back to top
2025. december 23. 15:05
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1161

    Turán nem indul a Zemplén Rallyn

    0

    Turán Frigyes és Farnadi Ágnes nem áll rajthoz a Zemplén Rallyn, jelent meg a versenyző sportolói oldalán.

    Turán Frigyes és Farnadi Ágnes Ózdon nagy balesetet szenvedett egy defektet követően, az esés pedig kihatott a Zemplén Rallyn való indulásra is.

    „A csapat fáradhatatlanul dolgozott a Volkswagen Polo-n, hogy elkészüljön az idényzáró versenyre, de végül a támogatókkal is egyeztetve az a logikus döntés született, hogy nem indulunk el a Zemplén Rallyn – közölte Turán Frigyes a versenyzői oldalán. – Körülbelül még egy hétre szükségünk lenne ahhoz, hogy mindent a lehető legjobb minőségben helyreállítsunk az autón, semmiképp sem szerettünk volna kapkodni, és emiatt kompromisszumos megoldásokat hozni. Természetesen nem örülünk, hogy ki kell hagyjuk a záró futamot, de más márkával, autóval nem szerettünk volna rajthoz állni.”

    A volkswagenes páros bár a Dunakanyar Rallyn, Vácott dobogón tudott zárni, nem a legjobb szezonját teljesítette idén.

    „Nem a 2022-es év a legjobban sikerült szezonunk, voltak lentek és fentek is, de úgy érezzük, hogy mivel nem a bajnoki címünk múlik ezen a versenyen, és az élen autózók eredményeibe már nem tudnánk beleszólni, magunk mögött hagyjuk ezt az évet és a következőre fókuszálunk” – teszi hozzá Farnadi Ágnes.

    A páros azonban még nem zárta lez az idei évet, azt a Szilveszter Rallyn fogja megtenni.

    „Szeretnénk méltóképp elbúcsúztatni az idényt, ezért mindenképp ott leszünk a Szilveszter Rallyn, amit december 27-29. között rendeznek a Hungaroringen. – árulta el Turán. –  Évek óta nem indultunk ezen a jó hangulatú futamon, már hiányzott nekünk is, alig várjuk, hogy autózhassunk a szurkolóink előtt. Rengeteg támogatást kaptunk tőlük a baleset után is, sokan érdeklődtek, hogy tudunk-e indulni a záró versenyen, ami nagyon jól esett nekünk. A Szilveszter Rallye-n egy látványos, gyors autózással szeretnénk meghálálni a nézőinknek az egész éves támogatást. Jövőre pedig újra találkozunk.”

    Bojkott után béketárgyalás jön a Red Bull és a Verstappent nem tisztelő sportcsatorna között

    0

    Rendezi a bojkotthoz vezető ügyét a Red Bull-istálló és a Sky Sports. Előbbi azok után döntött úgy, hogy nem nyilatkozik a csatorna riportereinek, miután az egyikük szerintük tiszteletlen volt Max Verstappennel.

    Brit sajtóhírek szerint Billy McGinty, a brit Sky Sports sportcsatorna F1-es igazgatója a mai nap folyamán ellátogat Milton Keynes-be, a Red Bull Racing főhadiszállására, hogy tisztázza az elmúlt hetekben történteket. Mint arról mi is beszámoltunk a Mexikói Nagydíjon a teljes csapat bojkottálta a Sky Sports-t, és nem nyilatkozott a csatornának, amiért annak veterán riportere, Ted Kravitz az USA Nagydíj után élő adásban azt mondta: Hamiltont meglopták a 2021-es világbajnoki címmel.

    Verstappen megsértődött, bojkottálja az összes nagy-britanniai F1-rajongót

    A Daily Mail szerint a látogatás célja, hogy a felek rendezzék az ügyet és kibéküljenek azok után, hogy Max Verstappen a mexikói verseny után közölte: a csatorna és különösen egy riporter részéről folyamatosan tiszteletlenséget tapasztal, a bojkott ezért nem kizárólag az austini futam utáni kijelentésnek szólt, „mert egy ponton elég volt, és nem fogadom el.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke amellett, hogy kiállt Verstappen mellett, már Mexikóban jelezte, hogy a Brazil Nagydíjtól ismét nyilatkoznak majd a Sky Sportsnak, Jonathan Licht, a csatorna vezérigazgatója, valamint McGinty pedig felvette a kapcsolatot az istállóval, és közösen úgy döntöttek, hogy rendezik az ügyet, aminek a mai találkozó után az is a része lesz, hogy Kravitz és Horner a Brazil Nagydíj előtt leülnek beszélgetni egyet.

    A dühös Verstappen megindokolta döntését: elege lett, nem viseli el tovább a tiszteletlenséget

    Sergio Pérezt, az istálló másik versenyzőjét az F1 nagyszabású Las Vegas-i nyitóbuliján Davdi Croft, a Sky Sports kommentátora egyébként meg is interjúvolta a színpadon, ami szintén arra utal, hogy a bojkott véget ért. Croftot nem mellesleg igencsak kellemetlen helyzetbe hozta George Russell, a Mercedes pilótája, aki felvetette, hogy szabad-e Péreztől kérdeznie. „Igen, ma este igen. Különleges engedélyt kaptam, úgyhogy ne kötekedj velem!” – mondta a kissé zavarba jövő riporter, aki ezután megkérdezte Pérezt, hogy válaszolhat-e, mire a mexikó a Red Bullra utalva azt felelte: „Nincsenek itt.”

    Zsinórban második szabályszegése felé robogott a Red Bull?

    0

    A 2021-es költségplafont túllépő istállónak több fejlesztését is vissza kellett tartania, feltehetően azért, hogy ne kövesse el másodszor is ugyanazt a szabályszegést.

    Olasz sajtóhírek szerint a Red Bull több, még a 2022-es szezonra tervezett fejlesztését kénytelen volt visszatartani, hogy ne lépje át zsinórban másodszor is a költségplafont. A Formu1a.uno úgy tudja, hogy az energiaitalosok több, a 2023-as évet szem előtt tartó újítást kipróbáltak volna az idény utolsó harmadában, többek között bevetették volna a hírek szerint a törésteszten nyáron átesett könnyített kasztnit, de módosítottak volna az oldalszekrényeken és a padlólemezen is.

    Ám miután a Szingapúri Nagydíj előtt kitudódott, hogy átléphették a 2021-es költségplafont, és az FIA szabályértelmezése több helyen is eltérhet az övéktől, parkolópályára tették ezeket a fejlesztéseket, hogy ne szegjék meg az költségplafont is, hiszen amíg nem tudtak arról, hogy bizonyos tételeket tévesen gondoltak a költségplafon hatályán kívül eső költségeknek, addig 2022-ben is annak vehették azokat.

    Max Verstappen, Red Bull, Mexikói Nagydíj
    Nem jött, és már nem is jön több fejlesztés az idén az. RB18-asra Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mindez pedig azt jelenti, hogy a Red Bull nem csak az FIA által kirótt, aerodinamikai tesztelésre vonatkozó büntetés miatt érezheti kényelmetlenül magát, hanem azért is, mert a költségplafon-botrány keresztülhúzta a 2023-as autóval kapcsolatos számításait is. Hogy mindennek mekkora hatása lesz a mér mindkét idei világbajnoki címet bebiztosító csapatra, az természetesen csak jövőre derül ki, de Christian Horner csapatfőnök szerint a tesztelés korlátozása körönként fél másodpercükbe kerülhet. Ezt a rivális csapatok természetesen vitatják, a Ferrari például úgy látja, hogy amit a Red Bull nem költhet el aerodinamikai fejlesztésre, azt elköltheti másra, ezzel minimalizálva a veszteséget.

    1,4 millió fontnyi étel, táppénz, az Aston Martin technikai igazgatója – ezért büntették a Red Bullt

    Kirúghatták az egyik felelőst

    A Red Bull költségplafon-túllépésével kapcsolatos érdekes fejlemény az is, hogy a motorsportos álláshirdetéseket felvonultató motorsportjobs.com oldalon megjelent egy hirdetés, amelyet a Red Bull F1-es csapata adott fel, és amelyben könyvelőt keresnek. Persze nem ismerjük a részleteket, de többnek tűnik véletlen egybeesésnél a hirdetés megjelenése azok után, hogy az FIA jelentéséből kiderült, a csapat több könyvelési pontatlanságot is elkövetett, amelyek nélkül nem lépte volna túl a 2021-es költségplafont. Lehet, hogy Christian Hornerék már el is távolították a felelőst, vagy felelősöket?

    Latvala: Már régen erre a pillanatra vártunk 

    0

    A Toyota idén először versenyezhet hazai közönség előtt, Japánban. Jari-Matti Latvala és csapata már régen ezt a pillanatot várta. 

    “A Japán Rally visszatérésére a WRC naptárba már régóta vártunk – mondta Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke. – Nagyon izgalmas lesz a Toyota hazájában versenyezni. Nagyon jó, hogy már minden bajnoki címet megszereztünk, mert így kisebb nyomás lesz rajtunk és nagyobb élvezettel tudjuk megmutatni a szurkolóknak a hibrid Toyota GR Yarist. Egy nagyon nehéz versenyre számítunk a kanyargós hegyi utakon, melyek helyenként nagyon keskenyek, nem is beszélve az őszi időjárásban lehullott falavelekről a pályákon, ami miatt sokszor változhat a tapadási szint.” 

    A Japán Rallyt 204-ben rendezték meg először WRC futamként, így a Toyota először versenyezhet hazai versenyén.  

    A Japán Rallyt november 10-13. között a Rally Világbajnokság utolsó 2022-es versenyeként rendezik összesen 19 szakaszon, melyek hossza 283.27 km lesz.   

    Rovanpera: Ez az év nem is zárulhatna jobban 

    0

    A Toyota Gazoo Racing úgy érkezhet hazai versenyére, hogy idén Kalle Rovanpera révén az egyéni vb címet is megszerezte, valamint megvédte a gyártók címét is. 

    Valószínűleg a Toyota mindig is úgy szeretett volna hazai versenyén, hogy már az egyéni és a gyártók vb címét is megszerezte, idén pedig éppen ezt sikerült a japán gyártónak elérni. 

    Az ünneplés mellett azonban egy jó eredményt is elérne mind a csapat, mind pedig Kalle Rovanpera. 

    “Nagyon jó lesz Japánban versenyezni, főként egy olyan szezon végén, amikor minden vb címet megnyert a csapat – mondta a WRC történelmének legfiatalabb világbajnoka. – A bajnoki címek azt jelentik, hogy nyomás nélkül indulhatunk a csapat hazai versenyén, ahol azonban szintén szeretnénk jó eredményt elérni. Három éve már láttam pár szakaszt, ami alapján nagyon trükkös versenyre számítok. Vannak szélesebb, sima utak, és nagyon keskeny, technikás szakaszok is. Nehéz lesz azonnal megtalálni a jó tempót.” 

    A Toyota Gazoo Racing az idei szezon eddigi 12 versenyéből hetet nyert meg, köztük hatot Kalle Rovanpera, egyet pedig Sébastien Ogier révén. 

    A Japán Rallyt november 10-13. között a Rally Világbajnokság utolsó 2022-es versenyeként rendezik összesen 19 szakaszon, melyek hossza 283.27 km lesz.     

    Centiken múlt, hogy Russell összetörje a Mercedest Las Vegas utcáin (videó)

    0

    Kis híján kínos véget ért a Mercedes Las Vegas-i bemutatója, amikor George Russell megcsúszott, és majdnem összetörte az autót.

    A minap Lewis Hamilton, George Russell és Sergio Pérez bemutatózott Las Vegas utcáin, a 2023 novemberében megrendezésre kerülő első Las Vegas-i Nagydíj nyitóbuliján. A két Mercedes-pilóta felváltva vezette a neonfényekkel feltuningolt hibrid Mercedest, és nem sokon múlt, hogy Russell kárt tegyen benne, a Vegas utcáin kialakított pálya egyik kanyarjában ugyanis nagyon megcsúszott, és csak centikkel kerülte el a falat.

    Russell nagy mentésén kívül rendben lezajlottak a bemutatókörök, amelyek nagyrészt körzőzésből álltak. Mindez persze teljesen megszokott az ilyen eseményeken, az azonban nem, amilyen kamerát a Mercedesre erősítettek. Az utólag közzétett felvételeket nézve gumifüstölés közben könnyen elszédülhetünk Lewis Hamilton pörgésétől.

    Evans: Nagyszerű lenne éppen Japánban nyerni 

    0

    Elfyn Evans még vár első győzelmére a Rally1-es Toyotával, ami nagyon különleges lenne, ha éppen a gyártó hazai versenyén következne be. 

    “Biztos vagyok benne, hogy már az egész csapat nagyon várja a Japán Rallyt – mondta Elfyn Evans. – Szeretnénk a csapatunk hazai futamán nagyszerűen szerepelni. Sajnos a Spanyol Rally nem sikerült túl jól számomra, remélhetőleg Japán sokkal jobban sikerül. Nagyszerű lenne éppen Japánban nyerni először ebben az évben. 2019-ben már láttam pár szakaszt, és úgy emlékszem, hogy amellett, hogy nagyon technikás és szűk pályák is voltak, volt néhány tempósabb szakasz is. Ez alapján sok változatos pálya vár ránk.” 

    Elfyn Evans idén négyszer zárt dobogós eredménnyel, minden esetben a második helyet szerezte meg.

    A Japán Rallyt november 10-13. között a Rally Világbajnokság utolsó 2022-es versenyeként rendezik összesen 19 szakaszon, melyek hossza 283.27 km lesz.  

    Zengett a környék Imolában – így szól Schumacher egykori V12-es Ferrarija ma (videó)

    0

    A Ferrari idei évzáró eseményén felvonultatott Forma-1-es autókkal Dunát lehetett volna rekeszteni.

    A múlt hétvégén nemcsak Mexikóban, hanem Imolában is köröztek Forma-1-es autók, itt rendezte ugyanis a Ferrari évente megtartott évzáró eseményét, a Finali Mondialit. A Ferrari Challenge szezonzárója köré épülő programsorozat része volt az F1 Clienti bemutatója is, amelynek keretein belül tehetős Ferrari-tulajdonosok száguldoztak a maranellóiak által karbantartott és felkészített korábbi F1-es gépekkel.

    Imolában ott volt többek között Michael Schumacher 2002-es, 2003-as és 2004-es világbajnok autója, de Kimi Räikkönen 2007-es, Felipe Massa 2008-as, Fernando Alonso 2013-as, de Sebastian Vettel 2017-es és 2018-as versenygépe is, már ami a pályára lépő gépcsodákat illeti, a Ferrari kiállításán ugyanis ennél jóval több egykori vörös autót csodálhattak meg a nézők.

    És körözött az imolai aszfaltcsíkon az az 1995-ös Ferrari 412 T2 is, amellyel Jean Alesi, illetve Gerhard Berger versenyzett, és amelyet Schumacher azután tesztelt (az ő neve is van az autón), hogy csatlakozott a Scuderiához. Nem mellesleg ez az utolsó V12-es motorral hajtott F1-es autó a történelemben, lévén 1996-tól az utolsó mohikánnak számító Ferrari is V10-es erőforrásra váltott.

    Ennélfogva a hangja is igencsak brutális:

    A V12-es mellé jöjjön egy kis V8-as és V10-es hangorgia is:

    Hivatalos közvetítés is volt:

    Képgaléria a 2022-es Finali Mondialiról: 

    Ogier: Nagy csalódás volt a Japán Rally lemondása 

    0

    Sébastien Ogier nagy csalódásként élte meg, hogy a Japán Rallyt az elmúlt két évben le kellett mondani a világjárvány miatt, mivel a Toyota Gazoo Racing versenyzőjeként már korábban is szeretett volna indulni csapata házájában. 

    Sébastien Ogier Dani Sordohoz hasonlóan már versenyzett Japánban, igaz, amíg a spanyol Hyundai pilóta négyszer, addig a nyolcszoros világbajnok csak 2010-ben, akkor azonban nyerni is tudott a Citroen versenyzőjeként. 

    “A Toyota versenyzőjeként kiemelt fontosságú ez a verseny számunkra, éppen ezért volt nagy csalódás, hogy 2020-ban és 2021-ben sem lehetett megrendezni a járvány miatt – mondta Sébastien Ogier. – Egyszer korábban már versenyeztem ebben az országban és nagyszerű emlékeket szereztem, hiszen nyerni tudtam 2010-ben. Ezért kisebb nyomást érzek magamon, hiszen korábbi győztesnként szeretném megőrizni a 10%-os teljesítményemet. Az iudei verseny azonban más lesz, mint 12 éve, és teljesen más kihívást is tartogat. Azonban mindig szerettem úgy indulni egy versenyen, hogy minden riválissal együtt a nulláról indulunk. Biztos vagyok benne, hogy idén nagyon különleges versenyen vehetünk részt.” 

    2010-zel ellentétben az idei versenyen murva helyett aszfalton kell vezetniük a versenyzőknek.

    Sébastien Ogier a szezonzáró versenyen indul először új navigátorával, Vincent Landais-val.

    A Japán Rallyt november 10-13. között a Rally Világbajnokság utolsó 2022-es versenyeként rendezik összesen 19 szakaszon, melyek hossza 283.27 km lesz.   

    Soha ilyen magasan nem járt még Porsche a történelemben (videó)

    0

    Jövőre lesz 60 éve, hogy a legendássá vált Porsche 911-es első változata legördült a gyártósorról, ebből az alkalomból pedig a stuttgartiak úgy döntöttek, hogy felállítanak egy rekordot.

    Mondhatni nem megszokott, hogy 6000 méteres tengerszint feletti magasságban az emberrel egy Porsche 911-es – vagy bármilyen autó – jöjjön szembe, de aki jókor tervezett egy kis kirándulást a világ legnagyobb működő vulkánjához, a Chilében található Ojos del Saladóhoz, az mindjárt kettőt is láthatott. A Porsche ugyanis úgy döntött, hogy két, kísérleti jelleggel átalakított 911-essel kipróbálja, milyen a nyugati félteke második legmagasabb hegyén csapatni. Íme:

    Nincsenek utak, ritka a levegő, és a növények sem élnek meg. Ilyen helyre vitte el a stuttgarti gyártó a két módosított sportkocsit. A Le Mans-i 24 órást háromszor megnyerő Romain Dumas vezette csapat rekordot állított fel, hiszen soha korábban nem jutott még Porsche ilyen magasságba (egyéb, kerekeken guruló jármű sem nagyon).

    Az egészen 6007 méterig felkapaszkodó csapat jégmezőkön, -30 fokos hőmérséklet mellett is tesztelte az autókat, miközben az oxigénszint fele volt a tengerszinten tapasztalhatónak.

    „Nagyon emlékezetes és különleges élmény volt egy olyan helyen, ami egyszerre gyönyörű és brutális. Szerintem ma csak a repülőgépek voltak nálunk magasabban. A csapat és az autó számára a tanulásról szólt ez a teszt, a kocsi pedig az első pillanattól fogva jól és fürgén mozgott. Kemények voltunk magunkkal és egyből nagy kihívás elé állítottuk, de így is otthon érezte magát” – összegezte a tapasztalatokat Dumas, majd kitért arra, hogy ennél följebb a hó és jégfalak miatt már nem tudtak menni.

    „Varázslatos volt egy olyan 911-est építeni, amelyet még soha nem látott a világ. Ezt egy rajongó mérnökökből álló kis csoport tette lehetővé – nyilatkozta Michael Rösler, a Porsche 911-es főmérnöke. – A 911-es már bizonyított a pályán és az utakon. Ezzel a projekttel viszont egy olyan helyre fókuszáltunk, ahol nincsenek utak. A lehető legkeményebb környezetben teszteltük le, hogy működnek-e az elméleteink, és sikerrel jártunk a világ legmagasabb vulkánján.”

    Porsche 911, Chile, Vulkán
    Fotó: Porsche

    Ami az autók műszaki paramétereit illeti, mindkét 911 (Type 992) Carrera 4S-t a gyári, 180 fokos hengerszögű, hathengeres turbófeltöltős, manuális váltóval ellátott, sztenderd körülmények között 443 lóerő leadására képes motort hajtotta. Mindkét autó bukókeretet, karbon üléseket és verseny biztonsági övet kapott, megemelték a hasmagasságát és rövidítettek a váltóáttételeken. Emellett könnyű, de nagyon erős haspáncélt is szereltek rájuk, hogy elviseljék a sziklákhoz verődést.

    Használtak továbbá egy Porsche Warp-Connecter nevű szerkezetet, ami mechanikusan kapcsolja össze a kerekeket, hogy folyamatosan terhelve legyenek, és a lehető legnagyobb tapadást biztosítsák az autónak. Ezen kívül manuális, állítható differenciálzárral és csörlővel szerelték fel az autókat, illetve feljebb helyezték a hűtést, hogy megóvják az esetleges sérülésektől.