Kívülről sima győzelemnek tűnt, de több mint 20 év távlatából mégis ezt a futamot tartja élete versenyének a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen.

1998. május 24-e nagy nap volt Mika Häkkinen Forma-1-es pályafutásában, hiszen a szezont két győzelemmel kezdő, a világbajnoki címért életében először harcban álló, sőt, annak első számú várományosának kikiáltott finn megnyerte a Monacói Nagydíjat. Ez volt Häkkinen pályafutásának második, és mint utólag kiderült, utolsó mesterhármasa (pole pozíció, leggyorsabb kör, győzelem), 2020-ban a Race of My Life podcastban a finn versenyző pedig ezt a futamot nevezte élete versenyének.

Embed from Getty Images

A McLaren pilótája élete első és egyetlen monacói győzelme után 

A 1998-as szezon első öt versenyét követően Häkkinen mérlege három győzelem, egy második hely és egy kiesés volt, aminek köszönhetően 7 pontos előnyben érkezett meg Monacóba csapattársával, David Coultharddal és 12 pontos fórral a nagy rivális Michael Schumacherrel szemben. Miután több mint 3 tizedmásodperccel szerezte meg a pole-t a skót előtt – miközben Schumacher csak negyedik lett 9 tizedes lemaradással – már sejthető volt, hogy „csak” hiba nélkül végig kell mennie 78 kört a Hercegségben, és az övé a győzelem.

Az első 17 kör során a vezetést megtartva 3,7 másodperces előnyt autózott ki Coultharrdal szemben, míg a harmadik helyen a Schumachert feltartó Fisichella hátránya már több mint 17 másodpercre rúgott. A 18. körben aztán Coulthard motorhiba miatt kiesett, így Häkkinen vissza is vehetett egy kicsit, végül pedig 11,4 másodperces előnnyel ért célba a második helyen záró Fisichella és 41 másodperccel a harmadik Eddie Irvine előtt. De mint 22 évvel később felidézte, ettől még egyáltalán nem volt könnyű versenye.

Embed from Getty Images

A rajt 

„Számomra egyértelműen az 1998-as monacói verseny volt a legjobb – jelentette ki a fentebb citált podcastban. – Fizikálisan és pszichológiailag az egész verseny a részletekre való milliméteres odafigyelésről, az autóra vigyázásról és a hiba nélküli vezetésről szólt. A pálya körről körre változott: voltak sárga zászlók, csúszós útra figyelmeztető zászlók… Mindig volt valami, és a teljes futam során elképesztően maga szintű koncentrációra volt szükség.”

„Az időmérőn David és én harcoltunk a pole pozícióért, az utolsó próbálkozásom előtt pedig tudtam, hogy oda kell tennem magam, és tökéletes körre van szükségem a pole-hoz. Tapasztalatból tudtam, hogy amennyiben nem szerzem meg a pole-t, soha nem fogom megnyerni ezt a versenyt. Ezért minden energiámat, minden tehetségemet bevetettem a tökéletes körért, és működött.”

„David három-négy tizeddel volt lassabb. Remek kör volt, és nagy lökést adott a csapatnak. Remek munkát végeznek, mert ugye ott vannak a korlátok, amelyeket az ember Monacóban néha érint. Az edzésen, az időmérőn, a versenyen… még ha nem is akarja, olykor megtörténik.”

Embed from Getty Images
Häkkinen győzelmében alighanem nagy szerepet játszott az is, hogy a McLaren megerősítette az MP4/13-as felfüggesztését a futamra

„Amit a csapat az autóval csinált a verseny előtt, azzal megmentették a győzelmet. Remek munkát végeztek, a kocsi a végig megbízhatóan üzemelt. Mechanikai változtatásokat hajtottak végre a hátsó felfüggesztésen a versenyre, aminek nagyon örültem, mert nagyjából öt körrel a vége előtt eltaláltam a falat a Rascasse-ban. Akkora volt az ütés, hogy azt hittem, »Ennyi volt, valami biztosan eltört.«”

„A verseny előtt kicserélték a lengőkarokat az autón, tudván, hogy Monacóban ilyesmi megtörténhet. Remélem, nem most árultam el a McLaren titkos stratégiáját!” – nevetett.

„Nagyszerű volt a dobogón állni a verseny után Rainier herceggel és arra gondolni, hogy »Megnyertem a Monacói Nagydíjat!«, mert a csapatnak voltak fontos partnerei, ez számukra is egy nagy ünnep. Látni, hogy a McLarennek nagy magabiztosságot adott a győzelem, nagyon örültek neki. Remek ünneplés volt utána a győzelmi vacsora a Monaco Sporting Clubban, és arra is jó emlékezni, hogy én is azok egyik lettem, akik nyertek Monacóban. Ez nagy magabiztosságot ad az embernek.”

Schumacher hiába igyekezett

Noha Häkkinen előnyét valószínűleg nem tudta volna ledolgozni, és ha meg is teszi, még mindig meg kellett volna előznie valahogy a finnt, Michael Schumacher elszántan küzdött azért, hogy feljöjjön a második helyre. A 30. körben állt ki tankolni és kereket cserélni, amivel átugrotta a szerelőit a 31. körben meglátogató Fisichellát, csakhogy beszorult az olasz pilóta csapattársa, Alex Wurz mögé.

Körökön át hiába próbálta valahogy megelőzni a kopott gumikon köröző Benettont, a 38. körben azonban utolértek jó néhány lekörözöttet, Schumacher pedig ezt kihasználva bevetődött az osztrák mellé a Loews-hajtűben. Wurz nem adta könnyen magát és a kigyorsításon visszaelőzött, Schumacher azonban a Portier kanyar előtt minden mindegy alapon ismét bevetődött riválisa mellé, és átvette a második helyett.

Embed from Getty Images

Schumacher itt még Wurz mögött 

Csakhogy mivel a két autó a küzdelem során többször is összeért, a Ferrari bal hátsó felfüggesztése megsérült, Schumacher pedig az uszodai sikánban óriásit volt kénytelen ellenkormányozni, hogy ne menjen a falnak. A kétszeres világbajnok ezután a bokszutca felé vette az irányt, ahol hamar kiderült a probléma oka. A német kiszállt, de Ross Brawn technikai igazgató tanácsára nem sokkal később visszaült, és három kör hátránnyal folytatta az időközben megjavított autóval, hátha annyian kiesnek előle, hogy pontot tud szerezni. Ez végül nem történt meg, így a 10. helyen rangsorolták.

Ami Wurzot illeti, az ő autója sértetlennek tűnt, ám a kiállása után kiderült, hogy nem volt az, az új gumikon fellépő nagyobb terhelések hatására pedig a Benetton felfüggesztése is megadta magát, aminek jókora baleset lett a következménye az alagútban. Az osztrák pilóta szerencsére nem sérült meg.