Robert Kubica megmutatta, hogy ismert sportolóként sem csak a VIP-páholyból lehet élvezni egy meccset.
Számos focirajongó versenyző van a jelenlegi mezőnyben, és olyanok is bőséggel akadnak, akik időről időre feltűnnek hazájuk válogatottjának vagy kedvenc csapatuknak a mérkőzésein.
Az ilyen alkalmakkor ezek a pilóták – más sztársportolókhoz hasonlóan – természetesen a VIP-páholyból szokták élvezni a meccset. Robert Kubicát azonban más fából faragták, az F1-ben 2006 és 2010 között, majd 2019-ben versenyző lengyel pilóta ugyanis a lengyelek franciák elleni nyolcaddöntős mérkőzésén a lelátón, a drukkerek között tűnt fel.
Kubica nem is verte nagy dobra, hogy elutazott Katarba, ezért az egyik Twitter-felhasználó “leplezte le” őt a tömegben. Az Alfa Romeo tartalékja annyira nem hagyhatta el boldogan a stadiont, hiszen a lengyel válogatott 3-1-es vereséget szenvedett és kiesett.
2022 is számtalan balesetet tartogatott az autósportban, szerencsére döntő többségük során személyi sérülés nem történt. Sorozatunk az első őszi versenyekkel folytatódik.
Sebastian Vettel összekötötte a jótékonykodást a saját magának történő örömszerzéssel, és megvásárolta korábbi autója egyik elemét. A négyszeres világbajnok annyira akarta a becses relikviát, hogy még az Autosport díjátadója közben is ez járt a fejében.
Az idei Abu-dzabi Nagydíj után visszavonult Sebastian Vettel is részt vett az Autosport éves díjátadó gáláján, amelyen életműdíjat vehetett át. A négyszeres világbajnok azonban hozta a formáját, és a színpadon, a díj átvételekor elárulta, hogy éppen most dől el, sikerült-e megvásárolni a saját korábbi autójának egyik elemét.
„Próbálom visszavásárolni az oldalszekrényemet. Mennyi az idő? Jaj, ne, elmúlt 11. Megszereztem az oldaldobozt? Lehet? Licitáltam… Licitáltam rá” – mondta Vettel, amin a színpadon levők és a közönség is jót derült.
„A csapat nem mondta el, hogy árverésre bocsátják az autóm oldaldobozát, úgyhogy próbálom visszavásárolni. Nem biztos, hogy sikerült” – tette hozzá.
Mint kiderült, a 2021-es AMR21 oldalsó borításáról van szó, amit az Aston Martin ajánlott fel a díjátadón minden évben megtartott jótékonysági árverésre, és amit Vettelnek végül sikerült 2555 fontért, átszámolva 1,26 millió forintért megvennie.
A videó végén látható, hogy pontosan mit is kapott Vettel ennyi pénzért:
Sebastian Vettel placed a bid on his own Aston Martin sidepod during Autosport Awards last night 😄
Vetteltől a díjátadón megkérdezték, hogy mi fog hiányozni neki a versenyzéssel kapcsolatban, mire elmondta, hogy leginkább az emberek.
„Amit annyira imádok, és kezdetben, olyan fiatalon még nem értékeltem, az a lehetőség, hogy annyi, a munkájával kapcsolatban ennyire szenvedélyes emberrel dolgozhatok együtt. Tíz éve úgy véltem, hogy »ez normális, mindenki így éli az életét«, de aztán rájöttem, hogy nem az, és sok ember nem részesül ebben a kiváltságban. Annyi motivációt hoz ez ki belőled, miközben annyi képzett nőt és férfit ismersz meg és közben jól szórakozol. Olyan sok dolgot adtak nekem ezek az évek.”
Hogy mi jön ezután, azt pedig még ő sem nagyon tudja, de abban biztos, hogy többet lesz a családjával. „Nem utálom a Forma-1-et, élveztem az utolsó versenyeimet is, de a visszavonulás bejelentése után nagy tehertől szabadultam meg. Ez a sportág töltötte ki a gondolataimat, és már nagyon várom, hogy megadjam a gyerekeimnek azt az időt, amit ekkora koromban én is megkaptam. A szüleim annyi idejüket szentelték nekem, és én is ott akarok lenni a gyerekeimnek.”
A 2022-ben csapatigazgató-helyettesként a Hyundai Motorsport csapatvezetői teendőit is elvégző Julien Moncet-et váltó személyt órákon belül bejelenthetik.
A mindig jól értesült Dirtfish arról számolt be, hogy Julien Moncet csapatigazgató-helyettestől Cyril Abiteboul veszi át a koreai gyártó WRC csapatának csapatvezetését, a döntésről a Hyundai Motorsport a csapattagokat kedden tájékoztatta.
Fotó: Hyundai Motorsport
Julien Moncet azt követően vette át a csapatvezetői teendőket a Hyundainál, hogy Andrea Adamo távozott, azonban hivatalosan nem lett kinevezve csapatvezetőnek. Néhány hete Moncet már utalást tett arra, hogy a tisztséget nem ő fogja végül megkapni annak ellenére sem, hogy idén sikerült a vezetésével talpra állítania a koreai gyártó WRC csapatát.
Cyril Abiteboul2013 és 2014 között az F1-es Caterham csapatfőnöke volt, 2014 és 2020 között pedig a Renault F1-es csapatának ügyvezető igazgatójaként dolgozott.
Húsz évvel ezelőtt a Forma-1 mindent megnyerő csúcstechnikájának számított, az idő azonban eljárt felette. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a Ferrari F2002-es ne lenne képes felállítani az ember hátán a szőrt.
Rengeteg olyan autósportkedvelő vagy Forma-1 fanatikus akad, akinek hiányzik a V8-as, V10-es, V12-es motorok hangorkánja. Őket az alábbi videó bizonyára nem kis nosztalgiával fogja eltölteni, hiszen több mint 6 percen át élvezhetik a Ferrari F2002-es üvöltését. Az Imolában korábban felvett, de most közzétett videóban a Scuderia 217-es, főként tesztelésre és tartalékként használt, illetve a Rubens Barrichello kezei között a 2002-es Olasz Nagydíjat megnyerő 224-es kasztni látható, amint a Ferrari Corse Clienti ügyfelei hajtják őket.
Ami az F2002-es eredményességét illeti, 2002-ben 15-ből 14 versenyt nyert meg (a szezon első két futamán még a 2001-es modellt használta a csapat), köztük a San Marinó-i Nagydíjat is, ráadásul Imolában 2003-ban is nyerni tudott, hiszen a maranellóiak a 2003-as szezon első négy futamán még az előző évi konstrukcióval versenyeztek.
Noha a V10-es motor bizonyára némileg vissza volt fojtva az eredeti, 830 lóerő körüli teljesítményről, azért így is remekül szól:
Jól indult, majd rosszul folytatódott az M-Sport idei szezonja, a csapat csak akkor volt képes jól szerepelni, amikor Sébastien Loeb is rajthoz állt.
Nagy tervekkel kezdte az idei szezont az M-Sport, miután Sébastien Loeb is csatlakozott a fordos csapathoz, igaz csupán négy verseny erejéig, miután W2RC és Extreme-E szezonja többet nem engedett.
Azonban ez a négy verseny is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, a Ford Pumát igazán csak a rallysport legeredményesebb versenyzője tudja megszelídíteni.
A Montén azonnal történelmet írt Loeb és az M-Sport, ahol a kilencszeres világbajnok a nyolcszoros világbajnok, Sébastien Ogier-val tudott hatalmasat harcolni, majd a toyotás versenyző defektje után azonnal győzelemmel kezdte a WRC hibrid éráját Loeb és Malcolm Wilson csapata.
Loeb Portugáliában ugyancsak vezetni tudta a versenyt, majd egy baleset után ki is esett, a Szafari Rallyn két szakaszt is tudott nyerni, majd az Acropolis Rallyn ismét a mezőny élén állt, mielőtt ismét kiesett volna.
Loebön kívül még Craig Breen és Pierre-Louis Loubet tudott valamit felmutatni idén a Pumával, bár Gus Greensmith szakaszgyőzelme sem elhanyagolható a Montén.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Breen ugyancsak dobogón zárt a Montén a harmadik helyet megszerezve, és a szezonnyitó után az M-Sport még vezette a gyártók bajnokságát. Az ír versenyző még Szardínián tudott jól teljesíteni, ahol a második lett Ott Tanak és Dani Sordo között végezve, azonban az év második felében messze elmaradt a várakozástól és év végén meg is köszönte az M-Sport az idei munkát, bár ebben szerepet játszhatott az is, hogy Breen időközben megegyezett a Hyundaijal, hiszen M-Sportos elbocsájtása után másnap azonnal a koreai gyártó versenyzőjeként mutatkozhatott be.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Pierre-Louis Loubet a tavalyi katasztrofális Hyundai-szezont követően tudott idén hét futamon indulni az M-Sporttal, ahol Szardínián és Görögországban is a negyedik helyen zárt. Az Acropolis Rallyn megszerezte első szakaszgyőzelmeit és először vezetett egy WRC futamon is.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Gus Greensmith számára az év eleje sikerült jól, hiszen a Montén és Svédországban is ötödik lett, két verseny után pedig a harmadik helyen állt a bajnokságban. A folytatás azonban nem sikerült jól a brit pilótának, Új-Zélandon és Spanyolországban is balesetet szenvedett, év végén pedig csupán a 10. pozíciót szerezte meg.
Amíg Loubet jó útra tudott lépni a Pumával, addig Adrien Fourmaux idén szó szerint esett-kelt, de inkább esett. A Montén a szezon talán legnagyobb balesetét mutatta be, az Ypres Rallyn történt baleset után pedig az M-Sport már a költségvetésre hivatkozva nem állította rajthoz sem az Acropolis Rallyn, sem Új-Zélandon, sem pedig Japánban.
Röviden, az M-Sport igazán akkor tudta megmutatni a Puma erejét, amikor Loeb a fedélzeten volt, máskor pedig sokkal több dolguk volt a csapat szerelőinek, akik igyekeztek versenyről versenyre összekalapálni az éppen törött autót, autókat.
Az M-Sport bár még nem jelentette be 2023-as felállását, a hírek szerint Gus Greensmith, Pierre-Louis Loubet, és a rossz szezon után Adrien Fourmaux is folytathatja karrierjét a Forddal, míg Sébastien Loeb ismét részmunkaidős szereplésre készül.
2022 is számtalan balesetet tartogatott az autósportban, szerencsére döntő többségük során személyi sérülés nem történt. A nyáron történt esések következnek!
Noha még három hónap hátra van a 2023-as Forma-1-es szezon rajtjáig, a Mercedes – a mezőnyből elsőként – bepillantást engedett a jövő évi előkészületeibe azzal, hogy közzétett egy videót George Russell üléspróbájáról. Az első mercedeses szezonját rutinos csapattársa előtt záró brit pilóta a W14-es modell kasztnijának makettjébe pattant be, hogy elvégezzék vele az ilyenkor megszokott rutinfeladatokat, és biztosítsák, hogy kényelmesen üljön, illetve megfelelő pozícióban legyenek a végtagjai és a feje, valamint jól kilásson.
Természetesen a 2022-es évet a Red Bull és a Ferrari mögött a harmadik helyen záró csapat ügyelt rá, hogy ne áruljon el titkokat a videóból, de azt így is látni lehetett, hogy a W14-esnek kissé más kialakítású a felső ütközőzónája, ami a Csou Kuan-jü silverstone-i balesete nyomán eszközölt szabályváltozások eredménye. Emellett apró szárnyacskákat is észre lehetett venni a kasztnin, a pilótafülke oldalánál, illetve a makett alapján a pilótafülke szélének íve is más lesz.
W14 mock up chassis…. W14 (white) to W13 (black). Less roll hoop difference than I expected, the top is radiussed more, less of a chamfer, to reflect the Zhou crash rule changes pic.twitter.com/EiAWe3tgVg
Bal oldalt a tavalyi, jobb oldalon az idei autó kasztnija
A Ferrari és a Pirelli sem pihen
Miközben a Mercedesnél az Abu-dzabi Nagydíj utáni fiatal pilóták tesztjével, illetve Pirelli gumiteszttel letudták a pályán zajló eseményeket az idei évre, addig néhány csapat még nem végzett. Az Alfa Romeo december 3-án és 4-én körözött idei versenygépével a Paul Ricardon, a Ferrari pedig ma tesztel Fioranóban Carlos Sainz-al a volánnál. Mindkét istálló a Pirellinek dolgozik, miként december 14-én és 15-én az Alpha Tauri is az olasz gyártónak fog Portimaóban.
A maranellóiak videót és fotókat is közzétettek a mai tesztelésről, amelyen a spanyol pilóta a Pirelli esőgumijait nyúzza.
A Hyundai utolsóként állt neki a Rally1-es autó elkészítésének, ami meg is látszott a WRC szezon első felében, azonban a nyarat már győzelemmel kezdte a koreai gyártó.
Amíg a Toyota és az M-Sport már szinte elkészült az idén bevezetett szabályok szerint létrehozott Rally1-es autójával, a Hyundainál még az engedély megérkezésére vártak Szöulból.
Az engedély végül megérkezett és neki állhatott a koreai csapat a Rally1-es autó megépítésének és tesztelésének, azonban erre ekkor már kevés idő maradt. A munkát hátráltatta Thierry Neuville balesete is egy tesztelés során, arról már nem is beszélve, hogy a Hyundai 2021 decemberében elhagyta a korábbi csapatvezető, Andrea Adamo is, akinek feladatait később Julien Moncet vette át csapatigazgató-helyettesként.
A későn megkezdett munka pedig meg is látszott a Monte-Carlo Rallyn, ahol csupán egy i20 N Rally1 tudott célba érni, Thierry Neuville a hatodik helyen zárt.
A munka azonban folytatódott a Hyundainál és Svédországban már a második lett Neuville, Horvátországban pedig már Ott Tanak szerezte meg ezt a pozíciót, miközben a belga versenyző a harmadik lett.
Portugáliában már Dani Sordo számára is elkezdődött a 2022-es szezon és a spanyol pilóta azonnal a harmadik helyen zárt, újabb jó eredményt szállítva a csapatnak, mielőtt az végképp felért volna a csúcsra.
Szardínián mindig jól sikerült a szereplés a Hyundainak, hiszen 2016-ban és 2018-ban Thierry Neuville, 2019-ben és 2020-ban Dani Sordo tudott nyerni a sok dobogós eredmény mellett.
A verseny előtt még a csapat úgy nyilatkozott, hogy továbbra sincsenek azon a szinten, ahol lenni szeretnének, ennek ellenére, Ott Tanak és Dani Sordo révén az első és harmadik helyen zártak.
„Hello mindenki! Charlotte és én úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a párkapcsolatunknak, és jó barátok maradunk. Rengeteg nagyszerű pillanatot éltünk át együtt, és ő mindig is nagyon különleges ember lesz az életemben. Ő csodálatos és a legjobbat érdemli, kérlek, tartsátok tiszteletben a döntésünket és az ő magánéletét ebben az időszakban. Köszönöm!” – írta az idei évet a pontverseny második helyén záró versenyző.
Leclerc és az 1999 szeptemberében szintén Monacóban született és egész életében ott is élő, építészetet tanuló Charlotte 2019-ben kezdtek el randizni, a három nyelven (francia, angol, olasz) beszélő hölgy pedig több alkalommal is feltűnt az F1-es paddockban.
A monacói pilóta azután jött össze nála két évvel fiatalabb barátnőjével, hogy a Ferrarihoz szerződése után véget vetett négy éven át tartó kapcsolatának Giada Giannival, akivel a pletykák szerint el is jegyezték egymást. „Charles elhagyott, minden idejét a Ferrarinak akarja szentelni” – mondta akkor egy Instagram-videóban Gianni.
Ezek után azonban nem tartott sokáig Leclerc szingli élete, úgyhogy lehet, hogy mégsem a Ferrarihoz szerződés állt a háttérben.