Kezdőlap Blog Oldal 810

Mikkelsen maga is meglepődött második vb címén

0

Andreas Mikkelsen bebiztosította második vb címét a WRC2-ben a rengeteg fordulatot hozó Közép-Európa Rally Power Stage szakaszának megnyerésével. A norvég versenyző bevallotta, az idei szezon kezdetén még nem számított vb címre. 

Andreas Mikkelsen 2021-ben már vb címet tudott szerezni a WRC2-ben Mads Ostberget megelőzve, majd tavaly műszaki hibák miatt a bajnokság második helyén zárt. 

Idén pedig úgy tűnt, hogy a 34 éves versenyző nem tud teljes szezont menni a WRC2-ben, eleinte csak négy verseny szerepelt programjában. 

“Idén elég nagy volt a nyomás rajtunk, mert eredetileg csak négy WRC2-es verseny szerepelt a programunkban – mondta Andreas Mikkelsen a Dirtfishnek. – Azonban tudtuk, hogy sikerek esetén, ez a program bővülhet. Ebbe a négy versenybe azonban nem fért bele a hibázás, tehát hiba nélkül kellett nagyon gyorsan vezetni.” 

A norvég versenyző karrierjének egyik legnagyobb győzelmét a görög Akropolisz Rallyn aratta, ahol az első napon három defektet szedett össze, majd ezt követően tudott nyerni. 

“Ez egy nagyon különleges verseny volt. A defektek után gyakorlatilag semmi másra nem koncentráltunk, mint, hogy olyan gyorsak legyünk, amennyire csak tudunk. Régen volt már olyan versenyünk, ahol csak a tempóra koncentráltunk. Nagyon jó tempót tudtunk produkálni és ez végül győzelemhez segített.” 

Fotó: Andreas Mikkelsen

A Közép-Európa Rallyn ugyanakkor jól kezdett Mikkelsen, majd hibázott, ami után úgy tűnt, Gus Greensmith olyan eredményt tud elérni, hogy csak Japánban derül ki, hogy ki lesz a bajnok idén. 

“Jól indult a hétvége, vezettük a versenyt, azonban a negyedik szakaszon kicsúsztunk. A nézők segítségével sikerült folytatni a versenyt, de a sok elvesztett idő miatt, onnantól csak a Power Stage-et vártuk. Gus is hibázott és defektet szedett össze pénteken, majd később egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a Power Stage dönthet, hogy már ezen a hétvégén sikerül-e vb címet szerezni. A záró szakaszon igyekeztünk nagyon gyorsak lenni, és Gus hibájával, valamint a mi szakaszgyőzelmünkkel sikerült megnyerni a bajnoki címet.” 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Mivel Mikkelsen csak három pontot tudott volna szerezni a Power Stage-en, Greensmith a negyedik helye mellé elég lett volna egy pontot gyűjtenie, hogy csak Japánban dőljön el a bajnokság, azonban a brit versenyző megforgott és csak hetedik időt autózott. Így a két versenyző között pont egyenlőség alakult ki a bajnokságban, azonban mivel Mikkelsen három, Greensmith pedig két versenyt tudott nyerni, így a norvég versenyző már a WRC új versenyén bebiztosította második vb címét. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

“A bajnoki cím azért is nagyon szép, mert a szezon elején nem számítottunk rá. Csak négy versennyel a naptárban, ezt nem lehetett volna elérni, azonban a sikerekkel bővült a naptár, és végül sikerül eljutni Japánba is. Örülök, hogy már ezen a hétvégén eldőlt a bajnoki cím, mert Japánban nagyon unalmas lett volna úgy versenyezni, hogy még egy pont kell a vb címhez. Most azonban Japánban tudunk egy igazán jó ízűt autózni, nyomás nélkül, felszabadultan.” 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Mikkelsen második vb címével pedig beérte a WRC2 legeredményesebb versenyzőjét, Nasser Al-Attiyah-t, aki ugyancsak két vb címet tudott szerezni a kategóriában.

Itt a rekordot jelentő statisztika, ami megmutatja, miért nem tarthatja meg Pérezt a Red Bull

0

Még Michael Schumacher legdominánsabb évében, vagy Nigel Mansell világbajnoki diadalmenetében sem kapott akkora verést a második helyezett, mint amekkorát az idén kap Sergio Pérez a saját csapattársától. Persze ez a statisztika nem csak ő tünteti fel rossz fényben (miközben persze Max Verstappen és a Red Bull érdemeit dicsőíti), de mivel ő ül ugyanolyan autóban, mint a mindenkit leigázó holland, rá nézve a leginkább kínos.

Noha Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója sem kritizálta a Mexikói Nagydíj első körében igencsak optimista manővere miatt kieső Sergio Pérezt, továbbra sem lehetünk biztosak benne, hogy a mexikói pilóta helye biztosított 2024-re. Persze a megtartása mellett szól, hogy valószínűleg jelentős összeget kellene fizetni neki, ha felbontanák a szerződését, az idei teljesítménye azonban komoly kérdőjeleket vet fel a folytatásra.

A gyerekeket megríkató Pérez megmagyarázta, amit nem lehet, de valahol meg lehet érteni őt

Miközben Max Verstappen idei 16. győzelmét aratva utolérte az 51 győzelemmel álló Alain Prostot az örökranglistán, illetve az elmúlt két évet tekintve annyi elsőségnél (31) tart, amennyit az 1992-es világbajnok Nigel Mansell a teljes pályafutása alatt szerzett, Pérez csak szenved. Neki legyen mondva, Mexikóban nem volt sokkal lemaradva Verstappentől, és az időmérőn összegyűjtött 16 százados hátránynál a Red Bull sem kívánhat többet, de aztán a verseny első körében az egészet a kukába dobta, amivel ráadásul 19 pontot adott Lewis Hamiltonnak az összetett második helyéért zajló versenyben.

Pérez három futammal a vége előtt pedig egészen döbbenetes, 251 pontos hátrányba került csapattársához képest, azaz eddig Verstappen pontjainak csupán 48,88%-át szerezte meg. Ez pedig jelenleg minden idők legnagyobb különbségű végeredményét vetíti előre, hiszen még soha nem volt ekkora a %-os differencia a világbajnok és a második helyezett között.

Jelenleg az 1992-es szezon vezeti ezt a rangsort, akkor a második helyezett Riccardo Patrese 56 pontot gyűjtött, ami a 108 ponttal záró Mansell pontjainak 51,85%-a. Ha úgy tetszik, ezzel holtversenyben az 1997-es szezon áll, amelyben a 42 pontos Heinz-Harald Frentzen a világbajnok Jacques Villeneuve 81 pontjának szintén 51,85%-át szerezte, de ez csalóka, hiszen a Williams németje úgy érte el ezt a helyezést, hogy a jerezi ütközés miatt Michael Schumachert megfosztották az összes az évi pontjától.

A harmadik helyen 2001-et találjuk, (Schumacher 123, David Coulthard 65 pont – 52,84%), aztán jön 1971 (Jackie Stewart 62, Ronnie Peterson 33 pont – 53,23%), majd 2002 (Michael Schumacher 144, Rubens Barrichello 77 pont – 53.47%).

Forma-1, Nigel Mansell, Williams, 1992
Eddig senki nem lépte le nagyobb fölénnyel a második helyezettet, mint Mansell 1992-ben / Fotó: Williams Racing

Persze fontos hangsúlyozni, hogy ez a statisztika az első és második helyezett közötti differenciára, és nem a csapattársak közti különbségre vonatkozik – noha a felsorolt párosítások közül 1992-ben, 1997-ben és 2002-ben is adott csapat két pilótája végzett az első két helyen –, tehát csapaton belül előfordult nagyobb differencia, és Verstappen óriási fölénye nemcsak Pérez, hanem a többi csapat teljesítményét is beárazta. De mégiscsak a mexikói ül ugyanolyan autóban, mint a holland, azaz tőle lenne a leginkább elvárható, hogy ne maradjon le ennyire.

Hogy fokozzuk a kettejük közti szakadék érzékeltetését, vegyük számításba, hogy a jelenlegi pontrendszerben ekkora különbséget nehezebb elérni, hiszen például a második helyért járó pontmennyiség az első helyezett által gyűjtött pontok 72%-át teszi ki, míg 1991 és 2003 között ez az arány 60%, 1961 és 1990 között pedig 66,6% volt. Így, ha az idei eredményeket átváltanánk az 1991 és 2003 között alkalmazott 10-6-4-3-2-1-es szisztéma szerint, még durvább lenne a differencia, mert Verstappennek 174, Péreznek pedig 64 pontja lenne, azaz a mexikói versenyző csapattársa pontjainak mindössze 36,78%-ával rendelkezve állna a második helyen. Persze Pérez még kozmetikázhatja ezt, miként az sem biztos, hogy ő lesz a második, hiszen Lewis Hamilton már csak 20 ponttal van lemaradva mögötte. Az eddigiek alapján azonban az a valószínűbb, hogy legyen bárki az ezüstérmes, a mostaninál csak nagyobb lesz a hátránya a szezon végére.

Ráadásul az idén sem Pérez, sem Verstappen nem esett ki műszaki hiba miatt versenyen, míg 1992-ben Mansell kétszer, Patrese háromszor búcsúzott így. 1997-ben Villeneuve és Frentzen is 1-1 alkalommal adott fel futamot az autója meghibásodása miatt, míg 2001-ben Schumacher 2-szer, Coulthard 4-szer, 1971-ben Stewart és Peterson is 1-szer, 1-szer tette ezt meg, 2002-ben pedig ez az arány 0-4 volt Barrichello irányába. Azaz még ez sem torzítja a Red Bull két jelenlegi versenyzője közötti hatalmas különbséget, ami csak az olyan években fér bele, mint amilyen az 1992-es volt a Williamsnek, a 2001-es és 2002-es pedig a Ferrarinak, amikor olyan mértékű volt az adott csapat dominanciája, hogy így is megnyerték a konstruktőri címet.

Az idén a Red Bull valószínűleg akkor is konstruktőri világbajnok lenne, ha csak Verstappen pontjait számítanának a konstruktőri pontversenyben, de ettől még nincs garancia arra, hogy jövőre is ekkora lesz az energiaitalos csapat fölénye, és Pérez bukdácsolása akkor is belefér majd a pontok terén. Arról nem beszélve, hogy egy szoros bajnoki küzdelemben elengedhetetlen, hogy egy csapat két autóval vegye fel a versenyt a riválisokkal szemben, és a második számú versenyző pontokat raboljon az ellenfelektől, illetve taktikai téren szélesítse a repertoárt. Ekkora lemaradással ezt nehéz lesz megtenni.

Mika Hakkinen és Sébastien Loeb is gratulált Rovanpera második vb címéhez

0

Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen a Közép-Európa Rally második helyezésével megszerezte a második rally világbajnoki címet, amihez a kétszeres F1-es világbajnok, Mika Hakkinen és a kilencszeres rally világbajnok Sébastien Loeb is gratulált. 

Kalle Rovanpera 23 évesen minden idők legfiatalabb kétszeres rally világbajnoka lett, miután a Közép-Európa Rallyn második helyen zárt Jonne Halttunen navigálásával. A verseny után sorban gratuláltak a motorsport valamelyik szakágában korábban vb címet elért versenyzők. 

A kétszeres F1-es világbajnok Mika Hakkinen az X-en gratulált újra osztva tavalyi bejegyzését, de hozzátéve, hogy “Gratulálok Kalle Rovanpera ismét! Kétszeres WRC bajnok mindössze 23 évesen, wow!” 

A kilencszeres rally világbajnok Sébastien Loeb annyit írt, hogy “Szép volt Kalle Rovanpera és Jonne!” 

Az idei vb címért folytatott csatában Rovanpera legnagyobb riválisa, Elfyn Evans ugyancsak gratulált csapattársának. 

“Nagy gratuláció Kalle Rovanperának és Jonne Halttunennek. Nagyon megérdemeltétek a vb címet egy erős szezon végén. Most várjuk a Japán Rallyt, hogy együtt érjünk el szép eredményt a Toyota hazai versenyén.” 

A nyolcszoros rally világbajnok Sébastien Ogier szerint nem a 2023-as cím az utolsó Rovanpera és Halttunen számára.

„Gratulálok Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen – írta az X-en Ogier. – Több, mint megérdemelt a vb cím egy erős szezon után. Biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó vb cím.”

Magyar bajnoki címek és dobogós eredmények a 2023-as Mitropa bajnokságban

0

Öt év után ismét magyar bajnoki cím született a Mitropa Kupában, miután Hadik András megnyerte az abszolút értékelést. Historic bajnok lett a navigátorok között Béres “Unicum” Attila, Kertész Krisztián a navigátorok abszolút, míg Mang Huba a pilóták Historic bajnokságában zárt második helyen. 

A hétvégi svájci Rally Du Valais versennyel lezárult az idei Mitropa Kupa bajnokság, a bajnokság szervezői pedig már vasárnap este elkészítették az ideiglenes végeredményt. 

Utoljára 2018-ban, Fogasy Gergely volt arra képes, amit idén Hadik András ért el a Mitropa Kupában, ahol sikerült megnyernie a pilóták közötti abszolút értékelés bajnoki címét. A fordos versenyző navigátora, Kertész Krisztián pedig a navigátorok között az év végi második helyet szerezte meg. 

A Hadik-Kertész kettős hat versenyen indult a az idei bajnokságban, egy győzelem mellett pedig további három alkalommal zárt dobogós eredménnyel. 

pdf-mospo

Fotó: Béres „Unicum” Attila

A Historic bajnokságban a navigátorok között született magyar első hely, Mang Huba versenyzőtársa, Béres “Unicum” Attila révén. A Skoda Favoritos pilóta pedig a második helyen zárt a pilóták között. 

A Mang-Béres kettős az idei hat versenyük során négy dobogós eredményt ért el a historic bajnokságban. 

A bajnoki címeket és dobogós helyezéseket elérő versenyzők mellett további szép magyar eredmények is születtek, amiket itt lehet megtekinteni. 

Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen ismét a világ tetején – Közép-Európa Rally videós összefoglaló

0

Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen megszerezte karrierje második vb címét a rengeteg drámát tartogató Közép-Európa Rallyn. Íme minden fontos pillanat a WRC új versenyéről.

Sokkoló bejelentés jöhet Alonsótól? – az F1 egyik neves riportere nem akarja elhinni, amit hallott

0

Hamarosan érkezhet az idei Forma-1-es szezon bombahíre?

A Forma-1-es paddockban dolgozó ismert spanyol riporter, Albert Fabrega a következő szöveggel tett közzé posztot az X-en: „Nem akarom elhinni a pletykát, amit az imént mondtak nekem a paddockban. Nem.”

Mivel Fabrega az F1-es utazó cirkusz elismert, szakmailag rendkívül felkészült és hiteles tagja, már önmagában az sokatmondó, ha ilyesmit posztol, így biztosra vehetjük, hogy tényleg olyasmit hallott, ami hiteles forrásból érkezett és őt is nagyon meglepte. Azt azonban a kommentek között sem volt hajlandó elárulni, hogy mi az. Fabrega bejegyzései egyébként általában néhány százezres megtekintést érnek el, ez a poszt viszont cikkünk megjelenésekor már 5,6 millió megtekintésnél jár…

Nem sokkal ezután a lengyel F1 talks újságírója, Daniel Bialy pedig arról posztolt, hogy a legfrissebb pletykák szerint Fernando Alonso a szezon végén elhagyja az Aston Martint, azaz nem tölti ki a szerződését, az istálló pedig tulajdonost vált. Hozzátette, hogy ez még csak pletyka, és hamarosan körvonalazódhat a helyzet, mindenesetre könnyen lehet, hogy ez az értesülés az, amit Fabrega nem akar elhinni.

Alonso megint ugyanabba a hibába lép, és tönkreteszi kapcsolatát az Aston Martinnal is?

Az mindenesetre tény, hogy Alonso a Mexikói Nagydíj után azt nyilatkozta, hogy jövőre visszatér az országba, hogy ismét ott versenyezzen, ami nem arra utal, hogy a kétszeres világbajnok ismét visszavonulna a Forma-1-től. Emellett az is tény, hogy az Aston Martin mélyrepülése szemmel láthatóan hatással van rá: a mexikói futam megszakításakor a rádióban közölte, hogy nem igazán érdekli, hogy mivel próbálkoznak az újraindítás után, mert se gumija, se fékei nem maradtak, és pontszerző helyen sincs, az interjúk során pedig azt mondta, hogy az idei már akkor is jó szezon volt, ha a hátralevő futamok egyikén sem ér célba.

A Toyota főnöknek nem elég a két bajnoki cím, többet akar

0

Ahogy megszoktuk, a csapat első embere, Akio Toyoda, a WRC futamok után nyílt levelet ír a csapatnak. Most is így tett, de a dícséret mellett komoly elvárásokat is megfogalmazott: azt szeretné, hogy Japánban a csapat elfoglalja a dobogó mindhárom fokát.

Így szól a teljes levél:

„Kalle, Jonne, gratulálunk a második egymást követő versenyzői és navigátori bajnoki címhez! A legfiatalabb címvédő bajnokként Kalle úgy tűnt, hogy a szezon első felében kissé küszködött. De folyamatosan gyűjtötte a pontokat, és a szezon közepétől elkezdte vezetni a pilóták tabelláját, megmutatva nekünk, milyen egy erős bajnok. Egy dolgot azonban még nem sikerült elérnie. Ez pedig az, hogy velem együtt álljon a dobogóra. Alig várom már, hogy Japánban ez megtörténjen.

Toyota
foto: Toyota Gazoo Racing WRT

Elfynnek is nagyon köszönöm az agresszív vezetését és azt, hogy a végéig nem adta fel. Lenyűgöző volt a versenyzése a győzelem iránti erős vágyával. A 2023-as szezonnak még nincs vége. Elfyn és Scott tavaly Japánban kihagyott valamit. Remélem, idén begyűjtik, és a következő hónapban a dobogóra állhatok.

És tulajdonképpen a csapat még valamit kihagyott. Seb és Vincent tavaly megmutatta nekünk a Japán Rallyn nyújtott erős teljesítményét, de ez nem vezetett eredményre. Remélem, hogy idén szerencséjük lesz. És persze azt is szeretném, ha Takamoto és Aaron a tavalyi év után Japánban is a dobogón állna, és esetleg még magasabb helyről nézne le rám. Sajnos nem lehetséges, hogy mind a négy legénység a dobogóra álljon, mivel csak hatan férnek fel, így nagyon remélem, hogy a három legénységünk bármelyikével együtt ünnepelhetek. Biztos vagyok benne, hogy Jari-Matti és csapata valóra fogja váltani!”

Toyota
foto: Toyota Gazoo Racing WRT

Halálos baleset történt a világ egyik leghíresebb versenypályáján

0

Egy versenyző meghalt, egy másik pedig megsérült a többek között a NASCAR leghíresebb versenyének, a Daytona 500-nak, illetve Daytonai 24 órásnak otthont adó Daytona International Speedway-en szombaton. A hírt a pályatulajdonos NASCAR erősítette meg.

A baleset a hírek szerint az Audi Club pályanapján történt. „Szomorúan értesültünk az egyik pilóta haláláról, miután az abban részt vevő személyeket a helyi orvosi központba szállították az Audi Club pályanapján történt baleset után. Emellett lélekben azzal a versenyzővel vagyunk, aki megsérült ugyanebben a balesetben. A Daytona International Speedway együttműködik az Audi Clubbal és a helyi hatóságokkal a baleset okait feltáró vizsgálat során” – olvasható a pálya közleményében.

A balesetről nem közöltek részleteket.

A daytonai versenypályán legutóbb 2013-ban történt halálos baleset, akkor a Team Hammer Advanced Riding School motoros iskola 65 éves oktatója és 45 éves diákja ütközött az egyik oválíven és halt bele még aznap a sérüléseibe. Előtte 2009-ben, 2008-ban, 2004-ben és 2003-ban is meghalt valaki (hárman versenyhétvégén, egy férfi versenyzőiskola oktatásán), de egyik sem a NASCAR-ban történt. Ott a legutóbbi daytonai haláleset a hétszeres bajnok Dale Earnhardt nevéhez fűződik, aki 2001. február 18-án ezen a pályán szenvedett halálos balesetet a Daytona 500-on.

Wieszt Lyden Hillben avatja fel az új Megane Supercart – mindkettőt

0

Két GCK Renault Megane RS RX Supercar-t vásárolt nemrégiben Wieszt Janko. Sokan azt várták, hogy a duó elindul a Rabócsiringen a hazai szezonzárón, de végül csak teszteltek Máriapócson. A bemutatkozás a brit bajnokság utolsó versenyén lesz, mindkét autó pályára lép, és mindkettőben Wieszt ül majd.

A magyarázat egyszerű, az Impossible RX Team apa-fia párossal áll rajthoz a legendás pályán. Wieszt János és Janko versenyez majd az egyedi gépekkel, amelyeket eredetileg a brit Prodrive cég fejlesztett ki a 2018-as vb szezonra.

Az 54 éves Wieszt János korábbi magyar rally II bajnok volt 1995-ben, míg fia, a 29 éves Janko magyar és közép-európai zónabajnoki címeket nyert gokartban, majd később, 2017-ben a Super1600-as géposztályban magyar rallycross bajnoki címet szerzett.

Wieszt
foto: Impossible RX Team

Miután nemrégiben megvásárolták a Megane RS RX gépeket, és teszteltek Máriapócson, a csapat most a rallycross hazájába, Lydden Hillbe utazik, hogy első alkalommal mutatkozzon be az autókkal – egyben ez lesz az első alkalom, hogy ilyen Supercarral versenyeznek majd az 5 Nations BRX-ben.

„Már a megépítésük óta imádtuk ezeket az autókat, és sokáig tárgyaltunk a GCK-val, mielőtt megegyeztünk a megvásárlásukról. Ezek az autók egyediek – egyetlen más Supercar sem rendelkezik olyan műszaki megoldásokkal, mint ezek” – mondta Janko Wieszt.

Wieszt
foto: Impossible RX Team

„Ami engem illet, én már versenyeztem régi Supercarral, de Euro RX vagy World RX szintű autóval még soha, édesapám pedig még soha nem vezetett Supercart. Mindkettőnknek hosszú szünet volt az utolsó versenyünk óta, de szeretem Lyddent, mint pályát, és nagyszerű lesz először ott vezetni az autókat. Nincsenek elvárásaink, csak az, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, és a következő szezonra tekintsünk, amikor az Európa-bajnokságban tervezünk néhány szereplést” – árulta el a további terveket Janko.

Wieszt
foto: Impossible RX Team

A gyerekeket megríkató Pérez megmagyarázta, amit nem lehet, de valahol meg lehet érteni őt

0

A feltehetően red bullos karrierjéért, de lehet, hogy a teljes Forma-1-es pályafutásáért küzdő Sergio Pérez a Mexikói Nagydíjon amerikaifocis hasonlattal élve dobott egy Hail Mary-t, ami nem jött be, majd kiállt, és közölte, hogy büszke magára, amiért mindent beleadott. A csupasz tényeket nézve ez egy olyan manőver volt, amiért Helmut Marko már a Forma-4-ben alapos fejmosásban részesítené bármelyik Red Bull-juniort, de valahol meg lehet érteni, hogy Pérez megpróbálta.

Ultimátum, korai visszavonulás, furcsa nyilatkozat az apától, rengeteg kritika és gyatra teljesítmény. Legyen bármi is igaz abból, hogy a Red Bull kikötötte Péreznek: amennyiben nem szerzi meg az összetett 2. helyét, mehet, amerre lát, az egyértelmű, hogy a mexikói pilóta óriási nyomás alatt van, és sürgősen komoly javulásra van szüksége, különben – noha a csapat és főleg Pérez is ennek ellenkezőjét hangoztatja – alighanem valós forgatókönyv lehet, hogy lecserélik 2024-re.

Helmut Marko Red Bull-tanácsadó az USA Nagydíj után dicsérte Pérezt, majd a Mexikói Nagydíj pénteki szabadedzései után is megtette ezt. Noha szombaton nagyon rosszul festett, hogy Pérez kikapott a Red Bullnál jóval gyengébb autóban ülő, az ő helyére pályázó Daniel Ricciardótól, valójában itt is jó teljesítményt nyújtott azzal, hogy csak 0,16 másodperccel volt lassabb Verstappenél, aki a legtöbbször ennél jóval nagyobb különbséggel győzi le őt.

Sergio Pérez, Red Bull, Mexikói Nagydíj
Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ráadásul egy hellyel a tőle 39 pontos hátrányban levő (az austini kizárása nélkül ez csak 21 pont lenne) Hamilton elől várhatta a rajtot, azaz minden sínen volt a bajnoki második helyért zajló csatában, ami igen fontos a Red Bullnak, hiszen története során soha nem végzett még az első két helyen az egyéni összetettben.

Aztán jött a rajt és a mexikói pályán híresen hosszú – és többnyire nem az első sorból rajtolóknak kedvező – sprint az első kanyarig, amelynek végén Pérez a Ferrarik nem túl acélos indulását és a szélárnyékot kihasználva fej-fej mellett érkezett meg az első kanyar féktávjához a pole-ból rajtoló Charles Leclerc-rel és a 4. helyről indulva a monacóit szorongató Max Verstappennel, hogy aztán rövidet fékezve megpróbálja körbeutózni mindkettejüket, aminek az lett a vége, hogy fogta magát, és belekanyarodott a harapófogóba kerülő monacóiba.

A 11-es rajtszámú RB19-es a levegőbe repült, miközben a Ferrarival történt kontakttól végzetes sérüléseket szenvedett a jobb oldalszekrénye. Pérez azért még visszaevickélt a pályára és elgurult a bokszba, de ott hamarosan közölték vele, hogy ennyi volt. A Red Bull azért még megpróbálta megjavítani az autóját, hogy visszamehessen körözni egy kicsit a döbbenten figyelő hazai drukkereknek, ám ez végül nem sikerült, és a már-már síró Pérez végül kiszállt, hogy elmenjen nyilatkozni a sajtó képviselőinek. Miközben pedig a közvetítésben azt nézhettük, ahogy ezt teszi, bevágtak egy síró Pérez-pólós kisfiút, akit még mindig az apukája vigasztalt. Valószínűleg nem ő volt az egyedüli.

A rajt, majd a baleset:

 

„Kétségtelenül szomorú vagyok, mert a mai nap az én lehetőségem volt – mondta a spanyol DAZN-nak. – Nagyon jó rajtot vettem, és csak arra gondoltam, hogy megnyerjem a versenyt. Nem akartam csak a dobogón állni, zsinórban két évig dobogós voltam. Láttam a lehetőséget és rámentem. Visszatekintve, kockáztattam, de ha sikerült volna, elsőként jöttem volna ki az első kanyarból.”

„Nem számítottam rá, hogy Charles olyan későn fékez, mivel ő volt a középen levő autó. Sokkal kevesebb helye volt, mint Maxnak, aki belül volt, és én fékezhettem a legkésőbb, mert én voltam kívül.”

Magyarán Pérez pontosan tudta, hogy két autó van mellette, és nem azért fordult be agresszívan, mert azt hitte, hogy Leclerc helyet hagy neki, hanem arra számított, hogy a kanyarig már a Ferrari előtt lesz, de nem volt, mivel Leclerc szintén rövidet fékezett.

Pérez ezután kifejtette, hogy inkább történjen ez, mint az, hogy csak dobogós, és azon morfondírozik, hogy ha többet kockáztat, akár nyerhetett is volna.

„Igen, ez nagyon fáj [a drukkereknek], de nyugodtan megyek haza, mert mindent beleadtam. Talán, ha a dobogón végeztem volna ma azzal a tudattal, hogy esélyem volt megnyerni a versenyt… Ez szomorú mindenkinek, mert bármi áron a győzelemmel akartam megajándékozni őket.”

„Abszolút mindent beleadtam. Nagyon szomorú vagyok a végeredmény miatt, mert az első körben kiesni a hazai versenyedről igazán szomorú. De másfelől elképesztően büszke vagyok magamra, mert mindent beleadtam, és nagyon büszke vagyok a csapatomra is. Az egész hétvége során mindent kiadtunk magunkból, szerintem az év legjobb rajtját hoztuk össze, úgyhogy csak rámentem [a lehetőségre]” – mondta már a Sky Sports-nak.

„Szerintem egyszerűen nem volt hely három autónak, úgyhogy abszolút versenybaleset volt. Visszatekintve, nem tudom. Nem kéne ezt mondanom, de visszatekintve el kellett volna vennem és hazamennem” – hangzott el egy újabb érdekes kijelentés.

Sergio Pérez, Red Bull, Mexikói Nagydíj, rajt, Max Verstappen, Charles Leclerc, Ferrari
A baj előtti pillanat, amikor még semmi baj nem volt / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ilyet már a Forma-4-ben sem lehet csinálni

Pérez nyilatkozata egyfelől dicséretes, hiszen nem próbálta meg rákenni másra a felelősséget, és kerek-perec kijelentette, hogy kockáztatott, de nem jött be. Másfelől viszont joggal vetődik fel a kérdés, hogy „mégis mire gondolt a költő?” Persze nem állítjuk, hogy jobban tudunk Forma-1-es autót vezetni bármelyik pilótánál, miként az is tény, hogy ilyen helyzetekben a másodperc tört része alatt kell helyes döntést hozni, ugyanakkor ez a 20 versenyző azért tartozik a világ legjobbjai közé, mert képes erre.

Ezen a szinten pedig az a magyarázat, hogy valakibe azért kanyarodtam bele, mert arra számítottam, hogy már nem lesz ott, mire elkezdem a kanyart, igencsak megmosolyogtató, és már az utánpótlás-ranglétra elején járó fiatal autóversenyzőktől sem elfogadható. Péreznek ebben a helyzetben – ami teljesen más ahhoz képest, ami Lewis Hamiltonnal történt a Katari Nagydíjon, hiszen a Mercedes világbajnoka ott nem látta, hogy nem csak egy autó van mellette, és annak tudatában pozícionált magát – helyet kellett volna hagynia, ha pontosan tisztában volt vele, hogy ketten vannak mellette, márpedig elmondása szerint ez volt a helyzet. De valószínűleg a hazai győzelem lebegett a szeme előtt és belehajszolta magát egy túlzottan optimista manőverbe ahelyett, hogy elfogadta volna, hogy ez most nem fog összejönni.

Persze idézhetjük Ayrton Senna legendássá vált mondását arról, hogy ha egy autóversenyző nem szúr be a kínálkozó résbe, akkor többé nem autóversenyző, de a kockázatmenedzselés legalább olyan fontos az autóversenyzésben, mint az, hogy valaki felismerje a lehetőséget. És itt jön a másik örökérvényű mondás: egy autóversenyt nem az első kanyarban kell megnyerni, hiszen ott többnyire csak elveszíteni lehet.

Hogy Pérez miből gondolta, hogy amennyiben az első kanyarból elsőként jön ki, akkor máris övé a győzelem, azt nem fejtette ki, de Helmut Marko a pénteki szabadedzések után még azt nyilatkozta, hogy „egy teljes versenytáv során nem hiszem, hogy tartani tudja Verstappen tempóját.” Már sosem derül ki, hogy valóban így lett volna, de a háromszoros világbajnok versenytempóját és a szezon eddigi alakulását elnézve az a minimum, hogy Pérez megszenvedett volna vele, ami semmiképpen sem egyenlő azzal, hogy az első kanyarból elsőként kigyorsítva már az övé is a győzelem.

Sergio Pérez, Red Bull, Mexikói Nagydíj
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Pérez fejével gondolkozva mégis volt valami abban, hogy ezt tette

A Red Bullnak nincs és soha nem is volt szüksége olyan versenyzőre, aki meg tudja verni Max Verstappent. Nekik egy stabil második számú pilóta kell, aki még elfogadható lemaradásban van a hollandhoz képest, és a lehető legtöbb alkalommal végez közvetlenül mögötte, vagy ha a helyzet úgy hozza, begyűjti a lepattanókat és szállítja a győzelmet. Éppen ezért senki nem várja azt Péreztől, hogy nyerjen, azaz az ülését sem azzal tudja bebiztosítani, ha legyőzi Verstappent. Pérez első számú feladata Hamilton legyőzése volt a Mexikói Nagydíjon, az pedig az elvárható maximum, ha ezt Verstappen mögött a második helyen célba érve teszi. A 33 esztendős versenyzőnek azonban más tervei voltak, amit többféleképpen is lehet értelmezni.

Miként azt ő is megjegyezte, az elmúlt két évben dobogóra állt a Mexikói Nagydíjon, most viszont többet akart, és „bármi áron” győzelemmel akarta megajándékozni a rajongóit. Ezek igencsak nagy szavak egy olyan sportágban, amelyben a csapatérdek mindig az egyéni érdek előtt áll, a Red Bull érdeke pedig jelenleg az, hogy Pérez bebiztosítsa az összetettbeli második helyét, és nem az, hogy bármi áron nyerni próbáljon.

Sajtóhír: A Red Bull sztárpilótát környékezett meg Verstappen mellé

Így aztán ezek akár egy olyan versenyző szavai is lehetnek, aki tudja, vagy legalább érzi, hogy talán ez az utolsó esélye, és ha most nem nyeri meg a hazai futamát, akkor már soha nem fogja. Egy olyan versenyző szavai, aki pontosan tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és látja, hogy a helyére pályázó pilóta a testvércsapat idei legjobb hétvégéjét szállítja. Egy olyan versenyző szavai, aki talán kezd beletörődni az elkerülhetetlenbe, és ahelyett, hogy követte volna a számára előírt forgatókönyvet, a szerepéből kilépve megpróbálta megvalósítani azt, ami felérne egy mini világbajnoki címmel.

De persze az is lehet, hogy Pérez egyszerűen rossz döntést hozott az adott helyzetben, utólag pedig úgy igyekezett kommunikálni mindezt, hogy ő volt a hős, aki megpróbálta elhozni az övéinek a hőn áhított sikert, de miután bátran, mindent beleadva megragadta erre az egyetlen lehetőséget (mindegy, hogy lett volna még hátra 71 kör), nem jött be a kockáztatása.

Ha így van, az is érthető, hiszen az ő helyzetében nagyon rosszul venné ki magát, ha közölné: megint elrontottam, nem vettem észre, hogy ott van mellettem egy Ferrari, sajnálom, többet nem fordul elő. A tény azonban ettől még az, hogy Pérez saját hibájából nullázott egy olyan helyzetben, ami könnyen elkerülhető lett volna, Hamilton pedig 20 pontra csökkentette a lemaradását. Három futam alatt ezt behozni továbbra sem könnyű, de az austini kizárás és a katari hibája nélkül már Pérez előtt lehetne, úgyhogy nem is lehetetlen.

Sergio Pérez, Red Bull, Mexikói Nagydíj
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Pérez szerint egyébként ez a hétvége bebizonyította, hogy „visszatértünk” és „az eredmények jönni fognak”. „A tempónk megvan. Tudtuk, hogy mi volt rossz, és az eredmények jönni fognak, nem aggódom emiatt. Inkább a végeredmény miatt vagyok szomorú. Sok versenyzőnél láthatjuk, hogy rossz hétvégéik vannak, amikor nem érzik magukat teljesen kényelmesen. Nézzük meg Fernando [Alonso] hétvégéjét. Nem arról van szó, hogy rossz pilóta lenne, és hirtelen nem tud mindent kihozni az autóból. Ez a játék része. Kétségem sincs afelől, hogy Sao Paulóban vissza fogok térni” – tekintett előre, majd a verseny után Helmut Marko a Sky Sports-nak sokadszor is elismételte, hogy Péreznek szerződése van 2024-re, és maradni fog jövőre.

Ez persze abszolút elképzelhető, de azért nagy összegben továbbra sem érdemes fogadni rá.