Kezdőlap Blog Oldal 1216

Vettel a Red Bullnál térhet vissza a Forma-1-be?

0

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, szívesen látná a most visszavonult Sebastian Vettelt a saját pozíciójában, és ehhez Christian Horner csapatfőnök is csatlakozott. Két korábbi F1-es pilóta is megosztotta a véleményét a négyszeres világbajnok esetleges visszatéréséről.

Sebastian Vettel az Abu-dzabi Nagydíjon teljesítette utolsó Forma-1-es futamát, legalábbis jelen állás szerint. A német pilóta a szezon közepén jelentette be visszavonulását, ám sokak szerint előbb-utóbb vissza fog térni a mezőnybe. Lewis Hamilton és Fernando Alonso például egyaránt ezzel számol, ám nem mindenki ért ezzel egyet.

Többen pont a spanyol pilóta 2018-as búcsújához hasonlítják Vettel helyzetét, és maga Alonso emelte ki, hogy ő akkor csak ideiglenesen köszönt el, és még az autójára is az volt írva, hogy „viszlát később”. Az egykor szintén a Forma-1-ben versenyző, jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Martin Brundle szerint azonban a négyszeres világbajnok szituációja nem összehasonlítható ezzel.

Árulkodó szavak – Vettel visszavonulása nem lesz végleges?

„Emlékszem egy elég érzelmes interjúra Fernando Alonsóval 2018-ban Abu-Dzabiban a rajtrácson, amikor búcsúzott, most pedig aláírt egy kétéves szerződést, amely legalább 2024 végéig szól – fogalmazott a szokásos jegyzetében. – Seb szavai és tettei viszont inkább véglegességre utaltak, azt sugallták, hogy nem fog visszatérni a rajtrácsra. Egy német interjúban azt mondta, csalódott lenne, ha mégis úgy érezné, hogy vissza kell térnie, mert akkor valószínűleg kudarcot vallana a további terveivel kapcsolatban.”

Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy Vettelt soha semmilyen pozícióban nem láthatjuk a sportágban. 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve is ezt fejtegette a Formule.nl-en megjelent írásában. A kanadai pilóta átérzi Vettel helyzetét, és megérti a mostani döntését, ugyanakkor egyáltalán nem zárja ki, hogy nemsokára már másképp áll a Forma-1-hez.

„Kíváncsi vagyok, hogy látjuk-e még őt – vezette fel a témát. – Nehéz év volt számára, sokat foglalkozott a versenyzésen kívüli dolgokkal. Az utolsó futamokon jól teljesített, és tényleg hiányozni fog neki a Forma-1. Nem lennék meglepve, ha valamilyen szerepben visszatérne. Ha az ember ennyire sokáig van a pályán, eljut egy olyan pontra, amikor elege lesz belőle. Akkor már otthon szeretne lenni a családjával. Ez azonban néhány hónap múlva megváltozhat, és talán újra nyughatatlan lesz.”

A Red Bullnál szívesen látnák Marko utódjaként

Vettel a Red Bull színeiben érte el legnagyobb sikereit, hiszen a bikások pilótájaként négy világbajnoki címet, illetve (a Toro Rossó-s időszakot is beleértve) 39 futamgyőzelmet szerzett. Nem véletlen, hogy az energiaitalosok csapatvezetése szívesen látná őt újra, olyannyira, hogy Helmut Marko saját utódjaként is el tudná őt képzelni.

„Nem kizárt, hogy visszatér egy felsővezetői pozícióban. Én már majdnem nyolcvan éves vagyok – nyilatkozta a Sky-nak a Red Bull 79 és fél esztendős tanácsadója.Beszélgettünk, és úgy gondolom, hogy ha vezető pozíciót kaphatna a menedzsmentben, az vonzó lenne számára. Ez világossá vált a beszélgetés során. Most viszont hagyjuk, hogy elültessen néhány fát, aztán majd meglátjuk, mi történik. Minden bizonnyal meglenne benne a potenciál, és meglenne hozzá a személyisége.”

Christian Horner csapatfőnök szintén alkalmasnak tartja egykori versenyzőjét az ilyen típusú munkára. „Ő egyike azoknak a srácoknak, akik idegesítően jók mindenben, amit csinálnak – jellemezte Vettelt. – Biztos vagyok benne, hogy ha ezt a pályát választaná, nagyon jó lenne benne. Ismeri az embereket és az értéküket, tudja, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a sikerhez. Teljes mértékben tőle függ, hogy most milyen területeknek szeretné szentelni magát.”

A beszélgetésen maga Vettel is ott volt, aki kijelentette, a következő hónapokban élvezni fogja a semmittevést, de tisztában van vele, hogy előbb-utóbb bele kell kezdenie valamibe. A 35 éves (ex)versenyző nem zárta ki, hogy valamilyen formában visszatérjen a sportágba, és kiemelte, hogy nyilvánvaló okokból rendkívül közel áll hozzá a motorsport. Marko azonban figyelmeztette őt.

Vettel meggondolhatja magát? – nem zárja ki, hogy Schumacherhez hasonlóan meghúzza a váratlant

„Hallottuk az üzenetet. Két csapatunk van, és nyitottak vagyunk – jelentette ki. – Azonban, Sebastian, van egy komoly különbség. Topmenedzserként korábban kell ott lenned, később kell távoznod, és csak a töredékét kapod annak a pénznek, amihez versenyzőként hozzászoktál.”

Vettel erre elvigyorodott, majd közölte, hogy apaként már nincs gondja a korai felkeléssel. Hozzátette, hogy Forma-3-as versenyzőként előfordult, hogy Marko reggel 7-kor már kereste telefonon, de ő nem vette fel, mondván, alszik még, aztán visszahívja. Ezt követően komolyra fordította a szót, és hangsúlyozta, tisztában van vele, hogy mindez mivel jár.

„Természetesen ez teljesen más munka – mondta. – Az embernek pilótaként egy bizonyos ponton azt kell mondania, hogy »vége van, és most pihennem kell«. Ez az az időszak, amikor persze a háttérben folyamatosan pörögnek a dolgok, és mindig van mit tenni, hogy felkészüljünk a következő lépésre. Ez nem kerülte el a figyelmemet.”

453 induló a Dakaron, a magyarok is ott lesznek Szaúd-Arábiában

0

218 autós egység mellett 144 motoros és quados versenyző nevezett a 2023-as Dakarra. A Dakar Classic 91 fős mezőnyével együtt így összesen 453 induló lesz ott a rajtnál december 31-én. A magyar színeket a Qualisport képviseli a legnépesebb csapattal, és mellettük is lesznek magyar résztvevők.

Kovács Miklós – Czeglédi Péter és Ács László az 530-as rajtszámot ragaszthatja fel a Qualisport Racing Hyena névre keresztelt versenykamionjára. A T5-ös kategória rajtszámai 500-tól indulnak, a nevezési listán az első a holland Kees Koolen, aki 2022-ben a kategória bajnoka lett a Tereprally-világbajnokságon. A Kamaz nevezését nem fogadták el a szervezők, így izgalmas lesz a kamionos verseny, kiegyenlítettebb erőviszonyok mellett nagy csatára számíthatunk. Kovácséknak ugyan nincs tapasztalatuk a Dakaron, de az eddigi múltjuk alapján joggal bízhatunk egy nagyon jó eredményben.

A T5 másik magyarja, a rutinos Darázsi Zsolt az 547-es rajtszámú kamiont vezeti majd, francia és szlovák versenyzőtárs ül majd mellette a kamionban.

Kovács Miklós
foto: Sulyok István/TRP Hungary

A 72 T1 és T2-es autó listáján természetesen a vb két sztárja, a címvédő Nasser AL-Attiyah és az idei nagy vetélytárs Sebastien Loeb áll az első két helyen. A nagy esélyesek mégsem ők, hanem az Audi csapat, akik miatt már tavaly is felszólaltak a többiek, mert a hibrid RS Q e-tron pokoli gyors, ráadásul idén sokat fejlesztett az Audi. Peterhansel, Sainz és Ekström mellett Yazeed Al-Rajhi, Jakub Przygonski, Giniel de Villiers, Orlando Terranova vagy akár a rallycrossba visszatérő Guerlain Cicherit is elcsíphet egy-egy szakaszgyőzelmet. A 2011-es Superbike világbajnok Carlos Checa ismét indul a versenyen, Laia Sainz csapattársa lesz az Astara Teamnél.

Abu Dhabi Desert Challenge
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

A T3 kategóriában 44 induló lesz. A 300-as rajtszámot Francisco López Contardo kapta. Nagy nevek itt is lesznek, a tavalyi T4 kategóriagyőztes Austin Jones mellett itt versenyez Seth Quintero, Gullaume de Mevius, Helder Rodrigues és Ignacio Casale is.

A T4-ben a legalacsonyabb rajtszámmal, a 400-assal, Rokas Baciuskas indul, a litvánnak ez lesz a második Dakarja, tavaly harmadik lett a kategóriában. Világbajnoki címvédőként fontos számára, hogy jól induljon a vb szezon első versenye.

Ahogy minden Dakaron, most is szép számmal lesznek újoncok is a mezőnyben. Nem tipikus kezdő a korábbi spanyol rallybajnok Sergio Vallejo, aki 55 évesen indul első Dakarján. A másik véglet a lengyel driftbajnok Eryk Goczal, ő mindössze 17 éves. Szintén a rallyból érkezik Nico Stijnen, az Eurol Rally Sport korábbi szerelője egy Iveco kamiont vezet majd.

A motorosoknál két magyar induló lesz. A Malle Moto kategóriában Gyenes Emánuelnek, a Rally2-ben Saghmeister Gábornak szurkolhatunk.

foto: Audi Motorsport

 

Torkig van és utálja – Hamiltonnak emiatt nem fog hiányozni az idei év

0

Lewis Hamilton elárulta, az év elején utálta az autóját a pattogás miatt. A hétszeres világbajnok csapattársával, George Russell-lel közösen idézte fel az idei évet, melynek során a Mercedes hatalmas utat járt be.

A Forma-1 tíz csapata közül talán a Mercedes tette meg a legnagyobb utat az autó teljesítményét illetően az idei év során. A csillagos istálló a szezon elején csak küszködött, aminek elsődleges oka az autó nagy mértékű pattogása volt, ám aztán folyamatosan fejlődtek, és Brazíliában kettős győzelmet arattak.

A két pilóta, Lewis Hamilton és George Russell közösen idézték fel az emlékeket a Mercedes YouTube-csatornáján található videóban. A két versenyző előtt néhány fotó volt, és ezekről mondták el az emlékeiket. A sorrend tetszőleges volt, és a hétszeres világbajnok rögtön a szó szerint legfájdalmasabbat vette a kezébe: a képen éppen az Azeri Nagydíj leintése után szállt ki az autójából, de ezt csak nagy nehézségek árán tudta megtenni, ugyanis a pattogás miatt óriási sajgott a háta.

„Erre emlékszem a legjobban, egyszerűen a fájdalom miatt, amely ért – magyarázta. – Azon a hétvégén alacsonyabb [hasmagassággal] mentem, mint te, az én autómon sokkal rosszabb volt [a pattogás]. Úgy vélem, mindkettőnknek fájdalmas volt.”

Russell ugyancsak nem egy kellemes emlékkel kezdett: azt a fotót vette fel, amelyen az ausztriai Q3-as kiesésüket örökítette meg. Az idény során akkor lehetett volna először reális esély a Mercedes pole pozíciójára, de előbb Hamilton, aztán ő is eldobta az autót. A 24 éves versenyző szerint nem véletlen, hogy pont ekkor hibáztak mindketten.

„Nagyon nehéz volt vezetni a kocsit, különösen az év elején a pattogás miatt – jelentette ki. – Nem ott volt, ahol szerettük volna hogy legyen. Amikor pedig nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a pole pozícióért harcoljunk, mindent megpróbáltunk kihozni belőle.”

Ezt követően nem időrendi sorrendben, de lényegében végigmentek az idényen, vagy legalábbis a fontos eseményeken. Felidézték, hogy a tesztek előtt még azt hitték, hogy „rakétát” kapnak, de aztán a pattogás formájában szembejött velük a valóság. Bahreinben aztán Hamilton, míg Ausztráliában Russell állhatott fel a dobogóra, de mindkét esetben csak ketten fejezték be a versenyt a Red Bull és a Ferrari pilótái közül.

Barcelonában először mutattak életjeleket, ám a hétszeres világbajnoknak a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia, miután a Kevin Magnussennel történt ütközés következtében defektet kapott. Honfitársának ellenben jó futama volt, és az idény során először harcolhatott a vezetésért Max Verstappennel.

Silverstone-ban Hamiltonnak először volt reális esélye a győzelemre a futam egy pontján, míg Le Castellet-ben együtt ünnepelhettek a dobogón, ami az idény korábbi versenyein nem fordult elő. A Hungaroringen Russell megszerezte élete első F1-es pole pozícióját, Monzában viszont ismét nagy volt a lemaradás, ráadásul Hamiltonnak büntetés miatt a mezőny végéről kellett felzárkóznia.

Russell életében először nyert, Verstappen és Hamilton ütközött a Brazil Nagydíjon

Kronológiailag a Sao Pauló-i Nagydíjon aratott kettős győzelem volt az utolsó esemény a képek közül. Itt felidézték, hogy az év elejétől mekkora utat tettek meg idáig, és Hamilton bevallotta, hogy volt olyan pont, amikor finoman szólva sem szerette a munkaeszközét. „Tapasztaltál olyat az év során, hogy utálod az autót? – kérdezte Russelltől. – Voltak olyan pillanatok, amikor az ember egyszerűen gyűlölte azt az átkozottat, mert nem azt csinálta, amit akart, és elege lett belőle.”

Russell csatlakozott csapattársához. „Volt idő, amikor nem is emlékeztem, milyen érzés olyan kocsit vezetni, amely nem pattog – válaszolta. – Azt hiszem, talán Barcelonában volt az első futam, amikor nem volt pattogás. Arra gondoltam, hogy »mi ez?«.”

A videó végén Hamilton a csapattagokat is méltatta. A 37 éves versenyző köszönetet mondott az idei szezon során tett erőfeszítéseikért, és kifejezte háláját az alkalmazottak felé. Hozzátette, hogy optimistán várja a 2023-as idényt, amikor reményeik szerint már közelebb lesznek a konstruktőri címvédő Red Bullhoz, mint most. „Tudjuk, hogy rengeteget tanultunk ebben az évben, és sokat fejlődtünk – szögezte le. – Azzal is tisztában vagyunk, hogy jövőre egy csodálatos autót fogtok nekünk építeni, és bármi is vár ránk, le fogjuk küzdeni.”

Lengyel Rally 1973: Három célba érő, Wartburg a dobogón 

0

Az 1973-as Lengyel Rallyn a szervezők pontatlan menetlevelet adtak a versenyzőknek, ráadásul a szakaszokat lehetetlen volt teljesíteni a megadott időn belül. Végül csak három páros ért célba. 

Az 1973-as WRC szezon tele volt emlékezetes pillanatokkal, a Monte-Carlo Rallyn hatalmas botrány alakult ki, Kenyában az nyert, aki később kapott büntetést, míg Lengyelországban 65 nevezőből csupán 3 tudott célba érni. 

A Lengyel Rally a vb hetedik futama volt, eredetileg 55 szakasz várt a mezőnyre, azonban hármat végül törölni kellett. 

A versenyzők dolgát pedig nemcsak a gyorsaságik nehezítették meg, hanem a szervezők is, akik pontatlan útikönyvet adtak ki, valamint lehetetlen volt a szakaszokat teljesíteni a megadott idő alatt is. 

A sok késés miatt pedig csupán hárman értek célba. A győzelmet a német-francia kettős, Achim Warmbold és Jean Todt nyerte Fiat 124-gyel, a második helyen a német Egon Culmbacher-Werner Ernst páros ért célba Wartburg 353-mal, a harmadik helyre pedig a lengyel Maciej Stawowiak és Jan Czyczyk ért be Polski Fiattal. 

Warmboldék győzelme komolyan hozzájárult, hogy a Fiat év végén a második helyet szerezze meg a gyártók között.  

Szafari Rally 1973: Amikor az nyert, aki legkésőbb kapott büntetést 

0

Igazán drámai pillanatokat tartogatott az 1973-as kenyai Szafari Rally, melyet végül az döntött el, hogy ki kapott később büntetést. 

Miután az 1973-as Monte-Carlo Rallyn hatalmas botrány alakult ki, az 1973-as Szafari Rallyn is komoly izgalmak között dőlt el a győzelem. Sokáig Harry Kallström és Claes Billstam vezetett, azonban a verseny utolsó szakaszán a Datsun 1800 SSS autójukkal elakadtak a nagy sárban, ahonnan csak nagy időveszteség után tudtak kijönni. 

A svéd párost azonban megelőzte a kenyai Shekhar Mehta-Lofty Drews kettős a Datsun 240Z-jükkel és egy perccel lettek gyorsabbak, a felügyelők azonban végül megbüntették a kenyai párost, mivel nem volt világításuk, miután elhagyták az autó bal elejét. A büntetéssel pedig pont ugyanannyi idő alatt teljesítették a versenyt, mint Kallströmék. 

Az akkori szabályok alapján pedig az lett a győztes, aki később szerezte a büntetést, ez a versenyző pedig Mehta lett. 

A 2006-ban, 60 évesen elhunyt kenyai legenda később még négyszer, 1979-ben, 1980-ban, 1981-ben és 1982-ben is megnyerte a Szafari Rallyt, így a verseny legeredményesebb résztvevője lett, igaz később ugyancsak öt győzelemig jutott a szintén kenyai Carl Tundo is. 

Albon nem akar bajba kerülni a pilóták vacsorája miatt, de azért elárult néhány részletet

0

Megfájdult Alex Albon arca a sok nevetéstől a versenyzők Abu-dzabi Nagydíj előtti közös vacsoráján. A Williams pilótája szerint jó látni, hogy olyanok, mint egy nagy család.

Természetesen Alexander Albon, a Williams versenyzője is ott volt azon a közös vacsorán, amelyet Lewis Hamilton szervezett az Abu-dzabi Nagydíj előtt azért, hogy elbúcsúztassák a visszavonuló Sebastian Vettelt. Az összejövetelről utólag több versenyző is beszélt, az Abu-dzabi Nagydíj után pedig az F1 Nation podcastban Albont is megkérdezték róla.

„Őszintén mondom, nagyon különleges volt a vacsora. Rengeteget szórakoztunk. Szerintem minden versenyző egész idő alatt csak mosolygott és nevetett. Fájt az arcom. Úgyhogy igazán jó volt – felelte Albon, akit ezután arra kértek, hogy mondja el, min nevettek, ő azonban nem akart részletekbe bocsátkozni. – Úgy érzem, bajba kerülnék [ha elmondanám]. Azt hiszem, az amúgy is a vacsora egyik szigorú szabálya volt, hogy nem mondhatjuk el, mi történt. Elhangzott néhány igazán remek történet.”

A Williams pilótája az interneten keringő, átszámolva több mint 60 millió forintos számára is reagált, amelyet sokan tévesen a versenyzők fogyasztásának gondoltak, holott nem is abból az étteremből származik, amelyikben ők voltak.

„Normális emberek vagyunk, nem azért vagyunk itt, hogy kaviár legyen a tányérunkon és aranykanállal együnk, mondván, »ha nem arany, meg sem eszem«. Volt egy előre megbeszélt menü. Sokaknak volt diétás kérése, Lewis pedig vegán, úgyhogy ilyenek voltak” – oszlatta el azokat a feltételezéseket a thai-brit versenyző, hogy bár nem az övé volt a számla, ők is hasonló nagyságrendű összeget fizethettek.

Ezt látni kell!: együtt vacsorázott a teljes F1-es mezőny (fotók)

Azaz pontosabban, hogy Lewis Hamilton ennyit fizetett. „Lewis fizette a számlát, ami nagyon kedves volt tőle. Ő is szervezte az egészet, ami szintén az volt. Úgyhogy ő tudja, mennyibe került” – erősítette meg Albon.

Már nem az van, mint régen

Albon megerősítette azt is, amiről például Fernando Alonso és Lando Norris is beszélt, nevezetesen, hogy a pályán kívül barátságos légkör uralkodik a mezőnyben, ami nem mindig volt így.

„A múltban inkább az volt az érzés, hogy ellenségek vagy riválisok vagyunk. Most ez más lett, és a pályán kívül barátok vagyunk. A pályán természetesen nem, ott nincs barátság. De azon kívül sok időt töltünk egymással. 23-24 futam van egy évben, úgyhogy sajnos a csapattársamat, Nicky-t (Latifi), George-ot (Russell), vagy bárki mást többet látom, mint Lily-t (Albon barátnője). De ez ilyen, és közben kialakulnak barátságok. Sokuk ellen 8-9 éves korom óta versenyzem, szóval rengeteg időt töltöttem már velük.”

Albon és Russell jó barátok

A 26 esztendős pilóta kiemelte azt is, hogy az idősebb pilóták mennyire jól fogadják a fiatalokat „Ott van még az is, hogy azok a versenyzők, akik egy ideje már itt vannak – Lewis, Seb, Valtteri, Daniel – ők is szuperkedvesek. Szívélyesen fogadnak minket, emiatt pedig mindenki úgy érzi, mintha egy család lennénk, és ez nagyon jó.”

A 2022-es WRC szezon 52 percben (videó)

0

13 verseny, öt futamgyőztes, Kalle Rovanpera dominanciája az év első felében, majd a Hyundai felemelkedése a második félévben. A WRC történelmének számtalan átírása és még rengeteg dráma megtekinthető a WRC szezon 52 perces összefoglalójában.

A szezon összefoglaló itt tekinthető meg

Még ki sem rúgta Binottót, de máris elkövet egy újabb hibát a Ferrari?

0

Több aggasztó jel is feltűnt Mattia Binotto várható távozása körül. A Ferrari csapatfőnöke szinte biztosan elhagyja a Scuderiát, de kérdés, hogy megfelelő utódja lesz-e.

A Mattia Binotto pénteki menesztéséről elsőként hírt adó Corriere della Sera ma megjelent újabb cikkében azt írja, hogy valóban a csapafőnök távozása körüli ügyek rendezése miatt húzódik a vártnál tovább a két fél különválása, de hamarosan meg fog történni a bejelentés. Ami viszont a lap szerint aggasztó, hogy továbbra sincs meg Binotto utódja (korábban azt írták, hogy a vezérigazgató Benedetto Vigna veheti át ideiglenesen a helyét), és bár Frédéric Vasseur, az Alffa Romeo francia csapatfőnöke már elkezdte az olasz leckéket, nem ő volt a maranellóiak első számú választása.

Miért nem rúgták ki/mondott le még Binotto? – A virtuális selyemzsinórt már megkapta

A Corriere szerint Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke, valamint Franz Tost, az Alpha Tauri első embere, sőt, még a korábban a Toro Rossót irányító, azelőtt pedig a BMW motorsport-főnökeként az F1-ben vezetői beosztásban jelen levő DTM-főnök Gerhard Berger is kosarat adott a Scuderiának. Mindez azt jelenti, hogy Vasseur a jelek szerint csak az ötödik volt a sorban.

A francia szakember tehát nem az optimális, hanem az egyetlen elérhető választás, akivel kapcsolatban az is aggasztó lehet, hogy a Renault csapatfőnökeként már megbukott, az Alfa Romeónál pedig összehasonlíthatatlanul kisebb nyomás és elvárás alatt dolgozott, mit ami a Ferrarinál vár rá. Persze mondhatjuk, hogy ez bármelyik jelöltre igaz, de Seidl például nyert a Porschéval a WEC-ben, Berger pedig a BMW-s időkből tudja, milyen az F1 élmezőnyéhez tartozni és győztes csapat tagjának lenni.

Ami pedig még Vasseur kinevezése ellen szól, hogy remek kapcsolatot ápol Toto Wolff-al, a Mercedes csapatfőnökével, akivel közös érdekeltségei is vannak a motorsportban.

Most érkezett: Binotto órákon belül távozhat a Ferraritól, de nem úgy, ahogy gondoltuk

Mindezt figyelembe véve joggal vetődik fel, hogy vajon a Ferrari nem kerül-e csöbörből vödörbe Binotto távozásával, és a 2014 óta kinevezett ötödik csapatfőnökkel (miközben a Mercedest 2014, a Red Bullt 2005 óta irányítja ugyanaz az ember) csak tüneti kezelést alkalmaz. Természetesen bőven szólnak érvek Binotto távozása mellett, hiszen a svájci olasz hiába honosította meg a csapatban a korábban nyomokban sem fellelhető kulturát, amely szerint nem felelősöket, hanem megoldásokat keresnek, talán kissé átesett a ló túloldalára, amikor semmilyen személyi változást nem volt hajlandó végrehajtani az újra és újra visszatérő problémák láttán.

Lehet, hogy egy új csapatfőnök ezt nem fél majd megtenni, viszont megtörheti a folytonosságot, amire szintén nagy szüksége lenne a csapatnak most, hogy visszatért a győztesek közé. Ezekre a kérdésekre azonban egy ideig még nem kapunk választ.

Mikulás Rally 2022 – Előnevezési listák

0

Megjelent a Mikulás Rally előnevezési listája, melyen 52 páros és az előfutók láthatóak. 10 R5-ös autó már biztosan lesz, de érkezik Bútor Róbert a WRC-vel, Hevesi István pedig a Mitsubishivel is.

Előnevezési lista

A #TheLepoldMedia felvételei a tavalyi versenyről

Elképesztően nagy bukás történt az ausztrál ralibajnokságban (videó)

0

Óriási bukással ért véget a hazai pályára visszatérő Luke Anear – Alan Stephensen kettős versenye az ausztrál ralibajnokság szezonzáróján.

A hétvégén zajlik az ausztrál ralibajnokság hetedik, egyben idei utolsó fordulója, a Coffs Coast Rally, de nem mindenkinek megy a tervek szerint a verseny, amelynek második napján Luke Anear és Alan Stephensen hatalmasat bukott. A fordulóra nevezett, mindössze két R5-ös specifikációjú autó egyikét, egy Ford Fiestát vezető Anear a második gyorsasági szakasz kezdete után 24 km-rel ugyanis óriásit szaltózott, miután szerencsétlenül landolt egy bukkanóról, az autó orrával beleállt a következő bukkanóba, onnantól pedig már ő és a navigátora is csak utas volt.

Az eset videón:

Szerencsére az idén több WRC-futamon is induló, az ausztrál bajnokságba ezen a versenyen visszatérő Anear és Stephensen is épségben megúszta az óriási repülést, de a versenyt természetesen fel kellett adniuk.

Az összetettet két nap után a Hayden Paddon-John Kennard kettős vezeti a Bates/McCarthy és Bates/McLoughlin duó előtt.