back to top
2025. december 22. 02:35
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1184

    Latvala konkrét célokat határozott meg Evans számára az utolsó két versenyre

    0

    Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke konkrét célokat határozott meg Elfyn Evans számára a spanyol és japán versenyekre. 

    Elfyn Evans már egy éve nem tudott nyerni, és bár idén sokszor jó volt a tempója, egy pici mindig hiányzott a győzelemhez. 

    Jari-Matti Latvala pedig most meghatározta azt a célt, amit elvár walesi pilótájától a WRC szezon utolsó két futamán. 

    “Nagyon nehezen kezdődött Elfyn számára a szezon, de aztán Horvátországtól sikerült jobb formába lendülnie – mondta a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke a Dirtfishnek. – Portugáliában kifejezetten jól szerepelt már. Új-Zélandon is jó volt a tempója, de elkövetett egy hibát, balesetet szenvedett és a bukócső sérülése miatt nem tudta folytatni a versenyt. Tudom, hogy még megvan benne az éhség a győzelem iránt, az elszántsága töretlen, de önbizalom terén nincs a legjobb formában. Talán ez az ami változott tavalyi szezonhoz képest. Az idei utolsó két versenyen dobogós eredményeket várok tőle, amire tudom, hogy képes és ami nagyon jó lenne 2023 előtt.” 

    Latvala számára ismerős, amikor nincs meg egy versenyző kellő önbizalma. 

    “Voltam már én is hasonló helyzetben. Néha fejben nagyon rágörcsölsz valamire és nem tudsz eléggé ellazulni. Könnyű valakinek azt mondani, hogy nyugodtan tegye a dolgát, de nagyon nehéz megtenni. Szeretnénk minden támogatást megadni neki, ami a győzelemért való harchoz kell.” 

    Evans egyetértett csapatfőnökével, és tudja, hogy miként érje el a dobogós eredményeket Spanyolországban és Japánban. 

    “Ez határozottan nem olyan szezon volt, mint amit szerettünk volna – mondta a walesi pilóta. – Ugyanakkor valóban van esélyünk a dobogóra az utolsó két versenyen. Összességében a tempónk nem volt olyan rossz, de hiányzott még egy kicsi a jobb teljesítményhez, amit nem tudtunk hozzátenni. Ezt kell a szezon hátralévő részében pótolnunk.” 

    Al-Attiyah elhúzott, Loeb kapaszkodhat

    0

    Nasser Al-Atiyah nagy előnnyel nyerte az Andalucia Rally első napját. A motorosoknál a szakaszgyőztes büntetés miatt veszítette el az első helyet.

    Nasser Al-Attiyah több mint kilenc perces előnnyel nyerte az Andalucia Rally első hosszú napját. Yazeed Al Rajhi lett a második, míg a világbajnoki vetélytárs Sebastien Loeb 12 perces hátrányt szedett össze. Guerlain Chicheritnek sem sikerült jól a nap, 14 perc 53 másodperces hátránnyal csak ötödik lett.

    Loeb
    foto: Red Bull Content Pool

    Az open kategóriára ezúttal is érdemes figyelni. Most nem az Audik okoznak meglepetést, mert ők nem jöttek el Spanyolországba. Itt van viszont Stephane Peterhansel, de Audi helyett egy X-raid Yamaha SSV-vel mutatja meg, hogy miért Mr. Dakar a beceneve. 3 óra 43 perc alatt teljesítette a napi szakaszt, ezzel második lett volna az FIA mezőnyben, 3 perccel volt gyorsabb Al-Rajhinál.

    A motorosoknál Adrien Van Beveren ünnepelhette a szakaszgyőzelmet, de csak addig, amíg ki nem derült, hogy gyorshajtásért kapott hat perc büntetést, és ezzel visszacsúszott a negyedik helyre. Sam Sunderland köszönte szépen, mivel ezzel ő lett az első. Mögötte a két Benavides testvér ért célba, Luciano és Kevin sorrendben.

    Pénteken 331 kilométeres speciálszakasszal folytatják, ami mellé 315 kilométer összekötö került.

    Attiyah
    foto: Red Bull Content Pool

    Megtörtént a Haas beharangozott nagy bejelentése Austinban

    0

    Miként arra előzetesen számítani lehetett, a Haas F1-es istállója új főszponzori megállapodást jelentett be az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján. Az új támogató érkezésével az együttes a jövőben több pénzt tud majd elkölteni.

    Egyelőre még nem a jövő évi pilótapárosát (azt a jövő heti Mexikói Nagydíj utánra ígérik) jelentette be a Haas F1-es csapata, ám a mostani bejelentés is legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az, hogy ki lesz 2023-ban Kevin Magnussen csapattársa.

    Az amerikai istálló ugyanis többéves főszponzori megállapodást jelentett be a P2P fizetésre („person to person payment” vagy „peer to peer payment”), azaz személyek közötti online fizetésre, pénzküldésre szakosodott MoneyGrammal. Az új kontraktus értelmében a 2023-as szezontól a MoneyGram lesz az istálló fő- és névadó szponzora, azaz a csapat neve MoneyGram Haas F1 Team-re változik, ami egyben új festést is jelent majd a következő évre.

    Hamarosan eldőlhet Mick Schumacher F1-es jövője

    Ami viszont ennél fontosabb, hogy ismét van főszponzora a csapatnak, amely mindkét korábbi főtámogatójával, a Rich Energy-vel és az Uralkalival is viharos körülmények között szakított, és főszponzor nélkül kezdte az idei évet. Az Auto Motor und Sport szerint a MoneyGram érkezésével a Haas a költségplafon 2021-es bevezetése óta először lesz képes annyit költeni, amennyi megengedett, ami mindenképpen előrelendítheti az istállót, amely az idén eddig a legkevesebb aerodinamikai fejlesztést vetette be az egész mezőnyben.

    Mindemellett az is üdvözítő lehet a Haasnak, hogy ezentúl nem kell majd az alapján (is) pilótát választania, hogy melyik versenyző mennyi szponzorpénzt hoz a konyhára.

    László Martin ötödik lett, Pardo nyert a shakedown szakaszon 

    0

    A Spanyol Rally Eb mezőnye számára is csak shakedownt rendeztek csütörtökön, ezen pedig Javier Pardo volt a leggyorsabb, míg László Martin legjobb eredménye az ötödik helyre volt elég. 

    Az eddigi Eb futamokkal ellentétben a Spanyol Rallyn csak shakedownt rendeztek, kvalifikációt nem. 

    Reggel a WRC mezőnye jórészt esős körülmények között tudott gyakorolni, és csak azok tudtak szárazabb körülmények között is vezetni, akik az utolsó pillanatokban is elindultak. 

    Az Eb mezőny azonban már szárazabb, de még mindig nedves körülmények között teljesíthette a 4.21 km-es szakaszt, így Javier Pardo legjobb eredménye csupán 7.5 másodperccel maradt el Sébastien Ogier legjobb eredményétől. 

    A spanyol versenyzőt honfitársa, a már Európa-bajnok Efrén Llarena követte, aki 2.3 másodperccel volt lassabb, míg a harmadik Xavier Ponst 1 tizeddel előzte meg. 

    Yoann Bonato autózta a negyedik eredményt további 2 tized, László Martin és Berendi Dávid pedig az ötödiket további 2.9 másodperc hátránnyal. A magyar páros egyszer meg is forgott, mivel nem esős beállításokkal indult.

    Martin édesapja, László Zoltán, valamint navigátora, Kürti Tamás a WRC3-ban a harmadik időt érte el a négy fős mezőnyben.

    A Spanyol Rallyn pénteken nyolc, szombaton hét, vasárnap pedig négy szakasz vár a WRC mezőnyre, míg az Eb mezőny pénteken ugyancsak nyolc, szombaton viszont csak hat szakaszt teljesít. 

    Spanyol Rally, shakedown eredmények (ERC) 
    1 #104 Javier Pardo / Adrián Pérez (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo 2:48.6
    2 #101 Efrén Llarena / Sara Fernandez (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2.3
    3 #106 Xavier Pons / Alex Haro (ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2.4
    4 #102 Yoann Bonato / Benjamin Boulloud (FRA) Citroen C3 Rally2 +2.6
    5 #105 László Martin / Berendi Dávid Skoda Fabia Rally2 evo +5.5
    6 #103 Alberto Battistolli / Simone Scattolin (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +5.9 

    További eredmények

    Eb Időterv (WRC menetrend) 
    2022 október 20., csütörtök 
    14:00 (WRC 09:01) Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km 

    2022 október 21., péntek 
    10:23 (08:33) SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km
    11:23 (09:33) SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km
    12:16 (10:26) SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km
    13:16 (11:26) SS4 Riba-roja 1 13.98 km
    16:59 (15:09) SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    17:59 (16:09) SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    18:52 (17:02) SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    19:52 (18:02) SS8 Riba-roja 2 13.98 km  

    – Hirdetés –

    2022 október 22., szombat 
    10:34 (08:44) SS9 Savallà 1 13.93 km
    11:27 (09:37) SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    12:28 (10:38) SS11 El Montmell 1 24.18 km
    16:04 (14:14) SS12 Savallà 2 13.93 km
    16:57 (15:07) SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    17:58 (16:08) SS14 El Montmell 2 (Power Stage) 24.18 km 

    Totális Toyota fölény a spanyol shakedown szakaszon 

    0

    Sébastien Ogier volt a leggyorsabb a Spanyol Rally shakedown szakaszán a WRC mezőnyben, három csapattársa előtt, így a Toyota totális győzelemmel kezdte a hétvégét. 

    Hatalmas Toyota fölénnyel indult a Spanyol Rally, miután a japán gyártó négy versenyzője szerezte meg az első négy helyet a shakedown szakaszon. 

    A legjobb időt Sébastien Ogier érte el, akit kilenc tizedmásodperccel Takamoto Katsuta követett, majd Kalle Rovanpera további 5, Elfyn Evans pedig még további 1 tizedmásodperc hátránnyal zárt. 

    A Toyoták mögött Gus Greensmith és Adrien Formaux zárt, akik szintén szárazabb úton mehettek harmadik alkalommal. 

    A négy toyotás versenyző fölénye annak köszönhető, hogy a csak ők vezettek szárazabb körülmények között, míg a többiek csak, amikor még esett az eső. 

    A spanyol verseny érdemi része a WRC mezőny számára péntek reggel kezdődik, míg az Eb mezőny csütörtök délután kettőkor kezdte a shakedownt. 

    Spanyol Rally, shakedown eredmények (Rally1-es versenyzők) 
    1 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 2:40.1
    2 18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +0.9
    3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1.4
    4 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +1.5
    5 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +3.8
    6 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +6.0
    7 42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +10.3
    8 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +12.8
    9 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +13.1
    10 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +13.2
    11 #9 Jourdan Serderidis / Frédéric Miclotte (GRE / BEL) Ford Puma Rally1 +15.0
    12 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +17.9 

    WRC Időterv
    2022 október 20., csütörtök 
    09:01 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km

    2022 október 21., péntek
    08:33 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km
    09:33 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km
    10:26 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km
    11:26 SS4 Riba-roja 1 13.98 km
    15:09 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km
    16:09 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
    17:02 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
    18:02 SS8 Riba-roja 2 13.98 km

    2022 október 22., szombat 
    08:44 SS9 Savallà 1 13.93 km
    09:37 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
    10:38 SS11 El Montmell 1 24.18 km
    14:14 SS12 Savallà 2 13.93 km
    15:07 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
    16:08 SS14 El Montmell 2 24.18 km
    18:40 SS15 Salou 2.15 km

    2022 október 23., vasárnap
    07:00 SS16 Pratdip 1 12.15 km
    08:08 SS17 Riudecanyes 1 15.90 km
    10:29 SS18 Pratdip 2 12.15 km
    12:18 SS19 Riudecanyes 2 15.90 km

    Ötfutamos lesz 2023-ban a Tereprally-világbajnokság

    0

    A Motorsport Világtanács elfogadta a jövő évi Tereprally-világbajnokság naptárát. Két új helyszín is lesz, Mexikó és Argentína.

    Az idei első világbajnoki szezonnal elégedett a szövetség, bár a Kazahsztán Rally elmaradt, az Andalucia Rally pedig új időpontra került. A naptár mégis változott, a Dakar, az Abu Dhabi Desert Challenge és a szezonzáró Markokkó Rally közé bekerült a mexikói Sonora Rally és az Argentínában zajló Desafio Ruta 40. A világbajnokságnak kétségkívül szüksége van az új kontinensekre, kérdés, hogy a csapatok költségvetésébe mennyire fér bele a két tengerentúli utazás.

    A Tereprally-világbajnokság 2023-as versenynaptára:

    2022.12.31-2023.01.15. Dakar Rally
    2022.02.25-03.02. Abu Dhabi Desert Challenge
    2023.04.22-28. Sonora Rally
    2023.08.26-09.01. Desafio Ruta 40
    2023.10.12-18. Marokkó Rally

    A mexikói Sonora Rally az ország északi részén található Sonora sivatagon keresztül vezet. A 311.000 négyzetkilométer területű suvatag átnyúlik az Egyesült Államokba is, május a legmelegebb hónap, áprilisban a verseny idején 31-33 fok a napi maximum. A rally eddig nem szerpelt a nemzetközi naptárban, javarészt amerikai versenyzők indultak rajta.

    Az argentin Desafio Ruta 40 korábban szerepelt a Dakar Seriesben. A híres RN40 út mentén futó versenyt korábban Tucumán és San Juan között rendezték. Tucumán a Dél-Amerikai Dakarokról is ismerős lehet, többször vezetett arra az útvonal.

    „Nagy örömmel üdvözöljük az új szervezőket, akik még kiegyensúlyozottabbá és konzisztensé teszik a bajnokságot. Az vb kiterjesztése a mexikói Sonora Rallyra és az argentin Desafío Ruta 40-re minden rally-raid rajongót és versenyzőt inspirál majd. A tájak széles kínálata többféle tehetségnek is lehetőséget ad, hogy megmutassa tudását. A tereprally versenyzők, navigátorok és motorosok szenzációs csatát vívhatnak januártól októberig” – mondta David Castera az A.S.O. motorsport igazgatója.

    Egy nyitott kérdés még van: vasárnapra dől el, hogy kik indulhatnak majd a 2023-as világbajnokságon 1-es rajtszámmal.

    foto: Bahrain XRaid Team

     

    A WRC naptárra még várni kell, de a költségplafonra már nem 

    0

    A Motorsport Világtanács szerdai ülésén elhalasztották a Rally Világbajnokság naptárának véglegesítését, azonban költségplafont vezettek be minden kategóriára a dráguló alkatrészek miatt. 

    Szerdán összeült a Motorsport Világtanács (WMSC) Mohammed Bin Sulayem, FIA elnök vezetésével, azonban a WRC naptárról való döntést elhalasztották. 

    Az ülésen ugyanakkor a folyamatosan dráguló alkatrészek miatt határoztak egy szigorúbb költségplafon bevezetéséről, amit a Rally1-es autók mellett a Rally2, Rally3, Rally4 és Rally5 autókra is kiterjesztenek. 

    “A különböző autógyártókkal közösen úgy döntöttünk, hogy az F1-hez hasonlóan költségplafont vezetünk be – áll az FIA közleményében. – Arról is határoztunk, hogy ha további drágulás lesz, akkor mi is változtatni fogunk. A 2023-as naptárról való döntést ugyanakkor elhalasztottuk. 

    A valószínűsíthető naptár így néz ki: 
    Január 19-22. Monte-Carlo Rally
    Február 9-12. Svéd Rally
    Március Mexikó Rally
    Április Horvát Rally
    Május Portugál Rally
    Június eleje Szardínia Rally
    Június közepe Szafari Rally
    Július Észt Rally
    Augusztus Finn Rally
    Szeptember Acropolis Rally, Chile Rally
    Október Közép-Európa Rally
    November Japán Rally
    December Szaúd-Arábia Rally 

    A naptár elfogadása valószínűleg azért tört, mert az FIA, a WRC Promóter és a gyártók még tárgyalnak a 2023-as költségekről. A 14 futam során két tengerentúli versennyel lenne több a szezon során, ami jelentősen növeli a költségeket. 

    A Red Bull kész volt leváltani Verstappen csapattársát

    0

    A Red Bull már egyeztetéseket is folytatott arról, hogy leváltsa Sergio Pérezt, de az érintett végül úgy döntött, hogy marad a jelenlegi csapatánál.

    A Forma-1-es pilótapiac minden évben szolgál meglepetésekkel, az viszont általában csak utólag derül ki, hogy milyen tárgyalások zajlottak még a háttérben. Persze, pletykák mindig akadnak, ezekről viszont legfeljebb csak később bizonyosodik be, hogy volt-e valóságalapjuk.

    A McLarennel az idei év elején 2025 végéig hosszabbító Lando Norris most az Auto Motor und Sportnak elárulta, hogy igazak voltak azok a korábbi szóbeszédek, amelyek szerint a Red Bull-lal is kapcsolatban állt, és egyeztetett egy esetleges, feltehetően 2023-as szerződésről.

    Verstappen csapatváltását jósolja a családot jól ismerő pilóta – azt is elmondta, hová mehet

    „Természetesen időről időre voltak beszélgetések más emberekkel. Mindig felteszed magadnak a kérdést, hogy »mi a legjobb a karrierem szempontjából?« Végső soron nyerni akarok és világbajnoki címeket akarok szerezni. Voltak megbeszélések a Red Bull-lal, mivel ők ez egy olyan csapat, amely évek óta a legjobb háromban van. Mindez viszont csak azt mutatja, hogy mennyire bízom a McLarenben, mert bár voltak egyeztetések, úgy éreztem, hogy a McLaren jobb hely számomra a céljaim eléréséhez.”

    Mindez pedig nem csak azt mutatja, hogy a Red Bull igencsak gyatrán áll juniorokkal, hanem azt is, hogy Norris 2021-es szezonja az energiaitalosok érdeklődését is felkeltette: a fiatal brit tavaly háromszor állhatott dobogóra, az Orosz Nagydíjat pedig kis híján megnyerte, és végül 6. helyen zárt az összetettben.

    Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
    Összeállhatott volna a Verstappen-Norris páros Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A pletykák megerősítése egyúttal azt is mutatja, hogy Sergio Pérez teljesítményével aligha van maradéktalanul kibékülve a csapat, amely a 2028 végéig szerződéssel rendelkező Max Verstappen mellé próbál olyan jövőbeli csapattársat találni, akivel a holland jól kijön.

    Norris ilyen versenyző lett volna, hiszen jó barátságban van Verstappennel, de a McLaren melletti elköteleződése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kétszeres világbajnok mellé előbb-utóbb nem fogják beültetni az egyik barátját, hiszen a szintén holland Nyck de Vries jövőre az Alpha Taurinál versenyez, és ha jól teljesít, nem nehéz elképzelni, hogy előbb-utóbb leváltsa az idei Monacói Nagydíj után 2022 végén lejáró szerződését 2024 végéig meghosszabbító Pérezt.

    Räikkönen már a rajt előtt zúzott, Bugalski elverte a WRC-ket

    0

    A Spanyol Rally is hozott néhány emlékezetes pillanatot a WRC történelmébe. Kimi Raikkonen, Armin Schwarz, Phlippe Bugalski, Juha Kankkunen és Andreas Mikkelsen is emlékezetes momentumokat élt át Spanyolországban. ki jót, ki rosszat…

    2010-ben Kimi Raikkonen már a shakedownon lezúzta a Citroen C4 WRC-t. Egy körforgalom után szűkre vette a balost és a partoldal annyira megdobta az autót, hogy az felborult. Nem volt nagy tempó, inkább szerencsétlenül érkezett az ütés. A pech az volt, hogy még a bukóketrec is sérült, ez pedig azt jelentette, hogy az első gyorsaságin már nem is tudott rajthoz állni. A rajongók persze bánkódtak, sokan miatta utaztak el a versenyre, és Raikkonen is szomorúan nyilatkozott, hiszen előtte Franciaországban és Japánban is baleset miatt nem ért célba.

    „Még jobban fáj, mert nem tudok részt venni a versenyen. Csalódott vagyok, persze a csapat is az, de nem tudok változtatni már ezen. Csak magamat okolhatom”- mondta Kimi.

    Az eset viszont jó hatással volt rá, rallys karrierjében véget ért a nagy esések korszaka, a következő szezont szinte hiba nélkül teljesítette.

    Majd 20 évvel korábban, 1991-ben Armin Schwarz egyetlen WRC futamgyőzelmét szerezte a Toyota Celica GT-4-gyel. Kankkunent másfél perccel verte, Delecour lett a harmadik.

    Azt hiszem még nem fogtam fel, hogy mi történt, de nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtuk nyerni ezt a versenyt” – mondta a célban Schwarz.

    Azt azonban nem sejtette, hogy ez lesz karrierje csúcsa. Összesen 119 WRC futamon indult, de nyerni már nem tudott többször.

    Philippe Bugalski ennél is nagyobb hőstettet hajtott végre. Egy Citroen Xsara Kit Carral nyerte meg a versenyt 1999-ben. Öt szakaszgyőzelmet szereztek, pedig a mezőnyben ott volt Sainz, McRae, Makinen, Loix, Kankkunen és Thiry is. A pokoli gyors spanyol utakon azonban a jó súly-lóerő arányú Xsara fel tudta venni a versenyt a WRC-kel, nem csak Bugalski hanem az első napon Jesus Puras is parádézott, amíg meg nem állt az autója. Bugalski történelmet írt, ez volt az első olyan WRC futam, amit F2-es autóval nyertek.

    Juha Kankkunen remekül kezdett 1995-ben a Spanyol Rallyn, de a 16-os gyorsaságin egy tempós balosban nem hallotta jól Nicky Gristet és egy borulás után a fák közt állt meg a Celica. 150-es tempóval estek hatalmasat, de csodával határos módon a versenyzők nem sérültek meg. Sőt, a rommá tört autóval folytatni tudták, de végül a szervizben nem tudták megjavítani az autót.

    2015-ben Sebastien Ogier hibázott hatalmasat. 50 másodperc előnnyel kezdték a Power Stage-et, ám egy ártatlannak tűnő balosban összetörte a Volkswagent. A stopban Andreas Mikkelsen sem akarta elhinni a történteket. Másodpercekig tátott szájjal bámult, majd széles vigyorral vette tudomásul, hogy megszerezte első WRC győzelmét. Ogier Sennáéhoz hasonlított a az esetet.

    „Senna esetére emlékeztet amikor Monacóban majdnem egy körrel vezetett Prost előtt és ütközött. Amikor ezen a szinten, a tökéleteshez ennyire közel kikapcsolsz, utat nyitsz a hibának. Én is egy kicsit túlságosan visszavettem és hibáztam.”

    Szívszorító látvány: roncstelepen zúzták porrá Häkkinen és Coulthard egykori McLarenjét

    0

    Tíz évvel ezelőtt lett az enyészeté Mika Häkkinen és David Coulthard egykori autója, amely a McLaren utasítására, egy németországi roncstelepen semmisült meg.

    Történelmi versenyek, múzeumok, magángyűjtemények, vagy a csapatok saját raktárai. Ezek mind olyan helyek, ahol régebbi Forma-1-es autókkal találkozhatunk. A roncstelep azonban nem ilyen. Ezért is volt különösen szívszorító látvány, amikor egy németországi roncstelep 2012 októberében, azaz pontosan tíz évvel ezelőtt bezúzta Mika Häkkinen és David Coulthard 1999-ben használt McLaren MP4-14-esét.

    Hogy pontosan melyik kasztni lett így az enyészeté, az a képek minősége miatt nem kivehető, de mivel egy versenyző általában nem egy kasztnival teljesít egy szezont, jó esély van rá, hogy a kocsi Coulthard és Häkkinen kezei között is megfordult.

    David Coulthard, Brit Nagydíj, 1999, McLaren
    A McLaren MP4-14 David Coulthard-al az 1999-es Brit Nagydíjon Fotó: Mercedes-Benz Classic Archive

    És hogy miért volt szükség ilyen brutális módon megsemmisíteni egy több millió dolláros F1-es autót? A Tiremeetsroad.com korábbi cikke megkereste a roncstelepet, amely azt a magyarázatot adta, hogy az autót a McLaren tárolta – meglehetősen nagy gyűjteményük van a korábbi autóikból, ezért is meglepő, hogy ennek a kocsinak nem volt benne hely –, majd néhány év után úgy döntöttek, hogy ez az MP4-14-es túl rossz állapotban van ahhoz, hogy kiállítsák, ezért inkább bezúzatják, így védve az ahhoz felhasznált technológiákat attól, hogy illetéktelen kezekbe kerüljenek. Eladni pedig a különböző beszállítóktól érkezett alkatrészek szabadalmi jogai miatt nem lehetett.

    A roncstelep kiemelte, hogy a McLaren bízta meg őket az autó miszlikbe aprításával, és külön kikötötték, hogy mindent meg kell semmisíteniük.

    Mika Häkkinen ismét F1-es autóba ült (videó)

    Noha az említett cikk végig a 2002-es McLaren MP4-17-esként hivatkozik az autóra (amelyet 2003-ban már jelentősen továbbfejlesztve, MP4-17D-ként használtak), jobban megnézve ez valójában egy 1999-es McLaren Michelin gumikon, 2002-es festéssel (vélhetően promóciós célok miatt) és orrkúppal.

    Mindezt az alábbi videóban látható fénykép is bizonyítja, amelyen a pilótafülke oldala is látszik, azon pedig ott virít az MP4-14 felirat. Nem mellesleg a kormány is az 1999-ben használt, méghozzá az a pillangó alakú változat, amellyel csak Häkkinen ment, mivel Coulthard egy félbevágott, valódi kormánykerékre hajazó verziót preferált.

    Aki pedig kíváncsi rá, hogy miként fest egy F1-es autó porrá zúzása, az alábbi videóban szereplő fénykép-összeállítást nézze meg. Előre szólunk, nem lesz szép látvány.