Kezdőlap Blog Oldal 723

Fontos bejelentést tett a Ferrari Leclerc-rel kapcsolatban

0

Az előző év végén már lehetett hallani arról, hogy megtörténhet, most pedig a Ferrari Forma–1-es csapata hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Charles Leclerc versenyzői szerződését – amelynek pontos időtartamáról viszont nem számoltak be.

Decemberben már találkozni lehetett olyan sajtóértesülésekkel, amelyek szerint a monacói pilóta egészen 2028 végéig írhatott alá szerződéshosszabbítást a Ferrarival. A csapat a csütörtöki bejelentés során nem említett konkrét időtartamot, csupán annyit, hogy hosszú távra szól az új kontraktus, így néhány évig biztosan nem kell újra asztalhoz ülniük a feleknek.

„Elégedetté tesz a tudat, hogy az elkövetkező években is a Scuderia Ferrari overallját vehetem magamra. Hároméves korom óta az volt az álmom, hogy ennél a csapatnál versenyezhessek. Gyerekkoromban mindig az egyik barátom lakásának ablakából, a Ste. Devote kanyarból néztem a Monacói Nagydíjat, és már akkor is a piros autókat figyeltem. Ez a csapat a második családom azóta, hogy 2016-ban csatlakoztam a Ferrari Versenyzői Akadémiájához, azóta pedig sok mindent elértünk közösen, az elmúlt öt évben kellemes és nehéz pillanatokat is átélve” – nyilatkozta a közleményben Leclerc, aki 2019 óta a Ferrari F1-es csapatának versenyzője, ez idő alatt pedig öt győzelmet szerzett.

„Hiszek abban, hogy a legjobb időszak még csak most fog következni, így már alig várom a szezonkezdetet, hogy tovább fejlődjünk, és minden futamon versenyképesek legyünk. A célom változatlanul az, hogy világbajnok legyek a Ferrarival, és biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló években nagyszerű pillanatokat fogunk átélni, boldoggá téve a rajongóinkat.”

A „halálos ítéletét” írta alá, vagy ő lesz a következő Räikkönen, esetleg Michael Schumacher?

A Ferrari másik versenyzőjének, Carlos Sainznak továbbra is csak az idei év végéig szól a szerződése, az ő maradása pedig nem is tűnik annyira biztosnak, mint Leclerc-é tűnt – nem titok, hogy a 2026-tól a Sauber oldalán érkező Audi egy opció lehet számára a váltáshoz.

Egyedülálló módon lehet betekintést nyerni Schumacher pályafutásába a legendás helyszínen

0

Az idei F1-es Belga Nagydíj hétvégéjén létrehoznak egy vendéglátóegységet, ahol kifejezetten Michael Schumacher pályafutása előtt tisztelegnek. A szurkolók ráadásul egy különleges vacsorára is válthatnak belépőt, ahol a hétszeres világbajnok egykori csapattársaitól és ellenfeleitől hallhatnak történeteket, és a különböző emléktárgyaira licitálhatnak.

Különleges élményben lehet része néhány szurkolónak az idei Belga Nagydíj július 26-a és 28-a között esedékes hétvégéjén. A Legends Lounge ugyanis egy olyan helységgel várja az arra befizető nézőket, amely kizárólag Michael Schumacher pályafutása előtt tiszteleg. Ennek a neve Legends Lounge | Schumacher lesz, ami szabad fordításban nagyjából Schumacher-szalonnak felel meg.

A honlap tájékoztatása szerint mindez új mércét jelent a vendéglátásban, legalábbis ami a motorsportot illeti. Azoknak, akik jegyet váltanak oda, hatalmas élményben lesz részük. Egyrészt a remek kilátás miatt, hiszen olyan kanyarokra lehet rálátni, mint a La Source, az Eau Rouge vagy a Raidillon. Emellett pedig egész hétvégén ingyenesen fogyaszthatnak üdítőt, sört, bort és egyéb szeszes italokat, valamint személyre szabott módon tapasztalhatják meg a helyi ízvilágot.

A Legends Lounge | Schumacher az első olyan vendéglátóegység lesz az F1-es pályákon, amelyet kifejezetten azért hoznak létre, hogy tisztelegjenek a hétszeres világbajnok előtt. A német expilóta 1991-ben debütált a Forma–1-ben, majd egy hároméves kihagyással együtt egészen 2012-ig versenyzett a sorozatban. Ezalatt a vb-címek mellett 91 futamgyőzelemig és további 64 dobogóig, 68 pole pozícióig, valamint 77 leggyorsabb körig jutott.

Szenzációs felzárkózások, zseniális esős győzelmek – Schumacher tíz legemlékezetesebb pillanata

Mindez ráadásul nem minden, ugyanis An Evening for Michael (egy est Michaelért) néven egy vacsorával egybekötött programot is szerveznek. Ennek keretében a résztvevők találkozhatnak és beszélgethetnek korábbi legendákkal, köztük olyanokkal, akik Schumacherrel együtt versenyeztek, adott esetben csapattársként vagy ádáz ellenfélként. Emellett megtekinthetik z 55 éves expilóta korábbi autóit, versenyruháit és egyéb emléktárgyait, és utóbbiakra akár licitálhatnak is. A bevétel a Kepp Fighting Michael alapítványhoz, valamint a Schumacher család számára fontos egyéb jótékonysági szervezetekhez fog kerülni.

A Legends Lounge | Schumacherre, illetve az An Evening for Michaelre külön-külön és egyben is lehet jegyet vásárolni. Előbbi 4599 euróba, azaz közel 1,8 millió forintba, utóbbi pedig 700 euróba, vagyis majdnem 270 ezer forintba kerül. A határidő július 26-a, de a vacsorára csak korlátozott számú vendéget engednek be. Fontos hozzátenni, hogy a Legends Lounge | Schumacher a hétvége mindhárom napjára érvényes, és a szállás is beletartozik.

Schumacher egyébként különleges kapcsolatban áll a spa-francorchamps-i pályával, hiszen pályafutásának számos jeles eseménye a Belga Nagydíjon történt. 1991-ben itt debütált, majd egy évvel később itt aratta első győzelmét, hogy aztán 2001-ben itt adja át a múltnak Alain Prost 51 diadalt számláló rekordját. 2012-ben pedig ezen a helyszínen teljesített karrierje 300. F1-es futamát.

Horrorbaleset a Schumacher rekordját hozó futamon, Senna halála akadályozta meg az újabb tragédiát

Millener: Fourmaux fejlődését nem lehetett nem észrevenni tavaly

0

Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke szerint Adrien Fourmaux tavaly nagyon sokat fejlődött és idén egy “másik“ Adrien Fourmaux kap lehetőséget ismét lehetőséget a Rally1-es Forddal. 

Adrien Fourmaux 2022-ben már vezethette az M-Sport Rally1-es Ford Pumáját, ám az a szezon nagyon rosszul alakult a francia versenyzőnek, ezért tavaly a Rally2-es Fiestával kapott lehetőséget.  

“2022 valóban egy nehéz szezon volt Adrien számára és több hibát is elkövetett – mondta Richard Millener, az M-sport csapatfőnöke a Motorsport.com oldalnak. – A hibák nehézzé tették a csapat szezonját is, ezért Malcolm Wilson a csapat tulajdonosaként úgy döntött, hogy 2023-ban a Rally2-es autóval kap lehetőséget Adrien. Ez a megoldás működött korábban más versenyzők esetében is, és tavaly is. Nem lehetett nem észrevenni Adrien fejlődését pilótaként és mentálisan is. Sok fejlődött a téren, hogy mikor kell gyorsnak lennie és mikor kell lassítani.” 

Fourmaux 2023-ban megnyerte a Brit Rally bajnokságot, valamint a WRC2-ben is jól teljesített, ezért a szezonzáró Japán Rallyn ismét a hibrid Ford Pumába ülhetett, azonban a japán özönvíz kifogott rajta és ugyanott esett árokba, ahol Dani Sordo. 

Az M-Sport már tárgyalt Carlos Sainzzal

“Rövidre sikerült a Japán Rally számára, majd a Monte előtt is csak két nap tesztje volt a Rally1-es autóval, ezért időt kell hagyni, hogy ezzel az autóval is felvegye a jó tempót. Az idei évre egyértelműen egy másik Adrien Fourmaux kap lehetőséget, akinek a brit bajnoki cím sokat segített önbizalom terén. Ez pedig idővel az eredményekben is megmutatkozhat.” 

Az M-Sport idén Fourmaux-val és Grégoire Munsterrel két fiatal versenyzőnek ad lehetőséget a Rally1-es autóval, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem szeretne valamelyik versenyen dobogóra állni. 

“Két fiatal versenyzőnek adunk idén lehetőséget, de azért dolgozunk, hogy idén is legyen esélyünk dobogós eredményre. Adrien Fourmaux esetében van erre nagyobb esélyünk, és egyenletes teljesítménnyel ez el is érhető. Ha sikerül folyamatosan egy egyenletes tempóban vezetnie, akkor a többi versenyző hibáit kihasználhatja, ha pedig több ilyen versenye is lenne, akkor az a bajnokságban is látszódna. Grégoire Munster azonban nagyon újnak számít a Rally1-es autóval, annak ellenére, hogy tavaly volt két biztató versenye a Pumával. Vele kapcsolatban arra számítunk, hogy versenyről versenyre tud fejlődni.” 

Giraudet: A Monte csütörtöki pályáin sokat nyerhetnek a bátor versenyzők

0

A Monte-Carlo Rally csütörtök este két gyorsaságival kezdődik. Denis Giraudet szerint ezeken a szakaszokon a bátor versenyzők sokat nyerhetnek. 

Csütörtökön a Thoard / Saint-Geniez 21.01 km-es és a Bayons / Bréziers 25.19 km-es szakaszokkal megkezdődik a Monte-Carlo Rally érdemi része. 

A Monte pályáit a 189 WRC-futamon, köztük 20 alkalommal a Montén is induló, Denis Giraudet mutatta be az AutoHebdo.fr oldalnak. A 68 éves navigátor a 2024-es Montén is részt vesz Raphael Astier társaként. 

“A Thoard-i gyorsasági 2018-ban már megmutatta, hogy tud komoly problémákat okozni a versenyzőknek. Akkor Thierry Neuville (kicsúszás), Kris Meeke (árokba esés) és Elfyn Evans (defekt) is bajba került, igaz akkor a szakasz 15 km-rel hosszabb volt és Sisteronig tartott. A 2024-es verseny szakasza esetében Col de Fontbelle előtt van egy hajtűkanyar, ami, ha jeges, meglepetéseket okozhat, mert meredek és keskeny. Lefelé menet nem okoz problémát, de fordított irányba óvatos tempóval kell menni.” 

A második szakaszon azonban fontos szerepet játszik a bátorság. 

Monte-Carlo Rally 2024 – Minden infó egy helyen

“A Bayons-i pályán az a versenyző nyerhet sokat, aki bátor. 2020-ban változatos körülmények között kellett a pályát teljesíteni és Thierry Neuville 25.5 másodperc előnnyel volt a leggyorsabb. Ez a gyorsasági egyben a legjobb a hangulatot tekintve is, hiszen a szurkolók mindig sok petárdával és tűzijátékkal érkeznek erre a pályákra.” 

Szinte mindenki utálja a Red Bull névválasztását, de mi ennek a valódi üzenete?

0

Hivatalossá vált, hogy a tavaly még AlphaTauri néven működő csapat új neve Visa Cash App RB F1 Team lesz. A szurkolók nagy része kifakadt, és abból a szempontból igazuk is van, hogy mindez aligha fest jó képet az istállóról, illetve magáról a Forma–1-ről.

Szerdán végleg kiderült, hogy mi lesz a Red Bull testvércsapatának, vagyis az eddigi AlphaTaurinak a neve. Az energiaital-gyártó cég végül a Visa Cash App RB F1 Team mellett tette le a voksát. Mindez meglehetősen furcsán hangzik, és semmiképpen sem jó értelemben, nem véletlen, hogy a rajongók nagy része már akkor utálta ezt a nevet, amikor még csak pletyka szintjén merült fel.

Tényleg nem úsztuk meg, jön minden idők leghülyébb F1-es csapatneve

Edd Straw, a The-Race.com szakírója odáig ment, hogy ez a név szégyent hoz a Forma–1-re, ráadásul még ostobán is hangzik. Úgy véli, hogy a fantázia teljes hiányát mutatja, ráadásul egy olyan márkánál, amely korábban pont a kreatív marketingstratégiájáról is volt ismert. Ha Dietrich Mateschitz, a Red Bull alapítója még ma is élne, aligha hagyta volna, hogy ez legyen a csapat új neve.

Persze nyilvánvaló, hogy egy csapat papíron olyan névvel indul, amilyennel akar, de azért elméletileg a Forma–1-nek sem mindegy, hogy milyen istállók próbálják eladni a terméket. Éppen ezért meglepő, hogy Stefano Domenicali, a sportág elnök-vezérigazgatója, illetve a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media nem helyezett nagyobb nyomást a faenzai alakulatra, vagy még inkább magára a Red Bullra. Mert akárhogy is, az eladni kívánt termék 10 százalékát most ez a név jelenti.

A csapatot ráadásul az elmúlt időszakban egyre többen kritizálták azért, mert túlságosan is együttműködik a Red Bull-lal. Az RB, vagyis a Racing Bulls név pedig nyilvánvalóan nem azt mutatja, hogy a faenzai alakulat függetlenedni akarna a testvércsapattól, sőt, éppen ellenkezőleg, amolyan hirdetőtáblaként funkcionál. Persze a szinergia erősítését az is megmutatja, hogy a csapat tervezési részlegének nagy részét idén a Red Bull központjába, Milton Keynesbe költöztetik.

Egy ilyen furcsa név esetében az a kérdés is felmerül, hogy hogyan kell hivatkozni rájuk a közvetítésekben, tudósításokban, cikkekben. A szponzornevet ilyenkor nem szokás hozzátenni, csak akkor mi a megoldás? RB? Vagy Racing Bulls? Utóbbival viszont az új rajongókat, akiket az F1 elméletileg be akar vonzani, teljesen összezavarnák.

Amióta a Red Bull megvette a Minardit, két nevet használtak. Az AlphaTauri nem érte el a célját, és nem lendítette fel a Red Bull divatmárkáját, míg a korábbi Toro Rosso szimplán az anyacég olasz fordítása volt. Most viszont lényegében teljesen megfosztották a csapatot az identitásától, a névhasználati jogot pedig eladták annak a cégnek, amelyik a legtöbbet kínálta. Mindez pedig a csapattagokkal szemben is tiszteletlenség, akik az elmúlt több mint másfél évtizedben gyakran erőn felül teljesítettek.

Kiderült, mi lesz az új neve a 2026-ban Audivá váló Forma-1-es csapatnak

Persze lehet mondani, hogy a Red Bull csupán követte a Sauber példáját, amely idén Stake néven versenyez. Csakhogy valójában ez nem jó párhuzam, hiszen a hinwili istálló esetében ez deklaráltan átmeneti időszak, mielőtt 2026-ban névlegesen is az Audi gyári csapatává válnak. Persze elképzelhető, hogy a faenzai alakulat is fog még nevet változtatni, akár az is, hogy néhány éven belül, de erről egyelőre nincs szó, és vélhetően jó ideig nem is lesz.

Hatalmas kanyar levágások, Tanak elsőség – A Monte shakedown szakaszának leglátványosabb jelenetei

0

Ott Tanak volt a Monte-Carlo Rally hivatalos tesztjén a leggyorsabb, a legjobb eredmények a pálya első teljesítése során születtek, miután a kanyarlevágások miatt gyorsan komoly felhordások alakultak ki.

A Monte-Carlo Rally hivatalos tesztjén a leggyorsabb öt versenyző a pálya eső teljesítése során érte el eredményét, miután a mezőny komolyan levágta a kanyarokat, így gyorsan igen felhordásos lett a szakasz.

A legjobb eredményt Ott Tanak érte el 1 tizedmásodperccel megelőzve Elfyn Evanst és 8 tizeddel Thierry Neuville-t. A hivatalos teszt első nyolc helyén Rally1-es versenyzők zártak.

A Rally2-es versenyzők között Nikolay Gryazin volt a leggyorsann Yohan Rosselt megelőzve, míg a két citroenes versenyzőt Oliver Solberg követte Skodával. A Toyotával induló versenyzők közüól Sami Pajari volt a leggyorsabb, aki a Rally2-es autók között az ötödik idővel zárt.

A Mote csütörtök este két szakasszal kezdődik.

Ciamin bírálta a Monte-Carlo Rally útvonalát

0

Nicolas Ciamin ötödik alkalommal indul a Monte-Carlo Rallyn, melyen szerinte túl sok az olyan szakasz, melyen csak egyszer kell versenyezni, emellett pedig sok az etap is. 

Nicolas Ciamin 2018-ban indult először a Monte-Carlo Rallyn egy Abarth 124 RGT autóval, majd 2019-ben R5-ös Volkswagennel, 2020-ban és 2021-ben Citroennel, idén pedig a C2 Competition csapat Hyundai i20 N Rally2-es autójával áll rajthoz. Eddigi legjobb eredményét 2020-ban érte el, amikor az abszolút 11., és WRC3 2. helyén ért célba. 

A francia versenyző nem túl jó véleménnyel van a rally idei útvonaláról. 

“Nem igazán tetszik az idei versenyben, hogy a szervizparkot ugyan Gapban alakították ki a rajtceremóniát Monte-Carlóban rendezik, majd ezután vissza kell menni Gapba – mondta Nicolas Ciamin az AutoHebdo.fr oldalnak. – Emellett több olyan gyorsasági is van, melyet csak egyszer kell teljesíteni, de ugyanannyi időt kell rá szánni, mint azokra, ahol többször megyünk. Ez túl sok időt vesz igénybe. Vasárnap pedig túl korán kell kezdeni. A Gap környéki pályák ugyanakkor nagyon jóknak tűnnek, örülök, hogy ismét ezeken lehet versenyezni. Az is tetszik, hogy sok pályán most fordított irányba kell vezetni és vannak új szakaszok is, ráadásul sokat kell éjjel is versenyezni, ami különlegesség más versenyekhez képest.” 

Nicolas Ciamin lesz a 2C Competition WRC2-es versenyzője

Az idei Montén négy gyorsasági is csak egyszer szerepel a programban, vasárnap pedig reggel 07:04-kor kezdődik az első szakasz. 

Ciamin bár ötödik alkalommal indul a hercegség versenyén, még mindig lesznek számára új pályák. 

“A 10. és 13. szakasznak helyet adó Les Nonières / Chichilianne pályán még nem versenyeztem és a 16. gyorsasági pályáján, a Digne-les-Bains / Chaudon-Norante szakasz közelében is még 15 éve jártam utoljára, amikor motokrosszoztam. Ezek híres helyei a versenynek, ugyanakkor sok széles és sima része van, és jobban szerettem volna keskenyebb pályákat.” 

A francia versenyző 2022-ben már versenyzett Rally2-es Hyundaijal és a mostani teszten úgy érezte, az autó nem lett fejlesztve azóta. 

“Szerintem a Hyundaijal jól lehet majd versenyezni a Montén, de a teszten azt tapasztaltam, hogy nem igazán lett fejlesztve az autó, mióta utoljára versenyeztem vele. A WRC-ben használható üzemanyaggal pedig még gyengébb is az autó. Ennek ellenére várom a versenyt, melyen még mindig bármi előfordulhat. A célunk, hogy a Közép-Európa Rallyhoz hasonlóan a WRC2 élmezőnyében tudjunk csatázni.” 

„Ki akarna elrabolni Moszkvics-tulajdonosokat” – a Budapest–Bamako-rali egy résztvevő szemével

0

Pénteken kezdődik a Budapest–Bamako-rali, magyar szervezésű tereprali-viadal. Ennek kapcsán váltottunk néhány szót az egyik versenyzővel, aki harmadmagával először indul el a megmérettetésen.

Pénteken délben, a budaörsi repülőtéren indul a 2024-es Budapest–Bamako-rali, amely a Dakar hagyományait követve nagyrészt Nyugat-Afrika országaiban zajlik, ám amatőr versenyzők részvételével, a járművek paramétereit tekintve pedig alig van megkötés. A futamra több mint ezren neveztek, és összesen több száz jármű, többségében autó fog elindulni a kifejezetten nehéz megmérettetésen.

A viadal részleteiről szóló sajtótájékoztató előtt és után volt lehetőségünk megtekinteni az autókat, és beszélgetni a versenyzőkkel. Egy trió egyik tagját szólítottuk meg. A ruhájukból egyértelműen kiderült, hogy észtekről van szó, majd az is, hogy először vesznek részt a versenyen. Felmerül a kérdés, hogy hogyan találtak rá erre a viadalra.

A „Dakar paródiájaként” indult, mára annál is nagyobb eseménnyé vált a Budapestről rajtoló verseny

A barátom körülbelül három éve tervezte ezt az utat a koronavírus előtt, most pedig itt vagyunk a rajtnál – nyilatkozta a lenti Facebook-bejegyzés utolsó képének jobb oldalán látható Andro Lehtla a RallyCafe.hu-nak. – Nem tudom, hogyan talált rá erre a helyre, de így vagyunk most itt.” Valóban itt vannak, de már nem sokáig, hiszen hamarosan megtapasztalhatják az afrikai sivatagot és szavannát. A következő mondatból pedig az is kiderült, hogy nem az eredmény a legfontosabb a számukra.

Hogy jól szórakozzunk, és lássunk más országokat, más embereket, és mindenkivel találkozzunk – felelte arra a kérdésre, hogy mi az elsődleges céljuk a versenyen, de aztán hozzátette, természetesen annak is örülnének, ha eljutnának a befutó helyszínére, Sierra Leone fővárosába, Freetownba. – Emellett célba érni.”

Az autókat vizsgálva két dolog rögtön szembeötlő: egyrészt valóban nem feltétlenül a legújabb darabokkal állnak rajthoz, másrészt pedig igencsak változatos a felhozatal. Csak néhány példát említve, a kiállított gépek között volt Toyota Land Cruiser, Lada Niva, Wartburg 353-as és Volvo Polar. Meg persze az a Moszkvics, amelynek hátulján ott virított a pályarajz: az észt trió ezzel a kocsival vág neki a viadalnak, és arra számítanak, hogy lesznek gondok.

Egy Moszkviccsal próbálkozunk, úgyhogy szerintem a motor – felelte Lehtla arra a kérdésre, hogy mit tart a legnagyobb kihívásnak. – Úgy vélem, sok kihívás lesz az autóval. Ugyanakkor reméljük, hogy célba tudunk érni ezzel a Moszkviccsal. Azonban vannak más autóink is, úgyhogy van két tartalék, ha nem tudunk végigmenni.”

A verseny honlapján arra is felhívják a figyelmet, hogy a résztvevőkre számos veszély leselkedik. Ezek között vannak olyanok, amelyek teljesen magátló értetődőek, mint például a technikai hiba vagy az eltévedés. Azonban a gyilkosságot és az emberrablást is megemlítik, ezért feltettük a kérdést, hogy mennyire tartanak az ilyesmitől. A válasz, pontosabban a visszakérdezés egészen parádésra sikeredett. Ki akarná elrabolni egy Moszkvics tulajdonosait?” – hangzott el a mondat, majd mindenki nevetésben tört ki.

Lélegzetelállító felvételek: így még soha nem láthattuk a Hungaroringet

0

Látványos drónfelvételeken nézhetjük meg, hol tart most a Hungaroring felújítása.

„20 ezer köbméter földet mozgattak meg, 5 ezer köbméter betont bontottak el, körülbelül 800 cölöpöt fúrtak le, és összesen 345 ezer 348 kg betonacélt szállítottak a Hungaroring területére, viszonyításképpen egyébként utóbbi nagyságrendileg megegyezik egy Boeing 747-es utasszállító repülőgép tömegével. Egy szó, mint száz – gőzerővel zajlik a magyar Forma–1-es versenypálya felújítása, és a paddockban, ahol normál menetrend szerint a csapatok csillogó motorhome-jai és kamionjai állnak, most építik fel az első toronydarut. Nagy tempót igényel ez is – csakúgy, mint a Forma–1, de ez tökéletesen illeszkedik a Hungaroring profiljába” – olvasható a Hungaroring Facebook-oldalán annál a videós bejegyzésnél, amit a minap tett közzé a pálya.

Újabb mérföldkő – ez várja majd a nézőket a Hungaroring felújítása alatti F1-es futamokon

Az elképesztően látványos drónfelvételeken az látszik, hogy a Hungaroring paddockja már a felismerhetetlenségig fel van túrva, és gőzerővel zajlanak a munkálatok annak 2024-es Magyar Nagydíjig történő kiszélesítésére.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója tavaly ősszel sajtótájékoztatón ismertette, hogy miként fog kinézni a pálya 2026-os F1-es futamig végbemenő megújulása. Ennek egyik fázisa a paddock területének növelése, miközben jelenleg a közműhálózat fejlesztésének utómunkálatai is zajlanak. A videón a Super Gold tribün mögött ez is látszik, illetve rövid időre megcsodálhatjuk az épülő vadonatúj főbejáratot is.

A főépület bontását és felújítását az idei hungaroringi verseny után kezdik meg.

A „Dakar paródiájaként” indult, mára annál is nagyobb eseménnyé vált a Budapestről rajtoló verseny

0

Idén is megrendezik a Budapest–Bamako-ralit, amely pénteken rajtol el a magyar főváros közeléből. A legfontosabb részletekről Szabó Gál András, az esemény megálmodója és főszervezője számolt be.

Nemrég véget ért a Dakar-rali, de a Dakar-rali „szellemi örököse” csak ezen a héten kezdődik. Így hivatkoznak magukra a Budapest–Bamako-rali (B2) szervezői, aminek mindenképpen van alapja, hiszen ennek a versenynek a nagy része Nyugat-Afrikában zajlik. Ráadásul most már bizonyos értelemben túlnőtte a Dakart.

A viadalt amatőr versenyzők számára írták ki, éppen ezért bármilyen autóval, motorral vagy quaddal el lehet rajta indulni, így sokkal kevésbé költséges, mint a Dakar. Az időeredmény nem számít, csupán az, hogy az adott versenyző vagy versenyzők minél több navigációs ponthoz elérjenek, és minél több pontjuk legyen a végelszámolásnál.

Az idei kiírás január 26-án, pénteken délben fog rajtolni. Pontosabban az idei első kiírás, ugyanis most először nem egy, hanem két versenyt rendeznek annak érdekében, hogy minél többen elindulhassanak. A második futam az első után három héttel, február 16-án rajtol. Többek között erről is beszélt az esemény főszervezője és megálmodója, Szabó Gál András.

Idén először a Bamako kinőtte magát – nyilatkozta az első rajt előtti sajtótájékoztatón, amelyen a RallyCafe.hu is jelen volt. – Olyan értelemben nőtte ki magát, hogy nem egy Bamako lesz, hanem kettő. Ez azért kellett, mert nem fértünk bele egy futamba. Elindult egy várólista, és egyszer csak olyan sokan voltak a várólistán, hogy azt mondtuk, hogy esély nincs arra, hogy bejussanak az emberek a futamra, ezért hozzáadtunk még egy futamot. Olyan, mint amikor egy koncertre megtelik a stadion, és akkor úgy döntenek a szervezők, hogy ne maradjon ki senki, bejussanak azok is, akik várólistán vannak. Úgyhogy hozzáadtunk még egy Bamakót, amit az idén először próbálunk ki: három héttel később indul a második Bamako, ez egy valamivel kisebb, családiasabb futam.”

Ami az útvonalat illeti, a végállomás egy ideje már nem abban a városban van, amelyet a név sugall, sőt, az országban uralkodó állapotok miatt egyáltalán nem látogat el Maliba a mezőny. Ehelyett évről évre más-más nyugat-afrikai országban tartják a befutót. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, nézzük az útvonalat az elejétől!

A rajt a budaörsi repülőtéren lesz, ahonnan egy három és fél napos ún. szupermaratoni etap során a résztvevők Magyarországon, Szlovénián, Olaszországon, Franciaországon és Spanyolországon át eljutnak utóbbi déli részéig. Ott komppal átjutnak Marokkóba, ahol azok is csatlakoznak hozzájuk, akik az európai szakaszt kihagyták.

Szabó kiemelte, hogy most először meglátogatják Fezt, a középkori királyi várost, majd Merzougánál lépnek be a Szaharába. Innen indul az első keményebb sivatagi nap, melynek során az ottani dűnerendszertől eljutnak az Erg Chigaga-i dűnerendszerig. Innen egy újabb, ezúttal kétnapos szupermaratont teljesítenek, melynek lényege, hogy az első este nincs hivatalos szállás, és a mezőny tagjai csupán a mentő- és szervezőcsapatok helyéről kapnak leírást, egyébként mindenkinek magának kell megoldania az éjszakát.

Ezután átmennek Mauritániába, ahol az előző évekkel ellentétben nem a dűnék közelében, hanem a tengerparton, egy nemzeti parkban lesz a táborhely. Ezt követően jön Szenegál, ahol a kategóriák útvonalai ideiglenesen elválnak. Itt már a szavannás vidék kezdődik Tambacoundán és Dindefelón keresztül, és egy 100 méteres vízesést is meglátogatnak.

A hajrához közeledve a guineai magasföldek következnek, majd átlépik a befutónak otthont adó Sierra Leone határát. Bureh-Beachen tartanak egy beach-partyt, hogy aztán 14 szakasz után a fővárosban, Freetownban érjen véget a megmérettetés. Szabó elmondta, hogy a pontos táv 8276 kilométer, de hozzátette, eltévedésekkel együtt ez valójéban körülbelül 8600-8700 kilométer szokott lenni.

A Budapest–Bamako-ralin összesen négy kategóriában lehet részt venni. A verseny során napi feladatokat kell teljesíteni, és itt a legnehezebb az útvonal. A 4×4 túra vagy kaland, illetve a túra kategóriában nincsenek feladatok. A két kategória között annyi a különbség, hogy utóbbit egy egyszerű személyautóval is meg lehet tenni. Végül, de nem utolsósorban pedig ott van a spirit, amelyre nincs nevezési díj, de csak ipari hulladék autókkal, illetve motorokkal lehet rajta részt venni. A most pénteken, illetve február 16-án rajtoló versenyek között mindössze annyi lesz a különbség, hogy utóbbin nem lesz verseny kategória.

Amire az idén nagyon büszkék vagyunk, hogy ez a kis rali, mondjuk azt, hogy a Dakar hátszelén, a Dakar paródiájaként nőtte ki magát, a Dakar ellen próbáltunk menni 2005-ben, amikor én azt mondtam, hogy egy olyan ralit kéne csinálni, ahol az amatőröket nem dobálják ki, ahol az amatőröknek is megvan a tisztelete, ahol kis pénzzel el lehet indulni futamon – fogalmazott Szabó. – Így kezdett el fejlődni a Budapest–Bamako, és mára eljutottunk arra a szintre, amire nagyon büszke vagyok, hogy a Dakarnál teljesen túlnőttük magunkat.”

Ez utóbbi az indulók számát figyelembe véve mindenképpen igaz. Amíg a legismertebb terepraliversenyre 585-en neveztek, addig ez a szám a B2 esetében 1102. A táv pedig hosszabb, hiszen az idei Dakaron 7891 kilométeren át küzdöttek a pilóták. Emellett a Budapest–Bamako hosszabb ideig tart, hiszen a Dakar 14 napjával szemben 18 napból áll. Ráadásul bizonyos szempontból most már a trendeket is ők diktálják.

Ami számomra a legnagyobb büszkeség volt, hogy az a filozófia, az a vízió, amellyel elindult ez a futam 2005-ben, hogy amatőrök is indulhassanak, ne legyen időmérés, csak navigáció, csak teljesítés legyen – a Dakaron bevezettek egy ugyanilyen kategóriát, ahol amatőrök is indulhatnak – hangsúlyozta a főszervező. – Régi, vacak autókkal, és nincs időmérés. Ez nagyon nagy melegséggel tölti el a szívem, hogy nem mi lettünk a követők, hanem mi lettünk a vezetők, és minket utánoznak a ralin, amelyre nagy tisztelettel és áhítattal néztem fel gyerekkoromban.”

Fontos kiemelni, hogy a verseny jótékony célt is szolgál, hiszen egy Sierra Leone-i gyerekboksz-akadémiát támogatnak vele. Ez egy elhagyatott templomban létrehozott kis iskola, amelyet a helyi ökölvívóbajnok, egykori B2-résztvevő alapított, viszont ring és bokszkesztyű sincs, ám utóbbiból szállítanak nekik. Emellett egy árvák által alapított szörfiskolát is támogatnak. Nekik 28 szörfdeszkát adományoznak, miután novemberben egyetlen sérülésmentes, rendesen használható szörfdeszkájuk sem volt.