Helyi idő szerint hajnali 4-kor ért véget a Las Vegas-i Nagydíj kínos jelenetekkel tarkított, jelentősem megcsúsztatott első edzésnapja, amelyet a Ferrari zárt az élen, de a vörösöknek így sem lehet felhőtlen az öröme.
Charles Leclerc elsőségével ért véget a Las Vegas-i Nagydíj első érdemleges, hivatalosan második szabadedzése. A monacói pilóta és a 19 másik pilóta nézők előtt körözött az eredeti időpontnál 2 és fél órával később kezdett, helyi idő szerint hajnali fél 3-tól 4 óráig rendezett tréningen, amelyen már az összes csatornafedő a helyén maradt. A maranellói istálló autói végig jól mozogtak, amit mutat, hogy a másik Ferrarival Carlos Sainz zárt a 2. helyen.
A Scuderia azonban bosszankodhat, hiszen miután egy elszabadult csatornafedél megrongálta Sainz autóját – aki emiatt eredetileg részt sem tudott volna venni a második edzésen, ha azt nem halasztják el 2 és fél órával –, amelyben emiatt motort, akkumulátort és vezérlőelektronikát is cserélni kellett, hiába kértek engedélyt az FIA-tól arra, hogy vis major miatt akkumulátorból büntetlenül szerelhessenek be újat (abból nem állt csak rendlelkezésre szabadon felhasználható), a felügyelők elutasították a kérelmet, majd megerősítették, hogy Sainz a csere miatt 10 helyes rajtbüntetést kap a versenyre.
David Croft, a Sky Sports kommentátora pedig a második edzés közvetítése alatt azt mondta, legalább egy csapat tiltakozott az FIA-nál amiatt, hogy a Ferrari engedményt kapjon, később pedig megnevezte, hogy a maranellóiakkal a konstruktőri bajnokság 2. helyéért csatázó, velük szemben jelenleg 20 pontos lemaradásban levő Mercedes volt ez a csapat.
Ami a 90 perces gyakorlást illeti, annak nagy része a pályával való ismerkedéssel telt, így a köridők folyamatosan javultak, ahogy a versenyzők egyre jobban elmerészkedtek a határokig, illetve ahogy egyre inkább felgumizódott az aszfalt. Végül Leclerc 1:35.265-ös körrel kaparintotta meg az első helyet, amivel 0,517 másodpercet vert az utolsó 20 percben javító csapattársára, aki Fernando Alonsót előzte meg.
A két Red Bull csak a 4. (Pérez) és a 6. (Verstappen) helyet csípte meg, és meglepetésre Valtteri Bottas választotta el őket. A legjobb tízbe még befért Hülkenberg, Stroll, Hamilton és Albon is.
Miként az várható volt, a hűvös idő (14-15 fok volt hajnalban Vegasban), a felgumizatlan és az új aszfalt miatt egyébként is csúszós pálya számos vezetői hibát eredményezett, de ezek többsége olyan elfékezés volt, amelyek után az adott versenyző kiengedte az autót a bukótérbe, majd gond nélkül folytatni tudta a körözést, azaz balesetet senki nem szenvedett.
Sébastien Ogier autójának sérüléseit megjavította a Toyota csapata, azonban így elkésett a nyolcszoros világbajnok a Japán Rally utolsó pénteki szakasza előtt, amiért büntetést kapott. A második helyet azonban így is őrzi.
Sébastien Ogier a Japán Rally első péntek délutáni szakaszán szalagkorlátnak ütközött, az autó sérülését pedig az esti szuperspeciál előtt javította meg a Toyota. A munka azonban nem ért véget időben, a francia legenda 6 percet késett a szuperspeciálról, amiért 1 perc büntetést kapott.
A nap végén így Elfyn Evans előnye 1:49.9 perc a második helyet még mindig őrző Ogier előtt, azonban Kalle Rovanpera így már csak 16.7 másodperccel követi csapattársát.
A Toyota hármas győzelmét a folytatásban pedig csak vezetői hiba, vagy műszaki hiba tudja megakadályozni, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik helyet a WRC2-ben induló Andreas Mikkelsen, Grégoire Munster és Nikolay Gryazin foglalja el, míg a pénteki utolsó szakaszt nyerő Esapekka Lappi másfél percnél is többel követi a harmadik Rovanperát.
Japán Rally, állás 8 szakasz után 1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 1:25:22.7 2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1:49.9 (1:00) 3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2:06.6 4 #20 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia RS Rally2 +3:00.2 5 #24 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Fiesta Rally2 +3:05.0
6 #21 Nikolay Gryazin – Kostantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia RS Rally2 +3:29.6 7 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 +3:44.3 8 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 +4:42.8 9 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +5:07.9 (1:10) 10 #23 Heikki Kovalainen – Sae Kitagawa (FIN – JPN) Skoda Fabia R5 +5:56.0
Időterv, gyorsasági szakaszok (magyar idő szerint) November 16., csütörtök 01:01 Shakedown (Kuragaike Park) 2,75 km Neuville 2:03.0
11:05 SS1 Toyota Stadium 1 2,10 km Neuville 1:47.6 / 1. NEUVILLE, 2. Lappi, 3. Tanak
November 17., péntek 00:04 SS3 Inabu Dam 1 19,38 km Evans 14:20.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier 01:02 SS4 Shitara Town 1 22,53 km TÖRÖLVE 05:36 SS5 Isegami’s Tunnel 2 23,60 km Katsuta 19:08.1 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier 06:36 SS6 Inabu Dam 2 19,38 km Katsuta 12:48.5 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera 07:34 SS7 Shitara Town 2 22,53 km Katsuta 14:33.6 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera 11:35 SS8 Toyota Stadium 2 2,10 km Lappi 2:00.0 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera
November 18., szombat 00:04 SS9 Nukata Forest 1 20,32 km 01:05 SS10 Lake Mikawako 1 14,78 km 03:15 SS11 Okazaki City 1 3,18 km 03:26 SS12 Okazaki City 2 3,18 km 05:04 SS13 Nukata Forest 2 20,32 km 06:05 SS14 Lake Mikawako 2 14,78 km 07:11 SS15 Shinshiro City 6,70 km 11:35 SS16 Toyota Stadium 3 2,10 km
23:05 SS17 Asahi Kougen 1 7,52 km
November 19., vasárnap 00:03 SS18 Ena City 1 22,92 km 00:56 SS19 Nenoue Kougen 1 11,60 km 03:04 SS20 Ena City 2 22,92 km 03:57 SS21 Nenoue Kougen 11,60 km 06:15 SS22 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7,52 km
Adrien Fourmaux rögtön a Japán Rally első pénteki szakaszán csúszott kisebb patakba, miután autója az özönvíz okozta vízátfolyáson felúszott. Korábban ugyanitt esett le az útról Dani Sordo is.
Hatalmas özönvíz zúdult a Japán Rally péntek délelőtti szakaszaira, aminek következtében vízátfolyások alakultak ki a szakaszokon.
Egy ilyen vízátfolyás okozta előbb Dani Sordo, majd Adrien Fourmaux kicsúszását is az első pénteki szakaszon.
“Egy jobb hajtű után egy enyhe bal kanyar volt, majd ismét egy jobb kanyar következett volna – írta le Adrien Fourmaux a Dirtfisnek a baleset helyszínét. – Azonban a bal kanyar elején jobb oldalon volt egy vízátfolyás éppen féktávon, amin felúszott az autó és már nem tudtunk mit tenni, lecsúsztunk az útról. Olyan volt, mintha jégen fékeztünk volna. A vízátfolyás pedig az eső elállásával gyorsan meg is szűnt.”
Dani Sordo, aki már kicsúszott abban a kanyar kombinációban, próbálta lassítani Fourmaux-t.
“Dani kint állt az út szélén a hajtűkanyar előtt, azonban nem láttam, mert volt egy kis párásodás a szélvédőn. Azonban nem isd próbáltam kockáztatni abban a kanyarkombinációban, csak át szerettem volna rajta jutni, de a megúszás után nem tudtam úton tartani az autót.”
Az alábbi videóban látható Sordo kiesése.
Az M-Sport francia versenyzője szerint szombaton jó esély van a visszatérésére.
“Nem igazán sérült az autó a kicsúszás során, Dani Sordo autója nagyobb ütést kapott, ezért szerintem van esély, hogy visszatérjünk.”
Lehet még fokozni azt, ami a Las Vegas-i Nagydíj első edzésnapján történik, mert miután az első szabadedzést 20 perc után leintették, a második pedig több mint 2 órát csúszik, kiderült, hogy nézők és VIP-vendégek nélkül rendezik meg azt….
Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igyekezett elbagatellizálni azt, hogy a Forma-1-nek több mint félmilliárd dollárjába kerülő, hatalmas csinnadrattával beharangozott Las Vegas-i Nagydíj több mint 6 km hosszú aszfaltcsíkja nem lett megfelelően felkészítve – ami miatt egy meglazult csatornafedő komoly károkat okozott Carlos Sainz Ferrarijában és Esteban Ocon Alpine-jában – tényleg eléggé kínos, ami a kaszinóvárosban zajlik.
Ugyanis miután felfedezték, hogy a teljes pályát át kell vizsgálni, majd nekiláttak cementtel kiönteni a levált fedő helyét, a helyi idő szerint éjfélre, magyar idő szerint reggel 9 órára meghirdetett második szabadedzést előbb kettő, majd újabb fél órával tolták el, így helyi idő szerint hajnali fél 3-kor veheti csak kezdetét. Ez már önmagában komoly fennakadást okoz, hiszen eredetileg hajnali 4 kor kellene megnyitni a pályát az utcai forgalom előtt, hogy a munkába igyekvő lakosoknak ne okozzon fennakadást a verseny, ám a késlekedés miatt ezt reggel 6 előtt nem fogják tudni megtenni. Mivel 2 órát vesz igénybe a művelet, hajnali 4-nél tovább nem is húzhatták volna a második edzés megrendezését.
Az X-en eközben dühös szurkolók számoltak be arról, hogy már este 7 órakor sem tudtak eljutni abba a szurkolói zónába, ahová a jegyük szólt, mert le kellett zárni az egyik gyalogos hidat, ami hatalmas tumultushoz vezetett. Ekkor viszont még aligha gondolták volna, hogy a kitartásuknak nem lesz meg a gyümölcse, és hiába akarnák megvárni a második edzés hajnali fél 3-as kezdését, a szervezők még ezt megelőzően kiürítik a teljes pályát, azaz a szurkolóknak a lelátókat és a szurkolói zónákat is el kell hagynia logisztikai okokra hivatkozva (bizonyára nem tudnák elég gyorsan kiüríteni a helyszínt, mielőtt a megállapodás értelmében vissza kell adni az utakat az autósoknak).
És nemcsak az egyébként igencsak borsos áron belépőhöz jutó „mezei drukkereknek”, hanem a paddockban vendégeskedő VIP-vendégeknek és a többek között az ő szórakozásukat biztosító személyzetnek is mennie kellett. Így a második szabadeszét üres lelátók előtt, vagyonokat fizető VIP-ek nélkül rendezik meg…
A VIP-vendégeknek is mennie kellett:
Paddock Club emptied of staff and paying VIP guests just before the cars finally return to the track: pic.twitter.com/cryZzoCTSg
És ha még ez sem lenne elég, a felügyelők közben elutasították a Ferrari azon kérelmét, hogy Carlos Sainz autójába a felhasználható kereten kívül eső, új akkumulátort szerelhessenek be büntetlenül, így a spanyol pilóta 10 helyes hátrasorolással néz majd szembe a versenyre…
Toto Wolff nagyon rossz néven vette, hogy a rendkívül kínosan kezdődő Las Vegas-i F1-es hétvégén történtekről alkotott véleményével az egyik újságíró nem értett egyet, majd személyeskedve, szenvedélyes monológban vágott vissza.
Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke elfogadhatatlannak nevezte a történteket, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint azonban a vegasi szervezés kritizálása helyett inkább dicsérni kellene azokat, akik összehoztak egy ilyen nagyszabású eseményt.
Amikor az osztrák üzletembernek az FIA sajtótájékoztatóján felvetették, hogy a történtek rombolják a sportág hírnevét, először még nyugodt hangnemben reagált: „Ez nem hírnévromboló. Ez semmi. Csütörtök éjszaka van, és nem zajlott le az első szabadedzés. Most megnézik a fennmaradó csatornafedeleket, holnap pedig senki nem fog már erről beszélni” – közölte.
Erre azonban az egyik újságíró közbeszólt, hogy „De fognak. Ez abszolút hülyeség.”
Wolffnál erre a megjegyzésre pedig elpattant valami, és felindult, némi személyeskedéssel fűszerezett monológba kezdett (aki videón nézné meg az esetet, IDE KATTINTVA megteheti):
„Ez teljesen nevetséges! Teljesen nevetséges! Hogyan merészel egyáltalán visszabeszélni egy olyan eseményről, amely mindenben új sztenderdet állít fel? Egy kiba**ott csatornafedőről beszél, amit nem rögzítettek. Ilyesmi már korábban is megtörtént. Ez semmi, ez az első szabadedzés. Ismerje el azokat az embereket, akik létrehozták ezt a nagydíjat, akik nagyobbá tették ezt a sportágat, mint amekkora valaha is volt. Mondott már valaha jót valakiről, vagy írt egy jó szót is? Ezekről az emberekről írhatna!” – ment neki az újságírónak, de itt még nem volt vége.
„A [jogtulajdonos] Liberty elképesztő munkát végzett, és csak mert az első szabadedzésen elszabadult egy fedő, nem kellene siránkoznunk. Az autó megsérült, ez sajnálatos, Carlos [Sainz] számára pedig veszélyes lehetett volna mindez. Az FIA-nak, a pályának és mindenkinek ki kell elemeznie a történteket, hogy biztosítsák, ne forduljon elő újra. De a sportág hírnévrontásáról beszélni csütörtök este… Amúgy sem nézi ezt senki az európai időzónákban.”
Wolffnak abban természetesen igaza van, hogy korábban is történt ilyen: a 2016-os Monacói Nagydíj első szabadedzésén Nico Rosberg Mercedese szippantott fel egy csatornafedelet, amely aztán súlyosan megrongálta Jenson Button McLarenjét, 2019-ben pedig George Russell Williamse szenvedett Sainz Ferrarijához hasonló sérüléseket, amikor a bakui verseny első szabadedzésén ráment egy meglazult csatornafedőre.
Ám ettől még igencsak kínos, hogy miután a Forma-1 több mint félmilliárd dollárt költött arra, hogy visszavigye Las Vegasba a száguldó cirkuszt, az óriási csinnadrattával, szerdán külön nyitóceremóniával – amelyen a vegasi futamról most is nagyon kritikusan nyilatkozó Max Verstappen úgy érezte magát, mint egy bohóc – beharangozott esemény első edzésnapján eddig alig tudtak körözni az autók, mert a pálya nem lett megfelelően felkészítve.
Ezek után a második szabadedzést két órával, helyi idő szerint éjfélről hajnali 2-re (magyar idő szerint reggel 9-ről délelőtt 11-re) kellett elhalasztani (de legalább 60 helyett 90 perces lesz), hogy a szervezőknek legyen ideje kijavítani a hibákat. Akik pedig kisebb vagyont fizettek azért, hogy a helyszínről követhessék az eseményeket (és a pályán történtek is érdeklik őket), bizonyára szintén nem repesnek az örömtől…
A Japán Rally második pénteki szakaszán tapasztalható özönvízben szinte minden versenyző autójának szélvédője bepárásodott, aminek Sébastien Ogier komolyan hangot is adott.
Péntek délelőtt hatalmas özönvíz zúdult a Japán Rally pályáira, az első gyorsaságin még a felúszás vezetett Dani Sordo és Adrien Fourmaux balesetéhez, azonban a második szakaszon már az autók szélvédőjének komoly párásodása okozott nagy problémát többek között Sébastien Ogier-nak és Ott Tanaknak.
A nyolcszoros világbajnok pedig az esetet követően komolyan hangot is adott a problémának.
“Az autó szerkezete okozza a párásodást – mondta Sébastien Ogier. – Hiába nagyon drágák a mai versenyautók, még mindig előfordulnak ilyen problémák. Amikor még igazi autókat vezettünk, és jó felépítésű autóink voltak, ilyen nem fordult elő. Hihetetlen, hogy több millió eurós autóink vannak, de nem megoldható bennük a párásodás. Sajnos emiatt a versenyzők nagyon sokat szenvednek, én sem láttam a második pálya végén semmit. Lehet, érdemes lenne olcsóbb autókat építeni más szerkezettel.”
Ott Tanak a második pénteki szakasz céljában arról számolt be, hogy tengeri beteg lett amiatt, hogy a bepárásodott szélvédőn át kellett az utat figyelnie.
Thierry Neuville szerint a délelőtti utolsó szakasz törlése volt az egyetlen jó dolog a nap első felében.
Fotó: Hyundai Motorsport
“Lehetünk mi a világ legjobb rallyversenyzői, de mi sem tudunk mit csinálni, ha nem látunk ki az autóból – mondta Thierry Neuville. – A délelőtti utolsó szakasz törlése volt az egyetlen jó dolog. A nap első szakaszán még nem volt akkora probléma a párásodás, de a második szakaszon már nem láttunk ki az autóból. Nem élveztem egyáltalán a második gyorsaságit, csak igyekeztem óvatosan menni és az út szélét figyelni.”
A Hyundai belga versenyzője végül a délutáni második szakasz rajtja után az első kanyarban kicsúszott, és kiesett.
Elképesztő drámai pillanatokat tartogatott a Japán Rally első napja, aminek délelőtti programját özönvíz nehezítette. A nap végül hármas Toyota vezetéssel ért véget. Thierry Neuville kiesésével pedig eldőlt a bajnoki második helyezés.
Az előre beígért eső megérkezett a Japán Rally péntek délelőtti szakaszaira, azonban arra kevesen számítottak, hogy özönvíz alakul ki, ami következtében szinte folyóban kellett a versenyzőknek vezetniük.
A versenyzők mindegyike arról számolt be, hogy sohasem láttak még korábban hasonló körülményeket karrierjük során, azonban ezt is csak azok a versenyzők tudták elmondani, akiknek sikerült célba érni a pénteki első két szakaszon, melyet csak kevesen tudtak elmondani a Rally1-es mezőnyből.
Rögtön a nap első szakaszán felúszott a vizes és faleveles úton Dani Sordo, majd Adrien Fourmaux is, és végül ugyanabban az út széli mély árokban zárták a napot. A versenyzők nem sérültek és az autók sem nagyon, azonban az árokból lehetetlen volt kijönni. Sordo tehát azt követően, hogy tavaly az autója égett porig az első napon, ezúttal sem sokat vezethetett pénteken.
Ezen a szakaszon megforgott Takamoto Katsuta is, ami során megsérült autójának jobb eleje.
A nap második szakaszán Ott Tanak és Sébastien Ogier autójának szélvédője is komolyan bepárásodott, ami miatt csak nagyon lassan tudtak vezetni. Takamoto Katsuta pedig 7 percet késett a szakaszról, miután próbálta helyrehozni autójának sérüléseit, de végül nem járt sikerrel, és még 1:10 perc büntetést is kapott a késés miatt.
A felügyelők azt követően, hogy látták a vezethetetlen körülményeket, törölték a délelőtti utolsó szakaszt.
Fotó: Toyota Gazoo Racing
A szervizelést így Elfyn Evans végezhette az élen állva, aki mindkét pénteki szakaszt megnyerte és 26 másodperccel vezetett Thierry Neuville előtt. A harmadik helyen Sébastien Ogier állt 42.6 másodperc hátránnyal.
Andreas Mikkelsen komoly meglepetést okozott, hiszen azt követően, hogy megnyerte a WRC2-es bajnoki címet a Közép-Európa Rallyn, már tét nélkül, kockázat nélkül vezethetett. A norvég versenyző végül három gyorsasági után az előkelő negyedik helyet foglalta el csupán 2.1 másodperccel követve Ogier-t és 51.7 másodperccel megelőzve Kalle Rovanperát. A kétszeres világbajnok finn versenyző ugyanis csak végig érni szeretett volna a folyókká változott pályákon és nem az időeredményre koncentrált.
Az abszolút hatodik helyet a WRC2 második helyén álló Nikolay Gryazin foglalta el, majd Grégoire Munster következett, míg Takamoto Katsuta a nyolcadik, Esapekka Lappi a kilencedik, Heikki Kovalainen pedig a 10. helyet foglalta el a nap felénél.
A szervizelés ideje alatt elállt az eső, azonban a szakaszok a délután során is vizesek, és falevelekkel telik voltak.
A kissé jobbá vált körülmények között pedig Takamoto Katsuta “élt” igazán, aki mindhárom délutáni szakaszt megnyerte.
Dráma azonban így is maradt még, Sébastien Ogier SS5-ön csúszott szalagkorlátnak, azonban csupán a Toyota bal első ajtaja sérült, Thierry Neuville, a tavalyi verseny győztese pedig a következő gyorsaságin esett ki, miután pár méter megtétele után az első kanyarban kicsúszott.
A Hyundai belga versenyzőjének kiesésével pedig eldőlt a bajnokság második helye is, hiszen Neuville-nek 7 ponttal többet kellett volna szereznie, ahhoz, hogy megelőzze Elfyn Evanst.
Evans délután sem hibázott és végül 50.9 másodperc előnnyel várhatja a napzáró szuperspeciált, melyet a Toyota Stadionban rendeznek.
A második helyre Ogier lépett Neuville kiesése után, míg a harmadik helyen Kalle Rovanpera áll, aki végül autójának erejét kihasználva megelőzte Andreas Mikkelsent, ugyanakkor már két percnél is nagyobb a hátránya walesi csapattársa mögött.
Mikkelsen azonban még így is az előkelő negyedik helyet foglalja el, valamint vezeti a WRC2 értékelését Nikolay Gryazin előtt.
Heavy rain on SS2! It will be a challenging Day 2 at #RallyJapan ⛈️
Az abszolút hatodik helyet foglalja el Esapekka Lappi, aki az egyedüli Hyundai versenyző lett, aki pénteken célba ért.
Ott Tanak a délutáni szakaszokat követően a nyolcadik helyig lépett előre Grégoire Munster mögé, annak ellenére, hogy autója műszakihibás lett, míg Takamoto Katsuta a kilencedik. A legjobb 10-be pedig még Heikki Kovalainen tudott beférni, aki a WRC2 negyedik helyezettje.
A pénteki programban tehát még egy szuperspeciál szerepel, majd szombaton nyolc szakasz vár a mezőnyre, de az előrejelzés szerint már száraz körülmények között.
Japán Rally, állás 7 szakasz után 1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 1:23:20.7 2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +50.9 3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2:07.4 4 #20 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia RS Rally2 +2:56.3 5 #21 Nikolay Gryazin – Kostantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia RS Rally2 +3:44.3 6 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 +3:46.3 7 #24 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Fiesta Rally2 +3:46.9 8 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 +4:43.7 9 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +5:08.9 10 #23 Heikki Kovalainen – Sae Kitagawa (FIN – JPN) Skoda Fabia R5 +5:54.9
Fotó: wrc.com
Időterv, gyorsasági szakaszok (magyar idő szerint) November 16., csütörtök 01:01 Shakedown (Kuragaike Park) 2,75 km Neuville 2:03.0
11:05 SS1 Toyota Stadium 1 2,10 km Neuville 1:47.6 / 1. NEUVILLE, 2. Lappi, 3. Tanak
November 17., péntek 00:04 SS3 Inabu Dam 1 19,38 km Evans 14:20.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier 01:02 SS4 Shitara Town 1 22,53 km TÖRÖLVE 05:36 SS5 Isegami’s Tunnel 2 23,60 km Katsuta 19:08.1 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier 06:36 SS6 Inabu Dam 2 19,38 km Katsuta 12:48.5 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera 07:34 SS7 Shitara Town 2 22,53 km Katsuta 14:33.6 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Rovanpera 11:35 SS8 Toyota Stadium 2 2,10 km
November 18., szombat 00:04 SS9 Nukata Forest 1 20,32 km 01:05 SS10 Lake Mikawako 1 14,78 km 03:15 SS11 Okazaki City 1 3,18 km 03:26 SS12 Okazaki City 2 3,18 km 05:04 SS13 Nukata Forest 2 20,32 km 06:05 SS14 Lake Mikawako 2 14,78 km 07:11 SS15 Shinshiro City 6,70 km 11:35 SS16 Toyota Stadium 3 2,10 km
23:05 SS17 Asahi Kougen 1 7,52 km
November 19., vasárnap 00:03 SS18 Ena City 1 22,92 km 00:56 SS19 Nenoue Kougen 1 11,60 km 03:04 SS20 Ena City 2 22,92 km 03:57 SS21 Nenoue Kougen 11,60 km 06:15 SS22 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7,52 km
A Las Vegas-i Nagydíj első szabadedzésén szerencsétlenül járt Carlos Sainznak a most debütáló verseny teljes első napját ki kell hagynia, annyira megsérült az autója a csatornafedővel történt találkozás során. Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke elfogadhatatlannak tartja a történteket.
Mint kiderült, Sainz autója rendkívül komoly károkat szenvedett, Tobias Grüner, az Auto Motor und Sport riportere pedig arról számolt be az X-en, hogy a padlólemezen akkora lyuk keletkezett, hogy át lehet látni rajta a pilótafülkéből….
„Teljesen tönkrement a kasztni, a motor és az akkumulátor. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Egy vagyonba kerül nekünk. Elcsesztük Carlos edzését, és biztos, hogy a második szabadedzésen sem tud részt venni. A ma történtek egyszerűen elfogadhatatlanok a Forma-1-nek” – füstölgött Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke az FIA pénteki sajtótájékoztatóján.
A pillanatról, ahogy Sainz eltalálja a csatornafedőt, a közvetítésben csak fedélzeti kamerás felvételeket láthattunk, ám utólag előkerült a zárt láncú kamerarendszer felvétele, amelyen látszik, ahogy a Ferrari óriási szikrafelhőt eregetve érkezik az egyenesben. A legjobban azonban az alábbi nézői videó szemlélteti, hogy milyen hatalmas ütést kapott a kocsi, és milyen hangja volt, amikor szétbombázta a fedő a padlólemezt.
🚩 | Issues have been identified with multiple drains around the circuit.
This is the moment Sainz hit a drain cover on the Las Vegas strip👇
Noha a Ferrari engedélyt kért, hogy vis major miatt büntetlenül beszerelhessen egy, a felhasználható kereten kívül eső akkumulátort Sainz autójába (motorból és vezérlőelektronikából még volt felhasználható), az FIA felügyelői nem adták ezt meg, így a spanyol pilótának saját vagy csapat önhibáján kívül kell bűnhődnie, és 10 helyes hátrasorolással kezdenie a magyar idő szerint vasárnap reggeli versenyt.
Biztosan nem ilyen kezdésről álmodott a Forma-1 a dollárszázmilliókból összehozott első Las Vegas-i Nagydíján, amelynek első szabadedzése mindössze 20 percen át tartott. Az ok: Carlos Sainz Ferrariját megrongálta egy rosszul rögzített csatornafedő, ami után az FIA-nak a teljes pályát át kellett vizsgálnia, hogy biztosítsa, nem fordul elő hasonló, illetve le kellett hegesztetnie azokat a fedőket, amelyeket potenciálisan veszélyesnek ítélt meg. Ezért nem indították újra a gyakorlást.
A spanyol pilóta Ferrarijának padlólemeze komoly sérüléseket szenvedett, az FIA pedig a vizsgálata során kiderítette, hogy a csatornafedél körüli betonkeret mondta fel a szolgálatot. Egyébként nemcsak Sainz, hanem Esteban Ocon is eltalálta a fedőt a piros zászlós megszakítás alatt, ami miatt az ő autóján kasztnit kell cserélni.
Ami az első 20 percben történteket illeti, Valtteri Bottasé volt az első mért kör (1:50.227) az ultragyors utcai helyszínen, de rohamosan javultak a köridők, és az első öt perc végén már Charles Leclerc állt az élen 1:44.091-cel, majd ő is fejezte be ott a kurta edzést 1:40.909-es idővel Nico Hülkenberg (1:43.446) és Kevin Magnussen (1:44.261) előtt.
Noha a Ferrari engedélyt kért, hogy vis major miatt büntetlenül beszerelhessen egy, a felhasználható kereten kívül eső akkumulátort Sainz autójába (motorból és vezérlőelektronikából még volt felhasználható), az FIA felügyelői nem adták ezt meg, így a spanyol pilótának saját vagy csapat önhibáján kívül kell bűnhődnie, és 10 helyes hátrasorolással kezdenie a magyar idő szerint vasárnap reggeli versenyt.
A Red Bull és a szintén a bikások által működtetett AlphaTauri pilótái légpárnás hajókon mérték össze tudásukat a nevadai sivatagban. A versenyzőknek három kihívást kellett teljesíteniük, a végén az egyik csapat tagjai dőltek a nevetéstől ellenfelük balszerencséjét látva.
A Red Bulltól már jó ideje megszokott, hogy a versenyhétvégék előtt különleges videóval rukkol elő, amelyben a nagycsapat, valamint a szintén általuk üzemeltetett AlphaTauri pilótái szerepelnek. Ez a Las Vegas-i Nagydíj előtt sem történt másképp: Max Verstappen, Sergio Pérez, Cunoda Juki és Daniel Ricciardo ezúttal különleges járművekkel, sivatagban versenyeztek.
A helyszín természetesen a nevadai homoktenger volt. Ahogyan az a videó elejéből kiderült, a pontos helyszín a híres 51-es körzethez közel található. Mint ismert, ezen a területen egy katonai repülőtér van, és a legenda szerint földönkívüli kísérleteket végeznek. A pilóták azonban nagyon is földi, pontosabban „kétéltű” járművel versenyeztek, hiszen a vízen és földön is üzemképes légpárnás hajót kellett megzabolázniuk.
A Red Bull és az AlphaTauri versenyzőinek összesen három kihívást kellett teljesíteniük. Elsőként egy akadálypályán kellett végigmenniük úgy, hogy a csapattagok egymás mögött ülnek. Amikor elértek egy bizonyos pontra, a hátsó embernek oda kellett szaladnia egy dobozért, majd visszaülve már neki kellett vezetnie, hogy minél hamarabb odaérjenek a kiindulási pontra. A Red Bull párosa 6 másodperccel bizonyult gyorsabbnak az AlphaTauriénál, így ők szerezték az első pontot.
A következő feladat lényegében a közkedvelt „fánkozás” volt. Ennek során a pilótáknak minél több kört kellett megtenniük egy oszlop körül úgy, hogy azt a lehető legkevesebb alkalommal találják el, ugyanis az semmissé tett egy kört. Ez Verstappennek kifejezetten nehezen ment, olyannyira, hogy a bal lábával le is lépett a földre, hogy azzal segítse a jármű mozgását. Végül Pérezhez és Cunodához hasonlóan 2 pontot gyűjtött, de mivel Ricciardónak 3 jött össze, ezt a kört az AlphaTauri nyerte. Úgy pedig pláne, hogy a mexikói versenyző – aki állítása szerint nem tudott a pontlevonásos szabályról – kétszer is eltalálta az oszlopot.
A mindent eldöntő forduló egy verseny volt, ahol a két páros párhuzamos pályán küzdött meg egymással. A futam két körből állt, nyilvánvalóan minden versenyzőnek teljesítenie kellett egyet- egyet. A viadal első felében Verstappen és Ricciardo szerepeltek, és at ausztrál pilóta pár másodperccel meg is verte egykori csapattársát, így pár másodperces előnnyel adta át a gépet Cunodának.
Péreznek még lehetett volna esélye a fordításra, de neki még rosszabbul ment: a 33 éves versenyző keresztbefordult a pályán, és a fal előtt állt meg. Ennek következtében vetélytársa már célba ért, amire ő tovább tudott menni. Ricciardo láthatóan jól szórakozott, majd később csapattársa is csatlakozott hozzá, és együtt nevettek Pérez szenvedésén, amelyen még Verstappen is láthatóan jót derült. A végén viszont kiderült, hogy a küszködés nem volt véletlen, hiszen a Red Bull pilótáinak „versenygépét” technikai hiba sújtotta. Ez viszont nem változtatott azon a tényen, hogy a kupát a „kis testvér” párosa nyerte.