Kezdőlap Blog Oldal 809

Ogier a negyedik hely ellenére is pozitív hangulatban fejezte be a Közép-Európa Rallyt

0

Sébastien Ogier szeretett volna legalább dobogóra állni a Közép-Európa Rallyn, ez azonban lehetetlenné vált egy defekt miatt. A nyolcszoros világbajnok végül a negyedik helyet szerezte meg, és a versenyt pozitív hangulatban tudta befejezni. 

Sébastien Ogier szeretett volna legalább dobogóra állni a WRC új versenyén, a Közép-Európa Rallyn, azonban már az első pénteki szakaszon defektet szedett össze, ami után motivációját vesztette. Végül a verseny második felének szárazabb körülményei között már magabiztosabban tudott vezetni és a negyedik helyen zárt. 

“Az egész verseny nagyon nehéz volt számomra, mert az eső miatt nem volt jó a pénteki rajthelyem, a defekt után pedig nehéz volt motiváltnak maradnom – mondta Sébastien Ogier a verseny után a WRC hivatalos oldalának. – Ezen a versenyen nem sikerült a legjobb formámat nyújtani, bár a szárazabb pályákon már magabiztosabb voltam. Néhány szakaszt sikerült nyerni, így legalább pozitív hangulatban tudtam befejezni a versenyt. Már várom a Japán Rallyt, ahol szeretném győzelemmel zárni a szezont.” 

A nyolcszoros világbajnok szerint Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen megérdemelte a második vb címet, melyet a német, cseh és osztrák versenyen biztosított be. 

“Gratulálok Kalle és Jonne világbajnoki címéhez. Újabb nagyszerű szezon végére tettek pontot, biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó vb címük. Elfyn Evanst azonban sajnálom, mert nagyon jól teljesítettek idén.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Dráma drámát követett a WRC2 Közép-Európa Rallyján – videós összefoglaló

0

Hihetetlenül fordulatos rallyt hozott a WRC2 Közép-Európa Rallyja, szinte folyamatosan követték egymást a drámai pillanatok. Íme a kategória versenyének videós összefoglalója.

Verstappen és Leclerc lassan utolérheti a Senna-Prost kettős rekordját

0

A Mexikói Nagydíj már a 10. olyan verseny volt, amelyet Max Verstappen úgy nyert meg, hogy Charles Leclerc indult a pole pozícióból, így már nem sok kell, és meglesz Ayrton Senna és Alain Prost páros rekordja.

Charles Leclerc pályafutása 22. pole pozícióját szerezte a Mexikói Nagydíjon, de miként a korábbi 21 rajtelsőségéből 17 alkalommal, most sem jött össze neki az első rajtkockából indulva a győzelem. Viszont Max Verstappennek igen, amivel a holland nemcsak, hogy utolérte Alain Prostot az örökranglistán, hanem 10. elsőségét szerezte „Leclerc-pole-ból”, amivel eggyel közelebb került egy újabb rekordhoz, méghozzá egy igen furcsához.

Az éveken át ölre menő párharcot vívó Ayrton Senna-Alain Prost kettős ugyanis az, amely a legtöbbször eljátszotta ezt, náluk Prost volt az, akinek 13-szor sikerült győznie úgy, hogy Senna indult az első helyről. Matematikailag ezt a számot akár már az idén utolérhetik Verstappen és Leclerc, ha mind a három hátralevő versenyen a Ferrari pilótája szerzi meg a pole pozíciót és a holland nyer.

Ayrton Sena, Alain Prost, McLaren, Német Nagydíj 1989
Az 1989-es Német Nagydíjon Sennának sikerült győznie az első helyről de 13 alkalommal Prost nyert úgy, hogy a brazil rajtolt a pole-ból / Fotó: Honda Archive

Persze ennek Charles Leclerc vajmi kevéssé örülne, hiszen már így is nagyon rosszul fest az önéletrajzában, hogy eddigi 22 pole pozíciójából csak 4-szer nyert, ami csupán 18%-os arány. Noha azt hozzá kell tenni, hogy ez leginkább az egy körön rendre gyors, versenyben viszont visszaeső autókkal előálló Ferrari szegénységi bizonyítványa. Egyébként még így sem Leclerc az, akinek a legrosszabb ez a mutatója, mert René Arnoux például pályafutása során megszerzett 18 pole pozíciójából mindössze kettőt váltott győzelemre, Chris Amonnek pedig 5 alkalomból egyszer sem sikerült nyernie.

Eközben az egyetlen pole-t szerző és abból nyerő pilótákat leszámítva (hárman vannak ilyenek: Pastor Maldonado, Thierry Boutsen, Jo Bonnier, Pat Flaherty és Bill Vukovich, de utóbbi kettő az F1-es naptárba beleszámító Indy 500-at nyerte meg) Max Verstappen 83,33%-kal toronymagasan vezeti a pole pozícióit legjobb arányban győzelemre váltó versenyzők listáját, hiszen eddigi 30 pole pozíciójából 25-öt győzelem követett. A jelenlegi mezőnyből Fernando Alonsóé a második legjobb arány, ő 22 pole-ból 14-szer győzött (63,64%), míg a pole pozíciók és győzelmek számának örökranglistáját egyaránt vezető Lewis Hamilton 104 rajtelsőségből 61 győzelemmel 58,65%-on áll.

Rovanpera váratlan döntést hozhat jövőjével kapcsolatban?

0

Sajtóspekuláció szerint Kalle Rovanpera azt követően, hogy a hétvégén megszerezte második vb címét, 2024-ben akár szünetet is tarthat karrierjében. 

Igen érdekes pletyka indult el Németországból, ugyanis a Motorsport Aktuell szerint Kalle Rovanpera mivel túl zsúfoltnak találja a jelenlegi szerződésében foglalt kötelezettségeket, 2024-ben akár szünetet is tarthat karrierjében. 

A magazin szerint azonban az is előfordulhat, hogy Sébastien Ogier-hoz hasonlóan csak részmunkaidős szerződést köt. 

Ahogy a Toyotánál Elfyn Evans, Sébastien Ogier és Takamoto Katsuta szerződése, úgy Kalle Rovanperáé is lejár 2023 végén és eddig csak Jari-Matti Latvala csapatvezető szerződését hosszabbította meg a japán gyártó. 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

A Motorsport Aktuell arra is felhívta a figyelmet, hogy 2019-ben Kalle Rovanpera félbeszakította kötelező sorkatonai szolgálatát, hogy a versenyzéssel tudjon foglalkozni. 

Jari-Matti Latvala korábban azt mondta, szeretné a jelenlegi csapatot együtt tartani 2024-re is. 

Már csak két fiatal küzd a Rally1-es lehetőségért a Toyota junior programjában, 2024-ben már Rally2-es autóval az ERC-ben

0

A Toyota Gazoo Racing kedden döntött junior programjában részvevő versenyzők jövőjéről, már csak ketten maradtak, akik versenyezhetnek egy jövőbeni Rally1-es lehetőségért. 

A Toyota Gazoo Racing junior programjában idén Hikaru Kogure, Nao Otake és Yuki Yamamoto tanulhatott, a szezon végeztével azonban a japán gyártó úgy döntött, hogy 2024-ben már csak Kogure és Yamamoto folytathatja a tanulást, ők azonban Rally2-es autóval. 

Otake továbbra is támogatást kap a Toyotától, azonban jövőre már a Japán Rally Bajnokságban folytatja karrierjét. 

A fiatalok idén Rally4-es Renault Clióval versenyezhettek Európában, Hikaru Kogure és Yuki Yamamoto 2024-ben azonban megteheti első lépéseit Rally2-es autóval. 

A Toyota jövőre az ERC és WRC néhány versenyén is lehetőséget adna a fiataloknak, arról azonban nem született döntés, hogy a vadonatúj Rally2-eds Toyotával folytatják-e a programot, vagy más márkával. 

“A fiatal versenyzők idén nagyon jól teljesítettek – mondta Mikko Hirvonen, a fiatal japán versenyzők edzője. – Nagy tapasztalatra tettek szert mind a rallyversenyzés, mind pedig az élet terén. Sajnos mindhármuk számára nem tudtuk biztosítani az Eb-n való részvételt. Yuki Yamamoto idén igazán erős teljesítményt mutatott be, Hikaru Kogure pedig kevés rally tapasztalattal érkezett hozzánk, de sikerült egy a tapasztalatot komolyan bővíteni. Nao Otake is igen jól dolgozott, és örömmel támogatja a Toyota a Japán Rally Bajnokságban.” 

Kogure és Yamamoto tehát Rally2-es autóval folytathatja 2024-ben, a japán gyártó finn edzőközpontjába, pedig hamarosan a junior program harmadik generációja érkezik.  

A junior program első győztese Takamoto Katsuta volt korábban, aki 2019-től már a WRC legerősebb kategóriájában szerepel. 

Nyírádon dőlnek el a tereprally bajnoki címek

0

A hatfordulós Révész Tereprally Országos Bajnokság utolsó versenyeként november 2-4. között Nyirád térségében rendezik a Raid of the Champions-t, amely a Közép-Európai Zóna Bajnokság zárófutamaként is szolgál. A 64 fős mezőnyben komoly csatákra számíthatunk, hiszen sem T1, sem T4 NAT kategóriában nem dőlt még el a bajnoki cím sorsa.

Ismét eltelt egy év és itt tartunk az utolsó verseny előtti napokban. Nagyon változatos, erős bajnokság áll mögöttünk és ez a változatosság fogja jellemezni a VII. Raid of the Champions futamot is, ami mindannyiunk nagy kedvence. Ez minden évben egy öröm rallye, tapintható a szeretet a bennünket vendégül látó kistelepülések lakói, vezetői irányából is. Minden évben törekszünk az esemény jobbá tételére és bár nagyon összetett és egyre nehézkesebb az útvonalak engedélyeztetése, felmérhetetlen segítséget kapunk az összes polgármestertől, erdészettől, mezőőrtől, gazdálkodóktól – és annak ellenére, hogy néhány napja ki kellett vennünk a méltán kedvelt újdörögdi lőtéren átvezető 20 km-t a szelektív szakaszunkból–, a Honvédségtől. Nagyon köszönöm mindenkinek!” – mondta Garamvölgyi Zoltán a verseny főszervezője.

Nem volt zökkenőmentes a futam megszervezése, azonban új terepek bevonásával  sikerült összeállítani egy sokrétű, izgalmas és kihívásokkal teli, élvezetes útvonalat, idei újításként egy csodálatos erdészeti területtel kiegészítve a nyomvonalat.

„Azt is kimondhatjuk, hogy ha ezt nem tesszük, akkor a lőtér elvesztésével a rendezvény is megvalósíthatatlan lett volna. Így viszont minőségileg meg tudtuk tartani a korábbi szintet és a sok változásnak köszönhetően egy megújult ROC zárja az évet. Sajnos motorosok, valamint quadosok nélkül zajlik a futam, de őszintén remélem, hogy jövőre újra láthatjuk őket minden versenyen” – folytatta Garamvölgyi.

Foto: Raid of the champions

A résztvevők számára minél rugalmasabb lebonyolítást igyekeztek megvalósítani a szervezők, így csütörtökön lezajlik minden kötelező adminisztratív teendő, péntek reggel pedig „házhoz menő technikai átvétel” lesz a szervizparkban – mely már a Nyír1Baján is nagy sikert aratott. 11:15-kor a 30 km hosszú első speciállal rajtol a verseny, amit délután még kétszer teljesítenek az indulók. A szombati SS4, SS6, SS8 és SS10 helyenként ismerős lesz, a körverseny tatalmazza a nagy kedvenc kivezető szakaszt is. A hosszabb – közel 40 kilométeres-, SS5, SS7, SS9 és SS11 szintén sok újdonsággal és két irányban várja a mezőnyt. Az eredményhirdetés szombat este – az egész hétvégén versenyirodánknak is otthont adó-, nyirádi Ady Endre Művelődési Ház színháztermében lesz az elmaradhatatlan nyirádi grillázs torta serlegekkel!

Foto: Raid of the champions

A verseny megszervezése és az azon való részvétel nem zárja ki egymást, így nem volt kérdés, hogy Garamvölgyi Zoltán is ringbe száll a híres trófeáért: „Természetesen annyira önző vagyok, hogy idén sem szeretném kihagyni az élményt amiért oly sokat dolgozunk, ezért ismét rajthoz állok a régi felállásban Antival és a teljes Garilla Csapattal.”

Foto: Raid of the champions

A szervezők már a jövő évre is nagy tervekkel készülnek, többek között az Olasz Bajnoksággal való együttműködésről is tárgyalások zajlanak majd a ROC alatt: „Külön motiváció, hogy megfigyelőként vendégül látjuk régi barátomat és kollégámat – az Italian Baja szervezőjét Mauro Tavella urat, akivel komoly együttműködést tervezünk a jövő évben. A tervek szerint a magyar bajnokság júliusban az Italian Baján tartja harmadik vagy negyedik futamát és cserébe az olasz bajnokság a Raid of the Championson zárja az évet. Nagy köszönet jár az előkészítő tárgyalásokért Trebitsch Mikinek, aki hónapokon át egyeztetett Mauroval” – vázolta a jövő évi törekvéseket Garamvölgyi Zoltán.

Foto: Raid of the champions

 

Családja megfontolta, hogy nyilvánosságra hozza Michael Schumacher egészségi állapotát

0

Michael Schumacher ügyvédje nyilatkozott arról, hogy miért nem tárták soha a nyilvánosság elé a több mint 9 évvel ezelőtt kis híján végzetes síbalesetet szenvedett hétszeres világbajnok egészségi állapotát.

Michael Schumacher 2013 decemberében bekövetkezett síbalesete óta családja abban a felfogásban védi a hétszeres világbajnokot, amiben tette ezt ő a szeretteivel a Forma-1-es karrierje alatt, és gyakorlatilag semmilyen információt nem árul el arról, hogy milyen állapotban van a súlyos fejsérülést szenvedett pilóta.

Az utolsó konkrét információ a család részéről az volt, hogy Schumachert 2014 júniusában felébresztették a mesterséges kómából, majd egy svájci rehabilitációs központba szállították, később pedig hazatért az otthonába, ahol azóta is a felépülésért küzd. A sérüléseinek részleteit és állapotát azonban soha nem osztották meg a nyilvánossággal.

Idővel az apró információmorzsákból azért így is össze lehetett rakni a nem túl szívderítő képet, 2016-ban a család ügyvédje például bíróságon cáfolta a német Bunte magazin azon állításait, melyek szerint Schumacher képes járni, és közölte, hogy a német pilóta még a terapeutáinak segítségével sem tud lábra állni. Ez az információ gyakorlatilag az eddigi egyetlen biztos pont, de ez is a 7 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi.

Hogy lehet most Michael Schumacher? – 9 éve történt a hétszeres világbajnok síbalesete

Persze a 2021-ben megjelent Schumacher című Netflix-dokumentumfilmből is lehetett következtetni arra, hogy a hétszeres világbajnok csak halvány árnyéka régi önmagának – ha egyáltalán jelen van – de a családtagjai és szerettei a filmben szereplő interjúk során is nagyon ügyeltek arra, hogy ne mondjanak konkrétumokat.

Az ilyen szintű hírzárlat miatt Schumacherék a megértő szavak mellett rengeteg kritikát is kaptak az évek során, mondván a rajongók milliói érdemelnének annyit, hogy megtudják, mi van a kedvencükkel. Felix Damm, Schumacher ügyvédje pedig most elárulta, hogy a család meg is fontolt egy ilyen forgatókönyvet, de végül arra jutott, hogy ezzel olyan lavinát indítana el, amelyet soha nem tudna megfékezni.

„Ez mindig arról szólt, hogy védjék a magánügyeket. Természetesen sokat egyeztettünk arról, hogy ez miként lehetséges, így azt is megfontoltuk, hogy egy végső jelentés Michael egészségi állapotáról lenne-e a helyes lépés. Ez azonban nem vetett volna véget ennek, és folyamatosan újabb „vízállás jelentéseket” kellett volna közzétenni. Mert nem az érintettek dolga véget vetni a médiaérdeklődésnek” – nyilatkozta az ügyvéd a német LTO-nak.

Szívszorító szavak: barátja szerint nincs remény Michael Schumacher felépülésére

„Újra és újra, egy, kettő, három hónappal, vagy évekkel annak közzététele után visszautalhattak volna egy ilyen jelentésre azt kérdezve, hogy »És most mi a helyzet?«. És ha ezután fel akartunk volna lépni az efféle újságírás ellen, akkor meg kellett volna küzdenünk azzal, hogy korábban önként tártuk nyilvánosság elé a helyzetet” – mutatott rá Damm arra, hogy csak a saját dolgukat nehezítették volna meg azzal, ha úgy döntenek, először és utoljára pontosan elmondják, milyen állapotban van Schumacher.

Az ügyvéd megérti, hogy a közvélemény továbbra is kíváncsi a hétszeres világbajnok állapotára, de úgy véli, a többség megérti, hogy miért nem hozhatják nyilvánosságra ezt. „Természetesen [megértem az igényt], de közben azt is hiszem, hogy a rajongók jól meg tudnak birkózni ezzel a helyzettel, és tiszteletben tartják a tényt, hogy a baleset elindított egy folyamatot, amely során a magánszféra védelme szükséges, és folyamatosan megfigyelés alatt fogjuk tartani ezt a helyzetet.”

Halttunen: Kalle Rovanperával az idei bajnokságban még tovább fejlődtünk

0

Jonne Halttunen Kalle Rovanpera mellett idén megszerezte második vb címét, a finn navigátor pedig a Közép-Európa Rally után elárulta, a 23 éves Rovanpera és ő is tovább fejlődött az idei szezon során.

Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen idén mindössze egy versenyen esett ki a WRC eddigi 12 versenye során, igaz ez pont hazai, finn versenyükön történt, azonban a többi versenyen nyújtott teljesítménnyel idén is megszerezték a vb címet.

“Igyekeztünk minden versenyen a legjobban szerepelni, azonban minden versenyt lehetetlen tökéletesen teljesíteni – mondta Jonne Halttunen a Közép-Európa Rally után. – Azt hiszem, idén sikerült mindkettőnknek fejlődni. Kalle szeretne minden versenyen nyerni, egyszerűen után veszíteni. Ugyanakkor a korábbiakkal ellentétben már nem kell nyugtatnom. Saját maga is le tud nyugodni, ha arra van szükség. Nagyon sokat fejlődött tavaly óta a különböző helyzetek kezelése terén. Jelenleg nagyon jól tudunk együtt dolgozni, miközben mindketten a saját feladatunkra koncentrálunk.”

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Halttunen arra számított, hogy csak Japánban dől el a vb cím sorsa, így megkönnyebbült a WRC új versenye végén.

“Ez a szezon sok stresszt tartogatott, ezért megkönnyebbülés, hogy már a szezonzáró előtt sikerült megszerezni a vb címet. Idén sokkal nagyobb verseny folyt a vb címért, mint tavaly. Az első négy verseny nagyon kiegyensúlyozott csatát hozott, csak ezt követően tudtunk egyre nagyobb előnyre szert tenni.”

A csalódott Evans szerint Rovanpera nagyon megérdemelte a vb címet

0

2020 és 2021 után ismét alulmaradt a vb címért folytatott csatában Elfyn Evans, így érthetően csalódott, de elismerte Kalle Rovanpera elképesztő tehetségét. 

“Természetesen csalódott vagyok, hogy nem sikerült megszerezni a vb címet – mondta Elfyn Evans a Közép-Európa Rally után. – Már régóta csak matematikai esélyünk volt, de ez nem enyhíti a csalódást. Gratulálok Kalle Rovanperának és Jonne Halttunennek, nagyon megérdemelték a vb címet! Hihetetlen szezonjuk volt, mely során, amikor lehetőségük volt, mindig maximális pontot szereztek.” 

“Kalle hatalmas tehetséggel rendelkezik, úgy tűnik, csak jó dolgot tud csinálni az autóban, és nagyon jó a vezetési stílusa. Kalle és Jonne között igen jó a közös munka is. Úgy dolgoznak nagyon keményen, hogy folyamatosan élvezik is amit tesznek. Kétségtelen, hogy nagyon jó versenyzők. Biztos vagyok benne, hogy a következő években is nagyon nehéz lesz őket legyőzni. Szeretnénk fejlődni mi is a jövőben, és szeretnénk megnehezíteni a dolgukat.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Elfyn Evans 2020-ban és 2021-ben Sébastien Ogier legfőbb kihívója volt a vb címért folytatott csatában, azonban mindkétszer a francia versenyző került ki győztesen. 

A walesi toyotásnak pedig a Japán Rallyn komoly csatát kell vívnia a második helyért is, mivel Thierry Neuville csak hét ponttal követi a bajnokságban, míg Ott Tanak 29 pontos hátránnyal a harmadik. 

Jöhet az F1 idei bombahíre: Alonso válthatja Pérezt a Red Bullnál 2024-ben?

0

Vad pletyka kapott szárnyra a Forma-1-ben, aminek megtörténte már most garantálná a tűzijátékot a 2024-es évre.

Miután az egyik neves, hiteles és jól értesült spanyol riporter felkavarta az állóvizet azzal, hogy olyan pletykát hallott, amit nem akar elhinni, egy lengyel újságíró bedobta a sziklát az idei pilótapiac állóvizébe (elvégre már csak egyetlen ülés kiadó 2024-re) azzal, hogy Fernando Alonso az év végén elhagyhatja a tulajdonosváltás előtt álló Aston Martint.

Lévén a kétszeres világbajnok semmi jelét nem mutatja annak, hogy jövőre ne akarna a Forma-1-ben versenyezni – a Mexikói Nagydíj után is úgy nyilatkozott, hogy jövőre visszatér oda –, rögtön elkezdték találgatni azt is, hogy hol folytatja, és egyre több helyen jelent meg, hogy a Red Bullnál köthet ki, ahol az alulteljesítő Sergio Pérez helyére érkezhet.

A meglehetősen vad pletyka persze továbbra is csak pletyka, de lépésről lépésre egyre többen szállnak fel az Alonso-Red Bull vonatra. Megtette ezt például a Red Bull spanyol X-oldala (korábban Twitter), amikor az alábbi emojit posztolta, amit az Autosport is megosztott két fotóval. Az egyik Alonso, a másikon a Red Bull idei autója látható…

Természetesen simán elképzelhető, hogy az egészből nem lesz semmi, és a pletyka marad pletyka, vagy végül kiderül, hogy valami más áll a háttérben. Alonso saját elmondása szerint mindenesetre hat alkalommal kapott ajánlatot a Red Bulltól pályafutása során, legutóbb 2013-ban, de mindegyik alkalommal visszautasította azt. Lehet, hogy most jött el az idő, hogy a Max Verstappennel egyébként baráti viszonyban levő spanyol egy Adrian Newey által tervezett autóba üljön?

FRISSÍTÉS

Közben Pedro de la Rosa, az Aston Martin nagykövete és Alonso közeli barátja is beszállt a sejtelmes üzengetésbe, és az alábbi Elon Musk-idézetet tette közzé: „Inkább leszek optimista és tévedek, minthogy pesszimista legyek és igazam legyen.”