Kezdőlap Blog Oldal 1220

Foci vb-lázban az F1-es mezőny: Sainz Leclerc-rel trollkodott csapata történelmi meccse alatt (videó)

0

Carlos Sainz Charles Leclerc-rel nézte a labdarúgó-világbajnokság történelmi spanyol győzelemmel zárult mérkőzését, ám a monacói pilótát láthatóan nem izgatta a dolog, és ebből csapattársa viccet csinált. Pierre Gasly élő adásban értékelte csapata szereplését, Sergio Pérez pedig szintén izgatottan várta hazája meccsét.

Vasárnap elkezdődött a Katarban rendezett labdarúgó-világbajnokság, amely természetesen a Forma-1-es pilótákat is megmozgatja. A nyitómeccs előtt a Forma-1 közösségi oldalaira kikerült egy videó, amelyben a versenyzők elmondják, hogy kinek szurkolnak, illetve melyik együttes sikerére számítanak. Természetesen azok, akik megtehetik, saját válogatottjuknak szorítanak. Lewis Hamilton is, bár ő Brazíliának is, miután nemrég az ország díszpolgára lett.

Azok közül, akik hozzánk, magyarokhoz hasonlóan kevésbé szerencsések ezen a téren, Valtteri Bottas Svájcnak, Csou Kuan-jü pedig Belgiumnak és Portugáliának drukkol, míg Alexander Albon úgy is Thaiföldet mondott, hogy tudja, hazája válogatottja messze volt a kvalifikációtól. A legérdekesebb választ Mick Schumacher adta, aki elviccelte az egészet, és Németország helyett azt felelte, hogy Sebastian Vettel. Utóbbi egyébként nem szerepelt az összeállításban, ahogyan George Russell, Kevin Magnussen, Cunoda Juki és Charles Leclerc sem.

Utóbbi pár nappal később megmutatta, hogy nem nagyon izgatja a világbajnokság, legalábbis ez a szakasza biztosan nem. A monacói versenyző csapattársával, Carlos Sainzcal együtt nézte meg a spanyol pilóta válogatottjának összecsapását Costa Rica ellen. A mérkőzés a világbajnokságok történetének legnagyobb spanyol diadalával, 7–0-val végződött, ám Sainz ahelyett, hogy ünnepelt volna, „rajtakapta” Leclerc-t, hogy elbóbiskolt, vagy legalábbis csukva voltak a szemei. (A felvétel még 3–0-s állásnál készült.)

A Ferrari versenyzői egyébként még nem voltak Európában a mérkőzés ideje alatt, pedig a teszt már kedden lezajlott. Azonban utána részt vettek a Rijádban rendezett Ferrari Motorsportfesztiválon, ahol egyébként Giancarlo Fisichella, a maranellóiak egykori versenyzője is jelen volt.

 

Nem Sainz az egyetlen, aki figyelemmel követi az eseményeket. Olyannyira, hogy Pierre Gasly még el is utazott Franciaország Ausztrália elleni meccsére még kedden, és ha már ott volt, a találkozót közvetítő beIN Sports műsorában meg is kérdezték őt a látottakról. A francia versenyző kijelentette, hogy aggódott, miután az ellenfél vezetést szerzett, de csapata összeszedte magát, és fordított, ami megkönnyebbülésre adott okot. A végeredmény egyébként 4–1 lett a címvédő javára.

Sergio Pérez szintén izgatottan várta a mexikói válogatott ugyancsak kedden megrendezett mérkőzését Lengyelország ellen. A négyszeres futamgyőztes aznap délelőtt még tesztelt, de időben végzett ahhoz, hogy meg tudja tekinteni a végül gól nélküli döntetlent hozó meccset.

Hoffer Zsolt kapott felkérést a rally szakág vezetésére – interjú

0

Hoffer Zsoltot kérte fel Szujó Zoltán, hogy vezesse a Rally Szakágat. A Hungarian Police Rally Team versenyzője több mint negyedszázada aktív részese a hazai rallynak, szerelőként, navigátorként és pilótaként is bizonyított. Hoffer Zsolttal a bejentés után készítettünk interjút.

Honnan jött az indíttatás, hogy elvállad ezt a munkát?

Az elnökségtől kaptam ezt a megtisztelő felkérést a feladatra. Ők azt gondolták, hogy az elmúlt évek munkássága alapján, látva azt is, hogy hogyan kommunikálok a versenyzőkkel, sortbírókkal, rendezőkkel, nézőkkel, tehát a teljes nagy rally közösséggel, alkalmas lennék erre a feladatra.

Azt gondolom, hogy a rally iskola sok szintjén megfordultam. 1996-ban RTE futamon kezdtem navigátorként, sosem felejtem el! Szereltem is sok-sok versenyen, szlalomoztam 6 éven át egy 1200-sel, amely azóta is az álomautóm. A Lada után Hondával mentem szlalom sprinteken, mini rallykon, én ültem a 2005. évi RTE és Junior bajnokságban a sárga diesel Ibiza J1-ben, sőt a jelenlegi versenyautóm a Rally3 tulajdonosának Berényi Lacinak is navigáltam egy Ózd Rally alkalmával. Majd 2006-2007-ben már Rally2-ben Puskádi Janival egy kategóriában mentünk. 2008-ban kategória megkötéssel kerülhettem fel az ORB-be, ahol első évben N2 és Suzuki Swift Kupa bajnok lehettem. Szépen lassan léptem feljebb, több alkalommal voltam 2WD bajnok. Indultam MITROPA futamokon, bár nem sok versenyen, de tanulságos volt. Két évet töltöttem a HISTORIC mezőnyben. Zseniális volt! Az utóbbi két évben pedig már egy 4WD-s Fordot vezethettem egy remek csapat által üzemeltetve. Volt szerencsém WRC futamot megnézni. Ezen tapasztalataim alapján mertem ebbe belevágni.

Sokat gondolkodtál, hogy igent mondj a felkérésre?

Én nagyon szeretek versenyezni, és tudom, hogy e mellett a tisztség mellett az autósport gyakorlati részét teljesen háttérbe kell szorítanom. Emellett van bennem egyfajta, legfőképp magam irányába megnyilvánuló maximalizmus is. A munkám mellett ezt a feladatot is szeretném száz százalékkal csinálni. Ezeket kellett átgondolnom, hogy meg tudom e oldani. Azt gondolom, hogy a rally szakág esetén viszonylag nagy, kilenc fős stábnak kell dolgozni, és ha ezt a stábot jól rakjuk össze, akkor ez működni fog.

Ha igent mondtál, akkor vélhetően azt gondolod, hogy Szujó Zoltán és a mögötte álló Elnökség képes arra, hogy változást hozzon a magyar autósportba.

Én úgy gondolom, hogy aki az autósportban dolgozik, mindenki szereti is a sportot. Viszont azt is látni kell, hogy kell egyfajta feltöltés, ha használhatom ezt a kifejezést. Kell, hogy érkezzen érdeklődés az autósportba olyan területekről, ahol jelenleg nem volt téma az autósport, és nem volt az érdeklődés középpontjában. Kellenek olyan plusz források, amelyekkel javítható a rendezvények színvonala és ezzel vonzóbbak lesznek a mezőnynek, a nézőknek, a médiának, és ezáltal megnő az autósport eléréseinek száma. A Szujó Zoltán vezetésével megalakuló elnökségben én látom ezt a potenciált. Nagyon elhivatottak és ami számomra nagyon nagy érték, tisztán kommunikálnak, tisztelettel vannak mindenki iránt.

Mi lesz a legnagyobb feladat? Az látszik, hogy a rally talán a leginkább hangsúlyos terület, és ez a létszámból, és a szakág sajátosságaiból is fakad. Egy zárt pályán, könnyebb kontrollált környezetet teremteni, mint egy sok száz kilométeres útvonal mentén.

A legnagyobb versenyzői számot és legnagyobb nézőszámot is elérő szakágról van szó. Fontos, hogy a rallyn nem az első osztályt értjük és még csak nem is a másodosztályt, vagy a historicot. A rally minden szintjén résztvevő versenyzőket, a rendezőket, sportbírókat és nagyon fontos, hogy a szerelőket is ide soroljuk. Nem szabad elfelejteni, hogy mekkora szerelem az, amikor az ember időre szerel, egy csapatban. Többek között én azzal is kezdtem a pályafutásomat, így ezt a közeget is ismerem. El kell érnünk, és ezt célként is megfogalmaztam, azokat a versenyzőket, akik a garázsukban dédelgetnek egy olyan járművet, ami a jelenlegi szabályzat szerint nem versenyezhet. Segítenünk kell abban, hogy milyen feltételekkel hozhatja újra pályára, hogyan hódolhatnak újra a szenvedélyüknek, és hogyan nyűgözhetnek le nézőket. Nagyon fontos számomra a NÉZŐ, így nagybetűvel! Ne feledjük, hogy nélkülük elképzelhetetlen egy igazán sikeres verseny.

A feladat, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére is minél több versenyző visszatérjen a pályákra, új versenyzők érkezzenek különböző szintű, de értékes bajnokságokba. Ez a nézők szempontjából több látványosságot eredményezhet, növekedhet a nézőszám! Feladat, hogy a RALLY minden szereplője érezze és tapasztalja, hogy nem csak fontos, hogy a „kirakó” része, hanem minden szempontból meg is van becsülve!

Hoffer Zsolt
foto: Hoffer Zsolt

Ha valakinek nem kell magyarázni, hogy a 2020-as években mennyire fontos az, hogy a rally egy termékké váljon, az te vagy, hiszen a csapatod mindig ezzel a szemlélettel érkezik a versenyekre.

Talán ez is az egyik oka volt annak, hogy kaptam ezt a megkeresést a szakágvezetéssel kapcsolatban. Én is úgy gondolom, hogy nagyon sokat kell adni a versenyzőknek. A versenyzők által pedig nagyon sokat kell adni a nézőknek, és nagyon sokat kell adni a rendezők által is a nézőknek és a versenyzőknek.  Sokrétű, számtalan ponton csatlakozó rendszer ez, ahol nagy halmazoknak kell találkozni. Tudom, hogy minél több pozitívumot, pluszt kell felmutatniuk a rendezvényeknek, ami természetesen időben és anyagiakban is többet igényel, de épp ezeket a forrásokat akarja az új elnökség megtalálni, azért, hogy ez egy jól működő rendszer legyen.

És ezt az egész csomagot el kell adni a támogatóknak, partnereknek, piaci szereplőknek is.

Így van, és az is nagyon fontos, hogy ezt hogyan tudjuk csomagolni, és ki tálalja. A Szujó Zoltán által képviselt elnökség én azt gondolom, hogy megfelelő módon tudja tálalni, és nagyon fontos, hogy ezt a megfelelő helyen és időben tudják megtenni.

Miután nyilvánosságra került Mádon, hogy te vezetnéd a szakágat, milyen visszajelzéseket kaptál?

A tagság részéről sokan hívtak, támogattak, és nagyon örülök annak, hogy az országjárással elkezdett folyamat szellemében javaslatokat, ötleteket is kapok. Szívmelengető látni, hogy a tagságban is megvan az igény arra, hogy konszenzusokon alapuló jövő mentén induljunk el.

A végére pedig egy tagságot mostanában foglalkoztató kérdés. Lesz-e ERC futam 2023-ban Magyarországon?

Ezen dolgoznak már egy ideje az új elnökség tagjai. Az én feladatom az lesz, hogy én is hozzátegyem a magam részéről a legtöbbet. Nagyon bízom benne, hogy lesz futam, hiszen ez nem csak az elnökség célja, hanem a rallyt szerető társadalom minden tagja megfogalmazza magában, hogy nagyon jó lenne újra itt látni Európa legjobbjait egy nagyon éles csatában, amelynek végén akár egy magyar párost ünnepelhetnénk a dobogó tetején.

Hoffer Zsolt
foto: Hoffer Zsolt

 

Jutalomjáték: Las Vegasban zárta az idei gokartos szezonját Molnár Martin

0

A jövőre Forma-1-es nagydíjat is rendező Las Vegasban zárta az idei gokartos szezonját Molnár Martin. A 14 éves versenyző csapata, az Energy Corse felkérésére állt rajthoz a 25. alkalommal megrendezett SKUSA SuperNationals nevű versenyen, ahol korábban a legendás Michael Schumacher is versenyzett.

A csúcskategóriás autóverseny-kategóriákba készülő fiatal tehetségek főleg Európában
kezdik meg gokartos pályafutásukat a WSK, a Champions of the Future és a CIK-FIA-
sorozatokban, de akadnak az öreg kontinensen kívül is olyan versenyek, amelyek nagy
érdeklődést váltanak ki.

Ilyen a 2022. november 16-20. között 25. alkalommal megrendezett SKUSA
SuperNationals nevű viadal is Las Vegasban, ahol felnőttként még a legendás Michael
Schumacher is rajthoz állt. Idén egyedüli magyar versenyzőként, csapata felkérésére az
Energy Corse pilótája, Molnár Martin is pályára lépett a kaszinóvárosban.

A lehetőség különös jelentőséggel bírt, hiszen Las Vegas jövőre ismét F1-es nagydíjat
rendez, ami még magasabb rangra emeli a gokartversenyt is. A jövő autóversenyzői már
pályafutásuk hajnalán megismerhetik az Egyesült Államok egyik világhírű helyszínét, ami
várhatóan a gyorsasági autósportban is jelentős szerepet fog betölteni.

Új időzóna, lebonyolítás és ellenfelek

A HUMDA Academy támogatásával versenyző Molnár Martin számára ez volt az első
alkalom, hogy Európán kívül versenyzett, az előző, lonatói WSK Final Cup-forduló után
rögtön Las Vegasba repült, ahol az időeltolódással dacolva szerdán már ismét
gokartba ült.

A pályát a korábbi F1-es nagydíjakhoz hasonlóan egy hatalmas parkolóban alakították ki,
a nyomvonalat olyan műanyag falak övezték, amik a bérgokart pályákról is ismerősek. A
versenygokarton azonban nincs körben ütközésvédelem, ha az első kerék találkozik a fal
összeillesztésével, akkor az keményen megtorolja a hibákat. Martin az első
szabadedzésen megérintette a falat, aminek súlyos következményei lettek. A következő
pályára lépésig 40 perc állt rendelkezésre, ami csak a legszükségesebb alkatrészek
cseréjére volt lehetőség, sérült váz egyengetését csak a nap végén lehetett elvégezni.

Ebből következően, csütörtökön csak két szabadedzése maradt, hogy kiismerje a pályát,
majd az időmérőn a szerdai eredményei alapján a négy csoportra osztott mezőny
második csoportjába került, így hiába érte el az 5. helyet a csoportjában, a pálya
gyorsulásának köszönhetően a 29. helyen zárta az időmérőt. A program három
előfutammal folytatódott, kétszer rajtolt a 15. helyről, ekkor a 9-10. helyet érte el,
egyszer pedig a 16. helyről indulva a 14. helyezett lett. Már az előfutamokon
szembetűnő volt, hogy Martin gokartja nem elég gyors az egyenesekben, ami
megnehezítette a 14 éves versenyző dolgát.

A vasárnapi döntőben remek versenyzéssel, a balesetekből kimaradva a 18. helyről
rajtolva a 14. helyen ért célba úgy, hogy a versenyben futott leggyorsabb köre
mindössze a 37. volt. Ezzel újabb értékes tapasztalatokat szerzett az európai
gokartversenyektől merőben eltérő környezetben.

„A szezon elején nem gondoltam volna, hogy Las Vegasban búcsúztatom majd az idei
szezont, nagyon különleges lehetőség volt, hogy belekóstolhattam a gokartozás egy
kicsit más formájába. Nem ismertem a pályát és az ellenfeleket, a gokart is más volt
ahhoz képest, amivel Európában versenyzem, így most nem az eredmény a lényeges, hanem az, hogy megtapasztaltam, mennyire másként működnek a dolgok az USA-ban és
milyen kihívás a tengerentúlon versenyezni. Most jön egy kis pihenő, de már most
várom, hogy részt vehessek az év végi OK-kategóriás teszteken.”

Molnár Martin, SKUSA SuperNationals eredmények

Résztvevők: 67
Időmérő csoport: 5. hely
Időmérő összetett: 30. hely
B-C előfutam: 15. → 9.
B-D előfutam: 15. → 10.
A-B előfutam: 16. → 14.
Döntő: 18. → 14.

„Érdekes” helyszínválasztás – így közölte a Haas Schumacherrel, hogy ennyi volt

0

Furcsa körülmények között szólt a Haas csapatfőnöke Mick Schumachernek arról, hogy nem maradhat az istállónál jövőre. Az is kiderült, hogy miként fogadta a döntést a német.

Viharosnak azért nem nevezhető Mick Schumacher és a Haas szakítása, de azért érezhetően nem volt minden rendben a színfalak mögött. Ezt igyekeznek alátámasztani a német Bild értesülései is, amelyek néhány igen érdekes részletet árulnak el a 23 esztendős pilóta és az amerikai istálló különválásáról.

Válogatott kritikák – Alesi, Vettel és Wolff is belerúgott a Haasba Mick Schumacher elküldése miatt

A Haas az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg Schumacher szerződését, és Nico Hülkenberget igazolja le a helyére. A német lap pedig most megírta, hogy Günther Steiner csapatfőnök egy nappal korábban, az ötcsillagos abu-dzabi Rotana Resort előcsarnokában közölte Schumacherrel, hogy távoznia kell. Nem túl szokványos hely egy ilyen beszélgetéshez.

A Bild azt is közölte, hogy Schumacher ekkor már tudta, hogy ez lesz a sorsa, Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója és helyettes csapatfőnöke ugyanis már szólt neki, mivel Ferrari akadémista lévén a Haas előbb a maranellóiakat értesítette. A lap idézi Steinert, aki szerint Schumacher „nagyon éretten” fogadta a döntést. Mindez mondjuk abból a szempontból nem meglepő, hogy már egy héttel korábban, a Brazil Nagydíjon tényként kezelte a sajtó, hogy a Haas döntött, és Hülkenberget választotta. „Természetesen sejtett valamit, hiszen nem most jött le a falvédőről” – mondta a csapatfőnök.

Attól féltek, hogy Schumacher megint összetöri az autót

Schumacher és a Haas megromlott kapcsolatát szemléltethette az Abu-dzabi Nagydíj levezető körében történt eset, amely során a csapat vezető versenymérnöke, Komacu Ajao rászólt a német pilótára, hogy hagyja abba a körzőzést. Noha a japán mérnök többször is elnézést kért, Schumacher „Én is szeretlek, Ajao” válasza igencsak kétértelműre sikeredett.

Dicstelenül “búcsúztatta” Schumachert a Haas – ezt mondták neki a levezető körben

Bármi legyen is az igazság, a Haas utólag elmondta, hogy természetesen nem Schumachernek szólt a tiltás, hanem annak, hogy 38 órával később a VF-22-esnek már a keddi teszten kellett szolgálatot teljesítenie, és nem akarták, hogy a távozó versenyzőjük egy pillanatnyi figyelmetlenségből adódóan összetörje a kocsit, vagy a túlzott igénybevétel megrongálja a váltót vagy a kuplungot.

3 pálya, 6 szakasz a 2022-es Mikulás Rallyn – Versenykiírások 

0

Az idei magyar rallysport szezonből még két tétnélküli verseny van hátra, elsőként december 4-én jön a Veszprém környéki Mikulás Rally. 

Idén közvetlenül Mikulás napja előtt, december 4-én rendezik a veszprémi Mikulás Rallyt, melyen három pályán összesen hat szakasz vár a versenyzőkre. 

Licences versenykiírás

Amatőr versenykiírás

Megrázó vallomás: óriási balesete után súlyos agyvérzése volt Fittipaldi F1-be igyekvő unokájának

0

Döbbenetes dolgot árult el bátyja a kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittpaldi 21 esztendős, Forma-2-ben versenyző unokájáról. A Haas tartalékjaként tevékenykedő Pietro Fittipaldi felfedte, hogy a nemrég a Red Bull által a bikások juniorprogramjába szerződtetett öccsének tavaly súlyos agyvérzése volt a szaúd-arábiai rajtbaleset után.

Nem úszta meg „csak” egy sarokcsonttöréssel a tavalyi szaúd-arábiai Forma-2-es hétvége főfutamán történt brutális rajtbalesetet Enzo Fittipaldi, a kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi 21 esztendős unokája. A Charouz versenyzője a rajtnál belerohant az állva maradt Théo Pourchaire autójába, ami azonnal véget vetett a tavalyi évének, ám nem sokon múlt, hogy ennél sokkal nagyobb baj történjen. Hogy micsoda, arról a Haasszal a fiatal pilóták abu-dzabi tesztjén résztvevő Pietro Fittipaldi árult el részleteket.

Pietro Fittipaldi, Haas, abu-dzabi teszt
Pietro Fittipaldi az abu-dzabi teszten Fotó: Haas F1 Team

„Elképesztő munkát végzett az idén – mondta az öccséről. – Tavaly volt egy nagy balesete, amelyben eltörte a sarkát. Sok ember nem tudja, de amikor tavaly itt teszteltem [az abu-dzabi fiatal pilóták tesztjén], majd elkaptam a COVID-ot és 14 napra karanténba kerültem, ő akkor repült haza, és kiderült, hogy agyvérzése van. Amikor rájöttek, ment a sürgősségire. Nagyon súlyos agyvérzése volt, úgyhogy agyműtétet kellett végrehajtani rajta meg minden.”

„Azt gondoltuk, hogy nem lesz képes visszatérni a [2022-es] szezon elejére. Nyilván rendbejött a műtét után, de nagyon kevésen múlt, és úgy tért vissza, hogy a csont nem forrt teljesen össze. Küszködött az első két versenyhétvégén, utána viszont hatalmas idényt futott, hat dobogós helyezést ért el és az utolsó hétvégén is harcban volt a legjobb háromba kerülésért. A fináléban nem neki kedvezően alakultak a dolgok, de így is elég jól teljesített, és nagyon boldog vagyok amiatt, hogy aláírt a Red Bullhoz. Tudom, hogy mennyire jó Enzo, és az álma az, hogy ő is versenyezhessen a Forma-1-ben” – nyilatkozta a 26 éves Fittipaldi, aki elmondta, annyit segít majd öccsének, amennyit csak tud, és „kiba..ottul csodálatos lenne”, ha egy napon együtt versenyezhetnének a Forma-1-ben.

Legendás pilóta unokája csatlakozott a Red Bullhoz

Ami öt évvel fiatalabb öccsét illeti, az idei szezonjával új életet lehelt a karrierjébe, ami megbicsaklani látszott, amikor az őt 2016 óta támogató Ferrari az FIA F3-as sorozatában gyengén sikerült (dobogóra sem állhatott és 15. lett az összetettben) 2020-as bemutatkozó idényt követően megvált tőle.

Ezután Enzo inkább az Egyesült Államokban próbált szerencsét, de az Indy Pro 2000-ben mindössze egy versenyen vett részt, mielőtt visszatért Európába, hogy újra az F3-ban versenyezzen. De nem vitte végig az évet, ugyanis váratlan lehetőséget kapott a Charouz-tól az F2-ben, amellyel elég jól élt is a balesetéig.

Az áttörés azonban az idén jött el, amikor a visszafogottabb szezonkezdet – most már tudjuk miért – után elkezdtek jönni az eredmények, köztük az említett hat darab dobogós helyezéssel. Ennek köszönhetően az utolsó versenyhétvégének a bajnoki tabella hatodik helyén vágott neki úgy, hogy akár dobogós is lehet, de a sprintfutamon Jehan Daruvala kiütötte őt, így végül csak az összetett 8. helyén zárt.

Hatalmas baleset történt az F2-es szezonzárón (videó)

Eközben a Red Bull érdeklődését is felkeltette, és az energiaitalos csapat leigazolta őt a junior programjába, így jövőre már az F2-ben élcsapatnak számító Carlinnál versenyez a japán Super Formulába átigazoló, szintén Red Bull-junior Liam Lawson helyén. Amennyiben pedig szeretne az F1 közelébe kerülni, 2023-ban mindenképpen a bajnoki címért kell majd harcolnia.

Abu-Dzabiban már a Carlinnal tesztelt:

Emmy-díjat kapott a Michéle Moutonról készült film 

0

A héten Emmy-díjat kapott a Michéle Moutonról készült A sebesség királynője című film. Mouton az egyetlen WRC futamot nyert nő még negyven év elteltével is. 

A Sky Original által készített A sebesség királynője című dokumentumfilm tavaly év végén jelent meg, a producere a Drum Studios volt, míg Barbie McLaurin rendezte. 

A Mouton felemelkedését elmesélő film fantasztikus archív felvételeket tartalmaz, és természetesen Michéle Mouton és egykori navigátora, Fabrizia Pons, valamint legnagyobb riválisuk Ari Vatanen és Walter Röhrl is szerepel benne.  

Mouton az 1980-as években négy WRC futamgyőzelmet és kilenc dobogós eredményt ért el Audi Quattroval, és a mai napig az egyetlen női versenyző, aki vb futamot tudott nyerni. 

Hétfőn a New York-i Emmy-díjátadón a filmet a legjobb sponrtdokumentumfilmnek ismerték el. 

“Nagy meglepetés volt, amikor a Drum Studiostól hallottam a jelölésről – mondta Michéle Mouton a WRC hivatalos oldalának. – Nem számítottam semmi ilyesmi elismerésre. Szerettem volna nyomot hagyni karrieremről unokáimnak, ezért szerettem volna, ha elkészül ez a film. Könyvet nem írtam karrieremről. Nagyon szórakoztató volt elkészíteni, sok olyan dologra igyekeztem visszaemlékezni, ami azóta az idő múlásával elfeljetésre került. Fantasztikus életem volt a motorsportban, remélem, hogy karrierem sok női versenyzőt inspirál, hogy belevágjanak ebbe a sportba.” 

Mouton jelenleg az FIA biztonsági delegációjának vezetője. 

Még a váltókar is füstölt – Hamilton a tokiói éjszakában pörgött egy Nissan Skyline GT-R-rel (videó)

0

Lewis Hamilton alighanem le fogja tarolni az internetet (vagy már letarolta) a minap az Instagramjára feltöltött videóval, amelyben úgy néz ki, mintha a Halálos iramban: Tokiói hajsza című filmből lépett volna ki. 

Az idei Forma-1-es szezon vége után három nappal a kedden még Abu-Dzabiban tesztelő Lewis Hamilton kijött azzal a videóval, amire valószínűleg még a legvadabb fantáziával megáldott rajongói sem számítottak. A hétszeres világbajnok ugyanis közzétett egy zenés klippet arról, ahogy Tokióban (vélhetően a Japán Nagydíj idején volt a forgatás) kocsikázik, majd vadul pörög egy fehér Nissan Skyline GT-R R34-el.

A Mercedes pilótája többször hangoztatta, hogy nem igazán szeret közúton vezetni, és nem is nagyon szokott. Erre utalt a poszthoz fűzött egy soros megjegyzéssel is: „Csak a pályán szeretek vezetni, de teszek kivételt.” A 37 esztendős versenyző szemmel láthatóan nagyon élvezte a mostani kivételt, hiszen úgy megfüstöltette a Nissant, hogy még a váltókar mellett is füst szivárgott be az utastérbe.

Amennyire pedig a felvételekből le lehet szűrni, a Mercedes veteránja egy elzárt területen szórakozott, a közúton készült felvételek pedig minden bizonnyal fel vannak gyorsítva, hogy a száguldás érzetét keltsék.

A videót 2 óra alatt több mint 700 ezren látták Hamilton Instagramján, úgyhogy nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsük, több milliós nézettsége lesz. (aki zenével is megnézné a tokiói őrültködést, az ITT megteheti)

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton)

Sárga lapot kapott a Japán Rally 

0

Az FIA sárga lapot adott a Japán Rallynak, miután több biztonsági probléma adódott az idei verseny során. A szövetség ugyanakkor hangsúlyozta, szeretné megtartani a versenyt a naptárban. 

12 év után rendezték meg idén ismét a Japán Rallyt WRC futamként, azonban ez mégiscsak egy teljesen új rendezvény volt, hiszen korábban murvás szakaszok szerepeltek a programban és változott a verseny által érintett környék is, hiszen idén Toyota városában rendezték. 

A verseny azonban főként az első napon nem várt problémákkal szembesült. Már a pénteki első szakaszon kigyulladt Dani Sordo és Cándido Carrera Hyundai i20 N Rally1-es autója, azonban szerencsére meg tudott állni a spanyol páros egy olyan részen, ahol a környező növényzet nem tudott kigyulladni. Sordo és navigátora nem volt életveszélyben, ugyanakkor csak a gyorsan kiérő kisebb tűzoltó egységek segítségére tudott számítani, hiszen a hivatásos, nagy járművekkel rendelkező tűzoltók csak egy óra múltán értek a helyszínre, amikor már az autó sem égett. 

Ugyancsak péntek reggel egy civil autós hajtott a nap harmadik szakaszára, akivel néhány WRC2-es versenyző is találkozott. 

Mindezek után nem csoda, hogy az FIA sárga lapot adott a rendezvénynek. 

“A sárga lap egy figyelmeztetés, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy az FIA egy külön bizottsága segítségével megoldásra kerüljenek a problémák – mondta Andrew Wheatley, az FIA rally igazgatója a Dirtfishnek. – A rendszer segítségével minden biztonsági probléma megoldható. A figyelmeztetés ellenére még a futam maradhat a WRC naptárában, azonban a következő futamon és előtte a problémás területekre külön lehet figyelni. Nyilván senki nem szeretne olyan versenyen indulni, mely tele van biztonsági problémákkal.” 

Az FIA szeretné, ha a Japán rally a jövőben is WRC futam maradhatna. 

“Ez a verseny a világbajnokság egyik ikonikus versenye lehet. A verseny központja a világ egyik legnaghyobb autógyártójáról elnevezett váűrosban található, valamint olyan országban rendeznek WRC futamot, ahgol az autógyártók döntő része működik. Az idei futam során szinte az összes Japánban található gyártó képviselőjével találkoztunk. Emellett a verseny szakaszai komoly kihívást jelentenek, és nagyszerű a környező táj is. Ezért Japánnak van helye a WRC naptárban.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Csak megtörtént a bejelentés, Verstappen volt csapattársa újra a Red Bullnál

0

A Red Bull bejelentette: Daniel Ricciardo visszatér a csapathoz a 2023-as szezontól.

Miként azt Helmut Marko elszólása után gyakorlatilag biztosra lehetett venni, Daniel Ricciardo immár hivatalosan is visszatért a Red Bullhoz, hogy a világbajnok istálló teszt és harmadik számú pilótája legyen 2023-ban. A csapatnál 2014 és 2018 között versenyző, ez idő alatt hét győzelmet szerző ausztrál pilóta a McLarentől távozott, miután az utóbbi két évben nem hozta az elvárt teljesítményt, és korábbi munkaadójánál lelt menedéket.

Teljes a káosz a Red Bullnál Ricciardo visszatérésével kapcsolatban

„A mosolyom mindent elmond. Őszintén izgatott vagyok, hogy harmadik számú pilótaként visszatérek a Red Bull Racinghez. Így is annyi kedves emlékem van az itt töltött időmből, és őszintén hálás vagyok azért, ahogyan Christian, Dr. Marko és az egész csapa fogadott. Nagyon vonzó, hogy hozzájárulhatok és részese lehet az F1 legjobb csapatának, miközben ez időt ad arra, hogy feltöltődjek és újrafókuszáljak. Alig várom, hogy a csapattal legyek és támogassam őket a szimulátorban, a teszteken és a reklámtevékenységben. Gyerünk!.”

Az F1-es karrierjébe a Red Bullnál új életet lehelni szándékozó ausztrál elsősorban a szimulátoros munkában fog segédkezni, de tesztelheti is majd az autót (várhatóan a Pirelli gumitesztjein léphet pályára), illetve különböző marketingtevékenységekben vesz részt, amelyek során a Red Bull bemutatóautójában is láthatjuk majd.

Christian Horner, Daniel Ricciardo, Red Bull
Horner és Ricciardo a bejelentéshez készült fotózáson is nagyon jókedvű volt Fotó: Red Bull Content Pool

„Nagyszerű visszahozni Danielt a Red Bull-családba, hatalmas tehetség és briliáns karakter – mondta Ricciardóról Christian Horner csapatfőnök. – Tudom, hogy az egész gyár izgatott a hazatérése miatt. Teszt és harmadik számú pilótaként Daniel megadja nekünk az esélyt, hogy változatosak legyünk, segíteni fogja az autó fejlesztését, és támogatni fogja a csapatot a tapasztalatával és tudásával arról, hogy mi kell a sikeressé váláshoz az F1-ben. Nagyon örülünk, hogy ismét együtt dolgozhatunk vele, és várjuk, hogy mi mindent ad hozzá a csapathoz 2023-ban.”