1962. április 23-án versenyzett utoljára minden idők egyik legjobb Forma–1-es pilótája, Sir Stirling Moss. Az egyik, ha nem a legjobb vb-címet nem nyerő versenyzőnek tartott brit pályafutását kis híján végzetes baleset törte derékba, noha utólag úgy vélte, ha kicsit türelmesebb, visszatérhetett volna.

A Forma–1 történetében számos olyan, remek versenyzőt láthattunk már, akiből nem lett világbajnok, de mind közül alighanem Sir Stirling Moss volt a legjobb. „Sokszor kérdezték, hogy kit tartok a legjobbnak a versenytársaim közül. Erre mindig a te nevedet és [Alberto] Ascariét válaszoltam” – olvashatók az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangio szavai a Moss pályafutását bemutató, 1987-ben megjelent könyv előszavában, ami remekül érzékelteti, mennyire nagyra tartották a karrierje során 529 autóversenyen induló, abból 212-t (!) megnyerő britet a kortársai.

Embed from Getty Images

Stirling Moss 1955-ben 

Moss a Forma–1-ben 16 versenyt nyert, 1955 és 61 között pedig előbb zsinórban négyszer második, majd zsinórban háromszor harmadik lett az összetettben. Apja és anyja is autóversenyzett, majd később húgából sikeres raliversenyző vált, így nem csoda, hogy ő is erre a pályára lépett, ám pechére pályafutása legjobb éveiben az egyetemes autósport egyik legnagyobb alakjával, a már említett argentin zsenivel kellett megküzdenie – amikor 1955-ben a Mercedes szerződtette és először kapott versenyképes autót az F1-ben, Fangio mögött végzett, majd 1956-ban a Maseratival sem tudta legyőzni a Mercedes kiszállásával a Ferrarihoz igazoló későbbi ötszörös világbajnokot.

Mossról köztudott, hogy nagy patrióta volt („Jobb tisztelettel vereséget szenvedni egy brit autóval, mint győzni egy külföldivel” – szólt híres mondása), az 1957-es szezon így kiemelt jelentőséggel bírt a számára, hiszen a Vanwall révén végre ütőképes brit autóhoz jutott, de megint kikapott Fangiótól.

1958-ban aztán úgy tűnt, itt a nagy esély, Fangio ugyanis felhagyott a teljes munkaidős versenyzéssel és csak két futamon vett részt. Moss be is kezdett és megnyerte a szezonnyitót egy Cooperrel, majd további három győzelmet szerzett a Vanwall-lal. Az autó megbízhatatlansága miatt azonban ötször kiesett, így végül hiába zárt négy győzelemmel, a mindössze egy futamot nyerő Mike Hawthorn-é lett a vb-cím.

Moss ugyanakkor bizonyította, hogy a sportszerűség mindennél fontosabb a számára, a Portugál Nagydíjon ugyanis utólag meggyőzte a felügyelőket, hogy ne zárják ki riválisát, amiért az a menetiránnyal szemben haladva próbálta újraindítani Ferrariját, mert ezt a pálya mellett tette. Mivel Hawthorn így megtarthatta Moss mögötti második helyét, ha ez nincs, két futammal később a Vanwall versenyzőjét koronázták volna világbajnokká.

Hogyan nyerjünk F1-es futamot, miután kinyomta a szemünket az asszony? – mindenkit átverve!

Összeveszett Enzo Ferrarival

Moss pályafutásának idő előtti lezárulta után két dolgot bánt csak meg, amelyek közül az egyik, hogy nem versenyzett a Ferrarival. Pedig lett volna rá lehetősége, Enzo Ferrari ugyanis 1951-ben meghívta Olaszországba.

„Amikor az ember húsz éves és megkérik, hogy találkozzon Ferrarival, akkor csak keresztet vet és arccal irányba áll Modena felé – nyilatkozta évtizedekkel később az ESPN-nek. – Ez nagy dolog. Ferrari elhívott Dél-Olaszországba, hogy vezessem az új négyhengerest, amit Forma-2-es versenyekre terveztek. Elmentem és az autót egy garázsban találtam. Beültem, mire egy mérnök jött és azt kérdezte, »Te meg mit művelsz?«. Erre azt feleltem, »Stirling Moss vagyok és én fogom vezetni ezt«, mire jött a gyors válasz, »Nem, nem te fogod, hanem Piero Taruffi.« Ettől igazán mérges lettem. Taruffi kedves fickó volt és jó pilóta, Enzo Ferrari volt az, aki egyszerűen meggondolta magát anélkül, hogy szólt volna. Akkor megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogok neki versenyezni, és soha nem is versenyeztem.”

Ennek ellenére sportautó-versenyeken indult Ferrarival, de azok mindig valamelyik privát istálló autói voltak, Enzo Ferrarinak tényleg nem vezetett. A Commendatoréval azonban 10 évvel később kibékült, a békülésnek pedig az lett az eredménye, hogy Moss végül csak beült volna egy F1-es Ferrariba.

Az 1961-es szezonra készült el a Ferrari egyik legsikeresebb modellje, a cápaorrú 156-os, Moss azonban minden várakozás ellenére az olaszok mindhárom pilótáját maga mögött tudta tartani a szezonnyitó Monacói Nagydíjon, amivel hatalmas benyomást tett Ferrarira.

Embed from Getty Images

Hawthorn és Moss 1958-ban 

Később aztán kijött a 156-osok fölénye, de Moss a Nürburgringen is nyert – az egész szezonban csak ő tudta legyőzni az olaszokat – a Rob Walker Racing Lotusával. Mivel Ferrari tudta, hogy a Climax új V8-as motorjával Mossnak 1962-ben jelentősen javulnak majd az esélyei, az év végén megint bepróbálkozott nála. Hogy mennyire a saját autójában akarta látni őt, jól mutatja, hogy még abba is belement, hogy a Rob Walker Racing kékre fesse az egyik 156-ost.

„1961 végén elmentem Modenába, Ferrari pedig azt mondta, »Ha elmondod, milyen autóra van szükséged, én megépítem neked.« Azt mondtam, »Kell egy Ferrari 250 GTO sportautó brit versenyzöldben, meg egy Ferrari 156 Rob Walker színeiben, akkor versenyzek önnek.« Belement és megépítette az autókat” – emlékezett vissza később Moss.

A majdnem végzetes baleset

Az azonban már sosem derülhetett ki, hogy mire ment volna a Ferrarival, 1962 tavaszán ugyanis egy vb-n kívüli goodwoodi versenyen majdnem meghalt. A futam alatt váltóhibával küzdött, majd miközben igyekezett behozni a lemaradását és visszavenni Graham Hilltől a körét, máig tisztázatlan okokból a védősávnak csapódott. „Ha a Ferrari elkészült volna az autóval Goodwoodra, biztos vagyok benne, hogy nem szenvedtem volna balesetet. Teljesen biztos vagyok benne, hogy bármi is történt, az autóhoz volt köze, a Ferrarik pedig soha nem robbantak le” – nyilatkozta az ESPN-nek.

Moss ebben az interjúban vallotta be, hogy ezután egész életében bánta, hogy nem kísérelhette meg az F1-es vb-cím megszerzését a maranellóiak autójával. „Igen, azt kell, hogy mondjam, a legjobban azt sajnálom, hogy nem versenyeztem a Ferrarinak” – mondta.

A baleset után 40 percig tartott, mire kiszedték az autóból. Súlyos sérüléseket szenvedett: eltört a bal arccsontja, elmozdult a bal szemürege, eltört az orra, a bal karja, az egyik lába térdnél és bokánál, az agyának jobb oldala pedig súlyos zúzódásokat szenvedett, amelyek miatt élet és halál között lebegett. 38 napig feküdt kómában, további hat hónapra testének bal oldala részlegesen lebénult, az agyát ért trauma miatt pedig a hétköznapi életbe is hosszú időbe telt visszarázódnia, de természetesen mindenki a visszatérését várta.

A goodwoodi verseny összefoglalója, benne Moss balesetével:

Egy évvel később, 1963 tavaszán aztán úgy érezte, készen áll legalább egy tesztre, így május 1-jén, a baleset helyszínén, Goodwoodban visszaült egy Lotus 19-es sportautóba. A próba azonban nagyon nem úgy ment, ahogyan remélte. „Nagyon hamar elkezdtem rájönni, vagy legalábbis azt gondoltam, hogy kezdek rájönni, hogy már nincs meg bennem az, ami megvolt – idézte fel „Stirling Moss: My cars, my career” című könyvében. – A régi automatizmusok és reflexek, az ösztönösség. Többé már nem találtam meg ezeket magamban.”

„Még ilyen tempónál is a teljes mentális kapacitásomra szükségem volt. Gondolkodnom kellett, utasítanom magamat, hogy mikor fékezzek, mikor váltsak sebességet. Azelőtt anélkül is láttam a fordulatszámmérőt, hogy levettem volna a szememet az útról. És nem csak azt, egyszerre láttam a fordulatszámmérőt, az utat és egy pálya szélén integető barátot. De mindez elveszett, nincs többé.”

Moss így 32 évesen visszavonult, évek múltán azonban úgy vélte, elhamarkodott döntést hozott, így ez lett a másik dolog, amit megbánt a pályafutásával kapcsolatban. „Visszatekintve, a döntésem elhamarkodott volt. Amit akkor véglegesnek gondoltam, nagy mértékben csak ideiglenes volt. Fejlődtem volna, de a nagy nyomás alatt, ami a visszatérésemet övezte, nem hagytam időt magamnak. Elszántan vissza akartam térni, a közvélemény nyomására tűztem ki azt a goodwoodi tesztet olyan korán.”

1966 nyarára jutott el oda, hogy úgy érezte, teljes mértékben túl van a baleset utóhatásain. 35 évesen még mindig nem volt túl öreg a versenyzéshez, és elmondása szerint képes lett volna magas szinten teljesíteni, ám ekkorra olyan sok egyéb üzleti érdekeltsége lett, hogy a versenyzés után épített életének teljes felforgatása nélkül nem lett volna lehetséges a visszatérés, ezért nem erőltette.

Így nyűgözte le a hőskor F1-es legendája a mai mezőny egyik tagját