Kezdőlap Blog Oldal 1263

Brad Pitt megtudta, milyen 830 lóerős Ferrariban driftelni (videó)

0

Brad Pitt volt a legnevesebb sztárvendég a Forma-1-es USA Nagydíjon. Az F1-es témájú filmjének tanulmányútján levő színész pedig testközelből nézhette meg, hogyan kezeli Charles Leclerc a 830 lóerős Ferrari 296 GTB-t.

Az USA Nagydíj hétvégéjén ezúttal sem volt hiány celebekből, énekesekből, filmsztárokból és egyéb hírességekből, de közülük is kiemelkedett az a Brad Pitt, aki jövőre készülő F1-es filmje miatt mindhárom napon ott volt Austinban. Az 58 éves színész-producer mindig más csapatnál tűnt fel, és találkozott többek között Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával is. És, ha már arra járt, nem hagyta ki, hogy beüljön Charles Leclerc mellé egy 830 lóerős Ferrari 296 GTB-be.

Az autóztatásról a Scuderia videót is közzétett, amiből kiderül, hogy Leclerc nem finomkodott, és ahol csak tudott, kilinccsel előre közlekedett a szupersportkocsival („Ezzel az autóval annyira könnyű driftelni”), amit összességében Brad Pitt is élvezett, de néhányszor azért látszott rajta, hogy egy-egy pillanatra nem tudta eldönteni, éppen most fognak el lerepülni a pályáról, vagy sem. A menet után viszont úgy szállt ki az autóból, hogy megjegyezte, „nem okozott csalódást” sem a Ferrari, sem Leclerc. Utóbbi elmondása alapján pedig alighanem gumit kellett cserélni a több mint 800 lóerős szörnyetegen.

Íme a videó:

Az F1-es Top Gun a cél

Ami Pitt F1-es filmjét illeti, azt a jövő év második felében, az F1-es nagydíjhétvégéken kezdik el forgatni, producere pedig az a Jerry Bruckheimer lesz, aki a Top Gun idén megjelent folytatását is jegyzi, és bevallottan úgy tekint a Brad Pitt főszereplésével készülő alkotásra, mint a Top Gun Forma-1-es verziójára.

A sztori természetesen még nem ismert, annyit viszont már tudni, hogy az összes csapat és pilóta részvételével készül majd a film, amelynek Lewis Hamilton is a producere lesz, míg a rendezői feladatokat Joseph Kosinski látja el. A forgatás időzítése pedig azt sugallja, hogy a jövő novemberben debütáló Las Vegas-i Nagydíj központi szerepet fog betölteni a filmben.

Mikkelsen mégis megvédheti WRC2-es címét? 

0

Komoly esély volt arra, hogy Andreas Mikkelsen már a Spanyol Rallyn elveszti esélyét a WRC2-es világbajnoki címének megvédésére, azonban Emil Lindholm és Kajetan Kajetanowicz sem tudta egyelőre megelőzni. 

Andreas Mikkelsen otthonról figyelhette a Spanyol Rally WRC2-es versenyét, miután már Görögországban teljesítette a maximális hét versenyt, és továbbra is elégedett lehet. 

A WRC2 tavalyi bajnoka ugyanis még mindig vezeti a pontversenyt, 5 pont előnnyel a holtversenyben második és harmadik Emil Lindholm és Kajetan Kajetanowicz előtt. 

A finn versenyző egy defekt miatt a negyedik, míg lengyel riválisa egy kicsúszás, valamint a nem megfelelő tempó miatt csak a hatodik lett Spanyolországban. 

A cím tehát Japánban fog eldőlni, ahol a minuszolásokat is beleszámítva Lindholmnak kilenc pontot kell gyűjtenie, míg Kajtonak 14-et, hogy világbajnok legyen. 

Lindholmnak tehát elég egy hetedik hely, valamint a Power Stage győzelem, vagy hatodik hely és 1 pont a Power Stage-en Japánban, vagy ennél jobb eredmény. 

Kajtonak nehezebb a dolga, neki a negyedik helyre és két pontra a Power Stage-en van szüksége, vagy ennél jobb eredményre. 

Mindezt pedig nem lesz könnyű elérni, hiszen a japán WRC2 17 fős mezőnyében olyan versenyzők indulnak, mint Teemu Suninen, Sami Pajari, Grégoire Munster, Bruno Bulacia, Sean Johsnton, Fabrizio Zaldivar, Heikki Kovalainen, vagy éppen Toshihiro Arai. 

Mikkelsen
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Horner olyasmit lát Verstappenben, amit senki másban

0

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csak szuperlatívuszokban tudott beszélni az USA Nagydíjat az elrontott kerékcsere ellenére megnyerő Max Verstappenről.

Max Verstappen az USA Nagydíjon idei 13. győzelmét aratta, amivel beállította Sebastian Vettel és Michael Schumacher egy szezonon belül aratott győzelmek terén tartott rekordját, és ha a következő három versenyből legalább egyet megnyer, csúcstartóvá válik.

A kétszeres világbajnok Austinban ráadásul úgy nyert, hogy 11 másodpercen át vesztegelt a bokszban a második kerékcseréje alatt, aminek köszönhetően a pályán kellett megelőznie Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont. Végül mindkettejüket elkapta, és győzelemmel adózott a futam előtt egy nappal elhunyt Dietrich Mateschitz emlékének, illetve hozzásegítette a Red Bullt a konstruktőri vb-címhez. Ezt a teljesítményt látva pedig Christian Horner csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni a 25 esztendős versenyzőről.

„Hatalmas éhség van benne. Olyan, amit soha nem láttam más versenyzőkben. Ahogy érettebbé válik, egyre elszántabb, és elképesztően jól olvassa a versenyeket. Nyilvánvalóan eléggé ideges volt az elrontott kerékcsere után, de nagyon gyorsan úrrá lett az érzelmein, leszegte a fejét és úgy vezetett, hogy ne koptassa el a gumikat, majd képes volt végrehajtani az előzéseket” – mondta a csapatfőnök a Sky Sportsnak.

Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull, USA Nagydíj
Verstappen és Horner a verseny után Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Sokat káromkodtam, mert nagyon dühös lettem – ismerte be a holland. – De amint az ember kikapcsolja a bokszutcai sebességhatárolót, le kell szegnie a fejét, és nyomnia kell. Mindenesetre nem könnyítette meg a dolgom, de szerencsére ezen a pályán csodálatosan lehet versenyezni. Néhány másik helyszínen ezzel annyi lett volna a versenyemnek, de ez egy vérbeli pálya, amelyen lehet előzni.”

„Kemény hétvégénk volt, és nagyon akartunk nyerni. Miden nagyszerűnek tűnt, az utolsó kiállás azonban nem volt a legjobb, főleg, hogy eléggé össze volt rázódva a mezőny a biztonsági autó miatt. Úgyhogy elég sok időt kellett behoznunk.”

„Jót csatáztam Charles-lal, és amint elé kerültem, úgy éreztem, kicsit túlságosan sokat vettem ki a gumikból, úgyhogy kezdetben nem hoztam annyit Lewison, amennyit akartam. De aztán amint helyrejöttek az abroncsok, lépésről lépésre közelebb tudtam kerülni. A 12-es kanyarban támadtam, majd utána kemény dolgom volt néhány körön át azzal, hogy kikerüljek a DRS-távolságból.”

Christian Horner, Red Bull, USA Nagydíj
Megünnepelték a konstruktőri vb-címet Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Verstappen szomorú volt amiatt, hogy a 78 évesen elhunyt Red Bull-vezér már nem látta ezt a versenyt, és nem tudta megünnepelni a konstruktőri címet.

„Ez egy olyan futam volt, amit imádott volna. Emiatt természetesen szomorú vagyok, de közben elképesztően büszke is az egész csapatra és arra, ahogyan az egész hétvégén működtek. Kivéve a bokszkiállást, de ott a kerékpisztoly romlott el, az ilyesmi pedig sajnos előfordul. De összeszedtük magunkat és megnyertünk a konstruktőri világbajnoki címet.”

„Mindenkire nagyon büszke vagyok, azokra is, akik nem voltak itt és a gyárban dolgoznak. Elképesztően nagy erőfeszítést tettek az idei autóba, és mindenkire büszke vagyok, hogy bebiztosítottuk a címet.”

Videón az Ex-Subaru pilóta, Stéphane Sarrazin spanyol esése

0

Az 1999-es Brazil Nagydíjon a Minardi versenyzőjeként résztvevő Stéphane Sarrazin a Spanyol Rally 13. szakaszán állt, amikor fejre tette Volkswagenjét.

Stéphane Sarrazin 1999-ben rajthoz állt az F1-es Brazil Nagydíjon, melyet nem tudott befejezni a Minardi autójával. A francia versenyző 2004 és 2006 között a Subaru gyári versenyzőjeként is indult a Rally Világbajnokságon, míg 2007-ben és 2010-ben a Le-Mans széria bajnoka tudott lenni.

A 46 éves versenyző szinte minden évben részt vesz egy-egy WRC futamon is, idén pedig a Spanyol Rally WRC2-es mezőnyében indult egy R5-ös Volkswagennel.

Sarrazin a WRC2 ötödik helyén állt péntek este, szombaton a htodikra csúszott, majd a nap ötödik szakaszán az alábbi baleset miatt esett ki.

Elképesztő sztorik arról, hogyan ne vezessünk F1-es csapatot

0

Nem mindennap fordul elő, hogy egy Forma-1-es pilóta akkor tudja meg, hogy nem vezethet, amikor éppen egy versenyhétvége szabadedzésén készül beülni az autójába, és összetalálkozik egy másik pilótával, aki ugyanabba az autóba igyekszik. Karun Chandhokkal, az F1 történetének második indiai versenyzőjével ez is megesett.

Karun Chandhokot manapság alighanem sokan Forma-1-es riporterként és kommentátorként ismerik, de 11 évvel ezelőtt még úgy volt, hogy ő lesz az első indiai pilóta, aki India Nagydíjon indulhat. Az álmai végül a Lotus-istálló szerződésekkel hadilábon álló csapatfőnöke miatt szertefoszlottak, és egy időre a motorsportból is elege lett, több mint tíz év távlatából viszont már inkább a dolgok pozitív oldalát szemléli.

Chandhok három GP2-es (az F2 elődje) szezonnal a háta mögött, 2010-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben az abban az évben érkező három új csapat egyikében. Noha a másik kettővel is tárgyalt, végül a Hispania Racing Team-re esett a választása, a szerződést pedig nem sokkal a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt kötötték csak meg, de ha Chandhok korábban ír alá, akkor is mindenféle tapasztalat nélkül kellett volna elutaznia Bahreinbe, az istálló ugyanis az utolsó pillanatban lett kész az autóval, így egy métert sem tesztelt.

Mindez az első versenyen is megmutatkozott: az F1 történetének második indiai pilótája először az időmérőn tudott körözni az autóval, és ha érvényben lett volna a 107%-os szabály, ő és csapattársa, Bruno Senna sem vehetett volna részt a versenyen. Így sem volt mondjuk sok köszönet abban, hogy elindultak: Chandhok egy kört tudott megtenni, mielőtt a falban végezte, Senna alatt pedig 17 kör után adta meg magát a kocsi.

Karun Chandhok, HRT, Bahreini Nagydíj, 2010
A 2010-es bahreini hétvégén Forrás: Wikimedia Commons

Chandhok ezután zsinórban három futamon is célba ért – másra nem is volt alkalmas az autó –, és Sennával együtt messiásként várta a Barcelonára ígért fejlesztéseket, amelyek végül soha nem érkeztek meg, mert a csapatvezetés összerúgta a port a Dallarával. Eközben kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a HRT csúnyán alulbecsülte a Forma-1-es szerepléssel járó költségeket, és kétségbeesetten elkezdett pénzt felhajtani, aminek az egyik módja az volt, hogy kiárusította a versenyzői üléseket a nagydíjak első szabadedzéseire. Tette mindezt úgy, hogy arról nem szólt az aktuális versenyzőknek…

„Eléggé komikus pillanat volt, amikor Barcelonában besétáltam a garázsba, és amint beléptem az egyik ajtón, Christian Klien besétált a másikon, versenyzői overálban – idézte fel az egyik ilyen esetet Chandhok a Beyond the Grid podcast nemrég megjelent részében. – Rám nézett és azt kérdezte, »Hát te meg mit csinálsz?«, én pedig ugyanezt kérdeztem tőle. Azt mondta, »Én vezetem az autót az első szabadedzésen«.”

„Nekem senki sem szólt, majd ránéztem az autóra, és az egyik oldalon az én nevem volt rajta, a másikon meg az övé, úgyhogy továbbra sem tudtuk, hogy ki vezet. Végül kiderült, hogy megállapodtak Christiannal, hogy néhány alkalommal vezethet az első szabadedzésen, de azzal már senki nem törődött, hogy nekem is szóljanak.”

Chandhoknak pedig szépen lassan elkezdett leesni, hogy mi zajlik a háttérben.

„Emlékszem, hogy egyszer kinyitottam a szerszámosládát, hogy kivegyek egy csavarhúzót, hogy kicseréljem a sisakrostélyt, és egy csomó névmatrica volt ott, Pastor Maldonadótól kezdve Jaques Villeneuve-ön át Giorgio Mondiniig. Nem emlékszem az összesre, de a szerszámosláda felső fiókjában egy csomó marica volt különböző versenyzők nevével. Visszatekintve eléggé komikus, akkoriban viszont meglehetősen stresszes volt így megtudni, hogy valaki más vezeti az autódat az első szabadedzésen.”

És lehetett fokozni.

„A silverstone-i versenyhétvége sem volt semmi. Csütörtökön kimentem a pályára, a versenymérnököm, Richard Connell pedig közölte, »Igazán sajnálom, haver, de szerintem [Jamamoto] Szakon vezeti hétvégén az autódat.«. Nos, megint csak nem szólt nekem senki. Azt mondtam, hogy elmegyek pályabejárásra az apámmal és kiszellőztetem a fejem, aztán meglátjuk, mi lesz. Az volt az utolsó szezon, hogy a régi bokszokat használtuk, és mire elértünk a Hangar-egyenesig, csörgött a telefonom, Richard pedig közölte, »Tiéd a hétvége, de Szakon vezet az első szabadedzésen.« »Ez így oké, ezzel meg tudok békélni«, mondtam. Majd sétáltunk tovább, és amikor a Club-kanyarból jöttünk kifelé, megint csörgött a telefonom: »Az egész hétvége a tied, de szerintem Szakon fogja vezetni Bruno autóját az első szabadedzésen.« »Rendben, ez így még jobb.«”

„Mire az új paddock-komplexumig jutottunk, megint hívott. »Nos, elszabadultak a dolgok a motorhome-ban. Bruno nem vezet a hétvégén, mindenki itt kiabál, úgyhogy te és Szakon lesztek a versenyzők.« Elég hosszú sztori volt, ami ez alatt a pályabejárás alatt eszkalálódott. A csapatnak pénzre volt szüksége, és Szakon mögött álltak támogatók”

Azért akadtak emlékezetes pillanatai a HRT-vel

Kiábrándult a sportágból

Végül Chandhoknak a Brit Nagydíj lett az utolsó versenye a HRT-vel, a Forma-1-el viszont nem szakított. Elmondása szerint 2011-ben lehetősége lett volna a Force India tartalékjává válni, és vezetni az autót néhány első szabadedzésen. Ehelyett a Lotushoz ment, mert Tony Fernandes csapatfőnök megígérte neki, hogy elindulhat az abban az évben bemutatkozó Indiai Nagydíjon. De hamarosan kiderült, hogy csöbörből vödörbe került, és a Lotusnál is hasonlóan „kompetens” vezetés irányít, mint a HRT-nél.

„Amit nem tudtam, hogy Tony mindezt senkivel sem beszélte meg, ezért, amikor megjelentem a Lotus csapatruházatában Valenciában, az első teszten, Mike Gascoyne [technikai igazgató] és a többi mérnök csak nézett rám, hogy »Te meg mit keresel itt?«. Nem ez a módja annak, hogy valaki beépüljön egy csapatba, az elejétől fogva kívülállónak éreztem magam. A jerezi és barcelonai tesztnapjaimat ráadásul elvették, nem vezettem az autót, majd beleültettek az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésére, ahol rajtam volt a nyomás, hogy jó benyomást keltsek és megnyerjem magamnak a mérnököket, és egyszerűen csak hibáztam, és összetörtem az autót.”

„Ez persze teljesen az ellenkező hatást érte el és porig rombolta a reputációmat a szemükben, ami sajnálatos, mert ahogy haladt előre az idény, egy csomó olyan első szabadedzésen kaptam lehetőséget, amit elmosott az eső, a száraz edzéseken, mint például Monzában, pedig minden rendben volt. A kezdés viszont teljesen lerombolta a kapcsolatomat Mike-al, aki nem igazán értette, hogy miért vagyok ott, hiszen vannak versenyzőik. Tony nem magyarázta el nekik a megállapodást, én pedig csak ott sertepertéltem, mint valami tartalékalkatrész.”

Karun Chandhok, Lotus, Török Nagydíj, 2011
A 2011-es Török Nagydíj első szabadedzésén a Lotusszal Fotó: Charles Coates/LAT Photographic/Pirelli

Chandhok szerződésében az szerepelt, hogy a szezon második felében több futamon is elindulhat, beleértve az első F1-es India Nagydíjat. Végül azonban csak egyszer, a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjon állhatott rajthoz.

„Jarno [Trullinak] az egész szezonban volt valami gondja a kormányrendszerrel, én pedig egy csomó napot eltöltöttem a szimulátorban, ami valójában az egyetlen élvezetes része volt annak az időszaknak, mert a Red Bull szimulátorát béreltük ki. Tony-nak pedig szerintem csak egy kicsit elege lett. Amint a Brit Nagydíj előtt sétáltunk a rajtrácsra az egyik barátommal, az akkoriban az F1Racing-nek író Jimmy Roberts-el beszélgettem, Tony pedig megjelent és azt mondta, »Te vezetsz a következő versenyen, elegem van Jarno nyafogásából.« Én pedig azt hittem, hogy viccel, de aztán jött a vezérigazgató és megerősítette, hogy Tony komolyan beszél.”

Chandhok az időmérőn mindkét HRT-t és az egyik Virgint is megelőzte, a versenyen viszont utolsó célbaérőként, négy körös hátrányban, a 20. helyen jött be. „Azelőtt egyetlen kört sem tettem meg az autóval száraz pályán, az a futam pedig nem szerepelt a szerződésemben, mert a szezon végén, az Indiai Nagydíj előtt kellett volna versenyeken indulnom. Elég zűrös hétvége volt, és egyáltalán nem élvezetes.”

Talán ezek után mondani sem kell, hogy végül nem indulhatott el Indiában, ahogy egyetlen további versenyen sem. Nem csoda, hogy szülőhazája felé repülve kezdett elege lenni az egészből. „Frusztrációt, dühöt, kiábrándultságot, csalódottságot éreztem. Az azt követő négy hónap volt az életem során az egyetlen olyan időszak, amikor kiszerettem a motorsportból. Teljes mértékben. Tudtam, hogy a szerződésemet nem tartják tiszteletben, és jön majd egy hosszú huzavona, valószínűleg a bíróságon, mindemellett pedig elvették az álmomat, hogy rajthoz állhassak a hazai nagydíjamon.”

„[Tony Fernandes] azt mondta, hogy »Egyszerűen nem tehetem meg«, és azt mondogatta, hogy »Nagyon sajnálom, tudom, hogy nagyon dühös vagy, nagyon sajnálom«. Amikor valaki ezt mondja, onnan nincs visszaút. A valóság az volt, hogy megkötötte ezt a szerződést velem, de nem tisztázta le a dolgot a két állandó versenyzővel, akiknek szintén szerződése volt, úgyhogy tulajdonképpen leigazolt három pilótát két ülésre. Gondolom, engem volt a legegyszerűbb kihúzni az egyenletből.”

Karun Chandhok, Daniel Ricciardo, Maláj Nagydíj, 2017
F1-es szakértőként és kommentátorként nagy népszerűségnek és elismertségnek örvend Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Chandhok számára végül ennyi volt a Forma-1, amit akkoriban nagyon nehezen élt meg, utólag viszont már úgy látja – bár alábecsülte a HRT anyagi helyzetét, és mérges volt magára, amiért vakon bízott a Lotus-szerződésben, illetve hagyta, hogy belerángassák egy ilyen helyzetbe – szerencsés, hogy egyáltalán eljutott az F1-ig, mert gyerekként egyetlen gokartversenyen sem indult, soha nem volt elég pénze a versenyzéshez (a Red Bull támogatta a karrierjét a junior szériákban), de 1,2 milliárd indiaiból így is ő lett a második, akinek ez összejött.

Latvala: A csapatmunka hozta meg a sikert 

0

A Toyota Gazoo Racing 2018 és 2021 után idén ismét megnyerte a gyártók vb címét a Rally Világbajnokságon, ami a csapatvezető Jari-Matti Latvala szerint a csapatmunka eredménye. 

“Nagyon büszke vagyok a csapatra – mondta Jari-Matti Latvala a Spanyol Rally utáni sajtótájékoztatón. – Szerintem az, hogy idén megvédtük a gyártók vb címét olyan emberek közösségének köszönhető, akikben egyforma a szenvedély és vágy. Az a legfontosabb, hogy jó legyen a csapatmunka, mert az, hogy nagyszerű egyéniségek vannak, nem vezet eredményre. Ez vonatkozik a pilótákra is, akik nagyszerűen dolgoznak össze. Ezen munka eredménye, hogy gyors és megbízható autót tudunk építeni, amihez meg vannak a versenyzők, akik megfelelő tempóval tudnak vezetni.” 

A Spanyol Rallyn Sébastien Ogier révén győzelemnek örülhet a Toyota, valamint Kalle Rovanpera harmadik, Elfyn Evans pedig hatodik lett. 

“Már a shakedown során kiderült számomra, hogy elég gyorsak tudunk ezen a versenyen lenni. Sébastien Ogier éhsége a győzelemre továbbra is töretlen, és miután idén még nem tudott nyerni, tudtam, hogy egyszer fog. Kalle Rovanpera pedig nagyszerű csatát vívott Thierry Neuville-el, amiből végül a harmadik helyet szerezte meg.” 

A Toyota 2023-as felállása még nem dőlt el, de Latvala szerint nem is feltétlenül kell győztes csapaton változtatni. 

“Nem tudom még a jövő évi csapatfelállást, de szerintem nem is az a kérdés, hogy kik fognak jövőre a Yarisban ülni, hanem, hogy kell-e változtatni, ha minden címet megnyertünk? A csapatfelállás azonban nem az én döntésem. Bízom benne, hogy Japánban már tudunk valamit közölni.” 

Rovanpera: Ogier pokoli gyors volt 

0

Kalle Rovanpera egy utolsó napon összeszedett defekt után a harmadik helyet szerezte meg Spanyolországban, ahol bár megpróbálta, nem tudott lépést tartani Sébastien Ogier tempójával. 

Kalle Rovanpera azt követően, hogy Új-Zélandon világbajnoki címet szerzett, Spanyolországban is igyekezett a győzelemért harcolni. A finn versenyző megnyerte a verseny első két szakaszát, később azonban előbb Sébastien Ogier, majd szombat este Thierry Neuville is megelőzte, a vasárnapi második szakaszon összeszedett defekt után pedig már csak a harmadik helyre maradt esélye. 

“Ahogy mindenki, úgy mi is mindig nyerni szeretnénk – mondta Kalle Rovanpera a Spanyol Rallyt követő sajtótájékoztatón. – A versenyre úgy érkeztünk, hogy szeretnénk a győzelemért harcolni, de minimum a dobogóra állni. Ez végül sikerült is, és megnyerte a Toyota is a vb címet. Sébastien Ogier ezen a hétvégén pokoli gyors volt, bármit tettem, nem tudtam tartani a tempóját. Megérdemelten nyert.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Rovanpera örül, hogy egy sikeres csapat tagja lehet és szerinte nagyon komoly munka után lehetett csak elérni az egyéni és gyártók vb címét is. 

“Úgy gondolom, hogy az idei szezonra nagyon jó autókat sikerült készíteni, melyeket kemény munkával sikerült továbbfejleszteni. Gyors, erős és pokolian gyors autókat sikerült készíteni rögtön a hibrid korszak első szezonjára. Ez segített számunkra megszerezni a jó eredményeket miközben nagyon élvezetes volt az autókat vezetni.” 

A már világbajnok Kalle Rovanpera a szezonzáró Japán Rally előtt 68 pontra növelte előnyét Ott Tanak előtt. 

László Martin: „Annyira álomszerű az egész, hogy elmondani nem tudjuk”

0

A Spanyol Rallyn az ERC értékelés negyedik helyén végzett László Martin és Berendi Dávid. Második Rally2-es autóval teljesített ERC versenyükön ez hatalmas eredmény, Martinnal először a verseny második napjáról beszélgettünk, majd szóba került a következő hétvége is.

Vasárnap az első gyorsasági szakaszon újra az eső tréfálta meg a slick gumival versenyző párost, majd a második körben egy defekt miatt végleg elúszott a harmadik hely.

„Azóta vissza tudtam nézni a belső kamerás felvételeket, de ötletem sincs, hogy hol kaphattunk defektet. A hatalmas levágásokon gyakorlatilag bárhol kivághatta valami a gumit. Ezekkel a defektekkel is meg tudtuk tartani az ERC értékelés abszolút negyedik helyét, mert aki megelőzött minket, ő nem kapott ERC pontokat, mivel Hankook gumikkal ment. Azt hiszem ez az eredmény is jóval jobb, mint amire számítottunk, és a tapasztalatunkhoz képest pedig még inkább nagyszerű. Nyilván kevesen voltak a kategóriában, de az időink alapján elégedettek lehetünk. Az Európa bajnokhoz, vagy a versenyen győztes Bonatóhoz képest kilométerenként fél vagy 8 tized másodpercre tudtunk autózni, ami egy szép jövőt vázol fel előttünk, csak még sokat kell dolgoznunk, hogy stabilan gyorsak legyünk” – értékelt nagyon reálisan László Martin.

„Dávid nevében is azt tudom mondani, hogy eddigi legnagyobb élményünk volt ez a verseny. A nézők, a pályák, az autók, összességében hatalmas élmény volt.”

Adódik a kérdés, hogy mi volt a titok, hogy a Rally4-es autóból átülve az Rally2-es Skodába, hogyan lehet egy tesztverseny és egy szintén jól sikerül Barum Rally után ennyire közel autózni az élmezőnyhöz.

„Két dologból tevődik össze. A Rally4 nagyon jó iskola ehhez az autóhoz. Ugyanazokat kell csinálnod vele, csak sokban megkönnyíti a dolgodat. Persze emellett minden sokkal gyorsabban is történik. A másik, hogy a Topp Carsnak rengeteg tapasztalata van, a tőlük kapott beállítások, gumiválasztás tanácsok illetve a vezetéstechnikai segítség az, ami kell még a jó szerepléshez. Ezekkel gyorsan tudunk fejlődni és előre lépni. Aztán van egy harmadik összetevő, Berendi Dávid, aki a Barumot és a Spanyol Rallyt is egyetlen hiba nélkül teljesítette. Ezek navigátori szempontból is nehéz versenyek, most is több mint 900 kilométer etapunk volt, a gyorsaságin pedig rengeteg kanyar, és mindent tökéletesen csinált. Neki is fel kellett gyorsítani a tempót, hogy a kisautóból a nagyba átszokjon, és ez is sikerült. Ami még fontos, hogy baráti a hangulat köztünk, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni” – mondja László Martin.

László Martin
Fotó: Sven Kollus

Olyannyira sokat van együtt navigátor és pilóta, hogy a beszélgetésünk idején is együtt ültek egy teraszon, de nem Spanyolországban, hanem már Marseille-ben. A Motorsport Games-re utaztak, így a spanyolországi sikert megünnepelni sem volt sok idejük.

„Egy esténk volt rá, leültünk, két sör mellett megbeszéltük a történteket, aztán már vette is elő az ipadjét Dávid és elkezdtük összerakni a programot a másnapra. A terv jó volt, a megvalósítás kevésbé, a reggel 6:45-ös gépet lekéstük, a csapat hozott el minket a kisbuszukkal. De már itt vagyunk és készülünk a hétvégére.”

Magyarországot képviselik

A Motorsport Games rally versenyeiről nincs sok információ, az FIA is vasárnap tette közzé a nevezési listát, és a gyorsaságik térképeit. A versenyzők is némiképp fejest ugrottak az ismeretlenbe, de izgatottan várják a versenyt.

„Hát nincs sok információnk” – ismeri el Martin. „Azt tudjuk, hogy 156 kilométer a versenytáv 350 kilométer etappal. Kedd este vehetjük fel az itinert, szerdán pályabejárás, és eset egy ünnepélyes megnyitó. Csütörtökön még pályabejárás, pénteken és szombaton pedig egy kétnapos verseny vár ránk. Két napja kaptunk nevezési listát, pedig azt ígérték, hogy szeptember 30-án kiadják. Az biztos, hogy Magyarországot képviseljük, ilyen dekor is kerül az autóra. Mindenképpen szeretnénk jó eredményt elérni. Az ellenfelek sem lesznek lassúak, három vagy négy páros ment a spanyol vb futamon is, lesz helyi versenyző is, de mi ennek ellenére a dobogót céloztuk meg. Végül is egy ERC futammal készültünk erre a versenyre” – mondja nevetve Martin.

A főnök dönt!

A távlati tervekről még nem tudott sok konkrétumot László Martin.

„Még egy Mikulás Rallyt szeretnék, mert nem mentünk még murván a Skodával, de ez sem fix. Most a Motorsport Gamesre koncentrálunk, a továbbiakat a főnökkel meg kell beszélnem.”

És, hogy ki a főnök? Természetesen László Zoltán, Martin édesapja, aki már WRC3 világbajnoki negyedik helyezettként utazott haza Pécsre. A spanyolországi siker ünneplése is várat még magára, mert versenyhétvégén a család nem sokszor találkozik.

„Talán öt percet, ha találkoztunk, mert mennünk kellett tovább. Megöleltük egymást, pár szót beszéltünk és már indultunk is. Ő sem marad sokáig otthon, mert hétvégén Bassanoban lesz Mitropa kupa futama.”

Sűrű a családi program, de az eredmények láttán megérte a sok áldozat, gondoljuk mi, és Martin is egyet ért.

„Ez biztos, hogy így van. Ha csak a mi évünket nézzük, elkezdtük a kisautóval, aztán át tudtunk ülni a nagyba. Pont tíz perccel ezelőtt mondta Dávid, hogy 15 éve kezdett versenyezni és azon gondolkodott, hogy bárcsak egyszer egy topkategóriás autóval egy Európa-bajnoki futamon indulhasson, és ez most összejött nekünk. Annyira álomszerű az egész, hogy elmondani nem tudjuk. Minden egyes percét imádjuk. Tíz napja vettem át a bérautót a spanyol reptéren, és úgy elröppent ez az idő, hogy ma reggel már adhattam is vissza.

László Martin
foto: @World / Red Bull Content Pool

Toto Wolff: Pilótaként büszkén viseltem a Red Bull színeit

0

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének visszaemlékezése mutatja, mennyire tisztelte mindenki a múlt hétvégén elhunyt Dietrich Mateschitz-et.

Természetesen nemcsak a Red Bull tagjait, hanem az egész F1-es közösséget, tágabb sportvilágot és üzleti szférát is megrendítette Dietrich Mateschitz Red Bull-vezér halála. A 78 esztendős korában elhunyt üzletember ellenfelei körében is mérhetetlen tiszteletet vívott ki magának, amit mi sem bizonyít jobban, mint ahogy az F1-es csapatával tavaly ádáz küzdelmet vívó Toto Wolff beszélt róla.

Gyász: meghalt a Red Bull Forma-1-es csapatának szülőatyja

„Osztrákként az ember ismeri a Red Bull és az ő történetét. Amikor elkezdték árusítani az italt, néhány klub visszautasította őket, és azt kérdezték, »Mit árultok, mi az az energiaital?« Aztán megmondták neki, hogy keverje vodkával, és hirtelen sláger lett, mint a drog, és pult alatt árulták. Aztán megjelent a neves klubokban Münchenben, és ott is ugyanazt a hatást érte el. Ez egyfajta mítoszt generált a Red Bull körül. Ki gondolta volna, hogy mindez létrehozhat egy addig nem létező piacot” – elevenítette fel a kezdeteket a Mercedes csapatfőnöke.

„Az energiaitalok nem léteztek, onnantól viszont egyre erősebbé és erősebbé vált a piac. És emlékszem az árpolitikájára is. Soha nem változtatott árat, amikor a nagy áruházláncok azt mondták, hogy ezt olcsóbban is lehetne adni, különben leveszik a polcaikról. Ő azt mondta, hogy nyugodtan vegyék, erre visszatették.”

„Hatalmas profitot termelt abból, hogy a sportba fektetett. A fickó nagyobb volt az életnél. Amit Ausztriában tett a labdarúgásért, jégkorongért, a Lipcséért, a versenyprogramért, az elképesztő. Valószínűleg egyetlen más egyénnek sem volt nagyobb a hozzájárulása a Forma-1-hez. Szerencsés vagyok, hogy olykor meghívtak a híres 7-es hangárba, ami eléggé lenyűgöző volt. Hihetetlenül megfontolt volt, és amikor Mercedes-Red Bull ügyben tanácskoztunk, mindig ketten tettük, és órákon át tartott, majd nagyon személyes párbeszédbe torkollt családokról és minden másról. Élveztem.”

Dietrich Mateschitz
Akik közelről ismerték, mind azt mondják, hogy rendkívül gondoskodó és kedves ember volt Fotó: Red Bull Content Pool

Wolfftól megkérdezték, hogy mit tart Mateschitz legnagyobb eredményének, mire ő nem az öt konstruktőri és hat egyéni Forma-1-es világbajnoki címet mondta.

„A legnagyobb eredménye maga a márka. Az 1990-es években jelent meg, szóval 32 évről beszélünk, és nem tudom, hány milliárd eurót hoz a cég, de létrehozni egy új piacot, feltalálni egy terméket, ami csak Thaiföldön létezett, más csomagolásban, és globális szereplővé tenni, sokkal nagyobb tett, és elhomályosít mindent, ami a sporttal kapcsolatos.”

„De a mi kis világunkban, emlékszem, hogy egyszer azt mondta nekem, hogy inkább csinál egy sporttal kapcsolatos projektet, ami veszteséges, mert szereti. Nem sok vállalkozó mondana ilyesmit. A sport szeretetéért csinálta.”

És amit talán nem mindenki tud az 50 esztendős osztrákról, hogy ő maga is volt Red Bull-pilóta. A 2000-es évek elején ugyanis az FIA-GT világbajnokságban versenyzett olyanok oldalán, mint Karl Wendlinger vagy Hans Joachim Stuck, 2006-ban utóbbival pedig megnyerte az első dubaji 24 órást. Ezen évek során pedig mi más is szponzorálhatta volna, mint az az italmárka, amelynek F1-es csapata évekkel később a legnagyobb ellenfele lett.

„Büszkén viseltem azokat a színeket junior pilótaként és GT-versenyzőként. Presztízse volt annak, ha az ember Red Bull-pilóta volt, és én büszkén viseltem az overált és a csapatruházatot” – emlékezett vissza arra az időszakra.

Neuville munkás hétvégén lett második 

0

Thierry Neuville azt követően, hogy megnyerte a Spanyol Rallyt a legutóbbi két alkalommal, ezúttal sokat dolgozva lett második Sébastien Ogier mögött és Kalle Rovanpera előtt. 

Thierry Neuville nyerni tudott 2019-ben és tavaly is a Spanyol Rallyn, idén azonban sokat kellett dolgoznia a Hyundai i20 N Rally1-gyen, amivel ezúttal a második helyen zárt. 

“Összességében elégedett vagyok a második helyezéssel – mondta Thierry Neuville a Spanyol Rallyt követő sajtótájékoztatón. – Néha azonban úgy éreztem, hogy lassabb vagyok, mint a korábbi években. Ezért próbálkoztunk lágyabb és keményebb beállításokkal is. Sok mindent kipróbáltunk. Igyekeztünk Sébastien Ogier tempóját tartani, de egy pici hiányzott hozzá az egész versenyen. Amennyiben a Spanyolországban tapasztaltakat feltudjuk használni Japánban, akkor kihívást jelenthetünk a Toyota számára azon a versenyen is.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

A sajtótájékoztató idején még nem lehetett tudni, hogy Ott Tanak az év végén elhagyja a Hyundait, azt azonban lehetett, hogy Oliver Solberg már biztosan nem lesz 2023-ban Neuville csapattársa.” 

“Olivert mindig támogattam, megérdemelt volna egy negyedik autót. A harmadik autót vezetve talán túl nagy nyomás alá került a Rally2-es autóból átülve. A vele kapcsolatos döntést azonban sajnos a Hyundai meghozta. A csapat dönt a jövő évi harmadik versenyzőről is. Nem tudom ki lesz az, de sok a tapasztalt versenyző, Andreas Mikkelsen és Elfyn Evans is jó döntés lehetne. Ugyanakkor Jari-Matti Latvala kijelentette, hogy Elfynt nem tudjuk leigazolni. Örülök, hogy Ott Tanak a csapattársam, mert ő az eddigi legerősebb csapattársam. Ez komoly kihívás és nagyon motiváló is.” 

Vasárnap késő este azonban Ott Tanak bejelentette, hogy év végén távozik a Hyundai Motorsporttól. 

Neuville a spanyol eredmény után 21 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban a második Ott Tanak mögött, miközben a harmadik helynél rosszabb eredményt már nem tud elérni év végén.