A Power Stage szakaszok olykor nem csak a bónusz pontok megszerzéséről szólnak a WRC-ben. Számos alkalommal ezeken a szakaszokon dőlt el a végső győztes kiléte is.
A 2016-os Lengyel Rallyn a fordos Ott Tanak és Raigo Mölder 18.6 másodperccel vezetett Andreas Mikkelsen és Anders Jaeger előtt két szakasszal a verseny vége előtt, azonban az utolsó két gyorsasági hatalmas fordulatot hozott és a verseny végén a Hyundai párosa örülhetett.
A 2019-es Korzika Rallyn a fordos Elfyn Evans és Scott Martin 11.5 másodperces előnybe került Thierry Neuville-t és Nicolas Gilsoult megelőzve, miután az utolsó előtti, 31 km-es szakaszon nem tudott elég gyors lenni a hyundai-os belga páros. Azonban a Power Stage még tartogatott drámát, aminek a belga páros örült a leginkább.
2015-ben Spanyolországban nem kevesebb, mint 50.9 másodperdccel vezetett Sébastien Ogier és Julien Ingrassia a Power Stage előtt volkswagenes csapattársaik, Andreas Mikkelsen és Ola Floene előtt, azonban az utolsó szakasz még hátra volt a győzelem eléréséhez a francia párosnak, és a Power Stage-en Ogier hatalmasat hibázott, Mikkelsen pedig első győzelmét szerezte.
A 2017-es Mexikó Rallyn ugyan nem változott az első hely tulajdonosa a Power Stage-en, ugyanakkor Kris Meeke és Paul Nagle igen izgalmas pillanatokat élt át a célba érés előtt, mivel parkolóba látogatott.
A 2019-es Szardínia Rallyn Ott Tanak és Martin Jarveoja 26.7 másodperces előnnyel vezetett Toyotájával a Hyundait vezető Dani Sordo és Carlos del Barrio előtt, amikor már csak a Power Stage volt hátra, az utolsó 6.89 km-es gyorsasági pedig ugyancsak nagy fordulatot tartogatott, ami Sordo karrierjének második győzelmét eredményezte.
Hogy milyen végkimenetelt tartogattak az utolsó szakaszok, megnézhetőek az alábbi videóban.
Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója leszögezte, hogy a maranellói márka mind az F1-es, mind a Le Mans-i projekt iránt elkötelezett. John Elkann, a vállalat elnöke azért üzent a Forma-1-ben szereplő brigádnak.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Ferrari nyerte a centenáriumi Le Mans-i 24 órás futamot. A gyártó idén tért vissza a hosszútávú-világbajnokság mezőnyébe, és az Alessandro Pier Guidit, James Caladót és Antonio Giovinazzit felvonultató 51-es számú autó máris győzni tudott a legendás megmérettetésen. A Ferrari ezzel 58 év után szerezte meg ismét a dobogó legfelső fokát ezen a viadalon.
Ekkora sikerre a Forma-1-es csapat életében már hosszú évek óta nem volt példa, hiszen a maranellóiak már másfél évtizede nem nyertek világbajnoki címet. Felmerülhet a kérdés, hogy a Le Mans-ban elért siker mit jelenthet az F1-es projekt számára, esetleg közelebb sodorhatja-e a Ferrarit a távozáshoz. Benedetto Vigna szavai alapján azonban erről nincsen szó.
„Ez ismét igazolja a Ferrari egyediségét és azt, hogy páratlan autókat készítünk – nyilatkozta a Ferrari vezérigazgatója az Eurosportnak. –Ez egy egyedülálló kocsi. A következő cél? Továbbra is győzni. Stresszel járt számomra a rossz szezonkezdet a Forma-1-ben? Nekem sokkal jelentősebb okaim is vannak a stresszre. A csapat számára ez egy lehetőség, hogy fejlődjünk és sokat tanuljunk. Olyan gépet kell építenünk, amely jobb lesz, mint az előző, de ez a szabály mindenre igaz, amit csinálunk. A sport nagyon fontos számunkra, a versenyzés benne van a vállalatunk DNS-ében. Szóval a Forma-1-be és a hosszútávú-világbajnokságba továbbra is beruházunk, mert sok olyan technológiát látunk, amely átültethető a versenypályáról a közútra.”
A győzelem után természetesen John Elkann, a cég elnöke is megszólalt. Az olasz üzletember hangsúlyozta, hogy ez a diadal mennyit jelent a szurkolóknak, ám eközben egy olyan mondatot is elejtette, amely akár úgy is értelmezhető, hogy a Forma-1-es csapatnak üzent. Úgy véli, mindannyiuknak követni kell ezt az utat.
„Ez a győzelem, amelyet Antonello Coletta [a GT-versenyzési részleg vezére – a szerk.], Amato Ferrari [az AF Corse csapatfőnöke – a szerk.] és az egész csapat, a szerelőinktől a pilótáinkig, ilyen kihívást jelentő körülmények között ért el, mindannyiunk számára példaként szolgál – fogalmazott. – A tifosinak nyújtott érzelmek arra is emlékeztetnek, hogy fontos rátalálni a merészségre és az alázatra, hogy mindig jobbá váljunk.”
Elkann alighanem az F1-es csapatnak is címezte mondandóját (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
Ami a Forma-1-es csapatot illeti, a Ferrari 2007-ben nyert utoljára egyéni világbajnoki címet, és 2008-ban konstruktőrit. Előbbiben 21 év a rekordjuk, hiszen 1979 és 2000 között egyik pilótájuk sem ért fel a csúcsra, utóbbiban pedig 16 esztendő (1983-1999). Ebből könnyen ki lehet számolni, hogy a csapat vészesen halad a csúcs beállítása, illetve megdöntése felé.
Sokszor csak a pilótákról ír a média, azonban egy-egy rallyverseny alkalmával a navigátorok is megérdemelnék ezt, pláne ha szélvédőn másznak az autóba, vagy kézzel mutatják az itinert, vagy éppen átveszik a pilótáktól a kormányt.
A WRC történelme során már számos emlékezetes ugratást mjutattak be a versenyzők. Íme egy összeállítás néhány izgalmas ugratásból, melyek csak egy hajszálon múltak, hogy nem balesettel zárultak.
Sébastien Ogier 2015-ben a Volkswagen Polo R WRC-vel a Portugál Rally híres ugratóján, a Fafe szakaszon félig megbillenve ugratott, míg a 2013-as Finn Rallyn Kris Meeke és Evgeniy Novikov páros ugratást mutatott be, ráadásul az orosz fordos ezt felnyílt motorháztetővel tette.
Emlékezetes volt Eyvind Brynildsen ugratása is a 2016-os Svéd Rallyn, amikor a híres Colin’s Crest ugratón 45 méteres repülést mutatott be a Ford Fiesta R5-tel.
Oleksandr Saliuk jr. 2010-ben szintén igen látványos és szerencsés ugratást hajtott végre Törökországban a Mitsubishi Lancerrel, amikor orral értt földet, majd autója meg oldalra is billent.
Az egyik leglátványosabb ugratást azonban a már említett Evgeniy Novikov 2009-ben Finnországban mutatta be, amikor a Citroen C4 WRC-vel, csaknem hátraszaltót produkált a levegőben.
Az Európa-bajnokság éllovasa, Hayden Paddon is rajthoz állt az idei Barbados Rallyn, mely óriási csatában, az utolsó szakaszon dőlt el az új-zélandi versenyző javára.
A Barbados Rally idén már 33. alkalommal lett megrendezve, 2023-ban pedig a helyi rally bajnokság harmadik futama volt.
Az idei versenyen 20 aszfaltos szakasz és 111.2 km versenytáv várt a mezőnyre, köztük Hayden Paddonra és John Kennardra, akik egy első generációs Hyundai i20 R5-tel indultak. Az új-zélandi páros pedig győzelemmel készült erre a versenyre, miután egy héttel korábban megnyerte a King of the Hill versenyt is, mely a barbadosi bajnokság második futama volt és egyben tesztje is a Barbados Rallynak.
A Barbados Rally korábban azzal szerzett nagy hírnevet, hogy a versenyzők fantasztikus autókkal álltak rajthoz. Idén pedig Dane Skeete 2007-es Subaru Impreza WRC-vel, Kevin Procter, valamint Andy Scott S2000-es Forddal indult.
Az idei rendezvény első szuperspeciál szakaszát Zane Maloney nyerte Skoda Fabia Rally2 evóval, szombaton azonban Hayden Paddon már az első szakaszon élre állt és a nap végére 14.8 másodperc előnyt épített ki legfőbb riválisa, a subarus Dane Skeete előtt.
Vasárnap az első szakaszon az új-zélandi versenyző azonban elvesztette előnyét, és Skeete 2 tizedmásodperc előnyre tett szert a nap második szakasza után. A hátralévő 8 szakaszon pedig az új-zélandi és barbadosi versenyző óriási csatát vívott, a harc pedig csak az utolsó szakaszon dőlt el, ahol Paddon 1.2 másodperc előnnyel megtudta előzni riválisát és végül megnyerte a versenyt.
Jackie Stewart neve egybeforrt a Forma-1-gyel, de 1966. június 12-én nem sokon múlt, hogy a skót pilóta mindössze második szezonjában az égi versenypályákra költözzön.
1966-ban ezen a napon Jackie Stewart nagyon közel állt hozzá, hogy soha ne kerüljön be az F1 halhatatlanjai közé, és csupán egy legyen azon 57 F1-es versenyző névsorában, akik 1963 és 1973 között versenyautóban lelték a halálukat. A királykategóriában 1965-ben bemutatkozó, újoncévében rögtön az összetett harmadik helyén végző skót pilóta a Belga Nagydíjon csúszott ki a szakadó esőben a régi spái versenypálya leghírhedtebb, leggyorsabb és a versenyzőket a legnagyobb próbatétel elé állító, Masta névre hallgató kanyarjában, majd miután eltalált egy telefonpóznát, egy farm udvarában landolt.
Monacóban győzelemmel indította az 1966-os szezont
A rajt után a BRM-nél versenyző, a szezont monacói győzelemmel kezdő Stewart a pontverseny éllovasként érkezett meg az idény második futamára (igen, június 12-én még csak a második versenynél tartott a 9 fordulós 66-os szezon), ahol az időmérő edzésen a 3. rajtkockát szerezte meg John Surtees (Ferrari) és Jochen Rindt (Cooper) mögött. A rajt után éppen, hogy elkerült egy több autós karambolt, majd a harmadik helyen haladt Rindt és Surtees mögött, amikor az első körben a Masta előtt 260 km/órás tempóval érkezve felúszott a vízre a szakadó esőben. Az eredmény: a BRM az aszfaltról lerepülve eltalált egy telefonpóznát, ledöntött egy favágókunyhót, majd bukfencezve a a kanyar melletti farmház udvarán landolt fejjel lefelé.
Másodpercekkel később Graham Hill, Stewart akkor már egyszeres világbajnok csapattársa ugyanott, ugyanazon a vízátfolyáson megforogva pördült ki, de neki nagyobb szerencséje volt, és éppen folytatni készült a versenyt, amikor megpillantotta a roncsot. Miután odarohant, lekiabált a néhány méterrel lejjebb fekvő BRM irányába Stewartnak, aki az ájulás szélén, törött bordákkal és vállal feküdt az autóba szorulva, miközben a megrepedt üzemanyagtankból ömlött rá a benzin.
Mivel dedikált beavatkozó személyzet akkoriban még nem létezett, és pályabíró sem volt a közelben, Hill és a szintén Stewart segítségére siető amerikai Bob Bondurant fogott neki a skót pilóta kiszabadításának, de mire ezt egy néző szerszámosládájából kölcsönzött csavarkulccsal és egyéb, ilyesmire teljességgel alkalmatlan eszközökkel végrehajtották, Stewart közel fél órája ült lényegében egy benzinnel egyre jobban megtelő kádban, és elég lett volna egyetlen apró szikra az autó bármelyik elektromos alkatrészéből ahhoz, hogy akár mindhárom versenyző halálra égjen.
„25 percen át voltam csapdába esve az autóban. Graham és Bob Bondurant egy néző csavarkulccsával szabadított ki. Nem voltak orvosok, nem volt hova vinni. Betettek egy furgon hátuljába, és végül egy mentő elvitt az elsősegélynyújtó helyre az irányítótorony mellett, ahol letettek a hordággyal a földre, cigarettacsikkek közé. Aztán mentőbe pakoltak és rendőri felvezetéssel elindultunk a kórházba, de a felvezetés elhagyta a mentőt, a mentősök pedig nem tudták, hogyan jussanak el Liege-be. Azt hitték, hogy gerincsérülésem van. Mint kiderült, nem voltam olyan súlyosan sérült, de ezt ők akkor nem tudták.”
Stewartban ekkor tudatosult először, hogy milyen elképesztően súlyos hiányosságai vannak a Forma-1-nek a biztonság és a sérültek megfelelő ellátása terén.
„Rájöttem, hogy ha ez a legjobb, amink van, akkor valami nagyon nem jó a pályákkal, az autókkal, az orvosi oldallal, a tűzoltókkal, a beavatkozó személyzettel. Voltak olyan domboldalak a pályák mentén, amik ugratóként funkciónáltak, amint az ember kicsúszott rájuk, aztán fák az út szélén és a többi. A mai fiatalok fel sem fogják, egyszerűen nevetséges volt” – emlékezett vissza.
Stewart és felesége, Helen a londoni St. Thomas kórházban 11 nappal a baleset után
Stewart egy hónappal a történtek után már versenyzett, és végül három világbajnoki címet nyert, az eset hatására pedig eleinte egyszemélyes hadjáratot kezdett a Forma-1 biztonságának növeléséért. Ez igen vegyes fogadtatásra talált, hiszen nemcsak a sportág vezetői és a versenyek szervezői, hanem sok pilóta is úgy érezte, hogy az effajta veszély a motorsport része, és akinek nem tetszik, az ne csinálja.
Aktív évei alatt a skót legenda számos barátot elveszített a versenyeken, majd utolsó szezonjában azért nem indult el a zárófutamon, mert egy nappal korábban meghalt akkori csapattársa és tanítványa, Francois Cevert. A biztonságért folytatott hadjárata ugyanakkor eredményekkel is párosult: bezáratta többek között a Zöld pokolnak titulált Nordschleifét, elérte, hogy 1972-től kötelezővé tegyék a biztonsági övet, illetve megnövelt bukótereket, védőkorlátokat és jobb orvosi ellátást harcolt ki a pályákon.
Vasárnap rendezték a Bakonya Rallyt, melynek pályája sok meglepetést tartogatott a versenyzőknek még száraz körülmények között is, délután azonban az eső is megérkezett.
Sébastien Ogier a Szardínia Rally 14. szakaszán kicsúszott az élen állva, mint később kiderült, a nyolcszoros világbajnok lába lecsúszott a fékről és emiatt esett ki. A WRC történelmében azonban ilyen eset nem először történt.
Sébastien Ogier a szombati harmadik délutáni szakasz előtt kereket cserélt, és versenyzőcipője sáros lett, amit nem tisztított le eléggé, és a nap hetedik szakaszán egy fékezésnél egyszerűen lecsúszott lába a fékpedálról, ez vezetett a kieséséhez a Szardínia Rallyn. A nyolcszoros világbajnok azt mondta, nagyjából 1 méterrel kevesebbet fékezett így, ez pedig már elég volt a kicsúszáshoz.
Ogier-hoz eset történt 1981-ben Hannu Mikkolával, amikor először vezette a Montén az Audi Quattrot.
Fotó: DirtFish
Mikkola 10 szakasz után négy és fél perccel vezetett Jean-Luc Thérier előtt a Montén, amikor egy fékezésnél lába egyszerűen lecsúszott az Audi fékjéről, és neki ment egy hídfőnek, ami kitépte autójának egyik kerekét.
Akkoriban még nem büntették, ha valaki három keréken vezet, így Mikkola folytatni tudta a versenyt, de a baleset miatti késésért 4 perces büntetést kapott. A finn világbajnok később igyekezett hátrányát ledolgozni egészen a 32 szakaszon verseny 25. szakaszáig, amikor fékje meghibásodott és balesetet szenvedett, ami után végleg kiállni kényszerült.
Az 1981-es Montén Jean Ragnotti és Jean-Marc Andrié nyerte Renault 5 Turboval 2:54 perc előnnyel a Talbotot vezető Guy Fréquelin és Jean Todt páros előtt.
Nico Rosberget lenyűgözi, hogy Fernando Alonso lassan 42 évesen is azért küzd, hogy ismét futamot nyerjen a Forma-1-ben. Főleg úgy, hogy a 2016-os világbajnok Michael Schumacher példáján testközelből láthatta, hogy milyen nehézségekkel szembesülhet valaki ebben a korban.
Még ha minden idők legidősebb F1-es pilótája soha nem is lesz belőle (mert ahhoz még 2037-ben is versenyeznie kellene), Fernando Alonso jó úton halad afelé, hogy akár még 44 évesen is a mezőny tagja legyen, ehhez ugyanis elég annyi, hogy 2025-ben is a száguldó cirkuszban versenyezzen. Ezzel a spanyol pilóta lenne a 2012 végén 43 évesen 10 hónaposan és 22 naposan visszavonult Michael Schumacher óta a legidősebb versenyző a királykategóriában, és összességében az ötödik legidősebb az F1-es futamon induló világbajnokok közül (ahhoz hogy Jack Brabhamet is beérje, még 2026-ra is maradnia kellene).
Hogy mi lehet a felső határ Alonso számára, és meddig lehet képes a legmagasabb szinten teljesíteni, azt nehéz megmondani, hiszen előre nem tudjuk, hogy mikor kezd majd el a kora miatt romlani a teljesítménye, de a 42. életévét július 29.-én töltő spanyol egyelőre semmi jelét nem mutatja ennek, és a negyedik X fölött is azért küzd, hogy a 2013-as Spanyol Nagydíj után ismét F1-es futamot nyerjen.
Stroll és Alonso között 17 év van, de a spanyol egyelőre simán veri a fiatal kanadait Fotó: Aston Martin
Ez a mentalitás Nico Rosberget is lenyűgözi, főleg úgy, hogy a 2016-os világbajnok Schumacher korábbi csapattársaként látta, hogy milyen problémákkal szembesülhet valaki 40 éves kor felett.
„Tetszik Alonso visszatérésének a sztorija. Kitűzte maga elé a 33. győzelmet, és ő minden idők egyik legjobbja. Most lesz 42 éves, és pontosan tudom, hogy ez mit jelent, mert Michael Schumacher volt a csapattársam, amikor már ő is túl volt a negyvenen – idézi Rosberget a Motorsport-Total.com. – Emlékszem, hogy Michael egy körön továbbra is nagyon gyors volt, és többnyire a futamokon is. Olykor viszont nehézséget jelentett neki alkalmazkodni bizonyos dolgokhoz.”
Alonsóval ellentétben Schumacher mondjuk nem kettő, hanem három évet hagyott ki, és 39 helyett 41 évesen tért vissza, illetve az is kérdéses, hogy 2009-es, kis híján az életébe kerülő motorbalesete milyen mértékben lassította. Ezzel együtt 2012-ben Monacóban mindenkinél gyorsabb volt az időmérőn (a Spanyol Nagydíjon kapott 5 helyes rajtbüntetése miatt nem indulhatott az élről), utolsó évében pedig minden korábbinál többször győzte le Rosberget a versenyeken, noha a szezon elején, amikor a Mercedes még képes volt felvenni a harcot az élmezőnnyel, elképesztő balszerencse-sorozat sújtotta, ami miatt a jó teljesítménye nem mutatkozott meg a pontversenyben.
Schumacher 43 évesen pole pozíciós időt repesztett Monacóban:
De kétségtelen, hogy a középszerű technika mellett Schumacher sem volt már a régi, ami Rosberg szavaiból is kiderül. „A DRS új volt neki akkoriban (meg mindenki másnak is, hiszen 2011-ben, Schumacher visszatérésének második évében vezették be – a szerk.), és néha elfelejtette, hogy DRS-sel gyorsabb lehet, vagy elfelejtette ismét kikapcsolni, amitől az eléggé berezonált. Olykor ez hiányzott belőle, hogy alkalmazkodni tudjon az ilyenekhez.”
A sztorihoz hozzátartozik, hogy az állítható hátsó szárny első évében az időmérőn – kivéve Monacót – még bárhol lehetett aktiválni a DRS-t, úgyhogy Rosberg bizonyára nem arra gondolt, hogy Schumacher a DRS-zónában elfelejtette bekapcsolni azt (miközben erre hangjelzés is figyelmeztet), hanem időmérős körön, maximális koncentráció mellett fordulhatott elő olyan, hogy egy-egy rövid egyenes szakaszon nem nyitotta ki azt.
Schumacher Rosberg előtt a 2011-es Spanyol Nagydíjon Fotó: Mercedes
Alonso teljesítményéből ez persze semmit nem von le, hiszen a kétszeres világbajnok 2021-ben és 2022-ben Esteban Oconnál, majd most Lance Strollnál is egyértelműen jobb – miközben persze Rosbergről később kiderült, hogy Hamiltonnal is képes felvenni a versenyt, ami azért más megvilágításba helyezte Schumacher teljesítményét is –, az idén pedig azt is bizonyítja, hogy amennyiben jó autót kap, kíméletlenül lecsap a kínálkozó lehetőségekre. „Mindjárt 42 éves, de elképesztő szinten van. Szerintem mindannyian örülnénk, ha megszerezné a 33. győzelmét” – mondta Rosberg.
Hogy ez az idén összejöjjön, ahhoz ugyanakkor vélhetően a Red Bull segítségére is szükség lesz.
Elfyn Evans számára már az is pozitívum volt a Szardínia Rally végén a hatalmas portugál esés után, hogy sikerült a negyedik helyen célba érnie, pláne úgy, hogy Szardínián már korán ki szállt a győzelemért folytatott csatából.
Elfyn Evans hatalmas balesetet szenvedett a Portugál Rally utolsó előtti pénteki szakaszán. A walesi versenyzőnek emiatt a Toyota lehetőséget biztosított Szardínia előtt, hogy egy fél napot vezethesse a GR Yaris Rally1-et és visszaszerezze önbizalmát.
A walesi versenyző jól kezdett ezek után a Szardínia Rallyn, a péntek délelőtti versenyt a negyedik helyen zárta, délután azonban defektet szedett össze a napzáró 49.9 km-es szakaszon, ami után több mint 1 percre nőtt hátránya és a hatodik helyen állt.
Szombaton aztán a vizesárkok számára is problémát jelentettek, de sikerült versenyben maradnia és végül a negyedik helyet szerezte meg az olasz versenyen.
“Nehéz volt Szardínián a megfelelő tempóban vezetni – mondta Elfyn Evans a DirtFishnek. – Nem sikerült jól a péntek a délutáni defekt miatt, majd szombaton is voltak problémák. Ekkor már olyan helyzetbe kerültem, hogy nem tudtam semmit sem nyerni, de egy kieséssel azt is elvesztettem volna, amit addig sikerült elérni. Szóval csak a célba érésre törekedtem, hogy pár pontot tudjak gyűjteni. A pontokat sikerült is megszerezni, de nem ez volt a legjobb versenyem. Amikor már nem tudsz komolyabb célokért harcolni, akkor meg kell próbálnod célba érni, és pont ezt is tettem.”
Elfyn Evans a Horvát rally után még vezette Sébastien Ogier-val azonos pontszámot gyűjtve a vb pontversenyét, Szardínia után azonban 35 pont hátrányban áll Kalle Rovanpera mögött a negyedik helyen.
