back to top
2025. november 12. 07:19
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1316

    A sziklafal volt az erősebb Wagner autójánál

    0

    Kiesett a Kanári-szigetek Rallyt az első gyorsasági után vezető Simon Wagner és Gerald Winter, akik a harmadik gyorsaságin sziklafalnak ütköztek. A baleset miatt előbb megállították, majd később törölték is a szakaszt. 

    Az osztrák Simon Wagner és Gerald Winter nyerte a Kanári-szigetek Rally prológját, így csütörtök este még vezették a versenyt. Pénteken az első szakaszon visszaestek ugyan a hetedik helyre, de még így is biztató versenyük volt.

    A harmadik gyorsaságin azonban egy jobbos kanyarban megcsúszott Skoda Fabia Rally2 evójuk és az autó bal elejével egy sziklafalnak ütköztek. A futómű sérülés miatt mozgásképtelenné vált autó keresztbefordulva blokkolta a szűk hegyi utat. 

    A személyi sérüléssel nem járó baleset miatt Grzegorz Grzyb és Nil Solans is megállapított időt fognak kapni, miután megállni kényszerültek Wagner Skodája miatt. 

    A szakaszon csak négyen értek célba, a megállításig, köztük Luis Monzón volt a leggyorsabb, majd Yoann Bonato 6,2, Enrique Cruz 7,2, Efrén Llarena pedig nyolc másodperccel volt lassabb.

    A szakaszt végül a mentés miatt törölni kellett.

    Pénteken még négy gyorsasági vár a mezőnyre nyárias, napsütéses időben, de némi eső sem kizárt. 

    Hercziget megtapsolták a nézők

    0

    Herczig Norbert tapsot váltott ki a nézők között, miután a Kanári-szigetek Rally első pénteki szakaszán igen látványosan fordult egy lágazásban. 

    Herczig Norbert és Igor Bacigál Simon Wagnerrel és Gerald Winterrel azonos időt futva a hetedik szakaszeredményt érte el a Kanári-szigetek Rally első pénteki szakaszán, miután egy látványos fordulást mutatott be egy elágazásban, melyet komolyan megtapsoltak a nézők. 

    A szakaszt Efrén Llarena és Sara Fernández, az Azori-szigetek Rally győztese és Herczig csapattársa nyerte, akit a helyi Luis Monzón és José Carlos Deniz 2,1 másodperc, Yoann Bonato és Benjamin Boulloud pedig 3.2 másodperc hátránnyal követett.  

    Herczigék és Wagner ugyancsak 6,8 másodperccel maradt el a legjobb időtől a 11,9 km-es szakaszon. 

    Összetettben is Llarena állt a verseny élére, akit Nil Solans, a Fafe Rally győztese 1,9, Bonato pedig 2,5 másodperc hátránnyal követ. 

    Herczigék pénteki kezdés után a nyolcadik helyet foglalják el. 

    Pénteken még öt szakasz vár a mezőnyre nyárias, napsütéses időben, de némi eső sem kizárt. 

    Kanári-szigetek Rally állása 2 szakaszt követően 
    1 #1 Efrén Llarena / Sara Fernández (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo 8:54,6
    2 #2 Nil Solans / Marc Martí (ESP) Volkswagen Polo GTI R5 +1,9
    3 #9 Yoann Bonato / Benjamin Boulloud (FRA) Citroen C3 Rally2 +2,5
    4 #14 Luiz Monzón / Jose Carlo Deniz (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2,6
    5 #6 Javier Pardo / Adrián Pérez (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +3,5
    6 #7 Simone Campedelli / Tania Canton (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +3,6
    7 #4 Simon Wagner / Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo +4,5
    8 #8 Herczig Norbert / Igor NBacigál (HUN) Skoda Fabia Rally2 evo +6,1 
    9 #11 Grzegorz Grzyb / Kamil Kozdron (POL) Skoda Fabia Rally2 evo +8,0
    10 #12 Enrique Cruz / Yeray Mujica (ESP) Ford Fiesta R5 MkII +9,1 

    További eredmények

    Módosult a rally versenynaptár – MNASZ hír

    0

    Két helyen is módosította a Rally Szakági Bizottság az idei rally versenynaptárat. A Rally2 és a Rally3 versenye, a Kazincbarcika Rally július 1–2-ről 2–3-ra került, vagyis nem péntek–szombat, hanem szombat–vasárnap tartják. A Rally3-as Alexovics Rally június 11–12-ei időpontja marad, de a Guttamási–Fehérvárcsurgó helyszín helyett Bajna és Lábatlan között rendezik meg a versenyt. A korábbi rally versenynaptár módosításról itt írtunk. Alább pedig az MNASZ hivatalos közleménye olvasható: 

    Naptármódosítás, Rally, Rally Szakági Bizottság, Dátum módosítás

    Rendezvény neve: Kazincbarcika Rally
    Régi dátum: 2022.07.01-02.
    Új dátum: 2022.07.02-03.

    Naptármódosítás, Rally, Arrabona Rally Club, Helyszín módosítás

    Rendezvény neve: Alexovics Rally
    Régi helyszín: Guttamási és Fehérvárcsurgó
    Új helyszín: Bajna és Lábatlan

    Az Elnökség a határozatot egyhangú szavazattal hozta meg. (A határozat közzétételének dátuma: 2022.05.12.)

    106/ 2022.05.11.sz. elektronikus elnökségi határozat

    (A szavazásban az Elnökség 4 tagja vett részt.)

    MNASZ Elnöksége a Rally Szakági Bizottság előterjesztése alapján jóváhagyja az MNASZ – SPORT LIVE MEDIA Kft szerződést és felhatalmazza MNASZ Elnökét a szerződés aláírására.

    Az Elnökség a határozatot egyhangú szavazattal hozta meg.
    (A határozat közzétételének dátuma: 2022.05.12.)

    A hivatalos dokumentum pdf-ben itt érhető el.

     

     

    Herczig 6., Csomós 9., Wagner vezet 

    0

    Herczig Norbert és Csomós Miklós is jól kezdett a Kanári-szigetek Rally csütörtök esti szuperspeciál szakaszán, melyet az osztrák Simon Wagner nyert meg. 

    Csütörtök este egy másfél kilométeres szuperspeciál szakasszal kezdetét vette a Kanári-szigetek Rally, a Rally Európa-bajnokság idei harmadik versenye. 

    Az aszfaltos szakaszon az osztrák Simon Wagner és Gerald Winter volt a leggyorsabb 1:08,6 perces eredménnyel, amivel 7 tizeddel előzte meg az olasz Alberto Battistolli-Simone Scattolin kettőst, valamint 9 tizeddel a spanyol Nil Solans-Marc Martí párost. 

    A negyedik időt az olasz Simone Campedelli-Tania Canton kettős érte el, aki hat tizeddel maradt el Solanstól és 1 tizeddel előzte meg az olasz-román Simone Tempestini-Sergiu Itu kettőst. 

    A versenyen két magyar páros indul Rally2-es autóval, közülük a Herczig Norbert-Igor Bacigál kettős a legjobb időtől 1,6 másodperccel elmaradva és Tempestinivel, valamint a Yoann Bonato-Benjamin Boulloud kettőssel azonos időt elérve a hatodik időt autózta. 

    Az EB értékelésen kívül induló Csomós Miklós és Nagy Attila duó 1,8 másodperccel a legjobb időtől a kilencedik eredményt autózta, azonos eredményt elérve Grzybbel. 

    A Rally4-es autókkal induló magyar kettősök közül László Martin és Berendi Dávid volt a gyorsabb a Renault-val, ők az ERC4 negyedik, míg a Herczig Patrik-Bán Viktor páros a 16. idővel kezdett. Martinék ezentúl a Junior ERC harmadik, míg Patrikék a Clio Kupa hatodik idejét autózta. 

    A Kanári-szigetek Rallyn pénteken hat szakaszt rendeznek, az első szakasz 11:22-kor kezdődik.  

    Kanári-szigetek Rally állás 1 szakaszt követően 
    1 #4 Simon Wagner / Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo 1:08,6
    2 #3 Alberto Battistolli / Simone Scattolin (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +0,7
    3 #2 Nil Solans / Marc Martí (ESP) Volkswagen Polo GTI R5 +0,9
    4 #7 Simone Campedelli / Tania Canton (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +1,5
    5 #5 Simone Tempestini / Sergiu Itu (ROU) Skoda Fabia Rally2 evo +1,6
    6 #8 Herczig Norbert / Igor NBacigál (HUN) Skoda Fabia Rally2 evo +1,6 
    7 #9 Yoann Bonato / Benjamin Boulloud (FRA) Citroen C3 Rally2 +1,6
    8 #11 Grzegorz Grzyb / Kamil Kozdron (POL) Skoda Fabia Rally2 evo +1,8
    9 #47 Csomós Miklós / Nagy Attila (HUN) Skoda Fabia Rally2 evo +1,8 
    10 #48 Emmanuel Guigou / Kévin Bronner (FRA) Alpine A110 RGT +2,0
    11 #1 Efrén Llarena / Sara Fernández (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2,3
    12 #6 Javier Pardo / Adrián Pérez (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2,4
    13 #49 Raphael Astier / Frédéric Vauclare (FRA) Alpine A110 RGT +2,6
    14 #14 Luiz Monzón / Jose Carlo Deniz (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2,8
    15 #12 Enrique Cruz / Yeray Mujica (ESP) Ford Fiesta R5 MkII +4,2

    28 #29 László Martin / Berendi Dávid (HUN) Renault Clio Rally4 +9,8

    46 #45 Herczig Patrik / Bán Viktor (HUN) Renault Clio Rally5 +13,9

    További eredmények

    Ecclestone is itt kezdte – Rácz Geri második hétvégéjére készül a MINI CHALLENGE-ben

    0

    Május 14-én és 15-én folytatódik Rácz Geri bemutatkozó idénye a brit MINI CHALLENGE-ben. Az EXCELR8 Motorsport versenyzője a gazdag történelmű, a versenyzők és szurkolók által is Anglia egyik ékszerdobozaként számon tartott Brands Hatch-ben lép pályára.

    Anglia egyik, ha nem a legkedveltebb versenypályáján folytatódik a MINI CHALLENGE JCW 2022-es szezonja, a mezőnyben Rácz Gerivel. A 16 esztendős magyar versenyző biztató bemutatkozáson van túl, hiszen az idénynyitó versenyhétvége utolsó futamára olyannyira felvette a ritmust, hogy az újonc értékelés legjobbjával vívott öldöklő csatát.

    Tempójával és hozzáállásával Geri csapata, az EXCELR8 Motorsport, illetve Őry Tamás, a pályafutását egyengető Motorsport Talent Management doningtoni versenyeket a helyszínről követő ügyvezetőjének elismerését is kivívta, Brands Hatch-ben pedig azon lesz, hogy a hétvége első percétől fogva versenyképes legyen.

    Mini Challenge, Brands Hatch
    Fotó: EXCELR8 Motorsport
    A változások ellenére megmaradt igazi klasszikusnak

    A Londontól nem messze, Kent megyében fekvő Brands Hatch a Forma–1, a túraautózás, de még az IndyCar szerelmeseinek szívét is megdobogtatja, lévén megannyi egyéb széria mellett ezt a három sorozatot is számos alkalommal vendégül látta az 1940-es évek óta íródó története során.

    Mielőtt a világ egyik legismertebb versenyhelyszínévé nőtte ki magát, füves felületű motorversenypályaként kezdte pályafutását, ami az akkor 15 éves Bernie Ecclestone-t is elcsábította. A később a Forma-1 mindenható urává váló üzletember itt indult először motorversenyen, majd 1949-ben kísérletet tett a pálya megvásárlására, de nem járt sikerrel.

    1950-ben Brands Hatch aszfaltréteget kapott (az új pályán rendezett első futamon Ecclestone szintén ott volt a mezőnyben, de már négy keréken), és a második világháború után Anglia első, versenyzésre épített pályája lett belőle, amelyen akkor még az óramutató járásával ellentétes irányban versenyeztek. Az aszfaltcsík első verziója az előttünk álló hétvégén a BTCC (brit túraautó-bajnokság) és így a MINI CHALLENGE mezőnye által is használt Indy-nyomvonalnál is rövidebb volt, a mai Grand Prix-pálya alapját képező hosszabb változata pedig két lépcsőben, 1960-ra készült el.

    Mini Challenge, Brands Hatch
    Fotó: EXCELR8 Motorsport

    A Forma-1-es Brit Nagydíjnak 1964 és 1986 között 12 alkalommal otthont adó helyszín jelenlegi, rövidebb nyomvonala mindössze 1944 méter hosszú, ám így is olyan, híres kanyarokat tartalmaz, mint a Paddock Hill Bend, a Druids, a Graham Hill Bend, vagy a Clark Curve, amelyek többsége valamilyen formában 80 éve létezik, és nem mellesleg a nézőtér bármely pontjáról belátható, így valódi stadionhangulat várja majd a versenyzőket. Az előttünk álló hétvége pedig biztosan kiemelt figyelmet kap majd a szurkolók részéről, hiszen az idén a brit superbike-bajnokság és a brit GT-bajnokság mellett a BTCC mezőnyének és betétfutamainak látogatása jelenti a harmadik kiemelt eseményt a pálya naptárában.

    Már van tapasztalata Brands Hatch-ből

    Geri már az alig 2 km hosszú körön rendezett, előszezoni teszten ízelítőt kapott abból, hogy a kevés kanyar – papíron hét, de gyakorlatban inkább csak öt – ellenére egyáltalán nem könnyű jó kört összerakni az Indy-nyomvonalon sem.

    „Eleinte nagyon furcsa volt az új autó miatt, de izgalmas és jó élményekkel gazdagodtam a teszten. A pálya nagyon tetszik, rövid és tempós, gyors kanyarokkal, amelyeket nagyon jól el kell találni, nagyfokú precizitást igényelnek. Nincs sok kanyar, de ettől egyáltalán nem unalmas a kör. Ezen kívül – akárcsak Doningtonban – valószínűleg a hangulatra sem lesz panasz. Nagyon várom, hogy ismét rengeteg néző előtt versenyezhessek” – tekintett előre a szezon második hétvégéjére az EXCELR8 Motorsport magyar pilótája.

    Mini Challenge, Brands Hatch
    Fotó: EXCELR8 Motorsport

    Geri két futamnyi tapasztalattal a háta mögött több célt is kitűzött maga elé az első Brands Hatchben rendezett fordulóra (a bajnokság későbbi szakaszában még egyszer ellátogat majd ide a mezőny), amelyen szombaton egyszer, vasárnap pedig kétszer áll majd rajthoz.

    „Több dolgot is megtanultam az első versenyhétvégén. Az egyik, hogy muszáj jól rajtolni, mert ha ez nem sikerül, rengeteg pozíciót bukik az ember, ráadásul az első körben lehet a legtöbb helyet nyerni. Ha nem sikerül jól a rajt, elvész ez a lehetőség, később pedig már jóval nehezebb az előrejutás. Amire pedig még nagy hangsúlyt kell fektetnem, az a gumik megfelelő felmelegítése, hogy már az első méterektől kezdve versenyképes legyek.”

    Utóbbihoz jól fog jönni, hogy a pálya rövidsége miatt a mostani futamok előtt két felvezető kört kell megtennie a pilótáknak. Kezdetnek azonban nem a futamokon, hanem az első verseny rajtsorrendjéről döntő időmérőn kell jól teljesíteniük. Mindez különösen nagy kihívásnak ígérkezik, hiszen a közel 30 fős mezőny miatt óriási forgalommal kell számolni.

    „Az időmérőn nehéz lesz tiszta kört futni. Fontos, hogy jókor menjünk ki a pályára, azaz a lehető legkisebb legyen éppen a forgalom, és akkor, azon a körön kell majd jó időt autózni. Amennyiben folyamatosan sokan lesznek egyszerre kint, az pedig arra lesz jó, hogy egy kicsit tudok gyakorolni a versenyre” – igyekezett a pozitívumokra koncentrálni Geri, akinek célja a folyamatos fejlődés mellett ezen a hétvégén is az újoncok értékelésében az élmezőnyben végezni.

    Mini Challenge, Brands Hatch
    Fotó: EXCELR8 Motorsport
    A versenyek között sem állt meg az élet

    Geri két futamnyi tapasztalattal a háta mögött több célt is kitűzött maga elé az első Brands Hatchben rendezett fordulóra (a bajnokság későbbi szakaszában még egyszer ellátogat majd ide a mezőny), amelyen szombaton egyszer, vasárnap pedig kétszer áll majd rajthoz.

    „Több dolgot is megtanultam az első versenyhétvégén. Az egyik, hogy muszáj jól rajtolni, mert ha ez nem sikerül, rengeteg pozíciót bukik az ember, ráadásul az első körben lehet a legtöbb helyet nyerni. Ha nem sikerül jól a rajt, elvész ez a lehetőség, később pedig már jóval nehezebb az előrejutás. Amire pedig még nagy hangsúlyt kell fektetnem, az a gumik megfelelő felmelegítése, hogy már az első méterektől kezdve versenyképes legyek.”

    Utóbbihoz jól fog jönni, hogy a pálya rövidsége miatt a mostani futamok előtt két felvezető kört kell megtennie a pilótáknak. Kezdetnek azonban nem a futamokon, hanem az első verseny rajtsorrendjéről döntő időmérőn kell jól teljesíteniük. Mindez különösen nagy kihívásnak ígérkezik, hiszen a közel 30 fős mezőny miatt óriási forgalommal kell számolni.

    „Az időmérőn nehéz lesz tiszta kört futni. Fontos, hogy jókor menjünk ki a pályára, azaz a lehető legkisebb legyen éppen a forgalom, és akkor, azon a körön kell majd jó időt autózni. Amennyiben folyamatosan sokan lesznek egyszerre kint, az pedig arra lesz jó, hogy egy kicsit tudok gyakorolni a versenyre” – igyekezett a pozitívumokra koncentrálni Geri, akinek célja a folyamatos fejlődés mellett ezen a hétvégén is az újoncok értékelésében az élmezőnyben végezni.

    A MINI CHALLENGE JCW Class hivatalos programja

    Szombat

    11.55 – 12.25: Időmérő edzés
    16.15 – 1. futam, 20 perc

    Vasárnap

    13.10 – 2. futam, 20 perc
    17.40 – 3. futam, 20 perc

    Csomós Mixi és a 27 kilométeres

    0

    Idei második rally Európa-bajnoki futamán áll rajthoz Csomós Mixi és Nagy Attila Skoda Fabia R5-tel. A márciusi murvás Fafe Rally után most a Kanári-szigetek Rally különleges aszfaltján kell bizonyítania a párosnak. Segítségükre lesz, hogy két héttel a verseny előtt egy 170 kilométeres aszfalt teszten vettek részt a Hankookkal, kedden a helyszínen pedig 40 kilométert tesztelhettek, így az aszfaltos gyorsaságikat és a Hankook abroncsokat is megszokhatták. Ennek ellenére nem lesz könnyű dolguk, hiszen sokan ijesztgetnek a szombati 27 kilométeres gyorsaságival, amelynek a végére biztosan elfogynak a gumik, a kérdés csak az, hogy kinek mennyire. 

    „Még nem jártunk a Kanári-szigetek Rallyn, úgyhogy minden új a számunkra – mondta Csomós Mixi. – Szerencsére ma már az internet világában sok mindenre fel lehet készülni. Sok belsőkamerás felvételt néztünk, azt is tudtuk, hogy nagyon jól tapadó aszfaltra kell számítani, amin gyorsan kopnak a gumik. 

    Valószínűleg nem az fog dönteni, hogy ki tud száz százalékon menni, hanem hogy ki tudja jobban kímélni a gumit, minél kisebb kormánymozdulattal, a lehető legkevésbé terhelni. Szerintem nagyon fontos lesz, hogy a 18., a 20. vagy a 24. kilométernél kinek mennyi tapadása marad. 

    Fotó: Csomós Mixi

    A tavalyi Rally Hungaryn versenyeztünk utoljára aszfalton. Nagyon jól jött a Hankook tesztje, egy kicsit mi is visszarázódtunk. Kedden a hivatalos teszten tudtuk kipróbálni az autót a helyszínen is. Kemény feladat lesz, de a Fafe Rally első napja után szerintem bármivel megbirkózunk. 

    Az első tízben szeretnénk végezni, de most is a tanulás és a tapasztalatszerzés lesz a legfontosabb. Nagyon sokan szurkolnak nekünk, mindent megteszünk, hogy rászolgáljunk.“

    Nagy Attilát szintén a 27 kilométeres szakasszal riogatták, de szerinte a nehezén már túl vannak azzal, hogy megérkezett a szerelvény a Kanári-szigetekre. 

    Fotó: Csomós Mixi

    „Nem egyszerű egy ilyen verseny logisztikáját megszervezni. Múlt héten kedden indult a szervizautónk a versenyre. 3247 kilométert kellett megtenni a kompig, azzal 34 óra utazás után érkeztek meg vasárnap este. Nagyon sok papírmunka volt vele. 

    Sokan mondták, hogy vigyázzunk a gumikkal, mert a Kanári-szigeteken olyan durva az aszfalt, hogy még a 20 kilométeres szakasz végére is elkopnak, 27 kilométeres meg még sohasem volt. Köszi a biztatást!

    A viccet félretéve, eddig minden rendben. Kedden a teszten negyven kilométert autóztunk, nagyon élveztük. Sok idő telt el a Fafe Rally óta, már nagyon várjuk Mixivel, hogy ott lehessünk az első gyorsasági rajtjában.“

    A Kanári-szigetek Rally eredményeit itt lehet követni. 

    Herczig tízen kívül a kvalifikáción

    0

    Luis Monzón nyert, míg Herczig Norbert 13. helyen zárta a Kanári-szigetek Rally kvalifikációját, melyen 18 eredmény született. 

    A helyi Luis Monzón és Jose Carlos Deniz érte el a Kanári-szigetek Rally kvalifikációjának legjobb eredményét, aki 1.4 másodpercet tudott javítani Simon Wagner és Gerald Winter szabadedzés első idején. 

    A kvalin Efrén Llarena és Sara Fernández lett a második 0,581 ezred, és Simone Campedelli, valamint Tania Canton a harmadik ezredre azonos idővel. 

    Herczig Norbert és Igor Bacigál a 18 eredményt elérő versenyző közül a 13. helyen zárt 3,154 ezredmásodperc hátránnyal. 

    A Kanári-szigetek Rally hamarosan a shakedown szakasszal folytatódik, ahol a további három magyar versenyző, László Martin-Berendi Dávid, Herczig Patrik-Bán Viktor, valamint az Eb értékelésben nem érdekelt, Csomós Miklós és Nagy Attila is áll rajthoz. 

    Szabadedzés eredmények 
    1 #14 Luiz Monzón / Jose Carlo Deniz (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo 2:08,014
    2 #1 Efrén Llarena / Sara Fernández (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +0,581
    3 #7 Simone Campedelli / Tania Canton (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +0,581
    4 #12 Enrique Cruz / Yeray Mujica (ESP) Ford Fiesta R5 MkII +0,625
    5 #4 Simon Wagner / Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo +0,685

    13 #8 Herczig Norbert / Igor NBacigál (HUN) Skoda Fabia Rally2 evo +3,154 

    További eredmények

    Herczig hetedik az edzésen 

    0

    A kvalifikáció előtti szabadedzéssel megkezdődött a Kanári-szigetek Rally. Kezdésként Herczig Norbert a hetedik időt autózta, míg a leggyorsabb Simon Wagner volt. 

    A Rally Európa-bajnokság harmadik, Kanári-szigetek Rallyján a szabadedzéssel megkezdődött a hétvégi program. 

    Az 3,09 km-es szakaszon az osztrák skodás Simon Wagner Gerald Winter autózta a legjobb időt, míg őt a spanyol fordos Enrique Cruz és Yeray Mujica 4 század, az olasz skodás Simone Campedelli és Tania Canton pedig 62 ezredmásodperc hátránnyal követte. 

    A programban egyedüli magyar indulóként érdekelt Herczig Norbert és Igor Bacigál kettős 1,321 másodperc hátránnyal a hetedik időt érte el. 

    A csütörtöki program a kvalifikációval, majd a nem Rally2-es autóval induló versenyzők számára, tehát a László Martin-Berendi Dávid, valamint a Herczig Patrik-Bán Viktor számára is a shakedown szakasszal folytatódik, ugyancsak itt indulhatnak az Eb értékelésben nem érdekelt versenyzők, tehát Csomós Miklós és Nagy Attila is. 

    Késő este pedig egy szuperspeciál szakasszal már a verseny érdemi része is kezdetét veszi.

    Szabadedzés eredmények
    1 #4 Simon Wagner / Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo 2:09,452
    2 #12 Enrique Cruz / Yeray Mujica (ESP) Ford Fiesta R5 MkII +0,040
    3 #7 Simone Campedelli / Tania Canton (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +0,062
    4 #11 Grzegorz Grzyb / Kamil Kozdron (POL) Skoda Fabia Rally2 evo +0,067
    5 #14 Luiz Monzón / Jose Carlo Deniz (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +0,134
    6 #2 Nil Solans / Marc Martí (ESP) VW Polo GTI R5 +1,134
    7 #8 Herczig Norbert / Igor NBacigál (HUN) Skoda Fabia Rally2 evo +1,154

    Komoly mezőnnyel indul a Junior Eb 

    0

    A hatfordulós Junior Eb első versenye a hétvégi Kanári-szigetek Rally lesz, ahol 14 páros részvételével indul a fiatalok bajnoksága, köztük László Martinnal és Berendi Dáviddal. 

    A Hatfordulós ERC4 junior bajnokság hétvégén a Kanári-szigeteken kezdődik, ahol azonnal 14 2022. január 1-jén még 27. életévüket be nem töltött pilóta áll rajthoz. A bajnokságban Piralli gumikat használva Rally4-es és Rally5-ös autóval lehet indulni. 

    A nyeremény sem kis dolog, hiszen, ha az év végi bajnok Ford Fiesta Rally4-gyel versenyez, úgy jövőre öt versenyből álló Junior WRC programot nyer, valamint egy teljes napra szóló edzést és oktatást a norvég John Haugland Rally Iskolában. 

    Amennyiben más márkájú autóval tud bajnok lenni valaki év végén, úgy négy fordulós Junior WRC programot nyer a bajnok. 

    A Kanári-szigetek mezőnyében A 2019-es norvég aszfalt rally bajnok Ola Nore jr, a tavalyi olasz murva bajnok Roberto Daprá, valamint a német Nick Loof, a cseh Daniel Polásek, az olasz Mattia Vita és a svéd Victor Hansen indul Rally4-es Forddal. 

    A kategória mezőnyéből nem hiányozhat magyar versenyző sem, László Martin Berendi Dávid navigálásával egy Renault Clio Rally4-gyel áll rajthoz. Martin 2018-ban debütált az EB mezőnyében, így a hétvégi verseny már a 10. futama lesz, az ERC3-ban tavaly az ötödik, míg az ERC3 junior bajnokságban a negyedik helyet szerezte meg. 

    Kronome: Dobogó és Power Stage győzelem

    0

    Megnyertük a power stage-t és kategória másodikként fejeztük be a versenyt – nyilatkozta a Boldogkő Rally után Kronome Ákos.

     

    Szakaszgyőzelmekkel tűzdelt Boldogkő Rally után kérdezem Kronome Ákos Raliversenyzőt.

    Mennyire vette ki az erőt belőletek a kilenc gyors?
    – Nem okozott  problémát  ennyi gyorsaságit menni, inkább hiányzott még egy másik versenynap. Szívesen mentünk volna még.

    Most megúsztátok-e technikai gond mentesen?
    – Nem teljesen, a negyedik gyorsaságin eltört két helyen az első féktárcsánk, a kör hátralevő  két szakaszán óvatosabban kellett mennünk, hogy a szervizig eljussunk.

     

    Az időeredményeket nézve a Meszes – Rakaca volt a kedvenc szakaszotok?
    – Nagyon tetszett és a Skodánknak is jobban feküdt ez a kisebb átlagsebességű gyors.

     

    Összefoglalva pár mondatban, miként értékeled a versenyeteket?
    – A verseny elején nem választottam jól gumit, ráadásul ez volt az első méterem Pirelli vizes gumival, semmi tapasztalatom nem volt, ez volt a teszt vele. A következő körre korrigáltuk, váltottunk slick gumira és folyamatosan gyorsultunk, szakaszról szakaszra. Elégedettek vagyunk az eredménnyel, megnyertük a power stage-t. Kategória másodikként fejeztük be a versenyt. Gratulálunk Kovács Zoli barátunknak a győzelemhez.

     

    Legközelebb is ezzel a Skodával láthatunk benneteket? Ha igen akkor hol?
    – A Dunakanyar Rallyn szeretnénk rajthoz állni ezzel a Fabiával.

     

    Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is!

    Fotó: Hajóka SportFotó

    – Hajósi Miklós –