Alighanem most nem beszélhetnénk a 42 évesen is mesterien vezető Fernando Alonso brazíliai csodavédekezéséről, ha a 18-20 évvel ezelőtti szabályok lennének érvényben a Forma-1-ben. A spanyol veterán úgy véli, nehezebb dolga volt maga mögött tartania Sergio Pérezt a Brazil Nagydíjon, mint Michael Schumacher az emlékezetes 2005-ös imolai versenyen.

Számtalanszor kapja meg kritikaként a Forma-1, hogy manapság nem szól másról, mint a spórolásról. Azzal együtt, hogy ez durva leegyszerűsítése az alighanem minden korábbinál összetettebb és magasabb szintű csapatmunkát igénylő sportágnak, kétségtelen, hogy az eddigi 73 évében voltak olyan időszakok, amikor nem kellett ennyire odafigyelni a gumikra vagy a motorra, sőt, olyan évek is előfordultak, amelyek során a futamok végig a határon teljesített rövid sprintekből álltak három, olykor akár négy kerékcserével.

A spórolás azonban bizonyos mértékig az F1 eddigi történetének nagy részében jelen volt, legyen szó az autó bármely alkotórészéről, vagy a gumikról, üzemanyagról. Ettől még persze mindannyian szeretnénk azt látni, hogy a világ legjobb pilótái közül húsz 110%-os erőbedobással, teljesítőképessége és koncentrációja határait feszegetve loholja végig a versenyeket, miként az az idei Katari Nagydíjon a megváltozott körülmények miatt megesett. Ám ez korántsem jelentene garanciát az izgalmasabb versenyekre, sőt, arra is láthattunk már számtalan példát, hogy pont fordított hatást ért el az (még a 2011 óta használt DRS-sel is), ha mondjuk szinte nem koptak a gumik.

Az 1988-as Olasz Nagydíj is jó példa arra, hogy akkoriban sem lehetett végigtolni egy versenyt úgy, ahogy a csövön kifért:

Prost tudta, hogy ki fog esni, de előtte megpróbálta tönkretenni Senna versenyét

Most is ezerrel spóroltak

Hogy a múlt hétvégi Brazil Nagydíj izgalmasabb lett-e volna, ha nem kell tojásokon lépkednie a teljes mezőnynek, azt utólag lehetetlen megmondani, de tény, Interlagosban extrém méreteket öltött a spórolás. Amikor például Max Verstappent a 24 körös sprint után az FIA sajtótájékoztatóján arról kérdezték, hogy mikor kezdett el gumit spórolni, a holland közölte, hogy „a felvezető körben.”

„Komolyan mondod? A rajttól kezdve óvtad őket?” – kérdezett vissza csodálkozva Tom Clarkson, a sajtótájékoztató moderátora, mire a háromszoros világbajnok megerősítette, hogy „Nem volt egyetlen olyan kör sem, amelyben a határon mentem. Nem teheted meg, lehetetlen.”

A helyzet pedig a nagydíjon sem volt számottevően más, amit jól mutat többek között Norris versenyben futott leggyorsabb köre. Amikor a fiatal brit új lágy gumikon odalépett neki, 1:12.486-os kört repesztett, ami több mint 2 másodperccel volt jobb Verstappen 5 körös lágy gumin ugyanabban a körben elért 1:14.584-es idejénél, de Verstappen az etapja előző köreiben is 1:14 eleji időket autózott, mert a gumikat óvta, és még így is ő volt a leggyorsabb a mezőnyben.

A maximális tempónál több mint 2 másodperccel lassabban autózni persze nem szexi, viszont szükséges, különben néhány kör alatt kinyírnák a gumikat a versenyzők. Mindez a közhiedelemmel ellentétben viszont nem jelenti azt, hogy a pilótáknak könnyű dolga van, és bárki képes lenne arra, amit csinálnak.

„Kívülről talán gyerekjátéknak tűnhet, de a legtöbb etap nagy részében Lando [Norris] hozta az én köridőimet. Mindig az utolsó 5-10 körben tűnt úgy, hogy jobb a gumikopásunk, de az etapok elején nagyon fókuszálnom kellett, és nem engedhettem meg, hogy hibázzak. Itt a magas gumikopással ráadásul nem a legkönnyebb vezetni. Nem arról van szó, hogy csak nyugodtan begördíted az autót a kanyarba bármiféle következmény nélkül. Igazán oda kellett figyelni, de szerencsére minden, amit csináltunk, beleértve a stratégiát és a kiállásokat is, jó volt” – magyarázta Verstappen, aki végül 8,2 másodperccel nyert a McLaren versenyzője előtt.

Alonso mesterművét is a spórolás tette lehetővé

Az első helyért zajló csata ezzel együtt nem volt látványos, hiszen Norris csak a futam elején tudta támadni Verstappent, majd miután nem sikerült előznie, a holland kicsit rákapcsolt és ellépett, onnantól kezdve pedig a már említett módon menedzselnie kellett a különbséget. Viszont a dobogó harmadik fokáért így is ádáz küzdelem zajlott Fernando Alonso és Sergio Pérez között, ami végül az utolsó két körben csúcsosodott ki az oda-vissza előzéssel, majd a 0,053 másodperces időkülönbségű befutóval.

Ezt a csatát ugyanakkor valószínűleg nem élhettük volna át akkor, ha a spórolást teljesen kivonjuk az egyenletből, és mindenki nyomhatja neki, ahogy a csövön kifér.

Miután Pérez a második etapban, Alonsóénál 5 körrel régebbi közepes gumikon utolérte a spanyolt, hiába volt körönként fél másodperccel gyorsabb nála, kivárásra kellett játszania, különben túlságosan korán kellett volna kiállnia az utolsó kerékcseréjére, és az utolsó etapra is gumihátrányba került volna.

Amikor a Red Bull a bokszba hívta őt, az Aston Martin ahelyett, hogy elnyújtotta volna Alonso második etapját, és a frissebb gumival a pályán próbálta volna visszaszerezni az azt elévágással megszerző Péreztől a harmadik helyet, úgy döntött, hogy kihívja Alonsót, és rábízza, hogy egyforma abroncsokon, a pályán védekezve próbálja megtartani a dobogót.

Így oktatott Alonso védekezést, majd előzte meg Pérezt az utolsó körben (videó)

Ez már elsőre is hatalmas falatnak tűnt, hiszen 24 kör volt hátra, Interlagos pedig a naptár előzésre leginkább alkalmas helyszíne. Ha ezt a 24 kört mindketten padlógázzal, az autó határait feszegetve tehették volna meg, alighanem Pérez a gyorsabb Red Bull-lal simán utoléri és megelőzi a kétszeres világbajnokot, majd eltűnik a távolban. A „spórolós” Forma-1 viszont olyan eszközöket adott a 42 esztendős veterán kezébe, amelyeket elképesztően nagy rutinját, tehetségét és elszántságát kihasználva a maga javára fordíthatott.

Az etap elején Alonso tudatosan visszavett, hogy minél több gumija maradjon a hajrára, és megvárta, míg Pérez utoléri (ez egyébként is elkerülhetetlen volt), majd odalépett a gázra, amit a körönkénti 0,5 másodperces köridőjavulása mutat. Ezzel egyidőben elkezdett szokatlan íveket autózni a pálya utolsó három „rendes” kanyarjában, hogy Pérez ne tudjon közel maradni hozzá, illetve, hogy a célegyenesbe torkolló hosszú padlógázas szakaszra minél jobban gyorsíthasson ki.

Eközben az energia-visszanyerést is úgy kezelte, hogy az egyenesekben ne engedje támadási közelségbe a Red Bullt, miközben azért a gumikat továbbra is óvnia kellett. Viszont a mexikói hasonlóan gondolkodott mögötte, és nem tett fel mindent egy lapra, aminek az lett az eredménye, hogy amikor Alonso 5 körrel a vége előtt maximális tempóra kapcsolt, meglepődve konstatálta, hogy Pérez nemhogy leszakadna, hanem közelebb került, mert ő is hagyott bőven tartalékot a végére a gumikban.

Verstappen verseny közben Alonso és Pérez csatáját nézte, majdnem rá is fázott

Az utolsó előtti körben így aztán csak elkapta az Aston Martint, ezzel azonban nem volt vége, Alonso mindent egy lapra feltéve az utolsó kör elején extra rövidet fékezett a célegyenesben, amivel védekezésre kényszerítette Pérezt, ezzel pedig megágyazott a 4-es kanyar előtt kivitelezett agresszív előzésének, hogy aztán a kör végén csupán egy hajszállal érjen előbb célba, mint az őt DRS-sel támadó ellenfele.

Nehezebb volt, mint Schumacher ellen

A szinte a teljes futamon át tartó, a különböző szakaszokban eltérő mértékű spórolás tehát körömrágós fináléhoz vezetett, amely során már egyikük sem spórolt, hanem apait-anyait beleadva vezetett.

Hogy ez volt-e Alonso pályafutásának legjobb versenye, azt nehéz megmondani, hiszen annyi kivételes futamot teljesített már a spanyol, de a védekezésből adott mesterkurzusa miatt könnyű meglátni a párhuzamot a 2005-ös San Marinó-i Nagydíjjal. Akkor Michael Schumacher sokkal gyorsabb Ferrariját tartotta fel a futam utolsó harmadában, majd nyerte meg a versenyt, amire a mai napig hősies tettként emlékezünk, és valóban az is volt, de Alonso szerint Pérezzel szemben nehezebb dolga volt.

Két elfeledett tényező, ami nélkül nem jött volna létre Schumacher és Alonso legendás csatája

„2005-ben könnyebb volt, mert nem volt DRS. Most, a DRS-sel kicsit más, és kicsit másként is kell játszadozni a dolgokkal – felelte az FIA sajtótájékoztatóján az erre vonatkozó kérdésre. – A gumikezelés is nagyon más, mint akkoriban, amikor nagyjából végig lehetett nyomni a gumiknak. Az is igaz, hogy DRS nélkül akkoriban nem tudtál volna visszavágni, most pedig volt még egy esélyem. Azért vezették be, hogy javítson a show-n, a brazil futam pedig jó példa erre.”

Persze, ízlés dolga, hogy kinek melyik csata tetszett jobban, és a maga nemében mindkettő emlékezetes és páratlan. De az tény, hogy a jelenlegi Forma-1 olykor nagyobb teret biztosít egy pilótának arra, hogy a rendelkezésre álló eszközök maximális kihasználásával maradandót alkosson, mint az, amelyben „csak” nyomni kellett a gázt, ahogy a csövön kifért.