Kezdőlap Blog Oldal 790

Kovalainen: A rally valóban nem pályaversenyzés még aszfalton sem

0

Heikki Kovalainen a Japán Rally alkalmával ismét visszatért a WRC2 versenyzői közé, az egykori F1-es pilóta pedig sok nehézség ellenére is a kategória negyedik helyén állt péntek este. 

Elképesztő özönvíz és rendkívül csúszós körülmények jellemezték a Japán rally péntek délelőtti versenyét, délutánra ugyan az eső elállt, a pályák továbbra is igen csúszósak voltak. 

“A körülmények olyan nehezek voltak, hogy kimerem jelenteni, Finnországban havon jobb a tapadás, mint amilyen péntek délelőtt volt – mondta Heikki Kovalainen. – Délutánra javultak a körülmények, akkor már jobb volt vezetni. Reggel azonban nagyon nagy eső volt, gyakorlatilag folyókban versenyeztünk, sokszor csak utas voltam az autóban még egyenesben is.” 

A korábbi Magyar Nagydíj nyertes versenyző szerint a rally versenyen tapasztalható körülmények nem hasonlíthatóak egy pályaversenyhez sem. 

“A péntek délelőtti körülmények között nagyon bátornak kell lenni, erre pedig csak a nagyobb rally tapasztalattal rendelkezők képesek. Én inkább óvatosan próbáltam vezetni, de még így is voltak necces pillanataink. A rallyversenyzés valóban nem hasonlítható a pályaversenyzéshez, mert sokkal több a nehezítő tényező. Éppen ezért a pályaversenyzők sosem tudnak elég sikeresek lenni a rallysportban, ezt el kell fogadni.” 

Kovalainen végül szombat délutánig a WRC2 negyedik helyén állt, akkor azonban Skodája meghibásodása miatt ki kellett állnia. 

Hogy került Neuville elé az előfutó a Japán Rallyn?

0

Az FIA közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy miért került Thierry Neuville elé az előfutó a Japán Rally első szombati szakaszán. 

Furcsa jelenetek játszódtak le a Japán Rally első szombati szakaszán, ahol Thierry Neuville utolérte az utolsó előfutót, és előbb csak lelassított mögötte, majd meg is előzte azt. Az eset után azonnal piros zászlóval félbe lett szakítva a gyorsasági. Később ugyancsak megelőzte az előfutót Takamoto Katsuta is, a piros zászló életbe lépéséig pedig Ott Tanak és Esapekka Lappi is elrajtolt már a szakaszon. A gyorsasági megállítása miatt mind a négyen megállapított eredményt kaptak végül. 

„Igen meglepődtem, amikor megláttam magam előtt egy autót – mondta Thierry Neuville. – Aztán rájöttem, hogy előfutót értünk utol. Nem sejtettem, hogy van még valaki az úton a versenyzőkön kívül. Az eset után biztonsági üzemmódba kapcsoltam és jelentettem az esetet az FIA-nak.”

Az FIA pedig közleményben tudatta, hogy miként fordulhatott elő ez a nem mindennapi jelenet. 

“A Japán Rally kilencedik szakaszán veszélyes helyen álló nézők miatt megállt a nullás autó a pályán – áll az FIA közleményében. – Az előfutó megkérte a nézőket, hogy menjenek biztonságos helyre. Ezt követően a versenyigazgató azt az információt kapta, hogy a nullás autó biztonságos helyre ment, így nincs akadálya a versenyzők rajtoltatásának. Azonban 8.6 km megtétele után Thierry Neuville utolérte az előfutót, aki az út bal oldalára húzódott le, de a pályán volt. Ezt követően a szakasz azonnal meg lett állítva piros zászlóval. 22 perc késést követően pedig újra indulhatott a verseny. Az eset kapcsán további vizsgálatok folynak.” 

A 2019-es Chile Rallyn hasonló jelenetek zajlottak le, azonban akkor még mielőtt Thierry Neuville utolérte volna az előfutót, meg lett szakítva a rajtoltatás, így csak a belga versenyző kapott megállapított időt.  

A Ferrarik „rossz sorrendben” győzték le Verstappent az időmérőn, Hamilton és Pérez is kiesett

0

Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén, miután legyőzte a tízhelyes rajtbüntetéssel rendelkező Carlos Sainzot és Max Verstappent. Lewis Hamilton és Sergio Pérez már a Q2-ben kiestek.

A pénteki blama után a második és a harmadik szabadedzés rendben lezajlott a Las Vegas-i Nagydíj hétvégéjén, így helyi idő szerint éjfélkor jöhetett az időmérő. Az utolsó gyakorláson George Russell 1:34.093 másodperccel volt a leggyorsabb, de sokan nem tudtak igazi gyorskört autózni, mert a hajrában Alexander Albon falnak csapta a Williamst, a bal hátsó gumi pedig levált az autóról. Lance Strollt dupla sárga zászló alatt történt előzés miatt öt rajthellyel megbüntették, így Carlos Sainz mellett ő is hátrébbról fog indulni a kvalifikáción elért eredményénél.

Russell állt az élre az utolsó edzésen

Elsőként a két Haas gurult pályára, aztán szépen lassan egyre többen elhagyták a garázst, amit Max Verstappen és a Mercedesek meglehetősen későn tettek meg. Az első gyorskört Kevin Magnussen futotta meg, a dán pilóta 1:35.968-at autózott, 498 ezreddel megelőzve csapattársát, Nico Hülkenberget. A 31 éves versenyzőt aztán hamar letaszították az élről: az első próbálkozások után Charles Leclerc 1:34.898-cal vezetett, 163 ezreddel megelőzve Logan Sargeantot és további 262-vel Sergio Pérezt.

Verstappen aztán feljött a második helyre, 89 ezreddel lemaradva a Ferrari pilótájától, míg Magnussen javított, és a negyedik pozícióig ugrott fel, Valtteri Bottas pedig közvetlenül mögötte állt. A monacói versenyző aztán szintén gyorsult, és 1:34.072-re módosította a legjobb időt, mögé pedig Sainz jött fel, de hátránya 715 ezred volt csapattársához képest. Eközben Pérez feltartotta Lando Norrist, amiért akár meg is büntethetik.

A mexikói pilóta aztán 502 ezredes lemaradással feljött a második pozícióba, mögé pedig Lewis Hamilton, Norris és George Russell zárkóztak fel. Verstappen ezután ismét javított, és úgy tűnt, hogy ő az egyetlen, aki valamelyest tudja tartani a tempót Leclerc-rel, hiszen hátránya mindössze 118 ezred volt.

4 perccel a vége előtt Csou Kuan-jü, Daniel Ricciardo, Hülkenberg, Pierre Gasly és Cunoda Juki álltak kieső helyen, de a pályakörülmények és így a köridők rohamosan javultak. A német versenyző fel is jött a negyedik helyre, majd az Alpine és az Alfa Romeo pilótája is javítottak, igaz, utóbbi így is a tizenhatodik volt Oscar Piastri és Stroll előtt.

A kínai és az ifjabbik ausztrál pilóta nem tudtak javítani, ahogyan Cunoda sem, aki az 5-ös kanyarban hibázott. Ellentáétben Ricciardóval és Stroll-lal (aki megint nem lassított a sárga zászló alatt), akik így Norrist, illetve Esteban Ocont ütötték el a továbbjutástól, vagyis meglepetésre mindkét McLaren búcsúzott a Q1-ben. A francia pilóta körét Verstappen tette tönkre, aki bevetődött mellé az 1-es kanyarban, és, ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, a két fél egymást hibáztatta, Leclerc végül 1:33.617-tel zárt az élen, 234 ezreddel megelőzve Sainzot és 52 századdal Russellt.

A Q2-re a Ferrarik használt gumikon mentek ki, ellentétben Pérezzel, míg Verstappen és a Mercedesek ismét tovább vártak a többségnél. Az első próbálkozások után a mexikói versenyző 1:33.965-tel állt az élre, mindössze 1 ezreddel megelőzve Leclerc-t és további 18 századdal Sainzot. Az addig semmi különöset nem mutató, két bemelegítő kört teljesítő Fernando Alonso aztán mindenkinél gyorsabb volt, és 85 ezredes előnnyel átvette a vezetést.

Az egyaránt friss gumikon autózó Verstappen, Hamilton és Russell átvették az első három helyet, de csak ideiglenesen, hiszen a két Ferrari hamarosan ismét élre állt: Leclerc 1:32.834-gyel vezetett, 504 ezreddel megelőzve Sainzot és 773-mal Verstappent, Magnussen a negyedik, míg Pérez a hatodik pozícióba jött fel.

3 perccel a vége előtt Albon, Gasly, Sargeant, Stroll és Ricciardo álltak kieső helyen. Közülük azonban mindenki javított, és csak az utolsó két versenyző sorrendje maradt meg. A másik három viszont továbbjutott, aminek következtében Hamilton, a bokszban lévő Pérez és Hülkenberg esett még ki, előbbi kettő nyilvánvalóan meglepetésnek számít.

A Ferrarik, valamint Verstappen és Russell új, míg a többiek használt lágyakon kezdték meg az időmérő utolsó szakaszát. Az első próbálkozások a sorrendet tekintve nem hoztak meglepetést, de az első három rendkívül szoros volt, hiszen Leclerc, Sainz és Verstappen között mindössze 83 ezred volt a különbség. Alonso hátránya már 534 ezred volt a negyedik helyen, mögötte Russell, Gasly és Magnussen volt a sorrend, míg Bottas és a Williamsek nem teljesítettek mért kört a Q3 első felében.

A második próbálkozások során Leclerc 1:32.726-ra javított, és 44 ezreddel megverte Sainzot. Bár megszerezte a pole pozíciót, a Ferrari jobban járt volna a fordított sorrenddel, hiszen így Sainznak a tizenegyedik helyett a tizenkettedikre kell visszamennie. Verstappen az első két szektorban nem javított, így be sem fejezte a körét, mögötte pedig Russell, Gasly, Albon, Sargeant, Bottas, Magnussen és Alonso lett a sorrend.

Japán Rally 2. nap: A Toyota a havazásban is megtartotta a hármas vezetést

0

Péntek délelőtt hatalmas eső, szombat délután pedig havazás tette nedvessé a Japán Rally pályáit, ennek ellenére a Toyota őrzi hármas vezetését. 

Egészen a szombati utolsó két normál gyorsaságiig úgy tűnt, nagyobb izgalmak nélkül véget ér a Japán Rally szombati napja, miután pénteken a rendkívül nagy esőben, majd csúszós körülmények között nagy különbségek alakultak ki a versenyzők között. 

Az igazsághoz tartozik, hogy a szombati nap sem kezdődött simán, hiszen az első gyorsaságin az első autók úgy rajtoltak, hogy az elsőként induló Thierry Neuville utolérte az utolsó előfutót, ezért a belga versenyző, Takamoto Katsuta, Esapekka Lappi és Ott Tanak is piros szászlót kapott, majd megállapított eredményt írtak nevük mellé. 

A nap további részében mindenki csak a célba érésre törekedett, azonban a második délutáni szakaszon nem várt jelenség alakult ki, ugyanis a rajtban havazás kezdődött, ami a gyorsaságit nedvessé tette, így óvatosan kellett minden versenyzőnek vezetnie, hogy úton tudjon maradni. A szakasznak a végén pedig pár autó után már napsütésben értek célba az autók, így kijelenthetjük, ezt az időjárást a Monte is megirigyelné. 

Végül a versenyzők biztonságosan célba értek, igaz az első helyet megtartó Elfyn Evans mögött Sébastien Ogier fél perccel csökkentette hátrányát a szombaton, a walesi versenyző azonban így is magabiztosan vezet. 

A harmadik helyen Kalle Rovanpera áll, azonban mögötte a pénteken sok időt vesztő versenyzők közül Esapekka Lappi, Ott Tanak és Takamoto Katsuta is megelőzte Andreas Mikkelsent, így a WRC2 éllovasa a hetedik helyre csúszott. 

Szombaton már nem tudott autóba ülni a pénteken kiesett Dani Sordo és Adrien Fourmaux sem, így Thierry Neuville visszatérésével nyolc Rally1-es páros maradt versenyben. 

A WRC2 mezőnyében Andreas Mikkelsen is őrzi az első helyet, azonban Grégoire Munster csupán 5.5, míg Nikolay Gryazin 42.9 másodperccel követi. 

A kategória negyedik helyéről, ami egyben az abszolút 10. hely is volt, a délutáni második szakaszon műszaki hiba miatt kiesett Heikki Kovalainen. 

A szombat nap a Toyota Stadionban rendezendő szuperspeciállal ér véget, vasárnap pedig hat gyorsaságit kell teljesíteni. 

Japán Rally, állás 15 szakasz után 
1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 2:26:30.9
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1:14.3 (1:00)
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:38.9
4 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 +3:16.8
5 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 +3:46.9
6 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:50.5 (1:10)
7 #20 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia RS Rally2 +5:09.1
8 #24 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Fiesta Rally2 +5:14.6
9 #21 Nikolay Gryazin – Kostantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia RS Rally2 +5:52.0

10 #22 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +12:47.7

Időterv, gyorsasági szakaszok (magyar idő szerint)  
November 16., csütörtök  
01:01 Shakedown (Kuragaike Park) 2,75 km Neuville 2:03.0

11:05 SS1 Toyota Stadium 1 2,10 km Neuville 1:47.6 / 1. NEUVILLE, 2. Lappi, 3. Tanak

23:04 SS2 Isegami’s Tunnel 1 23,60 km Evans 20:17.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Neuville

November 17., péntek  
00:04 SS3 Inabu Dam 1 19,38 km Evans 14:20.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
01:02 SS4 Shitara Town 1 22,53 km TÖRÖLVE
05:36 SS5 Isegami’s Tunnel 2 23,60 km Katsuta 19:08.1 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
06:36 SS6 Inabu Dam 2 19,38 km Katsuta 12:48.5 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
07:34 SS7 Shitara Town 2 22,53 km Katsuta 14:33.6 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
11:35 SS8 Toyota Stadium 2 2,10 km Lappi 2:00.0 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera

November 18., szombat  
00:04 SS9 Nukata Forest 1 20,32 km Neuville 15:15.2 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
01:05 SS10 Lake Mikawako 1 14,78 km Katsuta 11:14.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
03:15 SS11 Okazaki City 1 3,18 km Evans 2:20.2 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
03:26 SS12 Okazaki City 2 3,18 km Evans 2:18.7 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
05:04 SS13 Nukata Forest 2 20,32 km Katsuta 14:33.5 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
06:05 SS14 Lake Mikawako 2 14,78 km Katsuta 10:36.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
07:11 SS15 Shinshiro City 6,70 km Katsuta 3:19.7 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
11:35 SS16 Toyota Stadium 3 2,10 km 

23:05 SS17 Asahi Kougen 1 7,52 km 

November 19., vasárnap  
00:03 SS18 Ena City 1 22,92 km
00:56 SS19 Nenoue Kougen 1 11,60 km
03:04 SS20 Ena City 2 22,92 km
03:57 SS21 Nenoue Kougen 11,60 km
06:15 SS22 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7,52 km 

Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A világbajnokság állása 

Önző és számító volt a Mercedes főnöke, aki sokakba beletaposott kirohanásával

0

Toto Wolff furcsa kirohanást intézett a Las Vegas-i Nagydíj első napján, ami mögött vélhetően pénzügyi megfontolások álltak. A Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor akaratlanul is rávilágított valamire, amivel korábban is vádolták ezt a futamhétvégét.

Óriási blamával indult a nagy csinnadrattával beharangozott Las Vegas-i Nagydíj hétvégéje. Az első szabadedzésből mindössze 8 percet tudtak megrendezni, miután Carlos Sainz autója feltépett egy csatornafedelet. Az FIA úgy döntött, hogy biztonsági okokból az összeset átnézi, ami nemcsak az első tréning lefújásával járt, hanem azzal is, hogy a másodikat a tervezettnél 2 és fél órával később, helyi idő szerint éjjel fél 3-kor tudták elkezdni. Igaz, hogy mentsék a menthetőt, egy helyett másfél óráig tartott.

Óriási blamával indult a Las Vegas-i Nagydíj – 20 perc után véget ért az első szabadedzés

Még ezelőtt rendezték az FIA szokásos csapatfőnöki sajtótájékoztatóját, ahol a Mercedest irányító Toto Wolff igencsak kifakadt. Egy újságíró felvetésére személyeskedve válaszolt a kérdezőnek, miközben látványosan védte a mundér becsületét: kijelentette, hogy ahelyett, hogy a csatornafedéllel foglalkozna, a közvélemény elismerhetné a Forma–1, a jogtulajdonos Liberty Media, illetve a munkálatokban résztvevő emberek teljesítményét, hogy ezzel az eseménnyel egy teljesen új szintre emelték a sportágat.

Totálisan kiborult és személyeskedni kezdett a Mercedes csapatfőnöke az egyik újságíróval

Az osztrák üzletemberrel még kollégái sem feltétlenül értettek egyet, Frédéric Vasseur, a Ferrari első embere például elfogadhatatlannak nevezte a történteket, igaz, az ő csapata, illetve pilótája járt a legrosszabbul. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy Wolff miért ment szembe ennyire látványosan azzal, ami a legtöbb embernek teljesen nyilvánvaló volt, legyen az csapattag, újságíró vagy szurkoló?

Nos, a rövid válasz minden bizonnyal a pénz. A sportágban egyedülálló módon a Las Vegas-i Nagydíj promótere maga a Forma–1 volt, így a sportág vezetése szervezte ezt a futamhétvégét. Annak érdekében pedig, hogy igazán látványos és csillogó esemény legyen, több százmillió dollárt költöttek, ám a kezdet így is katasztrofálisan sült el.

A történtek minden bizonnyal amúgy is ártottak volna az F1-nek, de így ez még inkább igaz, ennek pedig pénzügyi következményei is lehetnek. Persze felmerül a kérdés, hogy Wolffot miért érdeklik a Forma–1 bevételei. Nos, valamilyen szinten minden istálló és így csapatfőnök érdekelt abban, hogy a sportág prosperálóan működjön, de rá ez hatványozottan igaz, hívta fel a figyelmet egy Tom McCluskey nevű YouTuber az X-en.

Egyfelől a csapatok bevételét részben az határozza meg, hogy a Forma–1 mekkora profitot tud termelni az adott évben, hiszen ennek egy jelentős részét elosztják az istállók között. Ez pedig attól is függ, hogy mekkora a népszerűsége a sorozatnak, hiszen a szurkolók annál több pénzt fizetnek ki ilyen-olyan módon. A másik fontos szempont, hogy Wolff nemcsak a csapatfőnöke, hanem egyharmad részben a tulajdonosa is a Mercedes F1-es alakulatának, amelynek értéke nagyban függ az F1 értékétől. A történtek pedig nyilvánvalóan nem tettek jót ennek.

Wolff tehát minden bizonnyal elővette az üzletemberi énjét, és „menteni a menthetőt” jeligével igyekezett jobb színben feltüntetni a történteket. Azonban eközben nemcsak a vele vitába szálló újságíróba, hanem a szurkolókba is belerúgott, amikor arról értekezett, hogy csütörtök este már csak azért sem szabad hírnévrontásról beszélni, mert az európaiak úgysem nézik.

Birtokháborítás, rendőri felszólítás, mozgólépcsőn trükközés – ezért kellett elküldeni a nézőket Vegasban

Nos, azok az európaiak, akik nézték, sértve érezhették magukat, de ezzel az általánosítással önmagában nem is lenne akkora baj. Csak éppen ennek köszönhetően sikerült belerúgni egyet azokba a helyszíni szurkolókba, akiket végül a második szabadedzés előtt el kellett küldeni. Persze a korrektség jegyében le kell szögezni, hogy Wolff ezt akkor még nem tudhatta, de megjegyzése így is nagyon rosszul veszi ki magát. Egyrészt ezzel akaratlanul is azt sugallta, hogy az átlagemberek a sportágban lévő milliárdosoknak nem számítanak, másrészt, ahogyan Glenn Freeman, a The-Race.com szakírója felhívta rá a figyelmet, ezzel igazolta az egyik kritikát a futamhétvégével kapcsolatban: a Las Vegas-i Nagydíj nem a helyszíni nézőknek szól.

Vérbeli versenyautó vérbeli utcai pályán – így repesztett a V10-es Jordan Makaóban (videó)

0

Ralph Firmanra leginkább arról emlékszünk, hogy neki köszönhetően mutatkozhatott be Baumgartner Zsolt a Forma-1-ben, de makaói F3-as győztesként nem volt éppen fakezű pilóta. Ezt a legendás makaói utcai pályán, egy Jordan volánjánál is megmutatta.

Ezen a hétvégén rendezik a 70. Forma-3-as Makaói Nagydíjat, a világ leghíresebb és legnagyobb presztízsű F3-as autóversenyét, amelyet korábban olyanok nyertek meg, mint Ayrton Senna, Michael Schumacher vagy David Coulthard, és amely 2019 után az idén tündököl ismét teljes pompájában, lévén az utóbbi években a Covid miatti lezárások következtében a nemzetközi versenyzők távol maradtak tőle.

Miként lett a Makaói Nagydíj a Forma-1 ugródeszkája?

Emellett a világ legsűrűbben lakott területén fekvő helyszínen szokás szerint motorosok, GT-versenyzők és túraautósok is összecsapnak, utóbbiak ráadásul magyar szempontból is kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen a TCR World Tour idényzárójáról van szó, amelyen Michelisz Norbertnek van jelenleg a legnagyobb esélye a bajnoki címre.

Na de kanyarodjunk vissza a formaautókhoz, amelyeknek hivatalos pályacsúcsát Jüri Vips tartja 2019-ből. Az észt pilóta akkor 2:06.317 alatt ért körbe a 6,1 km hosszú, több helyen elképesztően szűk és technikás aszfaltcsíkon, ám a nem hivatalos pályacsúcstól ő is messze elmaradt. Az ugyanis az F3-as verseny 1996-os győztese, a 2003-ban a Forma-1-ben a Jordan istállóval teljes idényt futó – csak a Hungaroringen és Monzában nem állt rajthoz sarokcsont-törése miatt, ezzel megadva a lehetőséget Baumgartner Zsoltnak a bemutatkozásra – Ralph Firman nevéhez fűződik.

Firman a 2003-as szezon után, 20 évvel ezelőtt bemutatózott a Jordan EJ13-assal Makaóban, de a tempója nem volt éppen bemutatós, hiszen rendesen megküldte a V10-es Ford-motor által hajtott kanárisárga versenygépet, és 1:59,4-nél állította meg a stoppert.

Íme:

A felvétel a közösségi médiában a minap Damon Hill-lel, 1996 F1-es világbajnokával is szembe jött, a manapság alkalmanként a Sky Sports szakértőjeként dolgozó expilóta pedig azt írta: „Miközben az utcai pályákról beszélünk, az ilyenből kell egy csomó! Normális esetben nem káromkodok a közösségi médiában, de ma kivételt teszek: FAAAAAK!!!”

Alighanem nem csak Hill tetszését nyerte el a pillanat, amikor először körözött F1-es torpedó Makaóban, és bár a hangorgia és az ide-oda pattogó Jordan látványa valóban megbabonázza az embert, azért azt hozzá kell tenni, hogy még a 2003-as, mainál jóval kisebb autókkal is nehéz lett volna versenyezni a Guia versenypályán, nemhogy a 2023-as kocsikkal.

Ezzel együtt valószínűleg akadnak olyanok, akik inkább Makaóban figyelnék most a királykategória versenyzőit a meglehetősen egyszerű, nem túl technikás, viszont annál fényűzőbb Las Vegas helyett.

Június közepén ismét Pécsre látogat a Historic Eb mezőnye

0

Kilenc versenyt rendeznek 2024-ben a Historic Európa-bajnokságon, a szezon negyedik versenyét pedig a Mecsek Rally keretein belül rendezik. 

A 2024-es Historic Eb szezonja március közepén a spanyol Costa Brava Rallyval kezdőik, amit egy hónappal később a cseh Vltava Rally követ, hogy aztán a mezőny ismét Spanyolországba, a Rally de Asturias versenyre látogasson. 

A nyári programot a Mecsek Rally nyitja, június 13-15. között ugyanis Pécsett rendezik ismét a szezon magyar versenyét. 

Ezt követően a nyár az osztrák Weiz Rallyval, majd a finn Lahti Rallyval folytatódik. 

Őszre három verseny marad, az olasz Elba Rally és Sanremo Rally, majd a szezonzáró görög Akropolisz Rally. 

Az EHRC szezon 2024-es naptárja 
Március 14-16. Costa Brava Rally
Április 19-20. Vltava Rally
Május 17-18. Rally de Asturias
Június 13-15. Mecsek Rally
Július 11-13. Weiz Rally
Augusztus 23-24. Lahti Rally
Szeptember 28-29. Elba Rally
Október 19-20. Sanremo Rally
November 8-10. Akropolisz Rally 

Nem volt egyszerű Neuville autójának mentése (videó)

0

Thierry Neuville a második helyen állt a Japán Rallyn, amikor a második pénteki délutáni szakaszon az első kanyarban kiesett. A Hyundai azonban a mentés szempontjából igen nehéz helyzetben állt meg. 

Thierry Neuville a Japán Rally hatodik szakaszán az első kanyarban vesztette uralmát a Hyundai i20 N Rally1 felett, majd az út szélén álló fának ötközve állt meg. 

A belga versenyző elmondása szerint a rajt után lévő enyhe jobb kanyarban lecsúszott az ideális nyomvonalról, majd a koszos útfelületen már nem sikerült autóját az úton tartani. 

Az autó pedig igen nehezen menthető helyzetben állt meg, a bal első kerék kitörve két fa közé szorult, az autó pedig az útpadka melletti mélyedésben állt meg. Az autómentők előbb oldalirányban szerették volna a pályára tenni a Hyundait, végül azonban a felfelé való elmozdítás bizonyult a jó megoldásnak. 

Birtokháborítás, rendőri felszólítás, mozgólépcsőn trükközés – ezért kellett elküldeni a nézőket Vegasban

0

A Forma-1 közleményben reagált, miután a Las Vegas-i Nagydíj egyetlen teljes egészében megtartott szabadedzése előtt elküldte a pályáról a nézőket, akiknek a hírek szerint a biztonsági személyzetre vonatkozó előírások miatt kellett elhagyniuk a pályát.

Miután az első szabadedzést megkurtította a Carlos Sainz autóját megrongáló csatornafedő, számos drukker kitartóan várta, hogy a második tréningen végre megkapja, amiért fizetett, és huzamosabb ideig autókat láthasson a pályán. Ám az eredetileg éjfélkor kezdődő, végül hajnali fél 3-ra halasztott gyakorlás kezdete előtt a szervezők közölték, hogy minden nézőnek el kell hagynia a szurkolói zónákat és lelátókat, illetve a paddockból is kitessékelték a vendégeket.

Újabb nevetséges jelenetek Vegasban: az összes nézőt és VIP-vendéget hazaküldték

Mint kiderült, ennek oka az volt, hogy véget ért a pályán dolgozó biztonsági személyzet munkaideje, a törvényi előírások értelmében nélkülük pedig nem lehetettek nézők a területen.

Természetesen számos drukker igencsak felháborodott a történteken (ami annak tükrében nem csoda, hogy még az állóhelyért is több mint 800 dollárt, azaz mintegy 280 ezer forintot kellett fizetni), és lefelé mutatott hüvelykujjal jelezte a véleményét, de akadtak olyanok is, akik a felszólítás ellenére nem voltak hajlandóak távozni a lelátókról. Őket végül a rendőrségnek kellett jobb belátásra bírnia, mondván, birtokháborítást követnek el, ha a megadott időpontig nem távoznak, ez esetben pedig le kell tartóztatniuk őket.

De nem mindenki vette az otthona vagy a szállása felé az irányt, és miután a szabadedzés kezdetére kiürültek a lelátók, olyan videók kezdtek el terjedni a közösségi médiában, amelyeken az autókat különböző helyekről meglesni próbáló nézők láthatók. Ezek többnyire olyan területek voltak, ahol nem takarta el a kilátást paraván vagy egyéb tereptárgy, és akadt egy különösen jó kilátást biztosító helyszín is: egy pálya melletti mozgólépcső, amelyen le-föl utazgatva remekül rá lehetett látni az aszfaltcsíkra.

Videók az ötletes nézői megoldásokról:

Közleményt adott ki az F1

Miután a szurkolók 9 percnyi körözést láthattak az első edzésnap során, majd hiába vártak órákat arra, hogy megnézzék a második szabadedzést, hazaküldték őket, joggal vetődhet fel, hogy a verseny promótereként a Forma-1 valamilyen módon bocsánatot kér, ne adj’ isten közli, hogy kárpótolja a hoppon maradt szurkolókat. Hogy utóbbi egyáltalán meg fog-e történni, az az F1 által kiadott közlemény alapján igencsak kétséges, a sportág irányítói ugyanis szinte már-már megdicsérték magukat, hogy sikeresen meg tudtak rendezni végük egy edzést, és közben mindenkinek a biztonságára nagyon ügyeltek. A bocsánatkérés közben pedig teljesen elmaradt.

„Nincsen fontosabb egy Forma-1-es versenyen, mint a versenyzők, szurkolók és ott dolgozók biztonsága. A tegnap esti vízvezeték fedővel történt incidens után a Las Vegas Grand Prix és az FIA úgy döntött, hogy extra elővigyázatossági intézkedéseket tesz, hogy biztosítsa a pálya integritását, mielőtt folytatódik a versenyzés. Ezeknek az intézkedéseknek a kivitelezéséhez órák kellettek, ami jelentős csúszást eredményezett a programban. A késői időpontot, valamint a szurkolók és alkalmazottak pályáról történő biztonságos kijutását érintő logisztikai aggodalmat figyelembe véve a Las Vegas Grand Prix azt a nehéz döntést hozta, hogy a második szabadedzés kezdete előtt lezárja a szurkolói zónákat. Miután egy teljes szabadedzés sikeresen lebonyolításra került, a Las Vegas Grand Prix várja, hogy mindenkinek szórakoztató és biztonságos versenyhétvégét nyújtson.”

Rovanpera: Olyan volt, mintha overállban zuhanyoznék, a gumikat nem ilyen esőre tervezték 

0

Kalle Rovanpera csupán célba érni szeretett volna a Japán Rally péntek délelőtti szakaszain, melyre elképesztően nagy eső zúdult. 

Hatalmas eső okozott komoly problémát a Japán Rally mezőnyének péntek délelőtt. Dani Sordo és Adrien Fourmaux az első szakaszon esett kisebb patakba ugyanazon a helyen, pedig a neheze csak a nap második szakaszán következett. 

“Azt mondanám, hogy a körülmények 10-es skálán 11-esek voltak – mondta Kalle Rovanpera a péntek déli szervizelés idején. – Már a rajt előtt nyilvánvaló volt, hogy nagyon nehéz lesz elsőként indulni a pályákon. Az eső miatt nagyon sok levél és tűlevél volt az úton. Az első gyorsasági még nem volt annyira rossz, de a második nagyon veszélyes volt az eső miatt. A gumikat nem ekkora esőre tervezték, gyakorlatilag az egyenes részeken is tapadást vesztettünk.” 

Azonban a tapadás mellett a szélvédők párásodása is komoly problémát okozott. 

Ott Tanak autójában csak ennyit lehetett látni.

“Aztán a párásodás megjelenésekor szinte már nem is lehetett volna rosszabb. Amikor a gyorsasági szakaszok között megálltunk ellenőrzi az autót, úgy éreztem, mintha az overállban mentem volna zuhanyozni, majd a vizes ruházatban, amikor ismét visszaültünk nyilván sok nedvességet vittünk az autóba, majd a magasabb hőmérséklet miatt elkerülhetetlen volt a szélvédő párásodása.” 

Délutánra végül elállt az eső, és a picivel jobb körülmények között Rovanpera a harmadik helyig lépett előre és innen várhatja a szombati folytatást.