Kezdőlap Blog Oldal 808

Neuville: Jó volt ismét versenyt nyerni, Japánban is jó esélyeink lehetnek

0

Thierry Neuville a Közép-Európa Rallyn csaknem öt hónap után tudott győzelmet elérni, a belga versenyző szerint nagyon megérdemelték a sikert. 

“Nagyon jó érzés ismét a dobogó legfelsőbb fokára állni, mert eltelt egy kis idő Szardínia óta, ahol utoljára nyertünk – mondta Thierry Neuville. – Igaz, hogy azóta is voltak dobogós eredmények, de a győzelemre mostanáig várni kellett.” 

A Hyundai belga versenyzője 10 másodperc hátránnyal állt a szombat délelőtti utolsó szakasz előtt Kalle Rovanpera mögött a második helyen, majd a szombat délelőtti utolsó szakaszon miután Elfyn Evans kicsúszott, a finn toyotás átengedte a győzelmet Neuville-nek, hiszen a vb címhez onnantól kezdve elég volt öt pontot szereznie Rovanperának. 

Végül Neuville kényelmes előnnyel tudott nyerni a verseny végén második vb címét szerző Rovanpera előtt. 

“Kalle a verseny első felében nagyon gyors volt, majd a második felében higgadtan tudott versenyezni. Ez a nyugodtság nagyon jellemző a mostani fiatal versenyzőkre. Azonban, mint mindenkit, Rovanperát is le lehet győzni, és pontosan ez lesz a célunk jövőre.” 

Neuville szerint a Japán Rallyn őt kell majd legyőzni az első hely megszerzéséhez. 

Fotó: Hyundai Motorsport

“Nem a Közép-Európa Rally volt az első, ahol legyőztük Rovanperát, és hiszek abban, hogy Japánban minket kell majd legyőzni az első hely megszerzéséhez. A Közép-Európa Rallyra azért jöttünk, hogy nyerjünk és ezt sikerült elérni. Csütörtökön és pénteken a vártnál rosszabbak voltak a körülmények az esőben, nem számítottunk ennyire piszkos utakra. A vasárnap azonban már élvezetes volt, és végül magabiztos győzelmet arattunk.” 

Péntek este 36.4 másodperc hátránnyal állt Neuville Rovanpera mögött a második helyen, a szombati második szakaszon azonban a finn versenyző kicsúszott, így 10.9 másodpercre csökkent a különbség. Azt már nehéz megmondani, hogy Neuville képes lett volna-e akkor is nyerni, ha Elfyn Evans nem hibázik a szombati harmadik pályán, ami után Rovanpera a biztonságos vezetésre törekedett. 

Halttunen: Biztos, hogy biztonságos így még egy rally?

0

Jonne Halttunen szerint átkellene gondolni a jövőben a Közép-Európa Rally időtervét, saját bevallása szerint 5 nap alatt, jó, ha 20 órát aludt, és már csütörtökön úgy érezte, hogy egy hete versenyez. 

A Közép-Európa Rally volt az első WRC futam, mely három országban, német, cseh és osztrák pályákon lett megrendezve, emiatt pedig sok utazás várt a versenyzőkre. Nem segítette a versenyzők pihenését az sem, hogy már szerdán hivatalos teszt szerepelt a programban, majd csütörtöktől négy napos verseny. 

Kalle Rovanpera navigátora, Jonne Halttunen szerint megkérdőjelezhető, hogy még biztonságos-e ennyire kevés pihenéssel egy rally verseny. 

“A Közép-Európa Rally extrém volt, a vártnál is sokkal extrémebb – mondta Jonne Halttunen. – Úgy számoltam, hogy öt nap alatt jó, ha 20 órát aludtam. Biztos, hogy a WRC szintjén biztonságos így még egy verseny? Nagyon hosszúak voltak a napok a verseny során, mert Passauban volt a központ. Németországból azonban el kellett menni a cseh és osztrák pályákra is, majd vissza. Ez nagyon sok időbe telt. A verseny elején sok itinert kellett írni, és sok videót kellett nézni. Már csütörtökön úgy éreztem, hogy egy hete versenyen vagyok, pedig csak akkor kezdődött.” 

Aztán a versenyen már szombat délelőtt eldőlt, hogy szinte csak pár pontra van szüksége Rovanperának és Halttunennek a vb címhez, miután Elfyn Evans kicsúszott. 

“Az ominózus szakasz rajtja előtt nagyjából 1 perccel tudtuk meg a rádión, hogy Elfyn hibázott és kicsúszott. Úgy döntöttünk Kalléval onnantól, hogy csak a pályákat teljesítjük és nem kockáztatunk. Nem volt jó érzés, mikor megtudtuk, hogy Elfynék kiestek, mert nagyon jó a kapcsolatunk és jó lett volna, ha csatával dől el a bajnoki cím. A kockázat nélküli versenyzés azonban sokkal könnyebbé tette a dolgunkat. Azt azonban nem felejthettük el, hogy még így is előfordulhatnak meglepetések, így koncentrálni kellett.“ 

A Mercedes nagykövete szerint Hamilton „siránkozása” valójában pszichológiai trükk

0

Esteban Gutiérrez úgy véli, Lewis Hamilton sokszor valójában azért panaszkodik a rádióban, hogy a maximumot hozza ki az adott helyzetből. A hétszeres világbajnok ugyanakkor hangsúlyozta, mindez akár rosszul is elsülhet.

Lewis Hamilton rendszeresen szokott panaszkodni a futamok alatt a rádióban. Mindez persze nyilvánvalóan nem csak rá igaz, de az ő esetében ezt gyakran be is játsszák a közvetítésben. A hétszeres világbajnok esetében már mémmé vált, hogy kijelenti, szerinte a gumik nem fogják kibírni a verseny végéig, aztán gond nélkül célba ér. Egyes szurkolók, sőt, akár sajtótermékek szeretik ezt siránkozásnak láttatni, de általában valami egészen másról van szó.

A Mexikóvárosi Nagydíj is kiváló példa erre, amikor Hamilton a piros zászlós újraindítás után kifejezte aggályait a közepes abroncsok tartósságával kapcsolatban. Végül azonban gond nélkül beért a második helyen, sőt, az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Esteban Gutiérrez szerint a hétszeres világbajnok ilyenkor pszichológiai trükköt vet be.

„Lewis nagyon erős az ilyen helyzetekben – jelentette ki a Mercedes tartalékpilótája és egyben nagykövete az F1 Nation podcastban. – Szerintem azért mond néhány dolgot, hogy kiadja magából, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt is gondolja, csak ki akarja adni magából. Ez olyan, mint egy pszichológiai folyamat, hogy az ember megpróbálja kihozni a maximumot a helyzetéből. Ezt már többször is megtette pályafutása során, amikor néha ad egy jelet, aztán pedig teljes mértékben az ellenkezőjét teszi. [ilyenkor] nagyszerű, megfutja a leggyorsabb köröket és hihetetlen etapokat teljesít. Szerintem ez a mostani jó példa erre.”

Drámai rajtot és kigyulladó autót hozott a mexikói futam, Verstappen utolérte Prostot

Hamilton már számtalanszor eljátszotta, hogy panaszkodott a gumikra, amit adott esetben az ellenfeleivel is közöltek, ám általában már ők sem hisznek neki. A legemlékezetesebb eset talán a 2019-es Monacói Nagydíj, amikor a futam nagy részét a kemény keverékeken kellett teljesítenie, és bár már az elején kifejezte aggályait, hogy nem fog tudni jó tempóban végigmenni, végül megnyerte a versenyt.

Hamilton tehát nem csupán arra használja mindezt, hogy kiadja magából a feszültséget, hanem arra is, hogy félrevezesse a riválisokat, akik szintén hallják az ő (és mindenki más) rádiózását. Ez jó néhányszor győzelemre vezette őt, amikor a csúcson volt, ám kiemelte, hogy ez kétélű fegyver, és vigyázni kell, nehogy a saját csapatát is rossz útra térítse.

„Néha az a legrosszabb, ha az ember a saját csapatának blöfföl – fogalmazott korábban a CrowdStrike nevű YouTube-csatornán közzétett videóban. – Szóval óvatosnak kell lenni. Korábban voltak olyan esetek, amikor ez jól sült el, de nagyon vékony a határvonal. A többi csapat figyel arra, amit az ember mond, így mindenki azt füleli, hogy ki mikor áll ki a bokszba.”

Max McRae első R5-ös versenyén dobogóra állt

0

Max McRae azt követően, hogy az ERC szezont egy Rally4-es Opel Corsával teljesítette, a Brit Rally Bajnokság szezonzáró versenyén először ült R5-ös autóba, és azonnal sikeres tudott lenni. 

Alister McRae fia, és Colin McRae unokaöccse Max, idén a Rally Európa-bajnokság ERC4-es kategóriájában szerepelt Opel Corsa Rally4-gyel, illetve Rómában Peugeot 208 Rally4-gyel, az Eb szezon végeztével pedig lehetősége nyílt egy R5-ös Skoda kipróbálására. 

A 19 éves ausztrál versenyző a Brit Rally Bajnokság szezonzáró Cambrian Rally versenyén indult egy 2016-os, első generációs Skodával, mellyel az abszolút harmadik helyet tudta megszerezni a 31 éves Tom Cave és a 32 éves Garry Pearson mögött. 

A Cambrian Rally során hat szakaszt kellett volna teljesíteni négy Wales Rallyról ismert pályán, azonban az egyik szakaszt végül törölni kellett. 

“Hátborzongató már az is, hogy a szakaszok neveit láttam az út szélén – mondta Max McRae a Dirtfishnek. – Nagyon híres pályák ezek. A Clocaenog pályán vezetni különösen izgalmas volt, hiszen ezen a pályán ünnepelte Colin McRae az 1995-ös vb címet. Sok történetet hallottam ezekről a szakaszokról korábban, ezért örülök, hogy most én is tudtam ezeken vezetni. Nagyon jó gyorsaságik voltak, ahogy az R5-ös autó is. Igaz, hogy nem a legújabb autó volt ez, de mégis nagyszerű volt vezetni. Néhány nappal a verseny előtt teszteltem a szintén híres Sweet Lamb pályán, szombaton, a verseny során pedig folyamatosan éreztem, ahogy az önbizalmam nő. Elsőre nehéz volt megtalálni a határokat, különösen úgy, hogy nem szerettem volna hibázni.” 

Max McRae is szeretne idővel Rally2-es autóba ülni, az ehhez vezető úton pedig nagyon fontos volt, hogy kitudjon próbálni egy R5-ös autót. 

“Nagyon örülök, hogy ki tudtam próbálni egy R5-ös autót, mert a célom, hogy Rally2-es autóval versenyezzek majd. Nagyon jó volt vezetni az autót murván. Az első verseny azonban nem a gyorsaságról szólt, hanem az autó kipróbálásáról. Nagyszerű volt az évet ezzel az autóval zárni.” 

McRae navigátora a hétvégi versenyen Camerpn Fair volt, az autón pedig MRF gumik biztosították a tapadást. 

Jos Verstappen összetörte Rally2-es Skoda Fábiáját (videó)

0

Nem alakult a legjobban Jos Verstappen felkészülése a spanyolországi Rally La Nucíára, mivel tesztelés közben balesetet szenvedett.

Miközben fia, Max Verstappen leigázza a Forma-1-es mezőnyt, Jos Verstappen továbbra is nagy kedvvel rallyzik, ráadásul eredményesen teszi mindezt, hiszen már több győzelmet is szerzett. A legutóbb a belga bajnokságban győző ex-F1-es pilóta most a november 2-4-ig tartó, a spanyol Rally Super Championship részeként rendezett Rally La Nucíára készül Alicantéban, de a gyakorlás során hibázott és összetörte a Rally2-es Skoda Fábiáját.

Az esetről videó is készült, amit alább lehet megtekinteni. Szerencsére Verstappen és navigátora, Renaud Jamoul sértetlenül megúszta a találkozást a korláttal, ami tette a dolgát, különben sokkal nagyobbat estek volna. Az autóról sajnos ugyanez nem mondható el.

25 éves Häkkinen első vb-címe, ami gatyákat leszaggató őrültté tette a McLaren csapatfőnökét

0

25 éve ezen a napon, 1998. november 1-jén lett először világbajnok a Forma-1-ben Mika Häkkinen. Cikkünkben visszatekintünk a finn versenyző pályafutásának jeles napjára, valamint arra, hogy a McLaren csapatfőnöke milyen sajátságos módszerrel ünnepelt utána.

Valószínűleg sokan a fejükhöz kapnak most, mondván „hogy repül az idő!”, de már tényleg 25 éve, hogy Mika Häkkinen először világbajnok lett a Forma-1-ben. A száguldó cirkuszban 22 évesen, 1991-ben bemutatkozó finnnek ez volt az első olyan idénye, amelyben a végső győzelemre alkalmas autót tett alá a csapata, ő pedig rögtön ki is használta ezt, és az utolsó versenyig tartó párharcban legyőzte Michael Schumachert.

Hogy Häkkinenben benne van, hogy vb-címet nyerjen, az már akkor látszott, amikor a McLaren 1993-ban tesztpilótából előléptette a kirúgott Michael Andretti helyére, a finn pedig rögtön az első versenyén, a Portugál Nagydíjon legyőzte Ayrton Sennát az időmérőn, majd egyetlen mondattal feldühítette a háromszoros világbajnok brazilt. Ekkor kevesen gondolták, hogy az első futamgyőzelemre is még 4 évet kell várnia.

Senna őrjöngött, úgy feldühítette az újonc, miután „szétrúgta a seggét”

A McLaren azonban leszálló ágban volt: 1994-ben a gyengécske Peugeot-motorral csak dobogós helyezésekre futotta, noha abból Häkkinen összesen hatot vállalt magára (háromszor ért csak célba nem dobogós helyen), aminek köszönhetően a 4. helyen végzett az összetettben. 1995-re aztán megérkezett az istállóhoz a Mercedes (és vitte volna magával a Saubertől Heinz-Harald Frentzent is a finn mellé, csak a német a rossz bemutatkozásával egy életre magára haragította Ron Dennis csapatfőnököt), de az eredmények nem javultak: ebben az évben Häkkinen csak kétszer állhatott dobogóra, az összetettben pedig csupán 7. lett.

1996-ban aztán mintha valami elkezdett volna összeállni a szezon második felére, amikor az utolsó 7 versenyből négy 3. és egy 4. hely volt a mérleg, de 1997-re úgy tűnt, David Coulthard átveszi a vezér szerepét a McLarennél. Az istállóhoz ebben az évben csatlakozó Adrian Newey nemrég a Beyond the Grid podcastban elmesélte, hogy a villámgyors Häkkinent nem tartották valami nagyra a csapat mérnökei, mert voltak hiányosságai az autóhangolás terén, illetve a kommunikációban is nehéz volt összhangba kerülni vele, Newey azonban a versenymérnöki múltját is latba vetve nekiveselkedett, hogy változtasson ezen.

Embed from Getty Images

Häkkinen és Newey az 1998-as Olasz Nagydíjon

Ezzel együtt Häkkinen csak 6. lett az összetettben (ha nem zárják ki Michael Schumachert a jerezi szezonzárón elkövetett manővere miatt, akkor csak a 7. helyet szerzi meg a McLaren versenyzője), míg Coulthard a 3. helyen végzett. Viszont a szezonzárón összejött az első győzelem, amihez persze kellett, hogy korábban a csapat utasítására Coulthard elengedje őt, illetve Schumacher kiessen, majd Villeneuve lelassítson és elengedje a két McLarent.

De ettől még Häkkinen belépett Forma-1-es futamgyőztesek közé, hogy így vágjon neki a jelentős szabályváltozásokat és az első Newey által tervezett McLarent, az MP4/13-ast hozó 1998-as évnek. Az már a téli teszteken, de legkésőbb az első versenyen, az Ausztrál Nagydíjon nyilvánvalóvá vált, hogy az új éra első szezonjában a McLaren-Mercedeseket kell legyőznie annak, aki világbajnok akar lenni.

Annak reményét, hogy az év nem fullad ezüst-fekete diadalmenetbe, Schumacher és a Ferrari csillantotta fel a 3. fordulóban, Agrentínában, ám ettől még a McLarenek tempójára sokáig senkinek sem volt válasza. A Ferrari a szezon közbeni fejlesztéseivel azonban sikeresen csökkenteni tudta a különbséget, ami Schumacher képességeivel párosítva pont elegendő volt ahhoz, hogy a szezon végéig izgalmassá tegyék a küzdelmet.

25 éve nyerte meg élete versenyét Mika Häkkinen

 

Így érkeztünk el a Japán Nagydíjra, amelyet több mint egy hónapos (!) szünet előzött meg. Minden csapat lázas teszteléssel töltötte ezt az időszakot, így a Ferrari és a McLaren is új fejlesztésekkel ment Szuzukába. Mivel a Luxemburgi Nagydíjat (aminek semmi köze nem volt Luxemburghoz, hiszen a Nürburgringen tartották) Häkkinen nyerte Schumacher előtt, a 90 ponttal álló finn 4 pontos előnnyel várhatta az utolsó versenyt, azaz győzelem vagy második helyezés esetén mindenképpen bajnok. Schumachernek tehát nem a saját kezében volt a sorsa, Eddie Irvine-tól pedig nem igazán lehetett elvárni, hogy legyőzze Häkkinent.

Az időmérő edzés hatalmas adok-kapokot hozott a két vb-aspiráns között, és hiába várták sokan (köztük Newey is), hogy a tempós szuzukai kanyarok felnagyítják az MP4/13-as erősségeit, a pole közel 2 tizedmásodperces előnnyel Schumacheré lett. Hogy mennyire csakis kettejükről szólt minden, azt jól mutatja, hogy a 3. rajtkockát megszerző Coulthard már 1,2, a 4. helyről rajtoló Irvine pedig 1,9 másodpercet kapott.

25 év távlatából: Megnéztük, mi lett az 1998-as F1-es mezőny tagjaival

„Nagy hétvége volt. Emlékszem, ott éreztem igazán egy nagy csapat erejét. Hogy mire képesek igazán, ha teljes energiájukkal a bajnokságra és egyetlen pilóta győzelmére koncentrálnak – emlékezett vissza 20 évvel később Häkkinen a McLaren honlapjának. – Az autóm annyira tökéletes volt. Bármit is tettek, elképesztővé varázsolták vele a kocsit. Minden része a legjobb volt, minden apró részletet annyira kidolgozott a csapat.”

„Amikor megérkeztem és megláttam az autót, azt kérdeztem a szerelőktől, hogy »Mi folyik itt?« Azért is volt minden annyira tökéletes, mert az én fejembe is azt a fajta magabiztosságot akarták elültetni, hogy »Mika, mögötted állunk, együtt fogunk nyerni.« Elképesztő volt látni ezt. Ha egy nagy csapat valami ilyesmit akar elérni, akkor meg tudja tenni.”

A vb-cím aztán tulajdonképpen azelőtt eldőlt, hogy elindult volna a verseny, hiszen miután Jarno Trulli lefulladó Prost-Peugeot-ja miatt meg kellett ismételni a teljes rajtprocedúrát, Michael Schumacher volt az, aki a lámpák kigyulladása előtt jelezte: nem fog tudni elindulni. Így jöhetett az újabb rajtprocedúra, a német pilóta pedig a szabályok értelmében csatlakozhatott Trullihoz az utolsó rajtsorban.

Embed from Getty Images

Óriási volt a tét, de a két rivális végig sportszerűen, a másikat tisztelve versenyzett (itt éppen Häkkinen gratulál Schumachernek a pole-hoz az időmérő után)

Innentől kezdve Häkkinennek egyetlen dolga volt: a pályán maradni és célba hozni a McLarent. Noha az óriási felzárkózást (a 22. helyről rajtolva a 7. körben már az 5. helyen haladt úgy, hogy akkoriban nem volt DRS, Szuzukában pedig híresen nehéz volt előzni) bemutató Schumacher egészen a 3. helyig kapaszkodott fel, még az is kevés lett volna neki, ha utoléri és megelőzi az élen álló McLarent. Így egyedül a technika ördöge leselkedett a finnre, hiszen amennyiben megáll alatta az autó, Schumacher egy 2. hellyel már megelőzte volna őt a pontversenyben.

A teljes fellélegzés viszont hamarabb eljött, mint Häkkinen várta, Schumacher ugyanis a 32. körben durrdefektet kapott a Tora Takagi és Esteban Tuero balesetéből származó törmelék miatt lassú defekt következtében, majd leparkolta a sérült oldalú Ferrarit a korlát mellé és feladta a versenyt, amivel Häkkinen automatikusan világbajnok lett.

Persze ettől még szerette volna stílusosan, azévi 8. győzelmével ünnepelni a címet, ami össze is jött neki, a parc fermében leparkolva pedig nem más üdvözölte és gratulált neki elsőként, mint a legyőzött Michael Schumacher.

Az 1998-as Japán Nagydíj rövid videós összefoglalója:

Ők ketten aztán úgy tűnt, 1999-ben is versenyt futnak a címért, de Schumacher kettős lábtörése miatt Häkkinen végül Eddie Irvine-t legyőzve lett másodszor világbajnok, így az 1998-as szezon igazi visszavágójára 2000-ben került sor. 

A finn végül a 2001-es szezon végén visszavonult, de így is azon 11 Forma-1-es pilóta egyike, akiknek sikerült megvédeniük a világbajnoki címüket. Rajta kívül ez Schumachernek, Alberto Ascarinak, Juan Manuel Fangiónak, Jack Brabhamnek, Alain Prostnak, Ayrton Sennának, Fernando Alonsónak, Sebastian Vettelnek, Lewis Hamiltonnak és Max Verstappennek jött még össze.

20 győzelmével jelenleg a 17. helyen áll az ide vonatkozó örökranglistán, 26 pole pozíciójánál pedig egyelőre csak 10 versenyző szerzett többet. Persze ő is szerezhetett volna, ha 10 évnél tovább nyújtja a karrierjét, de így is minden idők egyik legnagyobbjaként tarthatjuk számon, akit elsősorban elképesztő nyers tempója emelt erre a szintre. Martin Brundle 2001-ben azt mondta róla, hogy „ha Michael és Mika ugyanabban a csapatban versenyezne ugyanazzal a felszereléssel, és egy száraz pályán zajló időmérő edzésen fel kellene tennem a gyerekeim összes megtakarítását arra, hogy melyikük szerzi meg a pole-t, Mikát választanám. A futamot viszont Michael nyerné.”

Embed from Getty Images

98-ban, Szuzukában 

Ron Dennis és a gatyaszaggatás

A McLaren 7 éves böjtjének lezárását természetesen hatalmas buli követte a 98-as szuzukai futam után, amelyre Adrian Newey így emlékezett vissza az önéletrajzi könyvében:

„Észben tartva, hogy a McLaren átélt néhány rossz idényt és Ayrton [Senna] 1991-es címe óta nem nyert bajnokságot, ez hatalmas dolog volt nekik. Számomra is óriási volt rögtön bajnokká válni az új csapatommal, miként Mikának és Mario Illiennek, az Ilmor Mercedes-motorokat tervező mérnökének is, hiszen nekik ez volt az első. A Queen We are the Champions című dala sokszor felcsendült a futam után, és mivel a pálya egy szabadidőpark szélén fekszik, amelyben az óriáskeréktől kezdve a körhintákon át minden megtalálható, aznap este valódi bulit csaptunk.”

„Mindannyian karaoke fülkékbe zsúfolódtunk, Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója, aki mindig blues énekesnek képzelte magát, elénekelte a Mustang Sally-t, Ron [Dennis] pedig hozta a szokásos vicces/részeg/idegesítő szokását azzal, hogy emberek farzsebeit szakította le. Ha igazán szerencsétlen voltál, a nadrágod egész hátulja leszakadt, ami különböző fotók elkészültéhez vezetett rólam és Marióról, ahogy ragasztószalag tartja össze a nadrágunkat. A legrosszabb ebben persze az volt, hogy nagyjából hajnali négyre kerültünk ágyba, aztán kb 5-kor kelni kellett, hogy elérjük a gépet. Úgyhogy aludtál egy órát, mielőtt a szaké miatti másnaposság pokoli érzésével ébredtél. Kemény volt, az biztos, de bőven megérte.”

A híresen vaskalapos és a vállalati arculat megőrzését mindennél előbbrevalónak tartó Ron Dennis tehát képes volt igazán elengedni magát, a gatyaszaggatós bulizást azonban nem csak ő művelte magas szinten, hanem Michael Schumacher is (ki tudja, lehet, Dennistől leste el?), de az már egy másik történet. Viszont, akinek kedve van hozzá, alább ezt is elolvashatja.

Michael Schumacher őrült módjára tudott bulizni – ruhákat szaggatott le másokról

Marcus Grönholm befejezi Jari Huttunen menedzselését

0

A kétszeres rally világbajnok, Marcus Grönholm a továbbiakban nem folytatja Jari Huttunen menedzselését. Grönholm nem lát esélyt arra, hogy támogatottja komolyabb WRC programot teljesíthet 2024-ben. 

Marcus Grönholm a finn Iltalehti oldalnak árulta el, hogy befejezi Jari Huttunen menedzselését és pénzügyi támogatását, majd egy nappal később a GRX Management hivatalos közleményt adott ki. 

“Jari Huttunen továbbra is a GRX Management versenyzője lesz, és bízom benne, hogy megfelelő anyagi hátteret tud teremteni magának a versenyzéshez – mondta Marcus Grönholm a közleményben. – Amennyiben tudja folytatni a versenyzést, továbbra is segítem tanácsokkal. Sajnos nem sikerült egyetlen jelenlegi WRC gyártóval sem megegyezni egy jövőbeni programról, így pedig nem tudom folytatni anyagi támogatását. Sajnos a WRC csapatok válaszai egyértelműek voltak, nem terveznek Jarival.” 

Marcus Grönholm eddig több százezer euróval próbált segíteni Jari Huttunennek, és megpróbált számára gyári programot teremteni, azonban ehhez sosem került közel támogatottja. 

“Együttműködési megállapodásunk továbbra is érvényes, amennyiben sikerül megfelelő hátteret biztosítania a versenyzéshez, továbbra is hajlandó vagyok neki segíteni tanácsokkal. Sajnos most azonban igen rossznak tűnik a helyzet.” 

A kétszeres világbajnok bevallotta, a közös munka terén ő is követett el hibákat. 

“Sajnos a közös munka során én is követtem el hibát, amikor igyekeztem visszavinni Jarit a Hyundaihoz. Gyári csapat, és minden jónak tűnt. Azonban végül ez egy hibás döntésnek tűnt, mely visszavetette Jari karrierjét. Huttunen nagyszerű tempóra képes minden útfelületen, és megérdemelné a gyári szerződést, azonban erre most nem látok esélyt.” 

Jari Huttunen 2020-ban megnyerte a WRC3-as világbajnokságot a Hyundaijal, majd egy évvel később harmadik lett a WRC2-ben, 2022-ben az M-Sport WRC2-es csapatával zárt a nyolcadik helyen, és a Finn Rallyn kipróbálhatta a csapat Rally1-es autóját. Idén azonban már nem kapott lehetőséget a WRC-ben, és csak a svéd és finn vb futamon indulhatott a WRC2-ben Skodával, azonban egyik versenyt sem tudta befejezni. A vb futamok mellett idén a Finn Rally Bajnokságban állt rajthoz, ahol három győzelemmel a második helyet szerezte meg Teemu Asunmaa mögött. 

Hét éven belül négy abszolút magyar bajnoki cím a Mitropa Kupában

0

Hadik András idei bajnoki címe immáron a negyedik abszolút magyar elsőség az egyik legrégebbi nemzetközi bajnokságban, a Mitropa Kupában. 

A Mitropa Kupát 58 évvel ezelőtt, 1965-ben hozták létre, és a sorozat igen népszerű lett az utóbbi években a magyar versenyzők között, akik közül hét évvel ezelőtt Hideg Krisztián volt az első, aki abszolút bajnoki címet tudott szerezni. 

Hideg Krisztián Kerék István navigálásával 2016-ben Mitsubishi Lancer Evo IX-vel, majd egy évvel később már Skoda Fabia R5-tel tudott első helyen zárni, így a magyar versenyzők közül a legeredményesebbek ebben a nemzetközi sorozatban. 

Fotó: Kerék István

2018-ban Fogasy Gergely és Berendi Dávid szerezte a harmadik abszolút magyar bajnoki címet a Mitropa Kupában Peugeot 208 T16 R5-tel. 

Fotó: Harald Illmer / ir7.at

Ezt követően azonban öt évet kellett várni az újabb abszolút magyar bajnoki címre, hogy Hadik András Kertész Krisztián navigálásával tudjon az év végi első helyen zárni Ford Fiesta Rally2-vel. 

Amilyen népszerű lett ez a bajnokság a magyar versenyzők között, vélhetően nem az idei Hadik-elsőség az utolsó a Mitropa Kupában. 

Szívbemarkoló fotón a Ferrari 20 évesen meghalt F1-es pilótája

0

Különleges helyet foglal el a Ferrari történelmében Mexikó első és a mai napig legtehetségesebbnek tartott Forma-1-es pilótája, az 1962. november 1-jén elhunyt Ricardo Rodríguez. Róla és testvéréről nevezték el a Mexikói Nagydíjnak otthont adó pályát, a mai napig ő a Ferrari legfiatalabb F1-es versenyzője, és úgy is kitörölhetetlen nyomot hagyott a sportágban, hogy alig több mint 1 éven át volt F1-es pilóta, és csak 5 világbajnoki futamon vett részt.

Az alábbi fotót Ricardo Rodríguez halálának 61. évfordulóján Matt Bishop, az Aston Martin és a McLaren korábbi kommunikációs igazgatója osztotta meg. Ricardo Rodríguez látható rajta az 1962-es Mexikói Nagydíj első edzésnapján, ahogy Lotus 24-esében ül, és éppen megcsókolja apja kezét, miközben testvére is ott áll az autója mellett. Percekkel később a felfüggesztése megadta magát a Peraltada-kanyarban, ő pedig meghalt:

A fiatalabbik Rodríguez-testvér pályafutását, halálnak körülményeit és azt, hogy miként lehetett volna belőle korai Alain Prost vagy Ayrton Senna, az alábbi cikkben foglaltuk össze.

Korai Senna is lehetett volna belőle, de 20 évesen meghalt a Ferrari legfiatalabb F1-es pilótája

Alonso tényleg a Red Bullhoz szerződik? – az F1 egyik elismert újságírója sem zárja ki

0

Fernando Alonso Red Bullhoz igazolása tartja most lázban az F1-es drukkereket, akik pedig nagyon szeretnék, hogy ez megtörténjen, most az évtizedek óta a nagydíjakon dolgozó veterán újságíró szavaiba is kapaszkodhatnak.

Kétségtelenül az utóbbi napok legfelkapottabb Forma-1-es híre Fernando Alonso esetleges Red Bullhoz igazolása, ami továbbra is csak pletyka, de amelyet egyelőre egyik fél sem cáfolt. És miközben bőven megvan rá az esély, hogy az egészből nem lesz semmi, egyre több jel utal arra, hogy ez nem csak légből kapott feltételezés, hanem a „nem zörög a haraszt…” esete. Ezt támasztja alá Joe Saward, az F1 egyik legelismertebb, rendkívül jól értesültnek számító, 1988 óta minden futamon személyesen jelen lévő újságírójának blogja, amelynek legutóbbi bejegyzésében az Alonso-Red Bull pletykáról is szót ejt.

Jöhet az F1 idei bombahíre: Alonso válthatja Pérezt a Red Bullnál 2024-ben?

Saward azzal kezdi, hogy ő is látta Albert Fabrega, az ismert spanyol F1-es riporter posztját arról, hogy olyan pletykát hallott, amit nem akar elhinni, majd „nem tartott sokáig, mire Spanyolországból azt hallottam, hogy Alonso talán ismét arrébb táncolhat. Azt sugallták, hogy nem fog az Aston Martinnál maradni 2024-ben, noha több éves szerződése lehet. Az a szóbeszéd, hogy jövőre a Red Bullnál tűnhet fel.”

A veterán zsurnaliszta szerint egy ilyen lépés „megerősítené a bajnokcsapatot, ugyanakkor torpedó méretű lyukat ütne az Aston Martin projektjén, úgyhogy ez nekik dupla csapás lenne. A zöld csapat izgalmas rajt után nagyon visszaesett a szezon során, és nehéz elképzelni, hogy Lance Stroll előlép és sikerre vezeti őket. A legjobb elérhető tapasztalt pilóta Sergio Pérez lenne…”

Saward ezzel természetesen arra utalt, hogy egy Alonso-Pérez cserével mindkét együttes jól járna. Ezután belement a fejtegetésbe, hogy mindez lehetséges lenne-e, és arra jutott, hogy az F1-es szerződések természetét ismerve nem elképzelhetetlen, hogy igen.

„A több éves szerződéseknek általában vannak opcióik, és amikor Fernando aláírt az Aston Martinhoz, nagyobb szükségük volt rá, mint neki rájuk, úgyhogy valószínűleg megadták neki azt, amit akart. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy akart kilépési záradékot a szerződésébe arra az esetre, ha nem lesz olyan jó a csapat” – írta, majd később hozzátette, hogy valószínűleg Pérez szerződésében is szerepel teljesítmény záradék, amelyek általában a csapattárs pontjaihoz viszonyított arányokon alapulnak, és nehéz elképzelni, hogy a mostanáig Verstappen pontjainak csupán 48,8%-át gyűjtő Pérezt ilyen teljesítménnyel ne lehetne kompenzáció kifizetése nélkül elküldeni.

Daniel Ricciardo, Fernando Alonso, Holland Nagydíj
Vajon melyikük lesz a befutó? / Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images/Red Bull Content Pool

De mi a helyzet Ricciardóval? „Egy ilyen lépésnek lenne értelme a Red Bull részéről, mert Pérez nem hozta, amit hoznia kellett, és bár Daniel Ricciardo feltámadása elég jól festett, Fernando leigazolása valószínűleg jobb lenne – jelentette ki. – A Red Bullnak óvatosan kellene bánnia a versenyzőkkel, hiszen Alonso ingerlékeny tud lenni, de 42 évesen már nem lesz itt örökké, úgyhogy szépen kitöltené a helyet, amíg a Red Bull nem hoz egy fiatalt.”

„A Red Bull visszautasítana egy ajánlatot Alonsótól? Egy ilyen húzás bizonyos mértékig felrobbantaná a pilótapiacot, a legtöbben pedig örömmel látnák, hogy Fernando jövőre felveszi a harcot Verstappennel, ha a csapat akkor is olyan domináns lesz, mint most.”

„Ha a számokat nézzük, akkor kijön a matek. Jelenleg 10 csapat között oszlik el 1,157 milliárd dollárnyi pénzdíj. A különbség a konstruktőri világbajnok és a második helyezett csapat között nagyjából 10 millió dollár, noha lehetnek további, teljesítmény alapú kifizetések, amelyekről nem tudunk, mint a sorozatban megnyert vb-címekért járó bónusz. Magyarul, megszabadulni Péreztől (aki Saward információi szerint nagyjából évi 8 millió dollárt keres – a szerk.) kevesebbe kerülne, mint a második helyen végezni a 2024-es bajnokságban azért, mert nem tud elég pontot szerezi. Ez pedig jó indíték.”

Forma-1, Fernando Alonso, Max Verstappen, Holland Nagydíj 2023, futam
Alonso és Verstappen megférne egy csapatban? / Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

Természetesen az, hogy Saward levezette, miért érné meg a Red Bullnak szerződtetni Alonsót, még semmit nem jelent, de önmagában az sokatmondó, hogy az általában jól értesültnek számító, hitelességére természetesen sokat adó újságíró hosszasan foglalkozott a lehetőséggel, és nem söpörte le annyival az asztalról, hogy ez kacsa, és kizárt, hogy megtörténjen.

A Sky Sports riportere szerint viszont az egész esélytelen

Noha hivatalos reakció az érintettek részéről még nem érkezett, közben számos olyan újságíró is akad, aki szerint egy ilyen lépés továbbra is elképzelhetetlen. Közéjük tartozik Craig Slater, a Sky Sports riportere is, aki a csatorna F1-es podcastjában saját forrásaira hivatkozva állította, hogy továbbra is Daniel Ricciardo az esélyes Pérez leváltására, majd azt is elmondta, honnan indulhattak ezek a pletykák.

„Tudomásom szerint [Alonso] nincs előrébb Ricciardónál a jövő évi opciókat tekintve. [Az a hír pedig, hogy Alonso oda igazolhat] nem hivatalosan a csapattól vagy bármi egyéb ilyen helyről jön. Beszélnek erről az interneten, de ez a tudomásom szerint nem fog megtörténni. Néhány rangidős csapattag mondta nekem, hogy talán Alonso menedzsere ismét vizsgálódik és kiértékeli, hogy vannak-e jobb opciók neki a következő szezonra, és talán ebből lett az, hogy ő fogja átvenni Pérez helyét, de nagy bizonyossággal mondhatom, hogy nincs esély erre” – jelentette ki Slater.