 6. kör végén állt ki, az élen pedig Russell, Hamilton, Verstappen, Pérez, Norris, Leclerc, Sainz sorrendben folytatódott a küzdelem. De nem sokáig maradt ez az állás, a célegyenes végén Verstappen ugyanis megpróbálta körbeautózni a hétszeres világbajnokot, aki nem hagyta magát és becsukta a kaput. A két autó összeért, Verstappen autójának az első szárnya, Hamiltonnak pedig a padlólemeze sérült. A holland a kör végén ki is állt a bokszba, majd 5 másodperces időbüntetést kapott ütközés okozásáért, amit a rádióban úgy konstatált, hogy „mégis hová kellett volna mennem?”. Hamilton korábban pedig azt mondta, hogy „ez nem versenybaleset volt.” A felügyelők is vele értettek egyet.

    Verstappen és Hamilton egyébként a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíj óta először ment egymásnak.

    Nem ő volt azonban az egyetlen akit büntettek, Lando Norris ugyanis néhány másodperccel később a hatos kanyarban kiütötte Charles Leclerc-t, aki a pályáról kirepülve orral eltalálta a védőfalat, ám óriási szerencséjére csak az első szárnya sérült, így Verstappenhez hasonlóan ő is mehetett a bokszba szárnycserére. Norris Verstappenhez hasonlóan 5 másodpercet kapott.

    Hamilton autója a jelek szerit nem sérült komolyan, és a 22. körre mát visszazárkózott vele a 3. helyre, míg Leclerc és Verstappen még az első tízen kívül autózik.

    A bajnokok a Nürburgringen is nyertek

    0

    Johan Kristoffersson és Kobe Pauwels is megnyerte a kategóriáját a Rallycross-világbanokság szezonzáró hétvégéjén a Nürburgringen. Az új Lancia Delta Evo-e bemutatkozása meggyőző volt.

    Johan Kristoffersson az év utolsó versenynapján is száz százalékos teljesítményt nyújtott. Megnyerte a Progression Race-t is, majd az elődöntőben és a döntőben is első lett. Ezzel begyűjtötte a 20 bajnoki pontot, és összesen 182 ponttal lett első a 2022-es szezonban.

    A Hansen testvérek az év utolsó versenyére stabilizálták teljesítményüket. A Peugeot RX1e teljesítményben már felveszi a versenyt a Volkswagennel, de csak Veibyt és Bergströmöt tudják legyőzni, a bajnokkal még nem bírnak. Az elődöntőben Timmy Hansen nyert, Kevin Hansen pedig második lett Kristoffersson mögött. A döntőben Kevin Hansen második helyen ért célba, Timmy Hansent viszont megelőzte Niclas Grönholm.

    A bajnokságban Timmy Hansen 135 ponttal lett második, Kevin 128 ponttal a harmadik. Niclas Grönholm 127 pontot gyűjtött 2022-ben, ezzel egyetlen ponttal maradt le a dobogóról.

    Frissítés: Kevin Hansent utólag kizárták a döntőből, így Grönholm lett a második, ezzel a bajnokságban a harmadik helyen végzett.

    Cicherit
    Rallycross Promoter GmbH / Red Bull Content Pool

    A két újonc bemutatkozása is jól sikerült a Nürburgringen. Az Euro RX1 bajnok Anton Marklund nem jött zavarba az első RX1e-s versenyén. Az Ibizával ugyan nem jutott döntőbe, de a tempója nem volt rosszabb, mint Münniché.

    Guerlain Cicherit a szombati korai befejzés után vasárnap visszatért a Lanciával. Az elődöntőben három kört teljesített csak, ennek ellenére nem volt rossz a bemutatkozó hétvége. 32.6-os kört is tudott az elődöntőben, amivel gyorsabb volt Bergström és Andersson legjobbjánál. Némi fejlesztés és a beállítások megtalálása után helye van a mezőnyben az autónak.

    Az Euro RX3-ban Kobe Pauwels véget vetett Jan Cerny szombati tündöklésének. Megnyerte az elődöntőt és a döntőt is. Cerny a döntőben csak 3 körig jutott. Az újonc Jens Hvaal lett a második, a lengyel Litwinowicz a harmadik.

    Az EURO RX3 bajnokságban Pauwels mögött Litwinowicz lett a második, Cerny a harmadik. A legjobb magyar ebben a kategóriában Szíjj Zsolt lett, aki csak Nyirádon indult és az ott szerzett 10 pontjával 15. helyen fejezte be a szezont.

    Pauwels
    @World / Red Bull Content Pool

     

    Verstappen már előre tudja, hogy ki nyeri a Brazil Nagydíjat?

    0

    Minden jel arra utal, hogy a Mercedes vasárnap is nagyon erős lehet Brazíliában. Vajon megszerzik idei első győzelmüket az Ezüstnyilak?

    Miután a Red Bull váratlanul csak a harmadik leggyorsabb csapatnak bizonyult a Brazil Nagydíj sprintjén a Mercedes és a Ferrari mögött, joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi esélye lehet Max Verstappenéknek visszakapaszkodni és harcba szállni a győzelemért a versenyen. Nos, a holland pilóta szerint, ha nem tudnak valamilyen megoldást találni a szombati problémáikra, akkor nem sok.

    „Verhetetlennek tűnnek, de mindent ki fogunk elemezni – nyilatkozta a sprintet az első, illetve a harmadik helyen záró Mercedesekről a holland a Sky Sportsnak. – A sprint egy kicsit nehezebb volt, mint vártam. Nem számítottam ekkora gumikopásra, de a lágy gumin sem lettünk volna elég gyorsak. Világos, hogy szenvedünk a gumik életben tartásával, úgyhogy ezt meg kell próbálunk megoldani a futamra, még ha nem is tehetünk túl sokat. De ennél rosszabb már nem lehet.”

    George Russell, Mercedes, Max Verstappen, Red Bull, Brazil Nagydíj
    Russell megelőzte, majd faképnél hagyta Verstappent Fotó: Pirelli

    Verstappen úgy vélte, hogy amikor egy autó ennyire rosszul bánik a gumikkal, akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen keveréken halad, lassú lesz. Azaz a Red Bull nem a gumikkal kapcsolatos döntésének a levét itta meg, és tényleg nem volt elég gyors. „Egy másodpercet kaptunk a második szektorban a Mercedestől. Ez messze túl sok. Vagy mi hibáztunk, vagy mindenki más sokkal gyorsabb lett – értékelt Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója az ORF-nek. – Sergio [Pérez] sem volt képes követni Hamiltont, a végére az ő lágy gumijai is elfogytak. Akárhogy is, nem a terveink szerint alakult a sprint.”

    A Red Bull tehát a szombati formájában valóban esélytelennek tűnik a Mercedesek ellen vasárnap, ami a Ferrariról is elmondható, hiszen a maranellóiak gumikopása a Red Bullénál is rosszabbnak tűnt, de minimum azzal egy szinten volt. Ehhez hozzátéve, hogy Carlos Sainz a büntetésének köszönhetően csak a hetedik, Leclerc pedig a hatodik helyről rajtolhat, miközben a két Ezüstnyíl az első sorból kezd, még jobbnak tűnik a Mercedes helyzete.

    Hamilton és Russell ráadásul abban is bízhat, hogy a szezon korábbi részében is jobban bántak a gumikkal, mint a Red Bull, az Austinban bevetett fejlesztéseiknek köszönhetően pedig a jelek szerint léptek egyet előre.

    George Russell, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
    A Mercedesek indulnak ma az első sorból Fotó: LAT Images

    Mark Hughes a The-Race.com hasábjain azt fejtegette, hogy a Red Bullnak a lehűlő pályahőmérséklet is ártott (a második szabadedzésen még 50 fok volt az aszfalt, a sprinten már csak 27), és míg Mexikóban a felmelegedő aszfalton elkezdett jobban tapadni az RB18-as első tengelye, addig itt pont fordítva történt miden, és az amúgy sem tökéletes autó a sprintre még rosszabb lett, és felzabálta az első gumikat.

    Ebből a szempontból lehet némi változás vasárnap, hiszen a versenyt másfél órával hamarabb fogják kezdeni, mint a sprintet, így ha az időjárás nem szól közbe, az aszfalt hőmérséklete is magasabb lesz.

    Emellett van még egy tényező, ami jól jöhet Verstappennek. „Most van egy extra szett lágy gumink a versenyre Maxnak, azaz összesen kettő van, így egy kétkiállásos taktika a kezére játszhat. De akkor is meg kell oldanunk a gondjainkat a második szektorban” – nyilatkozta Marko, rávilágítva arra, hogy a Pirelli által leggyorsabbnak ítélt lágy-közepes-lágy stratégia esetén Verstappen mindkétszer vadonatúj lágy gumikat kapna, míg a Mercedeseknek valamelyik etapra használt abroncsokat kell majd feltennie.

    Emellett pedig ők is kénytelenek lesznek a közepeseken is körözni, ami George Russell szerint nem lesz „kellemes élmény.” Jelen állás szerint azonban így is a Mercedes tűnik a Brazil Nagydíj esélyesének, és ha nyerni tud, elkerüli azt a csúfságot, ami legutóbb 2011-ben esett meg vele, azaz, hogy futamgyőzelem nélkül zár egy szezont.

    Ostberg történelmet írt, először lett magyar bajnok külföldi versenyző 

    0

    Mads Ostberg nyerte a Zemplén Rallyt, a Rally1-es bajnokság szezonzáró versenyét, így megszerezte első abszolút magyar bajnoki címét. A második helyen Csomós Miklós, a harmadikon pedig Vincze Ferenc zárt. 

    Csomós Miklós és Nagy Attila megpróbálta megnehezíteni Mads Ostberg és Jonas Johansson dolgát a Zemplén Rally vasárnapi szakaszain, azonban a 2020-as WRC2 világbajnok nem követett el nagy hibát, így végül megnyerte a szezonzárót is, ahogy minden futamot, ahol idén rajthoz állt. 

    Mads Ostberg a ködös Power Stage-en, már nem sietett annyira, így Csomós Miklós előtt végül 2.7 másodpercre csökkent előnye. 

    Mads Ostberg legnagyobb riválisa azonban Vincze Ferenc és Németh Gergely lett volna a bajnoki címért, azonban a a skodás versenyző már a verseny elején nagy hátrányba került az autó rossz beállítása után, később pedig már csak Ostberg hibájában tudott reménykedni. A 2019-es bajnok végül a harmadik helyen zárt a versenyen, míg a bajnokságban második helyen végzett Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt előtt.

    2022-ben A Peugeot Kupa bajnoka Hangodi Bendegúz és Bunkoczi László lett, az ORC-ben pedig Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs zárt az első helyen.

    Zemplén Rally1, nem hivatalos végeredmény 
    1 #1 Mads Ostberg / Jonas Johansson (NOR / SWE) Citroen C3 Rally2 1:20:21.6 (0:10)
    2 #4 Csomós Miklós / Nagy Attila Skoda Fabia R5 +2.7
    3 #2 Vincze Ferenc / Németh Gergely Skoda Fabia Rally2 evo +47.6
    4 #6 Német Gábor / Adorján Szabolcs Skoda Fabia Rally2 evo +4:10.1 (0:10)
    5 #9 Bodolai László / Deák Attila Ford Fiesta Rally2 +4:27.3 (0:10)
    6 #8 Trencsényi József / Verba Gábor Skoda Fabia Rally2 evo +5:10.1
    7 #7 Tóth Tibor / Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +5:56.6
    8 #10 Ollé Sándor / Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +7:17.1 (0:10)
    9 #11 Vida Szabolcs / Petrovszki Dániel Skoda Fabia R5 +9:21.3
    10 #3 Klausz Kristóf / Kertész Krisztián Skoda Fabia Rally2 +10:16.5 (0:30) 

    További eredmények 

    IDŐTERV
    2022 november 12., szombat 

    09:30 SS1 Fóny 1 10.85 km Csomós 5:15.7 / 1. CSOMÓS, 2. Ostberg, 3. Vincze
    09:58 SS2 Újhuta-Bózsva 1 15.00 km Ostberg 8:27.0 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    11:31 SS3 Mád-Disznókő 1 10.25 km Csomós 5:31.7 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    13:39 SS4 Fóny 2 10.85 km Csomós 5:12.1 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    14:07 SS5 Újhuta-Bózsva 1 15.00 km Csomós 8:15.5 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    15:40 SS6 Mád-Disznókő 1 10.25 km Csomós 5:24.6 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze 

    2022 november 13., vasárnap 
    09:53 SS7 Huták 1 14.50 km Ostberg 8:19.7 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    10:51 SS8 Erdőbénye-Kőbánya 1 14.20 km Csomós 7:09.2 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    11:39 SS9 Disznókő-Mád 1 10.25 km Csomós 5:25.9 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    14:22 SS10 Huták 2 14.50 km Ostberg 8:11.4 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    15:20 SS11 Erdőbénye-Kőbánya 2 14.20 km Ostberg 7:03.8 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    16:08 SS12 Disznókő-Mád 2 10.25 km Csomós 5:25.9 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze 

    Nézd élőben a Rally1 bajnokavató szakaszát a Zemplén Rallyról!

    0

    A Rallye Rádió élő közvetítése a Zemplén Rally befejező, 12. szakaszáról, melyen eldől a magyar bajnoki cím is.

    Döntött a Haas Mick Schumacher jövőjéről

    0

    A Haas vezetése már tudja, hogy maradhat-e jövőre a Forma-1-ben Mick Schumacher, vagy Nico Hülkenberg érkezik a helyére.

    Papíron már csak egyetlen hely kiadó a 2023-as Forma-1-es mezőnyben, ám Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke a Brazil Nagydíj szombati sajtótájékoztatóján elárulta, hogy valójában már egy sem, ugyanis végre eldöntötték, hogy meghosszabbítják-e Mick Schumacher szerződését, vagy lecserélik őt.

    „Igen, igazad van – felelte Steiner arra, hogy a csapat már eldöntötte, ki lesz Magnussen csapattársa 2023-ban. – Most már csak a részleteket beszéljük meg arról, hogy mit és hogyan fogunk csinálni. A bejelentés valamikor a jövő héten várható. Azt nem fogom megmondani, hogy mikor, mert akkor mindenki arra a napra fog várni. De a jövő héten lesz.”

    Ennél többet az olasz szakember nem árult el, a német RTL pedig úgy tudja, hogy még Schumacherrel sem közölték a döntést.

    Amiről senki nem beszél: a Haas érthetetlen dolgot művelt, hozzájárulva Schumacher kieséséhez

    Ami a 23 esztendős pilóta teljesítményét illeti, semmiképpen sem jött jól neki – noha szerinte nincs nagy befolyással a jövőjére az interlagosi hétvége –, hogy a Brazil Nagydíj időmérő edzésén utolsó lett, miközben Kevin Magnussen mesébe illő pole-t szerzett. Steiner ugyanakkor szokatlanul megértő volt a némettel.

    „Egy kicsit majdhogynem sajnáltam őt, mert jó munkát végzett a Q1-ben, mielőtt kiesett. Az első két etapja nagyon jó volt, aztán a száraz pályás gumikkal csak nem érzett rá a körülményekre. Egy kicsit vissza is hűltek a gumijai, amikor néhányan megelőzték a kivezető körében, utána pedig nem tudta felmelegíteni az abroncsokat, és egy kicsit csökkent a magabiztossága, és elkezdett csúszkálni. Egyszerűen csak nem jött össze neki.”

    Ami Schumacher szezonját illeti, azt nem lehet vitatni, hogy katasztrofálisan indult, utána azonban összekapta magát a német. „Az egész szezont nézve mindannyian tudjuk, hogy voltak nagyon jó pillanatai, és nagyon rosszak is. Hullámzó volt – mondta Steiner. – [A szezon előrehaladtával] következetesebb lett és nyilvánvalóan fejlődött. Az idény eleje nagyon kemény volt a számára, amikor be lett dobva a mély vízbe egy jobb autóval és egy nagyon jó csapattárssal. Kicsit olyan volt, hogy »Oké, valójában ilyen a Forma-1.« Utána viszont talpra állt és jobb lett.”

    Mick Schumacher, Haas, Monacói Nagydíj, baleset
    A szezon eleji balesetek alapjaiban határozhatták meg Schumacher maradási esélyeit Fotó: Steven Tee / LAT Images

    Schumacher a brazíliai sprintnek már úgy vághatott neki, hogy bármit is tesz, a jövője már eldőlt (a sprint előtt nyilatkozta Steiner, hogy döntöttek), főnöke ugyanakkor megdicsérte, hogy a 12. helyig kapaszkodott fel, és mindenki másnál több pozíciót javított a 24 kör során (miközben saját elmondása szerint a motorjával nem volt minden rendben, ami miatt némi időt veszített)

    „Micknek nagyon jó versenye volt, feljött a huszadikról a tizenkettedik helyre, úgyhogy jó helyzetben vagyunk vasárnapra. Van esélyünk a pontszerzésre, úgyhogy elég jó napunk volt, és ismét fantasztikus volt a csapatmunka” – értékelt Steiner.

    Hogy a korábbi jó teljesítmények elegendőnek bizonyultak-e ahhoz, hogy Schumacher megtartsa az ülését, vagy jövőre honfitársa, a veterán Nico Hülkenberg foglalhatja el a helyét, jövő héten kiderül.

    Zákányi a szezonzárót is simán húzta be

    0

    A már bajnokként induló Zákányi János és Vidécz Zsolt nyerte a Rally3-as Zemplén Rallyt Takács Istvánék és Geng Bencéék előtt. Lenkey Ákosék a második helyen állva komoly időt vesztettek a záró szakaszon. 

    Zákányi Jánosék a második körben már mindkét szakaszt megnyerték a Zemplén Rallyn, így végül 29 másodperc előnnyel zárták a versenyt, és a szezonzárón is nyerni tudtak. 

    A már a Mediterrán Rallyn bajnoki címet szerző ladás versenyzők szezonbeli hatodik győzelmüket szerezték a hetedik futamon. 

    A második helyen Lenkey Ákos és Drótos Cintia álltak az utolsó szakasz előtt, azonban ott több mint negyedórát vesztettek műszaki hiba miatt, így Zákányiék mögött Takács István és Takács István zárt, míg a harmadik helyet Geng Bence és Geng Ferenc szerezte meg további 7.1 másodperc hátránnyal. 

    Zemplén Rally3, nem hivatalos végeredmény 
    1 #401 Zákányi János / Vidécz Zsolt Lada 2105 36:35.7
    2 #403 Takács István / Takács István BMW E36 +29.0
    3 #402 Geng Bence / Geng Ferenc Honda Civic +36.1
    4 #407 Géczi László / Dudás István Márton Lada 2107 +1:37.4
    5 #408 Tejcsi / Nyeste Krisztián Lada VFTS +2:04.4
    6 #419 Molnár Máté / Lezák Péter Lada 2107 +2:27.7
    7 #420 Huhák Csaba / Tamás Dániel Lada 2105 +2:43.0
    8 #409 Guzi János / Somlai Gábor Honda Civic +3:39.5
    9 #418 Szegedi Zoltán / Mózi Lada 2107 +4:00.9 (0:10)
    10 #422 ifj. Pothánszky László / Pothánszky László Suzuki Swift +4:02.7 

    További eredmények 

    IDŐTERV 
    2022 november 13., vasárnap 
    07:30 SS1 Huták 1 14.50 km Takács I 10:00.9 / 1. TAKÁCS I, 2. Zákányi, 3. Lenkey
    08:28 SS2 Erdőbénye-Kőbánya 1 14.20 km Lenkey 8:28.6 / 1. ZÁKÁNYI, 2. Takács I / Lenkey
    12:08 SS3 Huták 2 14.50 km Zákányi 9:42.1 / 1. ZÁKÁNYI, 2. Lenkey, 3. Takács I
    13:06 SS4 Erdőbénye-Kőbánya 2 14.20 km Zákányi 8:21.6 / 1. ZÁKÁNYI, 2. Takács I, 3. Geng 

    Itt az újabb érthetetlen döntés – óriási bajok vannak a Ferrarinál

    0

    A Ferrarinak a Brazil Nagydíj időmérő edzése után a szombati szabadedzésen is sikerült demonstrálnia, hogy miért kap annyi kritikát.

    Felülmúlni azért nem sikerült a Ferrarinak a Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzésén bemutatott káoszt, de szombaton ismét megmutatta a maranellói csapat, hogy valami nagyon nincs rendben a szervezettsége terén. Persze, első ránézésre apróságnak tűnhet, de a Forma-1 az ehhez hasonló nüanszok sportja, és a végén az nyer, aki minden ilyen apró kirakósdarabkát a helyére illeszt.

    Na de mi történt?

    A Brazil Nagydíj második szabadedzésének leintése után a mezőny szokás szerint rajtgyakorlatot végezhetett a célegyenesben. A két Red Bullon kívül mindenki élt is a lehetőséggel, és a versenyzők egymás után felsorakoztak a rajtrácsra. A legtöbben pedig ezt arra az oldalra, több esetben abba a rajtkockába tették, ahonnan a sprinten indultak, hiszen a sprinthétvégék sajátossága, hogy az időmérő után is rendeznek egy szabadedzést, tehát már a rajtpozíciójuk ismeretében is végezhetnek próbarajtot a pilóták.

    Teljes káosz: egy videó, ami másfél percben összefoglalja a Ferrari idei évét

    Kevin Magnussen az első, George Russell a harmadik, Lando Norris a negyedik rajtkockából végezte el a ezt, hogy a csapat és a pilóta is minél pontosabb képet kapjon a rajtnál várható tapadási viszonyokról.

    És honnan próbarajtolt a két Ferrari? Nos, az időmérőn az ötödik helyet megszerző Sainz a 10., a sprint rajtját a 10. helyről váró Leclerc a 8. rajtkockából…

    Önmagában azzal persze nem lenne probléma, hogy nem pont a leendő rajthelyükre állnak be, mert ez nem mindig lehetséges. Már csak azért sem, mert minél hátrébbról indul valaki, annál nagyobb a kockázata, hogy mondjuk a 15. rajtkockából próbarajtolva nagy sebességgel érkezik meg az előtte rajtot próbálókra, ezért most is csak a mezőny elejéről indulók foglalták el a majdani rajthelyüket.

    Viszont a 18 rajtot gyakorló versenyzőből 14-en arról az oldalról indultak, amelyik oldalról a sprinten is fognak, mert a két oldal között tapadásbeli eltérés van, hiszen a páratlan számú rajtkockák a jóval tisztább ideális íven találhatóak. Nem véletlenül kérte a legtöbb pilótát a mérnöke arra, hogy ugyanarról az oldalról próbarajtoljon, amelyikről majd a sprinten is rajtolni fog.

    A Ferrari azonban nem törődött ezzel. Xavier Marcos Padros, Leclerc versenymérnöke közölte a monacóival, hogy a jobb oldalról végezze el a rajtot (miközben a 10. rajthely a bal oldalon van), majd elmondta a szükséges beállításokat. Leclerc nem is ellenkezett, és elrajtolt a jobb oldalról.

    Räikkönen 2009-es esetét idézte a Ferrari újabb hibája, de a Scuderia megvédte a védhetetlent

    Riccardo Adami, Sainz mérnöke eközben a bal oldalra irányította a spanyolt, aki viszont kapcsolt, visszakérdezett, és azt válaszolta: „Szerintem több értelme lenne a jobb oldalról csinálni.” Erre mérnöke egyszerűen csak közölte, hogy „oké”. Mindez csak megerősíti, hogy a Ferrarinál nem valamilyen speciális oknál fogva rajtoltatták a „rossz” oldalról a pilótáikat, hanem vagy nem figyeltek erre, vagy összekeverték, hogy honnan indulnak a sprinten (Adami reakciója alapján az előbbi). Sainz egyébként az utolsó pillanatban mégis átsorolt balra, mert elég sok autó állt előtte, és közölte, hogy inkább akkor balról rajtol.

    A Ferrarikon kívül csak Nicholas Latifi, illetve Cunoda Juki nem arról az oldalról indult, ahonnan a sprinten. Előbbi esetében a másik oldalról rajtoltatás ugyanakkor magyarázható azzal, hogy Alex Albon nem vett részt a második edzésen, a helyére ültetett Logan Sargeant pedig már a tréning vége előtt kiszállt. A Williams ezért gondolkodhatott úgy, hogy inkább a sprintet a kanadainál sokkal jobb pozícióból váró, vele ellentétes oldalról rajtoló Albonnak térképezik fel a tapadási viszonyokat.

    Csomós bealudt, majd Ostberg nyomába eredt 

    0

    Mads Ostberg büntetése után megfeleződött a norvég versenyző előnye a Zemplén Rallyn, amit szeretne is kihasználni Csomós Miklós. 

    Mads Ostberg és Jonas Johansson 10 másodperces büntetést kapott a harmadik szakaszon eltalált lassító miatt, így az első napot 12 másodperc előnnyel zárta Csomós Miklós és Nagy Attila előtt a Zemplén Rallyn. 

    A verseny harmadik helyén Vincze Ferenc és Németh Gergely hátránya további 3.3 másodperc volt. 

    Vasárnap az első szakaszon Ostberg volt a leggyorsabb, míg Csomós saját bevallása szerint bealudt, így 6.4 másodperccel növelte a bajnoki pontverseny élén álló norvég versenyző az előnyét. 

    A folytatásban azonban Csomós Miklós szakaszai következtek, így 18.4 másodperces hátrányát 10.8 másodpercre csökkentette. 

    Vinczéék tartják harmadik helyüket 21 másodperc hátránnyal. 

    A negyedik helyen változás tört aködös Disznókő-Mád szakaszon, ahol Bodolai László és deák Attila defektet szedett össze, és bár Német Gábor és Adorján Szabolcs megtörte Skodája elejét, így is megelőzte összetettben Bodolait és a negyedik helyre állt. 

    A mezőny még egyszer teljesíti a mai pályákat, a nap végén pedig bajnokot avatnak, aki jelen állás szerint Mads Ostberg lesz. 

    Zemplén Rally1, állás 9 szakasz után 
    1 #1 Mads Ostberg / Jonas Johansson (NOR / SWE) Citroen C3 Rally2 59:31.1 (0:10)
    2 #4 Csomós Miklós / Nagy Attila Skoda Fabia R5 +10.8
    3 #2 Vincze Ferenc / Németh Gergely Skoda Fabia Rally2 evo +21.0
    4 #6 Német Gábor / Adorján Szabolcs Skoda Fabia Rally2 evo +2:54.6 (0:10)
    5 #9 Bodolai László / Deák Attila Ford Fiesta Rally2 +3:15.9 (0:10)
    6 #8 Trencsényi József / Verba Gábor Skoda Fabia Rally2 evo +3:28.2
    7 #7 Tóth Tibor / Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +4:01.3
    8 #10 Ollé Sándor / Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +4:41.1 (0:10)
    9 #11 Vida Szabolcs / Petrovszki Dániel Skoda Fabia R5 +6:34.8
    10 #16 Hangodi Bendegúz / Bunkoczi László Peugeot 208 Rally4 +7:08.8
    11 #12 Perge György / Kikiny Skoda Fabia R5 +7:34.8 (0:10)
    12 #48 Bertalan Márton Bálint / Mózes Máté Mitsubishi Lancer Evo IX (ORC) +8:01.6
    13 #35 Hevesi Norbert / Lipóczky Dániel BMW E36 M3 (ORC) +8:28.5 (0:10)
    14 #26 Foczkó Ákos / Madarász Szabolcs Mitsubishi Lancer Evo X (ORC) +8:33.6 (0:10)
    15 #3 Klausz Kristóf / Kertész Krisztián Skoda Fabia Rally2 +9:06.5 (0:30)

    További eredmények 

    IDŐTERV
    2022 november 12., szombat 

    09:30 SS1 Fóny 1 10.85 km Csomós 5:15.7 / 1. CSOMÓS, 2. Ostberg, 3. Vincze
    09:58 SS2 Újhuta-Bózsva 1 15.00 km Ostberg 8:27.0 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    11:31 SS3 Mád-Disznókő 1 10.25 km Csomós 5:31.7 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    13:39 SS4 Fóny 2 10.85 km Csomós 5:12.1 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    14:07 SS5 Újhuta-Bózsva 1 15.00 km Csomós 8:15.5 / 1. OSTBERG, 2. Vincze, 3. Csomós
    15:40 SS6 Mád-Disznókő 1 10.25 km Csomós 5:24.6 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze 

    2022 november 13., vasárnap 
    09:53 SS7 Huták 1 14.50 km Ostberg 8:19.7 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    10:51 SS8 Erdőbénye-Kőbánya 1 14.20 km Csomós 7:09.2 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    11:39 SS9 Disznókő-Mád 1 10.25 km Csomós 5:25.9 / 1. OSTBERG, 2. Csomós, 3. Vincze
    14:22 SS10 Huták 2 14.50 km
    15:20 SS11 Erdőbénye-Kőbánya 2 14.20 km
    16:08 SS12 Disznókő-Mád 2 10.25 km