Kezdőlap Blog Oldal 811

A Hyundai kihozta a hétvégéből a maximumot – Japánban a bajnoki második hely a tét

0

A Közép-Európa Rallyn a maximumot nyújtotta a Hyundai és Neuville azzal, hogy a belga mindössze egyetlen pontot veszített az utolsó gyorsaságin, és ezzel életben tartotta esélyeit az évvégi második helyre.

„Nagyon boldog vagyok; megkönnyebbülés volt, hogy célba értem! Kihívásokkal teli, kemény hétvége volt. Összességében nagyon jó munkát végeztünk; jó volt az összhang és a sebességünk, ami igazán kifizetődött, és a vége felé már jobban tudtam élvezni a rallyt – különösen, amikor a tapadási viszonyok kicsit stabilabbá váltak. Köszönöm mindenkinek – igazi csapatmunka volt ez a hétvége, és megcsináltuk. Szardínia óta keményen hajtottunk egy újabb győzelemért, és ez a sok dobogós helyezés ellenére nem jött össze. Itt nyerni a sok belga szurkoló és a család előtt természetesen nagyszerű – nagy öröm ez a pillanat. Büszkék lehetünk arra, amit elértünk, és most már várjuk az év utolsó versenyét, és az újabb győzelemre koncentrálunk” – mondta Neuville a szeonban elért második győzelme után.

A belga a győzelemmel és a Power Stage-en elért második helyével 29 pontot gyűjtött, ezzel szorossá tette a bajnoki második helyért zajló csatát. Neuvillenek 184 pontja van, ez mindössze hét ponttal kevesebb, mint Evans 191 pontja, így Japánban vélhetően nem csak a két pilóta, hanem a két csapat is megküzd majd a bajnokság második helyéért. Matematikailag még Tanak is esélyes, ő 162 pontos.

Neuville
foto: Hyundai Motorsport GmbH

„Általánosságban jó rally volt. Két éve nem vettem részt ilyen versenyen, úgyhogy belevetettem magam a mélyvízbe! Minden egyes kör más volt az időjárás és a körülmények szempontjából, így rengeteget kellett tanulni. Helyenként jó tempót mentem – például a második leggyorsabb voltam a 11. szakaszon -, de a tapasztalatom nem volt elég ahhoz, hogy már az első kilométeren alkalmazkodjak az autóhoz. Szeretnék nagy köszönetet mondani a csapatnak, nagyszerű szezon volt. Jó volt beülni az autóba a szezon közepén, és vállalni ezt a kihívást; úgy gondolom, ez egy jó pozíció, amire innen tovább lehet építeni. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, nagyjából ott voltam, ahol papíron elvártam, hogy legyek a naptár számomra legnehezebb versenyén” – összegzett Suninen aki Japánban már nem segíthet a csapatnak, mert a szezonzárón Sordo ül a harmadik i20-ba.

Suninen
foto: Hyundai Motorsport GmbH

„Ez egy nagyszerű érzés. Először is gratulálok Kalle Rovanperä-nek, aki ma megszerezte második bajnoki címét. Ez egy lenyűgöző szezon volt tőle és a Toyota Gazoo Racingtől; egyértelműen ők a mérce, és ők szolgálnak inspirációként ahhoz, amit mi is szeretnénk csinálni. Ami minket illet, ez egy nagyon jó rally volt. Új esemény volt, és mindenki rengeteg energiát fektetett a felkészülésbe. A gyárunkból nagyon sokan csatlakoztak hozzánk a hétvégi hazai versenyen, valamint a Hyundai Motor Europe, a Hyundai Motor Deutschland és a Hyundai Motor Manufacturing Czech munkatársai is. Fantasztikus volt, hogy itt voltak, és hogy megoszthattuk velük ezt a pillanatot; ez egy olyan pillanat, amely megalapozhatja azt a győztes kultúrát, amelyre szükségünk van a következőkben. Egyelőre gratulálunk Thierrynek és Martijnnak a győzelemhez. Nem hibáztak egy nagyon nehéz hétvégén. Teemu újabb tapasztalatokat tudott gyűjteni nagyon különböző körülmények között, és ez egy jó lehetőség volt számunkra, hogy lássuk a fejlődését, miközben meghatározzuk a következő lépéseinket” – mondta Cyrill Abiteboul csapatfőnök, aki talán szándékosan kerülte a két és fél hét múlva sorra kerülő szezonzárót, ahol idén utoljára bizonyíthatják, hogy képesek csatázni a Toyotával.

Neuville-ABiteboul-Suninen
foto: Hyundai Motorsport GmbH

 

Drámai rajtot és kigyulladó autót hozott a mexikói futam, Verstappen utolérte Prostot

0

Max Verstappen nyerte a Mexikóvárosi Nagydíjat Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Sergio Pérez számára már az első kanyarban véget ért a verseny érdemi része, Kevin Magnussen balesete miatt pedig a piros zászlóra is szükség volt.

Charles Leclerc kezdhette meg a pole pozícióból a Mexikóvárosi Nagydíjat, mellőle pedig csapattársa, Carlos Sainz rajtolhatott. A Ferrari ezzel beérte a Mercedest az örökranglista élén, és ők is 83-szor sajátították ki az első két helyet a rajtrácson. Harmadikként Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását, a negyedik helyet pedig meglepetésre Daniel Ricciardo szerezte meg az időmérőn. Lance Stroll ismét kénytelen volt a bokszból indulni, miután az Aston Martin megszegte a parc fermé-szabályokat. Ami a gumitaktikát illeti, a mezőny nagy része a közepeseken rajtolt, míg Alexander Albon és Esteban Ocon a keményeket, a meglepetésre már a Q1-ben kieső Lando Norris a lágyakat választotta.

Meglepetés Ferrari-pole és Ricciardo-csoda Mexikóban, Verstappen és Hamilton is megúszta a büntetést

Verstappen lerajtolta a két Ferrarit, de Sergio Pérez megérkezett Leclerc külső ívére, a monacói versenyző azonban ütközött a hazaiak kedvencével, aki így visszaesett a mezőny végére. A Ferrari versenyzője átmenetileg vezetett, de csak azért, mert levágta  apályát, aztán a címvédő visszaelőzte őt. Ricciardo maradt a negyedik, mögötte pedig Lewis Hamilton, Oscar Piastri és George Russell volt a sorrend.

Pérez számára aztán beteljesedett a katasztrófa, és az 1. kör végén kiment a bokszba, majd feladta a futamot. Leclerc autója szintén megsérült, de a Ferrari szerint nem esett komoly baja a kocsinak, így nem hívták ki egy nem tervezett bokszkiállásra. Az 5. körben aztán érvénybe lépett a virtuális biztonsági autó, miután egy alkatrészt el kellett takarítani a pályáról.

A 8. körre Verstappen 2 másodpercre elhúzott Leclerc-től, de az ő és Sainz előnye is 1 másodpercnél nagyobb volt a mögötte lévőhöz képest. Ricciardónak ellenben védekeznie kellett Hamiltonnal szemben, és az első támadást sikeresen hárította. A brit versenyző mögött továbbra és Piastri és Russell autóztak, a 25 éves pilótát pedig Nico Hülkenberg, Pierre Gasly, valamint Csou Kuan-jü követte.

A 11. körben aztán Ricciardo már nem tudta tartani Hamiltont, aki elment mellette. Egy körrel később a másik Mercedes nem járt sikerrel, hiszen Piastri kivédekezte a támadását. Eközben megkezdődtek a kiállások, és Cunoda Juki, valamint Norris is kereket cserélt, mindketten keményekre váltottak.

A 19. körben érkezett egy felirat, hogy Leclerc-t a verseny után vizsgálják, miután veszélyes körülmények között vezetett. Mindez azt jelenti, hogy adott esetben be kellett volna mennie a bokszba, mert megsérült az autója. Ezzel párhuzamosan Hamilton utolérte Sainzot, és támadhatta őt a harmadik helyért.

Sőt, ez ideiglenesen a második pozíció volt, ugyanis Verstappen kiállt kemény keverékekért. A címvédő a hetedik helyre, Russell mögé jött vissza, és 2 és fél másodperces hátrányban vehette őt üldözőbe. A háromszoros világbajnok aztán utol is érte a brit versenyzőt, és a 22. kör elején nagyobb megerőltetés nélkül maga mögé utasította.

A címvédő nem sokkal később Piastri mellett is elment, ahogyan Ricciardót is megelőzte. A 24. körben aztán Hamilton volt a következő az élmezőnyből, aki kiállt, és a hetedik pozícióba, bő 12 másodperccel csapattársa mögé jött vissza. A szándék egyértelmű volt, a Mercedes elé akart vágni Sainznak.

Egy körrel később Piastri kiállt a Mercedesek elől, miután képtelen volt utolérni Ricciardót. A McLaren pilótáját a következő körben Russell is követte, és a tizedik, illetve a tizenegyedik helyen folytathatták a körözést a kemény abroncsokon. Ezt követően Ricciardo is jött, és sikerült visszatérnie az ausztrál versenyző elé, aki időközben feljött a hetedik pozícióba. Újabb egy körrel később Gasly kiment előlük, így visszaálltak a „normál” pozíciójukba.

Mindeközben Verstappen elment Sainz mellett, így feljött a második helyre úgy, hogy ő már teljesítette az első kiállását. A 30. körben ki is hívták a spanyol versenyzőt, aki a negyedik pozícióba esett vissza, vagyis csak Hamilton előzte őt meg a bokszkiállása alatt. Egy körrel később Leclerc is követte a példáját, de ő kellően nagy különbséggel vezetett a hétszeres világbajnok előtt ahhoz, hogy előtte maradjon, igaz, csak 2 és fél másodperc volt a különbség.

A 33. körben jött a fordulat, ugyanis Kevin Magnussen, miután eltört a felfüggesztése, a 9-es kanyarban falhoz csapta az autót, aminek következtében természetesen beküldték a biztonsági autót. Verstappen ezt kihasználva ki is állt újabb kemény abroncsokért, hiszen így is maradt az élen. Hasonlóan tett Norris és Albon is, csak ők közepeseket kaptak: előbbi a tizedik, utóbbi a tizenkettedik helyre jött vissza. Mindez azonban utólag borzasztó döntés volt, ugyanis nem sokkal később piros zászlóval megszakították a versenyt.

Miután megjavították a sérült falat, a mezőny állórajttal folytatta a versenyt. Az élmezőnyből Verstappen, Leclerc, Sainz, Ricciardo s Cunoda keményeken tért vissza a pályára, míg Hamilton, Piastri, Russell,  Hülkenberg és Norris a közepesekre voksoltak. Az első ötből tehát csak a hétszeres világbajnok választotta a lágyabbik verziót.

Verstappen jól kapta el a rajtot, mögötte pedig maradt Leclerc, Hamilton és Sainz maradt a sorrend. Ricciardo viszont veszített egy pozíciót Russell-lel szemben, aki feljött az ötödik helyre. Albon egészen a kilencedik pozícióig jött előre, míg az új rajt legnagyobb vesztese Norris volt, aki négy helyet rontott.

Hamilton közel maradt Leclerc-hez, és a 40. kör elején meg is támadta. A hétszeres világbajnok még a fűre is ráment, de sikerült elmennie a monacói versenyző mellett, így feljött a második pozícióba. Verstappen ekkorra már több mint 3 másodperccel elhúzott, miután megfutotta a verseny addigi leggyorsabb körét.

A következő néhány kör a McLaren pilótáiról szóltak: Norris egészen a tizedik helyig zárkózott fel, Piastrit pedig Cunoda támadta, ám az ausztrál versenyző sikeresen megvédte pozícióját. A 49. körben aztán a japán pilóta ismét támadott, ám ennek ütközés lett a vége, Cunoda pedig megpördült. Alonsónak szintén fájdalmas módon ért véget a viadal, ugyanis zsinórban másodszor adta fel a futamot.

Miután Albont is maga mögé utasította, Norris egyre közelebb került Piastrihoz. A 22 éves pilóta el is engedte a nála gyorsabb csapattársát, aki így Ricciardo után eredhetett a hatodik helyért. A brit versenyző pedig tette is a dolgát, és a 61. körben egy szép manőverrel elment az AlphaTauri versenyzője mellett.

Norris a hajrára Russellt is utolérte, és a 67. körben honfitársát is maga mögé utasította, ezzel pedig már az ötödik helyen autózott. Innentől kezdve már csak annyiban változott a helyzet, hogy Stroll, majd a legvégén Logan Sargeant is kiesett, de a pontszerzők között nem módosult a sorrend. Verstappen közel 14 másodperccel nyert Hamilton előtt, aki a végén elhappolta előle a leggyorsabb kört, a dobogó alsó fokára pedig Leclerc állhatott fel. Mögöttük Sainz, Norris, Russell, Ricciardo, Piastri, Albon és Ocon lett az első tíz sorrendje.

Verstappen győzelme több szempontból is érdekes statisztikailag. Egyrészt ez volt pályafutása ötvenegyedik diadala, amivel beérte Alain Prostot az örökranglista negyedik helyén. Emellett tizenhatodszor nyert a szezonban, amivel megdöntötte saját, tavalyi rekordját az egy idényben elért legtöbb győzelem tekintetében. Továbbá érdekesség, hogy idén és tavaly összesen harmincegyszer intették le elsőként, ami pontosan annyi, mint ahányszor ez Nigel Mansell-lel egész karrierje alatt megtörtént. A címvédő ráadásul pont a brit versenyzőről elnevezett kanyarból kigyorsítva érte el ezt a diadalt.

A Mexikóvárosi Nagydíj pontszerzőinek sorrendje

Verekedés tört ki a lelátón a Mexikói Nagydíjon (videó)

0

Az egyik drukker két másikra támadt a Mexikói Nagydíj alatt, majd mindkettőt ököllel ütötte, míg egy negyedik férfi hátulról fojtófogással le nem fogta.

Elszabadultak az indulatok a Forma-1-es Mexikói Nagydíj legnagyobb lelátóján, a célegyenest megelőző Foro Sol stadionban, ahol verekedés tört ki. A felvételek tanúsága alapján egy fehér pólós férfi támadt rá két Ferrari-drukkerre (ránézésre apára és fiára), egy feltehetően velük levő nő pedig hiába próbálta visszatartani, a támadó ellökte őt az útjából, majd ököllel ütni kezdte a Ferrari-pólós nézőket. Az egyikük megpróbált ráugrani, majd több padsorral lejjebb zuhant, ahol a férfi a földön fekve ütötte, majd az apa (?) sorozta meg őt. A verekedésnek végül úgy lett vége, hogy egy másik drukker hátulról fojtófogást alkalmazott a fehér pólós férfin, aki ezután kezét feltéve jelezte, hogy kész befejezni az ámokfutást.

Hogy mi váltotta ki a fehér pólós férfi dühét, azt nem tudni, de mivel Sergio Pérez a verseny elején Charles Leclerc-rel ütközött és emiatt kiesett, nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az emiatti frusztráció állhatott a háttérben.

Amint lesz hivatalos információ arról, hogy mi lett az eset következménye, frissítjük a cikkünket.

FRISSÍTÉS

A verseny után Chris Medland, a helyszínen tartózkodó szabadúszó újságíró arról számolt be az X-en, hogy a Forma-1 tájékoztatása szerint a fehér pólós szurkolót eltávolították a helyszínről és életre szóló kitiltás lett a „jutalma”.

Érthetetlen döntés miatt nem hozott még nagyobb meglepetést a mexikói időmérő?

0

Daniel Ricciardo még a negyedik helynél is előkelőbb pozíciót szerezhetett volna, ha csapattársa, Cunoda Juki a Q3-ban is ad neki szélárnyékot. Az AlphaTauri versenyzője először dühös volt magára, de a többiek eredményét látva megnyugodott.

Bár a Ferrari-első sor is váratlanul érte a közvéleményt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén, a legnagyobb meglepetés ezzel együtt is Daniel Ricciardo nevéhez fűződik. Az ausztrál versenyző múlt héten tért vissza kéztöréséből, most pedig egészen a rajtrács negyedik helyéig repítette az AlphaTaurit. Ráadásul az előtte lévőktől sem volt messze, a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc mögött csupán 216 ezred volt a lemaradása.

Meglepetés Ferrari-pole és Ricciardo-csoda Mexikóban, Verstappen és Hamilton is megúszta a büntetést

Az időmérő első két szakaszában az ausztrál versenyzőnek segítsége is volt csapattársa, Cunoda Juki személyében. A 23 éves pilótáról már korábban kiderült, hogy erőforráselemeket cserélnek az autójában, így mindenképpen a rajtrács végéről kezdi meg a futamot. Innentől kezdve neki nagyjából mindegy volt, hogy hányadik helyet szerzi meg a kvalifikáción.

Innentől kezdve pedig adta magát, hogy Cunoda szélárnyékkal segítse Ricciardót, és ezt a Q1-ben, majd a Q2-ben meg is tette. Ebből az is kiderül, hogy a kvalifikáció középső szakaszába ő maga is bejutott, ám ott már meg sem kísérelte, hogy az első tízbe kerüljön. A telemetriai adatok alapján pedig könnyen lehet, hogy mindez Ricciardo pole pozíciójába került.

Wéber Gábor a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy mekkora különbség volt a 34 éves versenyző Q2-es, szélárnyékos, illetve Q3-as, szélárnyék nélküli köre között, legalábbis ami a kör elejét, vagyis a célegyenes végéig tartó szakaszt illeti. Ricciardo a kérdéses pályarészen nem kevesebb mint 324 ezreddel volt lassabb korábbi önmagánál, vagyis ez alapján Cunoda pole pozícióhoz segíthette volna őt. Persze ehhez nemcsak az kellett volna, hogy a csapatnál másképp döntsenek, hanem az is, hogy a japán pilóta megfussa a szükséges köridőt. A nyolcszoros futamgyőztes persze így sem szomorkodik.

„Egész hétvégén nagyon jól éreztem magam, az autónk pedig bőven a legjobb tízben volt – nyilatkozta. – [A harmadik szabadedzésen] nem voltam elégedett a körömmel, tudtam, hogy ennél többet is tudunk mutatni, de az időmérőn sosem lehet tudni, nyilvánvalóan mindenki feljebb kapcsol. Ugyanakkor bíztam magamban, hogy ki tudok hozni még néhány tizedet a kocsiból. A Q1-ben és a Q2-ben Juki szélárnyékot adott, csak hogy biztosan bejussunk a Q3-ba. Ott viszont nem volt szélárnyékunk, és így is nagyon jó volt a tempónk.”

A szezon eddigi alakulása alapján Ricciardo negyedik rajthelye nagy meglepetésnek számít, de a szabadedzésekből kiindulva már kevésbé, hiszen az AlphaTauri már a gyakorlásokon is jól muzsikált. Az ausztrál pilóta ezzel együtt először dühös volt magára, de aztán látva, hogy a többiek is legfeljebb csak minimális mértékben tudtak javulni a második gyorskörükre, megnyugodott.

„Talán az a legmenőbb, hogy nem az volt, hogy »ó, megcsinálták, de csak azért, mert a szélárnyékkal nyertek pár tizedet« – fogalmazott. – Megvolt a nyers tempónk. Az utolsó körben, amikor áthaladtam a célvonalon, meglehetősen dühös voltam, mert nem javítottam. Az első szektorban gyorsabb voltam [az előző körömnél], aztán lassan elvesztettük [az előnyt], szóval úgy voltam vele, hogy »ezt eldobtam«. Ugyanakkor, ahogy hallottam, a végén senki nem javított a második lágy szettel, úgyhogy talán a pálya [állapota] romlott, ettől pedig kicsit jobban éreztem magam. Határozottan segít, amikor az ember jó első kört tud futni, és tudtam, hogy ez első jól sikerült, nehéz lesz sokkal többet kihozni belőle.”

„A negyedik hely elképesztő, és aztán az ember ránéz a pole [pozíciós időre], és [látja, hogy] két tizeddel maradt el – folytatta. – Nem az történt, hogy Max vagy valaki más hét-nyolc tizeddel nyert, szóval a különbség ugyanolyan menő, mint a pozíció, ha értitek, mire gondolok. Ki tudja, mit jelent ez a versenytempónkra nézve, de nem volt véletlen, erős tempónk volt. [Pénteken este] végigvettem a fejemben, hogy talán hatodikok vagy hetedikek lehetünk, ha minden jól megy.”

Csupán 5-en tudták azt elérni, amit a rallysport legjobb nyolc versenyzője közé lépő Rovanpera

0

Kalle Rovanpera nem mindennapi dolgot ért el a Közép-Európa Rallyn, ahol megvédte 2022-es vb címét. Kétszeres világbajnokként pedig a WRC történetének nyolc legjobb versenyzője közé lépett. 

Hogy mennyire nehéz vb címet védeni a rallysportban, jól mutatja, hogy Kalle Rovanperán kívül csupán öten tudták ezt megtenni. 

Juha Kankkunen 1986-ban a Peugeot, míg 1987-ben a Lancia versenyzőjeként tudott egymás után két vb címet elérni. A finn versenyző címeinek számát pedig tovább növelte 1991-ben ugyancsak a Lancia versenyzőjeként, majd 1993-ban a Toyotával. 

Miki Biasion ugyancsak két vb címet tudott szerezni a Lancia csapatával, 1988-ban és 1989-ben, az olasz versenyző több címet pedig már nem is tudott megszerezni. 

Tommi Makinen az 1990-es évek második felében, nemhogy címet tudott védeni, de ezt négyszer is megtette a Mitsubishi pilótájaként 1996-1999 között. 

Sébastien Loeb volt a WRC történelem következő címvédője, aki kilenc éven át egyeduralkodó volt a bajnokságban a Citroen versenyzőjeként 2004 és 2012 között. 

Kalle Rovanpera előtt utoljára pedig Sébastien Ogier tudott több címet ünnepelni egymás után, mivel 2013-2016 között a Volkswagennel, 2017-ben és 2018-ban az M-Sporttal, majd 2020-ban és 2021-ben a Toyotával tudott vb címet elérni. 

A WRC történetében pedig csak nyolcan tudtak Rovanpera előtt legalább két címet szerezni, a fent említett versenyzőkön kívül még Marcus Grönholm, Walter Röhrl és Carlos Sainz tudott kétszer a világ tetejére ülni.

László Zoltán és Zsiros Gábor dobogón a Közép-Európa Rallyn, negyedik helyen a világbajnokságon

0

Nagyszerű eredményt ért el ismét László Zoltán és Zsiros Gábor, miután harmadik helyen zártak a WRC Masters Cup értékelésében a Közép-Európa Rallyn. 

A Szardínia Rally után a Közép-Európa Rallyn tért vissza László Zoltán és Zsiros Gábor a WRC Masters Cup mezőnyébe. 

A Topp-Cars Rally Team Skodájával induló párosnak összesen hét riválissal kellett megküzdeni, no meg a változatos időjárás okozta nehézségekkel. 

László Zoltánék pénteken ugyan egy alkalommal kicsúsztak, de a napot így is sikerült a harmadik helyen zárniuk. Ezt a helyezést másnap rögtön az első szakaszon el is veszítették a japán Osamu Fukunagával szemben, azonban a nap második szakaszán baleset miatt kiesett a szintén skodás rivális, így Lászlóék ismét a harmadik helyre léptek, amit sikerült egészen a vasárnap délutáni célig megőrizni. László Zoltánék saját maguknak még nehézzé tették az utolsó napot, mivel rosszul választva gumit, vizes abroncsokat vittek magukkal vasárnap reggel, ami ellenére sikerült teljesíteni a pályákat. 

A német, cseh, és osztrák versenyen Armin Kremer nyert Johannes Keferböck és Lászuló Zoltán előtt, a kategóriában öten értek célba.

A Közép-Európa Rallyn szerzett harmadik helyezéssel a bajnokság negyedik helyére léptek László Zoltánék, a bajnoki címet megszerző spanyol Alexander Villanueva, a korábbi Európa-bajnok német Armin Kremer és az osztrák Johannes Keferböck mögött. 

A Japán Rallyn a magyar kettős már nem indul, azonban a spanyol Miguel Diaz-Aboitiz igen, így az év végi negyedik hely még nem biztos Lászlóék számára.

Meghatotta az F1 legendáját az 50 éve elhunyt barátjára emlékező pilóta gesztusa

0

Jackie Stewart elérzékenyült, amikor Pierre Gasly a háromszoros világbajnok néhai csapattársát és egyben barátját, François Cevert-t idézte meg sisakján. Az Alpine pilótája felidézte, ahogyan az F1 legendája sztorizgatott neki.

Ahogyan a mezőny nagy része, úgy Pierre Gasly is különleges sisakfestéssel készült az USA Nagydíjra. Azonban, amíg a legtöbben valamilyen amerikai motívumot jelenítettek meg, addig a francia pilóta fejvédőjén látható mintázat csak közvetetten kapcsolódott az Egyesült Államokhoz. Ő ugyanis az 50 évvel ezelőtt elhunyt honfitársáról emlékezett meg.

François Cevert több szempontból is kötődik az országhoz. 1971-ben Watkins Glenben aratta pályafutása első és mint utóbb kiderült, egyetlen Forma–1-es futamgyőzelmét. Két évvel később pedig ugyanitt lelte halálát, miután az időmérőn balesetet szenvedett. A francia pilóta testét lényegében kettévágta a szalagkorlát, más pilótákat pedig egy életre traumatizált a látvány.

Az F1 egyik legborzalmasabb balesete volt – Jackie Stewartot a mai napig kísértik a történtek

Köztük volt Cevert csapattársa, Jackie Stewart is, aki pályafutása utolsó hétvégéjét teljesítette, de a történtek miatt a futamon már nem indult el, pedig az lett volna a századik versenye. A háromszoros világbajnok egyfajta mentora volt a francia versenyzőnek, és az évek során baráti viszonyba kerültek. Gasly elárulta, a 84 éves exversenyzőt meghatotta a sisak látványa.

„Nagyon érzelmes volt – nyilatkozta. – Igazából nagyon meglepett, hogy Jackie ennyire elérzékenyült, amikor kinyitottam a táskát, és meglátta a sisak dizájnját. Ez volt az első valódi beszélgetésem Sir Jackie Stewarttal.” A 27 éves pilóta azt is felidézte, hogy a 27-szeres F1-es futamgyőztes számos sztorit megosztott vele Cevert-rel kapcsolatban.

„Rengeteg nagyszerű történetet mesélt a François-val eltöltött időszakról, arról, hogyan tanította a Forma–1-ben való helytállásra, valamint az apró tanácsokról, amelyeket adott neki, hogy a legjobbat hozza ki magából – árulta el. – Határozottan jó beszélgetés volt, örülök, hogy sikerült összehoznunk, François családja miatt is. Szerintem egyértelműen értékelték a tiszteletadást, és ez megmutatja, hogy [Cevert] igazán nagy örökséget hagyott hátra a sportágunkban.”

Bár a francia autósport jó néhány, egészen pontosan nyolc többszörös F1-es futamgyőztese, vagyis Cevert-nél eredményesebb pilótája van, a köztudat a 29 évesen elhunyt pilótáról sem feledkezett meg. Jean-Éric Vergne például szintén előtte tisztelgett a 2013-as Monacói Nagydíjon, amikor Gaslyhoz hasonlóan őt idézte meg a sisakfestésével.

Ezt látni kell: 84 (!) évesen vezette világbajnok autóját a Forma-1 legendája

„Franciaországban határozottan nagy részét képezi a francia F1-es és motorsport-történelemnek – fogalmazott Cevert-ről az Alpine versenyzője. – Nagyon egyedi személyisége és jelleme volt, rövid idő alatt is rendkívül sikeres volt ahhoz képest, hogy hány nagydíjon vett részt, és nagyon fényes jövő állt előtte. Szóval szerintem fontos, hogy elismerjük ezeket a bajnokokat, és számomra is fontos volt, hogy ötven év után megtörténjen ez a tiszteletadás.”

Mikkelsen nyerte a 2023-as WRC2-es bajnokságot, Greensmith hibázott a Közép-Európa Rally Power Stage szakaszán!

0

Andreas Mikkelsen az idei WRC2-es bajnok, miután Gus Greensmith nem tudott élni a lehetőséggel, hibázott a Közép-Európa Rally Power Stage szakaszán. Mikkelsen 2021 után lett ismét világbajnok a WRC második kategóriájában. 

Szavakat is nehéz találni arra, hogy mennyi drámai fordulat történt a WRC2-ben a Közép-Európa Rallyn. És még a záró szakaszra is maradt fordulat! 

A záró szakasz előtt Gus Greensmith Nicolas Ciamin, Erik Cais és Kajetan Kajetanowicz mögött a negyedik helyet foglalta el, így amennyiben, ha pontot szerzett volna még a záró szakaszon, akkor hiába nyerte volna meg a Power Stage-et Andreas Mikkelsen, a bajnokságban Greensmith állt volna az élre. 

A brit versenyző azonban hibázott a záró szakaszon, megforgott, így nem tudott bónusz pontot szerezni, és mivel Andreas Mikkelsen a leggyorsabb volt a szakaszon, azonos pontszámmal áll a két Toksport WRT versenyző a bajnokságban. 

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Mivel Mikkelsen három győzelmet is szerzett idén Greensmith kettőjével szemben, ráadásul a brit versenyzőnek véget ért a szezonja a WRC új versenyén, a Japán rally eredményétől függetlenül 2021 után ismét megnyerte a WRC2-es bajnokságot! 

Közép-Európa Rally: Rovanpera és Halttunen a második vb címet, Neuville az új versenyt nyerte

0

Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen a Közép-Európa Rallyn bebiztosította második világbajnoki címét, miután Elfyn Evans szombaton kicsúszott, így a finn toyotás kettős átengedte a győzelmet Thierry Neuville-nek, Rovanpera pedig a második helyen ért célba.

A WRC új versenye, ami az első három országban, Németországban, Csehországban és Ausztriában, rendezett futama volt, csütörtökön Thierry Neuville és Ott Tanak csatájával indult. A 2019-es világbajnok észt fordos megnyerte az első szuperspeciált, majd a másodikat jövő évi belga csapattársa, így Neuville vezetett a nap végén Tanak előtt.

Péntekre azonban eső érkezett, és a nedves körülmények között az elsőként induló Kalle Rovanpera érezte otthon leginkább magát, így a napot kényelmes előnnyel zárta az élen, Thierry Neuville 36.4, míg Elfyn Evans 47.2 másodperc hátránnyal követte.

Ahhoz azonban, hogy Evans életben tartsa világbajnoki esélyeit a Japán Rallyra is, mindenképp Rovanpera előtt kellett volna zárnia.

A pénteki nap legnagyobb drámáját Esapekka Lappi okozta, aki az esős szakaszon balesetet szenvedett és csaknem elütötte a rossz helyen álló nézőket.

A vb címért folytatott csata pedig szombaton a harmadik szakaszon fordult még inkább Rovanpera oldalára, amikor Evans kicsúszott és egy épületnek ütközve kitört a Yaris felfüggesztése és nem tudta aznap folytatni a versenyt.

Kalle Rovanpera bár hibázott a szombati második szakaszon és kicsúszása után közel került hozzá Neuville, az autó nem sérült. A nap harmadik szakaszán való rajt előtt pár másodperccel értesült Evans kicsúszásáról, és mivel innentől kezdve egy feladata maradt, biztonságosan teljesíteni a versenyből hátralévő szakaszokat, ahhoz, hogy világbajnok legyen idén is, átengedte az első helyet Neuville-nek.

A belga versenyző végül csupán kevés kockázatot vállalva végül megnyerte a Közép-Európa Rallyt, míg Kalle Rovanpera számára a második hely is elég volt ahhoz, hogy megszerezze 2022 után második vb címét is.

A verseny harmadik helyén Ott Tanak zárt, míg a pénteken defektet szerző Sébastien Ogier lett a negyedik. Tanak és Pierre-Louis Loubet Fordja is elromlott, illetve megsérült vasárnap, azonban az észt versenyző így is megtartotta a dobogós helyezést.

A világbajnoki címet tehát megszerezte Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen, így már kétszeres világbajnokok, azonban a második helyért még nagy csata várható a szezonzárón, hiszen Evans csupán 7 ponttal előzi meg Thierry Neuville-t.

A gyártók között már Chilében eldőlt, hogy a Toyota sorozatban harmadszor világbajnok a Hyundai és az M-Sport előtt.

A szezonzáró Japán Rallyt november 16-19. között rendezik.

Közép-Európa Rally, nem hivatalos végeredmény

Alonso ismét trükközött, és direkt pördült meg a mexikói időmérőn?

0

A felvételek alapján egyáltalán nem kizárt, hogy Fernando Alonso szándékosan pördült meg a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjének első szakaszában, A kétszeres F1-es világbajnokot nem lepte meg, hogy szenvedtek a kvalifikáción, de a futamot illetően próbált optimista lenni.

Fernando Alonso a tizenharmadik helyen végzett a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén. A szabadedzések fényében nem meglepő, hogy az Aston Martin rosszul szerepelt, sőt, a 42 éves pilótát még a Q1-es kiesés is fenyegette. Olyannyira, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy szándékos trükközéssel kerülte el a korai búcsút.

Meglepetés Ferrari-pole és Ricciardo-csoda Mexikóban, Verstappen és Hamilton is megúszta a büntetést

Ami a puszta tényeket illeti, az utolsó gyorskörök előtt Alonso a tizedik pozíciót foglalta el, de olyan versenyzők voltak mögötte, mint George Russell, Lando Norris, Cunoda Juki, akinek csapattársa, Daniel Ricciardo az élmezőnyben volt, vagy éppen a kvalifikáción azért többször is megvillanó Haasok. Bő fél perccel a leintés előtt azonban sárga zászlót kezdtek el lengetni, az ok pedig nem volt más, mint Alonso megpördülése.

A spanyol versenyző a 3-as kanyar kijáratánál forgott meg. Normál esetben ezt mindenki elkönyvelné egy hibának, és kis túlzással már a Q2-re elfelejtenék, ám a jelek arra mutatnak, hogy ez nem egy egyszerű hiba volt. Természetesen nem állítjuk, hogy biztosan így történt, de egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Alonso valójában szándékosan idézett elő sárga zászlót, hogy akadályozza a többieket a javításban.

A 32-szeres futamgyőztes már az 1-es kanyarra jelentős hátrányt szedett össze saját maga addigi legjobb köréhez képest, így aligha lett volna esélye javítani. Ezután a 3-asba úgy ment be, hogy kifejezetten instabil volt az autó, de a legárulkodóbb jel ezután következett: összehasonlítva a már említett korábbi körével egyértelműen hallatszik, hogy Alonso jóval korábban, még bőven kanyarodás közben ad gázt.

Ha ezt egy újonc vagy legalábbis egy viszonylag tapasztalatlan követi el, akkor vélhetően mindenki csak legyintene, mondván, „majd tanul belőle”. A mezőny legrutinosabb versenyzőjeként viszont az ember minimum felvonja a szemöldökét. „Indítéka” mindenesetre lehetett Alonsónak, ám abban viszont mindenképpen fel kell őt menteni, hogy nagyon sokáig nem fordult meg, és nem ment tovább. Erre ugyanis egyszerűen nem volt lehetőség, hiszen folyamatosan jöttek a gyorskörön lévő versenyzők, és amint volt egy nagyobb szünet, irányba állította a kocsit.

A sportfelügyelők mindenesetre még csak nem is vizsgálták az esetet. Alonsónak ugyanakkor nem ez lenne az első olyan húzása, amely mindenképpen trükkösnek nevezhető, és súrolja a sportszerűség határait. A három héttel ezelőtti katari hétvége szombati napján például próbálta letakarítani a negyedik rajtkockát, hiszen már pénteken kiderült, hogy onnan indul a futamon, de már korábban is előfordult, hogy a sprint előtt ilyesmihez folyamodott. Emellett persze ott van a 2007-es Magyar Nagydíj időmérője, amikor a bokszban feltartotta Lewis Hamiltont, vagy a 2008-as szingapúri futam, ahol közvetlenül nem volt benne a csalásban, de a rossz nyelvek szerint tudta, hogy Nelson Piquet Jr. Szándékosan teszi falba az autóját annak érdekében, hogy elősegítse a győzelmét.

Alonso megint bizonyította, milyen elképesztő versenyzői agya van (videó)

Akár véletlen volt a mostani eset, akár nem, a Q2-ben már semmi nem segíthetett Alonsón, és a tizenharmadik helyen kiesett. Azok után, hogy az első tizenhét (normál) időmérőn kivétel nélkül ott volt a Q3-ban, most zsinórban másodszor búcsúzott idő előtt. Persze ez a szabadedzések alapján egyáltalán nem volt meglepő, és a spanyol pilóta sem tűnt úgy, mint akit sokkolt az eredmény.

„Az az igazság, hogy nehéz volt, egész hétvégén, minden edzésen lassúak voltunk, így nem volt meglepetés, hogy az időmérőn szenvedtünk, és elmaradtunk [az élmezőnytől] – értékelt. – Pénteken megpördültünk a nagy sebességű kanyarokban, most pedig az első szektorban ismét. Az autó mindig azon a határon van, hogy elveszítsük. Sok a nehézség, és meg kell szenvednünk, de meg kell értenünk [a kocsit], hogy visszatérjünk a legjobb szintünkre.”

Alonso a negyedik helyen áll a bajnokságban, de könnyen lehet, hogy a leintésre már csak az ötödik lesz, hiszen a második helyről rajtoló Carlos Sainz hátránya csupán 12 pont vele szemben. A futamot illetően viszont valamennyire optimista lehet, hiszen múlt héten a bokszból rajtolva már az első tízben haladt, amikor technikai hiba miatt ki kellett állnia.

„Meglátjuk – jelentette ki. – Ezen a futamon forgalomban leszünk, és nehéz lesz közel kerülni az elöl haladó autókhoz, mert mindannyiunknak lesznek gondjai a [gumik] hőmérsékletével, ami Mexikóban normális. Mindig optimisták vagyunk, Austinban is a bokszutcából indultunk, és elértük a pontszerző helyeket [a kiesés előtt]. A tizenharmadik helyről pedig könnyebb lesz rajtolni.”