Jövőre komoly tesztelési program vár a Rally2-es Toyotára, melyet a Japán Rallyn mutattak be. A Toyota tesztelési céllal pedig versenyeken is indítja az autót.
Juha Kankkunen vezetésével a Japán Rallyn mutatta be Rally2-es autóját a Toyota, az autóra jövőre komoly tesztprogram vár, majd a versenyzők várhatóan 2024-ben vehetik meg az első járműveket.
Az első tesztek Juho Hanninen vezetésével zajlottak idén októberben, azonban jövőre a Toyota felkérte Norihiko Katsutát, Takamoto Katsuta édespaját, hogy a Japán Rally Bajnokságban indulva szintén tesztelje az új autót.
“A következő szezon nagy próbatétel lesz a Rally2-es GR Yaris számára – mondta Akio Toyoda, a japán gyár vezérigazgatója. – A kihívás nem csak egy nyerő autó készítését jelenti, szeretnénk ha az ügyfeleink majd egy sikeres autót vehetnének meg. A tesztprogramra felkértem Norihiko Katsutát, hogy a Japán Rally Bajnokságban induljon az autóval.”
Norihiko Katsuta 2021-ben megnyerte a Japán Rally Bajnokságot, idén pedig második lett Heikki Kovalainen mögött.
“Előfordulhatnak eleinte problémák is az autóval – mondta Toyoda. – Azonban ezeket igyekszünk megoldani, hogy végül valóban egy nyerő autót adhassunk a vevőknek.”
Már nem Lewis Hamilton a legjobban fizetett Forma-1-es pilóta. A hétszeres világbajnokkal legutóbb 2012-ben történt meg ez.
Miután 2021-ben elcsente előle a világbajnoki címet, 2022-ben Max Verstappen már nemcsak a pályán, hanem a fizetések terén is túlszárnyalta Lewis Hamiltont a Forbes legújabb összesítése szerint. A Mercedes pilótája 2013 óta minden évben a legjobban fizetett Forma-1-es pilótának számított, ebben az évben azonban már a holland kétszeres világbajnok mondhatja el magáról ezt évi 60 millió dolláros adózás előtti jövedelemmel, amelybe a fizetése és a különböző bónuszok is beletartoznak.
Hamilton a második helyre azért még így is odafért kevésnek így sem mondható 55 millió dollárral, míg a harmadik helyet a Mercedes versenyzőjét legutóbb megelőző, 2012-ben a legjobban fizetett F1-es pilótának számító Fernando Alonso foglalja el évi 30 millió dollárral.
Verstappen a fizetések terén is Hamilton fölé kerekedett Fotó: LAT Images
Ezekbe az összegekbe ugyanakkor nem számítanak bele a szponzorpénzek, elsősorban azért, mert más sportágakhoz képest az F1-es pilótáknak viszonylag korlátozottak a lehetőségeik ezen a téren, és a Forbes szerint nem is sokan keresik az efféle megállapodásokat, és csak a csapatuk vagy annak szponzorai által előírt kötelezettségeknek tesznek eleget.
Éppen ezért az évi 1 millió dolláros bevételt is csak kevesen haladják meg. Hamilton és Verstappen persze igen, előbbi 8 milliót, utóbbi 2 milliót tehet zsebre az amerikai magazin szerint.
Hogy a tíz legjobban fizetett F1-es pilóta által zsebre tett 264 millió dollár miként oszlik el, és hogyan alakul a sorrend a harmadik helytől lefele, az alábbi táblázatban nézheti meg. Az étékek millió dollárban értendők.
Fizetés
Bónusz
Összesen
1.
Max Verstappen
40
20
60
2.
Lewis Hamilton
55
0
55
3.
Fernando Alonso
30
0
30
4.
Sergio Pérez
10
16
26
5.
Charles Leclerc
12
11
23
6.
Sebastian Vettel
15
2
17
6.
Daniel Ricciardo
15
2
17
8.
Carlos Sainz
8
7
15
9.
Lando Norris
5
6
11
10.
George Russell
3
7
10
Abban nincs nagy meglepetés, hogy a három topcsapat mindegyik versenyzője ott van a legjobb tízben, de az furcsa lehet, hogy a Ferrari sztárjaként Charles Leclerc Sergio Péreznél is kevesebbet vihet haza, míg George Russellnél mindkét McLaren-pilóta többet kap. A fiatal brit a következő szerződésével alighanem már többet fog keresni, hiszen első Mercedesnél töltött idényében legyőzte Lewis Hamiltont az összetettben, ráadásul a hétszeres világbajnokkal ellentétben futamot is nyert, illetve pole pozíciót is szerzett.
Az FIA az költségcsökkentés miatt tovább csökkentheti a WRC csapatok tesztelési lehetőségeit a saját tesztterületen kívül.
Idén Minden WRC gyártó egy napot tesztelhetett versenyzőivel a futamok előtt, szigorítás csak annyi volt, hogy a nem Európai versenyekre is az öreg kontinensen kellett készülni.
A francia Autohebdo oldal szerint jövőre úgy készül csökkenteni a költségeket az FIA, hogy a csapatok csupán 21 napot tesztelhetnek saját teszterületeiken kívül.
A Rallit.fi oldal információja szerint ezt a tervet még a Motorsport Világtanács decemberi ülésén jóvá kell hagyni. A finn oldal azt is kiszámolta, hogy a 21 napos teszt gyakorlatilag fél napos teszteket jelentene a versenyzők számára a tervezett 14 futam mellett.
A csapatok vélhetően ha életbe lép az új tesztszabály, úgy még többet gyakorolnának a saját teszterületeiken, mely a Hyundai és a Toyota esetében Közép-Finnországot, az M-Sportnál pedig az Egyesült Királyságot jelenti.
Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője elárulta, hogy Gus Greensmith, Pierre-Louis Loubet, Ott Tanak és Sébastien Loeb jövője is elképzelhető az M-Sportnál, azonban december közepéig van idejük a tárgyalásokra.
“A Monte-Carlo Rally nevezési határideje december 16-án jár le, így addig van lehetőségünk tárgyalni a versenyzőkkel – mondta Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke a WRC hivatalos oldalának. – Van még nagyjából egy hónapunk a tárgyalásokra. Nagyon sok lehetőséggel számolunk a jövő évi felállást illetően.”
Millener elárulta, hogy Gus Greensmith és Pierre-Louis Loubet mellett Sébastien Loebbel és Ott Tanakkal is folynak a tárgyalások, ugyanakkor Adrien Fourmaux-t nem említette.
“Gus és Pierre-Louis is sikeres szezont zárt idén, szeretnénk velük folytatni a munkát a jövőben is. Sok versenyzővel beszélünk, köztük Ott Tanakkal és Sébastien Loebbel is. Bízunk benne, hogy jövőre versenyképes csapatunk lesz. A Sebbel való együttműködés minden esetben az év csúcspontja volt, különleges pillanat volt a Monte megnyerése.”
Amíg Loeb csak részmunkaidőben szeretne versenyezni 2023-ban, addig Tanak teljes szezonban gondolkozik.
Elterjedt egy pletyka egy negyedik csapatról is a Monster támogatásával, ahol Tanak és Oliver Solberg indulhatna Ford Pumával.
Elvégezte feladatát, így most távozik az FIA kötelékéből Shaila-Ann Rao ideiglenes főtitkár, akinek neve az utóbbi hónapokban a Red Bull költségplafon-botránya kapcsán merült fel rendszeresen.
Távozik a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) Shaila-Ann Rao, motorsportért felelős ideiglenes főtitkár. A korábban a Mercedesnek dolgozó szakember az elnökváltás utáni átmeneti időszakban volt hivatott segíteni Mohammed bin Szulajm elnök csapatát, és miután az FIA közleménye szerint ezt sikeresen megtette, „értékes támogatást nyújtva” az elnöknek és a szervezetnek ezen időszak során, most továbbáll. „Az FIA megköszöni Shaila-Ann támogatását, amit ezen időszak során nyújtott” – írták a közleményben.
„Szeretném az FIA-nál dolgozó összes ember nevében megköszönni Shaila-Ann felbecsülhetetlen hozzájárulását, amelyek a motorsport ideiglenes főtitkáraként tett egy, a szervezet számára fontos átmeneti időszakban. Shaila-Ann különösen nekem nyújtott nagyszerű támogatást a Forma-1-el kapcsolatban, és közben mindig profi és becsületes módon járt el” – olvashatók az FIA elnökének szavai.
Mohammed bin Szulajm a becsületességet alighanem nem véletlenül emelte ki, Rao ugyanis már a kinevezésekor sem részesült kitörő fogadtatásban több istálló részéről sem, lévén a korábbi, FIA-nál töltött időszakát követően a Mercedes jogi tanácsadójaként, majd Toto Wolff különleges tanácsadójaként dolgozott.
Shaila-Ann Rao neve a Red Bull költségplafon-botránya után került elő ismét, amikor az energiaitalos csapat a nevének említése nélkül ugyan, de egyértelműen rá célozva vádolta meg az FIA-t azzal, hogy az egyik embere szivárogtatta ki a Red Bull költségtúllépésével kapcsolatos információkat a Mercedesnek még a vizsgálat lezárulta előtt. „Több mint elképesztő, hogy miként állt elő ezekkel a számokkal. Masszív túlköltekezésről beszél, úgyhogy valahol egy téglának kell lennie az FIA-n belül” – jelentette ki korábban Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója Wolffnak üzenve.
Horner pedig a költségplafonügy lezárulta után is hangoztatta, hogy az FIA-nak belső vizsgálatot kell folytatnia, és magyarázatot kell adnia arra, hogy miként szivároghattak ki a pénzügyi jelentésükkel kapcsolatos információk. Ilyen vizsgálatról azóta sem érkezett hír.
Jövőre kilenc versenyt rendeznek a Mitropa Kupában köztük a Mecsek Rallyval, majd a szezont követően Budapesten kerül sor a díjkiosztóra.
A Mitropa Kupa naptárába jövőre két osztrák, két horvát, két szlovén, valamint egy svájci, egy olasz és a magyar Mecsek Rally került. A szezon első futamát március közepén rendezik Ausztriában, míg az utolsót október végén Svájcban, majd a szezonzáró után egy hónappal Budapesten kerül sor a díjkiosztóra.
Mitropa Kupa 2023 versenynaptár 2023. március 17-18. Rebenland Rallye (AUT) 2023. április 14-15. Lavanttal Rallye (AUT) 2023. április 27-30. Rally Opatija (CRO) 2023. május 26-27. AMTK Rally Velenje (SVN) 2023. június 15-17. Mecsek Rallye (HUN) 2023. július 07-08. Rally Casentino (ITA) 2023. szeptember 08-09. Rally Kumrovec (CRO) 2023. szeptember 22-24. Rally Nova Gorica (SVN) 2023. október 26-28. Rallye du Valais (SUI) 2023. november 25. Díjkiosztó Budapest (HUN)
Ennél jobb már csak az lenne, ha minél több magyar versenyző szerezne bajnoki címet is.
Kedden, a Pirelli gumitesztjével és a fiatal pilóták tesztjével zárta le az idei szezont a tíz F1-es csapat, köztük az Aston Martin, amely autóba ültette az Alpine-tól átigazoló Fernando Alonsót. A kétszeres világbajnok a teszt után megosztotta, min lepődött meg kellemesen, és miért nem az volt számára a legfontosabb, hogy milyen a silverstone-i istálló idei autója.
Fernando Alonso kellemesen meglepődött, miután először vezette az Aston Martin idei autóját. A csapatot váltó kétszeres világbajnok a többi, hasonló cipőben járó pilótához hasonlóan már az Abu-dzabi Nagydíj utáni hétfőn megkezdte az ismerkedést új munkahelyével (elmondása szerint ő volt az első, aki megérkezett aznap a paddockba), kedden pedig a Pirelli gumitesztjén vezethette az AMR22-es versenygépet.
„Nem, most még optimistább vagyok – felelte a tesztnap végén arra a kérdésre, hogy az autóból kiszállva is olyan optimista-e, mint mielőtt beült Sebastian Vettel 2022-es gépébe. – Amikor aláírtam az Aston Martinhoz, 90%-ig voltam boldog. Amikor elkezdtek fejleszteni és erősen fejezték be a szezont, 100%-ig. Ma reggel is 100%-on álltam, de most már 100%-nál is boldogabb vagyok.”
Noha az autót is jónak találta, az öröme elsősorban nem ennek tudható be, állítása szerint ugyanis az idei kocsinak nem sok köze van ahhoz, amivel 2023-ban megkezdik a szezont, ami arra utalhat, hogy az Aston Martin a folytonosság helyett ismét radikális változtatásokkal készülhet.
„Az idei autó egyáltalán nem hasonlít arra, amivel jövőre versenyezni fogunk. Szóval nem arról volt szó, hogy magabiztosan érezzem magam benne vagy bármi ilyesmi, mert nem az idei autó továbbfejlesztett változata lesz. A csapatnak nagyon erős hétvégéje volt, Sebastian elém kvalifikált, úgyhogy szerintem nem volt nagy különbség az Aston Martin és az Alpine között. Alapjában véve én is ugyanazt éreztem, a kocsi nagyon versenyképes volt. Mindkét Aston Martin pontszerző helyen zárt, szóval az autó jó.”
Alonso elmondta, hogy természetesen a kocsi egyensúlyáról és az egyéb, teljesítményt meghatározó tényezőkről is szó volt, a legfontosabb feladata az volt, hogy kényelmesen érezze magát az autóban, amin még dolgozniuk kell, a nap végére ugyanis megfájdult a bal oldala, azaz az ülésen még szükség lesz módosításokra.
„Most fejben végig kell mennem mindenen, amit találtam, az apróságokon is. A legtöbb a kényelemmel kapcsolatos, és nem az autó egyensúlyával vagy viselkedésével. Nem ismertem a váltást vagy a sebességhatárolót jelző hangjelzést, a kijelzőn megjelenő üzeneteket, amikor valamit változtatok, vagy hogy mennyi ideig villannak fel. Ilyen dolgok. Az ember hozzászokik valamihez, most pedig igyekszik alkalmazkodni, hogy az új dolgok is természetessé váljanak. Most ezek a dolgok jelentik a prioritás.”
Mivel az év végéig szerződés köti az Alpine-hoz, és csak a két csapat megegyezése után ülhetett autóba a teszten, Alonso szponzormatricák nélkül, fekete-fehér sisakban és fekete overálban körözött Fotó: Pirelli
A kétszeres világbajnok számára persze hasznos volt, hogy két nappal később, ugyanazon a pályán, ugyanolyan körülmények között tudott közvetlen összehasonlítást végezni az Alpine-nal. Azzal az Alpine-nal, amelybe Renualt-motor dolgozik, míg az Aston Martin Mercedesszel megy. Miután a spanyol életében először vezette a Brixworth-ben kifejlesztett erőforrást, nem igazán akart részletekbe bocsátkozni a különbségekkel kapcsolatban, csak annyit mondott, hogy „más érzés”. Amikor pedig rákérdeztek, hogy jobb-e, mint a Renault, csak mosolygott és megvonta a vállát, amit akár igennek is vehetünk.
Azt viszont elmondta, hogy a megbízhatósággal nem volt baj, noha voltak aggályai ezzel kapcsolatban. „Amikor tegnap este elmondták, hány kilométer van a motorban, aggódtam, mert azt mondtam, ez a szám kicsit magasabb a várakozásaimhoz képest. De 97 kört tettünk meg probléma nélkül, ami mindenképpen kiemelkedő.”
Más miatt is aggódott egy kicsit, de végül ez az aggodalma is alaptalannak bizonyult. „Kicsit aggódtunk a kormány visszajelzéseivel kapcsolatosan, mert az Alpine-nal az első évben sokat, közel öt hónapot kellett ezen dolgoznunk. Úgyhogy volt némi aggodalom, amiről az elmúlt néhány hétben beszéltünk is, de kellemes meglepetés volt, hogy jónak éreztem az Aston Martin kormányrendszerét és nem kellett sok mindenen változtatnunk.”
Herczig Norbert is elolvasta az MNASZ tisztújító közgyűlése előtt elkészült elnökjelölti programokat. Norbi is válaszolt kérdéseinkre a küldöttgyűlés előtt. Azt is elárulta, hogy Szujó Zoltánt már korábban is alkalmasnak gondolta a szövetség vezetésére.
„A múltban többször volt olyan beszélgetésem Szujó Zolival, amikor felvetettem neki, nagyon jót tenne a magyar autósportnak, ha ő vállalná az elnökséget. Őszintén mondom, rajta kívül nem találkoztam még olyan magyar emberrel, aki mind a magyar-, mind a nemzetközi autósportból annyira felkészült és naprakész lenne, mint ő. Engem személy szerint óriási örömmel tölt el, hogy ez a jelöltség most megvalósult. Örülök, hogy sikerült őt meggyőzni. És ezt követően az már nem is volt kérdés számomra, hogy ha ezt a döntést meghozza, minden tudását, szívét, lelkét bele fogja tenni a feladatba. Döntését követően rövid időn belül egy jól átgondolt, kidolgozott programmal állt a tagság elé. Sőt a magyar autóversenyzők számára az is unikum, hogy országjáró körút keretében személyesen találkozik szeretett sportunk tagjaival, ahol nem csak bemutatja programját, de meghallgatja a sportolókat, kíváncsi a véleményükre és interaktív beszélgetéseket folytat. Emlékeim szerint ilyen szintű együttműködési hajlamot, nyitottságot és a sportunkért való pozitív tenni akarást nagyon régen nem láttam, tapasztaltam Magyarországon.”
A korábbi kapcsolatotok során, hogy ismerted meg Zolit?
„A közelmúltban – az ERC podcastban – sikerült együtt dolgoznunk, bár mi korábban is többször kerültünk már szakmai kapcsolatba. Aki ismeri Zolit, szerintem egyetért velem, ha azt mondom, ő jó értelemben az autó- és motorsport megszállottja, legyen szó rallyról, F1-ről, vagy MotoGP versenyekről. Bármiről kérdezheted, lesz róla információja és biztosan egy előre mutató beszélgetésben lesz részed vele. Komoly szakmai elköteleződése van, aktívan beleássa magát egy-egy témába, legyen szó egy adott szakág problémáiról, egy rendezvény kivitelezéséről, vagy akár egy szervezet munkásságáról. Hatalmas tudással bír, amire nekünk óriási szükségünk van. Amikor elkezdtük a közös munkát a rallyval kapcsolatban – ami nekem szintén a szívügyem -, nagyon gyorsan feltűnt, Zoli milyen könnyedén, jó meglátásokkal, rendszerben gondolkodva tudta beleásni magát a magyarországi rallye szakág működésébe, hibáiba, problémáiba. Mennyire gyorsan felismerte, melyek azok a sarokpontok, amiken változtatni kell ahhoz, hogy a szakág ismét fiatalos lendülettel, a sportolókra koncentrálva nyújthasson reményt a jövő ifjúságának. Nagyon kedvelem benne, hogy minden hír, információ esetében rendkívül olvasott, de a mélyreható ismerete mellett mindig ügyel arra, hogy csak akkor alkosson véleményt, ha az adott témában jónéhány külső-belső ember véleményét is kikérte. Láttam, mekkora elánnal képes a feladatra koncentrálni, és látom, most ugyanezzel a hozzáállással készítette el a stratégiát, dolgozta ki a magyar autósport pozitív jövőjét előirányzó programját és tevékenykedik a magyar autósport sportolóinak érdekében.”
Fotó: @World / Red Bull Content Pool
Sok versenyző azért indul külföldön, mert itthon menne ugyan, de nem találja meg azt a támogató környezetet, amire versenyzőként szüksége van, vagy a támogatói elvárnák. Te ezt mennyire tapasztalod?
„Ezeket a hangokat én is hallom. Ha saját tapasztalatról kell beszélnem, azt mondanám, hogy a nemzeti bajnokságból az ERC sorozatába sok esetben inkább azért jönnek a csapatok, mert szintet szeretnének lépni. Ezért ez a negatív indíttatás nálunk nem jellemző. Az azonban biztos, hogy számos nemzetközi bajnokságban szép számmal indulnak magyar autó-, és motorsport versenyzők. Ennek a miértjét én nem tudom. A nemzetközi tapasztalataim birtokában azonban ma már számomra is egészen más megvilágításba került a hazai rally bajnokság. Magyarország európai viszonylatban is nagyon jó területi adottságokkal rendelkezik, jónéhány régiónk van, ahol nemzetközi színtű rallyversenyeket lehetne rendezni. Néhány éve azonban itthon egy-egy futam kivételével a magyar rallyversenyzés színvonala semmilyen nemzetközi, vagy más európai nemzeti bajnokság mércéjét nem üti meg. A futamok egynaposak, évek óta ugyanazokon a megtanult a szakaszokon autóznak a versenyzők. Tegyük a szívünkre a kezünket, és válaszoljunk magunknak őszintén, sportolóként ezeken a futamokon hol van a kihívás, az adrenalinlöket, a sportérték?”
„Magyarországnak a múltban az is hatalmas előnye volt, hogy itthon megvolt az autósportot értő és szerető szurkolók közössége. Az elmúlt években azonban az ő közösségük egy része is – a versenyzőkhöz hasonlóan – hitét vesztette. Sajnos ez egy oda-vissza ható körforgás. Ha nincs színvonalas verseny, nincs színvonalas mezőny. Ha nincs színvonalas mezőny, nincs színvonalas nézőközönség. Ha nincs nézőközönség, nincs megfelelő anyagi támogatás, és sorolhatnám tovább. Mindenki gondolja végig magában, a jelenlegi út Magyarországon hová vezeti imádott sportágunkat?”
Herczgék a Fafe Rallyn Fotó: @World / Red Bull Content Pool
Az elkészült stratégiában mi az, ami megfogott?
„A legfontosabb, hogy egy átfogó rendszert, egy racionálisan végig gondolt, jó megítélésű, hosszútávon fenntartható, pozitív magyar autósportot vázol fel, és ami a legfontosabb, hogy mind szakmailag, mind anyagilag átgondolt, kivitelezhető tervezetről van szó.
Míg a jelenlegi elnökség most, a választás előtt tíz nappal tette nyilvánossá kötelező éves beszámolóját, melynek egy része ugyan tartalmaz egy jövőre vonatkozó stratégiáját, nem hivatalos forrásokból hallunk mindenféle információkat, amelyek továbbra is egyszeri ígéreteket tartalmaznak, egyes emberek, egyes csapatok, egyes szakágak részére. Sajnos a magyar autósport tagszervezeti szavazókörének egészét tekintve, hivatalosan továbbra sem tudunk pozitív jövőképet elővetítő konkrétumokról.
Ezzel szemben Zoli egy egymásra épülő, egymással szoros kapcsolatban levő elemekből álló rendszert rakott össze, amihez számos nemzeti, nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkező szakember véleményét kikérte. Az látszik, hogy rengeteg munkával jár majd a megvalósítás, de átfogó reformokat, valódi megújulást, a magyar autósport ismételten pozitív megítélését csak így lehet véghez vinni. Ha valaki alaposan átgondolja az ott leírtakat, akkor azt is látja, hogy ezt nem lehet kizárólag felülről megoldani. Összefogó sportági közösség kell hozzá, és adott esetben annak elfogadása, hogy az egyéni érdekeket háttérbe kell szorítani szeretett sportunk érdekében. Csak a tiszta, átlátható közeg visz a fejlődés irányába.
Most a saját kezünkben van a döntési lehetőség.”
Barum Rally Fotó: @World / Red Bull Content Pool
Nyilvános az elnökség névsora. Jó a csapat?
„Az élet minden területén a jó munka alapja a megfelelő csapat. Legyen szó üzleti vállalkozásról, csapatsportról, vagy akár egy iskolai közösségről. Természetesen itt is kiemelkedő szerepe van annak, kik a csapat tagjai. Ismét visszatérek a saját példámra. Versenyzőként a navigátorom és én állunk a dobogón, sőt, sok szakágban csupán a pilóta. Mi aratjuk le a babérokat, minket ünnepel a tömeg, de valójában mi csak egy láncszem vagyunk a gépezetben. Akkor, amikor ott állunk a dobogón, az egész csapatot képviseljük. A mi munkánk nem tudna kiteljesedni, ha nem állna mögöttünk a csapatvezető, a szerelők, a versenymérnök, az abroncs beszállító, a catering személyzete és még hosszan sorolhatnám. Ha a háttér csapat nincs rendben, nem lesz pozitív eredmény, vagy a sikerek csupán tiszavirág életűek lesznek, mert a jól működő háttér legalább annyira fontos, mint a jó itiner. Szujó Zoliék által közzétett elnökségi névsorban látom az erőt. Látszik, hogy széles spektrumú, átgondolt, az autósport teljes szakmai területét igyekszik lefedni, ezzel biztosítottnak látom az utat a közös cél eléréséhez. Nagyon fontos, hogy a magyar autósportot ismét kedvelté tegyük a fiatal sportolók számára, hogy szurkolók és támogatók visszatérjenek a sportágunk mellé és ezzel a magyar autó- és motorsportot ismételten visszahelyezzük a nemzetközi köztudatba.”
Az országjáró körút jó alkalom arra, hogy megalapozottan döntsenek a tagszervezetek a jövőről.
„Erre most azt mondanám, hogy arra buzdítok mindenkit, hallgasson meg minden programot és ennek tudatában döntsön a saját sportolói, a csapata, illetve a szakága jövőjéről. Sajnos azonban azzal kell szembesülnünk, hogy ez lehetetlen. Ahogyan már korábban említettem, a hivatalos jövőre vonatkozó tervezetét a jelenlegi vezetés egy napja, a beszámolója részeként tette közzé. Erről eddig sehol nem olvashattunk, mostantól van rá lehetőségünk. Bár, ha jól informált vagyok, a jelenlegi elnökséggel nem lehet nyilvánosan beszélgetni erről. Így tehát mindenkit csak arra tudok buzdítani, menjen el Szujó Zoli országjáró körútjának hozzá legközelebb eső állomására és személyesen ismerje meg az ő programját. Tegye fel a kérdéseit. Ne maradjanak a fejekben kételyek. És a legfontosabb, ne a „mendemondák” alapján, hanem a saját személyes tapasztalata szerint, nyugodt szívvel, lelkiismerettel és felelőssége teljes tudatában szavazzon december 1-én a saját jövőjére.”
Többen is keményen kritizálták Günther Steinert, a Haas csapatfőnökét azért, ahogyan szerintük bánt a csapattól elküldött Mick Schumacherrel, akinek szavai szintén arról árulkodtak, hogy úgy érzi, nem kapta meg a szükséges támogatást a főnökétől.
Nem mindenki vette jó néven, hogy a Haas-istálló végül elküldte Mick Schumachert, és Nico Hülkenberget szerződtette a helyére. Persze, elsősorban olyanok kritizálták a csapatot és annak csapatfőnökét, a 23 esztendős német pilótával sokak szerint túl keményen bánó Günther Steinert, akik közel állnak a Schumacher-családhoz, vagy éppen annak tagjai.
Így aztán nem volt meglepő, hogy a csapatot és annak vezetését a szezon során is több ízben kritizáló Ralf Schumacher, Mick nagybátyja a német Sky szakértőjeként azonnal nekiment Steinernek.
„Természetes, hogy ez csalódás egy ilyen fiatal autóversenyzőnek. A tény, hogy ilyen sokáig tartott a döntés, világossá tette, hogy nem lesz annyira könnyű. Nyilvánvaló, hogy más mércével közelítették meg a dolgot. Egy versenyzőnek 2-3 évet kell adni. Ott van például Cunoda Juki, aki elméletileg egy jobb autóban ül, és neki is megvannak a nehézségei.”
„Az ember nem bánik így egy alkalmazottal. Ezért nem volt nagy meglepetés a végeredmény. Egy ilyen fiatal versenyzőt fel kell karolni és időről időre szüksége van egy ölelésre. Az első év nehéz volt, az idén pedig hirtelen ott termett előtte Kevin Magnussen, és képes volt tanulni tőle, a tanulási görbéje pedig nagyon meredek volt. Egy fiatal pilótánál pedig csak ez számít.”
„Szerintem jobb, hogy külön utakon folytatják, mert ha közösen mentek tovább, akkor olyan csapatra van szükséged, amelyik mögötted áll.”
Kiosztotta Steinert a Mick Schumacherrel és a családdal is jó barátságot ápoló, a múlt hétvégén visszavonult Sebastian Vettel is.
Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas
„Ez nyilvánvalóan keserű a számára és sajnálom őt – mondta Mick Schumacherről a német Sky-nak nyilatkozva. – Úgy vélem, hogy a csapatvezetés a Haasnál olykor… igen… nem akarom kimondani, de olykor nehéz megérteni. Szerintem Mick abszolút megérdemel egy helyet. Nem volt könnyű szezonja, itt-ott követett el hibákat, de a csapat sem volt feddhetetlen vagy ártatlan, legalábbis kívülről nézve. Most szerintem az új feladatra és a következő lépésekre koncentrál, amik jönnek majd, én pedig hiszem és remélem, hogy kapni fog esélyt, mert megvan benne a potenciál.”
Vettel utalt rá, hogy a Haasnál tapasztalható környezet nem olyan volt, mint lennie kellett volna. „A környezet minden pilóta számára hihetetlenül fontos. Még ha egyes pilótákon az is látszik, mintha nem lenne fontos, olyan pilóta nincs és soha nem is lesz, akit ez nem érdekel. Ami azt illeti, a Haas egyértelműen lehetett volna jobb ezen a téren. De most ez van, szerintem Mick sokat tanult, és tanulni fog a helyzetből, és remélhetőleg nagyon hamar és erősebben tér vissza.”
Steiner nem lett népszerűbb a Schumachert támogatók körében Fotó: Andy Hone / LAT Images
Sokatmondó volt az is, amikor Schumachert a német Sky-on szembesítették vele, hogy Vettel szerint nem támogatták eléggé, majd megkérdezték tőle, hogy kapott-e elég támogatást Günther Steinertől, mire a 23 esztendős pilóta a kérdést kikerül így felelt:
„Mindig nagyszerű támogatást kaptam Sebastiantól, ami nagyon boldoggá tett. Mindig nyíltan kommunikáltunk a csapattal és együtt dolgoztunk, próbálva fejleszteni a fejlesztést igénylő területeket. Ha megnézzük a szezon elejét, szerintem képesek voltunk meredeken tartani a fejlődési görbét. A versenytempóm különösen jó volt, és az időmérős tempóm is javult. De végül ez nem volt elég.”
Ralf Schumacher ezek után úgy érezte, még egyet bele kell rúgnia Steinerbe. „Nos, igen. Ha figyelmesen hallgattuk, [Mick] azon szavai, hogy Sebastiantól kapott támogatást, sok mindent megmagyaráznak. De hogy őszinte legyek, én lezártam ezt a témát. Csak gratulálni tudok [Steinernek] azért, ahogyan egy fiatalemberrel bánt, remélem, hogy büszke magára.”
Ralf Schumacher és Mick Schumacher Fotó: Andy Hone / LAT Images
De nemcsak Ralf Schumacher vagy Vettel, hanem például az F1-ben 1989 és 2001 között versenyző Jean Alesi is bírálta a Haast, és az Instagramon a következőt kommentelte Schumacher távozást bejelentő posztja alá. „Nem érdemeltek meg téged és a komoly örökségedet az F1-ben. Küzdj tovább, és vissza fogsz térni egy olyan csapatban, amely jobban érti ezt a sportágat!” – írta az 58 esztendős expilóta, akinek fia Schumacherhez hasonlóan a Ferrari akadémiájának tagja volt, de a Forma-2-ből nem tudott feljebb lépni az F1-be.
Alesi mellett pedig Toto Wolff, a Mercedes Schumachert a múlt hétvégén számos alkalommal dicsérő, őt a csapatában harmadik számú pilótaként szívesen látó csapatfőnöke is odaszúrt Steinernek, amikor megkérdezték tőle, szerinte jól bánt-e a némettel. „Günther az csak Günther. Ő ilyen, és így kezeli a versenyzőket. A hegyekből jön, ahol nagyon ritka a levegő, és nincsenek tiszta gondolataid” – nyilatkozta a német Sky-nak a tiroli származású szakemberről az osztrák.
Dani Sordo autójának kigyulladása és leégése után Richard Millener és Jari-Matti Latvala szerint is több tűzoltó készülékre lenne szükség a versenyautókban.
Dani Sordo autója a Japán Rally első pénteki szakaszán gyulladt ki, majd égett porig, annak ellenére is, hogy Gus Greensmith is megpróbált segíteni a tűz eloltásában. Szerencsére a spanyol pilóta és navigátora, Cándido Carrera nem sérült meg.
“Teljes versenytempóban mentem, amikor a kanyarból kiérve megláttam Dani Sordo autóját lángokban állva – mondta Gus Greensmith a Dirtfishnek. – Szerencsére azonnal láttuk Danit és Cándidot is kiszállni az autóból, aminek nagyon örültünk. Utána megpróbáltunk segíteni az autó eloltásában, azonban nem tudtuk megakadályozni a tűz elterjedését. Korábban még nem láttam tüzet ilyen gyorsan terjedni.”
A tűz okára vélhetően soha nem derül fény az autó teljes kiégése miatt.
Richard Millener szerint a tűzesetből tanulni kell és növelni az eloltás esélyét.
“Valószínűleg van néhány dolog, amin javítani lehetne – mondta az M-Sport csapatfőnöke a Dirtfishnek. – Azt gondolom, hogy több tűzoltó készüléket kellene az autóba tenni, mert az esetleg segített volna Daninak a tűz féken tartásában.”
A Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke egyetért kollégájával.
“Néhány éve már beszéltem arról, hogy két kézi készülékre lenne szükség – mondta Jari-Mastti Latvala. – Egy készüléknek kellene lenni a pilóta és egynek a navigátor oldalán. Két oltókészülék többet érhetne, ráadásul, ha oda ér a következő autó, akkor már négy készülékkel lehetne oltani.”