25 éve ezen a napon, 1998. november 1-jén lett először világbajnok a Forma-1-ben Mika Häkkinen. Cikkünkben visszatekintünk a finn versenyző pályafutásának jeles napjára, valamint arra, hogy a McLaren csapatfőnöke milyen sajátságos módszerrel ünnepelt utána.
Valószínűleg sokan a fejükhöz kapnak most, mondván „hogy repül az idő!”, de már tényleg 25 éve, hogy Mika Häkkinen először világbajnok lett a Forma-1-ben. A száguldó cirkuszban 22 évesen, 1991-ben bemutatkozó finnnek ez volt az első olyan idénye, amelyben a végső győzelemre alkalmas autót tett alá a csapata, ő pedig rögtön ki is használta ezt, és az utolsó versenyig tartó párharcban legyőzte Michael Schumachert.
Hogy Häkkinenben benne van, hogy vb-címet nyerjen, az már akkor látszott, amikor a McLaren 1993-ban tesztpilótából előléptette a kirúgott Michael Andretti helyére, a finn pedig rögtön az első versenyén, a Portugál Nagydíjon legyőzte Ayrton Sennát az időmérőn, majd egyetlen mondattal feldühítette a háromszoros világbajnok brazilt. Ekkor kevesen gondolták, hogy az első futamgyőzelemre is még 4 évet kell várnia.
Senna őrjöngött, úgy feldühítette az újonc, miután „szétrúgta a seggét”
A McLaren azonban leszálló ágban volt: 1994-ben a gyengécske Peugeot-motorral csak dobogós helyezésekre futotta, noha abból Häkkinen összesen hatot vállalt magára (háromszor ért csak célba nem dobogós helyen), aminek köszönhetően a 4. helyen végzett az összetettben. 1995-re aztán megérkezett az istállóhoz a Mercedes (és vitte volna magával a Saubertől Heinz-Harald Frentzent is a finn mellé, csak a német a rossz bemutatkozásával egy életre magára haragította Ron Dennis csapatfőnököt), de az eredmények nem javultak: ebben az évben Häkkinen csak kétszer állhatott dobogóra, az összetettben pedig csupán 7. lett.
1996-ban aztán mintha valami elkezdett volna összeállni a szezon második felére, amikor az utolsó 7 versenyből négy 3. és egy 4. hely volt a mérleg, de 1997-re úgy tűnt, David Coulthard átveszi a vezér szerepét a McLarennél. Az istállóhoz ebben az évben csatlakozó Adrian Newey nemrég a Beyond the Grid podcastban elmesélte, hogy a villámgyors Häkkinent nem tartották valami nagyra a csapat mérnökei, mert voltak hiányosságai az autóhangolás terén, illetve a kommunikációban is nehéz volt összhangba kerülni vele, Newey azonban a versenymérnöki múltját is latba vetve nekiveselkedett, hogy változtasson ezen.
Embed from Getty Images
Häkkinen és Newey az 1998-as Olasz Nagydíjon
Ezzel együtt Häkkinen csak 6. lett az összetettben (ha nem zárják ki Michael Schumachert a jerezi szezonzárón elkövetett manővere miatt, akkor csak a 7. helyet szerzi meg a McLaren versenyzője), míg Coulthard a 3. helyen végzett. Viszont a szezonzárón összejött az első győzelem, amihez persze kellett, hogy korábban a csapat utasítására Coulthard elengedje őt, illetve Schumacher kiessen, majd Villeneuve lelassítson és elengedje a két McLarent.
De ettől még Häkkinen belépett Forma-1-es futamgyőztesek közé, hogy így vágjon neki a jelentős szabályváltozásokat és az első Newey által tervezett McLarent, az MP4/13-ast hozó 1998-as évnek. Az már a téli teszteken, de legkésőbb az első versenyen, az Ausztrál Nagydíjon nyilvánvalóvá vált, hogy az új éra első szezonjában a McLaren-Mercedeseket kell legyőznie annak, aki világbajnok akar lenni.
Annak reményét, hogy az év nem fullad ezüst-fekete diadalmenetbe, Schumacher és a Ferrari csillantotta fel a 3. fordulóban, Agrentínában, ám ettől még a McLarenek tempójára sokáig senkinek sem volt válasza. A Ferrari a szezon közbeni fejlesztéseivel azonban sikeresen csökkenteni tudta a különbséget, ami Schumacher képességeivel párosítva pont elegendő volt ahhoz, hogy a szezon végéig izgalmassá tegyék a küzdelmet.
25 éve nyerte meg élete versenyét Mika Häkkinen
Így érkeztünk el a Japán Nagydíjra, amelyet több mint egy hónapos (!) szünet előzött meg. Minden csapat lázas teszteléssel töltötte ezt az időszakot, így a Ferrari és a McLaren is új fejlesztésekkel ment Szuzukába. Mivel a Luxemburgi Nagydíjat (aminek semmi köze nem volt Luxemburghoz, hiszen a Nürburgringen tartották) Häkkinen nyerte Schumacher előtt, a 90 ponttal álló finn 4 pontos előnnyel várhatta az utolsó versenyt, azaz győzelem vagy második helyezés esetén mindenképpen bajnok. Schumachernek tehát nem a saját kezében volt a sorsa, Eddie Irvine-tól pedig nem igazán lehetett elvárni, hogy legyőzze Häkkinent.
Az időmérő edzés hatalmas adok-kapokot hozott a két vb-aspiráns között, és hiába várták sokan (köztük Newey is), hogy a tempós szuzukai kanyarok felnagyítják az MP4/13-as erősségeit, a pole közel 2 tizedmásodperces előnnyel Schumacheré lett. Hogy mennyire csakis kettejükről szólt minden, azt jól mutatja, hogy a 3. rajtkockát megszerző Coulthard már 1,2, a 4. helyről rajtoló Irvine pedig 1,9 másodpercet kapott.
25 év távlatából: Megnéztük, mi lett az 1998-as F1-es mezőny tagjaival
„Nagy hétvége volt. Emlékszem, ott éreztem igazán egy nagy csapat erejét. Hogy mire képesek igazán, ha teljes energiájukkal a bajnokságra és egyetlen pilóta győzelmére koncentrálnak – emlékezett vissza 20 évvel később Häkkinen a McLaren honlapjának. – Az autóm annyira tökéletes volt. Bármit is tettek, elképesztővé varázsolták vele a kocsit. Minden része a legjobb volt, minden apró részletet annyira kidolgozott a csapat.”
„Amikor megérkeztem és megláttam az autót, azt kérdeztem a szerelőktől, hogy »Mi folyik itt?« Azért is volt minden annyira tökéletes, mert az én fejembe is azt a fajta magabiztosságot akarták elültetni, hogy »Mika, mögötted állunk, együtt fogunk nyerni.« Elképesztő volt látni ezt. Ha egy nagy csapat valami ilyesmit akar elérni, akkor meg tudja tenni.”
A vb-cím aztán tulajdonképpen azelőtt eldőlt, hogy elindult volna a verseny, hiszen miután Jarno Trulli lefulladó Prost-Peugeot-ja miatt meg kellett ismételni a teljes rajtprocedúrát, Michael Schumacher volt az, aki a lámpák kigyulladása előtt jelezte: nem fog tudni elindulni. Így jöhetett az újabb rajtprocedúra, a német pilóta pedig a szabályok értelmében csatlakozhatott Trullihoz az utolsó rajtsorban.
Embed from Getty Images
Óriási volt a tét, de a két rivális végig sportszerűen, a másikat tisztelve versenyzett (itt éppen Häkkinen gratulál Schumachernek a pole-hoz az időmérő után)
Innentől kezdve Häkkinennek egyetlen dolga volt: a pályán maradni és célba hozni a McLarent. Noha az óriási felzárkózást (a 22. helyről rajtolva a 7. körben már az 5. helyen haladt úgy, hogy akkoriban nem volt DRS, Szuzukában pedig híresen nehéz volt előzni) bemutató Schumacher egészen a 3. helyig kapaszkodott fel, még az is kevés lett volna neki, ha utoléri és megelőzi az élen álló McLarent. Így egyedül a technika ördöge leselkedett a finnre, hiszen amennyiben megáll alatta az autó, Schumacher egy 2. hellyel már megelőzte volna őt a pontversenyben.
A teljes fellélegzés viszont hamarabb eljött, mint Häkkinen várta, Schumacher ugyanis a 32. körben durrdefektet kapott a Tora Takagi és Esteban Tuero balesetéből származó törmelék miatt lassú defekt következtében, majd leparkolta a sérült oldalú Ferrarit a korlát mellé és feladta a versenyt, amivel Häkkinen automatikusan világbajnok lett.
Persze ettől még szerette volna stílusosan, azévi 8. győzelmével ünnepelni a címet, ami össze is jött neki, a parc fermében leparkolva pedig nem más üdvözölte és gratulált neki elsőként, mint a legyőzött Michael Schumacher.
Az 1998-as Japán Nagydíj rövid videós összefoglalója:
Ők ketten aztán úgy tűnt, 1999-ben is versenyt futnak a címért, de Schumacher kettős lábtörése miatt Häkkinen végül Eddie Irvine-t legyőzve lett másodszor világbajnok, így az 1998-as szezon igazi visszavágójára 2000-ben került sor.
A finn végül a 2001-es szezon végén visszavonult, de így is azon 11 Forma-1-es pilóta egyike, akiknek sikerült megvédeniük a világbajnoki címüket. Rajta kívül ez Schumachernek, Alberto Ascarinak, Juan Manuel Fangiónak, Jack Brabhamnek, Alain Prostnak, Ayrton Sennának, Fernando Alonsónak, Sebastian Vettelnek, Lewis Hamiltonnak és Max Verstappennek jött még össze.
20 győzelmével jelenleg a 17. helyen áll az ide vonatkozó örökranglistán, 26 pole pozíciójánál pedig egyelőre csak 10 versenyző szerzett többet. Persze ő is szerezhetett volna, ha 10 évnél tovább nyújtja a karrierjét, de így is minden idők egyik legnagyobbjaként tarthatjuk számon, akit elsősorban elképesztő nyers tempója emelt erre a szintre. Martin Brundle 2001-ben azt mondta róla, hogy „ha Michael és Mika ugyanabban a csapatban versenyezne ugyanazzal a felszereléssel, és egy száraz pályán zajló időmérő edzésen fel kellene tennem a gyerekeim összes megtakarítását arra, hogy melyikük szerzi meg a pole-t, Mikát választanám. A futamot viszont Michael nyerné.”
Embed from Getty Images
98-ban, Szuzukában
Ron Dennis és a gatyaszaggatás
A McLaren 7 éves böjtjének lezárását természetesen hatalmas buli követte a 98-as szuzukai futam után, amelyre Adrian Newey így emlékezett vissza az önéletrajzi könyvében:
„Észben tartva, hogy a McLaren átélt néhány rossz idényt és Ayrton [Senna] 1991-es címe óta nem nyert bajnokságot, ez hatalmas dolog volt nekik. Számomra is óriási volt rögtön bajnokká válni az új csapatommal, miként Mikának és Mario Illiennek, az Ilmor Mercedes-motorokat tervező mérnökének is, hiszen nekik ez volt az első. A Queen We are the Champions című dala sokszor felcsendült a futam után, és mivel a pálya egy szabadidőpark szélén fekszik, amelyben az óriáskeréktől kezdve a körhintákon át minden megtalálható, aznap este valódi bulit csaptunk.”
„Mindannyian karaoke fülkékbe zsúfolódtunk, Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója, aki mindig blues énekesnek képzelte magát, elénekelte a Mustang Sally-t, Ron [Dennis] pedig hozta a szokásos vicces/részeg/idegesítő szokását azzal, hogy emberek farzsebeit szakította le. Ha igazán szerencsétlen voltál, a nadrágod egész hátulja leszakadt, ami különböző fotók elkészültéhez vezetett rólam és Marióról, ahogy ragasztószalag tartja össze a nadrágunkat. A legrosszabb ebben persze az volt, hogy nagyjából hajnali négyre kerültünk ágyba, aztán kb 5-kor kelni kellett, hogy elérjük a gépet. Úgyhogy aludtál egy órát, mielőtt a szaké miatti másnaposság pokoli érzésével ébredtél. Kemény volt, az biztos, de bőven megérte.”
A híresen vaskalapos és a vállalati arculat megőrzését mindennél előbbrevalónak tartó Ron Dennis tehát képes volt igazán elengedni magát, a gatyaszaggatós bulizást azonban nem csak ő művelte magas szinten, hanem Michael Schumacher is (ki tudja, lehet, Dennistől leste el?), de az már egy másik történet. Viszont, akinek kedve van hozzá, alább ezt is elolvashatja.
Michael Schumacher őrült módjára tudott bulizni – ruhákat szaggatott le másokról
