Kezdőlap Blog Oldal 1476

Legnehezebb szezonja előtt Kajetanowicz

0

Kajetan Kajetanowicz idén a WRC2-ben áll rajthoz, miután tavaly csak egy hajszállal maradt le a világbajnoki címről a WRC3-ban. 

A háromszoros Rally Európa-bajnok és navigátora, Maciej Szczepaniak idén a WRC2-ben áll rajthoz egy Skoda fabia Rally2 evóval, miután tavaly a Monza Rallyn kikapott Yohan Rosseltől a WRC3 világbajnoki címéért folytatott csatában. 

Kajto tavaly a Monza Rally utolsó szakaszát a WRC3 élén állva kezdhette, ám a Power Stage-en Yohan Rossel megelőzte, így a francia versenyző lett a világbajnok. 

A 43 éves versenyző idén a WRC2-ben fogja folytatni, ahol többek között az M-Sport és a Hyundai Motorsport versenyzőivel kell megküzdenie. 

“Úgy tűnik ez lesz karrierem legnehezebb szezonja, de mindig arról álmodtam, hogy gyári versenyzők ellen versenyzek – mondta Kajetan Kajetanowicz a WRC hivatalos oldalának. – A rallysportban tapasztalható érzelmeket nem lehet más sporttal összehasonlítani, és szeretek a határon vezetni. Motivált vagyok az új szezon előtt és készen állok a csatákra.” 

Kajto a Horvát Rallyn kezdi szezonját, a felkészülés érdekében pedig a hétvégi horvát szezonnyitó bajnokin, a Quattro River Rallyn is rajthoz áll. A további WRC2-es programról még nem született döntés. 

Kajetanowicz 2015 és 2017 között sorozatban nyert három Európa-bajnoki címet, majd a WRC-ben folytatva 2019-ben második lett a WRC2-ben, amit egy évvel később a WRC3 harmadik helye követett, tavaly pedig ezt javította a második helyezésre. 

Csomós Mixi Rally5-össel indul a Salgó Rallyn

0

Alig két héttel a sikeres rally Európa-bajnoki bemutatkozásuk után Csomós Mixi és Nagy Attila visszatérnek a gyökereikhez és a Takács Motorsport Renault Clio Rally5-ösével állnak rajthoz a Salgó Rallyn. A Skoda Fabia R5 után a belépőszintű autót nem hogy nem érzik visszalépésnek, de legalább annyira várják, mint korábban a Fafe Rally Eb-futamot. 

A kapcsolat még 2018-ra nyúlik vissza, amikor a Csomós–Nagy páros a Szilveszter Rallyn a Takács Motorsport Skoda Fabiájával mehetett először R5-ös autóval. Amikor pedig idén megérkeztek a műhelybe az új Rally5-ös Cliók, akkor Takács Attila ajánlotta fel Mixinek, hogy próbálja ki a Salgó Rallyn.

„Azonnal igent mondtam, nem is gondolkoztam rajta – mondta Csomós Mixi. – Bármilyen autóval szívesen versenyzünk, ez a Clio pedig nagyon jónak tűnik. 

A hétvégén volt egy francia bajnoki futam, ahol 35–40 ilyen autó ment. Ott volt, aki a Rally4-eseket is verte vele. Egyértelműen azért megyünk a Salgóra, hogy nyerjünk, de megmondom őszintén, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit tud egy ilyen modern technika. 

Fotó: Makai Gergely // MGR Images

Még nem vezettem az autót, csütörtökön fogunk tesztelni. A beállításokkal nem nagyon kell foglalkozni, mert eleve úgy fejlesztették a Rally5-ösöket, hogy a hasmagasságon kívül szinte semmit nem tudsz állítani, mindenki egyforma autóval megy. 

Jó lesz itthon versenyezni, nagyon sok szeretetet kaptunk a szurkolóktól, remélem örömet szerzünk nekik is, hogy láthatnak minket a Salgó Rallyn.“

Mixi nagyon rá van pörögve a Rally5-ös Clióra, ez nem is kérdéses, de navigátora, Nagy Attila sem kevésbé, ő azt sem bánja, hogy a Salgó Rallyval egy hétvégén zajló Azori-szigetek Rally helyett inkább itthon indulnak. 

Fotó: Csomós Mixi

„Hatalmas kaland lesz, nagyon szeretem az elsőkerekes autókat – mondta Attila. – Jó lesz visszatérni oda, ahol három éve versenyeztünk. Mi akkor 2015-ös fejlesztésű technikával indultunk, ez a Clio sokkal modernebb. Nagyon várom a versenyt és kíváncsi vagyok rá, hogyan fogunk szerepelni. Mixi egyértelműen nyerni akar, de ő minden versenyre így készül. 

Nekem navigátorként nem nagyon lesz más a dolgom a Salgó Rallyn, mint Portugáliában az Eb-futamon. Most is ugyanúgy készülök, talán annyival könnyebb, hogy a térképeket most nem kell megtanulnom, mert minden a fejemben van. 

Egyáltalán nem bánom, hogy most itthon megyünk és nem az Eb-n. Nagyon nagy kihívás lesz ez az autó és jó lesz újra a szurkolókkal találkozni.“

A Salgó Rally hivatalos eredményei itt követhetők.

Merencsics Árpádék elégedettek az eredménnyel

0

Harmadik helyen zárta az orfűi ORB 2WD teszt versenyt a Merencsics Árpád – Kondella-Fülep Edina duó.

A páros a rábaringi teszt után most ült másodjára a Peugeot 208 Rally4 autóban, amivel az idei évben a Mitropa Kupa versenyein indulnak majd.

„Jó verseny volt, nem volt csúszás, nagyon jól éreztük magunkat a kocsiban. Az első körben nem megfelelő gumikon és rossz futómű beállítással mentünk, de ezeket a hibákat a második körre kijavítottuk és mindjárt jobban sikerültek a szakaszok. Sajnáljuk, hogy a hármas gyorsasági etap lett, az sosem jó dolog, ha valakivel történik valami. Úgy érzem sokat tanultunk ezen a versenyen is és szoktuk az új autót” – árulta el a verseny után Merencsics Árpád.

A tesztelés volt a fő célja, hogy Orfűn indultak. Szeretnék teljesen belakni az autót a külföldi versenyeik előtt.

„Edina most is nagyon jól tette a dolgát, minden beállítást és guminyomást feljegyzett, hogy a későbbiekben gyorsabban tudjunk reagálni az esetleg rossz beállításokra, vagy guminyomásra. A hiba bennem keresendő, mert úgy érzem magas elvárásokat állítottam magam elé, de nem tudtam mindenben megfelelni. Ennek ellenére minden szuper, a verseny végén még kupát is kaptunk. Fantasztikus hétvége volt újra együtt a csapattal, köszönök mindent Kondella Petinek” – tette hozzá Árpi.

Folytatás májusban, az Opatija Rallyn fognak indulni. Szeretnék jól érezni magukat és tovább fejlődni az autó terén.

A csapat együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

Fotó és szöveg: Sári Péter / #Rallyhearthu

Kovalainen komoly rallyversenyt nyert

0

Pályafutása legjobb rally eredményét érte el 2008-as Forma–1-es Magyar Nagydíj győztese, Heikki Kovalainen, aki egy Skoda Fabia R5 volánja mögött nyerte meg a Shinshiro Rallyt, a japán bajnokság nyitófutamát. Nem kis meglepetésre vezeti a bajnokságot. 

„Első abszolút győzelmem a japán rallybajnokságban és az első győzelmem a Skoda Fabia R5-tel. Kicsit váratlanul ért, de a verseny minden szakaszát élveztem! Nagyon nagy köszönet a csapatnak és navigátoromnak Sae Kitagawának“ – írta Kovalainen közösségi oldalán. 

A finn versenyző 2007 és 2013 között 112 Forma–1-es futamon indult, legjobb eredményét a 2008-as Magyar Nagydíjon érte el, amelyet a McLaren csapat színeiben, Lewis Hamilton csapattársaként megnyert. 

2015-ben nyergelt át a japán Super GT-bajnokságra, ahol előbb a Lexus, majd a Toyota színeiben indult. 2016-ban bajnok lett. 

Rally karriere, a legtöbb finn Forma–1-es versenyzőhöz hasonlóan az Arctic Rallyn kezdődött még 2015-ben, ahol egy Ford Fiesta R5-tel indult. A következő évben állt rajthoz először a japán rallybajnokságban egy Toyota GT86 CS-R3-mal, amellyel több kategória győzelmet is aratott, tavaly pedig megnyerte vele a JN-2-es (kategória) bajnokságot. 

Idén váltott Skoda Fabia R5-re, amellyel az abszolút bajnokság esélyesévé lépett elő. Ha sikerülne megnyernie, akkor a 2006-os World Series by Renault és a 2016-os Super GT mellett a japán rallybajnokságban szerezhetné pályafutása harmadik (abszolút) bajnoki címét. 

A versenyen egyébként Osamu Fukunagát győzte le, aki szintén Skoda Fabia R5-tel indult. A harmadik és negyedik helyen két japán rally legenda végzett. Norihiko Katsuta, a rally-vb-n a Toyota gyári versenyzőjeként induló Takamoto Katsuta apja, egy Toyota GR Yarisszal lett a harmadik, míg a rally vb-ről is jól ismert veterán Toshihiro Arai egy Subaru WRX STI-vel a negyedik. 

Kovalainenen kívül egyébként csak japán versenyzők indultak hazájuk bajnoki futamán. 

Klausz Kristóf második lett a Rebenland Rallyn

0

Egy héttel a magyar bajnokság szezonnyitója előtt egy második hellyel melegített Klausz Kristóf és Csányi Botond az osztrák bajnokság első futamán, a Rebenland Rallyn. 

Klausz a negyedik helyen nyitott a Skoda Fabia Rally2 evóval, majd a második napon a dobogóért szállt harcba. Már majdnem elkapta a szintén Skoda Fabia R5-tel versenyző Günther Knoblocht, amikor osztrák ellenfele egy hídkorláton kiütötte a futóművét. 

A versenyt az osztrák Simon Wagner nyerte Skoda Fabia Rally2 evóval, aki hatalmas csatát vívott Hermann Neubauerrel. Már csak két szakasz volt hátra és 6,3 másodperc volt a különbség köztük, amikor Neubauer Ford Fiesta Rally2-ese műszaki hiba miatt kiesett. 

Fotó: Makai Gergely // MGR Images

A magyar páros így egyet előrelépve, a második helyen végzett. A Rebenland Rally kiváló felkészülési lehetőség volt a Salgó Rallyra, bár Klausz nem tesztversenyként tekintett rá. 

„Nem szeretem a tesztverseny kifejezést, mert mindenhova versenyezni megyünk – mondta Kristóf. – Az első körben egy kicsit elgumiztunk magunkat. Az osztrák pályákon sokkal homogénebb az aszfalt és különösen most több por is volt rajtuk, mint a magyar pályákon, ezért általában igaz, hogy eggyel puhább gumival kell versenyezni. Mi ezt nem vettük figyelembe. 

Első nap volt egy hibánk is, egy balosban megforogtunk és a bokrok lekaszálták a lámpasorunkat, amin aztán jól át is mentünk. Később meglett, de használni már nem nagyon lehet. 

Fotó: Makai Gergely // MGR Images

Az első napot a negyedik helyen zártuk. Másnap szerettünk volna a harmadikért harcolni. Az első körben sikerült is hoznunk és már úgy nézett ki, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányunkat, amikor az ellenfelünk kiesett. 

Az első két versenyző, Wagner és Neubauer nagyon gyorsak voltak, velük nem tudtuk volna felvenni a harcot. Sajnos két szakasszal a vége előtt Neubauer autója megállt és kiesett, így némi szerencsével lettünk másodikok. 

Fotó: Makai Gergely // MGR Images

Biztos, hogy jó dolog volt a magyar bajnoki szezon előtt egy héttel versenyautóban ülni, de azért a magyar pályák mások lesznek. 

Nehéz lenne eredményre tippelni. 104 kilométer a gyorsasági táv, ami miatt nagyon rövid verseny lesz. Szerintem sokan felszívják magukat, biztosan szoros meccs lesz. Mi is szeretnénk az élmezőnyben autózni.“

A teljes végeredmény itt található.

17 Lada a Metal Race-en

0

Remek versennyel vette kezdetét a Metal Race Kupa a RabócsiRingen. Március 15-én 35 versenyző, köztük 17 ladás mérhette össze tudását.

A korai szezon eleji időpont ellenére, 35 pilóta mérte össze tudását az időmérős körversenyen, mely a legnagyobb nyomvonalú pályán zajlott számos kategóriában, külön értékelve a Slick gumival versenyzőket – áll a RabócsiRing közleményében.

A legnépszerűbb kategóriák természetesen most is a LADA kategóriák voltak ahol 17 Ladás küzdött meg egymással és a stopperrel.

Itt nem csupán a gyorsaság számított hiszen a közönség a belépőjegy mellé kapott szavazólappal, kinyilváníthatta véleményét is a leglátványosabb Ladás pilótáról, oda ítélve a Közönségdíjat a „showman” pilóta számára, sőt egy szerencsés szavazó még ajándékkal is gazdagodhatott a nap végén.

A megtett kilométerre ezúttal sem lehetett panasz, hiszen a szervezők az alapból kiírt 3×4 körön felül, ezúttal is egy 60 perces edzéssel kedveskedtek a nevezőknek, ahol lehetőség volt többször is rajthoz állni, tesztelni, autóztatni is.

Fotó: BL Sportfotó // Rabócsiring

A nap folyamán a közönség egy pillanatra sem unatkozott hiszen a versenyt az amatőr rallycross összecsapások fűszerezték meg, ahol olyan nagy nevek is rajthoz álltak mint a Zentai testvérek a közönségkedvenc Ford versenyautóikkal akik meghonosították a driftcross fogalmát.

Nagy sikert arattak a nemrégiben hadrendbe állított vadonatúj bérelhető gokartok is, amelyeket nem csupán megtekinthetett a nagyérdemű, de kicsik és nagyok akár bele is ülhettek, fotózkodhattak bennük sőt a RabócsiRing derék sportbíró még egy bemutató kört is tartottak ízelítőül.

Fotó: BL Sportfotó // Rabócsiring

Mint az ismeretes idén már bajnokság formájában zajlik a sorozat, így a nap végén díjazott pilóták, már bajnoki pontokat is zsákmányoltak. Nem késő azonban még becsatlakozni a sorozatba a következő fordulóban, hiszen rallycrossos mintára minden pilóta egy versenyt eldobhat az értékelésből, így továbbra is mindenkinek megvan az esélye hogy az első alkalommal kiírt Metal Race Amatőr Körverseny első bajnokává váljon!

Összességében egy remek versennyel indult tehát a Metal Race sorozat, ami legközelebb június 6-án folytatódik a második fordulóval ahol a rendezők újból szeretettel várnak majd mindenkit egy hangulatos autózásra!

PSZA Motorsport: Fantasztikus szezonnyitó

0

A PSZA Motorsport összes versenyzőpárosa teljesítette a szezonnyitó Orfű Rally-t, de a csapatnak nincs sok ideje az örömködésre, hiszen a nyakukon a Salgó Rally, ahol szintén több autóval vesznek részt.

„Nem emlékszem mikor volt ennyire pozitív versenyünk, hiszen az összes párosunk ott volt a célban, ami nagyon nagy elismerés számunkra, hiszen rengeteget dolgoztunk az autókon a télen és ezt most úgy látszik beérett” – kezdte mosolyogva az orfűi beszámolót Szabó Árpád. „Viszonylag nagy létszámmal vettünk rész az orfűi versenyen, a teszt kategóriában Berta Laci, Rally3-ban Domoszlai Bence és Bőhm Tibor, illetve a Rally2-ben nagyon sok versenyzőnk indult el. A Historic Bajnokságban is volt két érdekeltségünk, Zsolna Józsi és Csukovics István. Ezen párosok mellett voltak olyan versenyzők is, akik nem az egyesületünkben mentek, de mi végeztük neki a szervizelést, ilyen volt Baksai Laci és az újonnan csatlakozott Fekete Gyula is.

Jó gyorsaságikon és szép időben zajlottak a küzdelmek, csúszás nélkül lement az egész verseny és minden versenyző mosollyal tért haza.

„Születtek nagyon jó eredmények, valamint szuper részeredmények is. Amit már most tisztán lehet látni, hogy a Rally2-es Bajnokság nagyon megerősödött, nagyon sok jó autó és gyári kocsi van és természetesen jó pilótákból sincs hiány. Akik a top tízes mezőnyért küzdenek, gondolok itt Baksai Lacira, Fekete Gyulára és Mészáros Zsoltira, neki végig komoly tempót kell diktálniuk. Most ez jól sikerült nekik, ezért is várjuk már nagyon a soron következő versenyüket az Eger Rally-t” – tette hozzá Árpi.

A fiúk mellett a Rally2-es mezőnyben most mutatkozott be Szombathelyi Péter, aki most kezdte a komolyabb rallys pályafutását, korábban csak kisebb versenyeken indult. Sikeres versenyt tudhatnak maguk mögött, jól sikerült feldolgozniuk a pályákat és mindent jól összeraktak.

„Berta Laci most a Forddal indult, ami most kapott egy új fejlesztést az M-Sportól és ezen felül új beállításokat is próbálgattunk a kocsin. Minden nagyon jól működött és ezt az időeredmények is jól mutatják, hiszen közelebb tudott autózni az R5-ötök mögött. Sikeres hétvége volt, boldogok vagyunk, de nincs sok időnk, nyakunkon a Salgó Rally” – folytatta Árpi.

A Salgó Rally-n debütálnak majd a csapat Honda motoros Lada projektjei, valamint Berta Laci ezúttal a Peugeot Kupában próbál szerencsét.

„Reméljük, hogy a salgótarjáni verseny hasonlóan jó eredményeket tartogat majd számunkra, mint az orfűi. Szeretném megköszönni a szerelőinknek a hétvégi munkát, továbbá köszönettel tartozunk a családtagjainknak és a partnereinknek is” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

Köszönet a csapat támogatóinak!

Fotók és szöveg: Sári Péter / #Rallyhearthu

Zsírpapa üzent a szurkolónak

0

A Salgó Rallyn debütál idén Zsíros Imre és Mészáros Sándor, akik egy versenyre hűtlenek lettek a historichoz és ORC-ben indulnak, csak hogy Zagyvaróna–Cereden mehessenek egyet. A Lada VFTS rajtkész állapotban van, bár a tréningautókról ugyanez nem mondható el. Még az is elképzelhető, hogy az LT buszt kell bevetni. Mivel Zsírpapa ősriválisa, Wirtmann nem indul a Salgón, új ellenfelet kellet találnia. 

„Annyira készülünk a Salgóra, hogy a múlt héten, ahogy mentem le Orfűre, megállt a Berlingo, ma meg a Skodán szakadt szét a féltengelycsukló, úgyhogy egyelőre nincs tréningkocsim. Az is lehet, hogy (a VW busszal) az LT-vel porolok egyet a pályákon“ – nevet Zsírpapa. 

„A VFTS rendben van. Ma vittem el Kasza Zolihoz, hogy beállítsa. Emlékszel, hogy a Szilveszter Rallyn odavertem a hátulját?

Képzeld el, Szafi, meg Jánoska kicserélték nekem a sárvédőt, a fényező srác meg olyan szépen lefényezte, hogy nem fogod megismerni a kocsi jobb hátulját. Nagyon aranyosak voltak és szeretnék nekik köszönetet mondani.“

Fotó: Zsírpapa

Eddig bírtuk Wirtmann nélkül. 

„Az öreg megnyerte az Orfű Rallyt, mondtam is neki, hogy használja ki, hogy nem vagyok ott. Most a Salgón egyetlen célom van: Zagyvaróna–Cereden akarok egy jót menni. Tudom a tavalyi időmet, annál kell jobbat menni. Majd elválik, hogy szájba tudom-e verni magamat.“

Zsírpapa szurkolótábora eddig sem volt kicsi, de a Salgó Rallyra jelentősen kibővült. 

„Új munkahelyem van, ahol rengeteg Salgótarjáni kollégám van. Mondták, hogy jönnek szurkolni és készítenek molinót. Mondtam nekik, hogy ha meglátlak benneteket a pálya szélén, akkor megállok egy kávéra. Erre azt mondja az egyik, aki Kazáron, a gyorsaságin lakik, hogy ha megállsz, akkor gyere már be hozzám egyet ebédelni. Hát ilyen kollégáim vannak. Imádom őket.“

Fotó: Zsírpapa

Zsírpapával nem könnyű komolyan beszélgetni, de minden alkalommal eljön a pillanat, amikor komolyra fordul a szó. 

„Várjál, most mondom én. Komoly arccal: Szóval, van az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft. és a GQS Kft. Ők olyan aranyosak, hogy támogatnak minket, hogy tudjuk veretni a Salgó Rallyn. Nélkülük nem tudnánk versenyezni. Meg persze a családunk és a szurkolók nélkül sem.

Fotó: Zsírpapa

De nekem a szurkolók is olyanok, mintha a családom lennének. Most meg még a munkatársaim is kint lesznek, úgyhogy mindnekiért megyünk. Nagyon gyorsan fogunk menni, ha pedig gyorsan megyünk, annak látványosnak is kell lenni. Úgyhogy jöjjön minden rallyszurkoló Salgótarjánba és szurkoljon mindenkinek, aki jól megy – ezt üzeni Zsírpapa. Így jó lesz?“

Szerintetek? 

Kállai Tamás: Minden szakaszra jutott valami

0

Nem sikerült teljesíteni a szezonnyitó Orfű Rally-t a Kállai Tamás – Matics Barbara duónak, akiket a balszerencse kísértett egész hétvégén.

„Nagyon nehezen kezdődött a versenyünk, hiszen a nagy hidegnek köszönhetően nem indult be szombat reggel az autónk. Az volt a szerencsénk, hogy nem volt zárt park ferme, hanem mindenki a szervizből indult így be tudtuk húzni a kocsit” – kezdte az Orfű Rally értékelését Kállai Tamás, majd folytatta. „Az első gyorsasági szakasz kemény volt, a nagy hideg megmaradt és nem volt erre az időre alkalmas gumink. A gyorsasági végéig szinte alig tudtam az autót úton tartani.”

A második szakaszon már sütött a nap és ez meglátszódott Tomi és Barbi idején is, hiszen a Lada Kupa harmadik idejét autózták.

„A következő körben még jobban működött a gumi, de sajnos az autó megmakacsolta magát. Nagyon erős rezonancia jött a kocsiba és ha nyomtam a gázt még durvább lett. Valahogy lejöttünk a gyorsaságiról és az etapot is teljesítettük. A következő szakasz előtt sikerült megnézni mi lehet a gond és kiderült, hogy a hardy tárcsa van szétszakadva. Nagyon óvatosan, elakadásjelzővel végigmentünk a negyediken, majd a fiúk megcsinálták az autót a szervizben. A hátrányunk már nagy volt, de nem adtuk fel, gondoltuk a powerstage-en még szerezhetünk pontokat” – tette hozzá Tamás.

Nehéz versenyük volt, sokat küzdöttek a technikával és az időjárással, de arra végképp nem gondoltak, hogy nem érhetnek célba.

„A szerencse ezután sem pártolt mellénk, az ötös gyorsasági szakaszon a cél előtt másfél kilométerrel megállt az autó és nagyon erős benzinszagot éreztünk. Később kiderült, hogy a hardy tárcsa által okozott rezonancia hozta az injektor csavarok lelazulását és emiatt estünk ki. A második szakasz volt az egyetlen, amit tiszta gyorsaságinak mondhatok, ott nagyon éreztem a potenciált az autóban. A részeredmények kecsegtetők a jövőre nézve” – zárta a beszélgetést Kállai Tamás.

A csapat a következő verseny előtt átnézi a teljes autót, mert nem szeretnék, hogy a rezonancia miatt más is problémát okozzon a későbbiekben. Már nagyon vágynak a jó és sikerekben gazdag versenyzésre.

A csapat együttműködő partnereinek köszöni a segítséget!

Fotó és szöveg: Sári Péter / #Rallyhearthu

Strider Zoltán és Apkó András dobogón kezdték az évet

0

Az RC4-es kategória harmadik helyén zárta a szezonnyitó Orfű Rallyt a Gulf Racing Hungary Peugeot-os párosa, a Strider Zoltán–Apkó András duó – áll a csapat közleményében. 

A csapat jól kezdte a hétvégét, folyamatosan jó eredményeket ért el, de sajnos a végére szembe kellett nézniük a technika ördögével, aki szerencsére most sem rontott ajtóstól a házba.

„Nem vagyunk elkeseredve az eredmény miatt, hiszen már a nevezési listán lehetett látni, hogy kemény küzdelmek várhatók. Van egy Rally2-es csoport, ahol többen írták, hogy aki a tízben tud autózni, azok előtt le a kalappal” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán, majd hozzátette. „A kategória dobogó meg lett, ezért boldogok vagyunk, az abszolút öthöz még egy kicsi kell, de mindent meg fogunk tenni, hogy elérjük a célunkat. Volt egy – két apróbb problémánk, amiket szeretnénk kiküszöbölni a későbbiekben.”

Zoli és Andris főként a futóművön szeretne a későbbiekben finomítani, de előtte a váltójukat visszaküldik garanciális szervizre.

„A verseny előtt fel lett újítva a kettes fokozat a váltónkban és a második körben pont ez a kezdett el zajossá válni. A szervizben leengedtük belőle az olajat, amiben komolyabb fémszemcsék voltak. Nem tudjuk mi lehetett az oka, kiállni nem szerettünk volna, ezért a kettes fokozatot csak óvatosan használtuk. A kategória második hely elérhető volt számunkra, de nem mertünk kockáztatni és megelégedtünk a dobogó alsó fokával, ezért az utolsó szakaszon óvatosabban jöttünk le és az új gumikat is megtartottuk a következő versenyre” – tette hozzá Zoli.

Folytatás otthon Egerben, ami előtt szeretnének egy egész napos tesztet tartani.

„Szeretnénk egy komolyabb futómű tesztet tartani, mert úgy gondolom, a jó beállításokkal elérhető lenne a Rally2 abszolút top 5 is. Több lehetőség van a fejünkben. Lehet, hogy elindulunk az R-Cup ceredi versenyén, vagy csaplakozunk valamelyik boldogkői tesztelő csapathoz, ahová hívunk egy futóműves szakembert, aki ezen a téren tud nekünk segíteni” – zárta a beszélgetést Strider Zoltán.

A csapat partnereinek köszöni a segítséget!

Fotók és szöveg: Sári Péter / #Rallyhearthu