2023-ra enyhítenek a Forma-1-es hétvégék COVID-szabályozásán, ennek keretében többé nem lesz kötelező a védőoltás a paddockba történő belépéshez. A döntésnek alighanem Nico Rosberg örül a legjobban.
A 2020-as idény kezdete óta a Forma-1-es hétvégékre nem ugyanazok az előírások érvényesek, mint korábban. Ennek oka természetesen a három éve megjelent koronavírus-járvány, amelynek következtében az F1-es paddockban is szigorú intézkedéseket vezettek be. Ezeket aztán folyamatosan enyhítették, most pedig egy újabb lépést tettek ezen az úton.
A tavalyi szezon nagy részében a média képviselői, valamint egyes meghívott vendégek már betehették a lábukat a paddockba, idén pedig már nem volt kötelező teszt, ahogyan maszkot sem kellett viselni. A Motorsport Világtanács legutóbbi, bolognai ülésén úgy döntött, hogy 2023-ra további elemeket vesz ki a 2020-ban behozott előírásokból.
Ennek értelmében mostantól nem kötelező beoltatni magukat azoknak, akik a paddock vagy a bokszutca területén, esetleg a versenyirányításban dolgoznak, ahogyan az ez alóli felmentést biztosító egészségügyi dokumentumot sem szükséges bemutatni. Korábban mindenkinek legalább kettő, a WHO által elismert vakcinával kellett rendelkeznie ahhoz, hogy részt vehessen a hétvégén.
Ennek alighanem Nico Rosberg örül a legjobban, aki ennek az évnek a nagy részében nem léphetett be a paddockba, így online vett részt a Sky Sports közvetítéseiben. Ennek oka, hogy mivel korábbi koronavírus-fertőzése miatt orvosa nem javasolta neki az oltást, nem vette fel azt, így nem tett eleget az érvényben lévő szabályoknak.
A másik ezzel kapcsolatos döntés, hogy a pályák mellett ezentúl nem lesz kötelező jelleggel tesztelési lehetőséget biztosító létesítmény. Idén ez még szerepelt az előírások között, bár az FIA már csak „erősen ajánlotta” ezt a belépőknek. A szövetség azt az ígéretet tette, hogy 2023-ban tájékoztatni fogja a közelben lévő helyszínekről azokat, akik valamilyen oknál fogva teszteltetnék magukat.
Ami nem változik, hogy aki tüneteket vagy főleg pozitív tesztet produkál, annak továbbra is tilos lesz a belépés a paddockba. A pilótáknak tehát továbbra sem árt vigyázni, különben legalább egy futamot ki kell hagyniuk, ahogyan az már jó néhány versenyzővel megtörtént az elmúlt három idényben. Mindez extrém esetben a világbajnoki címet is befolyásolhatja.
A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. alapítói és fenntartói jogai az Országgyűlés döntése értelmében a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerülnek. A meghatározó hazai mobilitási szereplők így hatékonyabban tudnak kiegészülni, együttműködni az egyetemi, képzési, tudományos világgal.
Egységes mobilitási ökoszisztémát alkotva az eddigieknél is komplexebb módon lesznek képesek kapcsolatot teremteni az állami és a piaci szereplők között. Az ipar igényeinek megfelelő megközelítéssel a teljes hazai mobilitási szegmens sokkal inkább jövőbemutató megoldásokat tud majd felmutatni, amelynek előnyei már középtávon jelentkezhetnek a foglalkoztatottságban és ezáltal az egész gazdaság működésében.
Az összefogás révén komplexebb módon lehet megközelíteni a mobilitás, a járműipar, a közlekedésbiztonság, a zöld mobilitás, illetve a kutatás-fejlesztés világát. A HUMDA tervei között szerepel, hogy a Hungaroringgel együttműködve európai szinten is kiemelkedő autóipari centrumot alakítson ki. Ott épülhet meg a HUMDA kutatóközpontja, egy technológiai park, valamint az autóipari gyártóknak és beszállítóknak megfelelő tesztkörnyezet. A zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályával együtt a hazai „autóipari Szilícium-völgy” részét képezik majd ezek a létesítmények. Célunk, hogy a jövőben egy Magyarországon működő vagy ide készülő külföldi járműgyártó minden követelményének meg tudjon felelni az ország.
A műszaki-mérnöki területeken nagy hagyományokkal és tudásbázissal rendelkező Széchenyi István Egyetem a járműipari képzések, kutatások és együttműködések meghatározó hazai felsőoktatási intézménye. Az egyetem a szektor számos vállalatával ápol szoros partnerséget, köztük mintegy két és fél évtizede az Audi Hungaria Zrt.-vel. E kapcsolat mérföldköveit a Practing gyakorlatorientált mérnökképzési program elindítása, a Belsőégésű Motorok Tanszék, majd az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar és az Audi Hungaria Külső Tanszék létrehozása jelentik. Az Audi Hungaria az intézmény első számú ipari partnere. Emellett a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja az autonóm közlekedési rendszerekkel és elektromobilitással kapcsolatos kutatások egyik hazai fellegvára. E tevékenységeket nemcsak az intézmény győri, hanem ZalaZONE-on kiépülő infrastruktúrája is segíti. Az egyetem nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra is, járműiparhoz kapcsolódó hallgatói csapatai Európa legjobbjai közé tartoznak. Az intézmény portfóliójában olyan különleges képzés is megtalálható, mint az integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök szak.
Ez a sokrétű tevékenység egészül ki a ZalaZONE Járműipari Tesztpályával és a HUMDA-val. Az értéklánc szinte minden eleme, az egyetemi világ, az autógyártás, a globális szinten is kiemelkedő kutatás-fejlesztés, az egyedülálló járműipari tesztkörnyezet és a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője közösen dolgozik azokért az eredményekért, amelyek mindannyiunk hétköznapi életét határozhatják meg hosszú évtizedekre. A HUMDA Lab a HUMDA kutatás-fejlesztési és innovációs leányvállalata nemzetközi partnerekkel együttműködve folyamatosan új műszaki megoldásokat, új technológiákat tesztel, ezáltal segítve, hogy hazánk vonzó befektetési, vállalatalapítási és teszthelyszínné válhasson az autóiparban és autó-motorsportban érdekelt technológiai cégek számára.
Az együttműködés szinergiákat jelenthet az autóipari szakemberek utánpótlásában, a járműipari fejlesztésekben, a zalaegerszegi tesztpálya, az autó- és motorversenyzés, valamint a közlekedésbiztonság mellett számos területen. Az alapítványi fenntartás rugalmasabb működést tesz lehetővé a mobilitási területen, és így hatékonyabban lehet kiszolgálni az autóipari szereplőket, akik gyorsabban tudnak döntéseket hozni egy-egy beruházásról, fejlesztésről.
Európai szinten is egyedülálló konstrukcióban készülhet fel az ország a jövő kihívásaira a mobilitás szinte minden részterületén. Az elektromos meghajtás térnyerése, a szintetikus üzemanyagok és a hidrogénhajtás lehetőségei révén ennek energetikai vetülete is kiemelkedő.
Az ERC Renault Clio Trophy év végi harmadik helye után a Mikulás Rallyn a kategóriájuk második helyén ért célba Herczig Patrik és Varga Kristóf. A Herczig Autósport versenyzői a Veszprém környéki pályákon már az új autóval, a Peugeot 208 Rally4-gyel gyűjtötték a tapasztalatokat.
Dupla dobogó után az év utolsó versenyén is dobogós helyen zárt Herczig Patrik és Varga Kristóf. Míg a Barum Rallyn a Renault Clio Trophy második helyének és ezzel az év végi harmadik helynek örülhettek, a Mikulás Rallyn az L9 kategória második helyét szerezték meg a szinte teljesen ismeretlen autóval. A verseny előtti szombaton tesztelték a Peugeot 208 Rally4-et.
„Szombaton teszteltünk először az új autóval. Nagyon jó volt! Jól éreztük magukat az első méterektől kezdve. Jól ültünk a kocsiban, jó volt vele menni már a gumimelegítés alatt is. A Rally5-ös Clio után az volt az érzésem, hogy megint egy valódi versenyautóban ülünk. Persze a Rally5 sem volt rossz autó, de ezen a kocsin már mindenütt látszik, hogy rallyversenyzésre építették” – mondta Herczig Patrik. „„A Rally4-es Clioval egyszer mentünk aszfalton, ezért azzal nem tudom összehasonlítani, mert most murván teszteltünk. A Fordhoz képest szerintem egy picit erősebb a motor, és nagyon jó összhangban van a futóművel. Murván fantasztikusan fordult a kocsi, és jól húzza a hátulját, egyes helyzetekben olyan, mintha nem is elsőkerekes autóval mennénk. A rosszabb részeken, a nagyobb gödrökön is szépen át tud menni, jól ki tudja mozogni még azokat a bukkanósabb, dobálósabb szakaszokat is, ahol egyébként lassítanék. Nagyon tetszett.”
A rövid ismerkedés után a Mikulás Rallyn hat gyorsasági szakaszból hármat megnyerve, minimális különbséggel lettek másodikak.
„Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, az autó hibátlanul működött. Az első kör végén a szervizben állítottunk rajta, és jó irányba mozdultunk el. A második körben még jobb volt az autó, magabiztosabban és gyorsabban tudtunk menni. A dolgunkat egy picit megnehezítette, hogy a Nagylőtéren mind a két alkalommal defektet kaptunk. Reggel egy jobb elsőt, ami miatt elég sok időt veszítettünk. A második körben pedig jobb hátsó defekttel értünk le a szakaszról, de ez nem okozott akkora hátrányt, mint a reggeli eset, itt maximum pár másodperc maradt benne” – részletezte a Mikulás Rally eseményeit Herczig Patrik.
Az időeredményekben ez úgy jelentkezett, hogy az első gyorsaságin több mint 20 másodperces hátránnyal kezdte a versenyt a Herczig-Varga duó, majd ezt kezdték ledolgozni a második és harmadik szakaszon elért kategória első hellyel. A második körben a jobb hátsó defekt miatt 2.1 másodperccel a riválisok mögött értek célba, de a finomított beállításoknak és ez egyre több tapasztalatnak köszönhetően az ötödik és hatodik gyorsaságit ismét megnyerte a duó és a verseny végére 3.5 másodperc maradt a különbség a kategóriaelső mögött. A győztes páros navigátora régi ismerős volt, így az ERC versenyek hangulatát idézték vissza a Mikulás Rally gyűjtőpontjai.
„Nagy Attilával sokszor találkoztunk az Eb futamokon a gyűjtőkben. Kristóffal remek a kapcsolatuk, most is jókat beszélgettünk, jó volt baráti közegben zárni az évet. A versenynek is remek volt a hangulata, érezhető volt, hogy tét nélkül autózunk. A csapat nagyszerűen dolgozott, a szurkolókkal is tudtunk találkozni, ennél szebb évzárást nem is kívánhattunk volna. Persze a háttérben komoly munka folyt, a Mikulás Rallyn már a következő szezonra is készültünk, és ebben a tekintetben is remekül sikerült a hétvége. A Peugeot továbbra is nagyon tetszik, várom vele a következő évet” – összegzett Herczig Patrik.
A Mikulás Rally mellett a 2022-es szezonról is mérleget vont a Herczig Autósport pilótája. Az ERC tanulóév során sikerült megszerezni azokat a tapasztalatokat, amire fel lehet építeni a 2023-as szezont.
„Teljes mértékben pozitívan értékelem ezt az évet. Új kategóriában, tanulási céllal kezdtük a szezont és ebből a szempontból is jól sikerült 2022. Ráadásul a végén az eredmény is nagyon jó lett, emiatt nagyon boldog vagyok, mert roppant erős mezőnyben szereztük meg a harmadik helyet, és első Eb évünkben dobogóra állhattunk. A számunkra szezonzáró futamon, a Barum Rallyn elért második hely pedig szintén olyan eredmény, amire joggal lehetünk büszkék. A Rally5-ös kategória jó választás volt, megismertük a piramis első lépcsőjét. Természetesen ezzel az autóval is sok tapasztalatot szereztünk, de azért is jó döntés volt az ERC-ben ez a kategória, mert kevésbé kellett megosztani a figyelmünket. A Rally5-ös Clio nyilván egyszerűbb technika, mint a Rally4, de épp emiatt maradt energiánk arra, hogy jobban megismerjük az ERC versenyeket. Újak voltak a helyszínek, a gyorsasági szakaszok, a lebonyolítás és maga a közeg is, és utólag azt érzem, hogy sikerült optimálisan elosztani a terhelést, és így mindenre területre maradt kellő energiánk” – magyarázta Patrik.
Herczig Patrik 2022-ben az ERC eredmény mellett arra is nagyon büszke, hogy nyár közepén a HUMDA Academy tagja lett, és a HUMDA támogatott versenyzőjeként képviselhette Magyarországot az Európa-bajnokságon.
„Óriási megtiszteltetés, hogy bekerülhettem a HUMDA által kiválasztott 29 versenyző közé. Az erkölcsi elismerés mellett az anyagi támogatás is fontos, az ERC programunkban, és a felkészülésben is nagy segítség a HUMDA Academy támogatása. Valamennyi támogatónknak, segítőnknek és a szurkolóknak is köszönöm, hogy ebben a szezonban mellettünk voltak, bízom benne, hogy sikerült a jó szerepléssel meghálálni a támogatásukat, és 2023-ban ismét egy sikeres szezonnal lépünk újra egyet előre. Mindenkinek békés boldog ünnepeket kívánok a teljes csapat nevében is!”
20 évvel ezelőtt egy rendőr nem akarta elhinni Ralf Schumachernek, hogy az, akinek vallja magát. A német versenyzőt feleségének kellett kimentenie.
Bár Ralf Schumacher korántsem hagyott annyira mély nyomot a Forma-1-ben, mint bátyja, a hétszeres világbajnok Michael, azért róla is vannak mókás anekdoták. Ezek közül az egyik legviccesebb éppen 20 évvel ezelőtt történt, és ahogyan a dátumból is kiderül, nem az F1-es pályákhoz volt köthető.
A német pilóta pályafutása egyik legjobb szezonján volt túl, hiszen zsinórban másodszor végzett a pontverseny negyedik helyén. Az idény fáradalmait éppen a sípályáiról ismert ausztriai városban, Kitzbühelben pihente ki, de a sebesség iránti vágyát nem a havon, hanem a közúton akarta kielégíteni. Így esett meg, hogy az előírt 50 helyett 80 mérföld per órával (közel 130 km/h) ment, amikor megállította egy rendőr.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, igazoltatta az akkor 27 éves versenyzőt. Hogy Schumacher bemutatkozott-e, vagy csak a megfelelő dokumentumokat mutatta be neki, azt nem tudni, mindenesetre a rendőr nem hitte el neki, hogy valóban az addig négy futamot nyerő F1-es versenyzőt kapcsolta le. „Ha te vagy Ralf Schumacher, akkor én Arnold Schwarzenegger vagyok” – fejezte ki erős kétségeit.
A biztos úr hajthatatlan volt, ezért Schumachert az autójával együtt elszállíttatta a rendőrségre. A Williams pilótája kénytelen volt segítséget kérni akkori feleségétől, Corától, akinek köszönhetően a német pilóta végül is saját kocsijában hagyhatta el a helyszínt, igaz, csak utasként. Ha mindez nem lett volna elég számára, később a modellként és színészként tevékenykedő párja is belerúgott egyet.
„Ralf olyan baleseteket okoz, amelyeket még egy nőtől sem várna az ember” – jelentette ki, amikor az esetről kérdezték. Természetesen ezt egy humoros megjegyzésnek szánta, és akkor nem is keltett túl nagy megrökönyödést, de a mai világban alighanem nagyobb port kavarna ez az erősen előítéletes megszólalás.
Nem Ralf Schumacher az első F1-es versenyző, akinek meggyűlt a baja egy rendőrrel, sőt, ha hihetünk a legendának, akkor Ayrton Senna bizonyos szempontbólmég ennél is abszurdabb helyzetbe került. A néhai brazil versenyzőt állítólag szintén gyorshajtáson kapták az Egyesült Királyságban, és a rendőr a következő mondattal szólította meg: „Mit képzel, kicsoda maga, Nigel Mansell?” A válasz nagy meglepetést okozhatott.
Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető-igazgatója szerint képesek lesz csapata megcélozni a 2023-as vb címet, miután tegnap bejelentették Ott Tanak visszatérését.
Ott Tanak a Spanyol Rally után úgy döntött, hogy az év végén elhagyja a Hyundai Motorsportot, annak ellenére, hogy szerződése 2023 végéig szólt.
A média azonnal összefüggésbe hozta a 2019-es világbajnokot az M-Sporttal, azonban Richard Millener csapatvezető folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy Ott Tanak leszerződtetése túl sokba kerülne.
Tegnap azonban az M-Sport bejelentette, hogy mégis le tudták igazolni az észt versenyzőt, a Dirtfish pedig megtudta, hogy a szerződés több évre szól, holott Malcolm Wilson csapata csak 2023-ra jelentette be Tanakot.
Az M-Sport ügyvezető-igazgatója szerint azzal, hogy korábbi versenyzőjük visszatér a csapathoz, jövőre harcban lehetnek a vb címért.
“Óriási boldogsággal tölt el, hogy Ott Tanak ismét csatlakozott hozzánk – mondta Malcolm Wilson. – Bár az utóbbi években nem velünk versenyzett, karrierjét folyamataosan figyelemmel kísértem. Nemrég elment Dovenbybe, hogy aztán kipróbálhassa a Ford Pumát, és első visszajelzései után biztosak vagyunk benne, hogy 2023-ban megcélozhatjuk a vb címet. Ott néhány napos tesztje során kiderült, hogy miben kell még javulnunk, hogy valóban vb címért harcolhassunk.”
“Mindenki számára jelentős és örömteli pillanat volt Ott Tanak aláírása a 2023-as évre – mondta Richard Millener, csapatvezető. – Jövőre egyértelmű cél lesz, hogy megszerezzük a pilóták vb címét. Ehhez azonban kemény munkára lesz szükség, amire felkészültünk. Egy olyan versenyző, mint Ott létfontosságú a csapat hangulata és motíváltsága szempontjából is. Idén sok tapasztalatot gyűjtöttünk a Ford Pumával, tudjuk erősségeit, és biztosak vagyunk benne, hogy képesek leszünk elérni a kitűzött célokat.”
Ott Tanak 2017 végén vb harmadik helyet követően hagyta el az M-Sport csapatát, aztán a Toyotához igazolt, ahol 2019-ben világbajnok lett. Nagy meglepetésre 2020-ban már a Hyundai Motorsport csapatához igazolt, ahol azonban nem tudott vb címért harcolni, erre most ismét lát esélyt az M-Sporttal.
“Az M-Sport az a hely, ahol pilótaként felnőttem, és az itt szerzett tapasztalattal sikerült elérem azt a szintet, ahol most vagyok – mondta Ott Tanak. – A vb cím megszerzése után nem tudtam újabb címért harcolni, pedig egy újabb vb cím megszerzésééig nem nem tudok megnyugodni. Sokat tárgyaltam Malcolmmal és egyértelmű, hogy céljaink ugyanazok a következő évben. Nagy kihívás lesz a következő szezon, de ismerős emberek között képes leszek ezzel megküzdeni és célba tudom venni a vb címet. Örömmel csatlakozom ismét az M-Sporthoz!”
Eldőlt, hogy jövőre hat sprintfutamot rendeznek, és az is kiderült, hogy erre mely helyszíneken kerül sor. Az idény vége felé többször is bevetik ezt a formátumot, vélhetően azért, hogy fokozzák az izgalmakat.
Hivatalossá vált, hogy jövőre hat sprintfutamot rendeznek, miután nem sokkal korábban Ross Brawn, az F1 leköszönő sportigazgatója informálisan megerősítette mindezt. Ráadásul arra is fény derült, hogy mely helyszíneken fogják ebben a formátumban megrendezni a hétvégét.
Azok után, hogy tavaly három sprintfutamot tartottak, már az idei szezonra szerették volna ezt megduplázni. A csapatok azonban nem tudtak megegyezni a feltételekről, főleg a nagyok próbálták elérni, hogy ebben az esetben jelentősen növeljék meg a költségplafon mértékét. Ebbe a többiek nem mentek bele, így 2022-ben maradt a három nem hagyományos módon megrendezett hétvége.
A 2023-as szezonra viszont már minden akadály elhárult, így a hétvégéknek minimum az egynegyedén ezt a formátumot láthatjuk, függően attól, hogy a Kínai Nagydíjat pótolni fogják-e. Maga a lebonyolítás nem változik, vagyis az időmérőt péntekre fogják tolni, szombaton pedig a sprintfutamot fogják megtartani. A győztes továbbra is 8 ponttal fog gazdagodni, a többiek rendre eggyel kevesebbet kapnak, mint az előttük végző versenyző, egészen a nyolcadik helyezettel bezárólag.
Ami a konkrét helyszíneket illeti, a jelenleg tervben lévő 23 versenyt figyelembe véve a következő pályákat választották ki: Baku (április 29-e, negyedik hétvége); Spielberg (július 2-a, tizedik); Spa-Francorchamps (július 30-a, tizenharmadik); Loszail (október 8-a, tizennyolcadik); Mexikóváros (október 29-e, huszadik); valamint Interlagos (november 5-e, huszonegyedik).
Brazíliában tehát zsinórban harmadszor lesz sprintfutam, ami az idei eseményekből kiindulva jó választásnak tűnik. Ausztriában csak idén volt a megszokottól eltérő a formátum, míg Azerbajdzsánban, Belgiumban, a versenynaptárba visszatérő Katarban és Mexikóban most először fogják kipróbálni ezt a lebonyolítást.
Feltűnő, hogy a hatból három sprintet az utolsó hat hétvégén fogják megrendezni. Mindez valószínűleg nem véletlen, és az F1 vezetése nem csak a pályák versenyezhetőségét vette figyelembe. Mindez ugyanis azt jelenti, hogy 1 pont híján eggyel több futamgyőzelemnyi egységet lehet begyűjteni a hajrában, vagyis minden bizonnyal később fog eldőlni a bajnoki cím.
A Motorsport Világtanács döntött arról, hogy a WRC alacsonyabb rendű sorozatainak neve megváltozik. A módosítás célja, hogy a kategóriák helyzetét és célját tisztázzák.
A korábbi WRC2 Open és a WRC3 Open nevéből eltűnik az Open szó és 2023-ban már csak WRC2 és WRC3 a hivatalos elnevezésük. A két kategóriát eddig is így nevezték a szurkolók és a média is, így a szövetség ebben az esetben logikusan lépett.
A WRC2 Junior Championship nevet FIA WRC2 Challenger-re keresztelték át. Itt azok a kevésbé tapasztalt versenyzők indulhatnak, akik korábban nem nyertek Rally2 kategóriában alacsonyabb szinteken, és nem nevezték őket a konstruktőri pontversenyben. Fontos változás, hogy az életkor ezentúl nem számít majd, eltörölték a korlátozást.
Az FIA WRC3 Junior neve FIA Junior WRC Championship lett, a WRC3 csapatbajnoki címét pedig törölték.
Az FIA WRC2 Masters Cup sikeres nyitószezonját követően, ahol 29 versenyző regisztrált a sorozatba, a kategória neve FIA Masters Cup lesz, amelybe az RC2/3/4/5 és R-GT kategóriák pilótái és navigátorai is beletartoznak.Ebből fakadóan az R-GT Cup természetesen megszűnik.
Az ERC-t érintő döntés, hogy az FIA Junior ERC bajnokság hivatalos gumiszállítója a Hankook lesz.
A Motorsport Világtanács jóváhagyta a Rallycross vb és Eb versenynaptárát. A 2023-as nemzetközi szezon újra Nyirádon kezdődik!
A Rallycross-világbajnokság három kontinensen versenyez majd, nyolc pályán tíz futamon dől el a cím. A szezonzáró két helyszín a dél-afrikai Cape Town és egy meg nem nevezett ázsiai pálya lesz. A csapatokat pedig azzal ösztönzik a költséges utazásra, hogy mindkét hétvége dupla futam lesz, míg az európai helyszíneken csak egy versenyt rendeznek. A bajnokságból öt helyszínen az Eb mezőny is ott lesz. Az RX2e öt európai pályán versenyez csak.
A Rallycross Európa-bajnokság hat helyszínen zajlik az Euro RX1 és öt hétvégén az Euro RX3 számára. Mindkét kategória Nyirádon kezd, majd Hell és Höljes következik. A nagyok plusz futama Metteben lesz, aztán Portugáliában és az Esteringen ismét együtt versenyez a két mezőny.
Fontos változás, hogy a versenyeket a korábbi lebonyolítási rendszerben szervezik. A négy előfutamon maximum öt autó lesz a rajtrácson, az elődöntőben és a döntőben hat autó rajtol egyszerre. A vb számára a Superpole megmarad.
Christian Horner szerint egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy a csapatfőnökök miért nem szerveztek közös vacsorát, követve a pilóták példáját. A Red Bull vezére nem aggódik a magát kissé elengedő Max Verstappen súlya miatt.
Az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjének, de talán az egész szezonnak az egyik legszebb mozzanata volt, amikor a mezőny mind a húsz tagja együtt vacsorázott. Az eseményt Lewis Hamilton szervezte a visszavonuló Sebastian Vettel tiszteletére, ahogyan a számlát is a hétszeres világbajnok állta, miközben a jelek szerint minden résztvevő remekül érezte magát.
Hamilton például viszonylag közel ült Max Verstappenhez, akivel tavaly éles, csúnya pillanatoktól sem mentes küzdelmet vívott a vb-címért, de idén Brazíliában is összeütköztek. Felmerül a kérdés, hogy a csapatfőnökök miért nem szerveztek hasonlót úgy, hogy nekik bizonyos szempontból könnyebb lett volna megoldaniuk, hiszen csak tízen vannak.
„Sajnos a csapatfőnökök között nincs akkora szeretet, mint a pilótáknál” – válaszolta erre a kérdésre a Red Bullt irányító Christian Horner a bikások egyik szponzora által szervezett jótékonysági eseményen. Mindez tehát azt jelenti, hogy az istállók első emberei között sokkal mélyebb az ellentét, mint a versenyzők esetében, még úgy is, hogy utóbbi néha sokkal látványosabb formában mutatkozik meg.
Mindez nem is meglepő, gondoljunk csak a Red Bull közelmúltbeli költségplafonbotrányára! A riválisok kígyót-békát kiáltottak az energiaitalos alakulatra, akik szerint túlságosan szigorú büntetést kaptak, ráadásul Horner azt is nehezményezi, hogy az ügy napokkal azelőtt robbant ki, hogy az FIA nyilvánosságra hozta a vizsgálat eredményeit. Három éve pedig a Ferrari vált „közellenséggé”, amikor kiderült, hogy minden bizonnyal szabálytalan motort használnak.
Az ilyen esetek sokkal mélyebb nyomot hagynak a csapatvezetőkben. Mindezek ellenére nem is olyan régen előfordult, hogy együtt vacsoráztak, igaz, ehhez egy papíron náluk is hatalmasabb erő kellett, és még így sem volt ott mindenki. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója még Imolában szervezett egy ilyen eseményt, amelyen az Aston Martint irényító Mike Krack nem volt jelen.
Ami a versenyzők vacsoráját illeti, a pilóták aligha fogták vissza magukat. Persze ezt a szezonzáró előtt a többség már megtehette, hiszen sokaknak nem volt már igazi tét, de alapesetben szigorú diétát kell betartaniuk. Horner azonban nem aggódik emiatt, sőt, azzal viccelődött, hogy Verstappen már korábban elengedte magát ezen a téren.
„Kicsit olyanok, mint a zsokék, akiknek egy bizonyos súlyon kell lenniük – utalt a versenyzőkre. – Miután Max néhány futammal a vége előtt megnyerte az egyéni bajnokságot, [a Red Bull pedig] a konstruktőri pontversenyt, láttuk, hogy ez a súly kezd egy kicsit [felfelé] kúszni az austini steakhouse-ok és a brazíliai taqueriák révén. Mire jövő februárban újra autóba ül, vissza fog térni a régi súlyához.”
A Spanyol Rally szervezői megerősítették, hogy annak ellenére, hogy 2023-ban nem sikerült a WRC naptárba kerülniük, dolgoznak azon, hogy 2024-ben ismét vb mezőny látogathasson Katalóniába.
A Katalán Rallyként is ismert Spanyol Rally 1981 óta szerepelt a WRC naptárban, azonban 2023-ban nem volt hely a versenynek, helyére a Közép-Európa Rally került be, mely Németország, Csehország és Ausztria útjain zajlik majd.
Az új verseny három éves szerződést kötött a WRC Promóterrel.
Ennek ellenére a spanyol szervezők bíznak benne, hogy 2024-ben ismét világbajnoki futamot rendezhetnek.
“A RACC folytatja az együttműködést a WRC Promóterrel, hogy 2024-ben ismét a WRC naptárba kerülhessen a Spanyol Rally – jelentette be a verseny szervezője. – 2023-ban pedig készen állunk más sorozatok vendégül látására.”
A Katalán Rally legsikeresebb versenyzője Sébastien Loeb kilenc győzelemmel, míg 2022-ben Sébastien Ogier nyert Kalle Rovanpera és Thierry Neuville előtt.