27 évvel ezelőtt vesztette életét Giancarlo Baghetti, aki megnyerte élete első három F1-es autóval futott versenyét, amelyek közül az egyik világbajnoki futam volt. A bravúros eredmény után viszont semmilyen érdemi eredményt nem tudott felmutatni, így a Ferrari hamar elengedte őt, és viszonylag gyorsan kikopott a mezőnyből.
Napra pontosan 27 évvel ezelőtt, 1995. november 27-én hunyt el Giancarlo Baghetti, aki a Forma-1 történetének egyik legkülönösebb pályafutását produkálta. Ő a sportág egyetlen versenyzője, aki megnyerte élete első világbajnoki futamát, és ez valódi jelentéssel is bír. Formáját azonban finoman szólva sem tudta állandósítani, így karrierje nem tartott sokáig.
Baghetti 1934 karácsonyakor született egy jómódú családba. A család a nagyapja által létrehozott acélöntödéből gazdagodott meg, így ott volt számára az esély, hogy felnőve beszálljon a családi vállalkozásba. Ugyanez vonatkozott testvérére, Marcóra is, ám fiatal felnőttként egyikük sem ebbe az irányba indult el.
Különösen Giancarlo szeretett bele az autóversenyzésbe, de ezt félt közölni édesapjával. Titokban már korábban is versenyzett, de a nagy áttörést az 1957-es év hozta, amikor a két fivér meglátott egy raliversenyről szóló hirdetést. A viadalt a híres Mille Miglia helyett hozták létre, amelyet nem sokkal korábban betiltottak az Alfonso de Portago, a spanyol pilóta navigátora, valamint kilenc néző életét követelő baleset miatt.
Ezzel csupán egy probléma volt: nem rendelkeztek autóval, ezért apjuk Alfa Romeóját kellett megszerezniük. E célból azt hazudták, hogy csak nézőként akarnak kilátogatni az eseményre, ami be is vált. Innentől kezdve éjszakánként vitték el a kocsit annak érdekében, hogy felkészítsék a megmérettetésre. Végül a második pozíciót sikerült megszerezniük a viadalon.
Nem sokkal később azonban édesapjuk meghalt, így mindketten válaszúthoz érkeztek. Marco végül átvette a családi vállalkozást, Giancarlo pedig maradt a versenyzésnél. 1959-ben egy barátja ajánlásának révén az olasz sportautó-bajnokságban indulhatott, egy évvel később pedig a Formula Juniorban próbálkozott. Mint kiderült, ennek nagy szerepe volt a későbbiek szempontjából.
A Ferrarinál is bizonyított
Ahhoz képest, hogy az első négy világbajnokságból hármat is ők nyertek, az 50-es évek végére meglehetősen lecsökkent az olasz versenyzők száma, többek között a halálos balesetek miatt. Annak érdekében, hogy ezen változtassanak, néhány privát alakulat létrehozta az Olasz Automobil Istállók Szövetségét, vagyis a FISA-t. Az alapítók megállapodtak, hogy bérelnek egy Ferrarit, és abba beültetnek egy fiatal olasz pilótát a bajnokságon kívüli futamokon. A szövetség első emberévé az azt vezető istálló csapatfőnökét, Eugenio Dragonit nevezték ki.
Ő volt az, aki elsőként felfigyelt Baghetti tehetségére, és ülést ajánlott neki a Forma-1-ben. Elmondása szerint az 1960 novemberében megrendezett Formula Junior-futam döntötte el, hogy ő vagy a szintén tehetséges Lorenzo Bandini kapjon lehetőséget. Baghetti megnyerte azt a futamot, míg honfitársa csak a harmadik helyen ért célba, így ő került ki győztesként a szétlövésnek is felfogható viadalból.
Dragoni révén az olasz versenyző Enzo Ferrarihoz is eljutott, akivel megállapodott a következő évet illetően. Miután azonban a Commendatore megtudta, hogy Baghetti mennyire jól teljesít a gyakorláson, úgy döntött, hogy már a márciusi sebringi 12 órás versenyre beülteti őt. Bár hivatalosan a második helyet szerezte meg Willy Mairesse váltótársaként, valójában nem sokáig tartott nekik a futam, mert át kellett adniuk az autójukat a technikai hiba miatt kieső Wolfgang von Tripsnek, valamint Richie Ginthernek.
Áprilisban aztán elérkezett a várva várt pillanat, és a pontversenyen kívüli szirakúzai versenyen debütálhatott az F1-es versenyen. A Ferrari hatalmas technikai fölényben volt abban az évben, és mivel Ginther autója nem volt versenyzésre kész állapotban, Baghetti volt az egyetlen versenyző, aki a Scuderia autóját vezette. Ennek ellenére az újoncként megszerzett második rajtpozíció megsüvegelendő, tekintve, hogy számos állandó Forma-1-es versenyző ott volt a rajtrácson. Az pedig pláne, hogy meg is nyerte a viadalt, 5 másodperccel Dan Gurney előtt.
Pár héttel később, május 14-én két F1-es versenyt is rendeztek. Az egyik a világbajnokság első futama, a Monacói Nagydíj volt, ahol a Ferrarinak jött a hidegzuhany: hiába a mindenkiénél sokkal gyorsabb autó, Stirling Moss megszerezte a győzelmet Ginther, Phil Hill és Von Trips előtt. Bár ez csalódást keltő eredmény volt a csapatnak, a Ferrari mint konstruktőr nem lehetett teljesen elégedetlen.
Ezt pedig Baghettinek köszönhette, aki Nápolyban is elsőként látta meg a kockás zászlót. Bár a mezőny összetételét tekintve ezúttal sokkal könnyebb dolga volt, az azért így is kiemelendő, hogy az olasz pilóta mindenkit lekörözött. Teljesítményének köszönhetően annak ellenére is lehetőséget kapott a Francia Nagydíjon, hogy a FISA-val kötött szerződés nem vonatkozott a világbajnoki futamokra.
Baghetti a váratlanul távozó Olivier Gendebien autóját kapta meg, miután átfestették a versenygépet. Az akkor 26 éves versenyző a tizenkettedik pozícióba kvalifikálta magát, de pár kör múlva feljött az élmezőnybe. Miután a három gyári Ferrari, valamint Moss is ki- vagy visszaesett, Baghetti óriási esélyt kapott, ám a két Porsche igyekezett megnehezíteni a dolgát.
Jo Bonnier aztán szintén feladta a futamot, így Gurney maradt az egyetlen vetélytársa, aki szintén saját maga, illetve csapata első győzelméért autózott. Az utolsó kanyarban még az amerikai versenyző vezetett, a célegyenesben pedig Baghetti a bal oldalán volt. A Porsche pilótája védekezett ellene, amikor riválisa kivágott jobbra, megelőzte, majd megnyerte a versenyt. Az 1 tizedes előny a mai napig a hatodik legkisebb különbség a győztes és a második között, igaz, akkoriban még csak tizedes pontossággal mérték az időt.
Baghetti ezzel a Forma-1 történetének harmadik és mindmáig utolsó pilótája lett, aki megnyerte első világbajnoki futamát, de az egyetlen, akinél ez valódi jelentéssel bír. Giuseppe Farina az első versenyen, az 1950-es Brit Nagydíjon diadalmaskodott, míg Johnnie Parsons ugyanabban az évben megrendezett Indy500-on, amely teljes mértékben eltért az F1 mezőnyétől, vagyis mindkét esetben szükségszerű volt ez a kimenetel.
Innentől kezdve azonban Baghetti semmilyen érdemi eredményt nem produkált a Forma-1-ben, leszámítva a bajnokságba nem számító vallelungai győzelmét, illetve az egy évvel későbbi, Szicíliában szerzett második helyét az ugyancsak pontversenyen kívüli futamon. 1961-ben még két bajnoki fordulóban vehetett részt, immáron hivatalosan a Sant Ambroeus színeiben, de mindkétszer kiesett.
1962-re Baghetti és Bandini is gyári ülést kapott a Ferrarinál, és a maranellói istálló Dragonit is szerződtette a csapatmenedzseri posztra. Baghetti azonban csak egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett, és ezúttal már honfitársa nyerte a párharcukat: a Ferrari az idény végén a Monacóban dobogóra álló Bandini mellett tette le a voksát, és vele képzelték el a hosszú távú jövőt.
1963-ban a korábbi Ferrari-mérnökök által alapított ATS-hez igazolt, ám öt versenyéből csupán egyet tudott befejezni, azt is csak a tizenötödik helyen. Egy évvel később már a Centro Sud színeiben szerepelt, és bár a célba érési aránya javult, az első hatban akkor sem tudott végezni. Az ezt követő három évben már csak az Olasz Nagydíjon indult el, mindannyiszor sikertelenül, bár 1967-ben a gyári Lotusszal akár pontot is szerezhetett volna, ha nem esik ki motorhiba miatt.
Mindez azt jelenti, hogy Baghetti csupán kétszer szerzett pontot a győzelme után teljesített 20 futamán. Ami az F1-en kívüli pályafutását illeti, legnagyobb sikereit a Túraautós Európa-bajnokságban aratta, ahol 1966-ban megnyerte az 1000 köbcentiméteres kategóriát. Versenyzői karrierje befejezése után újságíróként, illetve fotósként tevékenykedett, egészen a 60 éves korában, rák miatt bekövetkezett halálig.
