Kezdőlap Blog Oldal 1214

A Szardínia Rally hosszútávra a WRC naptárban marad 

0

Az egyetlen olasz WRC futamnak, a Szardínia Rallynak hoszzútávú jövője van a Rally Világbajnokságon, derült ki a WRC naptár bejelentése után. 

Régen több, aszfaltos és murvás olasz WRC futam is létezett, azonban most már csak a Szardínia Rally létezik állandó versenyként. 

A murvás, meleg körülmények között sorra kerülő versenynek pedig komoly jövője van a WRC naptárban, az Olasz Autósport Szövetség ugyanis három éves szerződésről adott hírt a 2023-as naptár bejelentésével egy időben. 

A Szardínia Rally központja jövőre Olbia lesz. 

A verseny legeredményesebb versenyzője Sébastien Loeb és Sébastien Ogier egyaránt nyolc győzelemmel. 2022-ben Ott Tanak tudott nyerni

Átszámolva közel 70 millió forintos ajándékot kapott Verstappen

0

Méregdrága ajándékkal lepte meg a Honda Max Verstappent a hagyományos évzáró eseményén.

Nem mehetett el „nyaralni” Max Verstappen, Sergio Pérez, Pierre Gasly és Cunoda Juki sem az Abu-dzabi Nagydíj után, hiszen mindannyiuknak jelenése volt Japánban, a Honda Thanks Day elnevezésű, a japán gyártó által tartott szokásos évzáró rendezvényen. Verstappennek pedig különösen megérte ellátogatni a Motegi versenypályára, hiszen a Honda a 600 lóerős utcai szörnyetegével, az NSX Type S-el lepte meg, aminek piaci ára közel 170 ezer dollár, avagy több mint 67 millió forint, de a különböző extrákkal ennél is feljebb mehet. A kulcsokat a Honda Racing elnöke, Watanabe Kodzsi nyújtotta át a 25 esztendős pilótának. „Ez egy csodálatos autó, nagyon büszke vagyok rá, hogy megkaptam. Nagyon szépen köszönöm!” – mondta a kétszeres világbajnok, majd kipróbálta az új járgányt.

A jelenet alább tekinthető meg:

Az említett négy F1-es pilóta mellett többek között a Honda MotoGP-menője, a nyolcszoros világbajnok Marc Márquez is részt vett az eseményen, amelyen a japánok teljes motorsport palettája felvonult a drukkerek előtt.

„Ez egy nagyszerű nap, és boldog vagyok, hogy itt lehetek, és szeretném nagyon megköszönni a Hondának, hogy megszervezte ezt a napot” – idézi Verstappent a saját honlapja. 

A holland pilóta másfél hónappal ezelőtt Japánban biztosította be második vb-címét, a szezonra visszatekintve pedig elmondta, hogy ez az év „még jobb volt, mint a tavalyi”, és „nagyszerű érzés, hogy ezt a Hondával együtt, az elmúlt évek erőfeszítései után, mindkét bajnoki címet megnyerve értük el.”

Persze a Honda az idei évtől hivatalosan nem volt jelen az F1-ben, de így is részesei a Red Bull sikerének, hiszen az erőforrásokat Japánban gyártották és fejlesztették ki. „Nagyon jó együtt dolgozni a Hondával. Az idei évben rengeteg erő állt a rendelkezésünkre, amit egyértelműen látni lehetett az egyenesekben. Mi voltunk az egyik leggyorsabbak. Ez sokat segít és hozzájárult az idei sikereinkhez. Ezt nagyon köszönöm!”

2023-ban is ötfutamos lesz a JWRC 

0

Jövőre is havon, aszfalton és murván is bizonyíthatják tudásukat a JWRC indulói. 2023-ban is öt verseny vár a juniorokra. 

A JWRC 2023-as szezonja is a Svéd Rallyval kezdődik február 9-12. között, amit Horvátország aszfaltos szakaszai követnek április 20-23. között.  

A szezon harmadik versenyére Szardínián kerül sor június 1-4. között, majd Észtországban rendezik az utolsó előtti versenyt július 20-23. között. 

A Junior WRC bajnoki cím pedig hasonlóan az idei évhez ismét Görögországban dőlhet el szeptember 7-10. között. 

A versenyzők ismét egyforma Ford Fiesta Rally3-as autókkal küzdhetnek meg egymással. Melyet az M-Sport lengeyl központjában készítenek fel. 

A bajnok nyereménye pedig négy futam lesz a WRC2-ben egy Ford Fiesta Rally2-vel, teljesen ingyen. A versenyek előtt tesztelési lehetőséget kap a bajnok, és a gumikat is ingyen kapja meg. 

2022-ben Robert Virves nyerte a Junior Világbajnokságot.

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Hatalmas dráma zajlik a Ferrarinál – már a Red Bull csapatfőnökét is megkörnyékezték

0

Egészen új színezetet kapott Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnökének távozása körüli dráma a legújabb hírekkel, amelyek szerint nem Frédéric Vasseur nem lesz a svájci olasz utódja.

Az F1-es paddock egyik elismert és jól értesült újságírója, Dieter Rencken is beszállt a Mattia Binotto távozása körüli információmorzsák taglalásába, és a RacingNews365.com hasábjain egészen szürreális (bár, ha a Ferrariról van szó, akkor annyira lehet nem is az) képet festett arról, hogy mi zajlik Maranellóban.

Rencken azt állítja, hogy a Scuderiánál amiatt kezdtek el dőlni a dominók, hogy John Elkann elnök és Benedetto Vigna vezérigazgató nem biztosította 100%-os támogatásáról Mattia Binotto csapatfőnököt azok után, hogy az olasz sajtó a Brazil Nagydíj után kész tényként írt a távozásáról, és csak egy igen kurta, az említett vezetők szavait nélkülöző közleményt adtak ki arról, hogy ezek a pletykák – amelyek Rencken szerint a Binotto helyére pályázó, az Audi érkezése miatt a helyét veszélyben érző Frédéric Vasseur Alfa Romeo-csapatfőnöktől, pontosabban az általa információval ellátott újságíróktól származnak, és nincs alapjuk – teljesen légből kapottak.

Még ki sem rúgta Binottót, de máris elkövet egy újabb hibát a Ferrari?

Miután a Ferrari cáfolt, úgy tűnt, hogy Binotto helye nincs veszélyben, hiszen Elkann erre az évre azt tűzte ki célul, hogy az istálló térjen vissza az élmezőnybe, és ismét a győzelmekért harcoljon, ezt pedig maradéktalanul teljesítették is. Ezért aztán a svájci olasz úgy vágott neki a holtszezonnak, hogy gőzerővel elkezd dolgozni a 2023-as autó fejlesztésén és igyekszik biztosítani, hogy jövőre, a Red Bull aerodinamikai tesztelési korlátozásaiból is előnyt kovácsolva már világbajnokok legyenek.

Mattia Binotto, John Elkann, Ferrari, Toszkán Nagydíj, 2020
Mattia Binotto és John Elkann Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Ám amikor világossá vált számára, hogy Elkann és Vigna nem áll mögötte teljes mellszélességgel, úgy döntött, hogy beadja a felmondását, és a saját feltételei mellett távozik. És Rencken szerint a napok óta húzódó hivatalos bejelentés mögött is ez áll, azaz Binotto meglephette a feletteseit, akik igen furcsa módon az erről szóló hírek megjelenése óta eltelt három napban semmilyen közleményt nem adtak ki.

Binotto távozása tehát biztos, az utódjával kapcsolatban pedig óriásiak a kérdőjelek, mivel Vasseurt a jelek szerint a korábban általunk is taglalt aggályok miatt nem tartják megfelelő embernek a csapatfőnöki székbe. Mint megírtuk, már Ross Brawn, a Ferrari egykori technikai igazgatójának érkezése is felmerült, de az, hogy Andreas Seidl, Franz Tost és még Gerhard Berger neve is felbukkant a sajtóban, leginkább azt jelzi, amiről Rencken is ír, azaz, hogy a Ferrari vezetése óriási kapkodásba kezdett, és az összes elérhető szakembernél bepróbálkozott. Rencken információi szerint még Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét is megkeresték, és olyan csomagot ajánlottak neki, amivel a 49 esztendős szakembernek nem sok mindenre lett volna gondja hátralevő életében (na nem mintha így lenne), de mindenki máshoz hasonlóan így is visszautasította az olaszokat, ami igen sokatmondó.

Benedetto Vigna
Benedetto Vigna Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Rencken szerint ezért jelen állás szerint az fog történni, hogy az Elkann által a Ferrarihoz hozott Vigna veszi majd át a csapatfőnök széket úgy, hogy fizikusi és feltalálói múltja mellé semmilyen motorsportos tapasztalat nem társul, de legalább a hírek szerint folyamatosan beleavatkozott a stratégiai döntésekbe. Legalábbis azon öt versenyen, amelyre az idén ellátogatott….

Neki kellene tehát legalább addig sikerre vezetnie a Ferrarit, amíg nem találnak mást, miközben John Elkannt leginkább a család egyéb, a Stellantisszal és a Juventus futballcsapatával kapcsolatos ügyek kötik le, és nem igazán az F1-es csapat az első számú prioritása.

Hogy ezek után mennyi esélye lesz a Ferrarinak 2008 óta ismét világbajnoki címet nyerni a 2026-ig tartó jelenlegi motorformula alatt, azt még korai megtippelni, de az már most kijelenthető, hogy az erre adott oddsok folyamatosan nőnek.

Petter Solberg: Nem az autó a kérdés, hanem, hogy teljes szezont tud-e menni Oliver 

0

Oliver Solberg jövője még nem dőlt el, legalábbis a nyilvános információk szerint, azonban édesapja elárulta, 2023-ban is a WRC-ben fog versenyezni a fiatal pilóta. 

Oliver Solberget az Új-Zéland Rally után tette ki csapatából a Hyundai Motorsport, arra hivatkozva, hogy 2023-ban vb címre esélyes csapatot szeretne kialakítani. 

A 21 éves versenyző jövőjéről azóta is folynak a tárgyalások, azonban édesapja, Petter Solberg most elárulta, jó esély van 10-13 futamból álló program kialakítására. 

“Jelenleg nem az a kérdés, hogy Oliver Rally2-es autót fog-e vezetni 2023-ban, hanem az, hogy hány versenyen tud vele indulni – mondta a 2003-as Rally Világbajnok a Värmlands Folkbladet magazinnak. – Szeretnénk, ha minél több versenyen indulhatna jövőre.” 

Korábban megjelent olyan hír is, mely szerint a Monster Ford Pumákat bérelve, vagy vásárolva saját csapatot indít, ahol Oliver Solberg csapattársa Ott Tanak lehetett volna. 

“Nagyon jó lett volna Ott Tanakkal együtt dolgozni, azonban a Fordnak nincs lehetősége egy privát csapatnak autót adni. Ezért döntöttünk a WRC2-es terv mellett. A cél, hogy 10-13 versenyen induljon Oliver és megnyerje a WRC2-es bajnokságot, miközben még tovább növeli tapasztalatát. Oliver még nagyon fiatal, ezért komoly jövő várhat rá. A versenyek száma pedig a szponzorok számától függ.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Már junior mezőny is indulhat a Szilveszter Rallyn

0

Idén is a Szilveszter Rallyval zárul a Magyar Rallysport szezon, a Hungaroringen sorra kerülő verseny a szokásos időpontban, 56 km-es versenytávon indulhat a mezőny, köztük már a junior kategóriában is. 

Mivel közeledik az évvége, így az autósport szerelmeseinek figyelme az immár 24. alkalommal megrendezésre kerülő Szilveszter Rallye felé fordul, melyet a szokott időben és helyszínen, december 27-től 29-ig a Hungaroringen rendeznek meg. Ahogy eddig minden évben, így most is lesz több olyan újdonság, ami még inkább nézőcsalogató lesz az év utolsó napjaiban.

„A legfontosabb talán az, hogy ahogy tavaly, úgy most is lesz külső és belső kör, és túlnyomó többségében a 2021-es pályán versenyezhetnek a résztvevők” – fogalmazott Füredi András, a verseny főszervezője a szervezők közleményében.

Maga a verseny 28-án és 29-én a Hungaroring belső területén, illetve a közvetlen környékén lesz megtartva, és akárcsak tavaly, idén is tartják magukat a rendeletben előírt 9.00 és 18.00 közötti idősávhoz. A technikai átvételek és a pályabejárások 27-én lesznek, míg a verseny december 28-án reggel 9.00-kor indul, a 2022-es Szilveszter Rallye össztávja 56 km lesz.

„Ami komoly változás lesz a tavalyi évhez képest, hogy a kategóriák száma növekedni fog. Az egyik változás az lesz, hogy lehetőséget biztosítunk a tizennyolc évnél fiatalabb korosztálynak is. Az úgynevezett Junior kategóriában olyan fiatalok indulhatnak, akiknek már van valamilyen versenyzői múltjuk, és a sprinten belül, a belső gyorsokon mutathatják meg magukat a nézőknek” – mondta el Füredi András.

Szintén megrendezik az idei Szilveszter Rallye-n a regularity kategória, azaz a veterán, illetve a veteránkorú autók átlagtartó viadalát. Itt a licenccel rendelkezők a teljes versenytávot teljesíthetik majd, míg az amatőrök csak a belső pályán és egy napon zajlik.

„Az idei Szilveszter Rallye versenykiírása december első napján kerül ki a viadal hivatalos honlapjára, ahol a már eddig megszokott módon lehet majd nevezni december hatodika és tizenkilencedike között” – árulta el a verseny főszervezője.

Fotó: Szilveszter Rally

Idén is látványosra sikerült a Rally Show Santa Domenica (videó)

0

A horvát Rally Show Santa Domenica évek óta igen közkedvelt, az idei versenyen látványos jelenetei pedig csak növelték ezt a népszerűséget.

Nem kesergett a búcsún – Mick Schumacher Norrisszal és Oconnal bulizott Abu-Dzabi után

0

Mick Schumacher fejben már láthatóan túllépett azon, hogy nem maradt számára hely a 2023-as Forma-1-es rajtrácson. Mindez ráadásul nem jelenti azt, hogy biztosan nem fog az F1-ben versenyezni jövőre.

Mick Schumacher az idei szezonzárón egy időre biztosan elbúcsúzott a Forma-1-es versenyektől állandó pilótaként, hiszen miután a Haas nem hosszabbított vele szerződést, nem maradt számára hely a mezőnyben 2023-ra. A 23 esztendős pilóta azonban nem kesereg, és elmondása szerint nem is búcsúként fogta fel azt Abu-dzabi Nagydíjat.

„Meglepett. Nem éreztem úgy, hogy ez a szezon utolsó versenye, és azt sem, hogy az én utolsó F1-es futamom. Fejben már nagyon is a 2024-es, ha nem a 2023-as visszatérésre készülök. Persze nem mondanám, hogy pole pozícióban vagyok [egy állandó versenyzői üléshez], de bízom benne, hogy juthatunk valamire. Úgy érzem, megmutattam a tempómat, és tudom, hogy sokan elégedettek a fejlődésemmel” – nyilatkozta azután, hogy a 16. helyen intette le a kockás zászló Abu-Dzabiban.

Megmentheti, de tönkre is teheti Mick Schumacher karrierjét a Mercedes

Hogy milyen módon térne vissza Schumacher már 2023-ban, azt nem részletezte, de jelen állás szerint legfeljebb tartalékpilótának szegődhet el valahova. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már jelezte, hogy tárt karokkal várják őt, de egyelőre a Ferrari sem nyilatkozott arról, hogy ne lenne hely Schumacher számára, ha maradni akarna.

Amennyiben ezen két csapat valamelyikének tartalékja lesz, úgy valóban nyílhat előtte esély a versenyzésre jövőre, hiszen míg a maranellóiaknál Carlos Sainz és Charles Leclerc helyettese lenne, a Mercedesnél a gyári csapat mellett a McLarenhez és a Williamshez is beugorhatna, amennyiben valamelyik állandó pilóta nem tudná vállalni az indulást.

Arra, hogy megtudjuk, melyik opció érvényesül – vagy esetleg egy harmadik lehetőség is felbukkan – elképzelhető, hogy még várni kell egy ideig, mivel Schumacher hangsúlyozta, hogy nem kell sietnie, és van ideje számba venni a különböző eshetőségeket. Az viszont biztos, hogy a hétszeres világbajnok fia nem kesereg azon, hogy a Haas megvált tőle, amit. az alábbi kép is mutat.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Lando Norris (@landonorris)

Schumacher (balra) Norrisszal (középen) és Oconnal bulizott az Abu-dzabi Nagydíj után

Magnussen szerint lesz számára visszaút

A fiatal német pilóta emellett erőt meríthet csapattársa, a Haasnál maradó, jövőre Nico Hülkenberggel egy csapatot alkotó Kevin Magnussen szavaiból is.

„Minden éremnek két oldala van, nem igaz? Egyrészt a tapasztalata és képességei miatt izgalmas olyasvalaki érkezése, mint Nico, másrészt viszont sajnálom Micket, mert tudom, milyen érzés ez, hiszen én is voltam ebben a helyzetben. Szerintem jó munkát végzett az idén, és kedvelem őt. Nem nehéz együttérezni vele. Az F1 kemény sport, de lehetséges visszatérni, én már kétszer is megtettem. Remélem, hogy tovább tud küzdeni és megpróbálhat visszatérni a rajtrácsra.”

Kevin Magnussen, Mick Schumacher, Haas, Brazil Nagydíj
Schumacher és Magnussen jól kijöttek Fotó: Andy Hone / LAT Images

Magnussen 2014 végén maradt ülés nélkül, amikor a McLaren leváltotta Fernando Alonsóra, majd 2020 után szintén megtörtént ez vele, amikor őt és Romain Grosjeant is elküldte a Haas, hogy a helyükre Schumacher és Nyikita Mazepin érkezzen.

„Egyértelműen tudom, hogy milyen most az ő helyében lenni, de úgy érzem, hogy amikor hátba veregetem és azt mondom neki, hogy »Csináld tovább!«, annak súlya is van – mondta Magnussen. – Én már kétszer jöttem vissza a sportágba, és megmutattam, hogy senki sem tudja, mi lesz, és soha nem mondhatod a sportban, hogy soha. Úgyhogy ki kell tartanod. Kedvelem Micket, és szerintem megérdemel egy ülést. Minden, amit mondhatok, hogy a legjobbakat remélem neki, és hiszem, hogy van számára visszaút az F1-be.”

Sebastien Loeb és Cristina Gutierrez az Extreme E bajnoka

0

Az Extreme E szezonzáróján Uruguayban az X44 csapat fél másodperces különbséggel harmadik lett és ezzel megszerezte a sorozat második bajnoki címét. Az ABT CUPRA XE első X Prix győzelmét érte el az év utolsó versenyén.

A hétvége pocsék időmérővel indult mindkét bajnokesélyes számára. A kulcsmomentum aztán az volt, hogy Lewis Hamilton csapata bejutott a döntőbe, amelyből a bajnokság legjobb négy csapata közül három hiányzott, köztük az éllovas RXR is.

Miközben legközelebbi riválisuk a paddockból figyelte, Sébastien Loeb és Cristina Gutiérrez megszerezte az Extreme E címhez szükséges dobogós helyezést, miután begyűjtötték a második kvalifikáción az öt pontot a Continental Traction Challenge-ből.

„Még mindig nem hiszem el! Nagyon kemény hétvége volt számunkra, különösen a tegnapi borulásom után. A csapat őrült munkát végzett a (tartalék)autóval, és a 2. kvalifikáción vezettük először. Ami a döntőt illeti, a rádióban azt mondták nekem, hogy valakit megbüntetnek, de még mindig nem tudtam mi a végeredmény. Biztos akartam lenni abban, hogy nyerünk, így nem ünnepeltem, mielőtt hivatalos lett volna. Hullámvasút volt, de ez sokkal jobb számunkra, mivel most már hihetünk abban, amit elértünk” – mondta Cristina Gutierrez.

„Csak azzal tudtunk versenyezni, amink volt, és megpróbáltuk a legtöbb pontot szerezni. A döntőben volt egy kritikus pillanat, mert negyedik lettem, és harmadiknak kellett volna lennünk. Volt itt-ott némi kontakt, de nem tehettem semmit az előzésért. Cristina nagyszerű munkát végzett, azzal hogy nagyon közel maradt az elöl haladó autóhoz, és tudtuk, hogy harmadikak lehetünk. A végén ez volt az, amire szükségünk volt, így nagyon megkönnyebbültem, hogy itt lehetek, és nagyon büszke vagyok arra, hogy bajnokságot nyertünk” – nyilatkozta Loeb.

Extreme E, Uruguay, Laia Sanz
foto: Sam Bagnall

A kaotikus időmérők után az elődöntőkre is jutott akció. Laia Sanz a második elődöntőben borult fel, de meglepetésre tovább tudott menni, csak pár karosszériaelemet hagyott a pálya szélén.

A Crazy Race volt az utolsó esélye az időmérős fiaskó után Rosberg és Hamilton csapatnak, de onnan csak egyikük juthatott be a döntőbe. Ez a csapat az X44 volt. Egy ütközés után az RXR kormányműve megsérült. A csapat kijavította a sérülést a futam közepén  a pilótaváltás alatt, és abban bíztak, hogy Johan Kristoffersson a Traction Challenge szektorban megszerzi az öt pontot. A terv jó volt, ám a javítás során túl sok szerelő volt a váltózónában és emiatt kizárták őket a futamból. Így Rosbergék csak a paddockból figyelhették, hogy az X44 megszerzi e a harmadik helyet, ami elég volt nekik a bajnoki címhez.

A döntőben is hatalmas csatát vívott az öt páros. Nasser Al-Attiyah és Klara Andersson nyert, és ezzel megszerezték a csapat első futamgyőzelmét. Loeb és Gutierrez a McLaren és az Andretti mögött negyedikként ért célba, de a büntetések miatt végül harmadikak lettek, ami elég volt a bajnoki címhez. Gutierrez először 5 másodperc büntetést kapott mert ütközött Molly Taylorral, Kevin Hansen viszont nekiment egy útjelző pontnak, és ez hét másodperces időbüntetéssel járt. Mivel az X44 két másodpercen belül ért célba az Andretti mögött, Loeb és Gutierrez örülhetett a sorozat második bajnoki címének.

Az Uruguay Natural Energy X Prix végeredménye:

ABT CUPRA XE 10:26.537
NEOM McLaren Extreme E +3.427
X44 Vida Carbon Racing +10.467
Genesys Andretti United Extreme E +11.029
Veloce Racing +15.094

Az Extreme E második szezonjának végeredménye:

X44 Vida Carbon Racing: 86 pont
Rosberg X Racing: 84 pont
ACCIONA | SAINZ XE Team: 66 pont
No.99 GMC HUMMER EV Chip Ganassi Racing: 63 pont
NEOM McLaren Extreme E: 52 pont
ABT CUPRA XE: 46 pont
Genesys Andretti United Extreme E: 45 pont
XITE ENERGY Racing: 33 pont
JBXE: 27 pont
Veloce Racing: 18 pont

Extreme E, Uruguay
foto: Charly Lopez

 

 

Óriási meglepetés van készülőben? – Ő lehet Binotto utódja a Ferrari csapatfőnöki székében

0

Igencsak meredek, ám több szempontból is logikus választásnak tűnő névvel állt elő az olasz La Stampa Mattia Binotto, a Ferrari távozóban levő csapatfőnökének helyére.

Noha az olasz sajtó múlt pénteken megírta, hogy Mattia Binotto még aznap távozik a Ferrari csapatfőnöki székéből, egyelőre ez nem történt meg, viszont továbbra is a levegőben lóg az 53 esztendős szakember menesztése, avagy lemondása.

Binotto utódjával kapcsolatban pedig eddig biztosra vehetőnek tűnt, hogy az Alfa Romeót irányító Frédéric Vasseur-t igazolják le a helyére, ám az olasz La Stampa most bedobott egy váratlan nevet.

„Fred Vasseur továbbra is jelölt marad Binotto utódjának, még ha a neve némi megrökönyödést is keltett a Forma-1-es paddockban. Alternatív lehetőségként ott van a Ferrari vezérigazgatójának, Benedetto Vignának a kinevezése, illetve a Binotto által megszüntetett technikai igazgató pozíciójának a visszahozása” – írja a patinás torinói lap, majd kitér arra, hogy Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke lett volna az első számú jelölt a csapatfőnöki pozícióra, de miután visszautasította a Ferrarit, a maranellóiak egy, a saját történelmükben igen jól csengő névhez fordultak.

Ez a név pedig nem más, mint az 1997 és 2006 között a Ferrari technikai igazgatójaként tevékenykedő, ez idő alatt öt egyéni és hat konstruktőri világbajnoki cím megnyerésében kulcsszerepet játszó Ross Brawn.

Ross Brawn, Helmut Marko, 2022, Barcelona, teszt
Ross Brawn az utóbbi években a másik oldalon ugyan, de aktív szerepet vállalt az F1-ben Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool /

A 68 esztendős szakember érkezése a lap szerint persze erősen szuggesztív, hiszen korábban bejelentette, hogy az idei szezon végén hátralép az F1 sportigazgatói pozíciójából, hogy több időt tölthessen a családjával. Ezt Abu-Dzabiban a családja jelenlétében meg is tette.

A Ferrari megkeresése azonban akár csábító is lehet a csapatfőnökként a Brawn GP-t sikerre vezető, majd az istálló Mercedessé válása után a jelenlegi sikercsapat alapjait letevő, de az első világbajnoki cím előtt távozó szakembernek, aki technikai fronton is képben van, hiszen az ő irányítása mellett vezették be a 2022-ben érkező szabályokat.

Nem az ő neve merül fel egyébként elsőként a Todt-Schumacher-Brawn-Byrne fémjelezte Ferrari álomcsapatból, hiszen a 2022-es szezon előtt az FIA elnöki székéből távozó Jean Todtot is sokan már ismét Maranellóban látták, ez a visszatérés azonban végül nem valósult meg. Vajon Brawn-é meg fog?

Ami pedig Vasseurt illeti, a Gazzetta dello Sport például továbbra is biztosra veszi a kinevezését, ugyanakkor továbbra is fennállnak azok az aggályok vele kapcsolatban, hogy csapatfőnökként még nem igazán bizonyított a motorsport legmagasabb szintjén, illetve köztudottan baráti viszonyt ápol Toto Wolff-al, a Mercedes csapatfőnökével.

Még ki sem rúgta Binottót, de máris elkövet egy újabb hibát a Ferrari?