Kezdőlap Blog Oldal 1194

Apja nyomdokaiba lépett Mick Schumacher, itt folytatja Forma-1-es pályafutását

0

Ahogyan arra számítani lehetett, a Mercedes tartalékpilótája lesz 2023-ban a Haastól elküldött Mick Schumacher.

Nem sokkal azután, hogy a Ferrari közleményben bejelentette: négy együtt töltött év után közös megegyezéssel befejezi az együttműködést Mick Schumacherrel, érkezett is a bejelentés arról, hogy a 23 esztendős pilóta mostantól a Mercedes kötelékének tagja, és 2023-ban az istálló hivatalos tartalékja lesz.

„A Mercedes-AMG Petronas F1 Team örömmel erősíti meg, hogy Mick Schumacher 2023-tól tartalékpilótaként fog csatlakozni a csapathoz – olvasható a Mercedes közleményében. – Mick fontos szerepet fog játszani a W14-es jelenleg is zajló fejlesztésében, rendszeresen dolgozni fog az év során a brackley-i szimulátorban, miközben visszavágunk egy kihívást jelentő 2022-es szezon után. Ezt a munkát a pálya mellett is fogja hasznosítani, mivel Mick jövőre minden versenyhétvégén részt vesz majd az új szerepkörében, miközben marketing-tevékenységet is folytat az év során.”

„Mick azután csatlakozik a csapathoz, hogy az elmúlt két évet a Haas F1-nél versenyezte végig. 43 futamon indult, és a 2022-es Brit Nagydíjon erős versenyzéssel megszerezte első pontjait, amikor nyolcadikként ért célba. Ezt a rákövetkező héten karrierje legjobb eredménye követte az Osztrák Nagydíjon szerzett hatodik hely képében.”

Mick Schumacher, Mercedes
Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team signs Mick Schumacher as Reserve Driver for 2023

„A Forma-1-es bemutatkozása előtt meggyőző eredménysort tudhat magáénak a junior kategóriákban. 2018-ban Forma-3-as Európa-bajnok lett kilenc dobogós helyezéssel és öt győzelemmel az utolsó 11 versenyen, majd miután feljebb lépett a Forma-2-be, két győzelemmel és nyolc dobogós helyezéssel bajnok lett 2020-ban, a második évében.”

„A 23 esztendős pilóta meggyőző teljesítményt nyújtott érettségével, technikai visszajelzéseivel és munkamoráljával a karrierje alatt. Ezek mind nagyon értékes tulajdonságok egy versenyzőnél. Most pedig csatlakozik ahhoz a csapathoz, amelyben az édesapja versenyzett 2010 és 2012 között.”

„Örülök, hogy 2023-tól a Mercedes-AMG PETRONAS F1 tagja lehetek, mint tartalékpilóta. Elkötelezett vagyok, hogy mindent beleadjak és ezzel hozzájáruljak a teljesítményükhöz ebben a rendkívül versenyképes és professzionális környezetben. Ezt új kezdetnek fogom fel, és izgatott és hálás vagyok Totónak és mindenkinek azért, hogy bízik bennem. Az F1 olyan lenyűgöző világ, amelyben az ember soha nem hagyja abba a tanulást, ezért alig várom, hogy minél több tudást szívhassak magamba, és minden erőfeszítésemet a Mercedes szolgálatába állítsam” – nyilatkozta Schumacher.

Mick Schumacher, Toto Wolff, Mercedes
Schumacher és Toto Wolff Fotó: Mercedes

„Mick egy tehetséges fiatal pilóta, és örülünk, hogy csatlakozik a csapathoz. Keményen dolgozó, nyugodt és módszeres hozzáállással rendelkezik, és még mindig éhes a tanulásra és a fejlődésre pilótaként. Ezek mind fontos tulajdonságok, és izgatottan várjuk, hogy segítsen nekünk a W14 fejlesztésében. Azt is tudjuk, hogy két év Forma-1-es versenyzési tapasztalatával bármikor készen áll majd autóba ülni, hogy Lewist vagy George-ot helyettesítse, ha erre szükség lenne” – mondta Schumacherről Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

„Nagyon jó, hogy Mick a fedélzeten van. Lenyűgöző tehetségről tett már tanúbizonyságot a pályán, és nagyon várom, hogy ezt a fejlesztési oldalon is alkalmazhassa. Nagyon sokat tud nyújtani ebben a fontos szerepben. Nagy terveink vannak 2023-ra, és Mick a Mercedes-AMG PETRONAS F1-es család tagjaként ezek szerves részét képezi” – köszöntötte Schumacher Markus Schäfer, az istálló ügyvezetői jogkör nélküli elnöke.

Megmentheti, de tönkre is teheti Mick Schumacher karrierjét a Mercedes

Hivatalos, változnak a tesztszabályok a WRC-ben

0

Az FIA szigorította a WRC gyártókra vonatkozó tesztelési szabályokat a saját tesztterületen kívül sorra kerülő gyakorlásokat illetően. 

2023-ban mindössze 21 napot tesztelhetnek a WRC gyártói a saját tesztterületen kívül, ami azt jelenti, hogy a 13 futamos szezon során, ha három versenyző szeretne tesztelni, akkor csupán fél napot gyakorolhatnak. 

Idén minden versenyző 1 napot tesztelhetett a futamok előtt. 

Az új szabályok szerint a versenyzők megoszthatják az autót a teszt során, amennyiben ugyanazt az autót használják, ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy a teszteket csak egy versenyző végezze. 

Nem változott az a szabály, mely szerint csak Európában lehet tesztelni. 

A WRC gyártói saját tesztterülettel is rendelkeznek, ez a Hyundai és Toyota esetében Finnországot, az M-Sportnál az Egyesült Királyságot jelenti. Ezen helyszíneken korlátlan marad a tesztelési lehetőség.  

További változások már a versenyeket is érintik, ugyanis a murvás futamok esetében a nap első szakasza előtt nem kerül sor szervizelésre. 

A csapatok összesen 28 gumit használhatnak egy futam során, ez azonban kevesebb és több is lehet, ha azt engedélyezi az FIA. A Monte-Carlo Rallyn például 38 gumit lehet használni. 

Fotó: Hyundai Motorsport

Visszatérhet a kanyar, amelyben Räikkönen pályafutása egyik legnagyobb balesetét szenvedte el

0

Visszakaphatja tempós utolsó két kanyarját a Spanyol Nagydíj, a barcelonai pálya vezetése ugyanis arra készül, hogy kihagyja az F1-es verseny vonalvezetéséből a 2007-ben bevezetett népszerűtlen változtatást.

Alighanem a nézők és a versenyzők egyaránt örülni fognak annak a változtatásnak, amit a barcelonai Circuit de Catalunya üzemeltetői terveznek, akik szeretnék homologizáltatni az FIA-val a pálya azon nyomvonalát, amely megkerüli az utolsó szektorban levő lassú sikánt. Ezt a részt 2007-ben építették, és az F1 is azóta ezt használja, célja pedig az volt, hogy növelje ez előzés esélyét.

Az új generációs autók megjelenésével azonban több pilótában is felmerült, hogy hogy visszatérhetne a 2007 előtt használt nyomvonal, és ezzel az utolsó és utolsó előtti kanyar ismét egy-egy tempós balossá változna. Ezt a vonalvezetést azonban hiába használta a Forma-1 1991-től 2006-ig, jelenleg csak a „sikános” változatnak van meg az F1-es futamrendezéshez szükséges első osztályú licence. Amennyiben megadják a korábbi verziónak is, a pilóták alighanem egy – legalábbis kevés üzemanyaggal – könnyedén padlógázzal teljesíthető utolsó kanyart kapnak, amelyen bőven 200 km/h feletti tempóval fognak átszáguldani.

Spanyol Nagydíj, 2022
A 2007-ben épített szakasz lassú és ritmustalan, így a pilóták sem kedvelik Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

Vezetéstechnikai szempontból valószínűleg nem ez az ív fogja őket a legnagyobb kihívás elé állítani, ám a tempója miatt így sem lesz veszélytelen, elég csak Kimi Räikkönen 2005 februárjában elszenvedett tesztbalesetére visszaemlékezni. A McLaren MP4-20-assal köröző finn hátsó fékje pont ebben a kanyarban szorult meg, amitől Räikkönen pörögve kirepült a pályáról és a falnak csapódott, rommá törve az autót (videó a csattanásról ITT.). A bukásban a Jégembernek ráadásul megsérült a hüvelykujja, így kénytelen volt kihagyni a másnapi tesztelést.

Az FIA már a 2021-es futam előtt megvizsgálta a sikán kihagyásának lehetőségét, a pálya üzemeltetői a Racefans.net-nek pedig most megerősítették, hogy szándékukban áll megkérni a szövetséget, hogy két különböző nyomvonalnak is adja meg a szükséges licence-t, így a promóterek dönthetnének arról, hogy melyiket használják. Ehhez a jelenlegi 13-as és 16-os kanyarban (amelyek a sikán nélkül az utolsó két kanyart jelentenék) apróbb biztonsági változtatásokat kell eszközölni.

Charles Leclerc, Ferrari, Barcelona, teszt, 2022
Az utolsó kanyar jóval tempósabb lehet, mint amilyen most Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

De nemcsak itt módosítanak a Spanyol Nagydíj helyszínén, az egyes kanyarban ugyanis már elkezdték kibővíteni a kavicságyat, amivel a tervek szerint március végére végeznek. A bukótér területe ezzel 5200-ról 7200 négyzetméterre nő, a kavicságy területe pedig 3100 négyzetméter helyett 5100 négyzetméter lesz.

Az első Forma-1-es versenynek 1991-ben otthont adó pálya vonalvezetésén összesen három komolyabb változás történt az évek során. A már említett sikán mellett 1995-re alakult ki a jelenleg is ismert 9-es kanyar, 2004-re pedig szűkítettek a 10-es kanyaron, hogy aztán a 2021-es futamra visszatérjenek az eredeti, ám némileg megváltoztatott ívre.

Jelenleg egy olyan pálya található a naptárban a bahreini aszfaltcsík személyébe, amelynek több, F1-es nagydíjra homologizált nyomvonala is van.

A brit bajnok az Eb-n folytatná

0

Osian Pryce idén megnyerte a Brit Rally Bajnokságot, jövőre pedig az Eb-n szeretné folytatni karrierjét. 

A 2022-es Brit Rally Bajnokság hét futama közül négyet megnyert Osian Pryce Volkswagenjével, így megnyerte a bajnokságot. 

A 29 éves versenyző szeretne jövőre előrelépni és néhány ERC futamon indulna. 

“Már régóta próbáltam megnyerni a brit bajnokságot, idén ez végre sikerült – mondta Osian Pryce az ERC hivatalos oldalának, aki a magánéletben családja építőipari cégében dolgozik. – Miután elértem ezt a célt, úgy gondolom, hogy ideje valami újat kipróbálni. Szeretnék előrelépni karrieremben és ehhez az ERC nagyon jó bajnokság lenne. Van néhány jó verseny a bajnokságban. A Fafe Rallyn már indultam korábban R2-es autóval, így ismerem az ottani körülményeket. Szeretnénk természetesen mindehol az élmezőnyben lenni, de az ERC egy másik szint, olyan versenyzők vannak a mezőnyben, akiknek jóval nagyobb a tapasztalatuk.” 

Az Eb-re lépéshez azonban még sok munka vár a csapatra. 

“Jelenleg még nehéz megmondani, hogy sikerül-e az Eb-n indulni, ehhez még sokat kell dolgoznunk, hogy a kellő anyagi hátteret sikerüljön összerakni. Ésszerű lenne ha elsőre nem teljes bajnokságban gondolkodnánk, hanem 3-4 futamban, ahol úgy gondoljuk, hogy jobban teljesíthetünk.” 

A Ferrari miatt veszítette el már most csapatfőnökét a McLaren

0

Mattia Binotto felmondása nem várt láncreakciót indított el a Forma-1-es csapatfőnökök között.

Gyakorlatilag a semmiből hatalmas csapatfőnöki keringő zajlott le decemberben a Forma-1-ben, hiszen azután, hogy Mattia Binotto felmondott a Ferrarinál, nemcsak az Alfa Romeótól a helyére érkező Frédéric Vasseur távozott, hanem a McLaren és a Williams csapatfőnöke is felállt. Utóbbinak – legalábbis jelen állás szerint – nincs köze Binotto távozásához, a McLarent mostanáig irányító Andreas Seidl csapatváltásának azonban igen, a Sauber-csoport vezérigazgatójának kinevezett német szakember ugyanis Vasseur csapatváltása miatt lépett.

Mindezt Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója árulta el, és elmondta, hogy Finn Rausing, a Sauber Holdings elnöke akkor kereste meg őt, amikor biztossá vált, hogy Vasseur távozik a jelenleg Alfa Romeo néven futó istálló éléről. De ez nem minden, megtudhattuk ugyanis azt is, hogy Seidl 2025 végén mindenképpen elhagyta volna a wokingiakat, hogy csatlakozzon az Audi Forma-1-es projektjéhez, amelyet a német gyártó a Sauberrel közösen indít el 2026-ban.

Megőrült a csapatfőnökpiac – a McLaren vezetője is távozik

„Andreas, aki kitűnő munkát végzett itt a McLarennnél az utóbbi néhány évben, nagyon átlátható módon informált engem a szezon során, hogy amint 2025 végén lejár a szerződése, máshová fog menni. Eléggé világos, hogy hová, ami a hátterét tekintve érthető” – utalt Brown arra, hogy Seidl már dolgozott a Saubernél, amikor az még a BMW gyári csapataként üzemelt, utána pedig éveken át a Porsche Le Mans-i programjában tevékenykedett, majd az istálló csapatfőnöke lett, mielőtt 2019-ben visszatért az F1-be.

Brown elmondta, hogy Seidl terveitől függetlenül 2025 végéig közösen tervezték a folytatást. „Az volt a szándékunk, hogy együtt folytatjuk a belátható jövőben, mert nagyon-nagyon egészséges a kapcsolatunk, és nagyon jó a munka iránti fegyelme. Ekkor azt terveztük, hogy a szezon vége után tudatjuk a világgal, hogy a 2025-ös idényt követően változás lesz, majd miután nyilvánosságra hozzuk ezt, Andrea [Stella] lett volna az első ember, akit felhívok, hogy megkérdezzem, vezetné-e a McLarent. De addig a pontig nem tudtam volna, hogy egyáltalán megfontolná-e ezt.”

Andrea Stella azonban így a tervezettnél három évvel korábban vette át a csapatfőnöki széket. „A Forma-1 gyorsan változó környezetében amint világossá vált, hogy Fred [Vasseur] a Ferrarihoz megy, Finn Rausing, akit már egy évtizede ismerek és nagyon jól kijövök vele, felhívott, hogy megkérdezze, elengednénk-e korábban Andreast. A reakcióm az volt, hogy amennyiben Andrea átvenné a csapatfőnöki pozíciót, abban az esetben örömmel lépném meg a váltást már most, ami mindenkit az állandó helyére tesz a belátható jövőre nézve.”

„Ezután beszéltem Andreával még azelőtt, hogy megtudta volna, hogy Andreas 2026-tól mindenképpen távozna. Jó párbeszédet folytattunk, Andrea pedig elvállalta a feladatot, ami nagyon kényelmes helyzetbe hozott minket, mert mindig is Andrea volt az első számú választásunk a csapatfőnöki pozícióra. Mindez eléggé gyorsan történt.”

Brown nem akarta elárulni, hogy Seidl pontosan mikor közölte vele a jövőbeli terveit, azt viszont elmondta, hogy a német szakembernek nem kell az ilyenkor bevett módon kényszerszabadságra mennie.

Andreas Seidl, McLaren Racig
Seidl 2025 végén mindenképpen távozott volna a McLarentől Fotó: McLaren Racing

„Az idei szezon első és utolsó futama között szólt. Nem szeretnék belemenni, hogy mikor, de volt elég időnk. A kezdeti szándék pedig az volt, hogy minden menjen így tovább. Ami a kényszerszabadságot illeti, remek a kapcsolatunk. Tudom, hogy sok istálló kijátssza ezt a kártyát, de amint mi azt a McLarennél demonstráltuk, van módja úgy felbontani egy kapcsolatot, legyen szó versenyzőkről vagy alkalmazottakról, hogy mindenki számára megfelelő feltételek szülessenek.”

Ami pedig a Seidlt-t váltó olasz Andrea Stellát illeti, Brown úgy érzi, hogy a személyében remek utódja lesz a távozó németnek. „Én, a versenyzőink és az egész csapat nagyon izgatott Andrea miatt. Rengeteg tapasztalata van, nemcsak a McLarennel, hanem a Ferrarival is. Tudtuk, hogy kívül-belül ismeri a csapatot, és nagyon gyakorlatias ember. Engem és a részvényeseket is nagyon érdekelte, hogy olyasvalaki vezesse a csapatot, aki úgymond bepiszkolja a kezét.”

Milyen volt számodra a 2022-es bajnokság? – Jóna Gábor 

0

Jóna Gábor és Garam Balázs bajnoki címet szereztek a Rally3 A1.6-os kategóriájában, míg abszolútban a hetedik helyen végeztek idén, így elégedetten értékelték az idei szezont. 

“Idén szerettünk volna a Rally3-ban az abszolút első tíz hely valamelyikén és az A1.6 kategória első helyén végezni – mondta Jóna Gábor a Rallycafe.hu oldalnak. – Mindezt sikerült is egy nagyon jó szezon végén elérni.” 

Pedig nem indult jól a szezon, már az első verseny első szakaszán kiesett a ladás páros, később azonban már jobban alakultak a futamok. 

“Év első versenye nagyon hamar véget ért számunkra, sajnos az első gyorsasági szakasz elején műszaki hiba miatt kiestünk. Szuperrallyval sikerült azonban a hétvégét folytatnunk. Az év hátralevő részében sikerült magunkhoz képest fejlődni és már az év feléhez közeledve voltak szép eredményeink, amire büszkék vagyunk. Abszolút értékelésben voltunk többször is az első 10-ben. Az évzáró futamra már matematikailag A1.6 bajnokok voltunk és az abszolút 5. helyen álltunk az éves értékelésben. Szoros volt a bajnokság, elérhető volt a harmadik hely is, de akár a nyolcadik helyen is zárhattunk volna. Tudtuk, hogy sietni kell, ha a helyünket be akarjuk biztosítani. Sajnos az első gyorsasági szakasz első harmadában műszaki hibát észleltem ez pedig elvonta a figyelmem és emiatt egy erős kanyarban lesodródtunk az útról, egyenesen egy fának ütköztünk. Kisseb sérülésekkel megúsztuk a balesetet, de a lelkünk és az autó összetört.” 

Fotó: Sári Péter

Végül az abszolút hetedik helyet sikerült Jóna Gáboréknak megszerezni a kategóriabajanoki cím mellett. 

“Boldog vagyok az elért eredmények miatt, mert egy nagyon jó csapat áll mögöttünk, akik mindent megtesznek és tettek annak érdekében, hogy versenyezni tudjunk. Munkájukat pedig sikerült sikerekkel megköszönni” 

2023-ban még marad a jelenlegi autó, azonban a jövőben szeretnének erősebb járművet is kipróbálni. 

“Gőzerővel készülünk a jövő évre. Már tervek vannak, de még nem tudjuk milyen bajnokságok lesznek. Egyelőre marad a Lada, de nem titkolt vágyunk, hogy valami gyári versenyautót is kipróbáljunk. Köszönöm szépen a családomnak barátoknak és a partnereknek, hogy bíznak bennük. Reméljük a legjobbakat és jövőre egy mesebeli autóval várjuk a szurkolókat a pálya szélére!” 

Fotó: Sári Péter

Milyen volt számodra a 2022-es bajnokság? – Strider Zoltán 

0

Strider Zoltán és Apkó András a Rally2-es bajnokság abszolút negyedik helyén zárt 2022-ben. A peugeot-os versenyző elégedett a szezonnal, de egy dolgot azért még szeretett volna elérni. 

“2016 után először fordult elő az, hogy nagyjából teljes szezonra tudtunk készülni – mondta Strider Zoltán a Rallycafe.hu oldalnak – Olyan pedig, hogy saját autóval és saját csapattal tegyük ezt meg, utoljára 2004-ben fordult elő. A murvás veszprémi versenyen nem indultunk – bár a bajnoki pontok miatt jó lett volna –, de az aszfaltos futamokon mindig ott voltunk. Szerettünk volna a kategória dobogójáért harcolni és az abszolút 5-ben benne lenni. A Rally2 bajnokság úgy gondolom megerősödött, így nagyon jó csatákat vívtunk a srácokkal! “ 

Fotó: Sári Péter

A versenyek is jól alakultak a csapat számára. 

“A szezon a tervezettnek megfelelően alakult. Az autó és a szervizcsapat is nagyon jól vizsgázott, amit ezúton is köszönök. Apkó Andrissal már lassan 10 éve versenyzünk együtt, így nagy meglepetéseket nem okoztunk egymásnak. A versenyeket nagyobb műszaki hiba nélkül tudtuk teljesíteni, és minden esetben sikerült átgurulni a céldobogón! Az eredmények tekintetében sem voltunk elégedetlenek, hiszen a kategóriában nem volt negyedik helynél rosszabb eredményünk. Mindezt azért úgy értük el, hogy nem vállaltunk felesleges kockázatot és igyekeztünk biztosan befejezni a futamokat.” 

Az év végi abszolút negyedik helynek örül Strider Zoltán, azt azonban sajnálja, hogy nem sikerült futamot is nyernie. 

Fotó: Sári Péter

“Mivel komoly autók és nagyon jó pilóták versenyeztek idén a Rally2-ben, így azt gondolom, hogy jó eredmény az abszolút negyeik hely. Legjobb futameredményünket a hazai Eger Rallyn értük el, ahol szintén negyedikek lettünk, kategóriában pedig másodikak, de külön öröm volt, hogy megszereztük életünk első abszolút szakasz győzelmét a Sirok – Egerbakta szakaszon. Talán egy dolog okoz hiányérzetet az évből, mégpedig, hogy versenyt nem sikerült nyerni. Egy kategória futamgyőzelem mindenképpen hiányzik még ahhoz, hogy maradéktalanul elégedettek lehessünk magunkkal.” 

A Gulf Racing Team párosa 2023-ban is szeretné a Rally2-ben folytatni. 

“A Peugeot és a Rally2 is marad 2023-ban. Az autó kap egy komoly revíziót, gyakorlatilag minden újjá lesz építve rajta, szóval még ütőképesebb technikával tudunk majd rajthoz állni a jövő évben. A csapatfelállás marad, hiszen nagyon jól együtt tudtunk működni a fiúkkal. A célkitűzések eredmények szempontjából egyelőre hasonlóak, mint amit idénre kitűztünk. Azonban szeretnénk látni a konkrét versenynaptárt, és azután tudjuk megmondani pontosan, hogy melyik versenyeken fogunk biztosan indulni. Tudjuk, hogy az MNASZ részéről lehetnek változások az új vezetőségnek köszönhetően, ezeket kíváncsian várjuk, és bízunk abban, hogy a versenyzők szempontjából is tapasztalható előrelépést tudnak elérni. Szeretném megköszönni mindazoknak akik lehetővé tették, hogy egész évben versenyezni tudtunk! Így a családomnak, barátaimnak, partnereinknek. Ezenkívül nagy hálával tartozom a csapatnak, akik minden versenyre egy fantasztikus és megbízható autót biztosítottak számunkra. Továbbá szeretném megköszönni minden szurkolónknak a sok üzenetet, biztatást, és drukkolást a versenyeken! Nélkületek nem sikerült volna!” 

Fotó: Sári Péter

Nagy dobásra készül Red Bull? – ezzel az autógyártóval szövetkezhet az energiaitalos csapat

0

A Porschéval történő szövetkezés zátonyra futása után úgy tűnt, a Red Bull 2025 után debütáló saját erőforrása is Honda néven futhat, de most egy új név is felbukkant.

Noha 2026-tól a Red Bull saját, a nemrég felállított Red Bull Powertrains által fejlesztett és épített erőforrással fog versenyezni a Forma-1-ben, nem titkolja, hogy nyitott az összefogásra az eziránt érdeklődő autógyárral azután is, hogy a Porschéval már biztosra vett együttműködése kudarcba fulladt.

A Motorsport.com olasz kiadása pedig most egy igen jól csengő nevű érdeklődőről számolt be, amely nem más, mint az F1-ben legutóbb a Jaguar-istálló révén 2004-ben szereplő Ford. Az amerikai cégóriási ráadásul pont a Red Bullnak adta el a csapatot, hogy 2005-re létrejöjjön az azóta 5 konstruktőri és 6 egyéni világbajnoki címet nyerő Red Bull Racing. Eközben a Ford a Jordan-istállónak is szállított motort 2003-ban és 2004-ben.

Lassan 20 évvel ezelőtti távozása óta a vállalat nem mutatott hajlandóságot a visszatérésre, de a Forma-1 növekvő amerikai népszerűsége sajtóhírek szerint arra késztette, hogy számba vegye a lehetőségeit, és mivel gyári csapatot nem indítana, valamint saját erőforrás fejlesztésébe sem szeretne fogni, a Red Bull-lal történő összeállás remek opció lehet az F1 marketingértékének kiaknázására.

Ezért fulladt kudarcba a Porsche és a Red Bull biztosnak látszó házassága

Eközben a Red Bull nyitott lenne egy olyan partnerségre is, amely során egy nagy autógyár a motor nevét adja, természetesen jókora összeget fizetve érte, de a technikai jellegű kollaborációt sem vetné el.

„Teljes mértékben a Red Bull-erőforrásra koncentrálunk, és ha van egy hasonlóan gondolkodó partner, amely hozzájárulhat a projekthez, akkor abszolút meg kell fontolnunk ezt. Ugyanakkor mindez nem előfeltétel. Mi leszünk a Ferrari mellett a másik olyan csapat, amely egy fedél alatt gyártja a kasztnit és a motort. Úgy véljük, hogy a csapat hosszú távú versenyképességének szempontjából abszolút ez a helyes lépés, és természetesen egyéb lehetőségeket is rejt magában” – nyilatkozta korábban Christian Horner csapatfőnök a 2026-ba érkező Red Bull-motorról.

Embed from Getty Images

A Jaguar nagy reményekkel jött, majd mindenféle komoly eredmény nélkül távozott 

Sokan most bizonyára felteszik a kérdést, hogy de mi a helyzet a Hondával, amely 2025 végéig folytatja jelenlegi együttműködését az energiaitalos csapattal. Nos, az is egy opció, hogy a japánok 2026-ban hivatalosan visszatérnek, miközben teljesen soha nem is távoztak, de a rali-világbajnokságban a Red Bull-lal már együttműködő Ford érkezése esetén ezt akár másik csapattal is megtehetik, nemrég ugyanis beregisztrálták magukat az FIA-nál, mint a 2026-os motorszabályok szerint épülő erőforrást létrehozni kívánó cég. Ez persze sok mindent jelenthet, egyes pletykák szerint azt is, hogy gyári partnerként összeállnak, vagy akár fel is vásárolják a Red Bull testvércsapatát, a Toro Rossóból lett Alpha Taurit.

Az olasz Motorsport szerint a Ford nagyon másként közelítené meg az együttműködést, és nem szeretne a Porschéhoz hasonlóan tulajdonrészt az istállóban, és az erőforrás fejlesztését is meghagyná a csapatnak, miközben egyéb területeken a Red Bull rendelkezésére bocsátaná a szakértelmét. Főként viszont marketingcélokra használná az F1-es jelenlétét, miközben a Red Bull is profitálna abból, hogy egy világszerte ismert autómárkával köti össze a nevét.

Wagner harcba száll az ERC címért 

0

Simon Wagner idén megvédte tavaly megszerzett Osztrák Rally Bajnoki címét, jövőre pedig már az Eb címet szeretné megcélozni, amihez vásárolt egy Skoda Fabia RS Rally2-t. 

Simon Wagner számára igazán jól alakult az elmúlt két év, amikor egymás után megnyerte az Osztrák Rally Bajnokságot. 

A 2021-es és 2022-es öt futamos szezon során tavaly négy győzelmet és egy második helyet, 2022-ben pedig négy versenyen négy győzelmet ünnepelhetett a 29 éves versenyző, így mindkét alkalommal megnyerte a bajnokságot. 

A hazai bajnokság mellett Simon Wagner tavaly még csak a Barum Rallyn állt rajthoz az Eb-n, idén azonban négy futamából kétszer, az Azori-szigeteken és a Barum Rallyn is harmadik lett. 

Az osztrák versenyző 2023-ban már teljes, nyolc futamos szezont szeretne az ERC-ben, ezt pedig a frissen megvásárolt Skoda Fabia RS Rally2-vel tenné meg, amivel a bajnoki cím lesz a cél. Az új autóval, melyet továbbra is a Puskádi János vezette Eurosol Racing Team fog felkészíteni, a Janner Rallyn debütál. 

“Ha jól alakul a következő szezon eleje, akkor szeretnénk teljes szezont menni az Eb-n 2023-ban – mondta Wagner az ERC hivatalos oldalának. – Az első 4-5 futamon biztosan indulunk, ha pedig lesz esélyünk az Eb dobogóra, akkor végig csináljuk a szezont. Azt hiszem, hogy az új autó és a Michelin gumik jó csomagot képeznek.” 

Az ERC szezon a március 10-11. közötti Fafe Rallyval kezdődik. 

Tanak inkább pihen, mint sem tesztel 

0

Ott Tanak szeretné pihenéssel tölteni a decembert, hogy kellőképpen feltudjon töltődni a 2023-as, várhatóan nagy bajnoki küzdelemre. 

Néhány versenyző már decemberben megkezdte a felkészülést a 2023-as WRC szezonra és a Monte-Carlo Rallyra, azonban Ott Tanak úgy érzi, pihenni most ugyanolyan értékes, mint dolgozni. 

“Hosszú és stresszes év volt a 2022-es – mondta Ott Tanak a Dirtfishnek. – Nagyon-nagyon nehéz szezon volt, ezért most örülök, hogy itthon lehetek és jól érezzem magam a családdal. Mindenki számára fontos, hogy legyen ideje feltöltődni, hogy aztán január elsején felébre újult erővel álljon neki a munkának. Ez ugyanolyan fontos dolog, mint néhány napos tesztelés a Montéra.” 

A 2019-es világbajnok jövőre is kemény szezonra számít. 

“Tisztában vagyok vele, hogy jövőre is kemény év lesz, sok kihívással. Tudom, hogy az M-Sport minden tagja támogatni fog a küzdelmek során. Nagyon kemény szezon lesz, de már nagyon várom.” 

Jövőre várhatóan mindhárom Rally1-es gyártó harcban lesz az egyéni és gyártók vb címéért, az M-Sport ebben a küzdelemben elsősorban Tanakra, a Hyundai Thierry Neuville-re, míg a Toyota a címvédő Kalle Rovanperára számíthat.