back to top
2025. december 23. 18:26
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1159

    18 év után megtörhet a jég Japánban

    0

    2004 óta a WRC naptár része a Japán Rally, de hiába voltak ott az ikonikus japán gyártók a világbajnokságon, a hazai győzelem csak az első versenyen sikerült, amikor Petter Solberg egy Subaru Impreza S10 WRC-vel megnyerte a versenyt. 2022-ben megtörhet a jég, ha a Toyota a szezonzárón hazai győzelemmel koronázza meg világbajnoki címeit.

    „Azt hiszem mindkettő fontos. Ez hihetetlen. Japánban nyerni nagyszerű, köszönöm mindenkinek. Soha nem adtuk fel” – mondta boldogan Petter Solberg amikor célba ért az első Japán Rally, arra a kérdésre válaszolva, hogy mi volt fontosabb, a 10 bajnoki pont vagy a győzelem.

    Apró kitérő, hogy Solberg családjával együtt örült a sikernek, és az ünneplés közben a kis Oliver Solberg még szülei karján ülve mutatta fel a hüvelykujját.

    Abban az évben ez volt Solberg harmadik futamgyőzelme, és a Japán Rallyt követő brit és olasz versenyen is nyerni tudott. A bajnoki címhez ez sem volt elég, Loeb mögött második lett, de a szigetországban ő volt a hős, aki Subaruval nyerni tudott. Ráadásul mindezt úgy, hogy előtte Németországban egy tempós balosban pályafutása egyik legnagyobb balesetét szenvedte el, ami után a navigátor Phil Mills kórházba is került.

    Egy évvel később úgy tűnt, Solberg megismétli a diadalt. 22 másodperccel vezetett Grönholm előtt, amikor az utolsó előtti gyorsaságin eltalált egy sziklát, megsérült a kormánymű és fel kellett adniuk. A győzelmet Grönholm szerezte meg Peugeot-val, Loeb megint második lett a Citroennel, a Subaru pedig egy dobogónak örülhetett Chris Atkinson harmadik helyével.

    2006-ben is esélyes volt Solberg, de már az első gyorsaságin gondjuk akadt a fékekkel. A pedál a padlóig esett be, a fékhiba a csapat elmondása szerint addig sosem jelentkezett az autón. A versenyt Loeb nyerte Citroennel, 5.6 másodperc előnnyel az akkor már Forddal versenyző Grönholm előtt. Hirvonen lett a harmadik szintén Ford Focusszal.

    2007-ben totális európai siker született, az első hét helyen a Citroen és a Ford osztozott.

    „Ahogy 2004-ben, most sem gondolok másra csak a győzelemre” – fogadkozott Solberg 2008-ban a verseny előtt. „A murvás teljesítményünkre fókuszáltunk a Japán és a Brit rallykra, úgy fejlesztettük a beállításokat, hogy ilyen körülmények közt legyenek a legjobbak.”

    „Fontos verseny ez nekünk és a csapatnak, amit alig várok. Ez a csapat hazai versenye és itt mindenki hatalmas Subaru rajongó” – tette hozzá Solberg. A sikerre pedig nagy szükségük volt, mert a 2005-ös Brit Rally óta nem tudtak nyerni. Ebben az évben sem sikerült a dobogó tetejére állni, a szezon végén pedig a Subaru ki is szállt a WRC-ből.

    2008-ban a Suzukinak is lehetett volna esélye a győzelemre, az SX4 WRC-vel Per-Gunnar Andersson azonban csak ötödik lett. Hirvonen és Latvala nagy fölénnyel aratott kettős győzelmet.

    2009-ben elmaradt a futam, 2010-ben pedig csak a Citroen és a Ford indult gyári csapattal így a hazai győzelemre ekkor sem számíthattak a japán szurkolók.

    2020-ban és 2021-ben a Toyotával már lett volna esély az újabb ünneplésre, de akkor a Covid szólt közbe. Mindkét alkalommal lemaradt a verseny, így nem csoda, hogy ebben az évben a japánok óriási várakozással néznek a verseny elé, mert jó esély van rá, hogy 18 év után ismét hazai pályán nyerjen egy japán gyártó.

    Fotó: Toyota Gazoo Racing

    Az elfeledett csalás, amely elsikkadt az F1 legnagyobb botrányának árnyékában

    0

    2007-ben ezen a napon, november 9-én ismerte el a Renault, hogy egy átigazoló alkalmazott révén információkat szereztek a McLarentől. A francia istálló azonban megúszta a szankciót, míg riválisukat az F1 történetének legnagyobb büntetésével sújtották egy hasonló ügyben.

    A kellően idős F1-es szurkolók alighanem nagyon jól emlékeznek a 2007-es szezonban kirobbant kémbotrányra: a McLaren óriási mennyiségű információt szerzett a Ferrari autójáról egy-egy Wokingban, illetve Maranellóban dolgozó mérnök révén. A brit alakulatot a Forma-1 történetének legnagyobb büntetésével sújtották, amikor az FIA 100 millió dollár befizetésére kötelezte őket, és nem mellesleg a konstruktőri pontversenyből is kizárták a csapatot.

    Embed from Getty Images

    A McLaren-Ferrari kémbotrány árnyékában elsikkadt egy hasonló ügy

    Az viszont már valószínűleg sokkal kevesebb rajongó fejében maradt meg, hogy a McLaren nemcsak elkövető, hanem áldozat is volt, méghozzá egy ehhez nagyon hasonló ügyben. Bár ebben az esetben is megállapították a bűnösséget, a következmények tekintetében nagyon másképp lett vége ennek a történetnek.

    Szeptemberben, amikor az „eredeti” kémbotrány ügyében már javában zajlottak a meghallgatások, a McLaren megkereste az FIA-t, hogy kérdéseket tegyen fel a Renault-val, illetve más, meg nem nevezett csapatokkal kapcsolatban. Akkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy mindez kapcsolatban áll-e a fenti esettel, ám később kiderült, hogy igen. A wokingiak ugyanis azzal érveltek, hogy ha ők bűnösök, akkor bizony mások is azok.

    Ami a Renault-t illeti, az ügy középpontjában a manapság egyébként a Red Bullnál dolgozó hidraulikus mérnök, Phil Mackereth állt. Az akkoriban tervezőmérnökként dolgozó szakember 2006-ban igazolt át Wokingból Enstone-ba, és egykori csapata azzal vádolta meg, hogy bizalmas információkat vitt magával. Ez önmagában még nem is lett volna akkora baj, csakhogy szerintük ezeket meg is osztotta új kollégáival.

    November 8-án az FIA be is idézte a Renault-t a Motorsport Világtanács elé. A Nemzetközi Automobil Szövetség által közzétett dokumentumban az állt, hogy a franciák bizalmas információkkal rendelkeznek, amelyek „többek között, de nem kizárólag a McLaren F1-es autójának elrendezését és kritikus méreteit, valamint a McLaren üzemanyag-ellátó rendszerének, a váltó szerkezetének, az olajhűtő rendszernek, a hidraulikus vezérlőrendszernek, illetve a McLaren 2006-os és 2007-es kocsijaiban használt újszerű felfüggesztési alkatrésznek a részleteit tartalmazzák.”

    Másnap a Renault beismerte, hogy valóban szereztek adatokat a McLarentől. Két héttel később újabb dokumentum szivárgott ki, amelyből kiderült, hogy a Renault a McLaren 2006-os és 2007-es autójának tervrajzához egyaránt hozzáfért.

    A Renault elismerte a vádakat

    Egészen konkrétan több mint 780 technikai rajzot szereztek meg ellenfelüktől. (Érdekesség, hogy ez a szám a nagy kémbotrányban is megjelent, hiszen ennyi oldalból állt a gazdát cserélt dokumentum.) Arra is fény derült, hogy 2006-ban 33 fájlt másoltak át összesen 11 floppy lemezre, és az információkat az év szeptemberében töltötték fel a Renault informatikai rendszerébe. Emellett 18 tanú állította, hogy az adatokat 11 számítógépen látták, és 18-an vitatták meg, köztük vezető mérnökök is.

    Természetesen a McLaren reakciója sem maradhatott el. A sértett fél közleménye szerint „egyértelmű, hogy a McLaren tervekkel kapcsolatos bizalmas információit tudatosan, szándékosan és széles körben terjesztették, illetve megvitatták a Renault F1-es tervezői és mérnöki csapatán belül. Ezáltal egyértelmű és tisztességtelen előnyhöz jutottak.”

    A McLaren tetszését az sem nyerte el, ahogyan a Renault kezelte a vizsgálatot. A brit alakulat szerint a rivális alkalmazottai „könnyelműen viselkedtek”, és néhány reakciójuk „hiányos, félrevezető vagy inkorrekt” volt. Ami pedig Mackereth állítását illeti, miszerint bizonyos adatokat „érzelmi okokból” tartott meg, egyszerűen „abszurdnak” titulálták.

    Ők megúszták a büntetést

    December 6-án a Renault-t bűnösnek találták, mivel az ítélet szerint megsértették a Nemzetközi Sportkódex 151. cikkelyének c) pontját. Mindezek ellenére a franciák elkerülték a büntetést, ami a McLarenre kirótt szankciók fényében meglehetősen érdekes fejlemény.

    Az FIA azzal indokolta a döntést, hogy elfogadták a Renault érvelését, miszerint az információkat nem használták fel az autótervezés során. Ennek kapcsán Flavio Briatore csapatfőnök is méltatta az embereit. „Teljes mértékben együtt tudok élni ezzel – jelentette ki. – Szeretném kifejezni elismerésemet a csapatnak, amely tisztességgel és méltósággal kezelte az ügyet.”

    A média természetesen igyekezett párhuzamba állítani a két kémügyet, és válaszokat keresni arra a kérdésre, hogy miért született merőben más ítélet. Még az is felvetődött, hogy a Renault azért úszta meg büntetés nélkül, mert Briatore jó viszonyt ápolt Bernie Ecclestone-nal, az F1 akkori vezérigazgatójával. A brit üzletember rövidre zárta az ezzel kapcsolatos kérdést. „Igazságos ez? Mi mindig igazságosak vagyunk” – szögezte le.

    Az FIA indoklásának fényében igencsak érdekes megvilágításba esik egy 2008 áprilisában napvilágot látott hír: a Renault új felfüggesztése később érkezett meg a tervezettnél, mivel megvárták a szövetség vizsgálatának eredményét, hogy az alkatrész sérti-e a szellemi tulajdonjogot érintő szabályokat. Többek között ennek is köszönhető, hogy az enstone-iak nem kezdték jól az idényt, és csak a szezon végén tudtak nyerni két futamot Fernando Alonso révén. Az első, szingapúri diadal körül egy évvel később újabb hatalmas botrány robbant ki, amelyet már nem úsztak meg ennyire olcsón, de ez már egy másik történet.

    15 éve ezen a napon robbant ki a Magyar Nagydíjak legemlékezetesebb botránya

    Fekete Gyula: Ennyi probléma után csoda, hogy még vannak bajnoki esélyeink 

    0

    Fekete Gyula idén szó szerint berobbant a Rally2-es bajnokságba, melynek második helyéről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt. A citroenes versenyzőnek sok problémája volt idén és ő is hibázott, így csodának gondolja, hogy még van esélye a bajnoki címre. 

    Fekete Gyula az idei szezonig csupán három, Rally2-es futamon állt rajthoz és legjobb eredményét a tavalyi Kazincbarcika Rallyn érte el, ahol második lett. 

    2022-ben azonban a teljes szezonban indult Oláh Róbert navigálásával, azonban Egerben Szegedi Mátéval állt rajthoz, és az ott aratott győzelmének is köszönhetően a bajnokság második helyéről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt 21 pontos hátránnyal Kocsis Imre mögött.

    “A szakaszokat és a várható időjárási körülményeket tekintve, biztos hogy a szezon egyik legnehezebb kombinációi fognak kialakulni a hétvégén – mondta Fekete Gyula a Rallycafe.hu oldalnak. – Szerintem a legjobban ez a verseny a Kazincbarcikaihoz hasonlít, ott voltak ennyire változatosak a körülmények. Lesz murva, szűk erdei nyomsáv, tempós, dobálós szakasz. Ezeket alapvetően szeretjük, reméljük előnyünkre válhat.” 

    És, hogy mi kell a bajnoki cím megszerzéséhez? 

    “A bajnoki címet nem erre a versenyre hegyezném ki, sőt inkább úgy válaszolnék, hogy mi nem kellett volna a bajnoki címhez: hibáztam egyet a szezonban, egy versenyre el sem mentünk, két versenyen pedig technikai problémánk volt. Ennek fényében csoda, hogy egyáltalán esélyünk van bármibe is beleszólni. Nem állunk oda feltett kézzel, de az előzőek miatt nagyon nagy hátrányban vagyunk. Mindenkinek jó versenyt kívánok, a célban találkozunk!” 

    Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

    A Rally2 mezőnye a Zemplén Rally szombati szakaszain fog versenyezni.

    Kocsis Imre: Egyetlen hiba sem fog bele férni 

    0

    Kocsis Imre a Rally2-es ponttáblázat éléről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt, melynek szakaszain korábban még nem versenyzett, de sok információt próbált begyűjteni róluk. 

    Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn aratott győzelemmel a Rally2-es bajnokság élére ugrott és pozícióját később is sikerült megőriznie, a szezonzáró Zemplén Rallyt pedig 21 pont előnnyel várhatja a tavalyi bajnok ifj. Fogarasi Attila-Toloczkó Péter kettős előtt. 

    A citroenes versenyző korábban még nem indult a Zemplén Rally idei szakaszain, de igyekezett minél több információt begyűjteni róluk. 

    “Nem volt még lehetőségem menni ezeken a pályákon, viszont hallottam róluk, hogy nagyon nehéz szakaszok lesznek – mondta Kocsis Imre a Rallycafe.hu oldalnak. – Embert és autót próbáló mindhárom gyorsasági, mivel van bennük minden, ami egy igazi rallyhoz kell. Föld, murva, sár, falevél, szűk erdei szakasz, szakadék, fahíd, stb… Ha jól tudom, Fóny-Regéc gyors és dobálós, Mádon a szőlőben kell nagyon gyorsan menni betonon, Újhuta-Bózsva gyorsaságin pedig minden megtalálható. Nem véletlenül voltak ERC szakaszok.” 

    Kocsis Imre szerint az autónak feküdni fognak a szakaszok, csak nekik kell fejben is teljes mértékben koncentrálni, és ha lesz egy kis szerencséjük is, akkor megszerezhetik a bajnoki címet. 

    “Elvileg az autó adottságai tökéletesek erre a versenyre, már csak nekünk kell fejben összerakni a hétvégét és pontosan autózni, amennyire csak lehet, mert egyetlen hiba sem fér bele. Ha ezeket tudjuk teljesíteni és az élmezőnyben szerepelni, akkor van esélyünk a bajnoki cím megszerzésére. Minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében. Szeretném megköszönni támogatóink segítségét, hogy egész évben mellettünk álltak, a sok segítséget, amit kaptunk. Külön köszönet a csapatnak és szurkolóinknak a rengeteg üzenetet és hívást. Bízom benne, hogy ezt a sok pozitív bíztatást, amit kapunk, hétvégén megtudjuk hálálni nekik.”

    Fotó: Salánki Gábor / Rallye2.hu

    A Rally2 mezőnye a Zemplén Rally szombati szakaszain fog versenyezni. 

    30 éve: Mansell összeverekedett volna Sennával, de inkább faképnél hagyta, miután a brazil nekiment

    0

    Még annál is csúfosabb véget érhetett volna Nigel Mansell főállású F1-es pilótaként eltöltött karrierje, mint amilyen véget ért, ha bölcs döntése helyett odamegy az 1992-es Ausztrál Nagydíjon őt felöklelő Ayrton Sennához.

    30 évvel ezelőtt, 1992. november 8-án F1-es drukkerek milliói ültek le úgy a televízió elé – Adelaide-ben a lelátókra –, hogy a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon látják utoljára Nigel Mansellt a száguldó cirkuszban versenyezni. Nem egészen két évvel később aztán kiderült, hogy nem ez volt Mansell utolsó futama, hiszen 1994-ben a Williamsszel beugróként négy versenyen is részt vett, 1995-re pedig aláírt a McLarenhez, de a wokingiakkal már csak két nagydíjon indult, mielőtt végleg szögre akasztotta a sisakját.

    Mansell már a Magyar Nagydíjon világbajnok lett

    1994-ig viszont mindenki abban a tudatban élt, hogy Mansell F1-es karrierje kissé csúfos véget ért (aztán valóban).

    Az 1992-es világbajnoki címet az akkor 39 esztendős brit már a Magyar Nagydíjon megnyerte, az azt követő négy futamból viszont már csak egyszer, Portugáliában végzett az élen. Ez volt a 9. sikere, ami így is rekordnak számított, Ausztráliában azonban megszerezhette volna a 10. elsőségét. A pole pozícióból rajtolva el is jött az élen, Senna azonban azonnal nyomás alá helyezte, a Brabham-egyenes végén pedig ki is fékezte a Williams-t, de túlcsúszott az ideális íven, így Mansell azonnal visszabújt mellé.

    Ezután sem eresztette el azonban a vörös ötöst, de csatájuk csak a 18. körig tartott, ekkor ugyanis Senna az utolsó kanyar féktávján hátulról felöklelte riválisát. Természetesen mindketten a másikat hibáztatták.

    A párharcról közzétett 6 perces videót a végén az ütközéssel ITT tudja megnézni.

    „Sajnálatos eset volt, mert kemény, de tiszta csatát vívtunk. Amikor kiszálltam az autóból, Mansellt kerestem, hogy gratuláljak a kiváló szezonjához és a bajnoki címéhez, de sietve távozott, majd eltűnt. Később megtudtam, hogy az oroszlán engem hibáztatott az ütközésért. Mit tehetnék? Soha nem okoznék szándékosan balesetet” – nyilatkozta utólag Senna, aki bizonyára eddigre elfelejtette, hogy mit csinált az 1990-es Japán Nagydíjon, amikor kiütötte Alain Prostot.

    Mansell szavaiból pedig kiderült, hogy nem véletlenül nem ment oda Sennához. „Örülök, hogy kiszálltam. Egyszerűen csak belém rohant, miközben 40 mph-val gyorsabban ment annál, amennyivel én mentem. Átszaladtam a pályán, máskülönben nagy verekedés lett volna belőle, és nem gondolom, hogy így kell elhagyni az F1-et. Egyesek bármit megúszhatnak” – füstölgött Mansell, aki tehát el akarta kerülni, hogy tettlegességre kerüljön a sor, és nekimenjen a brazilnak.

    A világbajnok azért persze nem zárta le ennyivel a történteket: „Elmentem a felügyelőkhöz, akik azt mondták, hogy versenybaleset volt. Én viszont egyáltalán nem így láttam. Undort érzek, ennél többet pedig nem tudok mondani” – zárta rövidre a témát.

    Senna eközben azzal szúrt vissza, hogy Mansell mindig csak panaszkodik, ezért nincsenek rossz érzései a történtek miatt, amelyeket szerinte a brit túl rövid féktávja idézett elő. „Nigel és én elmentünk a lekörözött mellett, aki föltartott minket, utána pedig korán fékezett. Tudta, hogy nagyon közel vagyok hozzá. A határon autózva közelítettem, és nem tudtam lelassítani, amikor túl korán fékezett” – ecsetelte a brazil.

    A versenyt Senna csapattársa, Gerhard Berger nyerte meg úgy, hogy mindössze 7 tizedmásodperccel ért célba a Benettonnal két hónappal korábban élete első F1-es győzelmért szerző fiatal Michael Schumacher előtt. A dobogó harmadik fokára a másik Benettont vezető Martin Brundle állhatott fel.

    Breen magabiztosan várja a debütálást Fultonnal 

    0

    A Spanyol Rallyn Craig Breen korábbi navigátora Paul Nagle az utolsó WRC futamát teljesítette, Japánban pedig már James Fulton fogja a Ford Pumában olvasni az itinert. Az ír versenyző magabiztosan várja a debütáló versenyt. 

    “Ez valami új, valami más dolog kezdete lesz – mondta Craig Breen a WRC hivatalos oldalának. – Nem vagyok benne biztos, hogy könnyű lesz Pault elfelejteni, de James-el már a pályabejárás során igyekszünk összeszokni. Paul Nagle velünk lesz Japánban is, de ez teljesen más lesz. Biztosan furcsa lesz egy másik hangot megszokni az autóban. Mindenesetre teljesen megbízok James tudásában. Igyekeztünk együtt felkészülni és nincs olyan dolog, ami miatt aggódnom kellene.” 

    Paul Nagle kész segíteni Fultonnak Japánban, ha azt szeretné a brit navigátor. 

    “James Fulton teljesen készen áll az első versenyre. Pár tanácsot még adok neki Japánban, és készen vagyok segíteni neki, ha szeretné. Kicsit számomra is furcsa lesz, hogy egy versenyen nem lesz itiner a kezemben és nem kell egyfolytában az órámat nézni.” 

    Nincs vége a botránynak? – Kemény büntetéseket kaphat az F1-es mezőny több mint fele

    0

    A Red Bull szerint jelen állás szerint a mezőny több mint fele túllépi az idei költségplafont, azaz jövőre hat csapat is büntetéssel nézhet szembe.

    Alighogy véget ért a Red Bull körül kirobbant költségplafon-botrány, már itt is lehet az újabb. A 2021-es költséglimitet 2,2 millió dollárral túllépő energiaitalos csapat szerint ugyanis jövőre nem csak egy, hanem hat istálló is bajban lehet. „Szerintem a jelenlegi helyzet az, hogy hat csapat van a költségplafon fölött. Ilyen mértékben nem kalkulálták bele az inflációt, az energiaárakat pedig különösem nem” – nyilatkozta Helmut Marko, a bikások tanácsadója az Auto Motor und Sportnak.

    A Ferrarival és a Mercedesszel együtt a Red Bull is azon csapatok közé tartozott, amelyek az idei szezon során az említett problémák miatt a költségplafon megemelése mellett kardoskodtak. Ez végül megtörtént, az FIA, az F1 és a tízből kilenc csapat egyetértésével 3,1%-al emelték a költségkeretet. A Red Bull szerint azonban sokan így sem fognak beleférni abba.

    „2022-re nézve fennáll annak a veszélye, hogy hat csapat is megszegheti a költségplafont. Az energiaárak exponenciálisan növekedtek. Van rá esély, hogy számos csapat, több olyan, amely már az F1-es bizottság ülésén leszögezte ezt, meg fogja szegni az idei plafont” – jelentette ki Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

    Zsinórban második szabályszegése felé robogott a Red Bull?

    Mindez pedig akár a Red Bull által kapott 7 millió dolláros bírságnál és 10%-os aerodinamikai tesztelési idő csökkentésnél nagyobb büntetéseket is előrevetíthet. „Nem gondoljuk, hogy 2022-ben túl fogjuk lépni a költségplafont, de ezek a büntetések precedenst teremtenek a jövőre nézve. Ha 10%-os levonást kapunk [az aerodinamikai tesztelésre fordítható időből] 0,3%-os túllépésért, hogy fog kinézni az 5%-os túllépésért kapott büntetés?” – tette fel a kérdést Horner.

    Mindez pedig még érdekesebb annak tükrében, hogy az Auto Motor und Sport számításai szerint az infláció mértéke, valamint a futamok számának növekedése és a sprintekért kapott kompenzáció miatt az idei költségplafon 140 millió helyett 146,25 millió dollár lesz (a 2021-es sem 145 volt, hanem 149), míg 2023-ban már a tervezett 135 millió helyett 154 milliót költhetnek majd el a csapatok.

    Østberg új navigátorral is kész a bajnoki címért harcolni 

    0

    Mads Østberg Johan Johanssonnal áll rajthoz a Zemplén Rallyn, ahol megszerezheti első magyar bajnoki címét. A 2020-as WRC2 világbajnokkal az ORB szezonzáróról beszélgettünk.

    Mads Østberg idén a Rally1-es bajnokság hat versenyéből ötön állt rajthoz, és nyerni tudott Salgótarjánban, Boldogkőváralján, Pécsett, a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn, valamint Ózdon is, azonban a bajnoki cím csak a 1.5-szeres szorzójú Zemplén Rallyn dől el. 

    A 2020-as WRC2 világbajnok tavaly már indult a verseny szakaszainak nagy részén a Rally Hungaryn. 

    “Jó előérzetem van a Zemplén Rally előtt – mondta Mads Østberg a Rallycafe.hu-nak. – Jó emlékeim vanak a tavalyi versenyről. Nagyszerű gyorsaságik várnak ránk, melyek technikásak és nagy kihívást jelentenek. Az őszi időjárás ugyancsak kihívást jelenthet. Ugyanakkor kedvelem ezeket a pályákat. Azt nem tudom, hogy mennyire kedveznek majd nekünk, de a nagyobb kihívásokat szeretem. Ezért magabiztosan várom a versenyt.” 

    Mads Østberg nincs tisztában teljesen a Zemplén Rallyra vonatkozó pontszerzési szabályokkal, ugyanakkor abban biztos, hogy egy erős eredménnyel jó esélye lehet megszerezni a bajnoki címet.  

    “Nem vagyok teljesen biztos a pontszerzés szabályaiban, szóval nem tudom, hogy pontosan mi kell a bajnoki cím megszerzéséhez. Szeretnénk fókuszáltan versenyezni, ahogy az egynapos futamokon szoktam. Szeretnénk versenyképesek lenni, győzelemért harcolni és erős pontokat szerezni.” 

    Ostberg
    Fotó: Citroën Rally Team Hungary

    A norvég citroenes idén csak Patrik Barth-tal versenyzett Magyarországon, akinek azonban nemrég megszületett gyermeke, így a Zemplén Rallyn Johan Johansson fogja olvasni az itinert, akivel korábban már a mexikói Nemzetek Rallyján, valamint legutóbb az olasz Como Rallyn állt rajthoz Østberg. 

    “Tegnap volt egy jó tesztünk, ahol azt hiszem jól sikerült felkészülni a versenyre. A Zemplén Rallyn Johan Johansson fog mellettem ülni, mert Patriknak gyermeke született, ezért ő most otthon van. Johannal kicsit másabb lesz versenyezni, de idén már indultunk közös futamon, ezért azt hiszem, hogy minden rendben lesz.”

    A Zemplén Rallyn szombaton és vasárnap is egyaránt három szakaszt kell kétszer teljesíteni. 

    Fotó: Citroën Rally Team Hungary

    Jégeső is nehezítette Molnár Martin gokartos kategóriaváltását

    0

    Remekül sikerült a gokartos kategóriaváltás Molnár Martin számára, aki a WSK Final Cup első futamán indult először a felnőttek között, OK-ban. A HUMDA Academy versenyzője egyáltalán nem volt megilletődve és többször is az élmezőnybe verekedte magát, a döntőben pedig a 16. helyet szerezte meg.

    A gokart-világbajnokságról is jól ismert pályán, Sarnóban rendezték a WSK Final Cup első futamát. Ezt a versenyt Molnár Martin és az Energy Corse is a jövő évi felkészülésre szánta, ezért is váltott Martin kategóriát és debütált OK-ban.

    A jelentősen erősebb motor és az új gumik kitapasztalása nem könnyű feladat. A szabadedzéseken és az időmérőn még nem volt meg Martin tempója, így a 39 fős mezőnyben a 33. helyet szerezte meg.

    Pályafutása első OK előfutama emlékezetes marad, hiszen nem sokkal a rajt előtt állt el a jégeső, ráadásul az időjárás miatt csúszott a program, így már szürkületben zajlott a verseny. A pályán több helyen állt a víz, ami miatt az egyenesben is csúszkáltak a gokartok. Martin minden nehezítő körülmény ellenére a 17. helyről rajtolva 10. lett.

    A második előfutamban már jobb volt a tempója, de egy szoros csata során beesett az orrkúpja, így az öt másodperc büntetéssel 16. lett.

    A legkalandosabb azonban a harmadik előfutama volt. Itt a száradó pályára már minden versenyző slick gumikon rajtolt, de a rajt előtt ismét elkezdett esni az eső, így körülmények nem voltak egyszerűek. A rajt utáni tömörülésben, megforgott, és leállt a motorja. Betolta a gokartot, és fél kör hátrányból végig a leggyorsabb szektorokat és köröket futotta, így a leintésig sikerült ledolgoznia hátrányát, sőt még előzni is tudott. Végül még a rajthelyéhez képest is tudott javítani.

    Molnár Martin, WSK Final Cup, Sarno
    Fotó: MOTAM

    Vasárnapra felszáradt a sarnói aszfalt és már tényleg a slick gumik voltak a legalkalmasabbak. Martin a reggeli warm upon az utolsó két körig a leggyorsabb volt, de az utolsó két körben forgalomba került és végül az ötödik időt futotta, ami nagyon biztató volt. Az elődöntőben is a mezőny egyik leggyorsabbja volt, sikerült is több helyet javítania, de egy kontakt miatt visszaesett, így a 15. helyen ért célba.

    A döntő megint kalandosan indult, hiszen a rajt után és a 2-es és az 5-ös kanyarban is baleset volt Martin előtt, amiket a füvön kellett kikerülnie. Ezzel jókora hátrányba került. Azonban megint csak nagyon jó volt a tempója, így a rajtpozíciójához képest 12 helyet javítva a 16-ra küzdötte fel magát.

    „Nagyon élveztem a hétvégét – mondta Molnár Martin. – Tetszik az OK kategória, sokkal jobb fizikai erőnlétet igényel, mint az OKJ, a döntő utolsó 2 körére nagyon elfáradtam. A szabadedzéseken még nem volt meg a tempóm, esőben pedig kifejezetten trükkös ekkora nyomatékkal versenyezni. Az utolsó előfutamra már nagyon jó volt a tempóm, a megforgás után jó volt szembesülni vele, hogy slickkel vizes pályán, extrém körülmények között az első OK-s versenyhétvégén ebben a nagyon erős mezőnyben fél pályás hátrányt be tudtam hozni.”

    „Az elődöntőben és a döntőben is élveztem a versenyzést. A 16. hely így elsőre jó eredmény, de nagyon bízom benne, hogy ha a jövő héten is ilyen jó tempóm lesz, akkor egy kicsit több szerencsével, még ennél is jobbat fogok elérni.”

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Molnár Martin következő versenye a WSK Final Cup második fordulója lesz Lonatóban november 10–13-a között.

    Molnár Martin, OK eredmények

    Résztvevők: 39
    Időmérő csoport: 17.
    Időmérő: 33.
    A-B előfutam: 17.–»10.
    A-C előfutam: 17.–»16.
    A-D előfutam: 17.–»16.
    Előfutamok összesített: 29.
    Elődöntő: 15.–»15.
    Döntő előtti összesített: 28.
    Döntő: 28.–»16.

    18 szakasz vár a mezőnyre Svédországban 

    0

    Nyilvánosságra hozták a Rally Világbajnokság második 2023-as futamának, a Svéd Rallynak az időtervét, melyben 18 szakasz szerepel. 

    A Monte-Carlo Rallyt követő Svéd Rally február 9-én kezdődik a délelőtti shakedownnal , majd este már az első éles szakaszra is sor kerül. 

    Pénteken három szakasz szerepel a programban kétszer, a nap pedig a csütörtök esti szakasz másodszori teljesítésével zárul. A pénteki Botsmark szakasz tavaly nem szerepelt a programban. 

    Szombaton hasonlóan alakul a program, három szakaszt kell kétszer teljesíteni, míg a nap a Power Stage-nek helyet adó pálya első teljesítésével zárul. Ezen a napon a Norrby szakasz lesz teljesen új. 

    Vasárnap pedig egy 26.48 km-es szakaszt kell kétszer abszolválni, majd következik a Power Stage. 

    A teljes versenytáv 302.52 km lesz. 

    A Svéd Rally időterve 
    2023. február 09., csütörtök 
    09.01 Shakedown Håkmark (5,47 km)
    18.05 SS1 Umeå Sprint 1 (5,38 km)

    2023. február 10, péntek 
    08.30 SS2 Brattby 1 (10,76 km)
    09.31 SS3 Sarsjöliden 1 (14,23 km)
    11.03 SS4 Botsmark 1 (25,76 km)
    13:43 Szerviz 30 perc
    14.53 SS5 Brattby 2 (10.76 km)
    15.54 SS6 Sarsjöliden 2 (14,23 km)
    17.26 SS7 Botsmark 2 (25,76 km)
    19.05 SS8 Umeå Sprint 2 (5,38 km)
    19:45 Szerviz 60 perc

    2023. február 11., szombat 
    08.05 SS9 Norrby 1 (12,54 km)
    09.00 SS10 Kamsjön 1 (27,81 km)
    10.37 SS11 Sävar 1 (17,28 km)
    12:35 Szerviz 30 perc
    14.05 SS12 Norrby 2 (12,54 km)
    15.00 SS13 Kamsjön 2 (27,81 km)
    16.37 SS14 Sävar 2 (17,28 km)
    18.05 SS15 Umeå 1 (11,02 km)
    18:52 Szerviz 60 perc

    2023. február 12., vasárnap 
    07.05 SS16 Västervik 1 (26,48 km)
    08:50 Szerviz 15 perc
    10.05 SS17 Västervik 2 (26,48 km)
    12.18 SS18 Umeå 2 (11,02 km)