back to top
2025. november 12. 16:55
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 1310

    Rallycross történelmet írt Nyirád

    0

    A rallycross történetének első progression race versenyei zajlottak Nyirádon vasárnap kora délután. Sajnos két magyar nem jutott az elődöntőkbe.

    Az idei szabályzat egyik új eleme a Progression Race, amelyről valljuk be, hogy a hétvége elején még a szakértők sem tudták egészen pontosan, hogyan is zajlik ez a verseny. A három előfutam összetett eredménye alapján sorolták be a versenyzőket, a legjobbak kapták az első rajthelyeket, majd a következők a második rajtkockát és így tovább. Érdekes futamok alakultak ki, néha meglepő végeredménnyel.

    Arra is kevesen tettek volna, hogy az EURO RX1-ben Patrick O’Donovan nyeri az egyik versenyt. A brit 3:55.175-ös idővel nyert. Ez sajnos annak is köszönhető, hogy mellette Kárai Tamás előbb bemozdult, majd befulladt a rajtba. Rengeteg időt veszített, ennek ellenére hősies küzdelembe kezdett és be is fogta a két lengyelt, Topolewskit és Gagackit. Topolewskit a pályán megelőzte és a végén majdnem elcsípte Gagackit is, végül negyedik lett. A közönség csalódottságára Mózer Márk második helye jelentett gyógyírt ebben a futamban, ami az utolsó volt a progression versenyek sorában.

    ERX Nyirád
    foto: @WORLD

    A másik három verseny viszonylag sima volt. Marklund, Ide és Baumanis is nyert a pole pozícióból. Kiss László Baumanis mögött második lett, Jean Baptiste Dubourg pedig úgy lett második Marklund mögött, hogy okos jokerrel és gyors körökkel megelőzte Svardalt. Mózer Attila ötödik lett ugyanebben a futamban.

    Sajnos Koncseg Zoltán nem ért be időben a rajtba, így tőle búcsúztunk.

    Az EURO RX3-ban a három pole pozíciós nyerte a három futamot. Cerny, Litwinowicz és Pauwels is megnyerte a saját versenyét, a belga volt a leggyorsabb. Litwinowicz futamában indult Répási és Ferjáncz is, de csak Répási ért célba a harmadik helyen. „Elrontottam a célkanyarban, sajnos elment a futómű. Köszönök mindent!” – mondta szomorúan Ferjáncz András a depóban, a köszönet pedig a szurkolóknak is szólt, akik megint remek hangulatot varázsoltak a Vörös Katlanba.

    A rajongók hangja az EURO RX3 harmadik versenyén is megjött, amikor Szíjj Zsolt nagyon okosan elengedte Pauwelst, Araujot és Svardalt, majd ravaszul beszúrt az első kanyar belső ívére és másodikként jött ki. A negyedik rajthelyről ez parádés manőver volt! (Az idősebb O’Donovan le is másolta gyorsan a futamában…). Szíjj második lett, ezzel az első elődöntőben megszerezte a harmadik rajthelyet.

    Az elődöntők elé pedig egy jó hír: az FIA és a promóter már most nagyon elégedett a nyirádi versennyel, ami fontos a jövő évi folytatás szempontjából!

    ERX Nyirád
    foto: STom

    Portugál Rally: Rovanperä történelmi győzelmet aratott

    0

    Portugál Rally: Történelmi győzelmet aratott Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen Toyota GR Yaris Rally1-gyel a rally világbajnokság 50. szezonját ünneplő versenyen. A finn az idén zsinórban harmadszorra nyert, és szintén harmadszorra szerezte meg az erőgyorsasági győzelmet is, amivel igen nagy lépést tett a világbajnoki cím felé. 

    Elfyn Evans hatalmas csatában szerezte meg a második helyet, így kettős Toyota győzelem született. Még szorosabb volt a csata a dobogó alsó fokáért, amelyet az utolsó gyorsaságin lopott el Takamoto Katsutától az idei első vb-futamát teljesítő Dani Sordo Hyundai i20 N Rally1-gyel. Katsuta lett a negyedik, míg a hajtáshibával küzdő Thierry Neuville az ötödik. A Monte-Carlo Rally után visszatérő mind a két Sébastien kiesett. Loeb miután pénteken az élre állt betonnak vágta a Ford Puma Rally1-et, Ogier pedig két defekt után búcsúzott a Yaris GR Rally1-gyel. 

    Rengeteg dráma és fordulat tarkította a Portugál Rallyt, azonban akadt egy versenyző, aki ezúttal is érinthetetlen volt: Újabb komoly teljesítmény és újabb hatalmas győzelem került Kalle Rovanperä neve mellé a rally világbajnokság hibrid érájának első murvás versenyén. 

    Sokan nem bíztak benne, hogy a Svéd és a Horvát Rallyt megnyerő fiatal finn Portugáliában is meg tudja szerezni az első helyet. A világbajnokságot vezetőként ugyanis pénteken elsőnek kellett rajtolnia, ami az igen finom porral fedett portugál gyorsaságikon hatalmas hátrány. 

    Így volt, a tizedik idővel kezdett az első murvás szakaszon, de már az első körben nagyon jó időket autózott, a második körben pedig a némiképpen letisztult pályákon egyenesen szárnyalt, két szakaszt is nyert és a második helyen 13,6 másodpercre közelítette élen álló csapattársát Elfyn Evanst. 

    Portugál Rally
    Fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

    A szombati nap jókora adok-kapokkal telt Rovanperä és Evans között. A Toyota nem alkalmazott csapatutasítást, így szabadon versenyezhettek egymás ellen. A szombati utolsó murvás szakasz döntött kettejük között, ahol eleredt az eső. Rovanperä megint csak megvillantotta tudását és nem kevesebb, mint 13,9 másodpercet vert a közvetlenül mögötte rajtoló Evansre és átvette a vezetést. 

    Vasárnap Rovanperäé volt, aki az erőgyorsaságira már 9 másodpercre növelte előnyét, ahol tovább szárnyalt, megnyerte a bónusz pontokat érő szakaszt, és végül 15,2 másodperc előnnyel nyert. Ezzel az idei négy rally-vb-futamból a harmadik győzelmét aratta, a világbajnokságon pedig gigász, 46 pontra növelte előnyét.

    Két kiesés és egy ötödik hely után akár a győzelemmel is felért Elfyn Evans második helye, amivel idei legjobb eredményét érte el.

    Fotó: Hyundai Motorsport GmbH

    Szintén pályafutása egyik legjobb teljesítményével büszkélkedhetett Takamoto Katsuta, aki minden bajból kimaradt és tizedekre menő csatát vívott Dani Sordóval, aki csak az utolsó gyorsaságin tudta elvenni tőle 2,1 másodperc előnnyel a dobogós helyezést.

    Az erőgyorsaságit tehát Rovanperä nyerte, a harmadik helyért az utolsó szakaszon küzdő Sordo és a másik két hyundaios, Neuville és Tänak előtt, akik között mindössze 0,018 másodperc döntött, az utolsó pontot pedig Evans szerezte meg.

    A világbajnokságot négy futam után Kalle Rovanperä 106 ponttal vezeti, Neuville 60-nal a második, és nem találnák ki, ki a harmadik: Katsuta 38 ponttal.

    A gyártók világbajnokságán kettős győzelmével jókora előnyre tett szert a Toyota, amely 176 pontjával vezet a 116 pontos Hyundai és a 94 pontos M-Sport előtt.

    Portugál Rally
    Fotó: M-Sport
    Mind a két Sébastien kiesett

    Sokan várták a két Sébastien visszatérését, akik a Monte-Carlo Rally után idén másodszorra csapathattak össze. Loeb kezdett jobban közülük, aki a megnyerte a negyedik szakaszt és átvette a vezetést. 

    A pénteki második kör első gyorsaságiján azonban meglepő hibát láthattunk tőle: a legelső kanyarban úgy nekivágta a Pumát az út szélére állított betontömbnek, hogy kiszakította a futóművet. Másnap szuperrallyval ugyan visszaállt, de motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt. 

    Fotó: Red Bull Contentpool

    Ogier az ötödik gyorsaságit nyerte meg a Toyotával, ám a pénteki második körben két defektet is kapott, és mivel csak egy pótkereket vitt magával, ez a versenye végét jelentette. 

    Szombaton ő is visszaállt a versenybe, de tőle is szokatlan hibát láthattunk: árokba csúszott, így másodszorra is kiesett. A két szuperrallyval összességében 51. lett, ami pályafutása legrosszabb helyezése.

    Dráma pénteken

    A pénteki második kör nem csak Ogier-nek okozott problémát. Ott Tänak két defektet kapott, neki két pótkereke volt, így legalább folytatni tudta. Breen szintén defektet kapott, de a hibrid rendszer hibájával és az ajtón beszivárgó porral is küzdött.

    Fotó: Hyundai Motorsport GmbH

    A Portugál Rally pénteki utolsó murvás szakaszáig jól állt a szénája Thierry Neuville-nek, aki úgy tűnt, hogy végre tiszta versenyt fut. Azonban etapon kiszakadt a Hyundai i20 N Rally1 bal első kereke. Ezt ugyan megjavította, de a féltengely annyira megsérült, hogy háromkerék-hajtással teljesítette a szakaszt és a másodikról a hetedik helyre esett vissza. 

    Nem adta azonban fel, a szombati esős utolsó gyorsaságin fél percet faragott a hátrányából, de ennél nagyobb csodát nem tudott tenni és az ötödik helyen ért célba.

    Fotó: M-Sport
    Breen drámája vasárnap, öt Pumából négy a célban

    Vasárnapra is jutott a drámából. Craig Breen az utolsó előtti gyorsaságin fékhiba miatt csak végigvánszorogni tudott a szakaszon és két pozíciót is veszített. A hatodik helyet így Ott Tänak szerezte meg Hyudaijal.

    A legjobb fordos, Pierre-Louis Loubet lett, aki talán pályafutása legjobb formáját hozta pénteken, de két megforgás után ő is visszavett. Végül a hetedik helyen futott be, megelőzve két csapattársát, a fék hibával küzdő Breent és az ezúttal nagyon visszafogottan versenyző Adrien Fourmaux-t.

    A verseny előtt még dobogóról álmodozó Gus Greensmith egy defekttel alaposan elintézte a Fordot és szuperrallyval csak 19. lett. A Portugál Rallyn rajthoz állt öt Puma Rally1-ből így négy ért célba, egyedül Loeb esett ki.

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
    Suninen az utolsó gyorson esett ki 

    A WRC2-t az utolsó előtti gyorsaságiig az idei első versenyét teljesítő Teemu Suninen vezette Hyundai i20 N Rally2-vel, ám az erőgyorsaságin kicsúszott és kiesett. A győzelem így a Citroen C3 Rally2-vel versenyző Yohan Rossel ölébe hullott, akit Kajetan Kajetanowicz és Kris Ingram követett a dobogón.

    Rossel így a Horvát Rally után zsinórban második győzelmét aratta WRC2-ben, amivel átvette a vezetést a bajnokságban a másik idei kétszeres győztes Andreas Mikkelsen előtt. A norvég versenyző pénteken esett ki a Portugál Rallyn, a Skoda Fabia Rally2 evo műszaki hibája miatt.

    A rally-világbajnokság két hét múlva ugyancsak murván, a Szardínia Rallyval folytatódik.

    A Power Stage pontszerzői:
    Pilóta Navigátor Márka Idő
    1. 🇫🇮 Kalle Rovanperä 🇫🇮 Jonne Halttunen Toyota 6:28,2
    2. 🇪🇸 Dani Sordo 🇪🇸 Cándido Carrera Hyundai +2,1
    3. 🇪🇪 Ott Tänak 🇪🇪 Martin Järveoja Hyundai +3,1
    4. 🇧🇪 Thierry Neuville 🇧🇪 Martijn Wydaeghe Hyundai +3,1
    5. 🇬🇧 Elfyn Evans 🇬🇧 Scott Martin Toyota +6,2

     

    A Portugál Rally végeredménye:
    Pilóta Navigátor Márka Idő
    1. 🇫🇮 Kalle Rovanperä 🇫🇮 Jonne Halttunen Toyota 3.44:19,2
    2. 🇬🇧 Elfyn Evans 🇬🇧 Scott Martin Toyota +15,2
    3. 🇪🇸 Dani Sordo 🇪🇸 Cándido Carrera Hyundai +2:17,3
    4. 🇯🇵 Takamoto Katsuta 🇮🇪 Aaron Johnston Toyota +2:19,4
    5. 🇧🇪 Thierry Neuville 🇧🇪 Martijn Wydaeghe Hyundai +2:37,8
    6. 🇪🇪 Ott Tänak 🇪🇪 Martin Järveoja Hyundai +4:45,7
    7. 🇫🇷 Pierre-Louis Loubet 🇫🇷 Vincent Landais Ford +5:52,1
    8. 🇮🇪 Craig Breen 🇮🇪 Paul Nagle Ford +7:03,4
    9. 🇫🇷 Adrien Fourmaux 🇫🇷 Alexandre Coria Ford +8:09,6
    10. 🇫🇷 Yohan Rossel 🇫🇷 Valentin Sarreaud Citroen 2 +13:48,9
    19. 🇬🇧 Gus Greensmith 🇸🇪 Jonas Andersson Ford +33:53,0
    51. 🇫🇷 Sébastien Ogier 🇫🇷 Benjamin Veillas Toyota +2.02:53,2

     

    A bajnokság állása:
    Pilóta Márka Pont
    1. 🇫🇮 Kalle Rovanperä Toyota 106 0
    2. 🇧🇪 Thierry Neuville Hyundai 59 -47
    3. 🇪🇪 Ott Tänak Hyundai 38 -68
    4. 🇯🇵 Takamoto Katsuta Toyota 38 -68
    5. 🇬🇧 Elfyn Evans Toyota 36 -70
    6. 🇮🇪 Craig Breen Ford 34 -72
    7. 🇫🇷 Sébastien Loeb Ford 27 -79
    8. 🇬🇧 Gus Greensmith Ford 20 -86
    9. 🇫🇷 Sébastien Ogier Toyota 19 -87
    10. 🇪🇸 Dani Sordo Hyundai 19 -87
    11. 🇫🇮 Esapekka Lappi Toyota 15 -91
    12. 🇳🇴 Andreas Mikkelsen Skoda 2 12 -94
    13. 🇸🇪 Oliver Solberg Hyundai 8 -98
    14. 🇫🇷 Yohan Rossel Citroen 2 7 -99
    15. 🇫🇷 Pierre-Louis Loubet Ford 6 -100
    16. 🇵🇱 Kajetan Kajetanowicz Skoda 2 4 -102
    17. 🇳🇴 Ole Christian Veiby Volkswagen 2 4 -102
    18. 🇫🇮 Emil Lindholm Skoda 2 3 -103
    19. 🇨🇿 Erik Cais Ford 2 2 -104
    20. 🇫🇮 Jari Huttunen Ford 2 2 -104
    21. 🇫🇷 Adrien Fourmaux Ford 2 -104
    22. 🇷🇺 Nikolay Gryazin Skoda 2 2 -104
    23. 🇪🇪 Egon Kaur Volkswagen 2 1 -105

    Marklund továbbra is verhetetlen Nyirádon

    0

    A harmadik előfutamot is megnyerte Anton Marklund a nyirádi Rallycross Eb-n. Az EURO RX3-ban a portugál Ribeiro volt a leggyorsabb.

    Anton Marklund egyik legnagyobb ellenfele Janis Baumanis mellől rajtolt a harmadik előfutam utolsó versenyén. A két rutinos pilóta a rajtnál eldöntötte a csatát, Marklund jobban indult, elsőként fordult, Baumanis pedig némi üldözés után belátta, hogy felesleges küzdeni, így párban mentek a futam végéig. Kiss László velük versenyzett, és ő is tudta, hogy itt most az idő lesz a fontos, így harmadik, összetettben pedig hatodik lett a vasárnapi első éles versenyen.

    Ilyenkor mindig eszembe jut az első rajtja” – mondta Kárai Tamás édesapja, aki már az EURO RX3 versenyek alatt elkezdett izgulni. Szükség is volt a drukkra, mert Kárai a legrosszabb pozícióból rajtolt a futamában. Remekül tette a dolgát, Enzo Idével együtt lelépték a mezőnyt – köztük Koncseget is, aki középről indult. Azonban jött az első kanyar, ahol Kárai okosan Ide mögé fordult volna, ha nem jön Patrick O’Donovan, aki nagyon keményen elkezdte lökdösni Kárai Audiját. Legalább háromszor nekiment mire sikerült bepréselnie a Fiestát a második helyre, ezzel a manőverrel rögtön veszített vagy 4000 magyar szimpatizánst a pálya szélén. (csak azért nem többet, mert rengeteg a külföldi szurkoló…) Innentől már nem változott a sorrend, Ide tisztán autózva nyert, és harmadik lett az összetettben Marklund és Baumanis mögött. Patrick O’Donovan lett a második, igaz az első kanyaros ütközést még vizsgálják. Kárai nagyot küzdött és végül összetettben 10. időt autózott. Koncseg viszont az idősebb O’Donovannel ütközött, megsérült az autójának eleje, és nem fejezte be a versenyt.

    ERX Nyirád
    foto: rallycafe.hu

    Összetettben a negyedik helyre volt jó Jean Baptiste Dubourg ideje, aki az első előfutamban nagyon magabiztosan nyert. Ebben a versenyben Mózer Attila volt az áldozat. A lengyel Marcin Gagacki valami rosszat vacsorázhatott szombat este, mert nagy ámokfutásba kezdett. Az első áldozata épp a második helyen levő Mózer volt, akinek kétszer ment neki hátulról mikor kijöttek az első kanyarból és indultak volna az aszfalton a dombra. Mózer kiforgott, rengeteg időt veszített.

    Sajnos Mózer Márk sem járt jobban, az ő Peugeot-jából elszállt az erő, és bár célba ért, az ideje csak 18. volt.

    Az EURO RX3-ban a portugál Ribeiro kihasználta, hogy az első futamban csak hárman voltak és Susta rosszul rajtolt. Végigszáguldott a pályán és 4:13.335-tel nyert. Susta ideje is elég volt a második helyre.

    A harmadik időt Damian Litwinowicz futotta, ő Araujoval küzdött meg az elsőségért. A hős ezen a versenyen Szíjj Zsolt volt, aki az első körben még a negyedik helyről fordult a jokerre, de végig nagyon gyors volt és Araujot is megelőzve második helyen intette le a kockás zászló.

    A kicsiknél is lehetett még fokozni a hangulatot. Az utolsó versenyen a két nagy vetélytárs, Cerny és Pauwels mellett két magyar Ferjáncz és Répási állt a rajtrácsra. Cerny annyira el volt foglalva a fiatal belgával, hogy az első kanyarban elkezdte terelni a fal felé, és ebbéli igyekezete egészen a falig tartott. Mindketten ott kötöttek ki, Ferjáncz és Répási pedig köszönte és nagy egyetértésben elment versenyezni. Cerny és Pauwels persze nagy üldözésbe fogott, a nézők viszont a magyarokért szorítottak. Eredményesen, Répási nyert, Ferjáncz második lett, a közönség pedig hálásan tapsolt.

    Összesítésben a három előfutam után az EURO RX3-ban Cerny, Litwinowicz, Pauwels a sorrend, a legjobb magyar Répási, aki nyolcadik.

    ERX Nyirád
    foto: STom

    Brutális kemény csata Portugáliában 

    0

    Elképesztően brutális, izgalmas csata zajlik a Portugál Rallyn, melyen két szakasszal a vége előtt Kalle Rovanpera tartja az első helyet Elfyn Evans előtt, míg Takamoto Katsuta a harmadik helyet Dani Sordo előtt. 

    Kalle Rovanpera az esős szombati hatodik szakaszon vette át a vezetést a Portugál Rallyn Elfyn Evans-től, és vasárnap az első két szakaszon növelni tudta 8,5 másodpercre előnyét. 

    A Power Stage szakasz első teljesítésénél azonban az addig szemerkélő eső felerősödött mire a verseny élén állók következtek, és így Elfyn Evans 6,6 másodpercre tudta csökkenteni hátrányát, így az utolsó két szakaszon még bármi előfordulhat. 

    A harmadik helyért ugyancsak nagy csata dúl Takamoto Katsuta és Dani Sordo között. A japán versenyző bár a tegnapi utolsó előtti szakaszon 14,6 másodpercre növelte előnyét spanyol riválisa előtt, a száradó szuperspeciálon 5,7 másodpercre csökkent a különbség. 

    A vasárnapi első három szakaszt követően pedig a gyorsabb Dani Sordo 8 tizedre megközelítette Katsutát, így itt még nagyobb csata várható a záró szakaszokon. 

    A folytatásban gyengüli esőt jeleznek a meteorológusok, így az utolsó két szakaszon meghatározó lehet a gumiválasztás. 

    Portugál Rally, állás 19 szakaszt követően 
    1 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 3:31:56,3
    2 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +6,6
    3 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +2:06,2
    4 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +2:07,0
    5 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:28,1
    6 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +4:19,3
    7 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +4:39,8
    8 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +5:01,1
    9 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +7:41,1
    10 #21 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +11:36,2

    További eredmények

    Loeb már nem tér vissza, és ezzel segít az M-Sportnak

    0

    Sébastien Loeb a pénteki baleset után szombaton motorhiba miatt esett ki, és már nem is tér vissza a hétvégén. A következő versenyre azonban ez még előnyökkel is járhat az M-Sport számára. 

    Sébastien Loeb négy szakasz után még vezette a Portugál Rallyt, azonban a következőn egy betonszegélynek ütközött, ami kiszakította a Ford Puma Rally1 kerekét, így kiállni kényszerült. 

    Szombaton a kilencszeres rally világbajnok visszatért a mezőnybe és az első két szakaszon még takarítania kellett, azonban a második szakaszon kénytelen volt motorhiba miatt megállni, majd újra indulva több percet vesztett a szakaszon. 

    Richard Millener a Dirfish-nek elmondta, hogy Sébastien Loeb vasárnap már nem tér vissza, hiszen kiállása előnyökkel járthat csapatának. 

     “Amennyiben Sébastien kiáll a versenyből, úgy a következő versenyre az autóba lehet szerelni új sebességváltót, ami lehet új vagy fel lehet használni egy jokert nagyobb fejlesztéshez a motort és az erőátvitelt illetően” – mondta az M-Sport csapatfőnöke. 

    Sébastien Loeb a Monte-Carlo Rallyn győzelemre vezette a debütáló Rally1-es Ford Pumát és a Portugál Rallyn is nagyszerűen teljesített még péntek délelőtt, később azonban jöttek a problémák.. 

    A kilencszeres rally világbajnok következő versenyére még nem derült fény, de a pletykák szerint a kenyai Szafari rallyn tér vissza.

    A magyar versenyzők szombati nyilatkozatai Nyirádról

    0

    Felemásan sikerült az első két előfutam a magyar versenyzőknek Nyirádon a Rallycross Eb szezonnyitón. Abban egyetértenek, hogy a pálya fantasztikus, a versenyek viszont volt akinek jobban, volt akinek kevésbé jól sikerültek. Az első napi nyilatkozatok.

    Koncseg Zoltán a 2. előfutamon elért második helye után:
    „Az első Eb-futamunk, tetszik. Úgy érzem, hogy jól is tudunk menni. Az első előfutam nem sikerült, nem mindig tudtam, hová érkezek, így az idő sem lett olyan jó. A pálya minősége viszont kiváló, és a második előfutam is jól sikerült, második lettem. Volt előttem egy pörgés, a Joker-körömet ez keresztbe húzta, de jó volt összességében. Az autó tökéletes.”

    Kiss László az 1. előfutam után:
    „Az első szabadedzésen eltört a váltóban egy alkatrész, a második szabadedzésen nyolcadik időt mentem. Az előfutamban egész jól elkaptam a rajtot, de nem akartam összeakadni, gondoltam, hogy majd a Joker-körben, de annyira nagy por volt, hogy semmit nem láttam. Féltem attól, hogy nekimegyek a falnak.”

    Kiss László a 2. előfutamon szerzett első helye után:
    „Végre mosolyra áll a szám, ez jó volt. Kicsit zavaró volt, hogy Dubourg a tempós részen keresztbe állt., de korrekt volt, mert nem ütköztünk. Jót helyezkedtünk, jó csata volt. Direkt új abroncsokat tettünk fel a futamra, tudtam, hogy menni kell. Csak jó kell elkapnom a rajtot, és persze szerencse is szükségeltetik. Imádom ezt a pályát, mindig is szerettem a környezet, a nézők miatt, fantasztikus itt versenyezni.”

    Kárai Tamás az 1. előfutam után:
    „Összességében jó volt, a beállításokat még finomítják a mérnökök. Az autó az jó, kisebb dolgok hiányoznak. Úgy érzem, a tempó meglenne az elsőkhöz képest is, de még egy pici hiányzik ehhez. Azt gondolom, a holnapi nap végére áll össze teljes mértékben minden. Az autónak a rajtja az jó, azt sikerült beállítani, nagyon jól eltaláltuk, a többit pedig meglátjuk.”   

    Kárai Tamás a második előfutamos ütközése után:
    „A rajt szerintem jó volt, ott voltam az első helyen, és külső íven voltam, a jobb pozíció többet számított. Egy kis kontakt után a falban kötöttem ki, poros volt a külső ív, és nem fogta meg az autót. Szerintem a Baumanis volt mellettem. A kár nem jelentős, holnapra megcsináljuk.”

    Mózer Attila a második előfutam után:
    „Tavaly október óta nem ültem ebben az autóban, és most 3 héttel a Covid után nem a legjobb erőállapotban vagyok. Ez az autó viszont kívánja, nagyon jó, élvezetes, nagyon tetszik. Viszonylag még beletalálunk a körökbe is. A második előfutamban váltóproblémám volt, azt most kicseréljük. Fiammal harcolunk egy jót, és ez nekem óriási élmény, hogy a gyerekemmel mehetek együtt. Inkább érte szorítok, mint magamért.”

    Mózer Márk az 1. előfutam után:
    „A rajtot elrontottam, utána pedig muszáj volt mennem utánuk, de akkora por volt, hogy igazából semmit nem láttunk. Az autó hibátlan, tudok és fogok is még gyorsulni.”

    Répási Róbert az 1. előfutam után:
    „Nagyon jól érzem magam, most hogy a mérnökkel éppen egyeztettünk, hogy üzemel a váltó gázelvétel nélkül is. Bízunk benne, hogy a technika az rendben lesz. Nagyon erős ellenfelek vannak, nagyon örülök, hogy ilyen csapatban mehetek, ilyen topversenyzők között. Nagy reményeket fűzünk hozzá, de az első előfutamban negyedik lettem, a kategóriában a vége felé vagyunk. Bízom benne, hogy a nap végéig kibírja az autó, és az a taktika, hogy holnap leszünk egy kicsit agresszívabbak.”

    Répási Róbert a 2. előfutam után:
    „Jó volt a második előfutam, harcosabb volt. Most is csak a negyedik hely sikerült, de időben jóval jobbak voltunk. Kicsit körbeverés volt a többi futamban, úgyhogy abszolút hatodik időnk van, ami bíztató a holnapi napra. Egy kicsit puhítottunk az autó hátulján, meglátjuk, hogy viselkedik, most kezelhetőnek érzem. Az aszfaltos kigyorsításokkal vannak problémáim, kis nyomatékhiányban szenvedünk”

    Szíjj Zsolt (nyerte az 1. előfutamot, a 2. előfutamban kizárták):
    „Az edzéseken lassan melegedtem be, de jó volt. A pályát nagyon szeretem, ez egy klasszikus ralikrossz pálya, amiből már kevés van. Az első előfutam jól sikerült, jól rajtoltam, első helyen el tudtam rajtolni, és képes voltam növelni az előnyömet. Magabiztosan nyertem azt a futamot, összesítésben így a negyedik helyen álltam. A második előfutamban a mezőny legjobbjaival kerültem össze. Szerintem ott is jó volt a rajtom, hiába taszigáltak, akkor is el tudtam menni elsőnek. Az első kör végén azonban kicsit kívülre kerültem a kanyarban, beszúrt mellém az osztrák Senegacnik, keresztbe tolt, megérkezett a cseh Susta, ő pedig nekiment az első kerekemnek. Így elment a kormányművem, a balos kanyarokban alig tudtam befordulni, szinte két kézzel csüngtem a kormányon, hogy sikerüljön. A Felügyelő Testület szerint én voltam a hibás, amivel nem értek egyet. Holnap össze kell kapni magunkat!”   

    Ferjáncz András az első előfutam után:
    „Egy éve nem ültem az autóban, úgyhogy a futóművet be kellett állítani gyakorlatilag az első menet után. A második szabadedzés volt a legkomfortosabb, utána még állítottunk rajta, és rossz irányba mentünk. Nem tagadom, hogy lefelé menetben félek, annyira nem vagyok biztos abban, hogy mit fog csinálni az autó. Este összedugjuk a fejünket, meglátjuk, mit tudunk kitalálni reggel. Ettől függetlenül nagyon élvezem, a pálya bizonyos szakaszain gyors vagyok, ott, ahol picit lassabb a tempó. Óriási a hangulat, lehet hallani benn a kocsiban, ahogy szurkolnak a magyaroknak.”   

    ERX Nyirád
    foto: STom

     

    Rovanpera hatalmasat ment az esőben, meg is lett az eredménye

    0

    Kalle Rovanpera jóval gyorsabb volt a Portugál Rally utolsó előtti szombati szakaszán az esőben, mint Elfyn Evans, így átvette a vezetést a versenyen csapattársától. 

    A szombat délelőtti szakaszokat követően Elfyn Evans 18,4 másodperc előnnyel vezetett Kalle Rovanpera előtt, míg Takamoto Katsuta a harmadik helyért folyó csatában állt 3,5 másodperc előnnyel Dani Sordoval szemben. 

    Délutánra esősebb időjárást jósoltak, ami meg is érkezett, bár az első két szakaszon még nem volt különösebb jelentősége az éppen csak csepegő égi áldásnak. 

    Kalle Rovanpera az első két délutáni szakaszon a leggyorsabb tudott lenni, így hátrányát 9,9 másodpercre csökkentette Elfyn Evans mögött. 

    A harmadik helyért továbbra is kiélezett csata folyt Katsuta és Sordo között, azonban a toyotás japán versenyző így is 6,5 másodpercre növelte előnyét, ezáltal továbbra is három Toyota állt az élen. 

    Délután egyedül Gus Greensmith ütközött nagyobb problémába, az első szakaszon lassú defekt miatt vesztett pár másodpercet, majd a következő szakasz előtt megsérült a felfüggesztése, így bár elrajtolt a gyorsaságin, meg és ki kellett állnia. 

    Sébastien Ogier pedig a délelőtti problémák után már nem tért vissza a mezőnybe. 

    A szombat esti szuperspeciál előtti 37 km-es szakaszon még Ott Tanak, Adrien Fourmaux, Craig Breen és Thierry Neuville kevésbé nedves körülmények között vezethetett, utánuk azonban leszakadt az ég, ami a verseny sorrendjét is befolyásolta. 

    Neuville bizonyult a leggyorsabbnak a szakaszon, míg a második időt Kalle Rovanpera autózta miután az esőben csak 16,9 másodperccel maradt el belga riválisa idejétől, míg Ott Tanaknál 4,1, Craig Breen-nél 12,2, Takamoto Katsutánál 13,5 másodperccel volt gyorsabb. 

    Elfyn Evans az esőben egy tempós jobb kanyarban a hétvége legnagyobb mentését mutatta be, és bár sikerült célba érnie 30,8 másodpercet kapott Neuville-től és 13,9 másodpercet Rovanperától. 

    Mindez azt jelentette, hogy a vb éllovas és sorozatban harmadik győzelmére hajtó Kalle Rovanpera 4 másodperc előnnyel átvette a vezetést walesi csapattársától és így az élről várhatja az esti rövid szakaszt. 

    A szombaton kiválóan versenyző Takamoto Katsuta ugyancsak magabiztossá tette az esőben a harmadik helyét, melyet már 14,6 másodperc előnnyel őriz Dani Sordo előtt. 

    Thierry Neuville nagyszerű szakaszgyőzelmével 15,2 másodpercre csökkentette hátrányát spanyol csapattársa mögött, míg a Pierre-Louis Loubet-t előző és hatodik helyre lépő Craig Breent csaknem másfél perccel előzi meg. 

    Amennyiben így maradna a sorrend a verseny végére is, úgy 44 pont körüli előnye lenne a bajnokságban jelenleg 29 ponttal vezető Kalle Rovanperának Neuville, és 60 pont a harmadik helyre lépő Takamoto Katsuta előtt. 

    A versenyből azonban még hat szakasz hátra van, így még bármi előfordulhat. 

    Portugál Rally, állás 15 szakaszt követően 
    1 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 3:10:18,0
    2 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +4,0
    3 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:37,6
    4 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +1:52,2
    5 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:07,4
    6 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +3:32,7
    7 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +3:47,8
    8 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +4:21,5
    9 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +6:47,0
    10 #21 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +10:09,4

    További eredmények

    Délutánra bedurvultak Nyirádon

    0

    Akciódús második kvalifikáción van túl a Rallycross Eb mezőnye Nyirádon. Anton Marklund ismét első lett, az EURO RX3-ban pedig Kobe Pauwels nyert.

    Jó volt minden! – Ez most nem sikerült. Két mondat két magyar versenyzőtől. Az elsőt Kiss László mondta, aki megnyerte a futamát, a másodikat pedig Kárai Tamás aki leszakadt jobb oldali ajtóval lett ötödik a negyedik futamban. Kárai ezzel összetettben 15. lett, Kiss pedig legjobb magyarként a hetedik.

    Kiss László nem rajtolt a legjobban a második futamban, de okosan azonnal jokerre fordult és utána már tiszta pályán üldözhette a többieket. A győzelem így sem lett volna meg, ám a vezető Dubourg a negyedik körben a falba forgatta a Peugeot-t, ezzel Kissnek ajándékozta az elsőséget. Koncseg remekül versenyezve második lett, így magyar szempontból ez a futam sikerült a legjobban. „Jó volt az autó, jól sikerült minden, a taktika is tökéletes volt” – mondta széles mosollyal Kiss László.

    A harmadik futam rajtja is meghozta a közönség hangját, hiszen Kárai és Baumanis fej-fej mellett érkezett az első kanyarhoz, ám Kárai továbbcsúszott és az Audi oldalával eltalálta a falat. „Nagyon poros volt” – mondta csalódottan Kárai Tamás, mikor visszaért a depóba. Aztán azt is hozzátette, hogy lehet, hogy egy picit meg is lökték, de látszott, hogy ez most sajnos nem ezen múlt. Ennek ellenére becsülettel végigversenyezte a futamot, pedig az Audi jobb oldali ajtaja amúgy Rolls Royce módra hátrafelé félig kinyílt. Baumanis pedig köszönte szépen, és miután lerázta az ifjabbik O’Donovant megnyerte a futamot.

    ERX Nyirád
    foto: rallycafe.hu

    Az utolsó rajtnál Anton Marklund és Enzo Ide lőtt ki legjobban és ebben a sorrendben is fordultak az első kanyarban, igaz Ide még megpróbálkozott befurakodni a Hyundai mellé. Marklund ezt könnyedén visszaverte, aztán pedig olyan érzése volt a nézőnek a pálya szélén, hogy éppen annyit autózik ki magából, ami a győzelemhez kell. Az érzés nem biztos, hogy jó volt, mert a 3:53.105 nyolc tizeddel jobb volt mint az első kvalifikációs ideje.

    Az EURO RX3-ban Kobe Pauwels tiszta versenyt futott és simán nyert. Jan Cerny viszont úgy lett második, hogy a saját futamában az első körben még utolsó volt. Viszont előtte hiába rajtolt remekül Szíjj Zsolt, a pálya közepén kicsit szélesre csúszott, Susta és Senegacnik bement mellé, kilökték, és ezzel el is úszott a győzelem. A végén Szíjj még megpöckölte az ugyanazt a kanyart elrontó Sustát, így harmadik lett.

    Ki kell emelni Ferjáncz Andrást, aki az első versenyen kitartóan üldözte Araujo Audiját, majd amikor a portugál hibázott és megforgott Ferjáncz azonnal lecsapott a lehetőségre. Rátapadt az Audira és nem sokkal később meg is előzte. Megérdemelten nyerte a futamot.

    Összetettben Pauwels és Cerny mögött Litwinowicz lett a harmadik. Répási remek hatodik helyet szerzett, Ferjáncz győzelme pedig összetettben hetedik időt jelentett.

    Remek versenyeket hozott az Eb futam első napja Nyirádon, és ami nagy öröm, hogy mindezt már szombaton is nagyon sokan nézték a pályán. A közönség hálás volt, hogy visszatért Magyarországra az Eb, folyamatosan buzdították a versenyzőket, sőt a kiesőket is megtapsolták. A rendezés is hibátlan, időterv szerint zajlottak az események és a mentések is gyorsan és szakszerűen történtek.

    Folytatás vasárnap a harmadik kvalifikációs futammal, amit az új Progression Race követ. 16:45-től az elődöntőkkel majd a döntővel zárul a verseny, a díjkiosztó 18:20-kor lesz.

    ERX Nyirád
    foto: STom

     

    Marklund az első előfutamban is verhetetlen volt Nyirádon

    0

    Anton Marklund ott folytatta, ahol délelőtt abbahagyta, a szabaedzések után az első előfutamban is ő volt a leggyorsabb a nyirádi Rallycross Eb-n. Az EURO RX3-ban Jan Cerny volt a leggyorsabb.

    Az Euro RX1-ben Anton Marklundnak jutott egy nagy ellenfél, Janis Baumanis. Marklund remekül kihasználta a jó rajtpozícióját, elsőnek fordult az egyes kanyarban és nyert. Mögötte Baumanisnak meg kellett küzdenie Douburggal. A franciát hangosan éneklő szurkolócsapata is biztatta, de hiába, előzni nem tudott, csak harmadik lett a futamban.

    Összesítésben második lett Enzo Ide. A belga Kárai Tamással küzdött nagyot. Mindketten a rosszabb oldalról indultak, Ide a negyedik, Kárai az ötödik rajthelyről. Ide simán fordult az első kanyarban, Kárainak viszont harcolnia kellett a második helyért, és ezzel annyi időt veszített, amit már nem tudott ledolgozni. A futamból kihozta a maximumot, összesítésben pedig hatodik lett. Előtte az ötödik helyen az a Sivert Svardal végzett, aki ugyan rosszabbul rajtolt a negyedik futamban mint Mandie August, de a Seat-tal versenyző hölgy hibázott az egyes kanyarban, Sivert pedig köszönte szépen, az élre állt és utána már csak a köridőkre kellett figyelnie. A második futamot René Münnich nyerte, kilőtt a rajtnál és sima győzelmet aratott. Ennek a versenynek Kiss László volt az áldozata, végig akkor a porban autózott, hogy az előtte levő Mózer Márk porlámpáit sem látta.

    ERX Nyirád
    foto: STom

    Az EURO RX3-ban Jan Cerny az első előfutamban megmérkőzött a délelőtt még leggyorsabb Pauwlesszel. A cseh szépen rajtolt és ezzel el is döntötte a versenyt. A belga egy ideig tapadt rá, egy korai jokerrel is megpróbálkozott, de Cerny rutinos volt és magabiztosan nyert. A zavartalan versenynek köszönhetően az ideje is jó volt, Cerny nyerte az összesítést.

    A második Jiri Susta lett, aki szintén nagyot rajtolt. Ő Litwinowitzzel csatázott meg az elején, de a lengyel nem tudta utolérni a Skodát. Susta a jokere után 20 méter előnnyel jött be a piros Audi elé, és ezzel nem csak a futamot nyerte, hanem összesítésben is második lett.

    A legjobb magyar Szíjj Zsolt volt, aki Litwinowicz mögött negyedik lett. A futamát megnyerte, miután jó rajtjának köszönhetően kimaradt a mögötte kialakult lökdösődésből.

    A magyarok közül az EURO RX1-ben Kárai hatodik helye mellett Koncseg a 11., Mózer Márk 14., Kiss László 18., Mózer Attila 19. lett. Az EURO RX3-ban, a Szíjj 4., Répási 9., Ferjáncz 10 helyen végzett az összetettben.

    ERX Nyirád
    foto: STom

    Rovanpera gyors, de Evans jobban bánik a gumikkal

    0

    Elfyn Evans növelte előnyét a Portugál Rally szombat délelőtti szakaszait követően, a szintén pokoli tempót diktáló Kalle Rovanpera előtt. A harmadik helyre Takamoto Katsuta lépett, így már hármassá vált a Toyota vezetése. 

    A pénteki versenynap után a tavalyi versenyt nyerő Elfyn Evans 13,6 másodperc előnnyel várhatta a mai napot Kalle Rovanpera és Dani Sordo előtt, mely során a legnagyobb versenytáv (164,98 km) vár a mezőnyre. 

    Az első két szakaszon szombaton kimagaslott a mezőnyből a walesi és finn toyotás, Evans az első, míg Rovanpera a második szakaszt nyerte, míg kettejük között a különbség 10,2 másodpercre csökkent. 

    Dani Sordo igyekezett tartani harmadik helyét a mai reggelen igen gyors Takamoto Katsuta előtt és két szakaszt követően 1,7 másodperc választotta el egymástól a spanyol Hyundai versenyzőt és a japán toyotást. 

    Katsuta a szombati első két szakaszon egyaránt a harmadik időt autózta, csupán Evans és Rovanpera tudott nála gyorsabb lenni, igaz a walesi 11,4, a finn pedig 10,2 másodperccel, ami jól mutatja a két élen álló versenyző tempóját. 

    A tegnapi problémák után ama reggel is akadtak nehezítő tényezők. Az első szakaszon még csak Gus Greensmith vesztett időt defekt miatt, majd a másodikon Sébastien Loeb műszaki hiba miatt, míg Sébastien Ogier baleset miatt. Pierre-Louis Loubet és Adrien Fourmaux pedig egyaránt kicsúszott és szintén komoly másodperceket hagytak az út szélén. 

    A nap harmadik szakaszán, mely a verseny leghosszabb 37 km-es pályája, már nem tudott elrajtolni Sébastien Loeb, így a tegnapi baleset után ma ismét korán befejezte a napot. 

    Sébastien Ogier a második szombati szakaszról is elkésett még a balesete után, a harmadikról is, ahol a rajt után kigyulladt a Toyota hátulja, majd azt eloltva több megállás után tudott csak célba érni. Ogier Loebhöz hasonlóan már tegnap elvesztette a jó eredmény lehetőségét, miután defektek miatt kiállni kényszerült. 

    A leghosszabb szakaszon Elfyn Evans volt a leggyorsabb, míg Ott Tanakot megelőzve 4,6 másdodperccel, azonban ami ennél is fontosabb, Kalle Rovanperának 8.2 másodpercet adott, miután a finn versenyző félig használt gumikkal tudott indulni a szakaszon. 

    A verseny élén így Evans 18,4 másodpercre növelte előnyét Rovanpera előtt, míg a Toyota pillanatnyi örömét Takamoto Katsuta teszi teljessé, aki nagyszerűen vezetve délelőtt 3,5 másodperccel megelőzte Dani Sordot és a harmadik helyre lépett. 

    Kalle Rovanpera számára már a második hely is nagyszerű lenne, és még tovább növelné a bajnokságban előnyét a most ötödik helyen álló Thierry Neuville előtt, azonban úgy tűnik, a 21 éves toyotás szeretné sorozatban harmadik győzelmét is megszerezni. 

    Pierre-Louis Loubet valóban megtalálta a számára jó helyet az M-Sporthoz igazolással, hiszen a tavaly a Hyundai versenyzőjeként eső-kelő versenyző teljesen megérdemelten áll a hatodik helyen. 

    Az M-Sport azonban ennek ellenére a Monte-Carlo Rally óta kevésbé tud labdába rúgni, főként, ami a gyártók bajnokságát illeti. 

    Jelenleg Loubet a legjobb fordos csapattársait, Craig Breent és Gus Greennsmith-t megelőzve. 

    Ott Tanak pedig a kielncedik helyen áll, a leghosszabb szakaszon defektes kereket cserélő Adrien Fourmaux-t megelőzve. 

    Délelőtt már néha csepegő esőből délutánra, amikor a mai szakaszokat teljesíti ismét a mezőny, valamint egy napzáró szuperspeciált, akár több is lehet. 

    Portugál Rally, állás 12 szakaszt követően 
    1 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 2:17:55,0
    2 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +18,4
    3 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:19,9
    4 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +1:23,4
    5 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:19,1
    6 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +3:02,9
    7 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +3:12,6
    8 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +3:19,0
    9 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +4:06,4
    10 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +6:01,2
     

    További eredmények