back to top
2025. december 22. 04:05
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1183

    László Martin harmadik, Bonato vezet az Eb-n 

    0

    László Martin és Berendi Dávid az Eb mezőny abszolút harmadik helyén áll az első nap felénél Spanyolországban, ahol Yoann Bonato vezet az Európa-bajnok Efrén Llarena előtt. 

    A Spanyol Rally Eb mezőnyében az idei bajnok Efrén Llarena bár szakaszgyőzelemmel kezdte a napot, a második szakasztól Yoann Bonato sorozatban három gyorsaságit nyert, így a francia citroenes versenyző mehet a déli szervízbe az első helyen állva, 4.2 másodperc előnnyel a spanyol riválist megelőzve. 

    László Martin és Berendi Dávid nagyszerű tempót diktálva a harmadik helyen áll, Xevi Ponst és Javier Pardot megelőzve, akik jóval lassabbak voltak a magyar kettősnél a nap leghosszabb szakaszán. Martinék A harmadik és negyedik szakaszon egyaránt harmadik időt autóztak. 

    A mezőny hatodik Rally2-es autójával Alberto Battistolli igen óvatosan közlekedik, ami a cseh Barum Rallyn történt hatalmas baleset után nem is csoda, így azonban a nyolcadik helyet foglalja el. 

    Az Eb mezőny később ismét teljesíti a mai négy szakaszt. 

    Spanyol Rally, állás 4 szakasz után (ERC) 
    1 #102 Yoann Bonato / Benjamin Boulloud (FRA) Citroen C3 Rally2 35:46.4
    2 #101 Efrén Llarena / Sara Fernandez (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +4.2
    3 #105 László Martin / Berendi Dávid Skoda Fabia Rally2 evo +31.7 
    4 #106 Xevi Pons / Alex Haro (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +1:12.0
    5 #104 Javier Pardo / Adrián Pérez (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +1:23.4
    6 #110 Laurent Pellier / Marine Pelamourgues (FRA) Opel Corsa Rally4 +1:31.1
    7 #108 Alberto Monarri / Borja Odriozola (ESP) Suzuki Swift R4lly S +1:37.5
    8 #103 Alberto Battistolli / Simone Scattolin (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +2:11.0
    9 #111 Andrea Mabellini / Virginia Lenzi (ITA) Renault Clio Rally4 +2:19.8
    10 #107 Joan Vinyes / Jordi Mercader (ESP) Suzuki Swift R4lly S +2:23.6

    További eredmények

    Eb Időterv 
    2022 október 20., csütörtök 
    14:00 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km Pardo 2:48.6 

    2022 október 21., péntek  
    10:53 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km Llarena 5:57.6 / 1. LLARENA, 2. Bonato, 3. Pons
    11:53 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km Bonato 7:20.6 / 1. LLARENA, 2. Bonato, 3. Pons
    12:46 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km Bonato 13:11.9 / 1. BONATO, 2. Llarena, 3. László M
    13:46 SS4 Riba-roja 1 13.98 km Bonato 9:12.7 / 1. BONATO, 2. Llarena, 3. László M
    17:29 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    18:29 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    19:22 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    20:22 SS8 Riba-roja 2 13.98 km   

    2022 október 22., szombat  
    10:34 SS9 Savallà 1 13.93 km
    11:27 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    12:28 SS11 El Montmell 1 24.18 km
    16:04 SS12 Savallà 2 13.93 km
    16:57 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    17:58 SS14 El Montmell 2 (Power Stage) 24.18 km 

    Räikkönen másnaposan megváratott egy egész repülőt, majd a gépen folytatni akarta az ivást

    0

    A mulatozást és féktelen bulizást soha meg nem vető Jégember 15 évvel ezelőtt a világbajnoki címét is jól megünnepelte, majd egy egész repülőnyi ember várt rá másnap.

    Kimi Räikkönen napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 2007. október 21-én nyerte meg első és egyetlen Forma–1-es világbajnoki címét. Hogy miként sikerült neki ez a bravúr azok után, hogy két futammal a szezon vége előtt még 17 pontos hátrányban volt (ez az akkori pontrendszerben közel két futamgyőzelem) Lewis Hamilton mögött – és Fernando Alonso is megelőzte 5 egységgel –, azt már sokan sokféleképpen megénekelték, és vélhetően sokan a mai napig élénken emlékeznek rá.

    Räikkönen azt sem tudta, hány körös a verseny, de a végén ő ünnepelhetett

    Arról viszont talán kevesebben hallottak, hogy mi történt a verseny után, hiszen azt már nem közvetítette a tévé. Beat Zehnder, az Alfa Romeo csapatmenedzserének elbeszéléséből viszont megtudtuk. Az 56 esztendős svájci mérnök a Racefansnek sztorizgatott egy kicsit tavaly Räikkönen visszavonulása kapcsán, és felelevenítette a 2007-es szezonzáró után történteket is.

    Ám mielőtt rátérünk erre, a finn pilótával már legelső F1-es évében is együtt dolgozó szakember szavaival érzékeltetjük, hogy mennyire szoros is volt a kettejük kapcsolata, miközben barátságuk végigkísérte Räikkönen teljes Forma–1-es pályafutását.

    „Soha nem beszéltünk félre, soha nem hazudtunk egymásnak, mindig brutálisan őszinték voltunk a másik irányába – jellemezte a kapcsolatukat Zehnder. – Már akkoriban is utálta a PR-eseményeket, és megpróbált kisurranni a PR-rendezvényekről, interjúkról, és néha meg kellett neki mondani, hogy mit tegyen. De végig nyitottak voltunk egymással.”

    Amikor Räikkönen a 2001-es szezon után átigazolt a McLarenhez, megmaradt a jó kapcsolat. „Amikor még volt verseny közbeni tankolás, mindig tudtam, hogy mennyi üzemanyag van a McLarenben. Később meg kellett mondanunk, hogy mennyi benzinnel kezdjük a versenyt, de azelőtt mindenki számára rejtély volt, hogy ki, milyen üzemanyag-mennyiséggel kezd. De én mindig tudtam, hogy Kimi autójában mennyi benzin van, és ő is tudta, hogy mi mi milyen üzemanyag-mennyiséggel megyünk.”

    Noha soha egyikük sem adott ki bizalmas információkat, tudtak egymás terveiről, így Zehnder tisztában volt vele, hogy Räikkönen a 2007-es szezontól Michael Schumachert váltja a Ferrarinál. „Már nagyon korán tudtam a csapatváltásáról, egy évvel azelőtt, hogy megtörtént.”

    Az egykori McLaren-szerelő elmondta, Räikkönen miért nem volt olyan jó, mint Hamilton

    Mindezek után nem meglepő, hogy a 2007-es Brazil Nagydíj után Zehnder is tagja volt a Räikkönen világbajnoki címét ünneplő társaságnak. A futamon a finn nyert, miközben a második helyről rajtoló Lewis Hamilton hatalmas meglepetésre csak a hetedik helyen ért célba, így egy ponttal lecsúszott a világbajnoki címről.

    A féktelen bulizást és alkoholfogyasztást finoman szólva sem megvető Räikkönen és barátai ezután természetesen óriási bulit csaptak, amelyből Zehnder valamikor hajnalban távozott, miközben a Jégember természetesen tovább folytatta a partizást.

    „Elhagytam a szobáját, merthogy hajnali 2 körül ott folytattuk az ivászatot. Azt mondtam neki, hogy »Kimi, össze kell pakolnom a cuccaimat, mert el kell indulnom a reptérre, és te se késs el, barátom!«.”

    Kimi Räikkönen, Beat Zehnder, Alfa Romeo, Portugál Nagydíj, 2020
    Zehnder és Räikkönen 2020-ban Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Abból, hogy Zehnder ezt kiemelte, már sejthető, hogy Räikkönen a gép indulása előtt egy órával még sehol nem volt, majd 45 perccel a felszállás előtt felhívta barátját, és megkérdezte, hogy fel tudnák-e tartóztatni a gépet (tengerentúli futam lévén a pilóták nem magángéppel utaztak haza) egy kicsit. „Kérdeztem tőle, hogy »Hol vagy?«, mire közölte: »Fogalmam sincs. A sofőrrel vagyok, de nem tudom, mennyi idő múlva érünk a reptérre.«”

    Végül sikerült meggyőzni a légitársaságot, hogy ne hagyják Brazíliában az újdonsült Forma–1-es világbajnokot. „Eléggé későn érkezett. A csomagcímkéktől kezdve mindent megszerveztünk, őt pedig átkísérték a vámon.”

    Räikkönennek azonban egészen más tervei voltak, mintsem, hogy szép nyugodtan végigülje az utat, egy igencsak frusztrált légiutas-kísérő azonban hamar helyretette, amikor a finn pilóta megkérdezte tőle, hogy mennyit kell még várni a felszállásra. „50 percet” – érkezett a válasz.

    „[Räikkönen] azt mondta, hogy »Menjünk a business osztály társalgójába és igyunk egyet.« A hölgy erre teljesen bepipult. »Nem, itt kell maradniuk, itt kell maradniuk«” – idézte fel az esetet Zehnder, aki a 2019-es szezontól aztán ismét együtt dolgozhatott Räikkönennel, és együtt zárhatták le a finn versenyző F1-es karrierjét.

    Räikkönen egyébként négy évvel ezelőtt, október 21-én nyerte utolsó versenyét is az F1-ben:

    Neuville nyerte az első kört, Loubet kiesett, Tanak kieshet 

    0

    Thierry Neuville vette át a vezetést a Spanyol Rally utolsó péntek délelőtti szakaszát követően Sébastien Ogier-t megelőzve. Ott Tanak a negyedik helyen zárta a délelőttöt, majd etapon megállt műszaki hiba miatt, ahogy Pierre-Louis Loubet is. 

    A Spanyol Rallyt Kalle Rovanpera kezdte legjobban, megnyerve az első két szakaszt, azonban a nap leghosszabb szakaszán már Sébastien Ogier állt az élre, őt pedig Thierry Neuville előzte meg a délelőtti utolsó szakaszt követően. 

    A Hyundai belga versenyzője a negyedik szakaszt azonban úgy hagyta el, hogy autójából szivárgott az olaj, emiatt pedig később félre kellett állnia, némi javítás után azonban folytatni tudta útját a szervizpark felé. 

    Neuville végül 5 tizedmásodperccel előzi meg a nap felénél Sébastien Ogier-t, míg a harmaduik helyen Kalle Rovanpera 4.2 másodperces hátránnyal áll. 

    Ott Tanak a délelőttöt a negyedik helyen zárta mindössze 6 másodperc hátránnyal, azonban a szervizpark felé vezető etapon meg kellett neki is állnia, generátor probléma miatt és nagy valószínűséggel nem tudja folytatni a versenyt. 

    Az ötödik helyen Elfyn Evans áll 4.9 másodperccel Tanak mögött és csaknem 14 másodperccel megelőzve a hazai versenyén szereplő Dani Sordot, és további 12.5 másodperccel Takamoto Katsutát. 

    Az M-Sport már Új-Zéland előtt Spanyolországra tesztelt, ez azonban egy picit sem látszik meg a versenyzők teljesítményén, csupán a Toyota és Hyundai versenyzőit követik a fordos párosok. 

    Pierre-Louis Loubet lehetett volna a szakértők szerint az aszfaltos versenyen a fekete ló, azonban már a harmadik szakaszon defektet szedett össze, majd a negyedik célja után műszaki hibával kényszerült félre állni. 

    Délután a mezőny ismét teljesíti a mai szakaszokat. 

    FRISSÍTÉS!

    Ott Tanaknak sikerült befejezni a javítást és vélhetően még időben a szervizparkba ért, így büntetést sem fog kapni.

    Spanyol Rally, állás 4 szakasz után 
    1 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 33:16.6
    2 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +0.5
    3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +4.2
    4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +6.0
    5 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +10.9
    6 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +24.8
    7 18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +37.3
    8 42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +44.5
    9 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +55.0
    10 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +1:02.3
    11 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +1:21.2 

    További eredmények 

    WRC Időterv
    2022 október 20., csütörtök 
    09:01 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km Ogier 2:40.1

    2022 október 21., péntek
    08:33 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km Rovanpera 5:16.1 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Tanak
    09:33 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km Rovanpera 6:41.0 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:26 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km Ogier 12:31.9 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Rovanpera
    11:26 SS4 Riba-roja 1 13.98 km Neuville 8:41.0 / 1. NEUVILLE, 2. Ogier, 3. Rovanpera
    15:09 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    16:09 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    17:02 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    18:02 SS8 Riba-roja 2 13.98 km 

    2022 október 22., szombat 
    08:44 SS9 Savallà 1 13.93 km
    09:37 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    10:38 SS11 El Montmell 1 24.18 km
    14:14 SS12 Savallà 2 13.93 km
    15:07 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    16:08 SS14 El Montmell 2 24.18 km
    18:40 SS15 Salou 2.15 km 

    2022 október 23., vasárnap
    07:00 SS16 Pratdip 1 12.15 km
    08:08 SS17 Riudecanyes 1 15.90 km
    10:29 SS18 Pratdip 2 12.15 km
    12:18 SS19 Riudecanyes 2 15.90 km 

    Ogier vette át a vezetést, Loubet defekt

    0

    A Spanyol Rally pénteki leghosszabb szakaszán Pierre-Louis Loubet defektet szedett össze, míg Sébastien Ogier volt a leggyorsabb, így összetettben is átvette a vezetést Kalle Rovanperától, akit Thierry Neuville is megelőzött. 

    A Spanyol Rally pénteki leghosszabb, 22.64 km-es szakaszán Sébastien Ogier, Thierry Neuville és Ott Tanak gumiválasztása bizonyult jobbnak, a nyolcszoros világbajnok volt a leggyorsabb 3.3 másodpercet adva a Hyundai belga versenyzőjének, és további két tizedet a 2019-es világbajnoknak. 

    Kalle Rovanpera gumiválasztása azonban kevésbé volt jó és 8.2 másodperccel volt lassabb csapattársánál. 

    Összetettben Ogier állt az élre, Rovanperát Neuville is megelőzte. A francia versenyző 1.9 másodperccel előzi meg Neuville-t, míg Rovanpera két helyet vesztve 3.5 másodperc hátránnyal a harmadik, 2.6 másodperccel megelőzve Ott Tanakot és 6.4 másodperccel Elfyn Evanst. 

    A fordos versenyzők ezúttal is elmaradtak a többiektől, ráadásul Pierre-Louis Loubet még defektet is összeszedett.  

    Spanyol Rally, állás 3 szakasz után 
    1 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 24:33.7
    2 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1.9
    3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +3.5
    4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +6.1
    5 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +9.9
    6 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +19.5
    7 18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +30.7
    8 42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +37.6
    9 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +44.4
    10 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +53.0
    11 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +1:06.3 

    További eredmények 

    WRC Időterv
    2022 október 20., csütörtök 
    09:01 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km Ogier 2:40.1

    2022 október 21., péntek
    08:33 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km Rovanpera 5:16.1 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Tanak
    09:33 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km Rovanpera 6:41.0 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:26 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km Ogier 12:31.9 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Rovanpera
    11:26 SS4 Riba-roja 1 13.98 km
    15:09 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    16:09 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    17:02 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    18:02 SS8 Riba-roja 2 13.98 km 

    2022 október 22., szombat 
    08:44 SS9 Savallà 1 13.93 km
    09:37 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    10:38 SS11 El Montmell 1 24.18 km
    14:14 SS12 Savallà 2 13.93 km
    15:07 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    16:08 SS14 El Montmell 2 24.18 km
    18:40 SS15 Salou 2.15 km 

    2022 október 23., vasárnap
    07:00 SS16 Pratdip 1 12.15 km
    08:08 SS17 Riudecanyes 1 15.90 km
    10:29 SS18 Pratdip 2 12.15 km
    12:18 SS19 Riudecanyes 2 15.90 km 

    Forradalmi megoldás: a motorsportban soha nem látott újítást vezet be a McLaren

    0

    Amennyiben elterjed, alapjaiban változtathatja meg az F1 és a teljes motorsport-szponzorációt az az újítás, amelyet a McLaren az USA Nagydíj pénteki szabadedzésein fog először használni. 

    A McLaren az utóbbi években rendre az élen jár a marketingmegoldások terén, most pedig nagy dobásra készül. Az akár az F1-es szponzoráció jövőjét a feje tetejére állítani képes újítást az USA Nagydíj pénteki edzésein próbálja ki először a csapat. Hogy miről van szó? Az istálló a pilótafülke két oldalán kijelzőket helyez el, amelyeknek köszönhetően akár menet közben változtatható az aktuálisan rajtuk szereplő szponzorlogó vagy felirat.

    A fedélzeti kamerák számára kiemelt helyen levő panelek a brit Seamless Digital-lal közösen fejlesztették ki, és egyelőre az idei szezon utolsó négy versenyének pénteki edzésein lesznek használatban.

    McLaren, Seamless Digital
    A panelek a pilótafülke két oldalán helyezkednek el Fotó: McLaren

    A motorsportoban még senki nem próbálkozott ilyesmivel, a McLaren tehát úttörőnek számít, és a céggel kötött megállapodás értelmében nemcsak az F1-ben, hanem más motorsport-tevékenységeikben is bevethetik a dinamikusan változó paneleket, amelyek fejlesztése évek óta zajlik, de csak most jutottak el a technológiával oda, hogy egy F1-es autón is kipróbálhassák, és ne legyen például túlságosan nehéz az elem.

    Forradalmat hozhat

    Noha ez még csak egy apró lépés, ám Louise McEwan, a McLaren márka és marketingigazgatója szerint annál fontosabb, ami hosszú távon forradalmasíthatja a szponzorációt a motorsportban.

    „Örülünk, ohgy a Seamless Digital-lal együtt dolgozva bemutathatjuk az egyik legizgalmasabb innovációt a digitális reklámozás technológiájában. Az, hogy képesek vagyunk különböző márkák megjelenését rotálni az autóinkon, alapjaiban változtatja meg a szponzorációt, és kíváncsian várjuk, hogy milyen hatása lesz ennek a szélesebb iparra.”

    Így működik

    Mark Turner, a Seamless Digital alapítója és vezérigazgatója úgy véli, a motorsport-marketing jövőjét láthatjuk most, és az, hogy valós időben változhatnak a szponzorfeliratok egy autón, nagyobb rugalmasságot és értéket ad majd a csapatoknak és partnereiknek. „A technológiánk több kreatív lehetőséget kínál a márkáknak az adott helyzetben releváns üzenetek közvetítésére. A McLaren személyében megtaláltuk a tökéletes partnert, amely osztozik az ambíciónkban és az innovációra törekvésben, és a szakít a hagyományokkal, mint a technológiai terület úttörője.”

    Turner hozzátette, hogy azzal, hogy a technológiájuk egy F1-es autón is működik, egyből a legnehezebb akadályt ugrották meg, és a jövőben nemcsak a motorsportban, hanem a golfban, más amerikai sportokban, és végül szélesebb körben is elterjedhet ez a fajta reklámozási forma.

    A McLaren ráadásul egy sisakot is bemutatott, amelyen ugyanilyen, változtatható panel van. Hogy ezt valamelyik pilóta viselni fogja-e a pénteki edzéseken, vagy csak bemutató darab, az egyelőre nem világos. Íme:

    Rovanpera behúzta a másodikat is, Tanak két helyet vesztett

    0

    Kalle Rovanpera két szakasz után két részsikerrel rendelkezik a Spanyol Rallyn, míg így összetettben Ott Tanak két helyet vesztett. 

    Kalle Rovanpera nyerte a Spanyol Rally második pénteki szakaszát is, mögötte Thierry Neuville 2.1, Elfyn Evans 3, Sébastien Ogier pedig 3.1 másodperccel volt lassabb. 

    Ogier egészen a szakasz utolsó részéig a második leggyorsabb volt, azonban ott vesztett némi időt. 

    Összetettben Rovanpera 3.3 másodpercre növelte előnyét Neuville előtt, aki 1.4 másodperccel előzi Ogier-t.  

    Elfyn Evans 5.8 másodperces hátránnyal a negyedik, Ott Tanak azonban két helyet vesztett és 1.5 másodperccel követi Evanst. 

    Az M-Sport versenyzői egyelőre nagyon küzdenek, senkit sem tudtak megelőzni a Rally1-es autóval indulók közül a második szakaszon, így összetettben is a kategória utolsó négy helyét foglalják el. 

    Spanyol Rally, állás 2 szakasz után 
    1 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 11:57.1
    2 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3.3
    3 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +4.7
    4 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +5.8
    5 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +7.3
    6 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +15.1
    7 18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +18.9
    8 42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +19.4
    9 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +21.6
    10 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +30.6
    11 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +30.2
    12 #9 Jourdan Serderidis / Frédéric Miclotte (GRE / BEL) Ford Puma Rally1 +57.5 

    További eredmények 

    WRC Időterv
    2022 október 20., csütörtök 
    09:01 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km Ogier 2:40.1

    2022 október 21., péntek
    08:33 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km Rovanpera 5:16.1 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Tanak
    09:33 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km Rovanpera 6:41.0 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:26 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km
    11:26 SS4 Riba-roja 1 13.98 km
    15:09 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    16:09 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    17:02 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    18:02 SS8 Riba-roja 2 13.98 km 

    2022 október 22., szombat 
    08:44 SS9 Savallà 1 13.93 km
    09:37 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    10:38 SS11 El Montmell 1 24.18 km
    14:14 SS12 Savallà 2 13.93 km
    15:07 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    16:08 SS14 El Montmell 2 24.18 km
    18:40 SS15 Salou 2.15 km 

    2022 október 23., vasárnap
    07:00 SS16 Pratdip 1 12.15 km
    08:08 SS17 Riudecanyes 1 15.90 km
    10:29 SS18 Pratdip 2 12.15 km
    12:18 SS19 Riudecanyes 2 15.90 km 

    A világbajnok, Rovanpera kezdett legjobban a Spanyol Rallyn

    0

    A már világbajnok Kalle Rovanpera nyerte a Spanyol Rally első szakaszát Thierry Neuville és Ott tanak előtt. Az első öt versenyző között csupán 2.8 másodperc különbség alakult ki. 

    A világbajnoki cím megszerzése után is a győzelemre tőr Kalle Rovanpera Spanyolországban, amit mi sem mutat jobban, hogy a verseny legelső szakaszán a finn versenyző volt a leggyorsabb. 

    A toyotás versenyzőt Thierry Neuville 1.2, Ott Tanak 1.5 másodperccel követte a Hyundaijal, de még a negyedik Sébastien Ogier is csak 1.6 másodperccel volt lassabb 11 km-en. 

    Elfyn Evans 2.8 másodperc hátránnyal azonban csak ötödik lett, míg a többiek az egyre több felhordás miatt már némileg lassabbak voltak. 

    Spanyol Rally, állás 1 szakasz után 
    1 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 5:16.1
    2 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1.2
    3 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1.5
    4 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1.6
    5 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +2.8
    6 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +4.5
    7 42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +8.6
    8 18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +9.5
    9 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +9.6
    10 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +13.2
    11 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +13.5
    12 #9 Jourdan Serderidis / Frédéric Miclotte (GRE / BEL) Ford Puma Rally1 +57.5 

    További eredmények

    WRC Időterv
    2022 október 20., csütörtök 
    09:01 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km Ogier 2:40.1

    2022 október 21., péntek
    08:33 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km Rovanpera 5:16.1 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Tanak
    09:33 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km
    10:26 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km
    11:26 SS4 Riba-roja 1 13.98 km
    15:09 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    16:09 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    17:02 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    18:02 SS8 Riba-roja 2 13.98 km 

    2022 október 22., szombat 
    08:44 SS9 Savallà 1 13.93 km
    09:37 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    10:38 SS11 El Montmell 1 24.18 km
    14:14 SS12 Savallà 2 13.93 km
    15:07 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    16:08 SS14 El Montmell 2 24.18 km
    18:40 SS15 Salou 2.15 km 

    2022 október 23., vasárnap
    07:00 SS16 Pratdip 1 12.15 km
    08:08 SS17 Riudecanyes 1 15.90 km
    10:29 SS18 Pratdip 2 12.15 km
    12:18 SS19 Riudecanyes 2 15.90 km 

    Nagy leleplezésre készül a Red Bull és dühöng, miközben az FIA ajánlatot tett nekik

    0

    Zajlanak az események a Red Bull szabályszegésének ügyében.

    Mi más lehetett volna a slágertéma – a lóháton érkező Daniel Ricciardo mellett – az austini paddockban az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján, ha nem a Red Bull szabályszegése és az ezért várható büntetés. Mióta az FIA nyilvánosságra hozta, hogy szerintük az energiaitalos csapat tavaly túllépte a költségplafont, gyakorlatilag semmilyen hivatalos előrelépés nem történt az ügyben, mindössze sajtóhírek láttak napvilágot arról, hogy a csapat két millió dollár körüli összeggel csúszhatott ki a limitből, és hogy ez Adrian Newey foglalkoztatásának körülményeivel, a gyárban történő érkeztetéssel, a kulcsfigurák elbocsátásával és táppénzével, illetve a fel nem használt tartalék alkatrészekkel lehet összefüggésben.

    Óriási előnybe kerülhetett a Red Bull a szabályszegéssel

    Egyelőre tehát arra várunk, hogy az FIA mondjon valamit a hogyan továbbról. Ilyenkor ugyanis két út áll a szabályt szegő csapat előtt: vagy elfogadja az FIA vizsgálatának eredményét, és az ezért járó enyhébb büntetést, vagy megtámadja az ítéletet, és megpróbálja bizonyítani a saját igazát, azt kockáztatva, hogy amennyiben nem sikerül, súlyosabb büntetést kap.

    Andrew Benson, a BBC újságírója Austinban úgy értesült, hogy az FIA ajánlatot tett a Red Bullnak, azaz előállt a lehetséges büntetésekkel arra az esetre, ha a Red Bull elfogadja a vizsgálati eredményeket. Benson hangsúlyozta, hogy mint minden egyéb az üggyel kapcsolatban, ez is bizalmas információ, mindenesetre az istálló most azt mérlegeli, hogy elfogadja-e a felkínált büntetést, vagy továbbvigye az ügyet, és megpróbálja elérni, hogy semmilyen büntetés ne kapjon.

    Horner előállhat az igazsággal

    Noha az austini hétvége csütörtöki napján mindenki arra várt, hogy a Red Bull mondjon valamit az ügyben, ezt a titoktartási kötelezettségük miatt jelenleg nem tehetik meg. Így egyelőre azt sem tudjuk, hogy mi miatt lehet az állítólagos 6 millió dolláros eltérés (szerintük 4 millióval a költségplafon alatt voltak, míg a sajtóhírek 2 milliós túllépésről szólnak) az ő és az FIA értelmezése között.

    Sajtóhírek szerint azonban helyi idő szerint pénteken reggel a Red Bull sajtótájékoztatót fog tartani, amelyen Christian Horner csapatfőnök részleteket árul el arról, hogy pontosan milyen összegről zajlik a vita, és az FIA szerint mennyivel és miért léphették át a költségplafont.

    „Szinte semmi esély rá, hogy az FIA elvegye a Red Bull bármelyik vb-címét”

    Ezen a sajtótájékoztatón vélhetően pedig egy meglehetősen feszült Hornerrel fogunk találkozni, a GPblog.com szerint ugyanis a Red Bullnál úgy érzik, hogy az FIA „rájuk verte a balhét”, a De Telegraaf pedig arról ír, hogy a csapat tagadja, hogy Adrian Newey fizetése probléma lenne, és szerintük a sztártervező benne van a három legjobban fizetett alkalmazottban, azaz a bére kívül esik a költségplafon hatályán.

    Emellett az energiaitalos csapatban komoly kételyek merültek fel Shaila-Ann Rao, a Mercedes jelenleg FIA-nak dolgozó korábbi alkalmazottja miatt, hiszen arra a szövetség továbbra sem adott választ, hogy miként szivároghatott ki a Red Bull és az Aston Martin szabályszegése már jóval a vizsgálati eredmények hivatalos bejelentése előtt.

    A többi csapat a Red Bullra dühös

    Miközben az energiaitalosok az FIA-n kérik számon, hogy ilyen helyzetbe hozta őket, addig Ted Kravitz, a Sky Sports riportere arról számolt be, hogy a riválisok „nevetségesnek tartják”, hogy a Red Bull a pénzügyi szabályok értelmezésén vitatkozik, és úgy vélik, hogy az FIA mindenkinek bőven elég időt hagyott arra, hogy tisztázza a nem világos részeket.

    Verstappen vb-címeivel játszik a Red Bull, ha szembeszáll az FIA-val

    „Nagy a nyugtalanság a többi csapat között a Red Bull irányába, és jelenleg nem túlzás kijelenteni, hogy nem a Red Bull a legnépszerűbb istálló a bokszutcában” – mondta Kravitz, majd hozzátette: „Sok csapat Zak Brown-ra utal, és úgy érzi, hogy a Red Bull nem volt fair, és nem azon szabályok szerint játszott, amelyek szerint ők.”

    Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója volt az, aki levelet írt az FIA-nak, amelyben nem nevezte meg ugyan a Red Bullt, de egyértelműsítette, hogy aki nem tartotta be a költségplafont, az szerinte csalónak minősül. Emellett büntetési tételeket is javasolt a szabályszegőknek.

    Újabb részleteket mutatott meg a Skoda az Rally2-es Fabiáról

    0

    A hónap végén éles versenyen is rajthoz áll az új Skoda Fabia RS Rally2. A futam előtt a versenyautó kommunikációs rendszerérél is megmutatott néhány jó minőségű fotót a gyár sportrészlege.

    Bár már nyáron megmutatták, és előfutóként is szerepelt már a Bohemia Rallyn, a SKoda Fabia RS Rally2 valódi bemutatkozása a globális ellátási lánc akadozása miatt csúszik. Addig is a gyár igyekszik fenntartani az érdeklődést, ezért most újabb részleteket is megmutatott az autóról.

    Ahogy minden részterületet, a kommunikációs rendszert is továbbgondolták. Megnőtt a központi kijelző mérete, így jobban áttekinthetőek a szenzorok adatai. Érdekes, hogy videolejátszó funkciót is kap a kijelző. Reméljük nem azért, hogy a csúszások alatt se unatkozon a legénység…

    Fabia RS
    foto: Skoda Motorsport

    Megújult a központi vezérlőpanel is, ide integrálták az intercom kezelőszerveit is. Természetesen a megszokott funkciók nem változtak. A korábbi 5×3 gombos panel egy lényegesen egyszerűbb megoldással váltották fel.

    Fabia RS
    foto: Skoda Motorsport

    A sofőr számos funkciót közvetlenül elérhet a kormányon lévő gombok segítségével is, és a motorindító gombot is a kormányba integrálták. Ennek oka, hogy innen gyorsan elérhető, ha például egy kicsúszás után újra kell indítani a motort.

    Fabia RS
    foto: Skoda Motorsport

    Ló a paddockban: Ricciardo így érkezett meg az USA Nagydíjra (videó)

    0

    Ilyet alighanem még senki nem csinált: Daniel Ricciardo cowboy szerelésben, country énekessel az oldalán, egy lovon érkezett az USA Nagydíjra.

    A köztudottan Amerika-őrült Daniel Ricciardo igencsak hatásos belépőt produkált az USA Nagydíj pénteki napján, ugyanis lóháton érkezett meg az austini pálya paddockjába. De nem csak úgy simán belovagolt ám, hanem mindezt amerikai zászló mintás cowboy szerelésben tette, miközben egy country énekes gitározott és énekelt mellette. Íme:

    A Sky Sportsnak nyilatkozva az utolsó négy mclarenes futamára – és könnyen lehet, hogy élete utolsó négy F1-es versenyére – készülő ausztrál pilóta elmondta, csak egy kis jó hangulatot akart csempészni az általában igen csendes csütörtöki sajtónapba. „Ő a cimborám, Rob Baird – mondta a zenészről. – Az mondom, hogy a cimborám, de ő egy zenész, nem csak egy barát, aki tud játszani. Profi zenész. Nagyon közeli barátokká váltunk, és imádom a zenéjét, úgyhogy, amikor felmerült az ötlet, hogy lovon érkezzem, azt mondtam, hogy »Rob, szerintem te tennéd teljessé mindezt«.”

    „Úgy gondoltuk, hogy egy kis extra hangulatot hozhatunk a paddockba, hiszen tudjuk, hogy a csütörtökök eléggé csendesek. Úgyhogy klassz volt. Az elején egy kicsit kínosan éreztem magam, de aztán úgy voltam vele, »tudjátok mit, csak szórakozzunk egyet!«.”

    Ricciardo elárulta azt is, hogy a ló neve Blue, és a pályától nagyjából egy órányira levő farmon él. A paddock belépőjén pedig azért a Horsey McHorseface név szerepel, mert nem tudták az igazi nevét, amikor leadták az adatait.

    Paddock belépő egy lónak: