back to top
2025. december 22. 16:17
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1175

    Az első magyar WRC bronzérmes navigátor még fel sem fogta, hogy milyen eredményt ért el

    0

    Kürti Tamás a legeredményesebb magyar navigátor lett idén, amikor a WRC3 harmadik helyén zárt László Zoltán navigátoraként. 

    László Zoltán Begala Tamás az oldalán kezdte a WRC3-as szezont a Monte-Carlo Rallyn, ahol nem sikerült szombat estére a legjobb 50 versenyző közé kerülniük, így vasárnap már nem tudták folytatni a versenyt. 

    Fotó: Makai Gergely / @World / MGR Images

    Eredetileg egy versenyről volt szó, ahol együtt versenyzett volna László Zoltán és Kürti Tamás, a Horvát Rally azonban a vártnál is jobban sikerült, nyertek a WRC3-ban. 

    Fotó: Makai Gergely / @World / MGR Images

    “Nem nagyon volt tervünk, csupán egy versenyről volt szó a kezdetekben, a Horvát Rallyról – mondta Kürti Tamás a Rallycafe.hu-nak. – Mivel ennél jobban nem is sikerülhetett volna az a verseny, ezért egyértelmű volt, hogy folytatjuk a közös munkát.” 

    A páros aztán rajthoz állt a Szardínia Rallyn, a belga Ypres Rallyn és a Spanyol Rallyn is. 

    És, hogy melyik volt a legnehezebb versenyük? 

    Fotó: Makai Gergely / @World / MGR Images

    “A legnehezebbnek talán az utolsó spanyol futamot nevezném, mert olyan pályákon kellett versenyezni, amiken volt, hogy 6-8 kilométeren át nem volt egyetlen egyenes rész sem. Ilyen gyorsaságiból volt legalább öt. A horvát futam sem volt könnyű, de azt inkább az időjárás tette nehézzé.” 

    Fotó: Makai Gergely / @World / MGR Images

    László Zoltán és Kürti Tamás a kihívásokkal teli pályák ellenére sem követett el egyetlen hibát sem, az egyetlen komolyabb gondjuk is inkább a közúti forgalom miatt akadt. 

    Fotó: Makai Gergely / @World / MGR Images

    “Megmondom őszintén, hogy kalandunk nem nagyon volt. Nem csúsztunk túl, nem volt defektünk, nem forogtunk meg. Zoli nagyon stabilan versenyez, velem nem csinált rumlit. Nehézségünk talán csak pályabejárásokon volt, például Szardínián, ahol néha nem voltunk biztosak benne, hogy fel fogunk tudni menni a gyorsokra, mert olyan lehetetlen etap körülmények voltak.” 

    A horvát győzelem, a szardíniai és belga második hely, valamint a spanyol negyedik hely után pedig László Zoltán a pilóták negyedik, Kürti Tamás pedig a navigátorok bajnokságának harmadik helyén zárt. 

    Fotó: Makai Gergely / @World / MGR Images

    “Igazából még nem fogtam fel, hogy én vagyok Magyarország első olyan navigátora, aki ilyen eredményt ért el világbajnoki szériában. Ez a harmadik hely nagyon sokat jelent nekem, igazából még álmodni sem mertem ilyen sikerről. Ezek után nehéz lesz újabb célokat kitűzni magam elé. Szeretném megköszönni a családomnak a támogatást, Fridrik Gergőnek a hathatós közreműködését, és természetesen László Zolinak, hogy részese lehettem ennek a hihetetlen kalandnak, és hogy ilyen szép eredményt értünk el együtt.” 

    László
    Fotó: Makai Gergely / MGR Images

    Bombaigazolással érkezik az Audi az F1-be?

    0

    Bár nem világbajnok, de még csak nem is futamgyőztes, a neve mindenképpen jól csengene a Forma-1-be 2026-tól gyári csapattal érkező Audi mellett. 

    Noha még több mit három év van addig, mire az Audi 2026-ban beszáll a Forma-1-be, már most megkezdődtek a találgatások arról, hogy kik lehetnek az ingolstadtiak pilótái. „Egy német pilóta érdekes lenne nekünk, de a végső döntést a teljesítmény, és nem a nemzetiség határozza meg” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Adam Baker, a gyártó F1-es projektjének vezetője.

    A német Sport1 pedig már tudni véli, hogy az Audi ki is szemelte az egyik potenciális pilótáját, méghozzá a továbbra is bizonytalan jövőjű Mick Schumacher személyében. A csatorna úgy tudja, egyeztetések is történtek már a felek között. „Mick számára a legfontosabb, hogy túlélje 2023-at, mert ahogyan én látom, a jövője az Audinál lesz. Akarják őt, és már egyeztetések is történtek. Biztosan tudom, hogy voltak egyeztetések” – jelentette ki Ralf Bach, a Sport1 újságírója.

    Audi, Belga Nagydíj, Markus Duesmann, Oliver Hoffmann
    Az Audi vezetése kiszemelte Schumachert? Fotó: Audi Sport

    Hogy Bach miért csak 2023-at jelölte meg olyan évnek, amelyre Schumachernek csapatot kell találnia abban az esetben is, ha az Audi vele tervez – miközben a németek csak 2026-ban érkeznek – annak oka az lehet, hogy az Alfa Romeo 2023 végéig marad a Sauberrel, 2024-ben és 2025-ben pedig a svájciak minden bizonnyal Sauber néven, de már az Audi támogatásával fognak versenyezni az F1-ben, így elméletileg 2024-től már ülést adhatnak Schumachernek.

    Az Audi számára az F1-es beszállás óriási marketinglehetőségeket rejt magában, a Schumacher-név pedig még mindig jól cseng az autósport királykategóriájában, így teljes mértékben lenne értelme egy ilyen felállásnak. Már csak az a kérdés, hogy Schumacher a teljesítményével is képes-e felnőni a feladathoz.

    Elég rosszul áll Schumacher szénája a Haasnál

    Noha a 23 esztendős német az USA Nagydíjon rögtön a rajt után megelőzte többek között csapattársát, Kevin Magnussent is, majd egészen a második kerékcseréjéig jobb tempót autózott a dánnál, mint kiderült, a Lance Stroll és Fernando Alonso balesetéből származó törmelék megrongálta a német pilóta autóját, ami miatt leszorítóerőt veszített. Mindez közrejátszott abban, hogy – bár addig jó esélye volt a pontszerzésre – végül csak a 14. helyen ért célba.

    Noha Günther Steiner csapatfőnök nagyon megdicsérte Schumacher első etapban mutatott tempóját, és kiemelte, hogy utána az autó sérülése miatt nem tudta tartani azt, Gene Haas, az amerikai hétvége előtt Schumachernek ultimátumot adó csapattulajdonos mintha más mozit nézett volna.

    A Haas végre kimondta: ezt kell tennie Schumachernek, különben repülni fog

    „Amikor Mick és Magnussen kiálltak az első kerékcserére, mindketten ugyanolyan gumit kaptak. Amikor Mick visszatért a pályára, egy bolyban haladt, és abban is maradt. Eközben Magnussen visszavett, hogy óvja a gumikat, miközben Mick elhasználta azokat. Mick ezért elkerülhetetlenül ki kellett álljon másodszor, ami visszavetette. Magnussen óvta a gumikat, és képes volt 37 kört megtenni a közepeseken, ami senki másnak nem jött össze. Így tudott szerezi néhány pontot” – nyilatkozta az RTL-nek.

    Haas arra már nem tért ki, hogy Schumacher nem akart kiállni, amikor a csapata másodszor a bokszba hívta, és arra sem, hogy a német pilóta sérült autója is közrejátszhatott a rosszabb gumikopásban.

    Ez, és az amerikai üzletember korábbi nyilatkozata nem igazán azt mutatja, hogy Schumacher maradni fog az istállóban.

    Schumacher reagált az őt kritizáló Haas-főnök szavaira

    Nagybátyja szerint ennél többet nem kérhetnek tőle

    Mick nagybátyja, a német Sky-nak szakértő Ralf Schumacher ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a folyamatos fejlődést mutató unokaöccse a legjobb választás az amerikai csapatnak, amit remélhetőleg Gene Haas és Steiner is be fog látni.

    „Mick mindent megtett, amit meg kellett tennie azért, hogy a Haas versenyzője legyen 2023-ban. Gene Haas és Günther Steiner rendesen végig fogja gondolni ezt, aztán rájönnek, hogy nincs alternatíva Mick helyére. Daniel Ricciardo nem az, Nico Hülkenberg pedig már útban van a visszavonulás felé. A teljesítménye és az idei fejlődése alapján látszik, hogy továbbra is mekkora potenciálra számíthatunk Micktől. Ennélfogva pedig nincs alternatívája” – magyarázta Ralf Schumacher a német Sky-nak, majd hozzátette, ennek ellenére nem elképzelhetetlen, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan Mick Schumacher is valamelyik istálló tartalékja lesz jövőre, hogy aztán 2024-ben ismét főállású versenyző legyen.

    „A fejlődése szempontjából persze jobb, ha a következő idényben is versenyezne – mondta Ralf – Mindezeken túl pedig Mick jövőre már a harmadik évét taposná az F1-ben. Az autót jól fejlesztették, a költségplafon miatt pedig a többi csapat sem fog nagyokat előrelépni, ezért pedig mindkét fél számára fontos lenne a folytonosság, mert 2023-ban lehet learatni a munka gyümölcsét, és még nagyobb sikereket ünnepelni együtt.”

    Mick Schumacher nagybátyja kiosztotta a Haas vezetését

    „Mick ismét bizonyította, hogy erős a versenytempója. Austinban szupererős volt, és sokkal Magnussen előtt haladt, de aztán visszaesett. Günther Steiner viszont megfelelően értékelte a helyzetet. Azt mondta, hogy Mick sokáig nagyon gyors volt, de aztán különböző okok miatt nehezebbé vált a versenye. Megvédte Micket, ami nagyszerű.”

    „Amit pedig még el kell mondanom, hogy Steiner az utóbbi időben több szempontból is sokkal békülékenyebb. Austinban is az volt. Sok sértést címeztek a Haas-csapatnak és Steinernek is a közösségi médiában az idén, ami sajnálatos és nem a lényegre koncentrál. Egy dolog világos: mindannyian azt akarjuk, hogy jövőre Mick a Forma-1-ben versenyezzen, Mick pedig jól teljesít, és jó látni, hogy most már jobban kijönnek egymással a Haasnál. Sem Steiner, sem Gene Haas nem érdemli meg az ilyen utálkozó kommenteket.”

    A Ralf Schumacher által emlegetett nyugodtságnak persze többféle indoka is lehet. A szintén a Sky-nak szakértő Timo Glock szerint például Steinerék már döntöttek, és nem Schumacher mellett.

    „Nem vagyok biztos benne, hogy milyen mértékig születhetett már meg a döntés, de most minden egy kissé elhúzódik. Nagyon nagy akadály tornyosul Mick előtt, és nem azért, mert nem teljesít olyan jól, ahogyan kellene, hanem azért, mert a Haasnak más az elképzelése” – ecsetelte a Jordan, a Toyota és a Virgin korábbi versenyzője.

    Még Kalle Rovanpera is elérzékenyült édesapja üzenete után (videó) 

    0

    Kalle Rovanpera az Új-Zéland Rally után történelmet írt, a legfiatalabb rally világbajnok lett. A versenyt édesapja is a helyszínen figyelte, majd a WRC+ stábja egy megható videót készített Harri Rovanpera üzenetével. 

    A WRC+ stábja egy videót készített Harri Rovanpera üzenetével, amit látva a 22 éves versenyző is elérzékenyült. 

    “A gyerekeknek jobbnak kell lenniük szüleiknél – mondja Harri Rovanpera a videóban – Bölcsebbekké, bátrabbakká és gyorsabbakká kell válniuk. Te azonban különleges vagy. Több van benned, mint bátorság. Arra születtél, hogy történelmet írj.” 

    “Amikor megnyerted az első versenyed, a szívem majdnem megállt. A valaha volt legfiatalabb győztes, történelemíró. Most pedig a világ tetején vagy.” 

    “Ha gyermeked lesz, az életed teljesen meg fog változni. Ez örökre megváltoztatja körülötted a világot. Köszönöm fiam, nagyon büszke vagyok rád.” 

    A videó után Kalle Rovanpera elérzékenyülve szólal meg. 

    “Szép videó volt – mondta a legfiatalabb világbajnok. – Nehéz volt nem elérzékenyülni a videót nézve. Neki (Harri) komoly része volt eddigi pályafutásomnak. A munka mindig egyszerű és könnyű volt neki köszönhetően. Amikor kisgyerek voltam, mindig nagyon jól éreztük magunkat, amikor vezetni mentünk. Ugyanez igaz édesanyámra is. A szűlői támogatás nagy szerepet játszik karrieremben.” 

    Ezt szólná Hamilton, ha az FIA utólag csinálna belőle nyolcszoros világbajnokot

    0

    Nagyon mélyen érintették a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történtek, de elmondása szerint igazán komolyan sosem fordult meg a fejében az, hogy visszavonuljon a 2021-es szezon után. Lewis Hamilton hosszasan beszélt az akkor érzéseiről, és arról, hogy miként sikerült túllendülnie a csalódáson, emellett azt is elárulta, miként tépte fel a begyógyult sebeket a Red Bull nemrég napvilágot látott költségplafon-túllépése, és mit szólna hozzá, ha utólag megkapná a 2021-es világbajnoki címet.

    Lewis Hamilton a szokottnál hosszabb ideig állt újságírók egy csoportjának rendelkezésére a múlt heti USA Nagydíj alatt, és több témában is kifejtette a véleményét. A jelen levők kérdezték őt a 2023 végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról, a tavalyi abu-dzabi botrányról és a Red Bull költségplafon-túllépéséről is.

    Szerződéshosszabbítás

    Az már korábban is igen egyértelművé vált, hogy Hamilton hosszabbításával kapcsolatban nem a „ha”, hanem a „mikor” a kérdés. A januárban 38. életévét betöltő pilóta biztos benne, hogy 2023 után is a mezőny tagja lesz.

    „Meg fogjuk hosszabbítani a szerződést. Le fogunk ülni és megbeszéljük ezt a következő néhány hónapban. A célom az, hogy folytassam a Mercedesszel. 13 éves korom óta a Mercedesszel vagyok, ők a családom, a Mercedes-Benz a családom. Jóban-rosszban kitartottak mellettem, amikor kicsaptak az iskolából, amikor oly sok mindenen mentem keresztül 2020-ban, amikor hibákat követtem el, és szarságokat írtak rólam a sajtóban. Az összes hullámvölgy és hullámhegy során mellettem voltak.”

    Kiderült, ki az a nő, aki lebeszélhette Hamiltont a visszavonulásról

    „Igazán hiszek ebben a márkában. Hiszek az emberekben, akik ennél a szervezetnél dolgoznak, és a lehető legjobb csapattársuk akarok lenni, mert úgy gondolom, hogy még jobbá, hozzáférhetőbbé és erősebbé tehetjük együtt a márkát. És úgy hiszem, hogy ennek szerves része lehetek.”

    Abu-dzabi botrány

    Mindez annak fényébe jelentős változás az év eleji állapotokhoz képest, hogy akkor sokan abban sem voltak biztosak, hogy Hamilton egyáltalán folytatja az F1-es karrierjét azok után, hogy a tavalyi szezonzárón botrányos körülmények között bukta el a világbajnoki címet.

    „Olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Egyértelműen lélektörő élmény volt. Hogy valaha is bennem volt, hogy nem térek vissza? Nem olyasvalaki vagyok, aki csak úgy feladja” – cáfolta ezt most, de azt nem tagadta, hogy nagyon mélyen érintették a történtek.

    Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2021
    Hamilton az utolsó utáni pillanatban veszítette el a tavalyi vb-t Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ami igazán megtört, az az volt, hogy el kellett hinnem, hogy a sport ilyesmit tehet, hogy ez megtörténik a sportban, miközben olyan sok ember van, akikre számíthatsz. Arra számítasz, hogy jól végzik a munkájukat, erre egy világbajnoki címet, amelyért olyan sok ember dolgozott oly keményen, valakinek a rossz döntése dönt el. Valószínűleg ez volt az egyetlen dolog. Nem az, hogy ne szeretnék a csapatommal dolgozni vagy autóversenyezni, hanem hogy el lehet veszíteni egy bajnoki címet egy szervezeten belüli jogsértés miatt. Ezen tűnődtem.”

    Hamilton a tavalyi szezonzáró után teljesen elzárkózott a külvilágtól, és hónapokig semmit sem lehetett tudni róla. „Időt töltöttem a családommal, ami a gyógyulási folyamat legjobb része volt. Minden időmet a gyerekeknek szenteltem, hóembert építettünk és csak jelen voltam. Ez lehetővé tette, hogy teljesen felépüljek és visszazökkenjek. Ha ők nem lettek volna, a gödör alján ragadtam volna.”

    A Mercedes versenyzőjétől megkérdezték azt is, hogy szerinte Michael Masi, az FIA azóta kirúgott versenyigazgatója direkt akadályozta-e meg abban, hogy világbajnok legyen.

    „Nem tudom. Ez már olyan távolinak tűnik. Szerintem csak rossz döntést hozott. Biztos vagyok benne, hogy az egónak is volt benne szerepe, és voltak változók is. Emberek beszéltek a fülébe, úgyhogy nem érzem úgy, hogy kimondottan engem célzott” – felelte.

    A Red Bull feltépte a sebeket

    Hamilton elismerte, hogy miután sikerült maga mögött hagynia a tavaly történteket, eléggé rosszul érintette, amikor a Red Bullról szeptemberben először kezdték el pletykálni, hogy 2021-ben túlköltekezhetett, hiszen ebből adott esetben a fejlesztések terén is profitálhatott az energiaitalos csapat, ami talán a vb-címről dönthetett.

    Katasztrofális következménye lehet, ha bejön Hamilton jóslata

    „Én továbbléptem, mert nem akarok a múltban élni. Már 2007-ben is átéltem ezt, és fiatalon emiatt nem tudtam aludni és negatív hatással volt rám. Amikor pedig negativitás, gyűlölet, vagy bármi más van benned, az visszahúz, én viszont előrefelé megyek, függetlenül attól, hogy mi történt a múltban. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele. Már semmit nem tehetek ellene. Mindent beleadtam, és feláldoztam, és újra megtenném, ezért próbálok a jövőbe tekinteni.”

    „Amikor Szingapúrba menet hallottam erről a költségplafon dologról, az nyilván rengeteg érzelmet felszínre hozott bennem. Az ember eltemette magában ezt az egészet és továbblépett, majd ismét előjött, ami egy újabb gyomrost jelent. És igen, ez ismét felidézte a történteket. Vissza kell térni oda, hogy ismét elnyomjuk és előre nézzünk.”

    Hamilton tehát inkább újra felejtene, mintsem az asztalt verné, hogy utólagos büntetéssel sújtsák a Red Bullt. A szabályok ugyanis lehetőséget adnak rá, hogy ne csak az 5%-nál nagyobb túllépést elkövetőket sújtsák pontlevonással. Ehhez ugyanakkor az kellene, hogy a Red Bull ne fogadja el az FIA által felajánlott szankciókat, hanem megtámadja a döntést, majd veszítsen.

    Max Verstappen, Red Bull, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
    Hamiltonnak nem Verstappen tavalyi címére fáj a foga Fotó: LAT Images

    „Nem, mert a károkozás már megtörtént – felelte a hétszeres világbajnok arra a kérdésre, hogy elégtételt jelentene-e neki, ha Verstappen egy utólagos büntetéssel elveszítené a tavalyi vb-címét. – Magammal viszem azt az érzést, hogy mit tettünk csapatként, hogy miként és mit értünk el igazán. Ezt az érzést pedig meg tudom tartani magamban. Mindent beleadtunk, és helyesen cselekedtünk, erre pedig büszke vagyok.”

    Ami az utólagos büntetést illeti, ez eléggé valószínűtlennek tűnik, a Red Bull sajtóhírek szerint ugyanis meg fog egyezni az FIA-val arról, hogy pénzbüntetést kapjon, illetve korlátozni fogják, hogy 2023-ban mennyi időt fordíthat aerodinamikai fejlesztésre.

    Sébastien Ogier navigátort vált 

    0

    Sébastien Ogier új navigátorral áll rajthoz a Japán Rallyn. A nyolcszoros rally világbajnok az idei év elejétől Benjamin Veillas-szal versenyzett, akivel megnyerte a Spanyol Rallyt. 

    Sébastien Ogier tavaly év végén bejelentette, hogy idén már csak részmunkaidőben fog versenyezni, addigi navigátora, Julien Ingrassia, akivel nyolc vb címet szerzett, pedig visszavonult. 

    A francia toyotás mellett idén eddig Benjamin Veillas olvasta az itinert, és éppen a Spanyol Rallyn első közös győzelmüket szerezték, azonban Ogier a Japán Rallyn már új navigátorral áll rajthoz. 

    “Szeretnék köszönetet mondani Benjaminnak az idei munkájáért – mondta Sébastien Ogier. – Különleges pillanat volt együtt elérni a Spanyol Rally győzelmét. Most, hogy a csapat mindhárom vb címét megnyerte, változnak céljaink. Természetesen szeretnénk megnyerni a Japán Rallyt is. Az utolsó futam azonban lehetőség arra is, hogy értékeljünk pár dolgot és felkészüljünk a jövőre. Szeretnénk lehetőséget adni Vincent Landais-nak is, aki szintén egy tehetséges és fiatal navigátor. Korábban már dolgozott a jégkém csapatunkban. Nagyszerűen dolgoztunk együtt. Most pedig első közös versenyünkre készülhetünk.” 

    Vincent Landais, akit eddig Julien Ingrassia mentorált, eddig Pierre-Louis Loubet navigátora volt az M-Sport csapatában. 

    Fotó: Pierre-Louis Loubet

    “Nagy megtiszteltetés lesz csatlakozni Sébastien Ogier-hoz és a Toyotához a Japán Rallyn – mondta Landais. – Seb és Julien példaképek minden francia pilóta és navigátor számára, ezért nagyon büszke vagyok erre a lehetőségre. Julien korábban sokat segített nekem, idén pedig tagja lehettem a Seb jégkém csapatának a Montén. Japán nagy kihívás lesz, rengeteg tanulnivalóval, de igyekszem a legjobb tudásomat nyújtani, és próbálom kihozni a legtöbbet a lehetőségből. Szeretnék végül köszönetet mondani az M-Sportnak, Pierre-Louis Loubet-nek és a támogatóinknak az idei szezonért és a közösen elért jó eredményekért. 

    A Mercedes beveti szabálytalanak vélt fejlesztését Mexikóban

    0

    Andrew Shovlin, a Mercedes Forma-1-es istállójának mérnökigazgatója elárulta, hogy valójában nem azért mellőzték új fejlesztésű első szárnyuk használatát az USA Nagydíjon, mint amit mindenki gondolt, ezért a Mexikói Nagydíjon már használni fogják az elemet.

    Új fejlesztésű első szárnyat vitt a Mercedes Austinba, ám végül nem használták azt az időmérőn és a versenyen. A szárnyon eddig nem látott részletek jelentek meg, ami után legalább egy rivális csapat tisztázásért fordult az FIA-hoz. A Mercedes végül nem használta a szárnyat szombaton és vasárnap sem, ami után elterjedt a paddockban, hogy egy esetleges óvástól tartottak.

    Andrew Shovlin, az istálló mérnökigazgatója azonban a csapat szokásos kérdezz-felelek videójában egészen más magyarázattal szolgált. „Azért nem használtuk a szárnyat Austinban, mert csak egy darab állt belőle rendelkezésre, ezért, ha megsérült volna az időmérőn, akkor annak az autónak a bokszutcából kellett volna kezdenie a versenyt” – magyarázta Shovlin arra a szabályra utalva, hogy parc fermé alatt a sérült alkatrészeket is csak a sérült elemmel megegyező specifikációjú tartalék darabbal lehet pótolni, máskülönben automatikusan bokszutcai rajt a büntetés.

    Mexikóra viszont elkészül egy második szárny is, amit a csapat a pénteki szabadedzéseken ismét felhelyez majd, hogy folytassák az Austinban elkezdett kiértékelést. „Amennyiben sikeresnek bizonyul a teszt, az időmérőn és a versenyen is használni fogjuk” – jelentette ki Shovlin.

    A zúgolódás a szárnyon található apró kis függőleges „fogak” miatt volt, mert ezek a szabályok egy kiskapuját használják ki. „Van érvünk mellette, az viszont már más kérdés, hogy akarjuk-e használni” – tette hozzá Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója.

    A szóban forgó szárny:

    Veszélyben a Hyundai programja 

    0

    Ott Tanak távozásával a Hyundai Motorsport programja is veszélybe került, mármint a Rally2-es program. Ezt ugyanis az észt versenyző és Markko Martin tulajdonában lévő Red Grey irányította. 

    A Hyundai Motorsport idén főként Teemu Suninent versenyeztette a WRC2-ben, az autókat azonban a Red Grey csapata készítette fel, mely csapat a Ott Tanak és Markko Martin tulajdonában van. A 2019-es világbajnok távozásával pedig a WRc2-es program is veszélybe került. 

    Teemu Suninen sajnálná, ha a WRC2-es program véget érne, de szívesen segítene a Hyundai főcsapatának is. 

    “Nehéz megmondani, hogy mit hoz a jövő – mondta Teemu Suninen a Dirtfishnek. – Örülnék, ha a Hyundai versenyzője maradhatnék, de annak még inkább, ha Rally1-es autóba ülhetnék. Szívesen maradnék azonban a Rally2-es autóban is, mert idén komoly fejlesztőmunkát végeztünk az autóval. Ugyanakkor szívesen lennék Dani Sordo váltótársa is, hiszem, hogy néhány versenyen képes lennék jól szerepelni. Azt hiszem, értékes pontokat szerezhetnék olyan versenyeken, mint Észtország vagy Finnország.” 

    Dani Sordo a Spanyol Rally előtt visszavonulásán gondolkozott, most azonban úgy tűnik, hogy marad a Hyundainál, de nem fog teljes szezont vállalni. 

    A koreai gyártó Ott Tanak és Oliver Solberg helyére is versenyzőt igyekszik találni, a legesélyesebbek pedig Andreas Mikkelsen, Kris Meeke és Teemu Suninen. 

    Mi a közös egy Boeing 747-esben és Alonso texasi balesetében? – Most megmondjuk!

    0

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso autójából majdnem repülőgép lett Austinban.

    Fernando Alonso nagy szerencsével úszta meg az USA Nagydíjon, hogy súlyos balesetet szenvedjen. A kétszeres világbajnok a 22. körben, az első biztonsági autós újraindítás után kísérelte meg megelőzni Lance Strollt a pálya leggyorsabb részén, amikor a kanadai pilóta az utolsó pillanatban balra mozdult, Alonso pedig ráfutott.

    Az Alpine eleje az Aston Martin bal hátsó kerekén átugratva a levegőbe emelkedett, és egy darabig leginkább egy felszállni próbáló, kissé túlterhelt repülőgéphez hasonlított, mielőtt visszazuhant az aszfaltra. Alonso szerencsésen megúszta az esést, ami akár sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha az Alpine magasabbra emelkedik, és belecsapódik a pálya melletti kerítésbe, vagy ha a spanyol nem tudja uralma alatt tartani a kocsit, és a landolás után keresztbe áll a pályán az érkező többi autó előtt.

    Nézői felvételen még brutálisabb Alonso austini repülése (videó)

    Sam Collins, az F1TV szakértője a futam után kielemezte a balesetet – ami miatt Stroll egyébként három helyes rajtbüntetést kapott a Mexikói Nagydíjra –, és egy érdekes adatra hívta fel a figyelmet.

    „Az autó orra nagyon magasra emelkedett, és az ég felé meredt. Ennek oka pedig, hogy a kocsi 184 mph-val (294 km/h) haladt. Ha tudni akarják, hogy miért ágaskodott, nos, ez egy Boeing 747-es felszállási sebessége, és gyorsabb, mint az ennél könnyebb gépeké, amelyek úgy 110 mph-nál emelkednek el a talajtól.”

    Collins jól mondta, egy teljes terheléssel elinduló, átlagos hosszúságú tengerentúli útnak nekivágó 747-es 160 csomónál, azaz 184 mph-nál kezdi meg az emelkedést. Persze, Alonso autóján csak fordított repülőgépszárnyak vannak, de így is elképesztő belegondolni, hogy ekkora tempóval kétkerekezett, majd utána kiállt szárny- és kerékcserére, végül pedig a hetedik helyen végzett. Amit aztán elvettek tőle…

    A baleset:

    Fontos nap a mai a Forma-1-nek

    Alonsót végül 30 másodperccel büntették azért, mert sérült autóval fejezte be a versenyt, a baleset során ugyanis megsérült a jobb tükre, ami jó ideig mozgott menet közben, míg végül leszakadt. A spanyolt a versenyirányítás nem intette ki menet közben a bokszba, a Haas azonban utólag óvást nyújtott be, amit a sportfelügyelők elfogadtak, majd az eset kivizsgálása után büntetést szabtak ki. Alonso ezzel a 7. helyről a 15. pozícióba csúszott vissza.

    Hamiltonnak és Leclerc-nek lehetett, Alonsónak nem? – súlyos büntetést kapott a spanyol

    Az ügy azonban nem ért véget itt, az Alpine ugyanis megóvta a a Haas óvását, mondván az jóval a határidő után érkezett be. Ezt egyébként a felügyelők is elismerték, de így is befogadták az amerikai istálló óvását, mondván „ebben az esetben nem volt lehetséges megfelelni a határidőnek.”

    A felügyelők a Mexikói Nagydíj csütörtöki napján, azaz ma ülnek össze újra, hogy megvitassák, egyáltalán helyt adnak-e az Alpine óvásának. Amennyiben úgy döntenek, hogy igen, az persze még nem jelenti Alonso büntetésének automatikus eltörlését, hiszen csak ezután kezdődik majd az ügy kivizsgálása és az érintett felek meghallgatása.

    A kétszeres világbajnok mindenesetre helyezett némi nyomást az FIA-ra az Instagramon közzétett üzenetével. „Köszönöm a tegnap és ma kapott üzeneteket. Ez azon ritka alkalmak egyike a sportban, amelyben úgy érzem, mindannyian ugyanazon a véleményen vagyunk és ugyanúgy látjuk a szabályokat. Ennélfogva a csütörtök fontos nap a sportnak, amelyet mindannyian annyira szeretünk, mivel ez a döntés határozza meg, hogy a jó irányba tartunk-e a jövőre nézve. Köszönöm még egyszer a támogatásotokat!”

    Alonso szerint tehát nem kisebb dolog múlik azon, hogy sikerül-e eltöröltetni a büntetését, mint a sportág jövője, ami nyilván túlzás, de az tény, hogy sokakban ellenérzéseket váltott ki a felügyelők utólagos büntetése. Azt viszont le kell szögezni, hogy a szabályok szerint jártak el, és az egész eset azért kapott ilyen nagy visszhangot, mert a versenyigazgató nem intette ki menet közben Alonsót, miként megtette azt Kevin Magnussennel már háromszor az idei szezonban, amikor a dán pilóta sérült első szárnnyal versenyzett.

    Moncet: Öt hónap lemaradást már behoztunk, de még vissza van negyedévnyi 

    0

    Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese szerint nyolc hónap lemaradásban volt a koreai gyártó a WRC szezon elején, amiből már nyolc hónapnyit sikerült ledolgozni. 

    A Hyundai nagyon későn kezdte építeni a Rally1-es autókat, ezért komoly lemaradásban volt a WRC szezon elején. A hátrányt folyamatosan sikerült a koreai gyártónak csökkenteni, ami négy futamgyőzelem formájában is megmutatkozott az év második felében, azonban Julien Moncet szerint még mindig van min dolgozni. 

    “A szezon elején fél év, sőt nyolc hónap lemaradásban voltunk a Toyotától – mondta a Hyundai csapatigazgató-helyettese a belga-francia RTBF oldalnak. – Jelenleg azt gondolom, hogy már csak három hónapnyi a lemaradásunk. Célunk, hogy a fejlesztési jokerek segítségével egy komplett csomagot frissítsünk az autókon, amivel utolérjük, majd lehagyjuk a Toyotát.” 

    A japán gyártó a Spanyol Rallyn megnyerte a gyártók vb címét is, ennek ellenére nem kell szégyenkeznie a Hyundainak sem. 

    Fotó: Hyundai Motorsport

    “Azért vagyunk a WRC-ben, hogy bajnokságokat nyerjünk, ezért csalódás, hogy idén erre nem voltunk képesek. Azonban szégyenkeznünk nem kell a spanyol verseny után sem, hiszen három autót vittünk a legjobb öt közé. A bajnoki címekért érdemben nem tudtunk harcolni, de szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak az elmúlt hónapokban végzett munkáért, amivel eltudtuk halasztani a Toyota ünneplését. Most már Japánra készülünk, ahol képesek lehetünk jó eredményt elérni, miközben már egy még jobbról álmodunk.” 

    Brad Pitt magára haragította az F1-es drukkereket

    0

    Nem éppen az elvárható módon kezelte a Forma-1 egyik, ha nem a legismertebb riporterének közeledését Brad Pitt az USA Nagydíj rajtrácsán.

    Brad Pitt jövőre készülő, Forma-1-es témájú filmje miatt az USA Nagydíj teljes hétvégéje alatt Austinban tartózkodott, és egyfajta tanulmányútként fogta fel a látogatását. Az 58 esztendős színész-producer több istálló garázsában is feltűnt, versenyzőkkel és csapatfőnökökkel, valamint az F1 elnök-vezérigazgatójával pózolt, majd olyasmit tett, ami nem feltétlenül volt túl bölcs dolog.

    Brad Pitt megtudta, milyen 830 lóerős Ferrariban driftelni (videó)

    A kétszeres Oscar-díjas színész természetesen a rajtrácson is jelen volt a nagydíj előtt – a Williams szerelőivel fotózkodott is –, ám kissé arrogáns módon nyilatkozni már nem volt hajlandó Martin Brundle-nak.

    „Lássuk, hogy tudunk-e beszélgetni Brad Pitt-tel. Brad, Martin Brundle a Sky F1-től. Hogy vagy?” – szegődött a filmsztár mellé a Sky Sports riportere, Pitt azonban nem volt olyan kedvében, hogy nyilatkozzon, és megpróbálta lerázni Brundle-t, ő azonban nem hagyta magát.

    „Tudsz mondani nekünk valamit erről a filmről?” – próbálkozott tovább az expilóta, de Pitt erre csak annyit mondott: „Nem, még nem! Szupertitkos!”, majd azzal a lendülettel kiviharzott a célegyenest a bokszutcától elválasztó kapun.

    Brundle ugyanakkor szokásához híven most sem mulasztott el frappánsan reagálni a helyzetre. „Valaki megfogta a vállamat… Ezt hívják Pitt stopnak, amikor nem akarják, hogy Brad Pittel beszélj.”

    A jelenet videón:

    Hogy szerencsés-e, ha a világ egyik leghíresebb színésze, aki nem mellesleg minden idők legnagyobb F1-es témájú filmjét készül leforgatni, ignorálja a sportág legismertebb riporterét, és teszi mindezt az F1 legnagyobb nézettséggel rendelkező csatornáján, mindenki döntse el, de aligha vall kifinomult PR-érzékre. Persze, ha egyáltalán tudta Pitt, hogy kit rázott le, mert ebben sem lehetünk biztosak.

    A nézői reakciók mindenesetre nem maradtak el:

    „Nem biztos, hogy értem a logikát amögött, hogy Brad Pitt nem akar legalább egy kis időt azzal tölteni, hogy nyilatkozzon Martin Brundle-nak a gridwalk alatt. Ez lehetett volna az a pillanat, amikor kapcsolatot teremt azokkal a nézőkkel, akik megnéznék az F1-es filmjét” – írta a Bill Walker nevű felhasználó a Twitteren.

    „Brad Pitt, filmet csinálsz az F1-ről, és nem tudod kicsoda Martin Brundle? Ez A grid walk. Állj meg és nyilatkozz neki!” – olvasható Aíne Lagan bejegyzése.

    „Brad Pitt… az ember, aki F1-es filmben fog szerepelni, és fél percre sem képes megállni Martin Brundle-nak… ha nem akarod, hogy interjút készítsenek veled, menj le a rajtrácsról, és adj helyet olyanoknak, akik igen” – írta Jordan Gibbons.

    „Igazán nem kedvelem azokat a hírességeket, akik elutasítóak Martin Brundle-lel a grid walk-ja alatt” – jelentette ki Nathalie Sturgeon.

    „Annyira utálom, ahogy a celebek Martin Brundle-lal viselkednek a grid walk alatt. Ha nem képesek nyilatkozni az F1-es hírességeknek, miért vannak ott?” – írta Peter Clarke.

    A sort még sokáig lehetne folytatni, de ezek a posztok is jól mutatják, hogy nem éppen voltt okos dolog, amit Brad Pitt tett, akinek a 2023-as szezon második felében, az F1-es nagydíjakon forgatandó filmje ettől még valószínűleg ugyanolyan népszerű lesz.