Kezdőlap Blog Oldal 1474

Negyvenötmillió forint gyűlt össze a HUMDA jótékonysági eseményén

0

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. az Ukrajnából menekülőket és gyermekeknek szóló közlekedésbiztonsági programokat támogat a jótékonysági adománygyűjtő eseményén befolyt csaknem 45 millió forintból. Az esemény fővédnökei Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Jean Todt, az ENSZ főtitkárának közúti közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja voltak. 

„Fenntarthatóbb és biztonságosabb jövőért” címmel rendezett nemzetközi jótékonysági adománygyűjtő eseményt a HUMDA március 24-én, Budapesten. Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavaly leköszönt elnöke és az ENSZ főtitkárának közúti közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja a látogatása során egyeztetett a magyarországi közlekedésbiztonság javítása és a közlekedési kultúra fejlesztése kapcsán, valamint értékelte a HUMDA által lebonyolított közlekedésbiztonsági kampányokat és egyéb tevékenységeket. 

– Példaértékű munkát végeznek Magyarországon a közlekedésbiztonság javítása érdekében. A nemzetközi példák országspecifikus alkalmazása nagyban hozzájárul a végzetes kimenetelű balestek számának csökkentéséhez.

Az autósportban eltöltött éveim alapján tisztán látom, hogy mindennapi közlekedéshez milyen nagy mértékben járulnak hozzá a legnépszerűbb technikai sportágak, így például a Forma–1 fejlesztései. Ezért is örülök neki, hogy globális viszonylatban is egyedülállóan komplex módon kezeli Magyarországon a versenysportot, a járműipart, a zöld mobilitást és a közlekedésbiztonságot a kormány és a HUMDA – emelte ki Jean Todt, az ENSZ főtitkárának közúti közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja. 

– Azon dolgozunk, hogy mielőbb elérkezzen az az idő, amikor már egyáltalán nem lesznek közlekedési balesetek az utakon. Pontosan ezért az Európai Unióval együtt el kívánjuk érni, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés, 2030-ra pedig a jelenleginek a felére csökkenjen a balesetek száma.

A közlekedési balesetek naponta 3500 életet követelnek világszerte, ami évi 1,3 millió halálesetet jelent, ez a számítások szerint együttesen 3 százalékkal csökkenti a világ GDP-jét. A közúti balesetek több mint kilenctizedét emberi hiba okozza, a legtöbbször gyorshajtás, ittasság vagy a biztonsági eszközök, például a biztonsági öv használatának hiánya. Ebből is látszik, hogy sok teendőnk van még ezen a területen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. 

– Ezúttal az adománygyűjtés nem kizárólag a közlekedésbiztonságról szólt: úgy éreztük, hogy jelenleg a szomszédunkban zajló háború elől menekülők megsegítésénél nincs fontosabb, így a befolyt csaknem 45 millió forintból a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül is támogatunk rászorulókat – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. 

– A közlekedésbiztonság ügye nemzeti ügy, ami mellett minden lehetséges fórumon szót emelünk. Ezért is folytatjuk idén is a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első” országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatot. Ebben a programban több mint harmincezer első-második osztályos tanuló vett részt 2021-ben, idén pedig már több mint tízezren. Hiszem, hogy a fiatalok képzésével hozzájárulunk ahhoz, hogy a jövőben biztonságosabban közlekedhessünk a közutakon – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

Az eseményen a legfőbb adakozók a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Lounge Group, a VERTIKÁL Zrt., valamint a Truck Race Promotions Kft. voltak, akik gáláns hozzájárulásaikkal az ukrajnai menekültek megsegítése mellett azt is lehetővé teszik, hogy még több magyarországi gyermek ismerkedhessen meg alaposabban a közlekedésbiztonsággal és elsajátíthassák a biztonságos közlekedés legfőbb szabályait.

Az adománygyűjtő rendezvény nem valósulhatott volna meg a BMW Magyarország, a Debrecen International Airport, a Hotel & More Group, a Hungaroring Sport Zrt., az Ikarus Global Zrt., az INTER-TAN-KER Zrt., a Mol Nyrt., az Omnibus Hungária Kft., a Patricius Borház, valamint a Porsche Hungaria támogatása nélkül. 

Kurtos: Egyetlenegy ellenfelem lesz…saját magam

0

A Salgó Ralin elég esélyes a dobogóra Kurtos Robi és Fridrik Gergő, leginkább azért, mert jelenleg egyedül vannak sajnos a Production Cup-ban nevezve. 

 

Kilegóztátok ismét magatokat a Mitsubishi revíziójával?

– Persze, ezt minden évben egy jó kis rituálé nálunk. Szétdobáljuk darabjaira, aztán meg ahogy időnk engedi összerakjuk. Nem mondom, hogy ha álmunkból felkeltenek, vagy csukott szemmel csináljuk, de végül sosem kellett még emiatt háttal ülnünk a versenyautóban. Viccet félretéve tényleg szép lesz ismét, ha más nem addig, míg meg nem karcoljuk egy kicsit a dekort. Bár ezt soha nem szoktuk betervezni előre. 

 

Mondd, hogy már készen álltok a Salgóra.

– Mondanám, de nem tudom, mert igaz már gurultam az autóval, de még vár rá a futóműállítás és a programozás. Azt, hogy mire lesz időm, nem látom előre, mert mint mindig a hétköznapjaink is sokszor másképp alakulnak a tervezetthez képest. Rengeteg más dologra kell időt szánnom, ezért valószínűleg nem én leszek a legkipihentebb a versenyzők közül, de ott leszünk, mert természetesen még így is várjuk, hogy már beülhessünk a versenyautóba.

 

Marad minden a régiben, ORC – Production kupa?

– Persze, ezzel a technikával nem sok lehetőségünk marad. Már annak is örülnénk, ha folyamatosan többen lennénk a kategóriában. De most úgy látom saját magunk ellenfelei leszünk – nevet Robi. Legalább így nem olyan nehéz dobogóra állni, mert ennél nagyobb esélyem nem lesz. Egyébként humorizálunk rajta, de elkeserítő, hogy nincs kategória, nincs motiváció. Semmi baj…az RC2-ben vannak azért…szerintem iszonyat sok esélyünk lesz az R5-ösök ellen, de azt szokták mondani a remény hal meg utoljára. 

 

Tavaly ez a versenyetek elszállt technikai gondok miatt, de mik az idei álmok?

– Bizony… nem volt egy sikeres verseny ez a múlt évben számunkra, akkor tüzeskedtünk akaratunkon kívül, de nem lett nagyobb baj szerencsére. Az idei tervünk, hogy legyenek versenyzők a Production Cup-ban, és kicsit több jó történjen már velünk, mert már most kijutott a rosszból. Annyit tudunk tenni, hogy ezen a futamon mi is azt gondoljuk majd magunkról, hogy egy R5-tel csapatjuk és hátha gyorsabbak leszünk még a gondolatnál is. Szurkoljatok…ránk fér majd. 

 

Partnereink segítségét köszönjük!

 

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István

Al-Attiyah vezet Katarban, Meeke első a kategóriájában – Frissítve!

0

A papírformának megfelelően Nasser Al-Attiyah vezeti a Qatar International Baja-t a zárónap előtt. Chris Meeke első a T3 kategóriában, Dani Sordónak viszont nem ment simán a terepralis bemutatkozás.

Nasser Al-Attiyah hazai pályán eddig nem hibázott, három szakasz után magabiztosan, három és fél perces előnnyel vezeti a világkupa fordulót.

„Jó volt a nap, egyetlen defektet leszámítva semmi problémánk nem volt” – mondta Al-Attiyah. „A második szakaszon nem igazán kellett nyomnunk, mert sok volt a kő, és spórolni akartunk holnapra. Nem vagyok meglepve a Yazeed tempóján.”

„Yazeed tempója”, Yazeed Al-Rajhi teljesítményére vonatkozott. A toyotás csapattárs megnyerte a 125 kilométeres harmadik szakaszt, ezzel másfél percet csökkentett hátrányán.

„Az első szakaszon balszerencsések voltunk. 10 kilométerrel a rajt után kaptunk egy defektet. Utána utolértük Seaidant és 70 kilométert mentünk mögötte a porban. Mindketten eltvedtünk, de aztán megláttam Nassert és követtük. A második szakaszon nagyon nyomtuk. Michael remek munkát végzett, pedig Katarban nehéz a navigáció” – mondta Al-Rajhi.

Qatar Baja
foto:Qatar Baja/Neil Perkins

A Nasser Al-Attiyah csaptában versenyző két rali-sztárnak eddig felemásan alakult a verseny. Kris Meeke elégedett az összetett negyedik hellyel, ami a T3 első helyét jelenti:

„Valójában élveztem. Két defektünk volt az első szakaszon, és meg kellett állnunk cserélni, így a másodikhoz nem maradt pótkerekünk, szóval lazán kellett vennünk. Nehéz volt, de kezelnünk kellett. Le a kalappal a navigátorom Francois előtt, megérte a pénzét, világos és precíz volt. Itt tényleg trükkös a navigáció, de mindig a megfelelő útvonalat választottuk, és az utasításai nagyon világosak voltak. A mai második szakaszonon öt-hat autót követtem, így a motorosok nyomai nem vonták el a figyelmemet. Nagyon élveztem a napot.

Qatar Baja
foto:Qatar Baja/Neil Perkins

Dani Sordo viszont szenvedett. Jól kezdett, hatodik volt, de aztán alaposan eltévedt. Három pontot is kihagyott, amiért darabonként 15 perc büntetés járt, így visszaesett a 14. helyre.

„Sokat veszítettünk, mert rengeteg problémánk volt. Csak vezettem és követtem a többieket. Nagyon sajnálom, hogy ennyiszer eltévedtünk” – mondta a frusztrált spanyol.

Szombaton egy 200 kilométeres speciálszaaksz vár a mezőnyre A táborban van egy kis izgalom, mert erős szelet jelentett a meteorológia, ami megakadályozhatja a mentőhelikopterek felszállását.

Frissítés: az utolsó versenynapon nem csillapodott a szél, így törölték a szakaszt. A pénteki állás a végeredmény is egyben.

A 2022 Qatar International Baja élmezőnye a pénteki nap végén:

1. Nasser Saleh Al-Attiyah (QAT)/Mathieu Baumel (AND) Toyota GR DKR Hilux 2 óra 21 perc 11.5 másodperc
2. Yazeed Al-Rajhi (SAU)/Michael Orr (GBR) Toyota Hilux Overdrive 2:25:04.1
3. Yasir Seaidan (SAU)/Laurent Lichtleuchter (FRA) Toyota Hilux Overdrive 2:48:41.3
4. Kris Meeke (AND)/François Cazalet (FRA) Can-Am Maverick X3 (T3) 2:50:40.6
5. Khalifa Saleh Al-Attiyah (QAT)/Max Delfino (FRA) Can-Am Maverick XRS (T4) 3:04:01.7
6. Ahmed Al-Kuwari (QAT)/Manuel Lucchese (QAT) Can-Am Maverick X3 (T3) 3:12:05.9
7. Sadoon Al-Kuwari (QAT)/Nasser Al-Kuwari (QAT) Can-Am Maverick XRS T4) 3:18:34.5
8. Rashid Al-Muhannadi (QAT)/Szymon Gospodarczyk (POL) Can-Am Maverick XRS (T3) 3: 21:48.3
9. Yasmeen Koloc (ARE)/Stéphane Duplé (FRA) Can-Am Maverick DV21 (T3) 3:29:23.6
10. Adel Abdulla (QAT)/Hugo Magalhães (PRT) Can-Am Maverick X3 (T3) 3:34:38.8
11. Aliyyah Koloc (ARE)/Sebastien Delaunay (FRA) Can-Am Maverick DV21 (T3) 3:36:35.6
12. Khalid Al-Muhannadi (QAT)/Edward Lines (GBR) Can-Am Maverick XRS (T3) 3:46:53.1
13. Muneef Al-Shammeri (SAU)/Tamer Hijazeen (SAU) Nissan Patrol 3:55:58.1
14. Dani Sordo (ESP)/Xavier Panseri (FRA) Can-Am Maverick X3 (T3) 3:56:30.8
15. Hamad Al-Harbi (SAU)/Waleed Al-Shegawi (SAU) Can-Am Maverick X3 (T3) 3:57: 52.4
Qatar Baja
foto:Qatar Baja/Neil Perkins

Foczkó véletlenül VFTS-sel indul

0

Tavaly egy Mitsubishi Lancer Evo X-esben láthattuk Foczkó Ákost és Madarász Szabolcsot és az idei szezont is Spici egykori versenyautójával tervezték az ORC mezőnyben. Azonban a gép nem készült el a Salgó Rallyra. Foczkó azonban nem esett kétségbe és előhúzta a jó öreg VFTS-t, amivel már egyébként is szeretett volna csapatni egyet.  

A P12 WW Lada kategóriában induló Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs, akik igencsak optimistán várják a hétvégét – áll a Korda Racing közleményében. – Ráadásul ők nemcsak a 2022-es szezont, hanem a Korda Racing csapatánál való versenyzést is most kezdik meg a Salgó Rallyn.

Foczkó Ákosnak ez lesz a hetedik idénye a sportágban, és az első öt esztendőben egy Lada VFTS volánja mögött gyűjtötte a kilométereket. Tavaly átnyergelt egy Mitsubishi Evo X-re, amit nagyon kedvelt, ám már tavaly rengeteg technikai gond volt az autóval.

Noha idén is utóbbi versenygéppel akart indulni, ám nem sikerült az autót összerakni, így erre az egy versenyre visszatér a Ladához és a P12-es kategóriához, melyben már sikerült abszolút bajnoki címet szereznie.

Fotó: Korda Racing

„Keserédes a szánk íze, ugyanis a tavalyi Mitsubishivel szerettünk volna az ORC-ben rajthoz állni az idén is – mondta Foczkó. – Az autót egész egyszerűen fantasztikus vezetni. Komoly terveink voltak vele, ám sajnos erre a hétvégére le kellett mondanunk róla.

Viszont mindig is imádtunk Ladával versenyezni, ráadásul rengeteg sikerélmény köt a márkához. Az autónkat alaposan felkészítettük az idénynyitóra, és bízom abban, hogy a Salgó Rallyn a legszűkebb élmezőnybe végzünk.”

A Salgó Rally eredményei itt követhetők.

Kronome: Jó lenne a dobogós helyekért harcolni!

0

Egy nap, kilenc gyors és három különböző szakasz vár Kronome Ákosra és hű navigátorára Pásztor Tomira a Salgó Ralin

 

Kronome Ákost kaptam mikrofonvégre:

Több mint 100 kilométer gyorsasági az sok vagy kevés, egy évnyitó Salgó Rally 2022 számotokra?
– Itt az első osztályban több kilométerhez vagyunk szokva, lassan már elérjük a rally 2-es versenyek hosszát… Szerintem ez nem jó irány, mi többet várunk a rally 1-től.

 

Ezeken a szakaszon más felállásba mentetek már korábban. Segítség lehet-e ez a számotokra?
– Mentünk már mindenhogy ezeken a szakaszokon, így is, ahogy most, a szuhai kivételével, így persze könnyebb feldolgozni már.

 

A Cered – Tótújfalu – Zagyvaróna 17 kilométeres szakasza lesz a leghosszabb számotokra, és az is háromszor a nap folyamán. Milyen gumikkal mentek idén, és mennyire lesz nehéz gumit választani a reggeli első gyorsra, ahol még akkor fagypont körül is lehet lesz az idő.
– Idén Pirelli gumit fogunk használni, ezzel a márkával nagyon kevés a tapasztalatunk, de szerencsére rengeteg segítséget kapunk Mezey Tamástól, amit köszönünk neki. Nagyon gyorsan melegszik a levegő, nehéz lesz reggel jól választani abroncsot.

 

Végül is a P12-es csoportban tizenhárman szálltok harcba a minél jobb helyezését. Hol is szeretnétek zárni a napot?
– Jó lenne a dobogós helyekért harcolni, de a lényeg, hogy műszaki hiba nélkül tudjuk teljesíteni a versenyt.

 

Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is!

 

Fotó és szöveg: Hajósi Miklós / Hajóka SportFotó

 

Novák: Egy szimpla célba éréssel mi megelégednénk…

0

Hosszú kihagyás után alkalmi navigátorával, Új Gyulával vág neki Novák Balázs a Salgó Ralinak, aki egyébként régebben már diktálta a tempót versenyautóban, és most kedvet kapott egy kis kihíváshoz. 

 

Miért előfutóként indulsz Salgón?

– Azért, mert olyan kedvem van – viccelődik Balázs. Tavaly júniusban ültem a versenyautóban, és nem is a megszokott navigátorom kap helyet hétvégén a jobbegyben, hanem Gyula, aki körülbelül 30 éve navigált utoljára…na jó, pontosan ezt ő tudja, de igazából nem lényeg, mert ez olyan, mint a biciklizés. Előző évben kerültem a képbe azzal a témával kapcsolatban, hogy a következő Salgón kiadó esetleg a navigátor helye. Úgyhogy igent mondtam, és így előfutóként kicsit autózunk, persze minden elvárás nélkül. 

 

Volt valami újítás a BMW-n tavaly óta?

– Igen, azért akarom most ismét belakni. Az autó tesztelése és kipróbálása a célom, mert csináltunk egy kis futóműfejlesztést, hogy végre normálisan menjen… és jó lenne, ha néha az úton is haladnék vele, nem csak mellette. Ebben a felállásban megnézhetem mennyire állt össze a technika erre a szezonra, és a felkérést is szívesen teljesítem. Szóval tökéletes lesz elsőre a mezőny előtt legurulni, aztán a továbbiakban meg majd agyalunk merre tovább. 

 

Csíped a Salgó környéki pályákat?

– Persze… szeretem ezeket a gyorsokat, kivéve Ceredet, de ha már ott vagyok, nincs más választásunk, ott is legurulunk. Ezekkel a szakaszokkal azért eléggé képben vagyok, elég sokszor indultunk, nem lesz gond, csak a BMW is hasonlóan gondolkozzon ezzel kapcsolatban. Az időjárás elvileg tavaszias lesz, a többit meg meglátjuk, hogy mit hoz a sors. 

 

Mi a terved hétvégére… és úgy az idei évre?

– Ebben az esztendőben sem tervezek túl sok versenyt, két-három indulás azért belefér az életünkbe, de nem visszük túlzásba. Hétvégre pedig azzal is megelégednék, ha nem esne szét ismét az autó, legyen jó a futómű, bírja ki a végéig, mert azért élmény lenne begurulni a céldobogóhoz a főtéren, hiszen Gyula a navigátorom mégiscsak Salgótarjáni, biztos sokan várják majd, hogy megérkezzünk a „bömössel”. 

 

 

Reklámpartnereink segítségét köszönjük!

 

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

Ahogy mindig, úgy a Salgó Rally-n is nyerni szeretne Citroënjével Mads Østberg!

0

Második szezonját kezdi meg a hétvégén rajtoló magyar ralibajnokságban a korábbi világbajnok Mads Østberg. Ahogy eddig minden futam, úgy most ez a Salgó Rally is új lesz a norvég pilóta számára, hiszen tavaly kihagyta ezt a versenyt. A Citroën Rally Team Hungary versenyzőpárosa jó hangulatú teszten vett részt a Tagai Racing Technology csapatával csütörtökön, majd a Citroën magyarországi facebook oldalán tartott élő bejelentkezést követően megkezdték a pályabejárást. Péntek délutánra szeretettel várnak minden érdeklődőt egy kötetlen közönségtalálkozóra a szervizparkba, aztán szombaton a Salgótarján környéki szakaszokon a Citroën C3 Rally2 versenyautójukkal száguldozva szeretnének a céldobogó legfelső fokára jutni.


Teszt a lelke mindennek. Így van ez a ralisportban is. Mads Østberg utoljára négy hónapja ült Citroën versenyautójában, amikor megnyerte a hazai Európa-bajnoki futamot. Az idei évadra készülve Fallóskúton tesztelt a csapat, majd egy rögtönzött on-line sajtótájékoztatón beszéltek az idei tervekről és válaszoltak a kommentben feltett kérdésekre. 

Arra a kérdésre, hogy melyik magyar futamokon indulnak, még nem tudott választ adni a pilóta, hiszen még nem tudja pontosan, milyen egyéb versenyek várnak rá. Amelyiken elindulnak, azon mindegyiken győzni szeretnének, még akkor is, ha erősnek tartja a magyar mezőnyt.

 

Balkányi György csapatfőnök, a Citroën magyarországi importőrének ügyvezetője elmondta: „Tavaly csak öt versenyen tudtunk elindulni a magyar bajnokságban és ez kevésnek bizonyult az év végi győzelemhez. A legtöbb futamot, a legtöbb gyorsasági szakaszt nyerte a Citroën Rally Team Hungary párosa és bízunk benne, hogy ha idén hat versenyen sikerül rajthoz állnunk, az elégséges lesz a bajnoki cím megszerzéséhez.”

 

Mads új navigátora, a svéd Patrik Barth először jár Magyarországon, de pilótájának elmondása alapján biztos benne, hogy jól fogja magát érezni ebben az új környezetben.

 

A pénteki pályabejárás után délután 5 órakor minden érdeklődőt szeretettel vár a csapat és a versenyzőpáros a Salgótarján lezárt fő utcáján berendezett szervizparkba, ahol a Tagai Racing Technology sátránál aláírókártyákkal és poszterekkel fogadják a rajongókat és szívesen válaszolnak a feltett kérdésekre.

 

A Salgó Rally szombaton kerül megrendezésre, reggel nyolc órakor rajtol a mezőny és kilenc gyorsasági szakasz teljesítése után a tarjáni Kisfőtéren ünnepelnek majd a győztesek.

 

Az élő bejelentkezés itt nézhető vissza: https://fb.watch/bYIGFyF110/

 

A csapat partnereinek köszöni a segítséget!

#C3Rally2Family #CRTH

 

kiadja: Dudás Endre, a Citroën Rally Team Hungary sajtófelelőse

Osváth Péter: Cered viszi a pálmát!

0

Egy megfázás vetett véget az Osváth Péter – Papp Tamás duó versenyének Orfűn, de a Skodás pilóta azóta felgyógyult és teljes erőbedobással készül a Rally1 Bajnokság nyitó futamára, a Salgó Rally-ra.

„Szerdán délután pakolás közben sikerült meghűlnöm – kezd bele még karcos hangon a hétvége történetének ismertetésébe Osváth Péter. – Nem voltam lázas, de teszteltem Covidra, aminek az eredménye negatív lett, viszont kapart a torkom, elment a hangom és fájt a hátam, tüdő környékén. Utólag belegondolva kár volt rajthoz állni, mert a pályabejárást még megcsináltuk, de pont szombaton voltam a legpocsékabbul. Menni akartam, mert a Salgó előtt nem terveztünk külön tesztet, meg ahogy mondatam is, ezeket a szakaszokat nagyon szeretem, mind a kettő a legjobbak közt szerepel a listámon.”

„A negyedik, hetvehelyi gyors volt az, ahol a betegség ellenére kezdett visszajönni az érzés, sikerült elkapnom egy-két fékutat, picit már jobb volt a helyzet. Viszont már annyira nem volt bennem erő, hogy inkább kiálltunk, mert ha a nagy tempós részeken nem tudsz száz százalékosan koncentrálni, könnyen az erdő melyén találod magad.”

A Skoda Fabia Rally2 EVO hibátlan, a csapat átnézte a verseny után, tökéletes állapotban várja a Salgó Rally-t.

„A klasszik Cered – Zagyvaróna a világ teteje, ráadásul háromszor megyünk majd rajta! Bátonyterenye sem rossz, de egyértelmű, hogy a 17 kilométeres gyors miatt állunk rajthoz a Salgón. Ez igazi, régi vágású ralipálya, én az ilyeneken szeretek versenyezni. Mivel nem megyünk a teljes bajnokságban, ezért tét nélkül, felszabadultan fogok menni és igyekszem a saját maximumom közelében teljesíteni. A Salgón nem a megszokott felállásban állunk rajthoz, Papp Tomi családi okok miatt kihagyja a hétvégi derbit és erre az egy alkalomra Répás Zoli ugrik be a helyére. Nagyon várom a hétvégét, remélem, hogy jobban fog sikerülni, mint az orfűi kirándulás.”

Készítette: Vörög Gergő

 

Jól sikerült Loubet tesztversenye 

0

Pierre-Louis Loubet először ült az M-Sport Ford Puma Rally1-es autójába a hétvégi Dél-Belga Rallyn, melyen előfutóként állt rajthoz. 

Pierre-Louis Loubet tavaly a Hyundai Motorsport versenyzőjeként indult a WRC-ben egy Hyundai i20 Coupe WRC-vel, mellyel azonban csupán egyszer tudott pontszerzőként célba érni. A fiatal francia versenyző szezonja pedig egy szeptemberi közúti balesettel zárult, amikor Párizsban egy autó elütötte és csípőtörést szenvedett. 

Loubet az idei évre az M-Sporthoz igazolt, ahol hét WRC futamon fog rajthoz állni a Ford Puma Rally1-gyel, elsőként Horvátországban. 

A francia versenyző a hétvégi Dél-Belga Rallyn ült először a hibrid autóba, ahol előfutóként indulhatott. 

“Csodálatosan éreztem magam az autóban – mondta Loubet a WRC hivatalos oldalának az egynapos, 150,42 km –es verseny után. – A nap folyamán változtattunk kicsit az autón és végül nagyon-nagyon jól éreztem magam benne. Biztos vagyok benne, hogy ha jól érezzük magunkat az autóban Horvátországban is, akkor jó dolgokat leszünk képesek elérni. Különösen jó volt az autóban ülni a hat hónapos otthonlét után. Ez a verseny jó lehetőség volt megszokni az autót, és azt hiszem a verseny végén már a gyorsaság is jó volt.” 

Loubet idén ismét Vincent Landais-val fog versenyezni. 

A belga bajnoki Stéphane Lefebvre nyerte 11,5 másodperc előnnyel Grégoire Munster előtt. 

A Horvát Rallyt egy hónap múlva rendezik. 

Goller Ákosék hatalmasat gyorsultak Orfűn…

0

Mint egy jól összeszokott páros, úgy rótta a köröket a múlt hétvégén Goller Ákos és Tóth Szabi a kis méregzsákkal Orfűn. A kategória 2. és az abszolút 4. hely járt a helytállásukért. 

 

Gratulálok a második helyhez, elégedettek vagytok így az első futam után?

– Köszönjük szépen. Nagyon örülünk a Rally2 6/RC4  2. és az abszolút 4. helyezésnek. Titkon én ide vártam magunkat, ugyanis sokan tudják, hogy valami hasonlót szeretnénk véghez vinni a Citroennel és a Bakó Rally Team csapattal, mint anno Mixiék. Igaz… nem a legújabb technikát választottuk hozzá, amit nem bántásból mondok, hiszen mi magunk pont azért döntöttünk mellette, hogy bebizonyítsuk jó ez a kis autó, és még mindig oda lehet érni az elejébe vele. Boldoggá tesz, hogy a verseny végére felfejlődtünk az élmezőnyhöz. A továbbiakban is erre törekszünk majd. 

 

Van, amit másképp csinálnál, ha most állnál a rajtnál?

– Talán annyit, hogy az elején nem volt elég tapasztalatom a kocsival, és esetleg lehetett volna egy kicsit gyorsabban kezdeni. Igazából nem a tempóval adódtak gondjaink, hanem a gumi választásnak eléggé mellé lőttünk, mert a hideg időjárás miatt felraktunk négy lágyat, és körülbelül az első szakasz közepéig működött, aztán elmelegedett. Most közepessel mennék ki, ahogy a nap többi részében, ugyanis azonnal hatalmasat gyorsultunk. 

 

Volt egy kis kalandozásotok, mesélj.

– A második gyors végén, a hatodik kanyartól csak tolta az orrát a verda, mert már ott elmelegedtek az első gumik, meg is égett a nap végére. Emiatt a tempós részeken, vagy három helyen majdnem leestünk az útról…egyszerűen nem akart befordulni. Picit kemény is volt, de aztán állítottunk azon is, végül a megfelelő gumikkal és egy kis puhítással tökéletesen működött az autó, mi pedig hiba és kalandmentesen autózhattunk. Pár helyen ötödikben rizikós volt, de szerencsére csak ilyen apró kalandjaink voltak, semmi komoly.

 

Áprilisban folytatódik számotokra a viadal Egerben?

– Így van, muszáj menetelni előre, hiszen igen előkelő helyen állunk kategória és abszolút helyezés tekintetében is. Minden versenyen ott szeretnénk lenni, remélhetőleg az élet nem szól közbe. Rengeteg erős páros áll majd a rajthoz legközelebb is, a mostanihoz hasonlóan, ez továbbra is inspiráló számunkra. Sokkal nagyobb lehetőség és öröm ilyen ügyes párosokkal meccselni, mint ha csak páran lennénk a csoportban. Már most várjuk a következő futamot.

 

Reklámpartnereink segítségét köszönjük!

 

Szöveg: Tiba Anita