Kezdőlap Blog Oldal 1203

Ez volt az év 10 legnagyobb drámája az F1-ben (videó)

0

Hamilton és Verstappen, avagy Hamilton és Alonso ütközése, Csou Kuan-jü horrorbukása, esetleg a kétszeres világbajnok spanyol repülése. Ezek mind befértek a Forma-1 idei tíz legdrámaibb pillanatai közé, de találunk itt Ferrari-blamát és Leclerc falba állást is.

Az év ezen időszaka általában arról szól, hogy az ember számot vet a lassan véget érő esztendőről, és visszatekint az elmúlt 11, lassacskán 12 hónapra. Nincs ez másként a Forma-1-ben sem, így most az F1 hivatalos YouTube-csatornájának segítségével a száguldó cirkusz idei tíz legdrámaibb eseményét idézzük fel. A válogatásban szerepelnek balesetek, felemelő és kevésbé felemelő pillanatok is, de az mindegyikre igaz, hogy a szurkolók nagy része hitetlenkedve fogadta, amikor megtörtént.

A tízedik helyre a szerkesztők Lewis Hamilton és Max Verstappen interlagosi ütközését válogatták be, ami jó eséllyel megfosztotta a hétszeres világbajnokot pályafutása eleje óta tartó sorozatától, hiszen a Mercedes sztárja győzelem nélkül zárta az évet. Persze nem tudhatjuk biztosan, de ha nincs a Verstappennel történt csattanás, a tempója alapján alighanem megnyerhette volna a Brazil Nagydíjat. Az ütközésért egyébként sokak megrökönyödésére a felügyelők Verstappent látták hibásnak, és meg is büntették a holland pilótát. Hogy miért, arról ITT írtunk.

Verstappen nem akart nekimenni Hamiltonnak, de újra megtenné

Kilencedik helyen a Japán Nagydíj igencsak furcsára sikeredett fináléja található. Miután Max Verstappen megnyerte a versenyt, az egész világ abban a tudatban volt, hogy még nem biztosította be a világbajnoki címet, hiszen Charles Leclerc a második helyen ért célba. Csakhogy a felügyelők rövid úton megbüntették a monacóit, amiért szerintük szabálytalanul védekezett az utolsó kör végén az őt megelőzni próbáló Sergio Pérezzel szemben. A kavarodáshoz az is hozzátett, hogy szinte az összes tévés szakértő rosszul számolt a kiosztandó pontmennyiséget illetően, az F1 pedig nem tartotta fontosnak tisztázni a helyzetet, ami a szabálykönyv egy rosszul átírt része eredményezett. Verstappen a futam utáni interjúk közben tudta meg, hogy megvan a cím, de még ezután is úgy gondolta, hogy az F1 rosszul számolt. Mint kiderült, nem, amiért a holland pilóta utólag nem volt dühös, mert Leclerc utólagos büntetése miatt amúgy sem ünnepelhetett volna a célvonal átszelése közben. A kavarodást az tette teljessé, hogy a versenyt sikerült egy körrel hamarabb leinteni, mint kellett volna…

Kínos felvételek: így vált komédiává a Japán Nagydíj vége – soha nem nem volt még olyan, mint Suzukában

A nyolcadik helyen a Red Bull bahreini drámáját láthatjuk. Olyan, mintha nem is az idén történt volna, de talán még sokan emlékeznek rá, milyen katasztrofálisan kezdte a szezont az energiaitalos csapat, hiszen a szezonnyitón előbb Max Verstappen, majd Sergio Pérez alatt romlott el az RB18-as. A Ferrari ráadásul kettős győzelmet ünnepelhetett. Ekkor kevesen fogadtak volna arra, hogy végül ilyen simán nyeri majd mindkét vb-címet a bikás együttes.

Az első baleset a hetedik helyre ért oda. Nem volt olyan óriási bukás, viszont sokkal nagyobb is lehetett volna Fernando Alonso és Lance Stroll austini találkozása, ha a kétszeres világbajnok kicsit magasabbra emelkedik, és belecsapódik a kerítésbe, miután eltrafálta az Aston Martin hátulját. A késői védekezésével az ütközést előidéző kanadai pilóta büntetést kapott, Alonso pedig a csodával határos módon folytatni tudta a versenyt, amelyet a 7. helyen fejezett be, csakhogy utólag megbüntették, mert sokáig a balesetben megsérült tükörrel körözött. Az Alpine azonban utólag fellebbezett a Haas óvása ellen, a felügyelők pedig a következő versenyen eltörölték a spanyol pilóta büntetését, így végül csak megkapta a jutalmát a hihetetlen felzárkózásért.

Nézői felvételen még brutálisabb Alonso austini repülése (videó)

Ferrari-baklövésből akadt bőven az idén, az F1 szerkesztői pedig a legnagyobbat be is választották az összeállításukba. Természetesen a monacói pilóta hazai győzelmébe kerülő bokszutcai ámokfutásról van szó, amellyel a maranellói csapat tálcán nyújtotta át az első helyet Sergio Péreznek és a Red Bullnak. Itt már érezni lehetett, hogy hacsak nem történik sürgősen drasztikus változás a maranellóiaknál, nagyon nehéz lesz legyőzniük az energiaitalos alakulatot.

Két „világbajnoki ütközés” is befért a válogatásba, az ötödik helyre ugyanis Fernando Alonso és Lewis Hamilton belgiumi csattanása került be. A rajt után történt incidensért egyértelműen az annak következtében kieső Hamilton volt a hibás, amit készséggel el is ismert. Itt azonban még nem volt vége a történetnek, a hétszeres világbajnok ugyanis kissé zokon vette Alonso rádióban tett megjegyzéseit, és pikáns nyilatkozatban szúrt vissza. Az ügyet végül egy aláírt Mercedes-sapkával rendezte a két ősi rivális.

„Örülök, hogy élek” – ekkora erővel csapódott a földnek Hamilton

A negyedik helyen egy, a szurkolók emlékezetében alighanem még élénken élő történet bukkan fel a Red Bull brazíliai csapatutasításos balhéjának képében. Max Verstappen az utolsó körben a mérnöke utasítása ellenére nem volt hajlandó elengedni a pontverseny második helyéért küzdő Sergio Pérezt, amiből hatalmas botrány kerekedett, a holland pilóta ugyanis közölte, hogy egy múltbeli sérelem miatt nem állt félre. Noha ezt az érintettek nem erősítették meg, szinte biztosan Pérez monacói időmérőn elkövetett „hibája” áll a háttérben.

Verstappen anyja páros lábbal beleszállt a fiát kritizáló Pérezbe

A dobogó legalsó fokán Leclerc franciaországi hibáját találjuk. A már Imolában is rontó, és azzal pontokat veszítő monacói pilóta a hazai versenyén idei legnagyobb baklövését követte el, amikor az élen haladva eldobta az F1-75-öst. Elsőre nézők milliói és ő maga is műszaki problémára gyanakodott, ám hamarosan kiderült, hogy Leclerc hibázott, amivel nagy valószínűséggel futamgyőzelemtől fosztotta meg saját magát és a csapatát.

A második helyezett az idei szezon egyértelműen legnagyobb balesete, Csou Kuan-jü silverstone-i fejre állása lett. A kínai pilóta a rajt utáni métereken borult fel, majd fejtetőn átszánkázott a bukótéren, hogy végül oldalára borulva a védősáv túloldalán álljon meg. Csou szerencsére karcolás nélkül megúszta a horrorisztikus bukást, de egészen más lehetett volna a helyzet, ha kigyullad az autója. Az eset nyomán az FIA változtatásokat eszközölt az autók bukókeretén, amelyeket már a 2023-as szezontól bevezetnek.

Megjelenése óta minden évben életet mentett “az izé”, de ettől még hiba lenne elhinni, hogy elmúlt a veszély

És akkor jöjjön az első helyezett! Drámainak drámai volt, de a pozitív fajtából Kevin Magnussen brazíliai pole pozíciója, amelyet a dán pilóta saját teljesítményének és a szerencsének köszönhetően ért el. El kellett jutnia a Q3-ig, ahol a Haas garázsának elhelyezését kihasználva elsőként állt oda a bokszutca végére, így ő teljesíthette a legjobb pályaviszonyok mellett az egyetlen mért kört, amire a megérkező eső előtt lehetősége volt a mezőnynek. Magnussen nemcsak saját maga, hanem csapata első pole-ját is szerezte egyben, és ő lett az első dán, aki időmérőt nyert az F1-ben.

Aki pedig most szívesen megnézné a tíz legdrámaibb pillanatot az idei évől, az IDE KATTINTVA az F1 összeállításában, valamivel több mint 12 percben megteheti.

A WRC szezon idei legjobb pillanatai: Rovenpera a legfiatalabb világbajnok

0

Mindenki tudta, hogy egyszer be fog következni, hogy Kalle Rovanpera a csúcsra ér. Talán nem is sokan lepődtek meg, amikor ez az Új-Zéland Rallyn bekövetkezett. 

Kalle Rovanpera még csak 22 éves, de már 14 év versenytapasztalattal rendelkezik. Harri Rovanpera fia nagyjából 6-7 éve lett a rally szurkolók széles tábora előtt ismert és mindenki egy csodagyerekként tartotta számon. 

Kalle pedig versenyről versenyre bizonyította elképesztő tehetségét. A lett bajnoki címek és az olasz pályákon történt aszfaltos vezetés tanulása mellett 2017-ben mutatkozott be WRC futamon, Walesben. 

A 2015-ben magyar licencet igénylő finn versenyző, 15 éves kora miatt még nem kaphatott engedélyt az MNASZ-től, 2019-ben azonban a Szilveszter Rallyn megcsodálhatták a magyar szurkolók az abban az évben WRC2 Pro vb címet nyerő Rovanpera tehetségét. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

2020-ban a Toyotához igazolt, ahol bemutatkozhatott a WRC csúcskategóriájában is, Svédországban pedig azonnal a harmadik helyet is szerezte meg, Sébastien Ogier-t megelőzve. 

Első győzelmét 2021-ben szerezte Észtországban, ezt az eredményt pedig Görögországban megismételve a vb negyedik helyét szerezte meg. 

Idén még magasabb fokozatba kapcsolt és a szezon első hét versenyéből ötöt megnyerve akkor előnyre tett szert, hogy a kilencedik futamon, Belgiumban biztosíthatta volna be vb címét, akkor azonban még baleset, majd Görögországban egy problémákkal teli verseny miatt ezt nem tudta megtenni. 

Új-Zélandon azonban már nem szólt közbe semmi és maximális pontszámot szerezve minden idők legfiatalabb világbajnoka lett. 

Ezt a rekordot Colin McRae tartotta 1995 óta, amikor a néhai brit legenda lett a világbajnok, idén ezt a rekordot 22 évesen és egy naposan döntötte meg Rovanpera. 

Valószínűleg sokan meglepődnének, ha ezt a vb címet nem követné még több, hiszen Kalle előtt még legalább 13-15 év WRC karrier áll. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Váratlan és brutális ajándékot kapott Hamilton Ferrarihoz igazoló szerelője (videó)

0

Lewis Hamilton megautóztatta szerelőjét az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén, mivel a szakember év végén elhagyja a Mercedest. A Ferrarihoz távozó Nathan Divey láthatóan élvezte a két kört.

Ahogyan az a szezonzárókon lenni szokott, sokaknak az jelenti a búcsút, illetve egy fejezet lezárását. A mostani Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén elsősorban a visszavonuló Sebastian Vettelen volt a reflektorfény, és már a többi távozó vagy éppen csapatot pilóta sem kapott túl nagy figyelmet, nemhogy a paddock más tagjai.

Pedig akadtak fontos csapattagok, akiknek ez volt az utolsó futamuk az adott istállónál, és itt most nem Mattia Binottóra gondolunk, akinek csak később dőlt el a sorsa a Ferrarinál. Lewis Hamilton első számú szerelőjéről, Nathan Divey-ról már korábban kiderült, hogy elhagyja a Mercedest, vagyis a Yas Marin Circuiten tartott hétvége volt számára az utolsó a csillagosoknál. Ennek tudatában a hétszeres világbajnok úgy gondolta, hogy meglepi valamivel.

Az ajándék pedig nem volt más, mint egy élményautózás a 37 éves versenyzővel. Hamilton még pénteken ültette be maga Divey-t, hogy két körre elvigye őt az 5,281 km hosszúságú aszfaltcsíkon. A most megjelent videóban a szerelő elmondta, hogy ez meglepte őt, Hamilton viszont úgy gondolta, hogy ez „menő lenne” az utolsó közös futamuk előtt.

Divey ehhez annyit tett hozzá, hogy idáig mindent kívülről nézett. Persze most sem egy F1-es autó erőhatásait tapasztalta meg, de láthatóan a Mercedes AMG GT R is kiváló ízelítőt adott neki. Nem lehetett levakarni az arcáról a mosolyt, szinte végig nevetett, ami olykor Hamiltonra is átragadt.

A végén természetesen nem maradhatott el a „fánkozás”, vagyis a gumiégetés, amit Divey ugyancsak meglehetősen élvezett. A végén megköszönte Hamiltonnak az élményt, honfitársa pedig vélhetően az évek során nyújtott szolgálatáért mondott köszönetet. „Teljesen lenyűgöző [volt], nagyon szerencsés vagyok” – áradozott a szerelő az előző két körről, de ezt akár az elmúlt évekről is mondhatta volna.

Divey 2010 óta tagja volt a Mercedes F1-es csapatának, vagyis a gyártó visszatérése óta ott volt a fedélzeten, kezdetben Nico Rosberg, majd Hamilton első számú szerelőjeként. Sőt, már a brackley-i alakulat jogelődjeinél is fontos szerepet vállalt: a Brawn GP évében Jenson Buttonnál töltött be hasonló pozíciót, míg a Honda időszakában Rubens Barrichellónak volt a második számú szerelője. Állítólag a Ferrarihoz távozik, ahol a hírek szerint nem lesz ennyire magas beosztásban.

A 2022-es rally szezon legnagyobb balesetei 7. rész

0

2022 is számtalan balesetet tartogatott az autósportban, szerencsére döntő többségük során személyi sérülés nem történt. Az ősz végén történt esésekkel zárjuk a sorozatot!

Russell és Ross Brawn a piszoárnál: a Mercedes pilótája azt hitte, élete lehetőségét szalasztotta el

0

George Russell az Autosport díjátadóján egy eddig nem ismert sztorit mesélt el arról, hogy kisfiúként miként próbálta meg felvenni a kapcsolatot Ross Brawnnal egy piszoár előtt állva. 

George Russellről köztudott, hogy a pályán kívül is igen sokat tett azért, hogy eljusson a Forma-1-be. Ez kivételesen nem arra vonatkozik, hogy rengeteget edzett, vagy különös figyelmet fordított általánosságban a felkészülésre, hiszen ezek egy modern F1-es pilótánál már alapkövetelménynek számítanak. Russell viszont emellett bármely hétköznapi álláskeresőhöz hasonlóan emailekkel és telefonokkal bombázta Toto Wolffot, a Mercedes F1-es csapatának ügyvezető igazgatóját, majd a Williamsnek PowerPoint-prezentációt tartott, hogy miért alkalmazzák őt.

Természetesen mindez önmagában édeskevés lett volna, de jól mutatja, hogy Russell már fiatalon is mennyire tudatosan próbálta építeni magát és karrierjét. Az Autosport éves díjátadó gáláján brazíliai győzelméért az év pillanatáért járó elismerést megkapó 24 esztendős pilóta pedig most elmesélt egy igen mulatságos történetet arról, hogy már tinédzserkora előtt is odafigyelt erre, és amikor 2009-ben, 11 éves korában először kapott díjat az Autosporttól, és volt jelen a díjátadón, beszélgetésbe szeretett volna elegyedni a saját csapatával abban az évben mindkét világbajnoki címet megnyerő Ross Brawnnal.

1,5 millió dolláros kárt okozott a Mercedesnek – Toto Wolff nagyon dühös lett rá

„Ezek az emberek szuperhősök voltak a számomra – utalt a színpadon állva, a díjjal a kezében Brawn-ra és az abban az évben vb-címet nyerő Jenson Buttonra. – 11 éves gyerekként lenyűgözött, hogy egy teremben lehettem velük. Emlékszem, később az este folyamán elmentem WC-re, és Ross Brawn állt mellettem a piszoárnál. Arra gondoltam, hogy ez az én lehetőségem, hogy megpróbáljam előrelendíteni a karrierem. Szóval ott álltam Ross mellett a piszoárnál, és arra gondoltam, hogy »Mondanom kell valamit, mondanom kell valamit.«”

„De egyszerűen nem tudtam összeszedni a gondolataimat, és mire összegyűjtöttem a bátorságomat, Ross elment, megmosta a kezét és otthagyott. Én pedig arra gondoltam ott, 11 évesen, hogy életem lehetőségét szalasztottam el Ross Brawn mellett, a WC-ben állva.”

Szerencsére nem ezen múlt Russell karrierje, viszont jó lecke volt ez a számára, úgyhogy néhány évvel később ugyanezen a díjátadón a nem mellesleg a Mercedes csapatfőnöki székében Ross Brawnt váltó Toto Wolffal már biztosra ment.

„Volt szerencsém látni Totót aznap este. Arra gondoltam, hogy »Ez most az én esélyem.« Nagyjából a sarokban ültem, és egész este Totót figyeltem. Mindenki vele akart beszélgetni, ő pedig megnevettette az embereket és elbűvölő volt, mint mindig. Majd abban a másodpercben, hogy volt egy szabad pillanata, arra gondoltam, hogy ez az esélyem, most kell elé kerülnöm.”

„Szerencsémre már találkoztam vele korábban, ezért tudta, hogy ki vagyok. Arra gondoltam, hogy emlékeztetem rá, hogy ki George Russell, és elé állok, hogy beszélgessünk. Odamentem, beszéltünk, két hónap múlva pedig aláírtam a Mercedeshez.”

Onnan persze még hosszú út vezetett a Mercedes gyári üléséig, de Russell remekül vette az akadályokat: 2016-ban bronzérmes lett a Forma-3-as Európa-bajnokságon, 2017-ben megnyerte a GP3-at, majd 2018-ban az F2-t, 2019 és 2021 között pedig hétvégéről hétvégére bizonyított a Williamsszel.

Russell a díjátadón:

A WRC szezon idei legjobb pillanatai: Feszültség a Hyundainál

0

A Hyundai versenyzői, Thierry Neuville és Ott Tanak között elsőként a belga Ypres Rallyn alakult ki olyan feszültség, mely a nyilvánosságra került, aztán ez fokozódott az Acropolis Rallyn.

Thierry Neuville és Ott Tanak a győzelemért harcolt az Ypres Rallyn, amikor az észt versenyző lelassult váltóhiba miatt.

A belga versenyző azonban megkérdőjelezte csapattársa problémáját és kijelentette, hogy ha Tanak váltóhibával küzd, akkor az ő autójában három henger működik.

A kijelentésen Tanak megdöbbent, később pedig félreértésként magyarázta Neuville a kijelentést, ezt a Hyundai vezetése is így látta.

A verseny vége felé aztán Neuville hibázott és az első hely Tanak kezébe került és meg is nyerte csapattársa hazai futamát.

A versenyt követően Ott Tanak kijelentette, hogy Julien Moncet alkalmatlan a csapat vezetésére.

Görögországban pedig tovább romlott Tanak és Neuville között a viszony.

Az Acropolis Rallyn ugyanis amikor három Hyundai állt az élen, Thierry Neuville, Ott Tanak, Dani Sordo sorrendben, Sean Kim, a Hyundai Motorsport elnöke a sorrend tartására kérte a versenyzőket.

Neuville végül nyert Tanak és Sordo előtt, a Hyundai történelmi sikert ért el, majd Ott Tanak a Spanyol Rally utolsó napjának estéjén bejelentette, hogy szerződését egy évvel annak lejárta előtt felbontja és elhagyja a koreai gyártó csapatát.

Fotó: Hyundai Motorsport

Binotto a Mercedeshez mehet? – Wolff elárulta, mekkora ennek az esélye

0

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke őszintén beszélt arról, hogy felmerülhet-e az istállójában Mattia Binotto, a Ferrari távozó csapatfőnökének leigazolása.

Mattia Binotto, a Ferrari felmondó csapatfőnöke december végén távozik attól a csapattól, amelynél eddigi pályafutását töltötte. Noha minimum fél éven át szinte biztosan nem vállalhat majd munkát másik istállónál, jó esély van rá, hogy az 53 esztendős szakember a kényszerszabadságát követően a Ferrari valamelyik riválisánál köthet ki. Hogy mik a lehetséges opciók, arról ITT írtunk bővebben.

Az viszont most biztossá vált, hogy a felsorolt lehetőségek közül a korábban több, a Ferrarinál vezető beosztásban dolgozó szakembert is leigazoló Mercedes nem fog állást ajánlani a svájci olasznak, Toto Wolff ugyanis kategorikusan kizárta ezt. „Nincs – felelte Wolff a Beyond the Grid podcastban arra a kérdésre, hogy van-e esély Binotto Mercedeshez szerződésére. – Szerintem túl sok minden történt közöttünk az elmúlt néhány évben ahhoz, hogy ez lehetséges legyen. Mattiának és nekem megvoltak a pillanataink ez alatt a sok év alatt, ez nem titok, de bizonyos módon konszolidáltuk ezt 2022-ben, és most sokkal-sokkal jobb a helyzet.”

Wolff és Binotto között azután romlott meg a viszony, hogy a Ferrari lebukott a 2019-es motorjával. Az osztrák üzletember többször hangsúlyozta, hogy a brixworth-i motorrészlegükön dolgozó szakemberei a végkimerülés határáig hajszolták magukat, hogy megpróbáljanak kitalálni valamit a Ferrari motorfölényére, amit, mint azóta világossá vált, a maranellóiak szabálytalan eszközökkel értek el.

Ezért kellett távoznia Binottónak az F1 elnök-vezérigazgatója szerint

Wolff elismerte, hogy a Ferrari mindenkori csapatfőnökén „egyértelműen” nagyobb a nyomás, mint a több istálló vezetőjén, és azt is elmondta, hogy korábban úgy vélte, Binotto nem húzza négy éven át a Scuderia élén. „Mindig is világos volt, hogy elképesztő nyomás alatt van. Ha a Ferrari csapatfőnöke vagy, jobb, ha jó szerződéssel rendelkezel távozás esetére. Most valószínűleg az elkerülhetetlen történt meg, de tovább tartott ki, mint gondoltam.”

„A Ferrarit képviselve az ember egy egész országot képvisel. Brutális módon magasztalnak az egekig, majd írnak le. Olaszként talán még inkább így van ez, mert külföldiként az ember nem olvassa a híreket. Olaszként viszont a tűzvonalban vagy.”

Wolff egyúttal reagált arra a felvetésre, hogy mi lett volna, ha 2013-ban a Mercedes helyett a Ferrari keresi őt meg, hogy legyen az istálló csapatfőnöke. „Nos, mindenki, aki azt mondja, hogy nem érdekli a Ferrari csapatfőnöki széke, egyszerűen nem mond igazat. A mai napig meg kell csípnem magam, hogy a Daimler megadta a lehetőséget, hogy ügyvezető partner és társtulajdonos legyek, erre pedig elképesztően büszke vagyok. Ugyanakkor, ha a Ferrari keresett volna meg, és valami csoda folytán felajánlott volna egy ilyen pozíciót, ugyanígy éreznék.”

Eközben több olasz újság is arról számolt be, hogy az eredeti tervekkel ellentétbe a Ferrari már az idén, karácsony előtt bejelentheti Binotto utódját, és már a döntés is megszületett. Ezek a riportok azt állítják, hogy végül Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo 54 esztendős csapatfőnöke lett a befutó.

Ezt hiányolja a WRC-ből Andrea Adamo

0

A Hyundai korábbi csapatfőnöke épp egy éve távozott a Hyundaitól. A három év alatt két bajnoki címet szerzett, de hiába a tapasztalat, a szakember egész évben a pálya széléről figyelte az új Rally1-es autókat. Most elmondta a véleményét is a bajnokságról.

Érdekes módon elsőként a médiamegjelenésekkel voltak problémái Adamonak.

Túlságosan ki van zárva az eseményekből a szurkoló” – kezdte a pénteki nappal Adamo. „Reggel hétkor indul a verseny, majd az ebédszünetig van négy óra esemény. Az ebédidőben az embereknek talán lenne idejük nézni a rallyt, a versenyzők viszont valahol egy távoli gumizónában vannak bezárva, és amikor az emberek visszamennek dolgozni, újra elkezdődik a verseny.”

Nehéz vitatkozni vele, mert igaza van, pénteken szinte képtelenség követni az eseményeket, kevés az olyan munkahely, ahol tolerálnák a WRC TV követését. Adamonak a hibridekkel is problémája van, nem is kicsi.

A szezon végén visszatekintve még mindig úgy gondolom, hogy ezeknek a rallyautóknak soha nem lett volna szabad létrejönniük. Ehelyett a Rally2-es autóknak egy kicsit nagyobb teljesítményűnek és egy kicsit több aero elemmel építettnek kellett volna lenniük az új szabályokkal” – indokolt Adamo.

Rovanpera
Fotó: Toyota Gazoo Racing

„Ez az év végi hibrid dolog több polémiát generált, mint pozitívumot. Senki sem érti igazán, hogy miért van hibridünk, nem tudjuk miért mennek egyes részeken csak elektromos hajtással, nagyon drágák az autóik, és nem jönnek gyártók sem – bocsánat, ez az igazság” – folytatta az olasz szakember.

„Ha nézed az eredményeket az év során, akkor néha kevés a Rally1-es autó, szóval ez elég szomorú. Talán arról álmodom, hogy öt gyártóra lenne szükség, de talán a Rally2-vel több márka lenne és esetleg több versenyző is lehetőséget kaphatna.”

„Mit tehetünk a jövőért? Mamma mia ez az egyik legnehezebb kérdésem” – fejezte be Adamo.

Az olasznak abban a tekintetben igaza van, hogy az elképesztően drága hibridekből a csapatok nem tudnak többet gyártani, így valóban szűk a mezőny. Ha néhányan kiesnek egy futamon, kevés lesz a célban a csúcskategóriás autó, ami a verseny értékét is megkérdőjelezheti. Persze nem csak a rallyt érinti a probléma, gondoljunk csak a rallycross vb szánalmas nyolcautós mezőnyére, ami év végére érte el a kilenc résztvevőt, ami még mindig édeskevés.

M-Sport
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Ott Tanak visszatér az M-Sporthoz 

0

Az M-Sport bejelentette, hogy 2023-ban ismét Ott Tanak lesz a csapat elsőszámú versenyzője a Rally Világbajnokságon. 

Sokáig úgy tűnt, hogy a 2019-es világbajnok szerződtetése nehéznek bizonyul az M-Sport számára az anyagi háttér miatt, azonban a mai napon kiderült, hogy az észt versenyző visszatér ahhoz a csapathoz 2023-ban, ahol először vezetett WRC-t. 

“Az M-Sportnál nőttem fel, az itt szerzett tapasztalatok segítségével léphettem arra a szintre, ahova jutottam – mondta Ott Tanak. – A 2019-es világbajnoki cím után nem tudtam még egyet szerezni, azonban továbbra is ez a célom.” 

Tanak és navigátora, Martin Jarveoja a múlt héten titokban tesztelte a Ford Puma Rally1-et, majd ezt követően, a Dirtfish szerint, köttetett a több évre szóló szerződés. 

Az M-Sport az észt párossal így beszállt a Toyota és a Hyundai versenyzőivel vívott világbajnoki csatába. 

Malcolm Wilson csapatában egyelőre csak Tanak lett megerősítve a 2023-as szezonra. 

A Toyota már 2023-ra tesztel

0

A Toyota Elfyn Evans-szel a volán mögött megkezdte a felkészülést a 2023-as WRC szezonra. A walesi pilóta a rövid szabadság után Katalóniában, murván tesztelte a Yaris Rally1-et.