back to top
2025. augusztus 02. 02:55
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1222

    Répási Róbert kategóriát váltott a Rallycross Eb részvételért

    0

    A szurkolók mellett a versenyzőknek is nagyot dobbant a szíve, amikor kiderült, hogy 2022 május 21-22-én újra lesz Rallycross Eb futam Nyirádon. Répási Róbert a hír hallatán azon kezdett el dolgozni, hogy a pályán élhesse át az élményt. A népszerű rallycross pilóta ennek érdekében feljebb lépett a Super-1600-as géposztályba, így sikerrel nevezett az Eb EURO RX3 mezőnyébe.

    „Amikor megtudtuk a csapattal, hogy végre visszatér Magyarországra a Rallycross Eb, azonnal eldöntöttük, hogy mindent meg kell tennünk, hogy részt vehessünk rajta. A kategóriaváltás is ennek köszönhető, ezért indulunk idén a Super-1600-as kategóriában. Azt gondolom, hogy az Eb a rallycross egyik csúcsa, a nyirádi pálya pedig a világ egyik legigazibb rallycross pályája, ami a kedvenc pályáim közé tartozik. Ez olyan kombináció, amit nem lehetett kihagynom, hiszen nekem már nincs olyan sok időm ebben a sportágban, mint a huszonéves fiataloknak. Itt a lehetőség, remek csapatom van, jó az autónk, ezért neveztünk erre a versenyre” – magyarázta Répási Róbert az indulás okát, majd azt is elárulta, mit szeret ennyire a Nyirád Racing Centerben,

    „Egyre inkább az aszfalt dominál a rallycross pályákon, ami miatt egy-egy verseny inkább pálya- és gokartverseny hangulatú. Mi még a klasszikus pályákon nevelkedtünk, murvás, dobálós, bukkanós szakaszokkal, ahol izgalmasabbak a versenyek. Nyirád őrizte meg leginkább ezt a karaktert, olyan sodrós, murvás szakaszok vannak, ahol igazán lehet élvezni az autózást és az egymás elleni csatákat.”

    Répási Róbert természetesen tavaly sem hagyta ki Nyirádot. Az Ob zárófutamán a dobogó tetejéig jutott, így szívesen emlékszik vissza az utolsó nyirádi szereplésre.

    „Tavaly már tökéletes volt a nyomvonal, szerintem Eb minőség volt az út felülete. Más, alapvetően aszfaltos pályákon előfordult, hogy magasabbra kellett emelni az autót, mint a nyirádi murvás pályán. Olyan minőségű Nyirád sem mostanában volt, mint tavaly, és idén tudomásom szerint még ahhoz az állapothoz képest is rengeteget fejlődött a nyomvonal is, és a környezet is.”

    A pálya fejlesztése, és az Eb visszatérése Kárai Tamásnak és csapatának köszönhető. Répási Róbert is elismeri azt a munkát, amit ez a csapat elvégzett a Nyirád Racing Centeren.

    „Azt gondolom, hogy olyan kézbe került a pálya, aki elkötelezett az autósport és a rallycross iránt. Remélem, hogy ez a lendület ki fog tartani és akár világbajnoki szintig is eljutnak. Ehhez sok erőt, energiát és kitartást kívánok nekik.”

    Répási Nyirád
    foto: Répási Róbert

    A versenyzők egyöntetűen ott akarnak lenni a Rallycross EB idei első versenyén, és Répási Róbert az esetleg hezitáló nézőket is arra bíztatja, hogy ne gondolkodjanak, május 21-22-én Nyirádot válasszák.

    „A látvány, amit a Vörös Katlan nyújt és az a parázs harc, ami ott lesz látható, ritkán adatik meg egy magyar nézőnek. Most itt a lehetőség, hogy hazai pályán, testközelből figyelhessék azt a versenyt, amivel a 2022-es nemzetközi rallycross szezon elkezdődik. Ilyen szintű mezőnyt Magyarországon ritkán látni, így aki teheti, jöjjön el, nézze meg a versenyt és szurkoljon nekünk. Biztos vagyok benne, hogy aki ott lesz, két felejthetetlen nappal zárja azt a hétvégét.”

    Répási Róbert ebben az évben már egy Super-1600-as Skoda Fabiával versenyez. A tavalyi évben ugyanezzel a márkával, de az STC-2000 kategóriában indult, és lett harmadik az év végi értékelésben. A hazai bajnokságban két futamon már ismerkedett az új autóval, és már a dobogóra is felállhatott.

    „Az első verseny inkább csak teszt volt, mivel későn tudtunk nekifogni az autó építésének. Ott nem volt elődöntő, így nem sikerült döntőbe jutnunk. A második hétvégén, ugyan sikerült a dobogó második fokára állnunk, de tudjuk, hogy még sokat kell tesztelnünk, hogy az Eb-re megtaláljuk a legjobb beállításokat. Az autó nagyon tetszik, finomabb mozdulatokat igényel, mint a 2 literes autó, mert nem lehet nyomatékból autózni. Nagyon sok nagyon ügyes fiatal versenyző van a kategóriában, akik harcosabbak mint gondoltam, de felvesszük velük a kesztyűt. Nagy elvárásaink nincsenek az Eb-hétvégére, hiszen nem mi vagyunk a favoritok. Üzembiztos autót szeretnénk, hogy minden futamon tökéletesen működjön a kocsi. Ha a mezőny közepén tudunk végezni akkor már nagyon elégedett lennék, de valójában már az is hatalmas dolog, hogy egy hazai rendezésű Eb futamon elindulhatok a magyar közönség előtt” – fejezte be Répási Róbert.

    A Szerencsejáték Zrt. által támogatott rendezvényen 35 versenyző áll rajthoz Euro RX1 és Euro RX3 kategóriában.

    Répási Nyirád
    foto: Répási Róbert

    Eljött Suninen számára a nagy pillanat 

    0

    Teemu Suninen már nagyon régóta várta azt a pillanatot, amikor elkezdheti idei szezonját, ez pedig a Portugál Rallyn fog bekövetkezni. 

    Teemu Suninen utolsó versenyéig a tavalyi Monza Rallyig kell visszamenni, amikor Ott Tanakot helyettesítette a Hyundai Motorsportnál. 

    A finn pilóta azóta többször is tesztelte a Hyundai legújabb Rally2-es autóját, azonban arra is sokáig kellett várni, hogy Suninent a WRC2-es pilótájaként mutassa be a koreai gyártó. 

    A 28 éves pilóta a Portugál Rallyn azonban végre elkezdheti szezonját a WRC2-ben, a verseny előtt pedig tesztelni is tudott. 

    “Jó volt végre ismét az autóba ülni – mondta a teszt után. Gyorsan rátaláltam a jó tempóra, így minden rendben van a verseny előtt.” 

    Teemu Suninen korábban hatszor indulhatott a Portugál Rallyn, ahol először, 2015-ben egy Citroen DS3 R3T Max autóval állt rajthoz, a versenyt azonban nem tudta befejezni baleset miatt. 

    Egy évvel később már Skoda Fabia R5-tel, majd Ford Fiesta R5-tel indulhatott és az M-Sport versenyzőjeként már a WRC2 második helyét szerezte meg. 

    2018-ban már a WRC legerősebb kategóriájában indulva harmadik helyen zárt a Ford Fiesta WRC-vel. 

    A finn pilóta tavaly már Rally2-es Forddal állt rajthoz a murvás versenyen és zárt a WRC2 második helyén, valamint az abszolút nyolcadik helyen. 

    Legendás versenyről nevezte el fiát Jarveoja 

    0

    A 2019-es rally világbajnok észt, Ott Tanak navigátora, Martin Jarveoja pár napja jelentette be, hogy megszületett harmadik gyermeke, a kisfiú pedig meglepő nevet kapott. 

    Martin Jarveojának és feleségének, Maarjának már korábban született egy lány és egy fiú gyermeke, Maria és Mateo. Tavaszzal azonban bővült a család még egy fiúgyermekkel, amit az Instagrammon jelentett be az észt navigátor. 

    “Március végén még egy fiúgyermekkel bővült családunk – írta Martin Jarveoja. – Köszöntsétek sok szeretettel Montét.” 

    Igen, a Monte név, a legendás Monte-Carlo Rallyra utal. 

    Martin Jarveoja 2017 óta versenyez a Monte-Carlo Rallyn, ahol Ott Tanakkal egy második és két harmadik helyet szerzett még az M-Sport és a Toyota versenyzőjeként, azonban a Hyundaijal még nem sikerült célba érniük.

    Monte születése után Dani Sordo és Kalle Rovanpera navigátora, Jonne Halttunen is gratulált Jarveojának, aki legközelebb a hétvégi Portugál Rallyn áll rajthoz Ott Tanak oldalán, akivel 2019-ben megnyerték a rally világbajnokságot. 

    Solberg a legkeményebb versenyen tér vissza

    0

    Oliver Solberg a WRC szezon első három futama után a Portugál Rally WRC2-es mezőnyében állhat rajthoz, míg a Hyundai csapatába az év legkeményebb, kenyai versenyén térhet vissza. 

    Oliver Solberg számára nem indult jól az idei WRC szezon, amikor a Hyundai Motorsport harmadik autóját felváltva vezetheti Dani Sordoval. A svéd-norvég pilóta a Monte-Carlo Rallyn és Horvátországban is baleset miatt esett ki, ugyanakkor pontot szerzett Svédországban, ahol a hatodik helyen zárt. 

    Petter Solberg 20 éves fia Portugáliában a WRC2-es mezőnyben indulhat, miután Dani Sordot indítja a koreai gyártó a harmadik Rally1-es autóval, majd Szardínián is.  

    A Hyundai ugyanakkor bejelentette, hogy a nyár közepi Szafari rallyn Oliver ismét beülhet a hibrid i20-ba, pont a szezon legkeményebb versenyén. 

    Solberg tavaly is indulhatott Kenyában, azonban akkor az ötödik szakaszon kiállni kényszerült a bukóketrec sérülése miatt. 

    Kenyai verseny nehézségét jól mutatja, hogy a francia Sébastien Ogier tavaly úgy tudott nyerni, hogy a negyedik szakaszt követően 2:11,9 perc hátrányban volt, miután Toyotájának felfüggesztése megsérült. A nyolcszoros világbajnok végül 21,8 másodperc előnnyel nyert Takamoto Katsuta előtt. 

    Az idei kenyai versenyen 19 szakasz vár a versenyzőkre, köztük egy 31,25 km-es az első napon. A versenytáv 363,56 km lesz. 

    A Pirelli új murvás gumit vet be 

    0

    A Pirelli bejelentette, hogy a Portugál Rallyn egy teljesen új murva gumit vet be, melynek fejlesztésénél minden tavaly tapasztalt dolgot felhasználtak. 

    Hétvégén rendezik a Rally Világbajnokság negyedik idei futamát, a Portugál Rallyt, mely az első murvás verseny lesz a szezon során. 

    A Pirelli ez alkalomból egy teljesen új fejlesztésű gumit vet be, melynek gyártásakor felhasználtak minden tavaly tapasztalt dolgot. 

    A gumiknak jobban kell bírniuk a kövek és éles sziklák által gyakorolt hatást, miközben a defekt veszélyt a minimálisra csökkentik. 

    “A szezon első murvás versenyeként a Portugál Rally nagy próbatétel lesz a csapatok és autóik számára, és nagyszerű alkalom, hogy egy teljesen új gumifajtát próbáljunk ki – mondta Terenzio Testoni a Pirelli részéről a Dirtfishnek. – Az új gumi minden tavaly tapasztalt dolog felhasználásával készült, figyelembe véve a Rally1-es autók tulajdonságait is. A portugál szakaszok sziklás jellegének köszönhetően a kemény keverék az ajánlott, de a szakaszok első teljesítésénél a lágy gumik választása sem kizárt, különösen esős időben. Mivel a versenyen mindenféle időjárás kialakulhat, így ez egy nagyszerű próbaétel lesz a gumik számára.” 

    A Portugál Rallyn 21 szakaszt kell majd teljesíteni, közülük a szombati 37,24 km-es Amarante szakasz lesz a leghosszabb, míg a szuperspeciál szakaszokat nem számítva a vasárnapi 8,69 km-es Montim etap lesz a legrövidebb. 

    Ingram sokat gyorsult az idei szezonra

    0

    A 2019-es Rally Európa-bajnok, Chris Ingram idén a WRC2 junior bajnokságban versenyez, ahol az előkelő ötödik helyet foglalja el, de még ennél is jobb lehetne, ha nem lettek volna műszaki problémái. 

    Chris Ingram idén a WRC2 junior bajnokságban áll rajthoz, ahol a 30 évnél fiatalabb versenyzők indulhatnak és a Monte-Carlo Rallyn elért negyedik, és horvát harmadik hely után a bajnokság ötödik helyén áll mindössze 10 pont hátránnyal az éllovas cseh Erik Cais mögött. 

    A brit versenyző a Montén váltóprobléma miatt csaknem négy percet vesztett, míg a horvát futamon gumi problémái voltak, tehát ha nincsenek a problémák még jobban is állhatna a pontversenyben. 

    “Idén egyértelműen a WRC2 junior bajnokságra fókuszálunk, és úgy gondolom, jól haladunk az utunkon – mondta a 28 éves pilóta a WRC hivatalos oldalának. – A tavalyi év még a versenyzéshez való visszatérésről szólt, mert a világjárvány idején nem versenyeztem, és az idei évre sikerült jelentősen fejlődni. A Montén, ha nincs a csaknem 4 percet idővesztésünk, akkor nyerhettünk volna, bár annyira nem éreztem jónak a vezetésemet. Horvátországban már javult a teljesítményem, de három vagy négy szakaszon is küzdöttünk defekt, vagy rossz gumiválasztás miatt.” 

    Ingram szerint a következetes vezetés lehet a siker kulcsa. 

    “Most már jó a tempó, és a vezetésem miatt sem kell aggódni. Csupán a következetes vezetésre kell fókuszálni, valamint, hogy elkerüljük a problémákat. A következetesség sikerhez vezethet, minden szakaszon kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtanunk. Kell egy jó stratégia, ami nagyon fontos egy WRC versenyen.“ 

    A brit pilóta tavaly a harmadik helyen zárt a WRC3-ban Portugáliában, ezért bizakodva tekint a hétvégi verseny elé. 

    “Tavaly indultam először a Portugál Rallyn, és bár volt néhány küzdelmes pillanatunk, az utolsó napon már jó volt a tempó. Most tökéletes autót kapunk mindig a Toksporttól, ezért jónak érzem az esélyeinket. Azt gondolom, hogy a tempónk már megegyezik a tapasztaltabb Nikolay Gryazin, Emil Lindholm, Marco Bulacia gyorsaságával.” 

    Adamo szerint Sordo lehet a Hyundai-siker kulcsa 

    0

    A Hyundai Motorsport korábbi csapatfőnöke, Andrea Adamo szerint a Rally Világbajnokság következő két versenyén Dani Sordo szállíthatja a sikereket a koreai gyártó számára. 

    Dani Sordo miután kihagyta a Rally Világbajnokság első három versenyét, és a szezont csak Portugáliában kezdi nagyszerű rajthellyel rendelkezik, amiből komoly sikert is elérhet a spanyol pilóta. 

    Andrea Adamo csapatvezetése során Sordo három győzelméből kettőt is megszerzett, ezért a Hyundai korábbi főnöke szerint Sordo lehet a siker kulcsa a következő két versenyen, Portugáliában és Szardínián. 

    “Csapatvezetőként úgy gondoltam, hogy Dani Sordo a tudásával segíthet a csapatnak a kemény versenyeken, mint például Szardínia, vagy Kenya célba vinni az autót egy jó helyen – mondta Andrea Adamo a Dirtfishnek. – Azt gondolom, Dani Sordo lehet a Mr. Megbízhatóság, a hasonló versenyeken. Portugáliában kihasználhatja nagyszerű rajthelyét. Szardínián pedig kétszer is nyerni tudott a következetes taktikával. A győzelemhez azonban elképzelhető, hogy több időre lenne szüksége a Rally1-es autóval, mellyel még nem versenyzett.” 

    Adamo értékelte Oliver Solberg teljesítményét is, aki az első három verseny során kétszer is kiesett, míg Svédországban hatodik lett. 

    “Oliver számára nagyon nehéznek bizonyult a szezonkezdés. A legrosszabb most az lenne, ha nyomás alá kerülne, ugyanakkor muszáj lenne valamilyen eredményt produkálnia.” 

    Dani Sordo korábban 2007-ben, 2009-ben, 2010-ben is dobogón zárt Portugáliában a Citroen versenyzőjeként, míg a Hyundaijal 2017-ben és 2021-ben tudta ezt megtenni. 

    Új dekorral és nosztalgiával készül Nyirádra ifj. Kiss László

    0

    A Nyirádi Rallycross Eb futam EURO RX1-es kategóriájában indul ifj. Kiss László is. A miskolci pilóta a nagy eseményre új ruhába öltözteti a Peugeot 208 WRX-et.

    „Elég babonás vagyok, és mivel Máriapócs ennyire nem jól sikerült, ezért új dekorral akartam indulni Nyirádon. A másik ok pedig az volt, hogy 13 évvel ezelőtt a nyirádi Eb futamon is egy új dizájnnal mentem, így azt gondoltam, megtartom ezt a hagyományt” – magyarázta ifj Kiss László az okát annak, hogy a Peugeot a fehér alapról piros feketére váltott.

    Az említett ob szezonnyitó igencsak viharosra sikeredett, az egyik rajt után nem csak az autó, hanem a pilóta is megsérült.

    „Volt egy enyhe agyrázkódásom, de szerencsére nem lett nagyobb baj. Nem volt kicsi ütközés, én ott már negyedikben voltam amikor beletoltak a falba, és még az ülés tartója is elhajlott. A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem számítottam rá, hogy ha fél autóval előrébb vagyok, akkor is beforgatnak a falba. Megint rá kellett ébrednem, hogy túlságosan intelligens versenyzés nem mindig kifizetődő” – idézte fel az ütközést a versenyző.

    Amíg a Peugeot újjá épült a műhelyben, volt idő a nosztalgiázásra, és a családi albumból elő is került néhány fénykép a korábbi Eb futamról.

    Kiss László Nyirád
    foto: SPEEDBOX Racing Team

    „Autóversenyzői pályafutásom legsikeresebb évei a rallycrossban voltak, a legemlékezetesebb verseny pedig épp ez a nyirádi Eb futam volt 2008-ban. Akkor még más volt a lebonyolítás, és a C döntőben én vezettem. Nagy nevek voltak mögöttem komoly autókkal már elég nagy távolságban, amikor egy körrel a vége előtt szétszakad a hajtás. Egészen addig életem versenye volt, amire nagyon szívesen emlékszek vissza még úgy is, hogy műszaki hiba miatt nem mehettem tovább” – mondta ifj Kiss László, majd a csapatképről is beszélt.

    Mindegyikükkel azóta is kapcsolatban vagyok. A legmagasabb kolléga Kakucsi János jön is a hétvégén megnézni a versenyt. Középen áll Madai Zoltán, ő is szurkolni jár már csak a versenyekre, de továbbra is jó barátok vagyunk. A jobb szélen pedig Delkov Viktor, aki a legtovább aktív volt, még a testvéremnek is. Ő már szakmát váltott, szintén szurkolóként jár versenyekre. Remek csapat volt, szívesen emékszem rájuk” – idézte fel az aranykor a versenyző. Aztán jön egy fontos bejelentés is:

    „A testvérem Kiss Pál Tamás is ott lesz Nyirádon. Elvállalta, hogy spotterkedik nekem, aminek nagyon örülök. Ráadásul egy motormérnök is érkezik majd az Orecától, tehát újra összeáll az Eb csapat, csak ezúttal szerepet cserélünk, én vezetek és Tomi lesz a spotter. Igaz, ő ennek annyira nem örül, mert fél, hogy újra megfertőződik„- mondja nevetve Laci, mi pedig ezúttal csak ellentmondani tudunk, hiszen abban bízunk, hogy lesz olyan verseny ahol együtt indul a két Kiss fivér.

    „Nagyon jó mezőny lesz, de hát egy Eb-n mindig erős a mezőny. Annyak örülök, hogy a magyar autósport fejlődik, és ennyi hazai pilóta indul a hétvégén. Ráadásul azt gondolom, hogy mindkét kategóriában több magyar is esélyes egy jó eredményre.” 

    „A pálya legfrissebb állapotát csak videókon és képeken láttam, mert az autó javítása miatt nem tudtunk tréningezni. Nagyon szép lett, méltó helyszíne lesz az Eb-nek, de az az igazság, hogy Nyirád lehet bármilyen állapotban, mindig nagyszerű élmény ott versenyezni. Persze ezen az új felületen más lesz, várom már nagyon, hogy szombaton elinduljon az első szabadezés” – fejezte be ifj. Kiss László.

    Kiss László Nyirád
    foto: SPEEDBOX Racing Team

     

     

    Breen kész a sebességváltásra 

    0

    Craig Breen a Rally Világbajnokság harmadik helyén áll a Portugál Rally előtt, ahol az M-Sport ír versenyzője szeretne még magasabb tempóra váltani. 

    Craig Breen számára jól indult az idei Rally Világbajnoki szezon, hiszen a Monte-Carlo Rallyn a harmadik helyen ért célba, azonban Svédországban csupán 1 pontot tudott gyűjteni, mielőtt a Horvát Rallyn a negyedik helyen zárt volna. 

    Az eddigi eredmények után az ír fordos versenyző a bajnokság harmadik helyén áll, amit nagyobb sebességet nyújtva a Portugál Rallyn szeretne minimum megerősíteni. 

    “Izgatottan várom a Portugál Rallyt, mert évek óta nem indultam ott – mondta Craig Breen. – Talán 2018-ban indultam ott utoljára. Az idei szezon eddigi három versenye mind más volt, ezért most kíváncsi vagyok a portugál versenyre és a Puma tempójára. A verseny előtti teszt nagyon jól sikerült, értékes munkát tudtunk végezni. Az idei Portugál Rallyn sok új szakasz vár ránk, és más változások is történtek, ezért nagyon érdekes verseny lehet. Szeretnék kissé gyorsabb lenni, mint Horvátországban, és ezért mindent meg is fogunk tenni.” 

    Craig Breen korábban hat alkalommal indult a Portugál Rallyn, melyen a WRC 50. születésnapját is ünnepelni fogják, és a legjobb eredményét 2017-ben érte el a Citroennel, amikor az ötödik helyen ért célba. 

    A világbajnokság negyedik futamán 21 szakasz és 338,34 km versenytáv vár a mezőnyre. 

    Greensmith: A sok tapasztalatnak ki kell fizetődnie 

    0

    Gus Greensmith számára egy olyan rally következik a Portugál Rallyval, ahol korábban már sok tapasztalatot gyűjtött, ezt pedig ki is szeretné használni a hétvégén. 

    Gus Greensmith számára nagyon jól indult az idei Rally Világbajnoki szezon, hiszen a Monte-Carlo Rallyn és Svéd Rallyn is elért ötödik helyezéssel a bajnokság negyedik helyén áll. A Horvát Rallyn való nullázással azonban a hetedik helyre csúszott, ami viszont így sokkal jobb rajthelyet biztosít számára a Portugál rally első napján. 

    “Kétségtelenül a Portugál Rally a kedvencem – mondta Gus Greensmith. Nagyon sok szép emlékem fűződik ehhez a versenyhez, és most indulok majd hetedszer Portugáliában, így már sok tapasztalatot szereztem. Úgy gondolom, most nagyon jó csapatban, autóval és navigátorral indulhatok, ráadásul, mivel nem szerzek gyártói pontokat nyomás nélkül vezethetek. Szeretném jól érezni magam, mert akkor a jó eredmény sem fog elmaradni.” 

    Az M-Sport versenyzője tavaly érte el legjobb eredményt a Portugál Rallyn, amikor Ötödik helyen zárt. 

    A Rally Világbajnokság negyedik versenyén, melyen a WRC 50. születésnapját is ünneplik, 21 szakasz vár a mezőnyre, ami összesen 338,34 km versenytávot jelent.