Kezdőlap Blog Oldal 1196

Hamilton úttörőt csinált az öccséből – módosíttatta érte a Mercedes szimulátorát

0

Régi vágya teljesült Lewis Hamilton féltestvérének. A Mercedes megszervezte, hogy Nicolas Hamilton egy napot a csapat szimulátorában tölthessen, a család legnagyobb örömére.

Lewis Hamiltonnak teljesen megszokott rutin, hogy beül a Mercedes szimulátorába, éppen ezért elmondása szerint nem is nagyon szereti ezt a fajta munkát. Mások azonban sok mindent megadnának azért, hogy akár csak pár percre beülhessenek, és élvezhessék a játékoknál sokkal valósághűbb élményt adó ultramodern szerkezetet, amelyet persze a profi versenyzők nem szórakozásra használnak.

Közéjük tartozott Hamilton féltestvére, Nicolas is, akit ráadásul nem csupán az korlátozott, hogy ebben a tekintetben ő is földi halandónak számított. A hétszeres világbajnok öccse ugyanis cerebrális parézis, avagy Little-kór miatt gyerekkora óta mozgássérült. Éppen ezért jelentősen át kellett alakítani a berendezést ahhoz, hogy teljesüljön a vágya.

A Mercedes azonban eleget tett a testvérpár kérésének, és az ifjabbik Hamilton hétfőn egy egész napot tölthetett a szimulátorban, ráadásul még a versenyzői overált is magára ölthette. Erről bátyja tett közzé bejegyzést saját Instagram-oldalán, és a képekből kiderül, hogy mindketten nagyon élvezték a programot. Ahogyan minden bizonnyal édesapjuk, Anthony Hamilton is, aki az egyik fotó tanúsága szerint szintén jelen volt az eseményen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 „Az év korábbi szakaszában Nicolas és én megkérdeztük a csapatomat, hogy meg tudjuk-e ezt valósítani, és most itt vagyunk – fogalmazott a 37 éves pilóta. – A szimulátorban töltött idő elképesztően limitált, és egy olyan ember számára, mint az öcsém, nem elérhető. Egyedi módosításokra volt szükség az ülésen, a kormányon és a pedálokon, hogy ezt lehetővé tegyük. Az egész napot benne töltötte, és ő az első fogyatékkal élő személy, aki ezt valaha is megtette. Mindig is nagy harcos volt, és megtiszteltetés volt látni ezt a napját. Az itt látható mosoly soha nem hervadt le az arcáról. Alig várom, hogy többet is megoszthassak erről a különleges napról. Köszönöm a Mercedesnek az időt és a munkát, amit beleöltek, hogy ezt lehetővé tegyék, és valóra váljon az öcsém álma.”

Nicolas Hamilton egyébként fogyatékossága ellenére nem lelkes amatőrként ült be a szimulátorba, hiszen ő maga is autóversenyző. 2015-ben debütálhatott a brit túraautó-bajnokságban, 2019 óta pedig szinte folyamatosan ott van a rajtrácson. Eddigi 117 futamán egyetlen pontot szerzett, amikor a 2020-as Brands Hatch-i harmadik versenyen tizenötödikként ért célba.

Manapság valóban kuriózum, hogy egy ilyen szinten mozgássérült ember F1-es szimulátorba ülhet, nemhogy valódi autóba. A hőskorban azonban mindez nem volt példa nélküli: Alan Stacey az 50-es évek végén, 60-as évek elején korai haláláig műlábbal versenyzett, Archie Scott Brownnak pedig úgy sikerült elindulnia egy Forma-1-es versenyen, hogy jobb kéz nélkül született, lábai szinte hátrafelé álltak, és nem volt sípcsontja, amikor világra jött.

Nehéz lehet Loeb indulása a Montén

0

Az M-Sport csapatfőnöke elárulta, hogy nem biztos Sébastien Loeb Monte-Carlo Rallyn való indulása, holott ezt sokan biztosnak tartották. 

Az M-Sport már megnevezte 2023-as elsőszámú pilótáját, Ott Tanakot, azonban sokan biztosra vették, hogy Sébastien Loeb is folytatja részmunkaidős karrierjét a fordos csapattal. 

A kilencszeres rally világbajnok idén versenyzett először az M-Sporttal és a Montén megszerezte karrierje 80., valamint a Montén aratott nyolcadik győzelmét. 

Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke elárulta, szeretnék, ha Loeb 2023-ban is a csapatban maradna, azonban csak akkor, ha ezzel nem nő meg túlságosan az anyagi ráfordítás mértéke. 

“Szeretnénk, ha jövőre is vezetné Sébastien Loeb a Ford Pumát, azonban nem biztos, hogy ezt sikerül összehozni a Monte-Carlo Rallyra – mondta Millener a Motorsport.com oldalnak. – Nem adjuk fel ezt a tervet, továbbra is dolgozunk rajta. Jelenleg minden erőnket Ott Tanakra fordítjuk, és ebből nem engedünk. Nagyon jó lenne, ha két élversenyzőnk is lenne, de ez komoly anyagi ráfordítással is járna. Szeretnénk, ha Loeb a csapatban maradna, de meg kell találnunk annak a megoldását, hogy ez ne járjon túl nagy költséggel.” 

Loeb mellett azonban az M-Sport szeretné, ha Pierre-Louis Loubet is a csapatban maradna, miután idén Szardínián és Görögországban is negyedik lett, valamint az Acropolis Rallyn megszerezte első szakaszgyőzelmeit és vezetett is. 

“Örülnénk, ha velünk folytatná Pierre-Louis Loubet is, az biztos, hogy versenyezni fog, de még nem dőlt el programja.” 

A napokban megkezdődik Gus Greensmith-el is a tárgyalás a 2023-as évről. 

Fourmaux rajthoz áll a Janner Rallyn

0

Az M-Sport bejelentette, hogy Adrien Fourmaux elindul az osztrák Janner Rallyn, melyel a 2023-as szezonra kezdi meg a felkészülést. 

Adrien Fourmaux jövője még kérdéses az M-Sport csapatában, az viszont már eldőlt, hogy a francia versenyző elindul a Janner Rallyn, ahol a ZM Racing Team által felkészített Rally2-es Forddal áll rajthoz. Ez az információ azt is jelentheti, hogy Fourmaux indul a Monte-Carlo Rallyn két héttel később, valamint azt is, hogy Rally2-es Forddal készülhet a 2023-as évre. 

Pletykák szerint ugyanis a 2022-es katasztrofális szezont követően kikerül az M-Sport fő csapatából és csak a WRC2-ben indulhat. 

A Janner Rallyt január 5-7. között rendezik meg várhatóan hóval borított aszfaltos pályákon.

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Megőrült a csapatfőnökpiac – a McLaren vezetője is távozik

0

Andreas Seidl távozik a McLaren csapatfőnöki pozíciójából, és az Sauber vezérigazgatója lesz. A wokingiak máris kinevezték az utódját.

Nem áll meg a bejelentések sora a Forma-1-ben: nem sokkal azután, hogy kiderült, Frédéric Vassaur az Alfa Romeótól a Ferrarihoz távozik, a hinwiliek egy új érkezőt jelentettek be. Ő pedig nem más, mint az eddig a McLarent irányító Andreas Seidl, aki a Sauber vezérigazgatója lesz, és már azt is nyilvánosságra hozták, hogy az ő helyét ki fogja átvenni.

A német szakember a BMW Forma-1-es programjában vállalt szerepet, így már van némi kötődése a Sauberhez. Később a Porsche LMP1-es programját irányította, majd 2019-ben csatlakozott a McLarenhez, és neve egybeforrt a fellendüléssel. A wokingiak ugyanis történetük egyik legmélyebb korszakából igyekeztek kilábalni, és Seidl segítségével ez hamar sikerült is nekik.

Már az első évében megszerezték a konstruktőri negyedik helyet, ami óriási sikernek számított. Itt azonban még nem volt vége, hiszen egy évvel később csak a Mercedes és a Red Bull előzte meg őket, amiben persze a Racing Point pontlevonása és a Ferrari visszaesése is szerepet játszott. Tavaly végül kikaptak a Ferraritól, de kilenc év után ismét pole pozíciót, illetve győzelmet szereztek Lando Norris, illetve Daniel Ricciardo révén. Idén csak az ötödik pozícióban zártak az Alpine mögött.

Seidl kinevezése az Alfa Romeóhoz váratlan, de logikus fejlemény. Mindez vélhetően már annak szól, hogy az Audi 2024-től kezdve felvásárolja a Saubert, és a csapat élén nyilvánvalóan jól mutat egy német szakember. Ráadásul ahol csak járt, fellendítette az adott csapatot, ami alighanem még a nemzeti hovatartozásánál is fontosabb.

„Nagyszerű, hogy januártól csatlakozhatok a Sauber-csoporthoz – nyilatkozta Seidl. – Ennek a csapatnak gazdag történelme van a Forma-1-ben, és egy olyan szervezet, amelyet nagyon jól ismerek abból az időből, amikor négy évig Hinwilben dolgoztam és éltem. Alig várom, hogy csatlakozhassak a csapathoz, és együtt dolgozhassak a Sauber-csoport munkatársaival a közösen kitűzött ambiciózus célok megvalósításán. Szeretném megköszönni Finn Rausingnak és mindenkinek a Sauber-csoportnál, hogy engem választottak, alig várom, hogy munkámmal megháláljam a bizalmat.”

„Hatalmas öröm, hogy Andreas Seidlt a Sauber-csoport vezérigazgatójaként köszönthetjük újra Hinwilben – jelentette ki Rausing, a Sauber Holding igazgatótanácsának elnöke. – Andreas páratlan tapasztalattal rendelkezik, és elhozza a Sauber-csoporthoz a tartós siker eléréséhez szükséges ismereteket. Egy felfelé ívelő pályán lévő vállalatot vesz át, és osztja a szervezetünk növekedése iránti elkötelezettségünket. Várom a hosszú és sikeres közös éveket.”

A McLaren azonnal ki is nevezte Seidl utódját Andrea Stella személyében. Az olasz szakember 2015 óta dolgozik a McLarennél, 2019-től mostanáig az ügyvezető igazgatói posztot töltötte be a brit alakulatnál. Korábban több mint egy évtizedet a Ferrarinál húzott le, ahol Michael Schumacher és Kimi Räikkönen teljesítménymérnökeként, majd a finn versenyző, illetve Fernando Alonso versenymérnökeként dolgozott.

„Kiváltságosnak érzem magam, hogy a McLaren F1-es csapatának tagjaként átvehetem a csapafőnöki pozíciót. Hálás vagyok Zak [Brownnak] a belém vetett bizalmukért, valamint minden kollégámnak és azoknak, akik támogattak az F1-es pályafutásom alatt. Reálisan látjuk, hogy mennyi munkát kell elvégeznünk ahhoz, hogy újra feljebb lépjünk a mezőnyben, de izgatott vagyok, hogy egy tehetséggel, tapasztalattal, versenyszellemmel és elhivatottsággal teli csapattal együtt indulhatok el ezen az úton. Alig várom, hogy szorosan együtt dolgozhassak mindannyiukkal, Landóval és Oscar [Piastrival], hogy együtt érjünk el nagy sikereket, és élvezzük az utazást.”

„Nagy örömömre szolgál, hogy Andrea Stella tölti be a csapatfőnöki pozíciót, és technikai, valamint operatív szinten is ő fogja vezetni az F1-es programunkat – mondta Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója. – Andrea rendkívül tehetséges, tapasztalt és elismert tagja a csapatunknak, aki komoly sikereket ért el a Forma-1-ben. Az, hogy átveszi ezt a szerepet, remek példája annak, hogy milyen erős a csapatunk, és izgatottan várom, hogy szorosabban együtt dolgozhassunk, és közösen törekedjünk arra, hogy feljebb lépjünk a mezőnyben és futamokat nyerjünk. Andreasszal nagyon élveztem a közös munkát. Nagyszerű vezetést nyújtott a csapat számára, és jelentős szerepet játszott a felzárkózási tervünkben, valamint a mezőny elejére történő visszatérésünkhöz vezető folyamatban. Köszönöm, hogy ennek során végig nyílt volt, ami időt adott nekünk a megfelelő tervezésre.”

„2019-ben csatlakoztam a McLarenhez, és nagyon élveztem a munkát Zakkel és a csapattal – ezek már a leköszönő Seidl szavai. – Jó eredményeket értünk el, és mindig szép emlékeim lesznek, a monzai [győzelem] pedig személyes karrierem egyik csúcspontja. A csapat nagyszerű pályán van, én pedig szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a támogatásért, a bizalomért és az elkötelezettségért. Köszönöm Zaknek és a részvényeseknek, hogy megértéssel fogadták a döntésemet, miszerint új kihívás elé nézek. Minden jót kívánok Andreának és a csapatnak a jövőre nézve!”

Újabb házon belüli konfliktus a Red Bullnál? – bármikor távozhat a kulcsember

0

Sajtóértesülések szerint nem felhőtlen a viszony Helmut Marko és az újonnan kinevezett, az F1-es projektért is felelős vezérigazgató, Oliver Mintzlaff között a Red Bullnál. A veterán tanácsadó bármikor távozhat a posztjáról, és állítólag a csapatfőnök befolyása is csökkenhet.

A Red Bullnak nemrég kellett rendeznie egy házon belüli konfliktust, miután Max Verstappen nem engedte el Sergio Pérezt a brazíliai befutónál. Ez a kommunikáció alapján sikerült, ám nem kizárt, hogy a színfalak mögött húzódik egy egyelőre sokkal kisebb médiafigyelmet kapó, ám jóval nagyobb jelentőségű ellentét is.

Könnyfakasztó számlát kapott a Red Bull – ennyit kell fizetniük, ha indulni akarnak jövőre

Mindez a Red Bull alapítójának, illetve tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek a halálához vezethető vissza. Az osztrák szakember lényegében teljhatalmat adott az F1-es projekt vezetőinek a kezébe. Mindez azt jelentette, hogy a lehető legritkább esetben avatkozott közbe, és hagyta dolgozni a motorsport-tanácsadóként, illetve a juniorprogram fejeként tevékenykedő Helmut Markót, valamint Christian Horner csapatfőnököt.

Az as-web.jp értesülései szerint azonban mindez megváltozhat a jövőben. Mateschitz halála után három vezérigazgatót neveztek ki a vállalat élére, közülük a projektekért és befektetésekért felelős Oliver Mintzlaff hatáskörébe tartozik az F1-es program. A német szakember pedig állítólag nem szándékozik akkora hatalmat adni Marko és Horner kezébe.

Mindez különösen előbbi jövőjét befolyásolhatja. Az osztrák tanácsadó jövő áprilisban már a 80. életévét fogja betölteni, így vélhetően inkább előbb, mint utóbb mindenképpen távozni fog a posztjáról. Ez a folyamat pedig akár fel is gyorsulhat, amennyiben már nem tartja megfelelőnek az új munkakörnyezetet.

„A Dietrich Mateschitz-cel való kapcsolatom miatt töltöttem be ezt a szerepet, ő egy látnok volt, aki mindent megértett a nagy egészből – nyilatkozta Marko még az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén. – Ha már nem tetszik a légkör, számomra nem probléma [abbahagyni]. Egyik napról a másikra távozhatok.”

Osztrák lapértesülések szerint már meg is volt az első ellentét a felek között. A nyár egyik slágertémája volt, hogy a 2026-ban kezdődő új motorkorszakban a Red Bull a Porsche motorjaival fog versenyezni. Sokáig úgy tűnt, hogy csak idő kérdése a bejelentés, ám végül kútba esett a megállapodás, miután Marko és Horner kihátráltak belőle. Mindez állítólag nagyon nem nyerte el Mintzlaff tetszését.

Embed from Getty Images Azt is a 79 esztendős szakembertől tudjuk, hogy az újonnan kinevezett vezérigazgató nem volt jelen a Red Bull karácsonyi buliján, amibe persze nem feltétlenül kell feszültséget belelátni, de jó jelnek semmiképpen sem értékelhető. Marko azt is hozzátette, hogy még nem volt idejük normálisan megvitatni a jövőt, vagyis vélhetően még számára is kérdéses a végeredmény.

„Inkább egy általános megbeszélés volt egy kávé mellett, mintsem a versenycsapat jövőjéről szóló tárgyalás – magyarázta a Bildnek. – Erre nem volt idő, csak tizenöt percet ültünk együtt. Mindig is az volt a legnagyobb előnyünk, hogy rengeteg okos elmével rendelkezünk, akiknek nem kell találkozniuk a felügyelőbizottsággal, mielőtt kezdeményeznének valamit. Meglátjuk, hogy ez hogyan fog kinézni a jövőben, és a következő hetekben megbeszéljük, hogyan osztozunk, és milyen szerepet játszik ebben Mintzlaff úr.”

Marko esetleges távozása papíron nem befolyásolja az F1-es istálló jövőjét, ami pedig a juniorprogramot illeti, Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke az egyik lehetséges utód. Horner szerepével kapcsolatban nincsenek ekkora kérdőjelek, hiszen a 49 éves szakember 2026-ig hosszabbított, ám Mintzlaff állítólag az ő befolyását is korlátozná.

23 szakasz vár a versenyzőkre a Mexikó Rallyn

0

2020 után jövőre ismét WRC futamként rendezik meg a Mexikó Rallyt, melyen 23 szakasz és 320 km versenytáv vár a mezőnyre. 

Utoljára 2020-ban volt WRC futam Mexikóban, akkor azonban a vasárnapi programot nem tudták megrendezni, miután a kitörő járvány miatt sorra törölték a repülőjáratokat, és félő volt, hogy nem mindenki tud hazamenni. 

A versenyt végül Sébastien Ogier nyerte a Toyotával, a hyundai-os Ott Tanak és fordos Teemu Suninen előtt szombat este. 

Miután tavaly teljesen elmaradt a verseny, idén a Nemzetek Rallyja formájában rendezték meg ismét, ahol Európa csapata nyert Norvégia és Franciaország előtt. 

Ez a verseny egyúttal WRC tesztverseny is volt, sikeressége után pedig jövőre, március 16-19. Között ismét megrendezik vb futamként. 

“Az, hogy 2020-ban le kellett mondani az utolsó napot a járvány miatt, majd két évre kiestünk a WRC naptárból mindenkinek elkeserítő volt – áll a verseny szervezőjének közleményében. – Jövőre visszatérünk és a vasárnapi program az lesz, ami 2020-ban is lett volna. Annak idején még egy új utat is építettünk a San Diego-i szakaszhoz, ami szintén 2023-ban fog debütálni. A pénteki, szombati és vasárnapi programban is szerepel a Las Dunas szuperspeciál, melyet egy völgyben alakítottak ki olyan környező elemekkel, amit még a vb-n sosem láttak.” 

2023-ban összesen 23 szakasz vár a mezőnyre, melyek hossza 320 km lesz. 

Az útvonal (magyar idő szerint)
2023. Március 16., csütörtök
17:01 Shakedown (Llano Grande) 5.50 km

2023. Március 17., péntek
03:05 SS1 Street Stage GTO 1 1.12 km
03:28 SS2 Street Stage GTO 2 1.12 km

15:43 SS3 El Chocolate 1 31.45 km
16:46 SS4 Ortega 1 15.61 km
17:39 SS5 Las Minas 1 13.61 km
21:17 SS6 El Chocolate 2 31.45 km
22:20 SS7 Ortega 2 15.61 km
23:13 SS8 Las Minas 2 13.61 km

2023. Március 18., szombat
00:16 SS9 Las Dunas Superspecial 1 3.84 km
01:09 SS10 Distrito León Mx Rock & Rally SSS 1 2.83 km

15:13 SS11 Ibarrilla 1 14.89 km
16:04 SS12 El Mosquito 1 22.47 km
17:05 SS13 Derramadero 1 21.69 km
18:13 SS14 Las Dunas Superspecial 2 3.84 km
21:06 SS15 Ibarrilla 2 14.89 km
21:59 SS16 El Mosquito 2 22.47 km
23:05 SS17 Derramadero 2 21.69 km

2023. Március 19., vasárnap
00:18 SS18 Las Dunas Superspecial 3 3.84 km
01:01 SS19 Distrito León Mx Rock & Rally SSS 2 2.83 km

15:05 SS20 Las Dunas Superspecial 4 3.84 km
16:16 SS21 Otates 35.39 km
17:24 SS22 San Diego 12.56 km
19:18 SS23 El Brinco[Power Stage] 9.58 km

Hivatalos: megvan a Ferrari új csapatfőnöke

0

A Ferrari bejelentette, hogy 2023 januárjától kezdve Frédéric Vasseur lesz az istálló csapatfőnöke. Mindez nem sokkal azt követően történt, hogy az Alfa Romeo nyilvánosságra hozta a távozását.

Ahogyan arra számítani lehetett, az Alfa Romeo F1-es istállója bejelentette, hogy Frédéric Vasseur távozik a csapatfőnöki pozícióból, valamint a Sauber Motorsports vezérigazgatói posztjáról. A francia szakember hivatalosan csak év végén köszön el a hinwili alakulattól, amelyet közel 5 és fél évig szolgált.

Vasseurt 2017 júliusában nevezték ki az akkor még Sauber néven működő csapat élére, miután az előző idény végén belső konfliktusok miatt távozott a Reanult-tól. A svájci istálló túlzás nélkül története mélypontján volt, hiszen mindössze 5 pontot gyűjtött, és mindenkitől messze lemaradva az utolsó helyen végzett a konstruktőri tabellán, nem beszélve a pénzügyi nehézségekről.

Az 54 esztendős szakember vezetésével már a következő évben megindult felfelé az istálló, nem kis részben az akkor debütáló Charles Leclerc teljesítményének köszönhetően, ráadásul az Alfa Romeo is megérkezett névadó szponzorként. A csapat a nyolcadik pozícióban zárt a tabellán, ahonnan a következő két szezonban sem tudtak előrelépni, sőt, fokozatos visszaesés volt tapasztalható. Olyannyira, hogy tavaly a Williams is megelőzte őket, de akkor már lehetett tudni, hogy az idei év lesz a fontos az új szabályok miatt.

Az Alfa Romeo kifejezetten erősen kezdte a korszakot, és a frissen igazolt Valtteri Bottas révén jobbnál jobb eredményeket értek el az idény elején. A finn pilóta már a dobogóban reménykedett, ami túlságosan optimista jóslatnak bizonyult, hiszen a szezon egyharmada után nagyon visszaestek. Végül így is megőrizték a hatodik helyet, ami az elmúlt években elképzelhetetlen magasságot jelentett.

Hogy ki lesz Vassuer utódja, azt egyelőre nem tudni. Bár az Audi csak 2024-ben kezdi meg a Sauber felvásárlását, logikus lépés lenne, ha az új csapatfőnök már illeszkedne a német márka elképzeléseibe, és hosszabb távon terveznének vele. Nevekről azonban egyelőre még nem esett szó, de vélhetően a közeljövőben erről is döntés születik, vagy már meg is született.

„Most, hogy készülök befejezni a kalandomat az Alfa Romeónál, szeretettel tekinthetek vissza erre a hat évre – búcsúzott Vasseur. – Hálával tartozom a csapat minden egyes alkalmazottjának, hiszen ők azok, akik talpra állították ezt az istállót, és feljebb léptek sportágunk ranglétráján. Büszke vagyok arra a munkára, amit együtt végeztünk csapatként és cégként, és még inkább az erős alapokra, amelyeket a következő időszakra fektettünk le. Amire viszont a legbüszkébb vagyok, azok az emberek, akik mindezt lehetővé tették, és akik idővel barátokká váltak. Mindig is az otthonomnak fogom érezni ezt a csapatot, és bárhová megyek, szurkolni fogok nekik. Nagyon sokat tanultam a vezérigazgatói és csapatfőnöki munkám során, és úgy érzem, minden egyes nap felkészített arra, ami következik. Tudom, hogy az Alfa Romeo egyre erősebb lesz, és alig várom, hogy a következő években üzleti téren versenyezzünk.”

„Frédéric hat évnyi inspiráló vezetést és kemény munkát nyújtott a csapatunknak, segítve vállalatunk és istállónk újjáépítését –jelentette ki Finn Rausing, a Sauber Holding igazgatótanácsának elnöke. – Képes volt mindannyiunkat arra ösztönözni, hogy a legjobbunkat adjuk, és az egyre jobb eredmények bizonyítékául szolgálnak a csapat élén nyújtott minőségi teljesítményének. Ő volt az első, aki hitt a projektünkben, és sokkal erősebb, egészségesebb helyzetben hagyja hátra a csapatot, mint [amilyen akkor volt] amikor megérkezett. Fényes jövő előtt állunk, ami minden, amit kérhettünk tőle. Biztos vagyok benne, hogy mindenkihez csatlakozom a csapatnál azzal, hogy sok sikert kívánok Frednek a további munkájához.”

A Ferrari gyorsan bejelentette az érkezését

Nem sokkal később meg is érkezett a Ferrari közleménye Vasseur kinevezéséről, aki hivatalosan január 9-én fogja átvenni az istálló vezetését. A maranellóiak az Alfa Romeónál elért sikerek mellett azt is megemlítették, hogy korábban nagy szerepet játszott Nico Rosberg, valamint Lewis Hamilton karrierjének elősegítésében, még a GP2-ben.

Vasseur érkezése egy nagy előnyt mindenképpen jelenthet neki és a csapatnak is: jól ismeri Leclerc-t, és korábban már bebizonyították, hogy képesek a sikeres együttműködésre. Az idei szezonban nem mindig támogatták kellően a monacói pilótát, jövőre viszont ha más nem is, a szándék alighanem meglesz erre.

„Örömmel üdvözöljük Fred Vasseurt a Ferrari csapatfőnökeként – kezdte Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója. – Pályafutása során képzett mérnökként sikeresen ötvözte a műszaki erősségeit azzal a képességével, hogy a legjobbat hozza ki a pilótáiból és a csapataiból. Ez a megközelítés és az ő vezetése az, amire szükségünk van ahhoz, hogy a Ferrarit újult erővel lendítsük előre.”

„Megtiszteltetés számomra, hogy csapatfőnökként átvehetem a Scuderia Ferrari vezetését – nyilatkozta Vasseur. – Mint olyasvalaki, akinek mindig is szenvedélye volt a motorsport, a Ferrari az autóversenyzés csúcsát jelenti számomra. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak a tehetséges és igazán szenvedélyes maranellói alakulattal, hogy tiszteleghessek a Scuderia történelme és öröksége előtt, és hogy a eredményt szállítsunk a tifosinak.”

A sör mentette meg Neuville dobogóját

0

A 2014-es Mexikó Rally izgalmas befutót tartogatott, Thierry Neuville számára egy üveg mexikói sör segített elérni a dobogós eredményt. 

Thierry Neuville első dobogós eredményét érte el a 2014-es Mexikó Rallyn a Hyundaijal, ehhez azonban sörre is szüksége volt. 

A belga versenyző autójának hűtője megsérült az utolsó szakaszon, amit bár a harmadik helyen állva fejezett be, azonban a hűtősérülés miatt a motor hőmérséklete az egekbe emelkedett és úgy tűnt, hogy Thierry Neuville-nek nem sikerül eljutni a szervizparkba. 

A szakasz után Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul megpróbálta a hűtőn kialakult lyukat befoltozni, azonban a hűtpővizet is pótolniuk kellett. Ezt végül a versenyt támogató Corona sörnek köszönhetően sikerült megoldaniuk, a nagy palack sörrel sikerült elérni a szervizparkot és ezáltal megszerezniük első dobogós eredményüket a koreai gyártóval. 

Botrányos futamon döntött rekordot, majd ismét zokogva örült a Ferrari első brazilja (videók)

0

Rubens Barrichello megnyerte a brazil Stock Car bajnokságot, miután balesetbe keveredett riválisaival. A brazil pilóta 50 évesen végzett a tabella élén, amivel rekordot döntött.

Hiába múlt el májusban 50 éves, Rubens Barrichello még mindig aktív autóversenyző, és most már hosszú évek óta a helyi Stock Carban indul, amelynek most rendezték a szezonzáróját Interlagosban. A brazil pilóta jó esélyekkel vágott neki a hétvégének, hiszen vezette a tabellát, így lehetősége nyílt arra, hogy 2014 után másodszor is a széria bajnoka legyen.

Egészen pontosan 298 ponttal állt az élen, 8-cal megelőzve Daniel Serrát, és további 2-vel a címvédő Gabriel Casagrandét. Sőt, mivel egy hétvégén elméletben akár 56 pontot is lehet szerezni, még az argentin Matias Rossinak is volt matematikai esélye a végső győzelemre a többek között Ricardo Zontát, Nelson Piquet Jr-t és Felipe Massát felvonultató mezőnyben.

Az első futam viszonylag simán lezajlott: a versenyt Felipe Baptista nyerte meg, a három bajnokaspiráns pedig egymás mögött végzett Serra, Barrichello, Casagrande sorrendben. Mindez azt jelentette, hogy a tizenegyszeres F1-es futamgyőztes előnye 4 pontra csökkent Serrával, és 13-ra nőtt a címvédővel szemben. Ami Rossit illeti, pár körön át vezetett, ám gondja akadt a bokszban, így végleg kiszállt a versenyfutásból.

Mivel az ottani szabályok szerint a második futam rajtrácsán az első tíz sorrendje megfordul, a három éllovas a hetedik, a nyolcadik, illetve a kilencedik helyről indult. Serra viszont lerajtolta Barrichellót, aki a Senna S-be érkezve kicsit összeért riválisával, majd megpördült. Serra nagyobb probléma nélkül tovább tudott menni, miután Casagrande kocsija „megtámasztotta” az övét, a címvédőnek viszont le kellett mennie a pályáról.

Ekkor jött az incidens második felvonása, ugyanis Casagrande veszélyesen tért vissza az aszfaltcsíkra, és telibe találta Serra autóját, akinek fel kellett adnia a futamot. Barrichello eközben egészen a tizenhetedik helyig esett vissza, vagyis úgy tűnt, hogy állva maradt ellenfele elorozhatja előle a bajnoki címet, amennyiben kellően elöl végez. Az egykori F1-es pilótának azonban nem kellett sokáig aggódnia, ugyanis Casagrandét kizárták szándékos balesetokozás miatt.

Barrichello végül a tizenegyedik pozícióig zárkózott fel, de ennek már nem volt jelentősége. A Jordan, a Stewart, a Ferrari, a Honda, a Brawn GP, illetve a Williams egykori versenyzője 50 évesen lett bajnok, ami rekordnak számít a brazil Stock Carban. A futamot egyébként a háromszoros első Ricardo Mauricio nyerte Piquet előtt.

Miután kiszállt az autóból, Barrichellóból és a csapattagok egy részéből is előtörtek az érzelmek. A brazil pilótától ez nem újdonság, hiszen a 2000-es Német Nagydíjon a levezető körön és a dobogón is zokogott, miután életében először futamot nyert az F1-ben. Az 50 esztendős versenyző köszönetet mondott mindazoknak, akik szurkoltak neki.

A WRC legszorosabb versenye 

0

A WRC ötven éves történetének legszorosabb befutójának lettek tanúi, akik kilátogattak a 2011-es Jordán Rally utolsó szakaszára. 

A WRC 2011-es szezonjának negyedik versenyét Jordániában rendezték, ahol a teljes első napot törölni kellett , miután a versenyfelszereléseket nem sikerült időben eljuttatni a rendezvényre. 

A Jordán Rally így 14 szakaszból állt végül, melyek hossza 260 km volt. Az utolsó szakasz előtt Jari-Matti Latvala vette át a vezetést Sébastien Ogier-tól, előnye azonban csak 5 tizedmásodperc volt a 10.5 km-es Power Stage előtt. 

A záró szakasz célja éppen egy jobb kanyar előtt volt, azonban a kanyart csak erős fékezés után lehetett bevenni.  

Sébastien Ogier észrevette, hogy a kanyarban van egy levágható rész, amiben nem sérül az autó, ennek köszönhetően, azonban kevésbé kell fékeznie. 

Végül ez az észrevétel eredményezte, hogy Ogier 2 tizedmásodperc előnnyel nyerni tudott, így a WRC történelmének legszorosabb befutója alakult ki.