back to top
2026. február 27. 02:49
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 64

    Egy vadászgép elleni versennyel ünnepelte meg Schumacher a legfontosabb rekord megdöntését

    0

    2003. december 11-én Michael Schumacher háromszor is összecsapott egy vadászgéppel, és egyszer győztesen jött ki belőle.

    Szinte napra pontosan két hónappal azután, hogy Szuzukában megnyerte hatodik világbajnoki címét, és az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiót megelőzve minden idők legeredményesebb Forma–1-es pilótája lett, 2003. december 11-én Michael Schumacher igen különleges eseményen vett részt a toszkánai Grossettóban található Baccarini reptéren.

    A hatszoros világbajnok egy Ferrari-logós Piaggio P180-as fedélzetén, délelőtt fél tízkor landolt a helyszínen, hogy nem sokkal később elfoglalja helyét az F2003-GA-ban, és megmérkőzzön egy Eurofighter Typhoon típusú vadászgéppel. Az apropó az első repülés 100. évfordulója, a Wright-fivérek ugyanis 1903. december 17-én, az észak-karolinai Kitty Hawkban repültek először egy saját maguk által épített géppel.

    A levegő és a szárazföld csúcstechnikáinak párharca három távon, 600 méteren, 900 méteren és 1200 méteren zajlott. A legrövidebb távon a 294 km/h-ra gyorsuló Ferrari nyert, amely 9,4 másodperc alatt ért célba a vadászgép 9,6 másodpercével szemben. Ezt a leghosszabb táv követte, amelyen már az Eurofighter volt gyorsabb, méghozzá nem is kevéssel (14,2 a 16,7 ellenében). Végül a 900 méter jelentette a döntőt, amely az első nekifutáshoz hasonló szoros párharcot hozott, de Schumacher 2 tizeddel (13,0 a 13,2 ellen) alulmaradt, jóllehet, a vizes aszfalt a Ferrarinak nagyobb hátrányt jelentett, mint a vadászgépnek.

    Michael Schumacher, Scuderia Ferrari, 2003, Eurofighter
    Schumacher és az Eurofighter / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Az első volt a legjobb verseny – viccelődött a német pilóta. – Ha nem esett volna, nagyobb lett volna a tapadás, de akárhogy is, ebben a versenyben nem az eredmény volt a fontos. Szórakoztató volt látni felszállni a gépet. Technikai szempontból a rajt olyan volt, mint egy rendes nagydíjon, és ha számításba vesszük az erőkülönbséget egy repülő és egy formaautó között, várható eredmény született. De nagyszerű esemény és különleges kihívás volt. Remélem, a szurkolók is olyan jól szórakoztak, mint mi.”

    Piero Ferrari, a maranellóiak elnöke kiemelte, hogy az esemény remek bemutatása volt annak, hogy Olaszország a földön és a levegőben is képes győztes technológiát alkotni. A versenyt egyébként az első ilyen megméretés ihlette, amelyet 1931-ben Tazio Nuvolari vívott egy korabeli gép ellen, de akkor kicsit másként zajlott a küzdelem, hiszen a felek köröket futottak. Nuvolari végül egy másodperccel kapott ki úgy, hogy az első három kör során még ő vezetett.

    Videón Schumacher és az Eurofighter párharca:

    A cikk eredetileg 2022. december 11-én jelent meg a Rallycafe.hu-n.

    A Dakaron debütálnak a tereprali-világbajnokság új szabályai

    0

    Az FIA Motorsport Világtanács a legutóbbi ülésén többek között a prológot is eltörölte a januárban kezdődő tereprali-világbajnokságban.

    Az FIA Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén a tereprali-világbajnokságot érintő döntéseket is hozott, ezek pedig egyszerűsítik az egyhetes W2TC-futamokat. Eltörölték a prológot és a Power Selective Sectiont, amely a WRC-ből jól ismert Power Stage mintájára működött.

    Az új formátum szerint a versenyek első napját privát tesztelésre használhatják a regisztrált versenyzők, miközben a nem regisztrált versenyzők autóit ellenőrzik. A W2RC-csapatok autói a második napon esnek át az ellenőrzésen, majd a shakedown következik mindenkinek.

    A bajnoki éllovas továbbra is elsőként rajtol az első szakaszon, azonban az őt ért hátrány hatását kezeli, hogy az első szakasz nem lehet hosszabb, mint a verseny össztávjának 15 százaléka. Az ötödik, vagyis utolsó szakasz továbbra is a teljes versenytáv 10 százaléka alatt marad, hogy a dobogósok ne rohanjanak a repülőre rögtön a célceremónia után.

    Korlátozzák továbbá a pótalkatrészek számát az új gyári jűrművek esetében, erről később külön melléklet rendelkezik majd. Ha a versenyzők túllépik a korlátokat, időbüntetést kapnak. Az intézkedés célja, hogy alacsonyabban tartsa a költségeket – az már másik kérdés, hogy mennyire lehet majd betartani a szabályt, itt azért a józan észnek remélhetőleg szerepe lesz a pontos számok megállapításakor. Sok idő nincs gondolkodni, mert január 3-án már kezdődik a Dakar Rally.

    Wolff máig hiányol egy gesztust Hornertől a botrányos véget ért Hamilton–Verstappen csata kapcsán

    0

    Toto Wolff elárulta, Lewis Hamiltonnal, illetve a Mercedes csapatával együtt minden nap eszükbe jut a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj végkifejlete. A brackley-iek csapatfőnöke ennek kapcsán megjegyezte, az akkoriban a Red Bullt irányító Christian Horner személyesen soha nem ismerte el neki, hogy hiba történt, és úgy véli, riválisa bukásához is az ezt előidéző tulajdonság vezetett.

    Ha az elmúlt években volt két csapatfőnök a paddockban, akik biztosan nem szívlelték egymást, az biztosan Toto Wolff, valamint Christian Horner volt. A Mercedes jelenlegi, illetve a Red Bull egykori első embere között már korábban is voltak konfliktusok, ám az ellenségeskedés 2021-ben hágott a tetőfokára igazán, amikor Lewis Hamilton és Max Verstappen vívtak a világbajnoki címért, ők pedig megszólalásaikkal sokszor olajat öntöttek az amúgy is lángoló tűzre.

    Mint ismert, a párharcból végül a holland pilóta került ki győztesen, miután az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon az akkori versenyigazgató, Michael Masi szabálytalanul teremtett olyan helyzetet, a Red Bull versenyzője közvetlenül a Mercedes mögé kerüljön. Wolff elárulta, ez a mai napig nagy sebet jelent, és sokszor eszükbe jut.

    A Mercedes közel három év után sem tud szabadulni az abu-dzabi botrány béklyójától?

    „Tegnap beszélgettem erről Lewisszal – nyilatkozta a The Telegraphnak adott, az idei abu-dzabi hétvégén megjelent interjúban. – Minden nap gondolok rá, ahogyan ő is. Ez a csapatban is benne maradt. Mindkettő megérdemelte volna a bajnoki címet, de a bíró rossz döntést hozott, hogy egy futballanalógiával éljek, és ezt már nem lehet visszacsinálni. A gólt belőtték, a mérkőzés véget ért.”

    Az eset kapcsán pedig Horner neve is előkerült. Bár a brit szakember nyilvánosan kiállt, és elmondta, hogy valóban versenyigazgatói hiba történt a futam hajrájában, de Wolff a mai napig sérelmezi, hogy ezt neki személyesen már nem tette meg. Ezzel szemben az osztrák üzletember kijelentette, az idény korábbi szakaszában a Red Bullt is érték igazságtalanságok.

    „Ezt soha nem tudta beismerni – utalt egykori ellenfelére. – Megpróbálom a másik oldalról nézni a történteket, és az ő szemszögükből vizsgálva megérdemelték a világbajnoki címet, hiszen a szezon során volt néhány incidens, amely igazságtalanul alakult velük szemben, annak a futamnak az eredménye pedig jól tükrözi az idényben nyújtott teljesítményüket. Christian viszont soha nem volt képes ugyanezt elismerni, hogy ha fordított a helyzet, és aznap velük történik meg [ugyanez], az katasztrofális lett volna, ő pedig válogatott sértésekkel rukkolt volna elő. Szerintem teljes mértékben hiányzik a személyiségéből az önreflexió képessége, vagy az a képesség, hogy némi együttérzéssel lássa a másik oldalt.”

    A rivalizálás vége: Wolff hiányolja Hornert, de tart a bosszújától

    Horner immáron nem része a Forma–1-es paddocknak, miután a Red Bull júliusban eltávolította őt a csapatfőnöki székből, szeptemberben pedig végleg távozott az energiaitalosok kötelékéből. Wolff úgy véli, hasonló tulajdonság vezetett a bukáshoz. „A benne meglévő jogosultságérzet az oka, és ez végső soron visszaütött rá, mivel úgy érezte, hogy minden hatalom őt illeti, a Red Bull pedig nem akarta megadni neki ezt a hatalmat” – magyarázta.

    A Toyota egyik főnöke keményen kritizálta a rivális Hyundait

    0

    Tom Fowler, a Toyota technikai igazgatója alapvető hozzáállásbeli különbséget vett észre a két WRC-csapat működése között.

    A WRC-szezont feldolgozó sorozat, a More than Machine második évadának harmadik részében a Toyota technikai igazgatója éles kritikát fogalmazott meg a rivális Hyundai csapatáról. Az epizódban a Toyota éppen felmosta a padlót a Hyundaijjal a Kanári-szigetek Rallyn, ami korán előrevetítette, hogy az idén mindkét világbajnoki cím a japán gyártóhoz kerül.

    Rovanpera magabiztosan nyert, a Toyota kihasználta a Hyundai versenyképtelenségét a Kanári-szigeteken

    „Amikor megérkezünk egy versenyre, nekünk nagyon fontos a csapatmunka – mondta Tom Fowler a sorozat legfrissebb részében. – Nehéz megmondani, de kívülről úgy tűnik, mintha a Hyundai nem működne együtt csapatként. Inkább úgy látszik, hogy a versenyzők egyénekként funkcionálnak. Lehet, hogy így akarnak dolgozni, de mi nem így végezzük el a munkánkat. Az egész csapatban rendkívül erős a győzni akarás.”

    A Hyundai végül az egész szezonban küszködött, a következő évet pihenéssel töltő Ott Tänak az Akropolisz Rallyn aratta egyetlen győzelmét, míg Thierry Neuville a szezonzáró Szaúd-Arábia Rallyn nyert először. A 2025-ös szezonra egyértelműen a Toyota lehengerlő teljessítménye és Sébestien Ogier kilencedik világbajnoki címe miatt fogunk emlékezni, Tom Fowler nyilatkozata pedig tovább bővítette az ismereteinket arról, miért is alakult így az év.

    Így bírálta felül főnöke akaratát az újonc Hamilton az ikonikus műsor kedvéért

    0

    A ’Top Gear’ egykori vezető producere felelevenítette azt az esetet, amikor Ron Dennis azt akarta, hogy Lewis Hamilton egy Mercedest vezessen a műsor részeként. A McLaren akkori csapatfőnökének próbálták elmagyarázni, hogy ezzel a koncepció lényegét nyírnák ki, de végül a brit versenyző tett pontot a vita végére.

    A ’Top Gear’ túlzás nélkül ikonikus műsor volt elsősorban az Egyesült Királyságban, de világszerte is számos rajongója volt. A sorozat létezése alatti húsz év során jó néhány híres vendég megfordult Jeremy Clarksonéknál. Köztük volt Lewis Hamilton is, akit már az első, 2007-es F1-es szezonja után meghívtak a stúdióba.

    Ennek kapcsán némi konfliktus alakult ki a készítők, illetve a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis között. A brit pilóta ugyanis a ’Top Gear’ részeként futó ’Star in a Reasonably Priced Car’ című műsorban is részt vett. Ennek lényege az volt, hogy a versenyzőknek minél gyorsabban körbe kellett menniük a dunsfoldi tesztpályán egy átlagosnak mondható utcai autóban. Ez utóbbi egy Suzuki Liana volt, ám a wokingiak vezérének ez nem tetszett.

    „Nos, az első alkalom, amikor eljött, azt hiszem, éppen azután volt, hogy az újoncszezonjában vereséget szenvedett, egy ponttal bukta el a bajnokságot – utalt Hamiltonra Andy Wilman, a ’Top Gear’ egykori vezető producere a ’Midweek F1’ podcast vendégeként. – A McLaren akkor még Ron Dennis időszakát élte, így a telefonban megkaptuk a Ron Dennis-stílusú panaszáradatot, miszerint »egy Suzuki Lianában ül«. Azt hiszem, akkoriban Matt Bishop volt a PR-os. Matt Bishop felhívott, és kijelentette, »Ron azt szeretné, hogy [Hamilton] egy [Mercedes] SLR-t vezessen«.”

    Amennyiben Dennis akarata érvényesül, azzal a koncepció lényege veszett volna el, hiszen minden vendégnek ugyanabban a kocsiban kellett vezetnie. Ezt a ’Top Gear’ készítői is próbálták megértetni Dennisszel, de a vita végére maga Hamilton tett pontot, aki már ennyire fiatalon is képes volt szembemenni főnökének akaratával.

    „Azt mondtuk, hogy nem arról van szó… ugyanaz az autó – folytatta Wilman. – Erre [Bishop]: »Igen, tudod, milyen Ron.« Ron pedig azt mondta, hogy »igen, de [Hamilton] a Mercedes embere«. Mire mi: »Jézusom, Ron, gondolod, hogy valaki azt fogja mondani, hogy »akkor most megveszek egy Lianát, nem pedig azt az S-osztályt«?« Aztán, azt hiszem, Lewis még gyerekként is közbelépett, és közölte, hogy »ott leszek a Top Gearben«, mivel olyan gyerek volt, aki úgy nőtt fel, hogy nézte a műsort. Szóval ez egy emlékezetes nap volt számára. Persze most már sztár, és mindenki meghajol előtte, de akkoriban még azt mondta, hogy »jövök«.”

    Hamiltonnak abból a szempontból nem volt szerencséje, hogy a pálya nedves és csúszós volt. Ennek ellenére 1:44.7 másodperces kört autózott, amely megegyezett Jenson Buttonnak a száraz körülmények között futott idejével. Néhány évvel később aztán újra próbálkozott, és 1:42.9-cel át is vette a vezetést, de Daniel Ricciardo megdöntötte a rekordját.

    „Lenyűgöző volt – idézte fel Hamilton első szereplését Wilman. – Emlékszem, ahogyan néztem azt az utolsó előtti kanyart. Elképesztő volt, olyan, mintha… Nem tudom, kinek jutott eszébe, de olyan volt, mintha az autópályáról szinte derékszögben hajtott volna rá egy vidék útra. És úgy tűnt, hogy mindenkinél jobban megértette. Azonban esős idő volt, ezért nem ő volt az élen.”

    Hamilton egy kanapé mögött bujdosott a Hungaroringen, annyira félt találkozni a főnökével

    Nincs pihenés, máris visszaült az autóba a ralivilágbajnok pilóta

    0

    Thierry Neuville másfél héttel a szezonzáró futam után Franciaországban tesztelte a némi ráncfelvarráson átesett Hyundait.

    Thierry Neuville-nek gyakorlatilag esélye sem volt a világbajnoki címének megvédésére, ám a szezonzáró Szaúd-Arábia Rallyn elért győzelmével legalább azt elkerülte, hogy egyetlen versenyt se nyerjen meg világbajnokként. Korábban Richard Burns (2002) és Stig Blomqvist (1985) járt így, de a belga versenyző nem csatlakozott harmadikként ehhez a társasághoz.

    Neuville kedvét nem szegte a viszonylagos eredménytelenség, és másfél héttel a szezozáró futam után máris visszaült a némi ráncfelvarráson átesett Hyundai i20 N Rally1-esbe. A franciaországi teszten száraz időjárás és napsütés fogadta a versenyzőt, aki máris megtapasztalhatta, milyen lesz a jövő évi autója.

    A Hyundai nem tétlenkedik, hiszen Adrien Fourmaux a múlt hét végén már tesztversenyen vett részt ugyancsak Franciaországban, és a csapat további tesztekre készül a saját pályáján Finnországban. A dél-koreai gyártó már bejelentette, hogy a csapat harmadik autóját Hayden Paddon vezeti az év első versenyén, a január 22–25-ei Monte-Carlo Rallyn, de egyelőre nem ismert, hogy a WRC csúcskategóriájában legutóbb 2018-ban vezető új-zélandi pilóta is kap-e tesztlehetőséget.

    Rablás áldozata lett Michael Schumacher korábbi menedzsere

    0

    Megkötözték és kirabolták Willi Webert, Michael Schumacher egykori menedzserét, számolt be róla a Stuttgarter Zeitung.

    A német legendát Forma–1-es pályafutása nagy részében menedzselő Webert kedden este, Stuttgart exkluzív Kräherwald nevű lakóövezetében található villájában támadták meg. A napilap értesülései szerint három, arcát símaszkkal eltakaró betörő jutott be az ingatlanba, ahol a 83 éves Weber feleségével és házvezetőnőjével tartózkodott. A betörők mindhármukat elkapták és megkötözték, majd nekiláttak több, Weber tulajdonában lévő széf feltörésének és kiürítésének. A rendőrség szerint készpénzt és ékszereket loptak el, összesen több százezer euró értékben, majd észrevétlenül elmenekültek.

    Weber a Bildnek elmondta, hogy körülbelül egy óra elteltével egyiküknek sikerült kiszabadulnia a kötelek közül és riasztani a rendőrséget. „Monoklim van, a rendőrség itt van és beszél velem. Pocsékul vagyok. Teljes sokkban vagyok” – mondta Weber a Bildnek. A rendőrség természetesen nyomoz az elkövetők után

    Weber már nincs jóban a Schumacher-családdal

    Noha a 80-as évektől kezdve segítette Michael Schumacher karrierjét (majd öccse, Ralf pályafutását is ő egyengette) és a német pilóta első, 2006 végéig tartó pályafutása alatt rendszeresen ott volt vele a versenyeken is, 2010-ben véget ért a kettős együttműködése, Schumacher menedzselését pedig addigi sajtósa, Sabine Kehm vette át. Weber nagy fájdalma, hogy Schumacher 2013-as síbalesete után a hétszeres világbajnok felesége, Corinna teljesen kizárta őt a család életéből, így nem is látogathatja az azóta is a nyilvánosságtól elzártan élő egykori védencét.

    A Bild úgy tudja, hogy a 2020-as stroke-ja és az azt követő egészségügyi problémái miatt az utóbbi években nagyrészt a nyilvánosságtól visszavonultan élő menedzser egy ideje el akarta adni a stuttgarti villát.

    Fourmaux hisz benne, hogy a győzelemért harcolhat a Montén

    0

    Adrien Fourmaux sok pozitívumot tapasztalt a francia tesztversenyén, ami után már a győzelemért folytatott csatát is el tudja képzelni a Montén.

    Adrien Fourmaux 2024-ben a francia Rallye National Hivernal du Dévoluy versenyen vezette először a Rally1-es Hyundait, miután az M-Sporttól a dél-koreai gyártóhoz igazolt, azonban már ekkor sikerült Kalle Rovanpera előtt megszereznie a győzelmet.

    Idén a francia versenyző visszatért erre a rendezvényre, ahol ezúttal Oliver Solbergnek adott lehetőséget a Toyota, azonban végül Fourmaux tudott nyerni.

    A francia versenyző sok pozitívumot talált a tesztversenyben, ami után már a Montén való győzelmet sem tartja kizártnak.

    “Az aszfaltos pályákon további munkára volt szükség az autóval, miután Japánban, de különösen a Közép-Európa Rallyn a nehéz körülmények között nem volt jó a teljesítmény – mondta Fourmaux a DirtFishnek. – A mostani verseny után azonban már sokkal pozitívabban látom a dolgokat.“

    A Hyundai aszfaltos teljesítménye az idei WRC-futamokon nem volt túl jó, aminek oka a geometriai változtatásokban és a megváltozott felfüggesztésben keresendők.

    “Ahhoz, hogy még jobbá tegyük az autót aszfalton, valószínűleg fel kell használnunk egy fejlesztési jokert, amiről viszont a csapatnak kell döntenie. Mindenesetre már most érezhető, hogy előre léptünk egyet, az autó sokkal stabilabb. A tesztverseny előtti teszten, szerdán egy extrém szakaszon mentünk. Tele volt bukkanókkal, alacsony volt a tapadás és szinte egész nap esett az eső. Pont az ilyen nehéz körülményekre volt szükségünk. Tudtuk, hogy ha ezen az úton sikerül az autót könnyedén kezelni, akkor a verseny sem lesz nehéz. Valóban így is történt.”

    A francia verseny idén mintegy 8 km-rel rövidebb volt, mint tavaly, Fourmaux azonban 14 perccel gyorsabban teljesítette a távot.

    “Sikerült megdönteni a tavalyi eredményt, amiben segítség volt, hogy idén kevesebb volt a jég, de más pályákon hasonlóak voltak a körülmények. Éppen ezért is mondom, hogy sikerült az autóval előre lépnünk. Amennyiben sikerül a Montén a Közép-Európa Rallyhoz képest jobban teljesíteni, az igazán jó lenne. Kezdek hinni abban, hogy képesek leszünk harcolni a Montén a győzelemért.”

    Solbergnek még el kell hinnie, hogy mire képes a Rally1-es Toyota aszfalton

    0

    Oliver Solberg Franciaországban először vezette aszfaltos pályákon a Rally1-es Toyotát, ahol előzetes ismeret nélkül állt rajthoz, ennek ellenére a második helyen zárt Adrien Fourmaux mögött.

    Oliver Solberg számára kitűnően alakult az idei szezon, hiszen Toyotára váltva megnyerte a WRC2-es bajnokságot, ami mellett az Észt Rallyn lehetőséget kapott a Rally1-es Yaris vezetésére is, amit első győzelmével hálát meg.

    A svéd versenyző év végén a pályaversenyzésre váltó Kalle Rovanpera helyére léphetett, így már a Toyota gyári versenyzője lesz.

    A 24 éves versenyző a francia Rallye National Hivernal du Dévoluy versenyen vezethette először aszfaltos, havas pályákon a a Rally1-es Yarist, amivel végül Adrien Fourmaux mögött a második helyen zárt.

    Solberg szerint még el kell hinnie, hogy mire képes az autó aszfaltos utakon.

    “Teljesen más érzés murván és aszfalton vezetni a Rally1-es autót – mondta Petter Solberg fia a Rallit.fi oldalának. – Murván sokkal inkább tudtam kényelmesen vezetni az autót még változó tapadás mellett is. Aszfalton azonban meg kell tanulni az aerodinamikai csomag működését és bízni kell benne. Sokkal nagy a tapadás szintje és számos kanyarban úgy érzed, hogy tudnál gyorsabban is menni. Néhány kanyarban kissé gyorsabb voltam a kelleténél, másokban pedig lassabb. Nehéz volt megtalálni a helyes fékutat. Még el kell hinni, hogy mire képes ez az autó. Ezt már jól tudtam a Rally2-es Toyota esetében, de most egy teljesen más autót kell vezetnem.”

    Solberg a francia tesztverseny előtt semmilyen információt nem kapott az autó aszfaltos viselkedéséről.

    “Nem volt előzetes tesztem, fogalmam sem volt, hogy milyen beállítás lenne jó. Ki kellett tapasztalnom, hogy mit tudok megtenni az autóval és mit nem. A verseny alatt sok ötlet lett a fejemben, aminek segítségével jobb teljesítményre leszek képes.”

    Piastri menedzsmentje elkezdte keresni a kiutat a McLarentől?

    0

    A bajnokságot sokáig vezető, de csak bronzérmesként végző Oscar Piastri egyesek szerint a testbeszédével többször mutatta, hogy nem annyira érzi jól magát a McLarennél, és a stábja állítólag a Red Bull-lal is felvette a kapcsolatot.

    Hónapok óta tartja magát sokaknál, hogy a McLaren szabotálta Piastri bajnoki hadjáratát és Lando Norrist favorizálták. Erre a teóriára Ausztráliában többen rátettek több lapáttal, nemrég egy ottani parlamenti képviselő is említést tett róla a felszólalásában, az utolsó futamon pedig az egyik helyi tévétársaság, a 9News Australia tudósítója kapcsolt vissza a stúdióba úgy a versenyző csoportos interjúja után, hogy „reméljük, Oscar jövőre sikerrel jár…ha a McLaren nem dolgozik ellene.”

    Nem újdonság, hogy egy tehetséges, bizonyított, de magát a helyén nem feltétlenül jól érző versenyzőt összeboronál a sajtó más csapatokkal, és ezeknek szokott is lenni némi alapja, hiszen mindegyik pilóta rendszeresen feltérképezi a piacot és beszélget a riválisok képviselőivel, még ha ezen puhatolózásokból gyakran nem is lesz több egyszerű flörtnél.

    Egy ideig biztos a McLarennel állítólag 2028 végéig megállapodó Piastrit övezi majd ilyen pusmorgás (a szerződése meghosszabbításakor nem közölték hivatalosan, az pontosan milyen időtartamra szól), akiről már év közben felröppent a pletyka, hogy szemez a Ferrarival, és most újabb csapatneveket dobtak be a kalapba az Inside The Piranha Club podcast adásában, bokszutcában keringő információkra hivatkozva: úgy hallották, Piastri stábja megkereste a Red Bullt, hogy a 2027-es lehetőségekről érdeklődjenek, de az Aston Martin neve is előkerült a jövője kapcsán.

    Papíron mindkét alternatívában van potenciál: az új szabályok első éve sokat meghatároz a következő évek erőviszonyairól, és a Red Bullnál elvileg Max Verstappen evezhet új vizekre, ha valami nem tetszik neki, vagy Isack Hadjart tehetik ki, ha nagyon felsülne, míg az Aston Martinnál Fernando Alonso közelgő visszavonulása szabadíthat fel egy ülést – utóbbi azt mondta, 2026-ban valószínűleg jó eredmények esetén akasztja szögre a bukósisakot, mert rossz szájízzel nem akar visszavonulni az F1-ből.

    Piastri tavasszal egy interjúban „hízelgőnek” nevezte a Red Bull-os szálakat, de természetesen azt mondta, „a McLarennél látja a jövőjét.”