A tavalyi Közép-Európa Rallyn első WRC2-es futamgyőzelmét arató Nicolas Ciamin erősíti 2024-ben a Hyundai Motorsport partnercsapatának számító 2C Competition-t a világbajnokságon.
A 2C Competition csapat bár idén szeretne az Amerikai Rally Bajnokságban is részt venni, a WRC2-ben is jelen lesz, mégpedig Nicolas Ciamin vezetésével.
A Hyundai Motorsport partnercsapata először a Montén indítja a 25 éves francia pilótát, valamint navigátorát, Yannick Roche-t, majd ezt követően a Horvát Rallyn állnak rajthoz. A későbbi programot pedig majd a horvát verseny után határozzák meg.
Ciamin 2023-ban a Közép-Európa Rallyn érte el eddigi legjobb eredményét megnyerve a WRC2-es értékelést az előkelő abszolút 9. helyen zárt Skoda Fabia RS Rally2-vel.
WRC, ERC, ORB, W2RC, F1 – Az új esztendőben is lesz mire figyelnünk, íme a legfontosabb motorsport sorozatok 2024-es naptára.
Január 5-19. Dakar, Szaúd-Arábia W2RC Január 25-28. Monte-Carlo Rally (aszfalt, hó) WRC Február 15-18. Svéd Rally (hó) WRC Február 25 – Március 2. Abu Dhabi Desert Challenge W2RC Február 29 – Március 2. Bahrein F1
Március 7-9. Szaúd-Arábia F1 Március 22-24. Helyszín egyeztetés alatt (aszfalt) ORB2, ORB3, Historic Március 22-24. Ausztrália F1 Március 28-31. Szafari Rally, Kenya (murva) WRC Április 2-7. Portugália-Spanyolország W2RC Április 5-7. Japán F1 Április 12-14. V. RALLY HUNGARY, VESZPRÉM (murva) ERC, ORB Április 18-21. Horvát Rally (aszfalt) WRC Április 19-21. Kína F1 Május 2-4. Kanári-szigetek Rally (aszfalt) ERC Május 3-5. Miami F1 Május 9-12. Portugál Rally (murva) WRC Május 10-12. Diósgyőr Rally (aszfalt) ORB, ORB2, ORB3, Historic Május 17-19. Imola F1 Május 24-26. Monaco F1 Május 30 – Június 2. Szardínia Rally (murva) WRC
Június 2-8. Desafio Ruta 40, Argentína W2RC Június 7-9. Kanada F1 Június 13-15. Skandináv Rally (murva) ERC Június 13-15. Mecsek Rally (aszfalt) ORB, ORB2, ORB3, Historic, Historic ERC, Mitropa Június 21-23. Spanyolország F1 Június 27-30. Lengyel Rally (murva) WRC Június 28-30. Ausztria F1 Július 5-7. Észt Rally (murva) ERC Július 5-7. Nagy-Britannia F1 Július 12-14. Székesfehérvár Rally (vegyes) ORB, ORB2, ORB3, Historic Július 18-21. Lett Rally (murva) WRC Július 19-21. MAGYARORSZÁG F1 Július 26-28. Róma Rally (aszfalt) ERC Július 26-28. Belgium F1 Augusztus 1-4. Finn Rally (murva) WRC Augusztus 16-18. Barum Rally (aszfalt) ERC Augusztus 23-25. Hollandia F1 Augusztus 30 – Szeptember 1. Ceredigion Rally (aszfalt) ERC Augusztus 30 – Szeptember 1. Győr Rally (aszfalt) ORB, ORB2, ORB3, Historic Augusztus 30 – Szeptember 1. Olaszország F1
Szeptember 5-8. Akropolisz Rally (murva) WRC Szeptember 13-15. Azerbajdzsán F1 Szeptember 20-22. Szingapúr F1 Szeptember 26-29. Chile Rally (murva) WRC Október 5-11. Marokkó Rally W2RC Október 11-13. Szilézia Rally, Lengyelország (aszfalt) ERC Október 18-20. Zemplén Rally (aszfalt) ORB, ORB2, ORB3, Historic Október 18-20. Austin F1 Október 25-27. Mexikó F1 Október 31 – November 3. Közép-Európa Rally (aszfalt) WRC November 1-3. Brazília F1 November 21-24. Japán Rally (aszfalt) WRC November 21-23. Las Vegas F1 November 29 – December 1. Katar F1 December 6-8. Mikulás Rally (murva) December 6-8. Abu Dhabi F1
A RallyCafe.hu azonban nemcsak a felsorolt bajnokságokkal foglalkozik majd az új évben, számos más versenyről írunk majd oldalunkon, amiért 2024-ben is érdemes lesz honlapunkat olvasni.
Sikerekben és motorsportban gazdag új esztendőt kíván minden olvasójának a RallyCafe.hu szerkesztősége!
Nemcsak a Forma–1-es pilótákat, hanem az F1-es csapatfőnököket is megszavaztatta az f1.com 2023 legjobbjairól, az egyik csapatfőnöknél pedig Max Verstappen nemhogy az első, de még a második helyre sem tudott odaérni, ami azért igencsak nevetséges.
Akárcsak 2021-ben és 2022-ben, 2023-ban is Max Verstappen lett a legjobb az F1-es mezőny pilótáinak (mínusz Lewis Hamilton, ő ugyanis nem vett részt a játékban) névtelen szavazásán. A versenyzőket az f1.com szavaztatta meg úgy, hogy névtelenül kellett leadniuk szavazataikat a 10 legjobbra – saját magukra is szavazhattak, noha nem mindegyikük tett így –, majd az F1-ben érvényes pontrendszer szerint összesítették a szavazatokat.
Az első helyen zsinórban harmadszor is Max Verstappen zárt, ám az igazi pontversennyel ellentétben a szavazáson nem Sergio Pérez, hanem Lewis Hamilton követte őt. A hétszeres világbajnok ezzel egy helyet javított 2022-es eredményén, de így sem lépett annyit előre, mint a három hellyel előrébb kerülő Fernando Alonso, aki az idén harmadik lett. A negyedik helyen a tavaly még ötödik Lando Norris zárt, megelőzve a másodikról az ötödik helyre visszaeső Charles Leclerc-t, a holtversenyben hatodik Carlos Sainz-Alex Albon duót, az újoncévében rögtön nyolcadik Oscar Piastrit, a listára először felkerülő Pierre Gasly-t, illetve a tavalyhoz képest két pozíciót visszaeső Sergio Pérezt.
A pilótaszavazás végeredménye, jelölve a 2022-es helyezéshez viszonyított eltérést:
Forrás: F1.com
A csapatfőnököket a busz alá lökte az F1
Egy nappal a versenyzők szavazása után az f1.com közzétette, hogy a csapatfőnökök miként voksoltak ugyanezen szisztéma szerint. Náluk is Verstappen lett a legjobb, ám Hamilton helyett a tavalyhoz képest hat helyet javító Alonso végzett a második helyen, a hétszeres világbajnokot pedig Norris és Leclerc is megelőzte. Sainz itt is hatodik lett, Piastri egy hellyel jobb eredményt ért el, mint a versenyzői szavazáson, Albon pedig először került fel a listára. A 10. pozíciót itt is Pérez foglalta el, ám a 9. helyen Pierre Gasly helyett a versenyzői top 10-ben nem szereplő George Russell végzett, aki ugyanakkor a legtöbbet, 6 helyet rontott a tavalyi eredményéhez képest.
Akadt azonban más lényeges különbség is a versenyzői szavazáshoz képest: az f1.com a csapatfőnöki voksolásnál elárulta, hány ponttal nyert Verstappen. A holland a maximálisan megszerezhető 250 pontból 240-et gyűjtött be (33-al többet, mint tavaly), ami egyben azt is jelenti, hogy a 10-ből az egyik csapatfőnöknél nem ő volt az év legjobbja. Sőt, még csak a második helyre sem fért oda (ez esetben 243 pontja lenne) és csak a 3. legjobb lett.
Ez már önmagában eléggé megmosolyogtató, avagy leginkább nevetséges döntés, hiszen egy ilyen, több éves múltra visszatekintő névtelen szavazástól joggal várhatnák el a drukkerek, hogy szakmai alapokon nyugszik. Azt pedig szakmailag sehogyan sem lehet alátámasztani, hogy a minden idők legdominánsabb világbajnoki címét megnyerő pilóta hogyan nincs benne az idei év legjobb két pilótájában.
Az már csak feltételezés, hogy ez a csapatfőnök vélhetően a két saját versenyzőjét rakta az első és a második helyre, és persze nincs is nagy jelentősége, ce azért valahol mégis szomorú, hogy akad, aki ilyenkor sem tudja félretenni vagy a sérelmeit, vagy a mindenre vonatkozó győzni akarását, és objektív módon értékelni az adott évet.
Az idei évet nagy elszántsággal kezdték Csomós Mixiék, azonban a jó kezdet után a Kanári-szigeteken megmutatta a rallysport a sötét arcát is, Mixiék azonban támogatóik és szurkolóik segítségével fel tudtak állni a padlóról.
A sportban általában nem érdemes időt pazarolni a „Mi lett volna, ha” kezdetű felvetésekre, ám mi most mégis megtesszük. Méghozzá Max Verstappen egyik kiemelkedő idei rekordja kapcsán, amiért minden elismerés megilleti a holland pilótát és a Red Bullt, ugyanakkor amennyiben Michael Schumacher és/vagy Kimi Räikkönen nem annyira peches, Verstappen meg sem közelítette volna a korábbi csúcsot.
Max Verstappen az idén megdöntötte Sebastian Vettel 2013-ban felállított rekordját a zsinórban aratott futamgyőzelmek terén, amikor a Miami és az Olasz Nagydíj között zsinórban 10 futamot nyert meg. Ez eggyel több, mint amennyi a négyszeres világbajnoknak összejött, és hárommal, mint amennyi a Vettel után a rangsorban álló Alberto Ascari, Michael Schumacher, Nico Rosberg triónak sikerült (Verstappen neve itt is szerepel, korábban ugyanis neki is volt egy 7-es szériája).
Ám vannak ketten, akiknek egy kicsivel (illetve sokkal) több szerencsével már réges-rég meglehetett volna a zsinórban 13 győzelem.
Nemhogy Verstappen 10, vagy Vettel 9, de még a fentebb említettek 7 győzelméhez képest sincs sehol Kimi Räikkönen, hiszen a Jégember kettőnél több versenyt soha nem nyert egymás után, ám hogy mennyire nüanszokon múlnak dolgok az F1-ben (és mennyire az autón, illetve annak megbízhatóságán), azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy akár zsinórban 13 győzelemig is eljuthatott volna.
Nem elvéve semmit Fernando Alonso és a Renault érdemeiből – hiszen elvégre ők voltak a komplettebb „csomag” abban az évben –, a 2005-ös esztendő simán lehetett volna Räikkönen és a McLaren éve. De nem lett az, mert Adrian Newey egyik legszebbnek tartott autója, az MP4/20-as megbízhatóság terén a fasorban sem volt a Renault R25-öshöz képest. Pedig ha olyannyira bombabiztos lett volna, mint Giancarlo Fisichella és Alonso munkaeszköze, akkor akár még az is előfordulhatott volna, hogy sem Vettel 2013-ban, sem Verstappen 2023-ban nem dönti meg a zsinórban szerzett győzelmek rekordját, mert az még mindig Kimi Räikkönené lenne. Na de nézzük, pontosan miért is írjuk ezt.
Räikkönen és a McLaren kettőse az idény 3. futamán, Bahreinben mutatott először életjeleket (3. hely), majd a San Marinó-i Nagydíjtól kezdve egyértelműen a wokingi istálló számított a leggyorsabb csapatnak. Csakhogy mindez pocsék megbízhatósággal párosult, aminek már Imolában megitták a levét.
A finn a kombinált időmérőn közel 6 tizedes előnnyel szerezte meg a pole-t Alonso előtt, ám útban a győzelem felé a 9. körben megállt alatta a McLaren. Ezt két domináns győzelem követte (Barcelonában 27, Monacóban 13 másodperccel nyert Alonso, illetve Nick Heidfeld előtt), majd jött a híres nürburgringi kiesés. Akárcsak Imolában, itt is győzelem úszott el, ám ezúttal megelőzhették volna annak megtörténtét, Räikkönen ugyanis csúnyán elfékezett jobb első gumival is kint maradt, az ebből adódó vibrációt pedig nem bírta végig a felfüggesztés és az utolsó kör kezdetén eltörött. A McLaren és a Jégember is nyerni akart a biztos pontszerzés helyett.
A következő versenyen ismét sikerült visszavágni és Räikkönen nyert Kanadában, ami az imolai és nürburgringi kiesés nélkül zsinórban az 5. győzelme lehetett volna. A montreali versenyt követte a hírhedt 6 autós indianapolisi futam, amelyen a gumibotrány az összes Michelin-gumis autót kiírta a küzdelemből, így Räikkönen meg sem próbálkozhatott a verseny megnyerésével. Pedig igencsak jó esélyekkel indult volna, hiszen az időmérőn a 2. rajtkockát szerezte meg a nagyon kevés üzemanyaggal kvalifikáló Jarno Trulli Toyotája mögött.
A 19 futamos szezon nagyjából felénél (9 verseny ment le) jártunk ekkor, Räikkönen hátránya pedig 22 pont volt Alonsóval szemben, ami az akkori pontrendszerben több mint két futamgyőzelemnek felelt meg. Ám mivel egyértelműen a McLarené volt a leggyorsabb autó, ez sem tűnt ledolgozhatatlan lemaradásnak, a műszaki hibák azonban csak ezután kezdtek csőstül jönni igazán.
Magny-Cours-ban már a szabadedzésen megadta magát a Mercedes legújabb fejlesztésű V10-ese, és mivel már akkoriban is két hétvégét kellett teljesíteni egyetlen motorral (2004-ben még csak egyet), jöhetett a 10 helyes hátrasorolás a futamra. Az időmérőn a 3. helyre kvalifikáló finn a 13. pozícióból a 2. helyre jött fel, és csak 11 másodperccel ért célba a pole-ból induló és végig vezető Alonso mögött, a büntetés nélkül tehát itt is minden esélye meglett volna a győzelemre. Hogy mennyire brutálisan gyors volt ezen a pályán is az MP4/20-as, azt leginkább az mutatta meg, hogy Räikkönen 8 körrel több üzemanyagot cipelt Alonsónál, az időmérőn mégis csak 1 tizeddel kapott ki tőle. Ha nincs a büntetés és a McLarennek nem kell alternatív stratégiát választania, a finn szinte biztosan megszerezte volna a pole-t.
„Na majd Silverstone-ban, hazai pályán!” – gondolhatták ekkor Wokingban. De nem, mert a Brit Nagydíjon szinte pontról pontra ugyanaz játszódott le, mint Magny Cours-ban: motorhiba a szabadedzésen, 10 helyes hátrasorolás, majd a 12. helyről rajtolva 3. hely a versenyen, amelyet az időmérőn Räikkönentől közel fél másodperccel kikapó Montoya nyert meg.
Így vették az irányt Hockenheim, a másik hazai futam (Mercedes) felé, ahol úgy tűnt, végre elkerüli a technika ördöge a csapatot. Räikkönen a pole-ból rajtolva dominálta a futamot, a 35. körben azonban hidraulikai hiba képében ismét jött a csapás és ezúttal ismét egy nullázás, amivel Alonso előnye 35 pontra nőtt az összetettben. Ezt Räikkönen a soron következő két futamon aratott domináns győzelmével (a Hungaroringen 35, Törökországban 18 másodperces előnnyel nyert) letornázta 24-re, a balszerencse-cunami nélkül pedig zsinórban 11 győzelemnél járhatott volna.
Amihez hozzátehette volna a 12.-et Monzában, ahol újabb motorcsere miatti hátrasorolás várt rá. Csakhogy ezúttal úgy tűnt, ez sem állítja meg, és az időmérő megnyerése után a 11. helyről rajtolva útban volt a győzelem felé, amikor az első kerékcseréje után defektet kapott. Ezt pedig már az MP4/20-as elképesztő tempójával sem lehetett ellensúlyozni, de Räikkönen így is visszakapaszkodott vele a 4. helyre.
A kedvenc pályájának számító Spában nyerni tudott – ami zsinórban 13. győzelme lehetett volna – majd jött Brazília, ahol a Bahreini Nagydíj óta először kapott ki úgy, hogy semmilyen műszaki probléma nem hátráltatta. Csapattársa volt jobb nála – ekkor nyert utoljára az F1-ben –, míg ő a második helyen jött be a vb-címet bebiztosító Fernando Alonso előtt.
Räikkönen végül 7 győzelemmel zárta az évet, ami az USA és az Európa Nagydíjat nem számolva is 12 lehetett volna, lévén 5 potenciális győzelemtől fosztotta meg őt a McLaren és/vagy Mercedes pocsék megbízhatósága.
Ez várt a McLaren csapattagjaira Räikkönen szuzukai győzelme után:
Schumachernek is meglehetett volna zsinórban a 13.
Räikkönen „mi lett volna ha” idényénél sokkal kevesebb karaktert szentelünk Michael Schumacher potenciális rekorddöntésének, hiszen a hétszeres világbajnok 2004-es szezonján nem nagyon van mit elemezni. Az akkor még hatszoros vb-első a Ferrari történetének legdominánsabb autójával leigázta a mezőnyt és az első 13 futamból 12-t megnyert.
Egyedül Monacóban, az idény 6. futamán nem lett az övé a győzelem, mivel biztonsági autós fázis alatt hátulról emlékezetes módon belerohant a Ferrarijába a lekörözött Juan Pablo Montoya, kiütve a versenyből a németek ászát. A balesetért senkit sem büntettek, mindkét pilóta a másikra mutogatott. Montoya szerint a jobb első kerekét állóra fékező Schumacher túl agresszívan melegítette a fékeit, Schumacher szerint pedig Montoya bambult el. A lényegen ez azonban nem változtatott: Schumacher balszerencsés körülmények között kiesett és lenullázta a számlálóját.
Az F2004-es kiemelkedő autó volt, de Monacóban nem tudott nyerni / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Hogy a baleset nélkül nyerni tudott-e volna, azt soha nem tudjuk meg, de Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója szerint a könnyebb autójának köszönhetően képes lehetett volna 17 kör alatt 17 másodpercet verni a második helyezett Jarno Trullira, amivel megtartotta volna utolsó kiállása után az első helyet.
Amennyiben ez összejön, Räikkönen a rákövetkező évben legfeljebb beállította volna a zsinórban 13 győzelem rekordját.
Lánykérés Forma–1-es futam közben? A Brawn GP volt séfje megtette, kár, hogy a tévében ebből semmi nem látszott.
Nemrég írtunk Dave Freeman korábbi Forma–1-es séfről, akinek szusijáért Michael Schumacher is odavolt. Nos, az exkatona nemcsak ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy a lehető legkülönlegesebb módon kérte meg barátnője kezét, a lánykérés azonban nem igazán mondható sikeresnek, ugyanis semmi nem látszott belőle.
Az éveken át a Hondánál dolgozó Freeman 2009-ben maradt a Brawn GP-vé átvedlő istállónál, amely amellett, hogy a vb-címért csatázott, a túlélésért is küzdött. A japánok kiszállása után rengeteg embert voltak kénytelenek elküldeni, és a versenyekre is a lehető legkisebb személyzettel utaztak, ami olyan kényszermegoldásokat szült, minthogy a korábbi tankolós embert szó szerint csak a versenyekre hívták vissza (rendre szombaton érkezett meg a helyszínre), hétköznap pedig vízvezeték-szerelőként dolgozott.
Ami Freemannel történt, az egyáltalán nem ennyire egyedi eset, de szintén a leépítés következménye: ő volt a táblás ember a bokszfalon. Azaz neki kellett a különböző információkat a táblán belógatva megjeleníteni a versenyzőknek, olykor pedig más feliratot is megjelenített. „Előfordult, hogy bemutattam néhány sunyi üzenetet, végül pedig a boksztáblán kértem meg a feleségem kezét, de sem Rubens [Barrichello], sem Jenson [Button] nem nyert, úgyhogy átszaladtam a Red Bull bokszfalához. Látták, hogy mire készülök, úgyhogy felengedtek a falukra. Két milliárd ember előtt történt, úgyhogy mondhatni belekényszerítettem [a feleségemet a házasságba]” – idézi a séfet a BBC.
Mindez a 2009-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon történt, amelyen a Red Bull Sebastian Vettel vezérletével kettős győzelmet aratott, miközben a már világbajnok Button a 3., Barrichello pedig a 4. helyen ért célba. Freeman elbeszélése ugyanakkor kissé sántít, hiszen a közvetítésben csak hátulról látszott a tábla, az azon levő feliratot így sem a későbbi felesége, Fatna, sem a tévénézők nem tudták elolvasni. Egy fotó mindenesetre így készült róla, azt IDE KATTINTVA lehet megnézni.
Freeman manapság már nem az F1-ben dolgozik, tavaly pedig feleségével megvásárolta a norfolki Middleton Hall Golf Clubot, amelyen minden lyukat F1-es világbajnokról nevezett el, így van rajta Schumacher, Alonso, Verstappen, Hill és Fittipaldi lyuk is.
A Monte nevezési listájára ugyan még várni kell néhány napot, azonban már most lehet tudni néhány indulóról, akik szoros csatát vívhatnak a WRC szezonnyitó versenyén.
December 22-én lezárult a Monte-Carlo Rally nevezési határideje, azonban a nevezési lista csak január 8-án jelenik meg. Az előzetes hírek alapján azonban már össze lehet állítani egy előnevezési listát.
A Trends-Sports információja szerint 92 páros nevezett a WRC szezonnyitóra, amiből nyolc kettős Rally1-es autóval, 36 pedig Rally2-es járművel áll rajthoz.
A Rally1-es mezőnyben a Toyotát Sébastien Ogier, Elfyn Evans és Takamoto Katsuta, a Hyundai csapatát Thierry Neuville, Ott Tanak és Andreas Mikkelsen, míg az M-Sportot Adrien Fourmaux és Grégoire Munster képviseli majd. Várhatóan Ogier lesz a verseny favoritja.
A WRC2-ben azonban már nehezebb fő esélyes megnevezni.
Itt a Powerslide Podcast által összegyűjtött információk alapján Bryan Bouffier, Stéphane Lefebvre, Jan Solans, valamint Sami Pajari a debütáló Rally2-es Toyotával, Oliver Solberg és Eric Cais gyári Skodával, Nikolay Gryazin, Yohan Rossel, valamint Marco Bulacia pedig Citroen C3 Rally2-vel áll rajthoz.
Az AlphaTauri csapatfőnöki pozíciójából távozó Franz Tost szerint két pilóta is van a jelenlegi mezőnyben, aki nem érdemelne F1-es ülést. Mindezt David Croft, a Sky Sports kommentátora osztotta meg, aki egyetért az osztrák szakemberrel.
A Forma–1-ben időről időre felmerül az a téma, hogy kinek van helye a sportágban, és kinek nincs. Néhány versenyző állandó vitát generál a szurkolók között, de olyan pilóta is akad, akinél a többség egyetért abban, hogy egy nála érdemesebb elől foglalja el a helyet. Franz Tost szerint jelenleg két ilyen versenyző is van az F1 mezőnyében.
A sportág korábbi évtizedeiben rendre előfordultak az úgynevezett „fizetős pilóták”, jellemzően kiscsapatoknál. Ők rendszerint rengeteg pénzt vittek az őket foglalkoztató istállóhoz, cserébe viszont egyértelmű volt, hogy a képességek alapján nem lenne helyük a rajtrácson. Olyan versenyző, akinél ez ennyire tisztán látszik, szerencsére már nincs a mezőnyben, de az AlphaTauri leköszönő csapatfőnöke úgy véli, nem mindenki érdemli meg a mostani ülését.
„Volt egy fantasztikus eszmecserém vele a paddockban – utalt Tostra David Croft, a Sky Sports F1-es kommentátora a televíziós társaság podcastjában. – Csupán általános dolgokról beszélgettünk. Néha el lehetett csípni Franzot, amikor volt öt-tíz perce. Csak töprengtünk a Forma–1-en, és a pilótákról beszélgettünk. Azt mondta, hogy »ennek a paddocknak minden egyes versenyzője megérdemli, hogy ott legyen a Forma–1-ben, kettő kivételével«.”
Ezen a ponton felmerül a nyilvánvaló kérdés, hogy ki az a kettő. Erre Croft megkapta a választ, ezt azonban nem adta tovább a hallgatóknak, ami persze érthető is, hiszen mind őt, mind Tostot, mind a két szóban forgó versenyzőt kellemetlenül érintené a dolog. Azt viszont elárulta, hogy mélységesen egyetért az osztrák szakember érvelésével.
„Visszakérdeztem, hogy »tényleg? Kettő? És kik lennének azok?« – folytatta Croft. – Kijelentette, hogy »blablabla« és »blablabla«. Nem fogom megnevezni őket, de egyetlen szavával sem tudtam vitatkozni ezzel kapcsolatban. Teljes mértékben elmagyarázta, hogy jelenleg miért nem szabadna a Forma–1-ben lenniük. Nem fogom elmondani, kikről van szó, mert az igazságtalan lenne azokkal a pilótákkal szemben.”
Hogy kikre gondolt Tost, azt természetesen mi sem tudjuk. Ami tény, hogy a szezont befejező versenyzők közül hárman kaptak igazán sok kritikát. A legtöbb bírálatot talán Lance Stroll kapta, aki amellett, hogy nagyon kikapott Fernando Alonsótól, olykor a viselkedésével is felhívta magára a figyelmet. Vele kapcsolatban viszont a családi kötelékek miatt nem merült fel, hogy elveszíti az ülését (legfeljebb az, hogy magától távozik), ellentétben Sergio Pérezzel és Logan Sargeanttal, ám végül mindketten megtarthatták az autójukat, hiába az óriási vereség csapaton belül.
Kalle Rovanpera navigátora, Jonne Halttunen szerint azzal, hogy jövőre csak félszezont mennek a WRC-ben jobb rajthelyüknek köszönhetően sok versenyen a győzelemért harcolhatnak.
“Először, amikor elmondta azt a tervét Kalle, hogy jövőre kevesebbet szeretne versenyezni, nem tudtam, hogy mire gondol – árulta el Jonne Halttunen. – Később már meg tudtam érteni az elhatározását, és ahogy haladt az idő annál jobbnak gondoltam ezt.”
A kétszeres világbajnok navigátor szerint annak ellenére, hogy kevesebbet fognak versenyezni, folyamatosan a versenyekre fognak készülni, ahol aztán jó eséllyel a győzelemért harcolhatnak majd.
“Igaz, hogy nem mindig leszünk versenyeken, de folyamatosan a következőre fogunk készülni. A több idő miatt jobban feltudunk majd készülni. A versenyeken pedig nyomás nélkül tudunk részt venni, a jobb rajthelyünk miatt pedig igen jó esélyünk lesz a győzelemre a murvás versenyeken.”