back to top
2025. november 12. 05:51
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1317

    Merencsicsék dobogóra álltak az Opatija Rallyn

    0

    Dobogós helyezéssel tért haza a horvátországi Opatija Rally-ról a Merencsics Árpád – Kondella-Fülep Edina duó.

    A 2022-es kiírás harmadik Mitropa versenyére nagyon sok magyar páros érkezett, ahol a csapat versenyzőinek, Merencsics Árpádnak és Kondella-Fülep Edinának célja az volt, hogy tovább tanulják a Peugeot 208 Rally4 autót. Az eredmény hab a tortán, hiszen a Mitropa Rally Cup abszolút nyolcadik helyezése mellett a 2-es kategória harmadik helyét is megszerezték.

    „A pályabejárással indult a hétvégénk, ahol esős körülmények fogadtak és ilyen időjárásra készültünk egész hétvégén. Péntek este kaptunk egy kis meglepetést, hiszen egyszer csak megjelent Kondella Peti és Oláh Zoli a szervizben, amire senki nem számított. Nagyon jó érzés volt, hogy az egész csapat a helyszínen tekintett meg minket” – kezdte a beszélgetést Merencsics Árpád.

    A pályák reggel még vizesek voltak, de fokozatosan száradtak fel. A bátrabbak kockáztattak és felrakták a slick gumikat, a párosunk viszont a biztonságra is törekedett.

    „Jó verseny volt, az eredménnyel elégedettek vagyunk. Bár biztosan minden máshogy alakulhatott volna. Mi eső gumikkal kezdtünk, majd a következő körben csak előre raktunk fel slickeket. Idáig tapogatózás volt számunkra, majd amikor elhagytuk teljesen az eső gumikat, elkezdtünk gyorsulni. Persze lehettünk volna gyorsabbak is, de a pályabejáráson nagyon esőre készültünk, ha akkor nem esik, akkor fölé mondtam volna mindent. A későbbiekben erre jobban fogok figyelni, hiszen bármikor változhat az időjárás és jól kell lereagálni” – tett hozzá Árpád.

    Egyébként Árpi és Edina bebetonozta magát a Mitropa kettes kategóriájában, ahol az első három körben mindig a harmadik helyen zárt. Az utolsó körre váltottak a második helyre, és ha még van egy szakasz akár a kategória második helyét is megszerezhették volna. Bár a csapat a tanulást tűzte ki erre az évre, az eredmény sem elhanyagolható.

    „Köszönettel tartozom Edinának, aki egész hétvégén nagyon jól dolgozott. További köszönet jár Petiéknek, hogy kijöttek a versenyre, jó kis bulis hétvége jött össze nekik köszönhetően. Természetesen a partnereimről sem feledkezhetek meg, hiszen nélkülük nem tudtunk volna ilyen szép környezetben versenyezni” – zárta a beszélgetést Merencsics Árpád.

    A páros a folytatásban kihagyja a Velenje és a Mecsek Rally-t is és az olaszországi Casentino Rallyra koncentrál. 2018 óta vesznek részt a versenyen, sok jó emléket hoztak már haza onnan és csak remélni tudják az idei lesz az eddigi legjobb.

    A csapat együttműködő partnereinek köszönia segítséget!

    Sári Péter #Rallyhearthu

    Pajari szintet lép Szardínián 

    0

    Sami Pajari a Rally Világbajnokság mezőnyében is bemutatkozik Rally2-es autóval a Szardínia Rallyn, ahol egy Skodával a WRC2-ben áll rajthoz. 

    A 20 éves Sami Pajari idén a finn Riihimäki-Ralli versenyen már kipróbált egy Ford Fiesta R5-ös autót, mellyel a negyedik helyen ért célba, azonban a finn versenyzőnek idén is a Junior WRC bajnokság a prioritás, ahol szeretné tavalyi világbajnoki címét megvédeni. 

    A JWRC naptárába azonban nem került be a Szardínia Rally, így lehetősége nyílik Pajarinak, hogy egy WRC futamon is bemutatkozzon Rally2-es autóval, így a Toksport Skodájával áll rajthoz a murvás futamon. 

    “Júniu8sban nagyon meleg van Szardínián, ahol utoljára 2020 októberében indultam és már akkor megtetszett a verseny – mondta Sami Pajari a Rallit.fi oldalnak. – Nagyszerű verseny, ezért már nagyon várom, hogy egy Rally2-es autót is kipróbálhassak ott. Különösen célokat nem tüzök ki, de szeretnék folyamatosan gyorsulni, és ezáltal jó eredményeket elérni. Az autót először a verseny hetének hétfőjén vezethetem a teszten.” 

    A finn versenyző máshol is indulhat a WRC2-es mezőnyben. 

    “Tervben vannak további versenyek is Rally2-es autóval, de döntés még nem született. Egymás után jönnek a jobbnál jobb murvás versenyek, bár Észtországban és Finnországban más a minősége a murvának.” 

    Sami Pajari 4 pont előnnyel vezeti a WRC3-as bajnokságot, míg a Junior WRC-ben az ötödik helyet foglalja el. 

    Herczig Patrik először versenyez a Kanári-szigeteken

    0

    Herczig Patrik és Bán Viktor a Rally Islas Canarias-on versenyez a hétvégén a Rally Európa-bajnokság harmadik futamán. A Herczig Autósport párosa a Clio Trophy kategóriában indul a 640 kilométeres össztávú aszfaltos versenyen.

    A 2022-es szezon harmadik ERC futama is beletartozik a Clio Trophy mezőnyének idei öt versenyébe, így Herczig Patrik és Bán Viktor is ott van már a Kanári-szigeteken. A páros első közös Eb futamán az Azori-szigeteken a negyedik helyen állt, amikor be kellett fejezniük a versenyt. A Kanári-szigeteken is a tapasztalatgyűjtés a lesz a legfontosabb feladatuk. Ennek a tapasztalatgyűjtésnek egyik fontos lépése volt a teszt, amit már hétfőn teljesítettek a versenyzők.

    „Nagyon hosszú nap volt, sokat dolgoztunk. Reggel kezdtünk és délután ötig folyamatosan mentünk a pályán. Érdekes módon minél magasabban voltunk a tengerszint felett annál melegebb volt, ott ahol teszteltünk már 35 fokos hőségben autóztunk. Mivel Renault Clio Rally5-ön nem sokat lehet állítani, így főként az abroncsokat próbáltuk, illetve szoktuk az autót. Az Azori-szigetek után elég hosszúra nyúlt a szünet, így nagyon hiányzott már a versenyautó. Sikerült elvégezni minden munkát, a nap végére már konstans időket mentünk a pályán. Először vezettem az autót aszfalton, és kellemes meglepetés volt, hogy jobb, mint amire számítottam. Nagyon jól fordul, jól lehet kezelni, és a fékekre is ráéreztem a teszt végére” – mondta Herczig Patrik.

    A teszten egy nem várt nehézséggel is meg kellett birkóznia a csapatnak. Bár közvetlen repülőjárattal érkeztek Las Palmasba, de a navigátor poggyásza elkallódott az úton. A teszten viszont már szükség volt a versenyfelszerelésre.

    „Apa navigátorától Igor Bacigáltól kaptuk kölcsön a tartalék sisakját, ami szerencsére ott volt a versenykamionjukban. Viszont a sportbírók nem engedték, hogy Viktor overall nélkül üljön az autóba, de az egyik szerelőtől megkaptuk az overallját, és abban sikerült abszolválni a napot”- részletezte Patrik a nehézségeket, amelyeket már a nulladik napon le kellett küzdeniük.

    A szerdai és csütörtöki napot pályabejárással töltik a versenyzők. ERC újoncként ez is nehezebb feladat, hiszen két alkalommal lehet végigmenni a pályákon, és ebből kell minél jobb itinert írni.

    „Szokás szerint belső kamerás felvételekből készültünk, de a valóságot majd a pályabejáráson látjuk. Remélem sikerül jó itinert diktálnom, és Viktor rutinja is segít majd abban, hogy minél alaposabban felkészülve rajtoljunk el a versenyen. Nyomás most sincs rajtunk, a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, tanuljuk az autót és szokjuk az Eb légkörét” – fejezte be Herczig Patrik.

    A verseny háromnapos lesz, csütörtökön a shakedown után este egy rövid speciálszakasszal kezd a mezőny Las Palmasban. Pénteken három gyorsasági szakaszt terveztek a rendezők, ezeket kétszer teljesíti a mezőny. A szombati zárónapra napra is kétszer három szakasz került az itinerbe, így összesen 13 gyorsaságit 194 km hosszan kell megtennie versenytempóban a 46. Rally Islas Canarias-on Herczig Patriknak és Bán Viktornak.

    Herczig Patrik Azori
    foto: Fotó: @World / FIA ERC

    Szardínián folytatódhat a magyar siker történet 

    0

    Szardínián is szurkolhatunk magyar versenyzőnek, miután a Rally Világbajnokság ötödik futamán is rajthoz áll László Zoltán és Kürti Tamás a Rally3-as Forddal. 

    Legutóbb a Horvát Rally voltunk olyan helyzetben, hogy magyar versenyzőknek szurkolhattunk, hiszen a déli szomszédjaink világbajnoki versenyén Bútor Róbert és Tagai Róbert az RC4-es kategóriában indult és nyert, míg László Zoltán és Kürti Tamás ennél is többet ért el. 

    A Rally3-as Fordot irányító magyar kettős sporttörténelmet írva megnyerte a WRC3-as bajnoki értékelést, így megszerezve az első magyar sikert FIA világbajnoki kategóriában. 

    A Portugál Rallyn nem lesz magyar induló, ellenben a Szardínia Rallyval, ahol ugyancsak indulnak László Zoltánék, és remélhetőleg a WRC3-as bajnoki negyedik helyezést meg tudják erősíteni, még ha ez nagyon nehéz is lesz. 

    A szardínia Rallyra összesen 60 nevezés érkezett, köztük 11 Rally1-es autóval. 

    A Toyota Kalle Rovanperát, Takamoto Katsutát, Elfyn Evans és Esapekka Lappit, a Hyundai Thierry Neuville-t, Ott Tanakot és Dani Sordot, az M-Sport pedig Craig Breent, Gus Greensmith-t, Pierre-Louis Loubet-t és Adrien Fourmaux indítja. 

    A versenyt június 2-5. Között rendezik 21 szakaszon, melyek közül az első napon rendezik a leghosszabbat, mely 24,61 km lesz. 

    A jelenlegi gyári mezőnyből Thierry Neuville és Dani Sordo is kétszer tudott nyerni, de Ott Tanaknak is van egy győzelme. 

    Erdeményesen szerepelt a Korda Racing az új pályán

    0

    A hétvégén a februárban átadott monori M-Ringen folytatódott a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, ami igencsak eredményesen zárult a Korda Racing és a Ritmus ASE közös csapatának hat versenyzője számára. Volt, aki megnyerte a kategóriáját, míg mások dobogóra állhattak, azaz jelentős volt az előrelépés a máriapócsi idénynyitóhoz képest.

     

    A Korda Racing valamennyi, Monoron rajthoz álló versenyzője jól teljesített az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokságának második versenyhétvégéjén, mindenki a maximumot adta ki magából, és ez most eredményt is hozott. A Supercar mezőnyében a tavaly ugyanebben a kategóriában abszolút második helyen végző Benyó Máté most végig tudat csinálni a teljes versenyt, a szokott precizitással vezetett, aminek egy második hely lett a jutalma.

     

    Minden jó, ha a vége jó. Ez lehetne a mottónk a hétvégi verseny után. Szombaton jelentkezett egy nem várt műszaki hiba, ami megpecsételte az aznapi eredményünket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is nehezen találtam a ritmust és magamhoz képest sajnos sokat hibáztam. Vasárnapra a srácok elhárították az autó betegségeit és én is összekaptam magam. Visszaküzdöttük magunkat a dobogó második fokára, ezzel sok értékes pontot szereztünk a bajnokságban. Sok értékes tapasztalattal gazdagodtunk az autóval kapcsolatban, amit a bajnokság további részére az előnyünkre tudunk majd fordítani. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, ismét hatalmas érdemük van abban, hogy a dobogón ünnepelhettünk a verseny végén. Rengeteg néző látogatott ki a helyszínre, akiktől ismét sok biztatást kaptam. A soron következő pályák kicsit jobban fekszenek a Focus karakterisztikájának, úgyhogy már nagyon várom, hogy ismét versenyezhessek a többiekkel – fogadkozott Máté.

     

    A Super1600-as kategóriában rajthoz álló Kovács Sámuelt sem kerülte el a balszerencse az idénynyitón, ám most ő is egészen a fináléig jutott el. Sokáig azt hihette, hogy a dobogó második fokára állhat fel, ám kapott egy 5 másodperces időbüntetést, így meg kellett elégednie a 3. hellyel.

     

    „Életem egyik legizgalmasabb versenyén vagyok túl. Az autó tökéletesen működött a hétvégén és a tempóm is jó volt. Az előfutamok során izgalmas küzdelmeim voltak, amiknek minden percét élveztem. Az előfutamokat a második helyen zártam, így a döntőben is erről a helyről indultam. A rajt után sajnos visszaestem egy pozíciót, de a pályán sikerült utolérnem ellenfelem, és meg is előztem őt az utolsó előtti körben. Sajnos az előzés következtében összeakadtunk, és a felügyelő testület vizsgálatát követően kaptam egy öt másodperces büntetést, ám ennek ellenére meglett a harmadik hely” – fogalmazott Sámuel.

     

    A Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence egy második hellyel zárta az idénynyitót, és nem titkolta, az M-Ringen minimum ezt szerette volna elérni. Nos, hiába tett meg mindent a futamai alatt, ő is összeszedett egy 5 másodperces időbüntetést, aminek köszönhetően a 6. helyre esett vissza.

     

    Az előző, Máriapócson elért második helyezésem után az M-ringi futamon is szerettem volna hasonló eredményeket elérni. Ám ezúttal nem úgy jött ki a lépés, ahogy ezt elterveztük. Ugyan a kvalifikációs futamot sikerült megnyernem és az elődöntőben is jól szerepeltem, mégis a második sorból várhattam a döntőt. A fináléban az első kanyarban nehezen engedtünk a riválisomnak és egy rossz döntés miatt, nem szándékosan ugyan, de meglöktem egy társamat, aki kiforgott. Kaptam érte egy öt mp-es büntetést, így hiába értem be negyedikként, végül hatodikként zártam a hétvégét – állította Bence.

     

    A Hankook Racer Cup mezőnyében ismét ott volt a három „kordás”, és ezúttal már Bagaméri Bálint is hiba nélkül teljesítette a versenyt, ami számára egy elődöntőt ért.

     

    A máriapócsi bukást követően alig vártam, hogy újra autóba ülhessek. Próbáltam teljesen elfelejteni a történteket, hogy erre az új pályára koncentrálhassak. Kissé nehezen melegedtem be, de a kvalifikációk mind jól sikerültek, ezért az elődöntőbe jutottam. Itt már csak egy célom volt, hogy hiba mentesen teljesítsem a futamot. Összeségében elégedett vagyok és igazából nekem most indul a szezon – mondta Bálint.

     

    Korda Zsófia újfent remekül versenyzett, és az idénynyitó után megint megnyerte a női kategóriát, újabb lépést téve az összetett bajnoki cím felé.

     

    „Izgatottan vártam már a hétvégét, hiszen Monor új pálya volt a naptárban. Az első nap nem éreztem jónak a tempóm, az ugratón is óvatos voltam, ráadásul fájt a hátam. Vasárnapra már jobb időket autóztam, és csak egy kiforgatáson múlt, hogy nem jött össze a döntő. A női versenyt megnyertem, így összességében elégedett lehetek. Már most nagyon várom a következő versenyt” – mesélte Zsófi.

     

    Zsófi 15 éves húga, Korda Réka ezúttal nem tudott dobogóra állni, de a női kategória 4. helye miatt sem kell újoncként szégyenkeznie. Ígéri, mindenkinek kemény ellenfele lesz a folytatásban.

     

    Az összetett tizenhatodik helyének természetesen nem örülök, sikerülhetett volna jobban is, viszont a részeredményeim egész jók voltak. Boldogan érkeztem haza a versenyről, magamhoz képest több mint négy másodpercet gyorsultam. A szombati nap még nem nagyon hittem el, hogy tudok gyorsabban is menni, illetve volt a második kvalifikációban egy korai rajtom is, így két jokert mentem. Vasárnap végre elhittem, hogy meg tudom csinálni és ez az időmön is látszódott. Sajnos az elődöntőhöz ez nem volt elég, de a következő versenyen cél az elődöntő! – állította Réka.

     

    A Korda Racing csapattulajdonosa végre egy kicsit felszabadultan örülhetett versenyzői teljesítményét látva, hiszen Máriapócs után az M-Ringen is megállták a helyüket, ami nagyon bíztató a jövőre nézve.

     

    „Ez már kezdett ahhoz hasonlítani, amit minden versenyhétvégén szeretnék a csapatomtól látni. Ezúttal nem hátráltatott senki és semmi technikailag, és azonnal jöttek is az eredmények. Máté csapatkapitány módjára bizonyította, lehet rá számítani, hiszem, hogy idén újfent futamgyőzelmet tud majd aratni. Sami teljesítménye is rendkívüli volt, nem sokon múlt, hogy akár előrébb végezzen a dobogón. Akárcsak Bence, aki annak ellenére szépen teljesített, hogy végül csak hatodik lett. Bálint bejutott az elődöntőbe, szépen és hibátlanul vezetett. A lányok megint bizonyítottak, Zsófi újabb lépést tett a női bajnoki cím felé, míg Réka részeredményei igencsak bíztatóak voltak. Soha rosszabb versenyhétvégét” – jelentette ki Korda Erik.

     

    http://facebook.com/kordaracingHU
    http://www.kordaracing.hu
    http://youtube.com/kordaracing

     

    A Korda Racing és Ritmus ASE együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

    B. Molnár László

    A Giro is inspirálta Herczig Norbiékat a Kanári-szigetek előtt

    0

    Harmadik alkalommal versenyez a Kanári-szigeteken Herczig Norbert, de ezúttal már Igor Bacigál diktálja az itinert. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa a 2022-es ERC szezon harmadik versenyén aszfaltos gyorsaságikon száll harcba az Eb pontokért.

    2019-ben járt utoljára a Kanári-szigeteken Herczig Norbert és akkor egy nagyszerű negyedik hellyel mutatta meg, mennyire gyors az aszfaltos pályákon. A 46. Rally Islas Canarias-on Igor Bacigál navigátorral két murvás futam után aszfalton is debütálnak az MRF abroncsokkal. A versenyre kedden a szokásosnál hosszabb teszttel készült a duó.

    „Nem is tudom mikor nyúlt ennyire hosszúra a tesztünk. Este hétig volt szabad a pálya, és mi még tíz perccel a vége előtt is ott álltunk a rajtvonalnál. Az MRF abroncsaival ez lesz az első aszfaltos versenyünk, és a csapatból jelenleg nekünk nincs még verseny tapasztalunk az MRF gumikkal. Ráadásul megérkeztek a 2022-es fejlesztésű gumik is, és nem csak ezekkel, hanem a régebbi specifikációjú abroncsokkal is teszteltünk. Érezhető a különbség, nagy a fejlődés. Azt viszont nem tudom, hogy többiekhez képest hol állunk, ez majd a versenyen derül ki. A beállítások jól sikerültek, felkészülten várjuk a versenyt”- kezdte a teszt összefoglalójával Herczig Norbert.

    A gumin kívül még egy újdonsággal találkozott pilóta és navigátor, megkapták az új overalljukat. Mostantól nem csak a ŠKODA Fabia Rally2 evo, hanem Norbi és Igor is piros fehérben versenyez.

    Herczig Kanári-szigetek
    foto: ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria

    A másfél hónapos kihagyás után a versenyzők alig várták már, hogy újra autóba üljenek, és a Kanári-szigetekre a szokásosnál is izgatottabban érkeztek.

    „Elutazás előtt és az utazás alatt is a Giro d’Italia magyarországi szakaszait néztük. Fantasztikus volt látni a világsztárokat hazai környezetben, és óriási élmény volt, hogy nem csak minket nyűgözött le a verseny, hanem sok százezer ember szurkolt a pálya szélén. Büszkén jöttünk el, és nagyon bízom benne, hogy büszkén is utazunk haza a verseny után” – mondta Herczig Norbert. Azt is hozzátette, hogy az is plusz motivációt ad neki, hogy az Azori-szigetek után újra együtt versenyezhet fiával Herczig Patrikkal.

    Sportszakmai szempontból különleges futam a Rally Islas Canarias. A gyorsaságik ugyan aszfaltosak, de a vulkáni eredetű alapanyag miatt speciális aszfalt. A rutin már megvan, az előző két indulásakor Herczig Norbert alaposan feltérképezte a helyszíneket.

    „Lesznek ismert szakaszok és lesznek új gyorsaságik is. Itt pontos itinert kell írni, de ezzel nem lesz gond, és az aszfalt speciális összetétele miatt a gumikopás és a tapadás is más, mint a többi versenyen. A teszten meleg volt, ami nyaraláshoz ideális, de a versenyen ezzel is számolni kell majd. Okos taktikára lesz szükség, a többit pedig majd a versenyen meglátjuk. Eredmények tekintetében nincsenek konkrét elvárásaink, mert annyira új fejlesztésűek az MRF abroncsok, hogy tényleg majd a pályán látjuk meg, mire elég ez a csomag. Akkor leszek elégedett, ha olyan jó érzésekkel jutunk el a célig, mint ahogy a Rally Hungaryn éreztük magunkat” – fejezte be Norbi.

    A hétvégi versenyen 13 gyorsasági szakasz szerepel az itinerben. A legrövidebb a másfél kilométeres csütörtök esti szuperspeciál, a leghosszabb a 27,4 kilométeres Moya-Valleseco szakasz, amit szombaton két alkalommal is teljesíteni kell. A Rally Islas Canarias össztávja 640 kilométer, ebből a gyorsaságik hossza 194 kilométer.

    Így tervezzetek Nyirádra – megjelent az Eb időterve

    0

    Május 21-22-én Nyirádon kezdődik a nemzetközi rallycross szezon. A Rallycross Eb EURO RX1 és EURO RX3 kategóriája érkezik Magyarországra, már a hétvége programja is elérhető.

    A menetrend az Eb-n megszokott forgatókönyv szerint alakul. Szombaton reggel szabadedzéssel kezdődik a program mindegyik kategória számára. Érdemes már erre is eljönni, hiszen itt mutatkoznak be először az idei autók, az új dekorok, és akcióból is több várható hiszen sok a friss fejlesztésű autó.

    Az éles küzdelem szombaton délután kezdődik. 13:00-kor az első, majd 15:00-kor a második kvalifikáció lesz a pályán.

    Néző szempontból különösen érdekes a 16:30-as autogram osztás a depóban. Talán nem kell mondani, hogy micsoda ereklye egy Eb mezőny által aláírt emléktárgy, amit akár a közeljövő egyik világbajnoka is dedikálhat.

    Vasárnap délelőtt egy szabadedzésen lehet finomítani a beállításokat. 11:30-kor a harmadik (utolsó) kvalifikáció kezdődik. Délután egykor újabb lehetőség nyilik a versenyzők aláírásainak megszerzésére a depóban, várhatóan nagy tömeggel, így érdemes már szombaton begyűjteni amit lehet, vasárnap pedig a hiányzó aláírásokért sorba állni.

    A 2022-es szezon újítása, a Progression futam, ahol a teljes mezőny rajthoz áll. A rajthelyeket a kvalifikáció eredményének megfelelően választhatják a versenyzők, természetesen a legjobb választhat először. A futamból a legjobb tíz jut a 17 órakor kezdődő elődöntőkbe. Innen az első és második helyzettek és a jobban teljesítő harmadik kerül a döntőbe.

    Az ünnepélyes díjkiosztó 18:20-kor kezdődik.

    Nyirad
    foto: Nyirád Racing Center

    Bajnoki pontokat a verseny végén osztanak, 20-16-13-12-11-10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 pontot kap az első 15 helyzett.

    Jegyeket itt lehet vásárolni a versenyre, a nevezőkről itt írtunk.

    Nyirad
    foto: Nyirád Racing Center

    Ficza nem viccel, győzelemmel kezdte az idei szezont

    0

    A bajnokság második versenyén kapcsolódott be a rallycross STC-2000 kategóriájába ifj. Ficza Ferenc, aki első versenyén rögtön győzelemmel mutatkozott be.

    „Várakozáson felül sikerült a hétvége. Nem gondoltam volna, hogy azonnal fel tudom venni a versenyt az élmezőnnyel. Ez a szezonra nézve is nagyon pozitív, de persze még meglepődhetünk. Az első lépés az volt a hétvégi sikerhez, hogy egy nagyon jól felkészített autóval érkeztünk a versenyre. Ehhez kellett az EAK M-Sport áldozatos munkája és sok-sok ember kitartása, nagyon köszönöm nekik ezt a munkát” – kezdte az értékelést ifj. Ficza Ferenc.

    Az első szabadedzésen már látszott, hogy ezen a hétvégén Ferivel is számolni kell majd az STC-2000-ben. Rögtön a legjobb idővel nyitott, de a második szabadedzésen már romlottak az idők, ám ennek magyarázata elég egyszerű.

    „Csak joker köröket mentem, így az leggyorsabb köröket nem én futottam. Viszont ha a jokereket hasonlítjuk össze, ott is sikerült a legjobbnak lennem. Persze ehhez kellett az is, hogy az autó tökéletesen működjön. A pluszt pedig az adta, hogy az első pillanattól kezdve jól éreztem magam a Peugeotban. Kezes, jól mozog, élmény vele menni. Persze a beállításokban és bennem is sok van még, ezen dolgozni fogunk a következő versenyek előtt” – magyarázta Fecó.

    Ficza
    foto: EAK M-Sport

    Az első kvalifikáción aztán már összecsapott Fecó és Castoral, egy kisebb ütközés is volt közöttük, így Körmöczi Gergő nyert Castoral és Ficza előtt. Mint később kiderült, Fecó számára ez volt a mélypont a versenyen.

    Kicsit elütöttem a futóművemet, aztán szétestem fejben is. Szerencsére tovább léptem, így már csak egy probléma maradt, hogy a rajtjaim nem voltak jók. Mindenki jobban rajtolt mint én, de szerencsére az autóm az első métereken jobb volt, mint Janzer Gyuri és Borka Petié, így az indulásnál összeszedett hátrányomat a kocsi ledolgozta az első kanyarig”-  mondja nevetve Feri, aki a második kavlifikációtól már minden futamot megnyert. Aztán azt is hozzáteszi sportszerűen, hogy ha nincs Körmöczi és Castoral motorproblémája, akkor minden másképp alakult volna. Ennek ellenére a szabadedzéseken futott legjobb idők, és a győzelem magáért beszél, és a pontok is jól jönnek majd a végelszámolásnál.

    Ficza
    foto: EAK M-Sport

    „Nyilván sokat segített a hétvégi teljesítményben az is, hogy nem volt murva a pályán. Nagyon szeretem a murvát, az MX-5-tel is, és a tanulóim autóival is mindig évezem, ha laza talajon megyek, de a pályaautós rutinom itt közrejátszott az eredményben. Összességében nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen a hétvége előtt örültem volna, ha Gergő és Castoral mögött ott tudok lenni a dobogón. Hiányérzet épp emiatt van csak bennem, mert valóban szomorú vagyok, hogy nem tudtunk megmérkőzni a döntőben. Tudom, versenyzői közhely, őszintén mondom, vártam a csatát, még úgy is, hogy ha nem nyerek, hanem csak mögöttük végzek. De hát ilyen az autósport, remélem Máriapócson már senkinek sem lesz technikai gondja. Az előtt a hétvége előtt még tervezünk egy tesztet, és úgy folytatjuk a küzdelmet a bajnoki címért.”

    „Nagyon örülök Borka Peti harmadik helyének is, hiszen ő a tanítványom. Most az a helyzet, hogy a pályán ellenfelek vagyunk, de ez nem okoz gondot. Sőt, azt érzem, hogy a kategóriában a többiekkel is csak a pályán vagyunk ellenfelek, amint vége a versenynek nagyon jó a viszony mindenkivel. remek csapat jött össze az STC-2000-ben, örülök, hogy itt versenyezhetek” – fejezte be Ficza Feri.

    Folytatás a hazai bajnokságban június első hétvégéjén a Rabócsiringen.

    Ficza
    foto: EAK M-Sport

    A Rally Világbajnokság 50. születésnapját ünneplik Portugáliában

    0

    Idén 50 éves a Rally Világbajnokság, ez alkalomból pedig a Portugál Rallyn nagyszabású ünnepség lesz, ahol a múlt nagy versenyzői és autói is tiszteletüket teszik. 

    A Rally Világbajnokság ilyen néven 1973-ban lett először kiírva, így idén ünnepli 50. születésnapját, ami alkalmából nagyszabású ünnepség lesz a Portugál Rallyn, ahol Walter Röhrl, Ari Vatanen, Miki Biasion, Carlos Sainz, Marcus Grönholm, Petter solberg is jelen lesz a legutóbbi világbajnokok, Sébastien Loeb, Sébastien Ogier és Ott Tanak mellett a pilóták közül. 

    A navigátorok közül Robert Reid, Luis Moya, Christian Geistdörfer, Tiziano Siviero, Timo Rautiainen, Derek Ringer, David Richards és Martin Jarveoja is tiszteletét teszi. 

    A Rally Világbajnokság női versenyzői közül pedig Louise Aitken-Walker és Isolde Holderied, valamint navigátoraik, Tina Thörner és Christine Driano is ott lesz az ünnepségen, és nem hiányozhat Michele Mouton és Fabrizia Pons sem, akik az egyetlen női páros, akik WRC futamot tudtak nyerni. 

    A ceremónián ugyanakkor a régi versenyautók sem lesznek hiánycikkek, és a WRC történelmének minden korszakából legalább 30 autó lesz jelen, és némelyik pedig a versenyszakaszokon is megnézhető lesz. 

    Az ünnepség május 18-án veszi kezdetét ünnepi vacsorával, majd másnap, csütörtökön a versenyautók felvonulnak a coimbrai szuperspeciál szakaszon.  

    Az ünnepség folytatódik péntek este Lousadában, majd szombat este a Porto-Foz utcai szakaszon, vasárnap pedig a Fafe Power Stage-en. 

    “Mindenkinek megvan a maga emlékei a Rally Világbajnoksággal kapcsolatban, a korábbi izgalmas pillanatokról, és az ünnepség egy nagyszerű, egyszeri pillanat, hogy újra megmutassák magukat azok a szereplők, akik olyan nagyszerűvé tették ezt a sorozatot – mondta Jona Siebel, a WRC Promóter ügyvezető igazgatója. – A Portugál Rallyra érkező nagyszerű versenyzőknek köszönhetően mindenki bepillanthat a múlt nagy pillanataiba. A rajongók pedig biztosan élvezik majd a szakaszokon áthaladó autókat és hangjait.” 

    “Az FIA folyamatosan igyekezett alkalmazni a sport és a technika fejlődését – mondta Mohammed Ben Sulayem, FIA elnök. – Ez alól pedig az idei év sem kivétel, amikor a hibrid technológiát, a fenntartható üzemanyagot és a fejlett biztonsági intézkedéseket mutatjuk be. A világbajnokság ötvenedik születésnapja alkalmából lehetőség nyílik felidézni a múlt nagy történéseit, megünnepelni a korábbi és jelenlegi bajnokokat, miközben már a fényes jövő felé haladunk. Már nagyon várom a Portugál Rallyn sorra kerülő ünnepséget, és a legendák újbóli találkozását.” 

    Ogier-nak újra kell tanulnia az autót 

    0

    Sébastien Ogier akár rekorder is lehet a Portugál Rally történelmében, azonban a nyolcszoros világbajnok jól tudja, a kihagyott két verseny után ismét tanulnia kell autóját, melyet először fog murván vezetni. 

    A nyolcszoros rally világbajnok, Sébastien Ogier utoljára a januári Monte-Carlo Rallyn indult WRC futamon, majd kihagyta a svéd és horvát versenyeket, hogy aztán Portugáliában visszatérjen. 

    A Rally Világbajnokság negyedik versenye egyben a szezon első murvás futama is lesz, és először kell a hibrid autókat murván vezetni. 

    Sébastien Ogier amennyiben megnyerné a Portugál Rallyt, ezt már hatodik alkalommal tenné, és a verseny történetének legeredményesebb versenyzője lenne. 

    A francia versenyző azonban tudja, nem lesz egyszerű visszatérni a rallysporthoz. 

    “Három hónap kihagyás után kihívás lesz ismét rallyn indulni – mondta Ogier a WRC hivatalos oldalának. – Nem hatalmas, de ismét meg kell találnom a jó érzést. Nyaraltam a családommal, így most teljesen frissen térhetek vissza. Az autó sokat változott január óta és először fogom vezetni murván, és a hibrid autó máshogy viselkedik, mint ahogy a WRC viselkedett. Újra meg kell tanulnom az autó, meg kell ismernem a határait.” 

    Ogier szereti a portugál szakaszokat. 

    “A legtöbb győzelmem az ország déli rászén szereztem és csak egyszer tudtam északon nyerni. Várom már a versenyt és kíváncsi vagyok, hogy miként fog alakulni. Imádok murván vezetni és a portugál pályák szerintem a bajnokság legjobb szakaszai. Most már nem az élről kell indulnom, és ez új lesz, szeretnék a lehetőséggel élni.” 

    Jelenleg Sébastien Ogier és Markku Alén egyaránt öt győzelemmel a portugál verseny legjobbja, míg a mostani gyári mezőnyből Sébastien Loeb kétszer, Elfyn Evans, Thierry Neuville és Ott Tanak is egyszer tudott nyerni.