Kezdőlap Blog Oldal 722

Monte-Carlo Rally SS4: Ogier első szakaszát nyerte, Neuville forgott, Tanak előzött

0

A Monte-Carlo Rally negyedik szakaszán Sébastien Ogier megszerezte idei első részsikerét, így a megforgó Thierry Neuville nyomába eredt. Ott Tanak pedig megelőzte Adrien Fourmaux-t és a negyedik helyre lépett. 

A Monte idei negyedik szakaszát egy 17.87 km-es szakaszon tartották, mely ellentétben a pénteki első gyorsaságival teljesen száraz volt. 

Drámai pillanat így is akadt azonban, miután Thierry Neuville egy levágás során megcsúszott és a forgással 10 másodperccel kapott ki az első szakaszát nyerő Sébastien Ogier-tól, valamint 9 másodperccel Elfyn Evans-től. 

Összetettben Evans előnye megduplázódott és 18.8 másodpercre nőtt Neuville hibája után, míg a belga versenyzőt már csak 3.1 másodperc választja el a harmadik helyen álló Ogier-tól. 

Ott Tanak azt követően, hogy megforgott a nap első szakaszának jeges kanyarjában ezúttal javított és megelőzve Adrien Fourmaux-t a negyedik helyre állt. 

Tanak, Neuville, Munster is bajba került a jégen, de Katsuta vesztette a legtöbb időt a Montén péntek reggel

A WRC2-ben Nikolay Gryazin megtartotta vezető helyét, azonban Pepe López 8 tizedre megközelítette, míg a harmadik helyen Yohan Rossel 5.8 másodperc hátránnyal áll. 

A délelőtt során még egy szakasz vár a mezőnyre, melyen az első hírek szerint ismét komoly jeges területek lehetnek, Sébastien Ogier jégkémje balesetet is szenvedett.

Monte-Carlo Rally, állás 4 szakasz után 
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid 45:30.7
2 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +18.8
3 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +21.9
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +1:00.2
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hyibrid +1:03.7
6 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +1:49.5
7 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +2:16.1
8 #21 Nikolay Gryazin – Alexandre Coria (RUS) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +3:02.5
9 #25 Pepe López – David Vázquez (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +3:03.3
10 #20 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +3:08.3
11 #22 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 +3:26.6
12 #23 Sami Pajari – Enni Malkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +3:51.2
13 #27 Stéphane Lefebvre – Andy Malfoy (FRA) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:57.4
14 #24 Nicolas Ciamin – Yannick Roche (FRA) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +4:04.4
15 #29 Jan Solans – Rodrigo Sanjuán (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +4:39.8
#18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +6:14.7 

A gyorsasági szakaszok időterve
Január 25., csütörtök
20:35 SS1 Thoard 21.01 km Evans 12:12.9 103.20 km/h / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Neuville
21:58 SS2 Bayons 25.19 km Evans 14:00.0 107.96 km/h / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier

Január 26., péntek
08:51 SS3 Saint-Léger-les-Mélèzes 1 16.68 km Neuville 9:18.3 107.56 km/h / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
10:24 SS4 Champcella 1 17.87 km Ogier 9:53.2 108.45 km/h / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
11:57 SS5 La Bréole 1 18.31 km
14:56 SS6 Saint-Léger-les-Mélèzes 2 16.68 km
16:29 SS7 Champcella 2 17.87 km
18:02 SS8 La Bréole 2 18.31 km

Január 27., szombat
08:05 SS9 Esparon 1 18.79 km
09:53 SS10 Les Nonières 1 20.04 km
11:06 SS11 Pellafol 1 21.37 km
14:05 SS12 Esparon 2 18.79 km
15:53 SS13 Les Nonières 2 20.04 km
17:06 SS14 Pellafol 2 21.37 km

Január 28., vasárnap
07:04 SS15 La Bréole 3 18.31 km
08:35 SS16 Digne-les-Bains 19.01 km
12:15 SS17 La Bollène-Vésubie (PS) 12.15 km

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv
Élő eredmények

Több mint 100 éves az „F1” rendszám, amelyet tulajdonosa elképesztő pénzért sem hajlandó eladni

0

16 évvel ezelőtt ezen a napon vásárolta meg országos rekordot jelentő áron az „F1” rendszámtáblát egy brit üzletember. Azóta ennek a sokszorosát ajánlották neki, ám ő nem akar megválni gyűjteményének ékes darabjától.

A rendszámokat minden országban szabályozzák, hogy milyen sorrendben követik egymást a betűk és a számok. Azonban, ahogyan Magyarországon, úgy máshol is megvan a lehetőség, hogy különleges darabokat csináltassanak, amelyeket aztán vagy büszkén használnak, vagy eladnak. Az egyik legértékesebb darab a világon, az „F1” feliratú rendszámtábla.

Érdekesség, hogy maga a tábla jóval idősebb annál, amire a legtöbben gondolnak, amikor meglátják ezt a két karaktert. A rendszámtáblát ugyanis 1904-ben, az angliai Essex megyében regisztrálták. Mint ismert, a Forma–1-es világbajnokság csupán 1950-ben indult világhódító útjára, de magát a kategóriát is csak 1946-ban hozták létre, vagyis a rendszámtábla minimum 42, de inkább 46 évvel „megelőzte saját korát”.

Végül több mint 100 évig, egészen pontosan 2008-ig használták Essex megyében. Legutoljára a helyi tanács elnöke közlekedett vele, egy Volvo S80-as volánja mögött. Azonban 2008. január 26-án, azaz napra pontosan 16 éve ezen a napon brit rekordot jelentő összegért, 440 625 fontért eladták. Bár az összeg horribilisnek hangzik egy rendszámtábláért, a világcsúcstól már akkor is bőven elmaradt, hiszen sajtértesülések szerint ugyanabban az évben egy abu-dzabi üzletember 7,1 millió dollárt fizetett az „1” feliratú rendszámtábláért.

A vevő egy bizonyos Afzal Kahn volt, aki autótervezőként és üzletemberként dolgozott. A 90-es években létrehozta a Kahn Design nevű cégét, amely kezdetben az autók testreszabását végezte, majd később a teljes járműfelújítás is szerepelt a portfólióban. Emellett szerepelt különböző televíziós műsorokban, 2014-ben pedig amolyan életműdíjat is kapott.

Évekig üldöztem – nyilatkozta Kahn, miután megvásárolta a rendszámot. – Nem tudom elhinni, hogy végre megszereztem! Minden férfi álma, hogy egy ilyen rendszám legyen a tökéletes autóján.” Az összegről sokat elmond, hogy a rendszámtábla először egy McLaren SLR-re került fel, amelyet ennél jóval kisebb pénzért, 300 ezer fontért vásárolt meg.

Azóta már átkerült egy Bugatti Veyronra, és a BBC korabeli jelentése szerint 2010-ben 5 millió fontot ajánlottak érte, amit Kahn visszautasított. Három évvel később a brit sajtó arról számolt be, hogy a 6 millió fontos ajánlatot sem fogadta el. Erről egy szóvivő is beszélt, aki a pontos összeget ugyan nem erősítette meg, de azt igen, hogy valóban volt megkeresés.

„Kaptunk egy jelentős, több millió fontos ajánlatot az »F1« rendszámtábláért, amelyet azonnal visszautasítottunk – idézte a Daily Mail. – Kahn úrnak nem áll érdekében, hogy eladja az »F1«-et, amely a kedvenc rendszámtáblája. A nagy becsben tartott rendszámtáblák értéke az ingatlanokkal vagy más befektetésekkel ellentétben nem ingadozik, csak növekszik. Az embereket nem kellene megdöbbentenie, hogy a rendszámtábla több millió fontot ér.”

A hír kapcsán az SWNS arra hívta fel a figyelmet, hogy ebből az összegből 6 Bugatty Veyront, 75 Range Rovert vagy akár 600 Ford Fiestát lehetne venni. Mondhatni, ez szép pénz egy tábllláért, amelyen egy betű és egy szám szerepel egymás mellett, ráadásul itt még nem volt vége. 2018-ban ugyanis újabb, ezúttal 10 millió fontos ajánlat érkezett, ám Kahn ebből sem kért.

Elmondása szerint nem is áll szándékában eladni a számtalan különleges rendszámtáblából áll gyűjteményének egyik legékesebb darabját, pedig ez az összeg már világrekordot jelentene. Apropó rekord: a brit csúcsot azóta négy rendszámtábla is megdöntötte. A jelenlegi listavezető a „25 O”, amelyet 2014 novemberében egy gyűjtő, John Collins vett meg 518 ezer fontért.

Tanak, Neuville, Munster is bajba került a jégen, de Katsuta vesztette a legtöbb időt a Montén péntek reggel

0

A Monte-Carlo Rally első pénteki szakaszának jeges része komoly problémákat okozott a versenyzőknek, Thierry Neuville közelebb került az élen álló Elfyn Evans-höz. Takamoto Katsuta azonban annyi időt vesztett, hogy már csak vasárnap lehet esélye pontszerzésre. 

Egy 16.68 km-es gyorsaságival kezdődött a pénteki nap a Montén és a szakaszon nagyjából 7 km-nél igen komoly jégréteg volt az úton, amin Ott Tanak megforgott, Thierry Neuville és Grégoire Munster pedig megcsúszott. Takamoto Katsuta azonban több, mint 5 percet vesztett ezen a részen, miután árokba csúszott és s nézők segítségére volt szüksége. 

A szakaszt Thierry Neuville nyerte a megcsúszás ellenére is, miután Elfyn Evans inkább óvatosan vezetett, így 5.3 másodperccel volt lassabb belga riválisánál. A harmadik időt Sébastien Ogier autózta 6.6 másodperc hátránnyal. 

Összetettben Thierry Neuville 9.8 másodpercre csökkentette hátrányát Evans mögött, míg a harmadik helyen Ogier 22.9 másodperc hátránnyal áll. 

Adrien Fourmaux a negyedik helyre lépett, miután Tanak 41.9 másodpercet vesztett a forgással és a francia fordos mögé csúszott. 

Andreas Mikkelsen a hatodik Grégoire Munster előtt, Takamoto Katsuta pedig az idővesztés után gyakorlatilag már csak vasárnap tud pontot szerezni. 

A WRC2-ben Nikolay Gryazin vette át a vezetést a kissé óvatosan kezdő Pepe Lópeztől, míg a harmadik helyen Yohan Rossel maradt. 

Pénteken még öt gyorsasági vár a mezőnyre.   

Monte-Carlo Rally, állás 3 szakasz után 
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid 35:36.5
2 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +9.8
3 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +22.9
4 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hyibrid +56.2
5 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +59.4
6 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +1:30.8
7 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +2:02.3
8 #21 Nikolay Gryazin – Alexandre Coria (RUS) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +2:30.6
9 #25 Pepe López – David Vázquez (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:32.5
10 #20 Yoann Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +2:37.0
11 #22 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 +2:55.2
12 #23 Sami Pajari – Enni Malkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +3:05.3
13 #27 Stéphane Lefebvre – Andy Malfoy (FRA) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:09.5
14 #24 Nicolas Ciamin – Yannick Roche (FRA) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +3:18.6
15 #29 Jan Solans – Rodrigo Sanjuán (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:49.7
#18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +6:05.5 

A gyorsasági szakaszok időterve
Január 25., csütörtök
20:35 SS1 Thoard 21.01 km Evans 12:12.9 103.20 km/h / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Neuville
21:58 SS2 Bayons 25.19 km Evans 14:00.0 107.96 km/h / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier

Január 26., péntek
08:51 SS3 Saint-Léger-les-Mélèzes 1 16.68 km Neuville 9:18.3 107.56 km/h / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
10:24 SS4 Champcella 1 17.87 km
11:57 SS5 La Bréole 1 18.31 km
14:56 SS6 Saint-Léger-les-Mélèzes 2 16.68 km
16:29 SS7 Champcella 2 17.87 km
18:02 SS8 La Bréole 2 18.31 km

Január 27., szombat
08:05 SS9 Esparon 1 18.79 km
09:53 SS10 Les Nonières 1 20.04 km
11:06 SS11 Pellafol 1 21.37 km
14:05 SS12 Esparon 2 18.79 km
15:53 SS13 Les Nonières 2 20.04 km
17:06 SS14 Pellafol 2 21.37 km

Január 28., vasárnap
07:04 SS15 La Bréole 3 18.31 km
08:35 SS16 Digne-les-Bains 19.01 km
12:15 SS17 La Bollène-Vésubie (PS) 12.15 km

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv
Élő eredmények

 

Ő, Verstappen és Alonso a mezőny legjobbjai? – Hamilton szerint egy közös dolog van bennük

0

Lewis Hamilton reagált arra a kérdésre, hogy Max Verstappennel és Fernando Alonsóval együtt ő számít-e a jelenlegi F1-es mezőny legjobb pilótájának. A hétszeres világbajnok arról is beszélt, hogy mihez fog kezdeni, miután abbahagyja a versenyzést a Forma–1-ben.

A Forma–1-es szurkolók körében nemcsak az az örök vitatéma, hogy ki a történelem legjobb versenyzője, hanem az is, hogy ki a mindenkori mezőny legerősebb pilótája. Sőt, ez a kérdés talán még nagyobb indulatokat tud generálni, hiszen sokan jóval hevesebben védik az aktuális kedvencüket, mint egy korábbi favoritot.

Persze valójában ezt a kérdést sem lehet teljes bizonyossággal megválaszolni, hiszen a pilóták soha nem fognak ugyanolyan autóval menni. Mindenesetre az tény, hogy a mostaniak közül hárman nyertek már világbajnoki címet: Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Max Verstappen. A brit pilótának pedig feltették a kérdést, hogy ők hárman-e a jelenlegi mezőny legjobbjai.

Szerintem nemcsak mi, hanem a Forma–1 összes versenyzője rendkívül céltudatos, csak más-más okból – válaszolta a FORMULE 1 Magazine-nek. – Különböző neveltetés, különböző nehézségek, különböző kihívások. Azonban sok hasonlóságot látok ezeknél a pilótáknál és például a Forma–2 és a Forma–3 fiatalabb versenyzőinél is. Azt hiszem, Maxban és Fernandóban egy dolog van meg, ami bennem is: mindannyian rendkívül versengők vagyunk. Mindent megteszünk azért, hogy elérjük, amit akarunk. Arról nem sokat tudok mondani, hogy emberként ők milyenek. Csak a Forma–1 világából ismerem őket, nem arról van szó, hogy például meglátogatom őket.”

Hamilton olyat tehet Schumacher rekordjának megdöntésével, ami eddig senkinek sem sikerült

Hamilton ezúttal is azzal a céllal vág neki az idénynek, hogy megszerezze a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét, amivel egyébként számos más statisztikát is átírna. Persze ehhez arra is szükség van, hogy ismét versenyképes autót kapjon a Mercedestől, ami az elmúlt két évben nem történt meg, de most optimistán várják a szezont.

Az viszont biztos, hogy a brit pilóta már az F1-es pályafutása vége felé jár, és könnyen lehet, hogy 2025 végén, amikor lejár a szerződése, visszavonul. Felmerül a kérdés, hogy utána mihez kezd: más kategóriában versenyez, új pozíciót kap a Forma–1-ben, vagy éppen teljesen elszakad a versenyzés világától? Szerinte neki is időre lesz szüksége ahhoz, hogy ezt eldöntse.

Az F1 egykori playboya szerint Hamiltonnak ennyi volt, de nem mindenki ért vele egyet

Soha nem mondtam, hogy a nyolcadik világbajnoki cím lesz a végállomás – hangsúlyozta. – Nem tudom, mi következik a Forma–1-es versenyzés után. Nem feltétlenül érzem a vágyat, hogy továbbra is aktív maradjak a Forma–1-ben, de, ahogyan korábban mondtam, soha ne mondd, hogy soha. Nem tudom elképzelni, hogy többé már nem versenyzek, és még mindig ott vagyok valahol a bokszban. Valószínűleg azt gondolnám, hogy »még egy évig kitarthatok, akkor pedig részt is vehetnék benne [pilótaként]«. Szóval valószínűleg jobb lenne, ha kivennék egy kis szabadságot, és aztán meglátnám, hogy még mindig szeretnék-e visszajönni.”

Giraudet: A Monte pénteki pályái igazán gyorsak lehetnek

0

A Monte-Carlo Rally pénteken három pálya kétszeri teljesítésével folytatódik. Denis Giraudet szerint ezeken a szakaszokon igazán gyorsan lehet vezetni. 

Pénteken a Saint-Léger-les-Mélèzes / La Bâtie-Neuve 16,68 km-es, a Champcella / Saint-Clément 17,87 km-es és a La Bréole / Selonnet 18,31 km-es szakaszokkal folytatódik a Monte-Carlo Rally. 

A Monte pályáit a 189 WRC-futamon, köztük 20 alkalommal a Montén is induló, Denis Giraudet mutatta be az AutoHebdo.fr oldalnak. A 68 éves navigátor a 2024-es Montén is részt vesz Raphael Astier társaként. 

“A 3. ss 6. gyorsasági pályáján van a legnagyobb esély találkozni havas részekkel. A pálya eleje széles és gyors, ezt követően emelkedő következik, ami hágókon át vezet. Ezen a részen lehetnek havas vagy jeges területek.

A hágók után egy meredek lejtő következik, itt a domboldalon síelni is szoktak. A cél előtti 3-4 km pedig nagyon gyors rész, ahol könnyen előfordulhatnak négykerékkel történő megcsúszások. Az egész versenyt tekintve ez egy igen ajánlott terület a nézők számára.” 

“A negyedik és hetedik szakasznak helyet adó Champcella pályát ugyanakkor nem értem, hogy miért került a programba, mert nagyon messze van a nap első szakaszától és ilyen jellegű pályát közelebb is lehetett volna találni. Ennek a szakasznak az eleje és vége nagyon szűk, és falvakon át vezet az út. A pálya középső részén szenvedett balesetet 2020-ban Ott Tanak, az egy kifejezetten gyors rész. Raphael Astierrel talán még mi is gyorsabbak tudunk lenni ezen a részen a Rally2-es autóknál.” 

Monte-Carlo Rally 2024 – Minden infó egy helyen

“A Lé Bréole gyorsasági az egyik legszebb szakasza az idei Monténak. Az utolsó 5-6 kilométer hasonlóan egy finn pályához nagyon gyors és tele van ugratókkal. Havon ez a rész sokkal inkább élvezhető, mint aszfalton.

Mivel ez a harmadik szakasz a nap során, a versenyzőknek muszáj a használt gumikat beosztani, mert itt már kevésbé fognak tapadni. Különösen kritikus ez a pálya, ha száraz a verseny, mert akkor rengeteg lehet a felhordás.” 

Evans brutális tempóban kezdte a 2024-es Rally Világbajnokságot

0

Elfyn Evans mindkét csütörtöki szakaszt megnyerte a Monte-Carlo Rallyn, így már a kezdésnél kényelmesebb előnyre tett szert Thierry Neuville és Sébastien Ogier előtt. 

Csütörtökön este két szakasszal kezdődött meg a 2024-es Rally Világbajnokság nyitó futama, a Monte-Carlo Rally. A többnyire száraz szakaszokon a szurkolók elképesztő hangulatot teremtettek. 

Elfyn Evans mindkét szakaszt6 megnyerve 15.1 másodperc előnnyel várhatja a pénteket Thierry Neuville-t és 21.6 másodperccel megelőzve a verseny kilencszeres győztesét, a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier-t. 

Ogier a felhordásokkal küzdött a sötétben, míg Thierry Neuville és Ott Tanak is az autóval.  

A 2019-es világbajnok észt versenyző az első gyorsaságin még gyorsabb volt belga csapattársánál annak ellenére, hogy kigyorsítási probléma adódott a Hyundaijal, ami a második szakaszra csak súlyosabb lett így végül csak a negyedik helyen várhatja a pénteket. 

Kellemes meglepetést okozott Adrien Fourmaux, aki az ötödik helyen áll a Forddal, míg Takamoto Katsuta a hatodik, Grégoire Munster pedig hetedik. 

Andreas Mikkelsen mindkét szakaszon még küzdött az autóval, az elsőn a hibrid rendszer adta plusz erőt próbálta megszokni, míg a másodikon a jó kanyar sebességet igyekezett kitapogatni. 

A Rally2-es autók között nem kis meglepetésre a skodás Pepe López vezet, aki Evans-höz hasonlóan mindkét szakaszt megnyerte, így vezeti a WRC2-es értékelést is a citroenes Nikolay Gryazin 1lőtt 14.2 másodperccel, míg a harmadik helyen Yoann Rossel áll a másik C3 Rally2-vel 19.9 másodperc hátránnyal. 

Monte-Carlo Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Sami Pajari a Rally2-es autók között a negyedik és egyúttal a legjobb Toyotás versenyző is, ugyanakkor a finn versenyzőt nem értékelik a WRC2-ben. 

Pénteken hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. 

Monte-Carlo Rally, állás 2 szakasz után 
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid 26:12.9
2 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +15.1
3 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +21.6
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +22.8
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hyibrid +39.0
6 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +46.3
7 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +1:06.0
8 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +1:08.8
9 #25 Pepe López – David Vázquez (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +1:36.5
10 #21 Nikolay Gryazin – Alexandre Coria (RUS) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +1:50.7
11 #20 Yoann Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +1:56.4
12 #23 Sami Pajari – Enni Malkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 +2:00.2 

Rekordszámú néző és új pályaelem a Superenduro GP of Hungary programjában

0

Minden eddiginél nagyobb közönség előtt rendezik meg február 3-án a Superenduro GP of Hungaryt. A motokrossz, a triál és az enduro elemeit ötvöző látványos sportág sztárjai és hazai kiválóságai az idei évtől az MVM Dome-ben várják a szurkolókat. Jegyek még kaphatók a superenduro.hu oldalon és az Eventim hálózatában.

Február 3-án a TRP Hungary ismét megrendezi a FIM Superenduro-világbajnokság hazai fordulóját, a Superenduro GP of Hungaryt. A tavalyi, telt házas esemény után a rendező úgy döntött, hogy a régió legnagyobb fedett sportcsarnokába, az MVM Dome-ba költözteti a rendezvényt, és hogy jó döntés volt, az már hetekkel a verseny előtt igazolást nyert, hiszen az idei verseny rekordszámú néző előtt zajlik majd.

Bemutatták a Superenduro GP of Hungary pályáját, egy teljesen új elemet is tartalmaz

A Superenduro GP of Hungary szinte a főváros szívébe viszi a motorversenyzés egyik leglátványosabb formáját: 84 kamionnal, körülbelül 1600 tonna föld, 40-40 tonna kő és faanyag, és 3,2 tonna üvegszálas csőelem felhasználásával épül az ugrókkal és farönkökkel tűzdelt pálya – az ezen zajló versenyt a szurkolók kényelmes széksorokról, testközelből követhetik végig az MVM Dome minden pontjáról.

Az idei újítások között szerepel, hogy a felhasznált anyagok között homok is lesz, ami nagy kihívás elé állítja majd a versenyzőket. A pálya építése a magyarországi építőipar egyik legfiatalabb, dinamikusan fejlődő vállalata, a V-Híd Építő közreműködésével valósul meg.

A rendezvénynek fontos eleme a látvány: idén a korábbiaknál komolyabb fény-, hang- és pirotechnikai eszközökkel készülnek a szervezők, így már a 18 órakor kezdődő megnyitó is igazán látványosnak ígérkezik.

„Izgalmas rendezvényre számítunk! Tavaly a Papp László Sportarénában sikerült telt házas versenyt rendezni, úgyhogy részben emiatt is váltottunk az új és nagyobb helyszínre. Azt már most látjuk, hogy minden idők legnagyobb és legnépesebb Superenduro-versenye lesz ez Magyarországon, úgyhogy izgatottan várjuk a rajtot” – nyilatkozta Őry Kornél, a szervezőbizottság vezetője. – Jó néhány magyar versenyzőnek is szurkolhatunk, és az, hogy egy ilyen arénában, ilyen körülmények között, ilyen technikával ennyi ember magyar sikerekért szurkolhat, páratlan élményt jelent majd. Nagyon kevés lehetőség van Magyarországon ilyen volumenű sporteseményen részt venni.”

Visszatér a legendás pályatervező

A pályát ismét a hazai off road motorversenyzés legendája, ifj. Németh Kornél tervezte, aki versenyzői szemszögből és a közönség oldaláról is élvezetes nyomvonalakat állít össze. Az előkészítésben és a kivitelezésben közreműködik Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke is.

„Ez a pálya első ránézésre elég jól néz ki. Szerintem nagyon jól sikerült. Ha így lesz megépítve, akkor nagyon várom már, hogy versenyezzünk rajta. A budapesti pályát legfőképp az teszi különlegessé, hogy sok ezer magyar ember remek hangulatot teremt. Persze, a pályának is vannak egyedi elemei, de legfőképp a közönség miatt érdekes” – mondta Liszka Roland.

Az Európa-kupában állhat rajthoz napjaink legsikeresebb magyar Superenduro-versenyzője, Zsigovits Norbert is, aki a Prestige állandó résztvevője, de három héttel ezelőtt Riesában ujjtörést szenvedett, ami visszavetette a felkészülését, és egyelőre kétséges, hogy tud-e versenyezni Budapesten, de mindenképpen ott lesz az MVM Dome-ban.

Így kezdődött a Superenduro-világbajnokság magyarországi fordulójának története

„Ez a sérülés talán az egyik legrosszabb időpontban jött, hiszen most vagyunk az év számomra legnagyobb eseménye előtt. Gyakorlatilag az egész évemet mindig erre próbálom felépíteni, ezért mentünk el Amerikában is elég sok versenyre, illetve az edzéseket is teljesen úgy próbáljuk összerakni, hogy a csúcspont az itt februárban legyen. Az még kérdéses, hogy tudok-e indulni, a jövő hét második felében derül majd ki. Szerencsére sok jó magyar versenyző van, ha esetleg nem tudnék indulni, akkor is igazán jó show lesz, de mindent megteszek annak érdekében, hogy ott legyek a versenyen.”

Az előző évekhez hasonlóan a fő versenyszámok mellett ismét lesz gyerekfutam, amely megszervezése révén a hazai verseny az utánpótlás tagjai számára is életre szóló élményt és lehetőséget biztosít a bemutatkozásra.

Egész napos program

A Superenduro GP of Hungary edzései az előzetes időterv alapján 2024. február 3-án 11:30-tól kezdődnek. Az edzések külön Training jegyek megvásárlásával látogathatók a 16 órától kezdődő főprogram előtt.

A három felnőtt kategória futamai előtt a közönség a versenyzőkkel is találkozhat az autogramosztás alkalmával, valamint az MVM Dome kialakítása révén a korábbiaknál több kiállítást is láthatnak majd a szurkolók.

Liszka szerint jól sikerült a budapesti Superenduro-pálya, Zsigovits úgy véli, megvan az egyensúly

Az este megnyitója 18 órakor látványos fény-show-val kezdődik, utána a Prestige legjobbjait felvonultató Superpole versenyszám következik, majd várhatóan 21 óráig a Prestige és a Junior három-három, valamint az Európa-kupa két futama látható.

Valódi arénahangulat lesz

A versenyre a Gold kategóriás jegyek lényegében elfogytak, a Silver kategóriából az utolsó helyek várnak gazdára, de az MVM Dome kialakításának köszönhetően a Bronze besorolású székekről is kiválóan látható a pálya.

Kedvezményes jegyvásárlásra 2024. február 2-ig van lehetőség a www.superenduro.hu oldalon és az Eventim hálózatában, de a verseny napján, a helyszínen is lehet majd jegyet váltani a Trainingre és a főprogramra is. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a Paddock jegyek a megnövelt befogadóképesség ellenére is elfogytak.

10 éve érkezett meg a történelem egyik legrosszabb Ferrarija

0

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt mutatták be a Ferrari F14 T-t, a maranellói istálló 2014-es F1-es autóját. Az eredmények borzasztóak voltak, és a felvételeken is látszott, hogy mennyire nehezen vezethető, ám Fernando Alonso esetében kicsit bonyolultabb a helyzet.

1994 óta a Ferrarival összesen négyszer fordult elő, hogy egyetlen futamot sem nyert. Ezek közül a 2016-os és a 2021-es aszály nem volt annyira tragikus: előbbi évnek az első felében majdnem minden futamon összejött a dobogó, míg utóbbinál egyértelmű volt az előrelépés a tragikus 2020-as idényhez képest. Azt pedig egyértelműen annak a számlájára lehetett írni, hogy az FIA-val kötött titkos egyezség után jelentősen át kellett alakítaniuk a motort, amely így sokkal gyengébb lett.

Maradt tehát a 2014-es esztendő, amikor a Ferrari az F14 T kódnevű modellel versenyzett, amelyet napra pontosan tíz éve mutattak be. Bár a pontok számát tekintve egyértelműen jobban teljesített a hat évvel későbbi verziónál, dobogóból például kevesebb jött össze. Olyannyira, hogy akár figyelembe vesszük a futamok számát, akár nem, ennél rosszabb teljesítményt csak 1969-ben, 1973-ban és 1980-ban nyújtottak, vagyis a modern években bizonyos szempontból ez volt a mélypont.

Megnézve a fedélzeti kamerás felvételeket, nem tűnik meglepőnek, hogy Kimi Räikkönen és a mindkét dobogót szállító Fernando Alonso sem ért el nagy sikereket. A szezonzáró abu-dzabi hétvégén készült videón például látszik, hogy a spanyol versenyzőnek mennyit kell korrigálnia. Vagy valóban korrigálnia kell? Többek között ennek is utánament Scott Mansell, a Driver61 elnevezésű YouTube-csatornájára feltöltött videóban.

Mansell, aki korábban maga is versenyzett, kiemelte, hogy míg Alonso köztudottan az alulkormányzott autókat kedveli, addig Räikkönen épp az ellenkezője, hiszen ő a túlkormányzott kocsit preferálja. Az viszont közös volt, hogy a felvételek alapján mindkettőjüknek sokat kellett ellenkormányozniuk: a finn pilóta esetében ezt egy spielbergi felvétellel érzékeltette, majd hozzátette, hogy ez az autó „nemcsak rossz, hanem kiszámíthatatlanul rossz” volt.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jutott el idáig a Ferrari, érdemes megvizsgálni a hátteret. A legfontosabb, hogy a 2014-es idényre jelentősen változtak a technikai szabályok. Mindenekelőtt a 2,4 literes szívómotorok helyett bevezették az 1,6 literes hibridmotorokat, és bemutatkozott a break-by-wire rendszer. Persze a kasztni is jelentősen változott, az orrkúpokra például emlékezetes megoldások születtek, a Ferrari a porszívó-kialakítást választotta.

Péniszorr, sajtreszelő, rozmár, teáskanna, Ferrari-traktor – íme a legrondább F1-es autók

Ahogyan minden nagyobb horderejű szabályváltozás, úgy ez is nehéz döntések sora elé állította a csapatokat, a maranellói alakulat pedig úgy döntött, hogy más utat jár, mint a többiek. A motort annyira előre helyezték, amennyire csak lehetett, és minél kompaktabb erőforrásra törekedtek. Az oldalszekrényeket és az autó hátsó részét minél inkább próbálták elvékonyítani, az olajtartályt pedig a versenyző mögül áttették a váltóházon belülre, hogy ezzel is teret szabadítsanak fel.

A Ferrari ezzel hatékonyabbá akarta tenni a légáramlást a diffúzornál, illetve a hátsó szárnynál. Azonban nagyon hamar kiderült, hogy a Mercedes stratégiája volt kifizetődő: a csillagos alakulat építette a legerősebb és leghatékonyabb motort, és akár az aerodinamikai hatékonyságot is hajlandóak voltak feláldozni ennek érdekében. A Scuderia erőforrása ezzel szemben kevésbé volt hatékony, a turbójuk pedig mindenkiénél kisebb volt.

Ronda, de hatékony – miért vezetett traktor módjára Fernando Alonso Forma–1-es autót?

Ráadásul a hibrid rendszer nem volt valami pilótabarát. Räikkönen fedélzeti kamerájából látható, hogy a 2007-es világbajnok óvatosan adagolja a gázt a kanyarkijáraton, majd hirtelen rengeteg extra erőt kap, amitől az autó nyilvánvalóan kibillen az egyensúlyából, és korrigálnia kell. Alonso ellenben igyekezett kiismerni az autót, és alkalmazkodni, amivel veszített némi időt, de legalább tudta, hogy mikor mit kell tenni, és nem érték meglepetések.

Ezen a ponton pedig eljutunk az autónak a legextrémebb tulajdonságához. Egy kocsi általában vagy alul- vagy túlkormányzott, vagyis leegyszerűsítve vagy nehezen kanyarodik, vagy túlságosan is nagy mértékben fordul be. A Ferrarira azonban mindkettő igaz volt, ami első hallásra teljesen abszurd kijelentésnek hangzik, ráadásul mindez képes volt egyetlen kanyaron belül váltakozni.

A Ferrari elsősorban a lassú kanyarok féktávjain, illetve kijáratain szenvedett, mivel az autó hátsó része instabil volt, és a gumik nem működtek megfelelően, így nem volt meg a kellő hátsó mechanikai tapadás. Ennek számos oka lehet, mindenesetre a Ferrari a teljes szezonon át próbálta megoldani a problémát. Ezzel együtt viszont azt is tudták, hogy valamennyire alulkormányzottá kell tenni az autót, mert ha a hátsó rész ennyire mozgékony, akkor az eleje sem lehet túl merev, hiszen akkor a pilóták szinte mindig a megpördülés ellen küzdenének. Ha alulkormányzott, akkor viszont valamivel kiszámíthatóbb, és a hátsó része sem úszik el nagyon, persze cserébe lassabbá válik, de a Ferrarinak meg kellett hoznia ezt a kompromisszumot.

A valódi helyzet tehát az volt, hogy a kanyarbejáratoknál az autó alul-, míg a -kijáratoknál túlkormányzottá vált. Azonban Mansell arra is felhívta a figyelmet, hogy ár az a bizonyos abu-dzabi felvétel nagyon rosszul néz ki, Alonso valójában nem küszködött a csúszkálással, hanem előidézte azt. Mindezt azzal magyarázta, hogy a kétszeres F1-es világbajnok sokszor rányomott a gázra a kanyarbejáratok végén, ami egy annyira tapasztalt pilóta esetében nem lehet véletlen.

Alonso a Red Bull tiltott csapatutasítása miatt nem lett világbajnok a Ferrarival?

Ogier: Az új pontrendszer csak árt a WRC-nek

0

A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier szerint az új pontrendszer érthetetlen a kevésbé fanatikus szurkolóknak, valamint kicsinyíti a futamgyőzelem értékét. 

Mióta az FIA bejelentette, hogy 2024-től új pontrendszert vezetnek be a WRC-ben, igen sok kritika érte az újítást. 

Máris változhat a WRC új pontrendszere

Sébastien Ogier a Monte-Carlo Rally rajtja előtt adott hangot véleményének. 

“Nem igazán érdekel a pontrendszer, részmunkaidőben versenyezve csak a győzelmek elérése érdekel – mondta Sébastien Ogier a Motorsport.com oldalnak. – Mindenesetre az új rendszernek nem látom az értelmét. Remélem, hogy tévedek, de jelenleg csak azt látom, hogy árt a bajnokságnak. A vasárnapi versenynek ugyan jót tehet, de így sem látom értelmét. Teljesen leértékeli a győzelmet, bonyolulttá teszi a bajnokságot és a szurkolók szélesebb tábora nem is fogja érteni, kivéve az igazi fanatikusokat. A többiek csak azt kérdezik majd, hogy miként lehetséges, hogy nem a győztes kapta a legtöbb pontot.” 

“Ha valakinek problémája lesz pénteken vagy szombaton nyugodtan spórolhat gumikat és az autót is vasárnapig, így is harcolhat a zárónap 50 km-es versenytávjának 12 pontjáért, miközben aki végig versenyzi az első két napot csak 18 pontot kap a hosszabb táv ellenére. Tettem egy javaslatot, miszerint a szakaszu7győzelemért járhatna egy-egy pont, ami mindenkit a szakaszok megnyerésére kényszerítene.” 

Monte-Carlo Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Ogier elmondta véleményét a Monte-Carlo Rallyról is, mely szerinte úgy sem lesz könnyebb, hogy az enyhe időjárás miatt kevesebb havas rész várható. 

“A korábbi évek déli szakaszain már kevesebb hó volt, és hasonló lehet most a helyzet az északi pályákon is. Ugyanakkor az északabbra fekvő pályákon még mindig több az esély a hóra és jégre különösen a reggeli szakaszokon. Ha azt látjuk, hogy nincs hó a pályákon, slick gumikat fogunk választani, amikkel az idei pályák még mindig nehézzé válhatnak.”  

33-ból 33 célba érés a Dakaron – idén sem szakadt meg a rekordsorozat

0

A Hino Sugawara Team sikeresen célba ért a Dakaron, ezzel 33. alkalommal is sikerrel fejezték be a versenyt.

A Hino rekordja az 1991-es Dakarra nyúlik vissza. Azóta legalább egy Hino kamion részt vett a versenyen, és hivatalosan is célba ért. Az eredmény azért is figyelemre méltó, mert általában egy autóval indult a japán csapat a Dakaron.

Így volt ez 2024-ben is. A Teruhito Sugawara által vezetett, csőrös Hino 600-as a hatodik helyen végzett a 46 nevezőből álló mezőny 20 célba érkező alakulata között. Sugawara mellett Somemiya Hirokazu navigátor és a szerelő Mochizuki Yuji alkotja a versenycsapatot már harmadik éve. Az elmúlt öt évben ez volt az első alkalom, hogy a Hino az első tízben ért célba a többnyire sokkal nagyobb motorral rendelkező teherautókból álló mezőnyben. Az előző top 10-es helyezésüket 2019-ben érték el, akkora kilencedikként fejezték be a Dakart.

A Hino egyetlen japánként küzd a jellemzően európai gyártók által uralt tereprally mezőnyben. A Sugawara csapat minden évben továbbfejleszti a versenykamiont, amelynek teljesítménye abban a tekintetben kiemelkedő, hogy a legtöbb ellenfél 13 literes vagy annál nagyobb motorral rendelkezik, míg a Hino hathengeres turbómotorja kevesebb, mint 10 literes.

A Dakar Rally szabályainak a hibrid teherautókra vonatkozó változásai miatt a csapat nem használta az előző két versenyen bevált hibrid dízel-elektromos hajtásláncot. Ez 400 kg súlymegtakarítást jelentett, ami nagyban befolyásolta a kamion teljesítményét.

foto: Hino Team Sugawara

A 2024-es verseny volt Teruhito Sugawara 24. Dakarja és 16. top 10-es helyezése. A kormánynál 18. versenyét teljesítette, mivel korábban öt Dakaron vett részt édesapja, Yoshimasa navigátoraként, aki 36 Dakaron indult, mielőtt 77(!) évesen visszavonult. Teruhito 2002-ben a csapat szervizkamionját vezette.

A családnak nem ez az egyetlen Dakar rekordja. Yoshimasa Sugawara, aki a Hino Sugawara csapatot alapította, tartotta a 20 egymást követő Dakaron való célba érkezés rekordját, amelyet csak idén döntött meg a dél-afrikai Giniel de Villiers egy Toyota Hiluxszal.

„Örülök, hogy meglátogathattam a verseny helyszínét, és mindenkit motiválhattam.Az erőfeszítéseik eredményeként egy nagyszerű hatodik helyet tudtunk elérni az összesítésben. Elárasztottak az érzelmek. Szeretnénk ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni” – mondta Mokoto Wakimura, a Hino Motors műszaki igazgatója, akinek szavai megerősítették, hogy 2025-ben is láthatjuk majd a szimpatikus japán alakulatot a versenyen. Sőt a gyár Dél-afrikai részlegének alelnöke is pozitívan nyilatkozott.

„Nagyon örülünk, hogy a Hino ismét célba ért egy Dakar-ralin, és így tovább folytatta a márka csodálatos rekordját ezen a kimerítő versenyen. Az a tény, hogy az elmúlt 33 rallyn célba ért egy Hino, aláhúzza a Hino megbízhatóságának és tartósságának hírnevét még a legkeményebb körülmények között is” – mondta Anton Falck.