Kezdőlap Blog Oldal 1193

Neuville előbb szüretelt, majd WRC futamot nyert

0

Történelmi pillanatok zajlottak le a nyolc évvel ezelőtti Német Rallyn, ahol Thierry Neuville előbb szüretelni ment a Hyundai i20 WRC-vel, majd megnyerte a versenyt. 

A Hyundai Motorsport 2014-ben tért vissza a WRC gyártói közé, és bár előfordultak szép eredmények már a szezon első nyolc futamán is, az igazi áttörés Németországban történt. 

Pedig a verseny nem indult jól a koreai gyártónak, hiszen Thierry Neuville már a shakedown-on elment szüretelni egy hegyoldal szőlőtőkéi közé, ami előtt még néhány borulást is bemutatott az i20 WRC-vel.

A Hyundai szerelőinek sikerült az autót az első pénteki szakaszra összerakni, így folytathatta a versenyt a belga versenyző. 

Az első napon Sébastien Ogier vezetett egészen az utolsó szakaszig a Volkswagennel, akkor azonban balesetet szenvedett és csapattársa, Jari-Matti Latvala vezetett az első nap végén. 

A Toyota Gazoo Racing jelenlegi csapatvezetője egészen az utolsó nap első szakaszáig meg is őrizte a vezetést, akkor azonban ő is balesetet szenvedett, így a citroenes Kris Meeke vette át a vezetést, előnye azonban csupán 8.4 másodperc volt Thierry Neuville előtt. 

Meeke keze azonban szintén megremegett az élen állva, és a következő szakaszon kitörte a DS3 WRC kerekét.  

Ezt követően már Neuville vette át a vezetést, és a belga versenyző már az utolsó két szakaszon beosztotta 35.7 másodperces előnyét, végül 40.7 másodperc előnnyel szerezte meg karrierje első WRC futamgyőzelmét, tette mindezt csapattársát, Dani Sordot megelőzve, így nem csak a győzelem lett meg Neuville-nek és a Hyundainak, de a koreai gyártó azonnal kettős sikert is ünnepelhetett. 

Kritizálta Verstappent a Red Bull volt kulcsembere, a csapat főmérnöke azonban megvédte a hollandot

0

Paul Monaghan, a Forma-1-es Red Bull-istálló főmérnöke Max Verstappen védelmére kelt, miután a csapat korábbi, még mindig a Red Bullnál dolgozó kulcsembere kritikát fogalmazott meg a holland pilótával szemben.

Guillaume Rocquelin, a jelenleg a Red Bull junior akadémiáját vezető korábbi kulcsember a Les Fous du Volant podcastban korábban kritikát fogalmazott meg Max Verstappennel kapcsolatban. Az energiaitalosok első négy világbajnoki címéből Sebastian Vettel versenymérnökeként oroszlánrészt vállaló, azután az idei szezon elejéig a mérnöki gárda irányításáért felelős szakember azt mondta: „Szerintem Maxnak talán kicsit nagyobb a veleszületett tehetsége, és főként erre támaszkodott, viszont Sebastian [Vettel] volt a komplettebb pilóta.”

„Max mindig főnök volt. Elképesztően magabiztos, tudja, hogy mit akar, és nagyon direkt. De őszinte leszek, Max technikai téren gyenge más pilótákhoz képest, akikkel együtt dolgoztam. Szerintem ebben még rengeteget kell fejlődnie.”

Rocquelin szavait persze dicséretként is lehet értelmezni, hiszen lényegében azt mondta, hogy Verstappen annyira jó, hogy nem foglalkozik annyit a technikai kérdésekkel és az autó minél jobban a saját szájízére történő beállításával, mert a tehetségéből adódóan képes kompenzálni. Sokan ugyanakkor kritikaként fogták fel eme szavakat, mondván, a mérnök szerint Verstappen fektethetne nagyobb hangsúlyt is a technikai kérdésekre.

Guillaume Rocquelin, Red Bull, Orosz Nagydíj, 2021
Guillaume Rocquelin, vagy ahogyan mindenki ismer, Rocky  Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Mindenesetre a 2005 óta a Red Bullnál dolgozó, jelenleg a főmérnöki pozíciót betöltő Paul Monaghan a GPFans-nek nyilatkozva Verstappen védelmére kelt, és elmondta, hogy nem jól értelmezték kollégája szavait.

„Ha korrigálhatnánk néhány dolgot, ez egy kollégámmal készült interjú félrefordítása volt, kissé rosszul idézték. Max elképesztően jó technikai téren, rengeteget dolgozott ezen fiatalon, sokszor segített neki az apja, és ez látszik rajta. Tudja, hogy miről beszél az autóval kapcsolatban, és tudja, hogy mit akar a kocsitól” – jelentette ki Monaghan.

„A mérnökével tisztában vannak vele, hogy miként állítsák be úgy az autót, hogy annak jó legyen az egyensúlya, könnyű legyen vezetni, illetve nem is feltétlenül könnyű, de vezethető legyen, és [Verstappen] eléggé jól vigyáz a gumijaira, hogy kezelje ezt a helyzetet. Ha megnézzük az elmúlt éveinek eredményeit, lenyűgözők, és nem érte volna el ezt, ha nem lenne kivételes versenyző.”

Paul Monaghan, Red Bull, Brit Nagydíj
Paul Monaghan, a Red Bull főmérnöke  Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Azt ugyanakkor a főmérnök sem állítja, hogy a kétszeres világbajoknak már nincs hová fejlődnie. „Hogy fejlődhet-e? Természetesen igen. Talán nem fogja megköszönni, hogy ezt mondom, de vannak területek, amelyeken lehet egy kicsit jobb. De mélyre fog ásni magában és végiggondolja, hogy miben lehetne jobb a következő szezonra, onnan pedig rajtunk áll, hogy olyan autót adjunk neki, amellyel jövőre is demonstrálhatja a képességeit.”

Öt éve a cél előtt 750 méterrel hajtott parkolóba Meeke

0

Kris Meeke a 2017-es Mexikó Rallyn biztos előnyben volt, amikor az utolsó szakasz célja előtt egy parkolóba csúszott a Citroen C3 WRC-vel. 

Kris Meeke szinte már a kezében érezhette a győztesnek járó kupát a Mexikó Rallyn, 2017-ben, amikor a Power Stage vége előtt 750 méterrel egy parkolóba csúszott. 

Az észak-ír citroenes 37. 2 másodperc előnnyel vezetett ekkor a fordos Sébastien Ogier előtt. 

Meeke kétségbeesetten kereste az útat a parkoló autók között, amin visszatérhetett volna a pályára, amit végül sikerült is megtalálnia és előnyéből még egy defekt ellenére is maradt 13.8 másodperc, így megszerezte a győzelmet.  

Ott Tanak és a Titanak

0

Ijesztő pillanatokat okozott Ott Tanak a Mexikó Rallyn, amikor Ford Fiesta WRC-vel egy víztározóba esett hét évvel ezelőtt. 

Ott Tanak örökre emlékezetes pillanatokat okozott a 2015-ös Mexikó Rally első pénteki szakaszán, amikor egy bal kanyart későn szeretett volna bevenni és ennek következtében lecsúszott az útról egyenesen egy víztározóba esett a Ford Fiesta WRC-vel. Az autó hihetetlenül gyorsan elmerült, azonban az észt pilóta és navigátora, Raigo Mölder ennek ellenére sértetlenül tudott kiúszni az autóból. 

A Titanak névre keresztelt autó pár órát eltöltött a vízben, majd kiemelték és a következő napra használhatóvá tette az M-Sport csapata. Az autóval végül nem sikerült eljutni az első szakaszra szombaton, így vasárnap tért vissza az észt páros. 

 

Tanak és Mölder számára végleg jól alakult a verseny, amikor sikerült Titanakkal beérni a vasárnapi utolsó szakasz céljába is, így teljesítették a Mexikó Rallyt. 

Titanak pedig még a mai napig üzemel, november 27-én a brit Robert Swann és Darren Garrod a Colin Ellmore Emlékversenyen tudott vele nyerni. 

Fotó: wrc.com

A Ferrari elhibázott döntése lökte a Mercedes karjaiba Schumachert – vélemény

0

Mick Schumacher aláírt a Mercedeshez a 2023-as szezonra, mint a csapat tartalékpilótája. A történtek fényében ez volt a hétszeres világbajnok fia számára a legjobb döntés, ugyanakkor, ha a Ferrari 2020-ban nem teszi azt vele, amit tett, Schumacher a mezőny tagjaként készülhetne a következő évre.

Azt már biztosan kijelenthetjük, hogy Mick Schumacher Forma-1-es karrierje nem úgy alakul, ahogyan azt a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia előre eltervezte, hiszen aligha volt a forgatókönyv része, hogy két szezon után ülés nélkül marad. Innen persze még bőven lehet visszaút a számára, a búcsú tehát korántsem olyan, mint mondjuk a Williamstől három szezon után elköszönő Nicholas Latifié, akit szinte biztosan nem látunk többet az F1-ben.

Schumachernek ezzel szemben mentőövet dobott a Mercedes, amivel biztosítja, hogy tűzközelben marad, és a rivaldafénytől távol, de legalábbis egy lépéssel mindenképp hátrébbról vethet számot az eddigi évekről, illetve fejlődhet.

Apja nyomdokaiba lépett Mick Schumacher, itt folytatja Forma-1-es pályafutását

Egy fiatal pilóta számára ugyanakkor semmi sem pótolja a versenyzést, így természetesen Schumachernek is az lett volna a legjobb, ha ott lenne a mezőnyben. De nem lesz, mivel a Haas úgy döntött, hogy inkább a rutinra szavaz, mintsem tovább támogassa egy feltörekvő versenyző fejlődését, amihez persze minden joga megvan, úgyhogy ezért kár lenne az amerikai istállót hibáztatni. Ha valakit hibáztatni lehet azért, hogy Schumacher karrierje, ha nem is megfeneklett, de nem a vártak szerint alakul, az leginkább a Ferrari.

Azt persze le kell szögezni, hogy elsősorban Mick Schumacher is a saját szerencséjének a kovácsa, így amennyiben olyan teljesítményt nyújtott volna az idén, amilyet a Max Verstappenek, Charles Leclerc-ek vagy George Russellek nyújtottak második teljes F1-es szezonjukban, aligha lett volna kérdés, hogy maradhat-e a Haasnál. Forma-3-as és Forma-2-es bajnokként – ennél jóval gyengébb junior eredménysorral is kerültek már be az F1-be nem is kevesen – azonban kár lenne kijelenteni, hogy mert nem nyújtott kiemelkedőt, nem is való oda.

Válogatott kritikák – Alesi, Vettel és Wolff is belerúgott a Haasba Mick Schumacher elküldése miatt

Egyrészt az F1-es mezőnyt soha nem csak Hamiltonok, Sennák, Vettelek vagy Alonsók alkották, így nem szabad mindenkit hozzájuk mérni, másrészt Mick Schumacher az idei szezon második felében számos alkalommal bizonyította, hogy megvan a tempója ahhoz, hogy kiérdemeljen magának egy ülést. Az oly sokat emlegetett baleseteit pedig akkor lehetne igazán indokként felhozni ellene, ha a teljes szezonon átívelő tendenciáról lenne szó, de miként azt ő és volt csapata is elismerte, onnantól kezdve, hogy áttörést ért el a beállításokkal, a hibák száma mérséklődött, komolyabb anyagi kárral járó bukásból pedig a monacói csattanást követő 15 versenyen mindössze egy akadt, jóllehet, az igencsak kínos módon történt.

Toto Wolffal a szerződés aláírása után

A fejlődés tehát kézzel fogható volt Schumacher részéről még akkor is, ha természetesen lehetett volna gyorsabb és látványosabb. De mivel nem az új Max Verstappenről vagy Charles Leclerc-ről beszélünk, a Haas nem kívánta megtartani őt, aminek az lett a következménye, hogy a Ferrarival is megszakította az együttműködést.

Mattia Binotto szavaiból mondjuk azt lehetett kivenni, hogy tartalékként maradhatott volna, és olasz sajtóhírek szerint a Ferrari felsővezetése nem is nézte jó szemmel, hogy a lemondó svájci olasz nem tudta a mezőnyben és ezáltal a Ferrari kötelekében tartani Schumachert. Na persze nem azért, mert a jövő nagy ígéretét látják benne, hanem azért, mert marketingszempontból nekik sem jön rosszul, ha egykori sikerkovácsuk fiát házon belül tudják, másrészt pedig azért, mert kifejezetten rosszul mutat, hogy a fiatal német a Mercedest választotta helyettük.

Hol hibáztak?

Pedig a Ferrari nem most követte el a hibát, hanem már két évvel ezelőtt, Schumachert ugyanis egyszerűen rossz csapathoz irányították. Eleinte mindenki biztosra vette, hogy a szintén az olaszok által támogatott, két szezon során semmi különöset nem mutató, a nyugdíj előtt álló Kimi Räikkönen legyőzésével is megszenvedő Antonio Giovinazzi 2020 végén távozik az Alfa Romeótól, a helyét pedig Schumacher veszi át. Erre utalt, hogy az Eifel Nagydíjon a tervek szerint a német vezetett volna az első szabadedzésen, az időjárás azonban végül közbeszólt, és az egész tréning elmaradt, Schumacher pedig csak később, és már a Haasszal debütálhatott versenyhétvégén a szezonzárón, Abu-Dzabiban.

Mick Schumacher, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Eifel Nagydíj, 2020
Kimi Räikkönen csapattársa is lehetett volna Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing

Pedig sok szempontból tökéletes hely lett volna az Alfa Romeo a friss Forma-2-es bajnoknak, aki Räikkönentől leshette volna el az F1 csínját-bínját, miközben egy olyan, a fiatal pilóták menedzselése terén széleskörű tapasztalattal rendelkező főnököt kapott volna, mint Frédéric Vasseur. Ráadásul 2021-ben rögtön a középmezőnyben találta volna magát, azaz jóval több lehetősége lett volna a tanulásra, mint a Haasnál, amelynél saját bevallása szerint is 2022-ben kellett rácsodálkoznia arra, hogy milyen a mezőny sűrűjében lenni, mert bemutatkozó évében legfeljebb a csapattársával tudott meccselni.

A Ferrari azonban az Alfa ülésében tartotta Giovinazzit, aki 2021-ben is kikapott Räikkönentől, hogy az év végén lecseréljék a kínai Csou Kuan-jüra, tehát végül így is egy újonc váltotta, csakhogy nem a maranellóiaké… Schumacher pedig mehetett ahhoz a Haashoz, amelynek semmilyen tapasztalata nem volt újonc pilótákkal, és soha nem is volt célja fiatalokhoz nyúlni addig, amíg az anyagi szükség úgy nem hozta. Csapattársnak pedig megkapta a szintén újonc Nyikita Mazepint, aki hasonló cipőben járt, azaz neki sem volt megbízható támpontja.

Voltak, akik előre látták, hogy ebből nem sok jó sülhet ki, és végül nekik lett igazuk. Persze nem állítjuk, hogy Schumacher az Alfánál biztosan nem tört volna autókat, vagy sokkal jobb teljesítményt nyújtott volna, hiszen ezt utólag nem lehet kijelenteni, de az biztos, hogy sokkal jobb feltételek álltak volna a rendelkezésére ahhoz, hogy mindent kihozzon magából, és nem kellett volna szükségtelen nyomás alatt helytállnia.

Ezzel szemben a Haasnál elfecsérelt egy évet, majd amikor második szezonjának elején mélyvízbe került, nem kapta meg főnökétől azt a támogatást, amely minden fiatal pilótának járna. Pedig még példa is lett volna Günther Steiner előtt, elég lett volna csak az Alpha Tauri garázsáig elmennie, ahol Franz Tost nem a földbe döngölte a Forma-1 kihívásait csúnyán alulbecsülő Cunoda Jukit, hanem Angliából Olaszországba, a faenzai gyár közelébe költöztette a japánt, és gondoskodott róla, hogy megtalálja a megfelelő utat.

Mick Schumacher, Ferrari
Az már jó ideje biztossá vált, hogy a Ferrari a közeljövőben nem számol Schumacherrel a csapat versenyzőjeként Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Ferrari tehát – mint oly sokszor az elmúlt évek során – Schumacherrel is a rossz döntést lépte meg, ami azonban ennél is meglepőbb, hogy a német pilóta támogatói és bizalmasai ezt szó nélkül végignézték. Soha nem tudjuk meg, de joggal merül fel a kérdés: vajon fia akkor is a Haasnál köt ki, ha apja is végig ott van mellette? Legendás történet Michael Schumacherről, hogy miként vásárolta ki öccsét a Jordantől az istálló 1998-as spái kettős győzelme utáni dühében, amiért Eddie Jordan nem engedte meg Ralfnak, hogy támadja a győzelemért Damon Hillt. Az egykori csapatfőnök elmondása szerint bátyja soha nem folyt bele öccse dolgaiba, de amint úgy érezte, hogy sérülnek az ifjabbik Schumacher érdekei, azonnal lépett. Ralf Schumacher 1999-ben pedig már a Williams pilótája volt.

Mick Schumacher mellett azonban apja nem tudott ott lenni – amikor a Ferrari a rosszabbik lehetőséget kínálta – úgy, ahogyan ott volt a saját öccsének. De hol volt Jean Todt, Ross Brawn, Sebastian Vettel, Bernie Ecclestone, és még sorolhatnánk?

Mick Schumacher, Ferrari F2003-GA, Fiorano
Mick többször is vezethette apja korábbi autóit, de biztosan elcserélte volna ezeket a lehetőségeket arra, ha tanácsot kaphat tőle Fotó: RM Sotheby’s

A Ferrari olasz lévén mindig is ragaszkodott Giovinazzihoz, ennek viszont az lett az ára, hogy elveszítették Schumachert. Aminél persze kisebb gondjuk is nagyobb jelenleg, de ha Micknek nem sikerül visszaverekednie magát a mezőnybe, lehet, hogy utólag a Schumacher-drukkerek úgy fognak majd a Ferrarira tekinteni, mint arra a csapatra, amelyet Michael Schumacher naggyá tett, hogy aztán cserébe elintézzék a fiának a jövőjét.

Hiszen ki ne látná maga előtt, ahogy az előbb Räikkönen, majd Valtteri Bottas mellett pallérozódó Schumachernek az Audi beszállásával bérelt helye válik a jövőre még Alfa Romeóként versenyző Saubernél, hogy 2026-tól a német Audi német pilótájaként folytassa. Mindez persze még így is megtörténhet, ám azzal, hogy jövőre a Mercedes tartalékja lesz, mindenképp szerzett magának egy fekete pontot az ingolstadtiaknál.

Ezzel együtt nem kell messzire menni ahhoz, hogy olyan pilótát találjunk, aki kezdőként szorult ki a mezőnyből, majd egy topcsapatnál tartalékként eltöltött év után visszatért, hiszen pontosan ezt tette Alex Albon az idén a Williamsszel. De említhetnénk Schumacher barátját, Esteban Ocont is, akinek két és fél F1-es szezon után nem maradt ülése, majd pont a Mercedesnél eltöltött 2019-es esztendő után kapott ismét lehetőséget, és lett a gyári Renault versenyzője. Schumacher előtt tehát ott a követendő példa. A kérdés már csak az, hogy tud-e élni a második eséllyel, illetve lesz-e olyan csapat, amelyik szintén hajlandó neki adni egy újabb lehetőséget.

Megmentheti, de tönkre is teheti Mick Schumacher karrierjét a Mercedes

A Ferrari hőse lett, utolsó futamán lebénult, majd közúti balesetben halt meg az F1 bajszos playboya

0

Niki Lauda szerint Clay Regazzoni úgy halt meg, ahogyan élt. Az ötszörös futamgyőztes svájci Forma-1-es pilóta egyszerre volt kemény, elbűvölő, vérprofi és playboy, aki tolószékbe kényszerülve is az élet napos oldalát nézte.

2006-ban ezen a napon, december 15-én halt meg Gianclaudio Giuseppe Regazzoni, vagy ahogyan mindenki ismerte: Clay. A Forma-1-ben 1970 és 1980 között versenyző svájci mindössze 67 éves volt, halálát pedig közúti baleset okozta, amikor Chrysler Voyager típusú autójával nekiütközött egy teherautónak az autópályán Parmától nyugatra.

A Ferrari, a BRM, az Ensign, a Shadow és a Williams korábbi pilótájának személyében a Forma-1 legveszélyesebb korszakának egyik legkeményebb, mégis nagy tiszteletnek örvendő alakja ment el, akinek neve kitörölhetetlen nyomot hagyott a sportág két nagymúltú istállójában is.

Az 1939-ben született Regazzoni már F1-es bemutatkozása előtt is ellentmondásos figura volt, amit mi sem mutat jobban, minthogy 1968-ban részese volt a zandvoorti Forma-2-es futamon Chris Lambert halálos balesetének, ami után hosszas vizsgálattal kellett szembenéznie, de végül felmentették.

Forma-1-es bemutatkozását is tragédia árnyékolta be, de ehhez nem volt köze: az 1970-es Holland Nagydíjon vesztette ugyanis életét Piers Courage. Az első F1-es futamát a Ferrarival teljesítő svájci eközben a negyedik lett, élete negyedik versenyét pedig már megnyerte, ráadásul Monzában, a Scuderia hazai futamán tette meg ezt, amivel egy csapásra a Tifosi hőse lett.

Embed from Getty Images

Bemutatkozó futamán, az 1970-es Holland Nagydíjon 

Az ellentmondások viszont ekkor sem kerülték el, Jackie Stewart ugyanis élesen bírálta őt a futam után, amiért folyamatosan cikázott előtte az egyenesekben, hogy a skót minél nehezebben tudjon a szélárnyékában maradni. „Meg kell mondanom, amit aznap Monzában láttam, etikátlan, sportszerűtlen és veszélyes volt – idézte fel utólag a Tyrrell pilótája. – Ez volt a kezdete egy sajnálatos trendnek, hogy a grand prix-versenyzők körében elharapódzott a fegyelmezetlenség. Ilyen sebességgel cikázni az egyenesben kifejezetten veszélyes.” Regazzoni emellett egyszer le is terelte Stewartot a pályáról.

Lauda a Ferrari botrányos húzása miatt nyert, miután a Williams-pilóta tisztítószert csöpögtetett a szemébe

Így robbant tehát be a Forma-1-be a bajszos, szenvedélyes és karizmatikus svájci – miközben 1970-ben az F1 mellett az F2-ben is versenyzett és bajnok lett –, aki ezután még három futamot nyert vörösben, közte az 1974-es Német Nagydíjat a hírhedt Nordschleifén. De ez már második ferraris időszaka alatt történt, hiába kezdődött ugyanis álomszerűen a karrierje a maranellóiakkal (győzelme mellett 3. lett a pontversenyben 1970-ben), 1971-ben csak három, 1972-ben pedig két dobogós helyezésre futotta.

Ezután 1973-ban csatlakozott a BRM-hez és egy bizonyos Niki Laudához, majd miután Dél-Afrikában kis híján életét vesztette, egy felejthető szezon után visszatért a Ferrarihoz, hogy a vele együtt oda igazoló osztrák segítője legyen. Végül azonban nem a sorozatos kiesésekkel sújtott Lauda, hanem ő lett az, akinek esélye nyílt a világbajnoki címre, a szezonzáró USA Nagydíjon pedig csak arra volt szüksége, hogy Emerson Fittipaldi előtt érjen célba, egy meghibásodott lengéscsillapító miatt azonban csak a 11. helyen intették le, így hiába állt hétszer dobogón, három ponttal lemaradt a McLaren braziljától.

Embed from Getty Images

Lauda előtt az 1974-es Monacói Nagydíjon 

Az ezt követő két idényben bár szerzett 1-1 győzelmet, a vb-címért nem tudott ismét harcba szállni, majd 1977-ben meghúzta a váratlant, és az aprócska Ensign-csapathoz szerződött úgy, hogy Bernie Ecclestone szerződést ajánlott neki a Brabhamhez. Regazzoni azonban közölte az F1 későbbi vezérével, hogy ő „kedves emberekkel” szeret versenyezni.

Az Ensign-nel két darab ötödik helyezés volt a legjobbja, majd 1978-ban, immár a Shadow-al sem javultak számottevően az eredményei, de 1979-re a Williams így is szerződést ajánlott neki. És milyen jól tette, a Brit Nagydíjon, az istálló hazai versenyén ugyanis a bajszos svájci megszerezte a gárda első győzelmét a szívóhatású FW07-essel.

Csecsemőként erdőbe repítette egy tornádó, de túlélte, hogy később CIA-ügynökből lehessen F1-es csapatfőnök

 

„Clay szerezte a Williams első győzelmét 1979-ben, Silverstone-ban, ami valószínűleg a legfontosabb esemény volt a Forma-1-ben töltött időnk alatt. Úriember volt, akivel mindig öröm volt együtt dolgozni. Patrick Head társtulajdonos, én és más csapatagok is örökké emlékezni fogunk rá” – emlékezett meg Regazzoniról halála után az azóta szintén eltávozott Frank Williams.

A Williamsnél töltött egyetlen szezon után, 40 évesen még elment az Ensign-hez (ismét), és ez lett a veszte. Long Beachen, a szezon negyedik versenyén 280 km/h-s tempónál beesett a fékpedálja, ő pedig a pályáról kirepülve telibe találta Ricardo Zunino oda parkolt autóját. „Eltaláltam Zunino kocsiját, aztán belecsapódtam a falba. Nagyjából 10 percre elveszítettem az eszméletemet, amikor pedig felébredtem, borzasztó fájdalmat éreztem a csípőmben” – idézte fel az esetet.

Embed from Getty Images

Az 1979-es Brit Nagydíjon 

Így, akárcsak Romain Grosjean F1-es karrierje 2020-ban, az ő pályafutása is egy hatalmas bukással ért véget a száguldó cirkuszban, ám ő sokkal rosszabbul járt a franciánál, mivel csípőtől lefelé lebénult. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy később folytassa a versenyzést: az 1980-as és 90-es években speciálisan átalakított autóval indult a Párizs-Dakaron és a sebringi 12 óráson.

Egy ilyen autót vezetett 2006 decemberében is, halálának napján. 67 éves korában ment el.

„Clay olyasfajta fickó volt, akit soha nem felejtesz el. Úgy halt meg, ahogyan élt, olyannak fogadta el az életet, amilyen. Remek keveréke volt a profi versenyzőnek és egy playboy-nak, élvezte az életet és soha nem volt negatív – jellemezte őt egykori csapattársa, Niki Lauda. – Még a bénulással végződött balesete után is kihozta a legtöbbet a körülményekből és hamarosan ismét versenyautót vezetett. Remek fickó volt.”

Embed from Getty Images

Milyen volt számodra a 2022-es bajnokság? – ifj. Pothánszky László 

0

Ifjabb Pothánszky László és édesapja számára adott egy Suzuki Swift, amivel abban a bajnokságban indulnak, ahol tudnak más márkatársakkal versenyezni. Ez idén a Rally3-as P11 kategória volt, amit meg is nyertek. 

“Idén visszatértünk Rally2-ből a Rally3 bajnokságba – mondta ifj. Pothánszky László a Rallycafe.hu oldalnak. – A váltás oka, hogy itt van kategória és lehet versenyezni hasonló autókkal. A cél az volt, hogy minél jobb eredményt érjünk el a bajnokságban és a kategóriában is.” 

A Rally3-as szezon során két versenyt kihagyott a suzukis páros, azonban kipróbálta tudását a Dunakanyar Rallyn is. 

“Az idei évben volt minden. Nyertünk versenyeket, voltak műszaki hibáink is és ki is hagytunk két versenyt, ahol ugyan az a pálya volt oda-vissza irányban. Szerintem egy rally verseny legyen több gyorsaságiból álló. Szerencsére év végén nem hiányzott ez a két kihagyott verseny a pontok tekintetében. Mindemellett részt vettünk a Dunakanyar Rally-n a J4F mezőnyében. Hazai pályák, iszonyatosan tetszett a verseny annak ellenére, hogy sajnos az első nap kiestünk féltengelytörés miatt. Végig első, második időket autóztunk a verseny alatt a kategóriában. Remélem jövőre is megrendezésre kerül ez a verseny, ha így lesz mindenképp rajthoz állunk.” 

Év végén sikerült megnyerni a P11-es kategóriát, ahol végül 13 páros állt rajthoz. 

“Mindenképp elégedett vagyok a bajnoki címmel. Az elmúlt évek kevésbé voltak sikeresek a számunkra, így végre elértük azt, amiért sok éven keresztül dolgoztunk.” 

A következő szezont pedig ott tölti a suzukis kettős, ahol az autóval rajthoz tudnak állni. 

“A 2023-as terv az, hogy abban a bajnokságban veszünk részt ahol lesz kategória. Legyen az akár ORC vagy Rally2, de ha a Rally3 marad az sem baj. Legjobb lenne nyílván az ORC mezőnye a gyorsaságik mennyisége és hosszúsága miatt, de a fő szempont, hogy tudjunk hasonló autókkal versenyezni. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki valamilyen formában hozzájárult az idei évünkhöz. A családomnak, akik végig támogatnak, a szervizeseknek, akik nélkül nem lehetne ilyen gördülékeny az egész versenyzésünk, illetve Apának a navigálást és támogatást, mert nélküle sokkal nehezebb lenne a helyzet.” 

Loubet teljes szezont megy az M-Sporttal 

0

Pierre-Louis Loubet jövőre teljes szezont teljesíthet az M-Sport csapatával, ahol Nicolas Gilsoul lesz a navigátora. A francia-belga páros a már korábban bejelentett Ott Tanakhoz és Martin Jarveojához csatlakozik. 

“Ez egy valóra vált álom számomra, hiszen először fogok teljes szezont menni a WRC-ben – mondta Pierre-Louis Loubet az M-Sport bejelentése után. – A teljes szezon azt is jelenti, hogy kisebb nyomással versenyezhetek, mert 13 futam áll rendelkezésemre, amikor megmutathatom képességeimet és tovább folytathatom a tanulást. Jövőre minden verseny befejezése lesz a célom, hogy tovább gyarapítsam tapasztalataimat.” 

A francia versenyző ezt a lehetőséget nagyon kiérdemelte idén, hiszen Szardínián és Görögországban is a negyedik helyen zárt a Ford Puzma Rally1-gyel, ráadásul az Acropolisz Rallyn megszerezte első szakaszgyőzelmeit és vezette is a versenyt. 

Gilsoul: Hiányzott már a WRC 

0

Nicolas Gilsoul 2020 végén köszönt el a Rally Világbajnokságtól, amikor Thierry Neuville úgy döntött, hogy Martijn Wydaeghével folytatja karrierjét. A belga navigátor jövőre Pierre-Louis Loubet mellé ül be. 

2020 végén nagy port kavart, amikor Thierry Neuville 10 év közös versenyzés után úgy döntött, hogy navigátort vált és Nicolas Gilsoul helyett Martijn Wydaeghével folytatja. 

Gilsoul 2021-ben csak egy Sanremo Rallyn navigált Paul-Antoine Santoni mellett, majd idén Gino Bux mellé ült be a Belga Rally Bajnokságban. 

Miután Pierre-Louis Loubet addigi navigátora, Vincent Landais a Japán Rally előtt igent mondott Sébastien Ogier felkérésének, Loubet megkereste Gilsoult, akivel már rajthoz is álltak egy francia versenyen, jövőre pedig együtt folytatják a WRC-ben. 

Az M-Sport ugyan csak Ott Tanakot jelentette be eddig jövő évi versenyzőjeként, de jó esély van arra is, hogy Loubet is marad a csapatban. 

Gilsoulnak már hiányzott a WRC. 

“Már vágytam a legfelső szinten való versenyzésre – mondta a belga navigátor a francia AutoHebdo magazinnak. – A francia versenyen való indulás tökéletes volt ahhoz, hogy Pierre-Louis-val elkezdődjön a közös munka. Nyilván idő kell még a teljes összhanghoz, de jól sikerült a kezdés.” 

Pierre-Louis Loubet szerint is jól alakult az első közös munka annak ellenére, hogy végül nem sikerült célba érni a Rally2-es Forddal. 

“Nicolas azonnal elkapta a fonalat – mondta Loubet. – Kicsit tartottam az első közös munkától, hogy mindent érteni fogok-e, de nem volt probléma. Eddig is tudtam, hogy Nicolas egy kiváló navigátor, ez pedig csak megerősítésre került most. Ha sikerül indulni a Monte-Carlo Rallyn, akkor ott már nem lesznek kétségeim.” 

Solberg a Toksport versenyzője lett 

0

Eldőlt, hogy Oliver Solberg jövőre a WRC2-es bajnoki címért fog harcolni a Toksport WRT Skoda Fabia RS Rally2-es autójával. 

Oliver Solberg bejelentette, hogy 2023-ban a Toksport WRT versenyzője lesz és harcba száll a WRC2-es vb címért a Skoda vadonatúj autójával. 

Petter Solberg fia a Moster támogatását élvezheti a Svéd Rallyn kezdi a WRC2-es szezont, azonban az új autóval már a Monte-Carlo Rallyn is rajthoz áll. 

“Nagyon izgatott vagyok a következő szezon miatt – mondta Oliver Solberg. – A Toksporttal való együttműködés nagyszerű lehetőség a karrierem folytatására. A WRC2 egy nagyon erős mezőny, jó lesz az ottani versenyzőkkel harcolni. Ugyancsak örülök, hogy a Monster színeit képviselhetem, akik már régóta támogatják családunkat. A Skoda Fabia RS Rally2 autó pedig minden versenyző álma, a hét elején Franciaországban tesztelhettem és nagyon meggyőzött. A Serkan Duru vezette Toksport WRT egy nagyon profi csapat, olyan mintha egy gyári csapatban versenyezhetnék.” 

A Toksport WRT pilótájaként lett 2021-ben WRC2 világbajnok Andreas Mikkelsen, majd idén Emil Lindholm is.